Szerző: Hírszerkesztő

  • Motorsport Games – Hat magyar öt kategóriában az első autósport olimpián

    Motorsport Games – Hat magyar öt kategóriában az első autósport olimpián

    Öt kategóriában hat magyar versenyző száll harcba a hétvégén az érmekért és a helyezésekért a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által létrehozott Motorsport Games elnevezésű eseményen Rómában és az olasz főváros közelében elhelyezkedő Vallelunga versenypályán.

    A FIA motorsport világtanácsa még júniusban döntött az „autósport olimpia” elindításáról, és azóta az is biztossá vált, hogy a következő három évben más-más helyszín lesz a házigazda. A versenyzők a nemzetüket képviselve csapnak össze egymással, akárcsak a nyári és a téli olimpiákon.

    A római viadalon hat kategóriában, GT-ben, túraautóban, Formula-4-ben, driftben, szimulátorban, valamint gokart szlalomban rendeznek versenyeket, a dobogósok az ötkarikás játékokhoz hasonlóan érmeket kapnak. Magyarországot hat pilóta képviseli, a GT kivételével minden géposztályban lesz versenyzője a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségnek (MNASZ), amely pályázati úton választotta ki a válogatott tagjait.

    Túraautóban a kétszeres gyorsasági kamionos Európa-bajnok Kiss Norbert indul majd egy Alfa Romeo Giulietta TCR volánjánál, míg Formula-4-ben Tóth László, driftben Szántó Zoltán, szimulátorban Báder Benjámin, gokart szlalomban pedig Németh Bálint és Kiss Dorka áll rajthoz.

    A versenyeket minden kategóriában a Vallelunga versenypálya területén bonyolítják le, de az eseményt csütörtökön megelőzi egy utcai parádé Róma belvárosában, ahol a hivatalos megnyitóra is sor kerül.

    Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke, a magyar csapat vezetője azt mondta az MTI-nek, nagy megtiszteltetés a hazai autósport és a szövetség, valamint a versenyzők számára is, hogy az első Motorsport Games-en ott lehet a magyar válogatott.

    „Ötvenegy nemzet pilótái versenyeznek majd Vallelungában, és azt gondolom, mindenki számára hatalmas élmény lesz, hogy a Colosseum mellett mutatják majd be a versenyzőket, mi pedig büszkén vonulhatunk fel a nemzeti lobogónk alatt” – mondta a FIA motorsport világtanács üléseinek magyar résztvevője.

    Kiss Norbert a Hungaroringen tesztelte az Alfa Romeót az elmúlt hetekben, és úgy véli, sikerült egy jó alapbeállítást találniuk, amelyen reményei szerint már csak finomítani kell majd Vallelungában.

    „Nagyon nagy jelentősége lesz a pénteki szabadedzéseknek, az ott rendelkezésre álló időt kell majd hatékonyan kihasználnunk, hogy aztán az időmérő edzésen és persze a versenyeken minél jobb eredményt tudjunk elérni” – nyilatkozta az MTI-nek a 34 éves szombathelyi versenyző, aki pályafutásának korai szakaszában, 2005 és 2010 között Magyarországon különböző túraautós sorozatokban nyert országos bajnoki címeket.

    „Megnéztük már az ellenfeleket, azt gondolom, hogy a belga, holland, szlovák és brit rivális erős lesz, de azért ez a verseny mindenki számára egy kicsit ugrás az ismeretlenbe, mert ezek a pilóták eddig nem igazán mentek még egymás ellen” – mondta Kiss, aki szerint, ha a szabadedzések jól sikerülnek, és a versenyautó beállításai is megfelelőek lesznek, akkor lehet esélye a dobogóra, vagy akár a futamgyőzelemre.

    Az első Motorsport Games programja csütörtökön a római városi felvonulással és ünnepélyes megnyitóval kezdődik, a versenyekre – a szabadedzésekre, időmérőkre és kvalifikációs futamokra, illetve futamokra – péntektől vasárnapig kerül sor.

  • Közel 1000 tesztvezetés egy hétvége alatt a Budapest Auto Show-n!

    Közel 1000 tesztvezetés egy hétvége alatt a Budapest Auto Show-n!

    Harmadik alkalommal rendezték meg a Millenárison a Budapest Auto Show-t október 25-27. között. 13 autóimportőr és 7 motormárka járműveit tekinthették meg vagy próbálhattak ki az érdeklődők. A szervezők a hétvége során megközelítőleg 14 ezer látogatót, és közel 1000 tesztvezetést regisztráltak.

     A szokásosnál jóval melegebb őszi időjárás ellenére is óriási érdeklődés övezte a Budapest Auto Show-t. Harmadik alkalommal rendeztek meg október utolsó hétvégéjén Budapest belvárosában. Péntektől vasárnapig összesen 14 ezren látogattak el a belvárosi helyszínre. A kiállítói térben a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a szabadidő-autók domináltak, amely hűen tükrözi az új autó piac tendenciáit is. 2019 első nyolc hónapjában az összértékesítés 32,61 százalékát tették ki az SUV-k.

    A Millenárison összesen 13 autóimportőr és 7 motormárka állította ki modelljeit, így összesen közel 60 autóval és 16 motorral találkozhattak az érdeklődők. Számos olyan újdonsággal, amelyek szinte egyenesen a Frankfurti Autókiállításról érkezetek Budapestre. A DS 3 CROSSBACK, a Ford Ranger Raptor, a Lexus UX, a Peugeot 508 SW, a Renault Zoe és az új Clio, a ráncfelvarrott Škoda Superb és a megújult Volkswagen Passat, valamint a Toyota Proace City Verso is itt mutatkozott be a hazai nagyközönségnek, de autós ínyencségek is fűszerezték az eseményt, a kiállítói csarnokon kívül pedig különböző kategóriájú lakóautók várták a látogatókat.

    A motoros szekcióban is megtalálható volt több nóvum, a Harley-Davidson itt mutatta be Livewire-t, a márka első elektromos motorját. A KSR Motonak köszönhetően itt debütáltak újfent a hazai piacon a két patinás olasz motorgyártó, a Lambretta és a Malaguti kétkerekűi, amelyek hosszú évek óta nem rendelkeztek magyar forgalmazóval. A hagyományos kiállításokkal szemben a Budapest Auto Show idején a látogatók nemcsak megtekinthették a B-csarnokban elhelyezett modelleket, hanem ki is próbálhatták jelentős részüket. A szervezők a hétvége során közel 1000 tesztvezetést regisztráltak.

    A show részeként a rendezők kicsiknek és nagyoknak szóló látogatói programokkal is készültek. A kiállítás színpadán egész hétvégén izgalmas beszélgetéseket hallhattak az érdeklődők. A pódiumra lépett Liptai Klaudia, Mautner Zsófi, Bombera Kriszta, Kiss Réka, Király Viktor, Szalay Balázs, Herczig Norbert, dr. Kiss Gergely és a Tankcsapda tagjai is. Emellett szó esett vezetéstechnikáról, használt autó vásárlásról, elektromos autózásról, egyetemi járműversenyekről és téli abroncsokkal kapcsolatos tudnivalókról is. A legszerencsésebb látogatók a Budapest Auto Show mindhárom napján egy-egy teljes szett Michelin-gumiabronccsal távozhattak.

  • A nap versenyzője: Mutatjuk kik kapták a legtöbb szavazatot Mexikóban

    A nap versenyzője: Mutatjuk kik kapták a legtöbb szavazatot Mexikóban

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Mexikóban ezt Max Verstappen érdemelte ki, aki a verseny elején az utolsó helyre esett vissza, onnan azonban visszaküzdötte magát a 6. helyre.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Max Verstappen – 20.2%
    Lewis Hamilton – 17.6%
    Sebastian Vettel – 12.2%
    Daniel Ricciardo – 9.4%
    Alex Albon – 8.5%

    A nap versenyzője, 2019:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Max Verstappen
    Monacói Nagydíj Max Verstappen
    Kanadai Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Lando Norris
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Lando Norris
    Olasz Nagydíj Charles Leclerc
    Szingapúri Nagydíj Sebastian Vettel
    Orosz Nagydíj Sebastian Vettel
    Japán Nagydíj Valtteri Bottas
    Mexikói Nagydíj Max Verstappen
  • Erős kezdés után technikai problémák – nehéz hétvégét zárt Tassi Attila Suzukában

    Erős kezdés után technikai problémák – nehéz hétvégét zárt Tassi Attila Suzukában

    A HELL-KCMG Hondás csapat „otthonába”, Japánba látogatott a WTCR mezőnye a hétvégén, ahol számos izgalmas percet okoztak a versenyzők a nézőknek a pénteki esőáztatta pályán és az azt követő futamokon. Erős kezdés után Tassi Attilának több technikai nehézsége is akadt, csapattársa, Tiago Monteiro viszont pole pozíciót szerzett és dobogóra is felállhatott.

    Jól indult Tassi Attila hétvégéje Suzukában, de sajnos több gondja is akadt az autójával, ezért pont nélkül tért haza a japán pályáról. A HELL ENERGY szponzoráltja a pénteki időmérőn a rendkívül esős pályán is remekül szerepelt, azonban 2 perccel a kockás zászló előtt megcsúszott és a sóderágyban kötött ki. Az eset miatt elvették legjobb köridejét, így az 5. helyről a 24-re esett vissza. A második és harmadik futam időmérőjén is jól teljesített, bekerült a második fordulóba, végül a 11. helyet sikerült megszereznie.

    „Nagyon bosszantó, hogy az időmérőn kicsúsztam, könnyen meglehetett volna az 5. hely, de örülök, hogy nem történt nagyobb baj. Az időmérők után sokat telemetriáztunk, egyértelmű volt, hogy a második szektorban veszítem a legtöbb időt, rá akartunk jönni, mi lehet ennek az oka. A szabadedzésen történtek miatt több versenyző rajtbüntetést kapott, ami nekem jól jött, mert így végül a 19. helyről kezdhettem meg az első futamot. Viszont már a rajtnál gondom volt a kézifékkel, ezért nem tudtam a rajt programot használni és sok pozíciót veszítettem. Ezt később be tudtam hozni, de a 20. körben beesett a fékpedál, és a 18. helyről megint visszaestem a 22-re, és a vége előtt már nem tudtam ennél jobb helyet szerezni. A második futamon a rajt után kaptam hátulról egy ütést, ezután az egyenesekben érzékeltem, hogy nagyon lassú vagyok, majd még egy hibát is elkövettem, emiatt persze újabb versenyzők tudtak megelőzni, mindkét futamon a mezőny végén értem célba. Utólag kiderült, hogy megsérült a kipufogóm, emiatt nem ment az autó az egyenesekben. Szerencsétlen hétvége volt, nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, Macaura megpróbálok minél többet készülni, mert ott ez kevés lesz, ráadásul szerintem a világ egyik legnehezebb pályája.” – mondta Tassi Attila.

    Tassi csapattára, Tiago Monteiro hétvégéje szerencsésebben alakult. A portugál pole pozíciót szerzett az időmérőn, az első futamon pedig a dobogó 3. fokára állhatott, míg a második futamon a 6., a harmadik futamon pedig a 4. helyen ért célba.

  • Mexikói Nagydíj: Leclerc nyerte a harmadik edzést

    Mexikói Nagydíj: Leclerc nyerte a harmadik edzést

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Mexikói Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Az edzés elején még nedves volt az aszfelt, így eleinte intermediate gumikon köröztek a versenyzők. Folyamatosan száradt azonban a pálya, így az utolsó pillanatig sorra javultak a köridők.

    Leclerc mögött csapattársa, Sebastian Vettel végzett, őt a két Mercedes követi Bottas-Hamilton sorrendben.

    Pár perccel a vége előtt még Carlos Sainz állt az élen, végül az ötödik helyen zárt Verstappen, Gasly, Albon és Norris előtt.

    Pierre Gasly az edzés felét gyomorbántalmak miatt kihagyta, de állítólag a paddockban sokan panaszkodnak hasfájásra.

    A Renault-t az ág is húzza. Ricciardo ki sem gördült a boxból, és Hülkenberg sem teljesített mért kört. Állítólag a hűtőrendszerükkel van probléma.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő
    Differencia
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:16.145
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:16.172 0.027
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:16.259 0.114
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.381 0.236
    5 Carlos Sainz jr McLaren 1:16.638 0.493
    6 Max Verstappen Red Bull Racing 1:16.903 0.758
    7 Pierre Gasly Toro Rosso 1:17.090 0.945
    8 Alexander Albon Red Bull Racing 1:17.094 0.949
    9 Lando Norris McLaren 1:17.146 1.001
    10 Sergio Perez Racing Point 1:17.207 1.062
    11 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:17.529 1.384
    12 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:17.740 1.595
    13 Lance Stroll Racing Point 1:17.866 1.721
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:17.881 1.736
    15 Kevin Magnussen Haas F1 1:18.132 1.987
    16 Romain Grosjean Haas F1 1:18.527 2.382
    17 George Russell Williams 1:20.965 4.82
    18 Robert Kubica Williams 1:22.002 5.857
    19 Nico Hülkenberg Renault
  • A hétvégén rendezik a Budapest Auto Show-t a Millenárison

    A hétvégén rendezik a Budapest Auto Show-t a Millenárison

    Számos autós újdonság debütál 2019-ben is a Budapest Auto Show-n, amelyet most hétvégén szerveznek meg harmadik alkalommal a Millenáris B pavilonjában. Ezúttal 13 márka csaknem 60 autóját tekinthetik meg vagy próbálhatják ki az érdeklődők, és idén már a motorok is megjelennek a kiállítótérben: összesen 7 márka hozza el 16 modelljét október 25-27. között. A budapesti rendezvényhelyszínen ugyan a járművek lesznek a középpontban, a rendezők izgalmas családi programokkal is készülnek a hétvége három napja során.

    Harmadik alkalommal rendezik meg október 25-27. között a Budapest Auto Show-t a Millenáris B pavilonjában, ahol az év autós, és immáron motoros újdonságait ismerheti meg a hazai nagyközönség. Ennek megfelelően 2019-ben is számos olyan modellt állítanak ki a résztvevő márkák, amelyek korábban nem voltak láthatók a hazai vásárlók számára. Idén összesen 13 márka hozza el az autóit a kiállítótérbe, és a korábbi szokásokhoz hűen – a hagyományos autókiállításokkal szemben – egy regisztrációt követően a látogatók ki is próbálhatják nagyrészüket. (Ez a program már 2018-ban is népszerűnek bizonyult, akkor 850 tesztvezetést regisztráltak a szervezők.) Összesen közel 60 autó várja idén a látogatókat, köztük olyan újdonságok, mint a DS 3 CROSSBACK, a Ford Ranger Raptor, a Lexus UX, a Peugeot 508 SW, a Renault Zoe és az új Clio, a ráncfelvarrott Škoda Superb és a megújult Volkswagen Passat, valamint a Toyota Proace City Verso.

    A négykerekű modellek mellett idén már motorok is helyet kaptak a Budapest Auto Show-n. A galérián található kiállítótérben összesen 7 márka 16 motort állít ki. Megtekinthető lesz például a Livewire, amely az első elektromos Harley Davidson, továbbá a Labretta V 125 Tri Color, valamint a Malaguti új kétkerekűi: a Dune 125, az RST és a Medison 300.

    A kiállítás részeként a szervezők számos gyermek és felnőtt programmal készülnek, az érdeklődők az esemény színpadán például Liptai Klaudiával, Mautner Zsófival, Bombera Krisztával, Kiss Rékával, Király Viktorral, Szalay Balázzsal, Herczig Norberttel, dr Kiss Gergellyel vagy a Tankcsapda tagjaival is találkozhatnak, de hallhatnak vezetéstechnikai előadást, használt autós tippeket és téli abroncsokkal kapcsolatos tanácsokat is. A legszerencsésebb látogatók a Budapest Auto Show mindhárom napján egy-egy teljes szett Michelin-gumiabronccsal távozhatnak.

    Kiállított autómárkák és modellek:

    Citroën: Citroën C3, Citroën C3 Aircross, Citroën Grand C4 SpaceTourer, Citroën C5 Aircross;
    DS: DS 3 CROSSBACK, DS 7 CROSSBACK;
    Ford: Ford Focus, Ford Focus ST, Ford Mondeo Hybrid, Ford Ranger Raptor;
    Hyundai: Hyundai KONA, Hyundai Tucson, Hyundai Santa Fe;
    Lexus: Lexus UX
    Opel: Opel Insignia, Opel Grandland X;
    Peugeot: Peugeot Rifter, Peugeot 508SW, Peugeot 3008, Peugeot 5008;
    Renault: Renault Clio, Renault Megane R.S., Renault Zoe;
    SEAT: SEAT Arona, SEAT Ateca, SEAT Tarraco;
    ŠKODA: ŠKODA SCALA, ŠKODA KAMIQ, ŠKODA SUPERB, ŠKODA KODIAQ SCOUT, ŠKODA KODIAQ RS;
    Suzuki: Suzuki Ignis, Suzuki Swift;
    Toyota: Toyota Aygo, Toyota Corolla Sedan, Toyota Proace City Verso, Toyota RAV4, Toyota Camry;
    Volkswagen: Volkswagen Passat Limousine, Volkswagen Passat Alltrack, Volkswagen Passat GTE Variant.

    Kiállított motor márkák és modellek:

    Brixton: Brixton Bx 125, Brixton BX 125 R, Brixton 250 X Glanwill;
    Harley Davidson: Harley Davidson Livewire;
    KSR: KSR TR 125X, KSR TV 125 SM;
    Labretta: Labretta V 125 Tri Color;
    Malaguti: Malaguti Dune 125, Malaguti Medison 300, Malaguti RST;
    NIU: NIU NGT, NIU M+ Lite, NIU V-Pro, NIU Soirt;
    SUR-RON: Firefly Offroad, Firefly Performance.

    A Budapest Auto Show-ról

    Nyitvatartás:

    • október 25-én, pénteken: 13.00 – 18.00,
    • október 26-án és 27-én: 9.00 – 18.00.

    Jegyárak:

    • elővételben: 1000 Ft,
    • a helyszínen: 1500 Ft

    A belépés 12 éves kor alatt ingyenes.

    A rendezvényről részleteket az alábbi linken talál: https://budapestautoshow.hu

  • Reggel is, este is autósport! Mutatjuk a programot!

    Reggel is, este is autósport! Mutatjuk a programot!

    Akit a WTCR és a Forma-1 is érdekel, az ezen a hétvégén korán fog kelni és viszonylag későn fog lefeküdni aludni.

    A WTCR mezőnye ugyanis Suzukába látogat, a versenyek magyar idő szerint reggel lesznek, míg a Forma-1 Mexikóban lesz, mi időnk szerint este.

    Mutatjuk, mely autósport eseményeket – és mikor – közvetítik hazai tévécsatornák ÉLŐben!

    október 25., péntek:

    M4 Sport
    16.45: Forma-1, Mexikói Nagydíj, 1. szabadedzés
    20.45: Forma-1, Mexikói Nagydíj, 2. szabadedzés

    október 26., szombat:

    M4 Sport
    7.45: Motorsport, túraautó-világkupa (WTCR), Szuzuka, 1. futam
    19.45: Forma-1, Mexikói Nagydíj, időmérő

    Eurosport 1
    7.50: Motorsport, túraautó-világkupa (WTCR), Szuzuka, 1. futam
    21.15: Autósport, Porsche Kupa, Mexikó, 1. futam

    október 27., vasárnap:

    M4 Sport
    3.15: Motorsport, túraautó-világkupa (WTCR), Szuzuka, 3. futam
    19.45: Forma-1, Mexikói Nagydíj, futam

    Eurosport 1
    3.20: Motorsport, túraautó-világkupa (WTCR), Szuzuka, 3. futam
    17.00: Autósport, Porsche Kupa, Mexikó, 1. futam

     

  • Arriba! Itt a Mexikói Nagydíj KVÍZ

    Arriba! Itt a Mexikói Nagydíj KVÍZ

    Mexikóba érkezett a Forma-1-es mezőny, mi pedig szokás szerint meghoztuk a csütörtöki kvízünket, melynek témája értelemszerűen a Mexikói Nagydíj.

    Te mennyire vagy képben? ?

    Aki szeretné, árulja el nekünk bátran az eredményét, Facebook oldalunkon!

    Korábbi kvízeinket a kvíz címke alatt találjátok.

     

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

  • A pontverseny állása a Renault suzukai eredményeinek törlése után

    A pontverseny állása a Renault suzukai eredményeinek törlése után

    Miután az FIA szabálytalannak ítélte a Renault autóit a Japán Nagydíjon, törölte azok suzukai eredményét.

    Ennek tükrében a pontverseny is módosult.

    Mutatjuk, hogy állnak most a ponttáblázatok az FIA hivatalos közlése szerint.

    A bajnokság állása a Japán Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Autó Pontok
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 338
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 274
    3 Charles Leclerc FERRARI 223
    4 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 212
    5 Sebastian Vettel FERRARI 212
    6 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 76
    7 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 75
    8 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 64
    9 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 37
    10 Lando Norris MCLAREN RENAULT 35
    11 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 34
    12 Daniel Ricciardo RENAULT 34
    13 Nico Hülkenberg RENAULT 34
    14 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    15 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 21
    16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 20
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    A bajnokság állása az Orosz Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 612
    2 FERRARI 435
    3 RED BULL RACING HONDA 323
    4 MCLAREN RENAULT 111
    5 RENAULT 68
    6 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 62
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 58
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 35
    9 HAAS FERRARI 28
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • Zöld üzemmód a „Zöld Pokolban”: versenypályára gurult a MINI Cooper SE

    Zöld üzemmód a „Zöld Pokolban”: versenypályára gurult a MINI Cooper SE

    Ennél hatékonyabbat egyszerűen nem lehet autózni: a műszerfalon elhelyezett billenőkapcsolóval két működési üzemmódban állítható fékerő-visszatáplálásnak köszönhetően a MINI Cooper SE úgy vágtatott végig a „Zöld Pokolként” ismert Nürburgring legendás, Nordschleife aszfaltcsíkján, hogy vezetője egyszer sem lépett rá a fékre.

    A németországi Eifel-hegységben húzódó Nürburgring legendás, 20,8 kilométer hosszú Nordschleife aszfaltcsíkját a Forma-1 háromszoros világbajnoka, Jackie Stewart illette először a „Zöld Pokol” névvel. A száguldó cirkusz legutolsó futamát 43 évvel ezelőtt rendezték itt, a Nordschleife azonban mind a mai napig a hosszú távú járműtesztek újra és újra visszatérő helyszíne. A MINI is rendre megméreti itt sorozatgyártás előtt álló újdonságait, hogy a fejlesztőmérnökök a legendás ívek között hangolják tökéletesre a hajtáslánc technológiáit. Kiváló bizonyítási terep ez a károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedő MINI Cooper SE (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,8 – 16,8 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) számára is, amely a versenypályán egy merőben új kihívással találta szembe magát: a brit prémiumgyártó első tisztán elektromos meghajtású négykerekűje nem egy új körrekord, hanem egy egészen különleges csúcs reményében gurult fel a rajtrácsra. A MINI Cooper SE zöld üzemmódban (GREEN), a fékpedál érintése nélkül autózott végig a „Zöld Poklon”, ahol a maximális hatékonyság érdekében a vezető kivételesen érzékeny jobb lábfejére volt szükség.

    A MINI Cooper SE a BMW Group első olyan tisztán elektromos meghajtású modellje, amelyben a fékezés során felszabaduló energia visszatáplálásának mértékét a vezető is befolyásolhatja. Amint a vezető leveszi a lábát a gázpedálról, a kiválasztott üzemmód értelmében az elektromos motor több vagy kevesebb energiát táplál vissza az autó nagyfeszültségű akkumulátorába. A fékezéskor felszabaduló energia visszatáplálásának állítható mértékével párhuzamosan a MINI Cooper SE automatikus fékerejének intenzitása is változik. A technológia eme merőben újfajta, jövőbe mutató innovációja egy felettébb izgalmas kihívást hívott életre: vajon milyen gyorsan tudja felfűzni egymás után a Nordschleife legendás íveit az első tisztán elektromos meghajtású MINI vezetője anélkül, hogy akár egyszer is rálépne a fékpedálra?

    Alapesetben a MINI Cooper SE különlegesebb megerőltetés nélkül, zöld üzemmódban (GREEN) is képes abszolválni a Nürburgring vonalvezetését, még annak ellenére is, hogy a MINI Vezetési Üzemmódok (MDM – MINI Driving Modes) eme kényelmes vezetésre összpontosító kormánymű-karakterisztikájával és hajtáslánc-beállításával a gázpedál kevésbé intenzíven reagál. A műszerfal alsó felén elhelyezett billenőkapcsoló-sor jobb oldali kapcsolójával a GREEN+ vezetési üzemmód is aktiválható, amely a minél nagyobb energiatakarékosság érdekében az automata légkondicionálót és az ülésfűtést is kikapcsolja. A fékezéskor felszabaduló energia visszatáplálásának mértékét a Start / Stop kapcsoló bal oldalán található billenőkapcsolóval szabhatják személyre a brit prémiumgyártó ügyfelei. Az így aktiválható egypedálos vezetési élmény mentén a MINI Cooper SE maximálisan a vezető preferenciáihoz alkalmazkodik, még a Nürburgring végtelenül gyors kanyarjaiban is a tisztán elektromos meghajtás hatékonyságának növelésével párhuzamosan fokozva a modell dinamikus menetteljesítményét.

    MINI Cooper SE
    Fotó: BMW PressClub Magyarország

    A MINI Cooper SE fékenergia-visszatáplálásának és ezzel párhuzamos lassulásának intenzitása a brit prémiumgyártó ügyfelének vezetési stílusához hangolható, amelynek előnye a zárt versenypályán is megmutatkozott: a hosszan elnyújtott kanyarok előtti enyhe energia-visszanyeréseket az éles kanyarok előtti maximális erejű visszatáplálás ellensúlyozta, mindvégig a fékpedál érintése nélkül. A 16. kilométernél húzódó Brünnchen éles jobbosát például a profi versenyzők az aszfaltcsík bal oldaláról javasolják megközelíteni, a versenyautó korai ívre helyezésével. A MINI Cooper SE esetében itt maximális erejű fékenergia-visszatáplálásra volt szükség ahhoz, hogy a modell a fékpedál használata nélkül ne ússzon fel a bal oldalról érkező rázókőre, a kombináció második jobbos kanyarja előtt azonban enyhe visszatáplálás is elegendő volt. Ezt követően jöhetett a padlógáz, majd energiával telve az Eiskurve és a Pflanzgarten.

    A Nürburgringen átélt vezetési élményt a MINI Cooper SE a hétköznapokban is garantálja, a márkára jellemző vezetési stílusban, károsanyag-kibocsátás nélkül. A gyors és széles kanyarok közötti tempózásokat típus-specifikus kijelzők segítik, amelyeken keresztül a brit prémiumgyártó ügyfelei egyéni preferenciáik szerint állíthatják be a fékezéskor felszabaduló energia visszatáplálásának mértékét. Az alapértelmezett beállítás a kifejezetten intenzív, 0,19 g lassulás, amely enyhébb, 0,11 g mértékűre mérsékelhető. A fékerő-visszatáplálás intenzitásának változtatását a MINI Cooper SE digitális műszerfali kijelzője, a visszatáplálás speciális kijelzőjének LED-je és a billenőkapcsoló előtt felvillanó sárga LED is jelzi.

    A „Zöld Pokolban” próbára tett zöld üzemmód (GREEN) kiválóan bizonyította, hogy a két működési üzemmódban állítható fékerő-visszatáplálás nem csupán a hajtáslánc működési hatékonyságát, de a vezetés élményét is nagymértékben fokozza. Ez a Galgenkopf utáni szakaszon vált teljesen egyértelművé, ahol a technológiának már nem kellett több energiát visszatáplálnia a nagyfeszültségű akkumulátorba, sőt, a korábban visszanyert fékezési energiák rásegítése még intenzívebb vezetési élményt ígért – egyenesen a Döttinger Höhe célegyenese felé.