Szerző: Hírszerkesztő

  • Több verseny, új csapatok, további helyszínek: Az ABB FIA Formula-E bajnokság 6. idénye

    Több verseny, új csapatok, további helyszínek: Az ABB FIA Formula-E bajnokság 6. idénye

    Nagy várakozás előzi meg az ABB FIA Formula-E bajnokság 6. idényét. A 14 állomást számláló versenysorozat helyszínéül a világ 12 nagyvárosa szolgál majd, köztük a szaúd-arábiai Diriyah ősi települése, ahová a sorozat november 22-én és 23-án ismét visszatér. A nagy sajtóvisszhangot kiváltó fejlemények valóságos áradatával induló új idény a Formula-E versenyek gyors ütemben növekvő látogatottságának lendületére és az elektromos járművek használatának globális szinten érzékelhető hirtelen felfutására alapoz.

    A dél-koreai Szöul és az indonéziai Dzsakarta felvétele a versenysorozat helyszínei közé a vezető beszédtémák közé tartozik. London is visszakerült a 2019/2020-as idény versenynaptárába, ahol a bajnokság küzdelmei július 25-én és 26-án egy kétnapos versenyhétvégével zárulnak. A záróversenyekre példa nélkül álló módon a Temze partján, a Royal Docks területén és az ExCeL London kiállítási központon keresztül – részben tehát kül- részben pedig beltéren – kialakított pályán kerül sor.

    Az ABB Formula-E sorozat egyre nagyobb népszerűsége – az 5. idényben 400.000-nél is több látogatót csábított ki a városi utakon megrendezett versenyekre, és mellette 411 milliós televíziós nézettséget is produkált (ami 24%-os növekedést jelent a 4. versenyidényhez képest) – jól jelzi, hogy az embereket igenis érdekli a megújuló energia és az e-mobilitás. A pályákon versenyről versenyre látható izgalmas jelenetek mindent megmutatnak a jórészt közösségi médián nevelkedett fiatalokból álló közönségnek mindabból, amire egy elektromos jármű képes lehet.

    Az autó-motor sport elkötelezett hívei és a technika megszállottjai alig várják már az új idény kezdetét, amikor első ízben gyári csapatok is rajthoz állnak, nevezetesen a Mercedes-Benz és a Porsche – mindkettő igencsak jónevű versenyistálló –, és így már 24-állásos rajtrácsra lesz szükség. A legmagasabb színvonalat képviselő két német induló annak apropóján szállt be a versenysorozatba, hogy maguk is teljesen elektromos hajtású autókkal jelentek meg a piacon. Ezekben a motor és az akkumulátorok kialakítása, valamint a töltési technológiák kölcsönösen termékenyítőleg hatottak egymásra, ami még inkább fokozza az elektromos járművek globális elfogadottságát.

    Miután az 5. idény tavaly júliusban a New York-i versennyel lezárult, a csapatok az előző hónapban a valenciai (Spanyolország) Ricardo Tormo ringen jöttek össze egy 3 napos, idény előtti tesztelésre. A pályán versenykörülmények között is kipróbálhatták új fejlesztésű alkatrészeiket, és újabb pilótákat dobtak be a mély vízbe. Az új szerződéssel rendelkező versenyzők között találjuk a svájci Simona De Silvestrót, az ABB nagykövetét, aki ebben az idényben a Porsche teszt- és tartalékpilótája lesz.

    A nagynevű versenycsapatok és több csúcskategóriás pilóta – köztük a Mercedes kiválósága, a 2019-es Formula 2 bajnok, Nick de Vries – beszállása tovább fokozza a 6. idény versenyeinek intenzitását. Megtörténtek azok a szabálymódosítások, amelyek lehetővé teszik a versenyautók sebességének növelését, illetve jutalmazzák az energiatakarékos vezetést. A pálya egy kijelölt szakaszán áthaladva extra teljesítményt biztosító Attack Mode funkció igénybevétele esetén rendelkezésre álló energiaszintet 235 kW-ra (320 LE) emelték, de ez a funkció csak akkor aktiválható, ha a mezőny megkapja a zöld zászlót (az Attack Mode nem hozzáférhető, ha óvatos vezetésre figyelmeztető sárga zászló van érvényben).

    A szabályváltozások célja, hogy szoros legyen a verseny, és megmutatkozhassanak a második generációs Formula-E versenyautók erőátviteli rendszerének speciális előnyei. Most a kvalifikációs csoportfutamok leggyorsabb pilótáinak is bajnoki pontok járnak, ami már a verseny kezdete előtt csúcsteljesítményre ösztönzi őket. A 45 perces verseny utolsó pillanatáig nyílttá teszi a küzdelmet az az új szabály, mely szerint meghatározott mennyiségű energiát levonnak a mezőny minden tagjának fedélzeti tartalékából, ha baleset miatt a versenyautók csak lassabban hajthatnak, például akkor, ha bejön a pályára a biztonsági autó, vagy teljes pályás sárga zászlós megszakítás van érvényben.

    Azzal a Jean-Éric Vergne-nel – a Formula-E első kétszeres egyéni bajnokával – kell most versenybe szállni, aki az 5. és a 6., tehát két egymást követő idényben zárt az élen. Idén csatlakozott a DS Techeetah csapatához, ahol Antonio Felix da Costa, a versenysorozat egyik veteránja lesz a csapattársa.

    Az előző idény hatalmas küzdelmét – a sorozat első nyolc versenyét nyolc különböző pilóta nyerte meg – várhatóan még kiélezettebbé teszi több nagy név indulása, köztük a Geox Dragon színeit képviselő Brendon Hartley és a Tag Heuer Porsche pilótája, Neel Jani, akik mindketten SportsCar bajnokok.

    Az ABB Formula-E idény egyik kiegészítő eseménye a Jaguar I-PACE eTROPHY második évada lesz. Ezekben a betétfutamokban a Jaguar I-PACE elektromos sport-szabadidőautók (SUV) versenyverziói indulnak. Az I-PACE eTROPHY versenysorozat indulói 8 városban megrendezésre kerülő 10 fordulóban mérik össze erejüket. A széria célja, hogy bemutassa a Jaguar akkumulátorral működő elektromos autóinak teljesítményét és tartósságát. Az ABB – mint a versenysorozat hivatalos járműtöltési partnere – a 6. versenyidényben is speciálisan módosított Terra 53 DC töltőket bocsát a csapatok rendelkezésére.

    Az ABB a teljesen elektromos hajtású együléses versenyautók nemzetközi ABB FIA Formula-E Championship vesenysorozatának névadó partnere. Világszerte saját technológiájával támogatja a városi helyszínek ideiglenesen kialakított versenypályáin megrendezett eseményeket. Az ABB a gyorstöltő állomások telepítésének globális piacvezetőjeként a világ 77 országában eddig több mint 11.500 töltőpontot épített ki.

    A 6. idény versenynaptára

    Forduló Város Ország Dátum
    1 Diriyah Szaúd-Arábia 2019. november 22.
    2 Diriyah Szaúd-Arábia 2019. november 23.
    3 Santiago Chile 2020. január 18.
    4 Mexico City Mexikó 2020. február 15.
    5 Marrakesh Marokkó 2020. február 29.
    6 Sanya Kína 2020. március 21.
    7 Róma Olaszország 2020. április 4.
    8 Párizs Franciaország 2020. április 18.
    9 Szöul Dél-Korea 2020. május 3.
    10 Dzsakarta Indonézia 2020. június 6.
    11 Berlin Németország 2020. június 21.
    12 New York USA 2020. július 11.
    13 London Egyesült Királyság 2020. július 25.
    14 London Egyesült Királyság 2020. július 26.
  • Ma kezdődik a Formula E 2019/20-as szezonja! Mutatjuk a mezőnyt!

    Ma kezdődik a Formula E 2019/20-as szezonja! Mutatjuk a mezőnyt!

    Ma indul a Formula E 2019/20-as szezon, mely már az elektromos bajnokság hatodik szezonja.

    Az első állomás a Diriyah ePrix, Szaúd-Arábiában, ahol dupla versenyes hétvégével indul a szezon. Az első futamra ma, pénteken, a másodikra holnap, szombaton kerül sor.

    Alább mutatjuk, mikor közvetíti magyar televízió élőben, illetve a nevezési listát is megtaláljátok lentebb!

    November 22, péntek 

    Eurosport 1
    8.55: Autósport, FIA Formula-E, Szaúd-Arábia, kvalifikáció
    13.00: Autósport, FIA Formula-E, Szaúd-Arábia, 1. futam

    November 23, szombat

    Eurosport 1
    8.55: Autósport, FIA Formula-E, Szaúd-Arábia, kvalifikáció
    13.00: Autósport, FIA Formula-E, Szaúd-Arábia, 2. futam

    NEVEZÉSI LISTA:

    Csapat Gyártó Hajtáslánc Rajtszám Versenyző
    Envision Virgin Racing Spark–Audi Audi e-tron FE06 2 Sam Bird
    4 Robin Frijns
    NIO 333 FE Team Spark–NIO NIO FE-005 3 Oliver Turvey
    33 Ma Qinghua
    Mercedes-Benz EQ Formula E Team Spark–Mercedes Mercedes-Benz EQ Silver Arrow 01 5 Stoffel Vandoorne
    17 Nyck de Vries
    GEOX Dragon Spark–Penske Penske EV-4 6 Brendon Hartley
    7 Nico Müller
    Audi Sport ABT Schaeffler Spark–Audi Audi e-tron FE06 11 Lucas di Grassi
    66 Daniel Abt
    DS Techeetah Spark–DS Automobiles DS E-TENSE FE20 13 António Félix da Costa
    25 Jean-Éric Vergne
    TAG Heuer Porsche Formula E Team Spark–Porsche Porsche 99X Electric 18 Neel Jani
    36 André Lotterer
    ROKiT Venturi Racing Spark–Mercedes Mercedes-Benz EQ Silver Arrow 01 19 Felipe Massa
    48 Edoardo Mortara
    Panasonic Jaguar Racing Spark–Jaguar Jaguar I-Type 4 20 Mitch Evans
    51 James Calado
    Nissan e.dams Spark–Nissan Nissan IM02 22 Oliver Rowland
    23 Sébastien Buemi
    BMW i Andretti Motorsport Spark–BMW BMW iFE.20 27 Alexander Sims
    28 Maximilian Günther
    Mahindra Racing Spark–Mahindra Mahindra M6Electro 64 Jérôme d’Ambrosio
    94 Pascal Wehrlein
  • Magyar bajnokok az újító szellemű Extreme E off-road versenysorozatban

    Magyar bajnokok az újító szellemű Extreme E off-road versenysorozatban

    Újabb nevezők névsorát közölte az Extreme E, melyben a számos világbajnok között két magyar pilóta neve is felbukkant; a HELL-szponzorált Bessenyey Zoltán, és Szabó Krisztián rallycross versenyző képviselheti hazánkat a klímaváltozás ellen fellépő, különleges off-road versenyen.

    Bessenyey Zoltán, kétszeres Európa-rally-bajnokot 2017-es balesete sem tántoríthatja el céljai elérésétől, de a versenypályáktól még kevésbé. Habár, a sokak által csak BZ-ként ismert autóversenyző, mozgásában korlátozottá vált, idén egy speciális gokart segítségével – és a HELL ENERGY támogatásával – újra pályára állt a Handikart International Trophy versenyen, Le Mans-ban, ahol dobogós helyezést ért el. Bessenyey kitartása és lelkiereje példaértékű, nem véletlen, hogy idén az FIA Disability and Accessibility bizottság tagjának is beválasztották.

    Neki azonban még ez sem volt elég. Tegnap hivatalosan is bejelentették, hogy bekerült a Extreme E elektromos SUV off-road sorozat versenyzői programjába. Ennek a különleges versenynek a megálmodója Alejandro Agag volt, akinek célja a versennyel felhívni a figyelmet a klímaváltozás pusztító hatására, és arra buzdítani az embereket, hogy tegyünk Földünkért.  Az éghajlat-védelem iránti elkötelezettség részeként az Extreme E csatlakozott az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményéhez.  A verseny 5 különleges helyszínen zajlik majd, melyek többek között az Északi-sarki jégolvadásra, az amazonasi esőerdő-irtásra, a Csendes-óceán műanyag-szennyezettségére, a Sahara elsivatagodására, a gleccserek olvadására, a Himalája ökoszisztémájának és földünk állatfajainak kipusztulására hívják fel a figyelmet. A három napon át tartó verseny egy nagyjából 10km2 nagyságú területen zajlik majd, melyen a világ számos kiváló autóversenyzői állnak rajthoz, csapatokban. A nevezők között olyan nevekre bukkanhatunk, mint Sebastien Ogier, rally-világbajnok, Timo Scheider, kétszeres DTM bajnok, vagy Nelson Piquet Jr. és Lucas di Grassi, Formula E bajnokok.

    Hazánkat Bessenyey Zoltán és a rallycross versenyző, Szabó Krisztián képviselik majd. A csapatok tesztelése 2020 közepén kezdődik, a verseny kezdésére pedig várhatóan 2021 februárjában kerül sor.

  • KVÍZ: Felismered a versenyzőket gyerekkori képeik alapján?

    KVÍZ: Felismered a versenyzőket gyerekkori képeik alapján?

    Ezúttal képfelismerő kvízt hoztunk nektek, és nem is csak 10-et. 13 jelenlegi és egykori Forma-1-es versenyzőről mutatunk gyerekkori képeket. Felismeritek őket?

    Te mennyire vagy képben? ?

    Aki szeretné, árulja el nekünk bátran az eredményét, Facebook oldalunkon!

    Korábbi kvízeinket a kvíz címke alatt találjátok.

     

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

    https://www.instagram.com/p/B4-WKS3DI_3/

  • Több mint 200 ló egy sporttáskában – a Volkswagen ID.3 elektromos hajtása

    Több mint 200 ló egy sporttáskában – a Volkswagen ID.3 elektromos hajtása

    Az ID.3 a Volkswagen egy új korszakának, az elektromos mobilitásnak a kezdete. Az elektromos hajtást, amely a moduláris elektromos hajtásrendszer-platformján (MEB) alapul, a Volkswagen Group Components gyártja. Nem csak kevésbé összetett, mint egy hagyományos benzin- vagy dízelmotor, hanem elég kompakt is ahhoz, hogy beleférjen egy sporttáskába. De hogyan működik valójában a kasseli Components telephelyen gyártott elektromos hajtás?

    Az elektromos hajtás alkatrészei

    Minden villanymotoron van egy álló állórész, amelynek belsejében forog a forgórész. Az állórész réz huzaltekercsekből készül. Amikor elektromos áram áramlik ezeken a tekercseken, egy forgó mágneses mező jön létre az állórészben, amely a forgórész forogását okozza. A forgómozgás egyszerű fizikai elven alapszik: a mágnesben lévő ellentétes pólusok vonzzák egymást, míg az azonos pólusok taszítják egymást. Ezenkívül kétféle elektromos hajtás létezik: állandó mágneses, kefe nélküli motorok és az aszinkron motorok. Az állandó mágneses kefe nélküli motor erős állandó mágneses rotorral rendelkezik, amely szinkronban forog az állórész mágneses mezőjével. Aszinkron gépekben azonban a rotor az elektromos áramot használja saját mágneses mezőjének generálására, és ennek eredményeként a forgórész forgása elmarad az állórész mágneses mezőjének forgásától.

    Hajtű tekercselési technológia és következetesen könnyű konstrukció

    A Volkswagen új ID.3-ját APP 310 elektromos hajtással szerelték fel. Ez a meghajtó egy állandó mágneses, kefe nélküli motor. Az „APP” megjelölés a hajtás és a sebességváltó tengellyel párhuzamos elrendezéséből származik, míg az ezt követő szám megjelölés a 310 Nm-es maximális nyomatékból származik. Ennek a hajtásnak a fő alkatrészeit az egyedi gyártás és a Csoport gyártás kombinációjával állítják elő a Volkswagen Group Components különféle gyártóhelyein.

    A forgórészt és az állórészt a Salzgitterben található alkatrészgyárban gyártják. Az új hajtű módszerű tekercselési technológia megkövetelte egy innovatív gyártási folyamat alkalmazását az állórész összeszerelésében, amelynek során az állórész laminált magjában lévő tereket optimálisan kitöltik sík, előre kialakított réztekercsekkel. Ez növeli a nyomaték sűrűségét és az elektromos hajtás hatékonyságát, összehasonlítva a rézhuzal-tekercsekkel működő hajtással. A maximális nyomaték alacsony motorfordulatszám mellett is elérhető, ami azt jelenti, hogy az 1-sebességes sebességváltó elegendő a teljes fordulatszám-tartományhoz. Mind az elektromos hajtást, mind az 1-sebességes sebességváltót a kasseli alkatrészgyárban gyártják. A teljes hajtóegység és az 1-sebességes sebességváltó együtt elég kompakt ahhoz, hogy beleférjen egy sporttáskába. A hajtómű csak kb. 90 kg tömegű és legfeljebb 150 kW (204 LE) teljesítményt képes generálni az ID.3-ban.

    Elektromos hajtások Kasselből Európa és Észak-Amerika piacai számára

    A jövőben Kasselben gyártják majd az Európában és Észak-Amerikában az MEB alapjaira készülő járművek elektromos hajtásait. A termelést évi 500.000 darabos kapacitásra tervezték. Kassel szorosan együttműködik a kínai tianjini gyárral is, ahol a kínai piac számára párhuzamosan gyártják az elektromos hajtást. A két üzem együttesen 2023-tól évente akár 1,4 millió elektromos hajtóművet fog előállítani. Ez azt jelenti, hogy a Volkswagen Group Components a jövőben az elektromos járművek hajtóműveinek legnagyobb globális gyártója lesz.

  • Megérkezett a LEGO® TECHNIC™ Top Gear rallyautó!

    Megérkezett a LEGO® TECHNIC™ Top Gear rallyautó!

    A LEGO Csoport bemutatta a legelső, a BBC Studios-zal közösen megálmodott LEGO® Technic™ Top Gear szettet. Az új, applikációval irányítható LEGO Technic Top Gear Rallyautó egy hamisítatlan GT rallyautó, ami 2019. december 26-tól érhető el, és 9 éven felüli rajongóknak ajánlott.

    A LEGO Technic dizájnerek összefogtak a BBC Top Gear csapatával, és együtt tervezték meg a jármű testét és a hozzátartozó matricákat, hogy egy különösen valósághű és gyors versenyautót alkossanak, amit szívesen megépítenek otthon a rajongók.

    A modellt a LEGO Technic CONTROL+ applikációval lehet távolról irányítani, aminek olyan funkciói vannak, mint a kormányzás, a multi-touch irányítás és a sebességmérő, továbbá különböző kihívások és jutalmak érhetők el, hogy még izgalmasabb és lebilincselőbb legyen a játékélmény. A rallyautót egy nagy motor, egy XL-es motor és egy Bluetooth vezérlésű okosközpont teszi teljessé.

    „Izgalmas volt együttműködni a LEGO Technic csapatával, ez a projekt egy nagyon természetes kapcsolódási pont a Top Gear márka számára. A LEGO Technic Top Gear Rallyautó a LEGO és a BBC Studios csapat több hónapos kemény munkájának az eredménye, és már alig várjuk, hogy hamarosan a polcokon is viszontláthassuk” – mondta Jason Easy, a BBC Studios licenszekkel foglalkozó igazgatója.

    „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre bemutathatjuk az applikációval irányítható LEGO Technic Top Gear Rallyautót. Ez a modell kihívásokkal teli építési élményt kínál a 9+-os korosztály számára, akik szeretik a valósághű játékot és érdeklődnek a dolgok működése iránt. A CONTROL+ applikáció a különböző játékmódokkal és változatos kihívásokkal kiterjesztett játékélményt nyújt” – tette hozzá Niels Henrik Horsted, a LEGO Technic marketingigazgatója.

  • Versenyre tervezve: a BMW M2 CS Racing

    Versenyre tervezve: a BMW M2 CS Racing

    A sikertörténet folytatódik: a BMW Motorsport az új BMW M2 CS műszaki alapjaira épített BMW M2 CS Racing premierjével nyitja meg privát színekben versenyző ügyfeleinek kínált, sorozatgyártás-közeli versenyautói újabb fejezetét.

    „A BMW M2 CS Racing versenyautóval azon nagysikerű hagyományunkat folytatjuk, amelynek égisze alatt megfizethető belépőt kínálunk ambiciózus pilótáinknak és csapatainknak a motorsport világába – egy olyan modell képében, amelynek menetteljesítménye minden eddiginél magával ragadóbb, lemezei alatt a BMW Motorsport leginnovatívabb műszaki megoldásai dolgoznak és minden tekintetben megfelel a vérbeli versenyautókkal szemben támasztott követelményeknek” – mondta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója a vadonatúj versenyautóról. „A modell fejlesztési fázisában a BMW Motorsport tervezőmérnökei szorosan együttműködtek a BMW M GmbH műhelyében dolgozó kollégákkal, hogy a BMW M4 GT4 versenyautóval megszerzett szakmai tapasztalatokra és az új BMW M2 CS kiváló műszaki alapjaira építve a belépő szintű versenyautók kategóriájának minden korábbinál magasabb mércéjét állíthassák fel. Biztos vagyok benne, hogy a BMW M2 CS Racing versenyautóval tovább folytatódik a BMW M divízió privát színekben versenyző ügyfeleinek sikertörténete” – tette hozzá.

    „Az új BMW M2 CS és a BMW M2 CS Racing versenyautó párhuzamos fejlesztése a BMW Motorsport és a BMW M GmbH technológiai közelségét hirdeti. Modellpalettánkon a vérbeli versenyautókból átemelt műszaki megoldásokra épített, nagyteljesítményű közúti sportautók sorakoznak, amelyek kiváló alapot kínálnak privát színekben versenyző ügyfeleink versenyautóihoz. A BMW M2 CS Racing versenyautót több teljesítményszinttel tesszük elérhetővé, és hasonló ösvényen haladunk majd a BMW M divízió jövőben érkező különkiadásaival is” – fogalmazott Markus Flasch, a BMW M GmbH elnöke.

    BMW M2 CS Racing a BMW M4 GT4 vezérlőelektronikájával

    A BMW M2 CS Racing Németországban 95 000 euró indulóártól válik elérhetővé, minden olyan előfeltétellel felvértezve, amelyek sikerre ítélt belépő szintű versenyautóvá emelik. A privát színekben versenyző ügyfeleknek épített versenyautó meghajtásáról egy BMW M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, soros hathengeres benzinmotor gondoskodik, amelynek 3,0 liter hengerűrtartalmából a teljesítményszint beállításával, a versenyosztály szabályai szerint 205 kW / 280 lóerő és 268 kW / 365 lóerő közötti maximális teljesítményt nyerhetnek ki a pilóták. A motor csúcs forgatónyomatéka 550 Nm, amelyet egy hétfokozatú, motorsport-szoftverrel optimalizált duplakuplungos automataváltó továbbít a kerekek felé.

    A BMW M2 CS Racing másik kimagasló innovációja a motor vezérlőelektronikája, amely a BMW M4 GT4 versenyautóhoz hasonlóan, több lépcsőben képes beállítani az erőforrás maximális teljesítményét.

    A fedélzeten ráadásul számos vezetést támogató rendszer, így többek között a blokkolásgátló (ABS – Anti-lock Braking System) és a dinamikus menetstabilizáló rendszer (DSC – Dynamic Stability Control) motorsport-specifikus változata dolgozik, amelyeknek köszönhetően az autót még a kezdő pilóták is biztonságosan vezethetik. A modell alapfelszereltségének az önálló hűtésű, mechanikus differenciálmű és a típus-specifikus kardántengely is része, a tető pedig a sorozatgyártásban kínált modellváltozathoz hasonlóan szénszálból készül.

    Clubsport-kivitel megnövelt maximális teljesítménnyel

    A bajor prémiumgyártó 2020 közepén szállítja ügyfeleinek az első BMW M2 CS Racing versenyautókat. A versenyre tervezett gépek fő színpada – ahogyan az elődmodellek, a BMW M235i Racing és a BMW M240i Racing esetében is volt – ezúttal is a hosszú távú megmérettetéseket kínáló, nürburgringi VLN Endurance Championship és a TC America lesz, az újdonság azonban a világ számos versenysorozatának szabályrendszerével összehangolható.

    A BMW Motorsport tervezőmérnökei már dolgoznak egy teljesítményfokozó csomagon, amely 450 lóerőre növeli a BMW M2 CS Racing versenyautó maximális teljesítményét. A konkrétumokat és az első példányok szállításának tervezett dátumát egy későbbi időpontban jelenti be a BMW.

    „A BMW M2 CS Racing széles tartományban állítható teljesítményszintjeinek köszönhetően, valamint annak, hogy a modell most először a BMW Motorsporttal együttműködő BMW M kereskedésekben is megrendelhető, illetve átvehető, minden korábbinál szélesebb célcsoportot szólítunk meg. Nagy örömömre szolgál a BMW M2 CS Racing bemutatkozása, amellyel még tovább bővíthetjük ügyfélkörünket. Privát színekben versenyző ügyfeleink tábora soha nem volt még annyira változatos, mint amennyire a következő szezonban ígérkezik” – nyilatkozta Jens Marquardt.

    Az új BMW M2 CS 450 lóerő maximális teljesítménnyel

    A napokban bemutatott BMW M2 CS a motorháztető alatt dolgozó duplaturbós, soros hathengeres benzinmotornak köszönhetően – amelyhez a BMW M4 Competition szolgáltatta a műszaki alapot – 331 kW / 450 lóerő maximális teljesítményre képes. A kimagasló teljesítmény egy hatfokozatú manuális váltón vagy egy hétfokozatú M duplakuplungos automataváltón, a BMW M4 sportmodellek számára korábban kifejlesztett adaptív M futóművön és motorsport-specifikus gumiabroncsokon keresztül jut az úttestre. A megfelelő mértékű lassulást a vörös féknyergekkel dolgozó, alapfelszereltségként kínált BMW M sport fékrendszer vagy az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető BMW M karbon-kerámia fékrendszer garantálja.

    Az utastérben a BMW M4 CS könnyűszerkezetes, Merino bőr / Alcantara kettős borítással bevont BMW M kagylóülései gondoskodnak a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek stabil oldaltartásáról, az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető, exkluzív Alcantara borítással és vörös 12-órás jelzéssel ellátott BMW M sportkormány pedig a zárt versenypályák hamisítatlan hangulatát csempészi az utastérbe.

    Megbízhatósági tesztek a Nürburgringen

    A BMW M2 CS Racing bemutatkozását hosszas tesztidőszak előzte meg. A versenyautó a franciaországi Miramas és a portugáliai Portimão versenypályáit megjárva első ízben a Nürburgringen megrendezett VLN Endurance Championship ötödik futamán tűnt fel a nagyközönség előtt. A világ legkeményebb versenypályájára a BMW Motorsport Junior program felfedezettje, a holland Beitske Visser és a BMW M GmbH tesztpilótája, a német Jörg Weidinger vitte fel a versenyautót, hogy éles versenyszituációkban megszerzett, értékes visszajelzésekkel segítsék a tervezőmérnökök sorozatgyártást megelőző finomhangolási munkáit. A modell ezt követően a VLN hetedik és kilencedik futamán is feltűnt a Zöld Pokolban.

    A BMW M2 CS Racing műszaki adatai

    Erőforrás

    • Típus: soros hathengeres benzinmotor, hengerenkénti négy szeleppel
    • Motortechnológia: BMW M TwinPower Turbo technológia közvetlen üzemanyag-befecskendező rendszerrel és VALVETRONIC változó szelepvezérléssel
    • Hengerűrtartalom: 2 979 ccm
    • Maximális teljesítmény: 205 kW / 280 lóerő és 268 kW / 365 lóerő között a versenyosztály szabályaihoz hangolt teljesítményszint beállításával
    • Csúcs forgatónyomaték: 550 Nm
    • Kipufogórendszer: motorsport-specifikus kipufogórendszer
      versenykatalizátorokkal

    Hajtáslánc

    • Hétfokozatú duplakuplungos automataváltó motorsport-specifikus vezérlőszoftverrel
    • Önálló hűtésű, mechanikus Drexler differenciálmű
    • Típus-specifikus kardántengely
    • Motorsport-specifikus kerékagyak a hátsó tengelyen
    • Módosított motorbeágyazás

    Vezetést támogató rendszerek

    • A blokkolásgátló (ABS – Anti-lock Braking System) és a dinamikus menetstabilizáló rendszer (DSC – Dynamic Stability Control) motorsport-specifikus változata
    • A modellt profi versenyzők és gyári tesztpilóták segítségével hangolták tökéletesre a világ legkülönfélébb versenypályáin, eltérő időjárási körülmények közepette, más-más típusú gumiabroncsokon
    • A modell fejlesztési fázisában a BMW Motorsport tervezőmérnökei szorosan együttműködtek a BMW M GmbH műhelyével

    Utastér

    • Légkondicionáló berendezés az alapfelszereltség részeként
    • Állítható Sabelt Taurus XL kagylóülés (FIA 8855-1999) „M2 CS Racing“ hímzéssel
    • Schroth hatpontos biztonsági övek (FIA 8853-2016)
    • AIM MXG 1.2 Racing Dash műszerfal színes kijelzővel
    • Világító kapcsolópanellel szerelt középkonzol
    • Megnyújtott, állítható kormányoszlop vezérlőgombokkal és billenőkapcsolókkal ellátott, levehető BMW Motorsport kormánnyal
    • Extra méretű visszapillantó a jobb hátralátásért
    • A visszapillantó elektromosan állítható
    • Az opcionális extrafelszereltség részeként:
      • Recaro P 1300 GT versenyülés (FIA 8862-2009)
      • Race taxi ülés
      • Ivórendszer-előkészítés

    Karosszéria és alváz

    • A BMW Motorsport saját fejlesztésű, hegesztett bukókerete, amelyet a DMSB (Deutscher Motor Sport Bund) is jóváhagyott és az FIA versenyszabályzatának is megfelel
    • Szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült tető, akárcsak az új BMW M2 CS különkiadás esetében
    • Polikarbonátból készült Makrolon® hátsó oldalablakok mindkét oldalon üzemanyagbetöltő-nyílással
    • Első koptató
    • Motorsport-specifikus, állítható hátsó légterelő szárny
    • Levegős emelőszerkezet
    • Gyorszárak a motorháztetőn és a hátfalon
    • Motorsport-specifikus, könnyű kialakítású kábelköteg
    • Vontatógyűrűk elöl és hátul a versenyszabályzat értelmében
    • Külső akkumulátortöltő port
    • Erőteljes kiegészítő világítás a 24-órás megmérettetésekhez (az opcionális extrafelszereltség része)

    Üzemanyagtartály

    • FT3 biztonságú üzemanyagtartály
    • 84 liter térfogat
    • Üzemanyag-betöltési lehetőség az autó mindkét oldalán
    • Az opcionális extrafelszereltség részeként 120 liter térfogatú üzemanyagtartály (2020 végétől válik elérhetővé)

    Futómű

    • Három fokozatban állítható versenysport-stabilizátorok elöl és hátul
    • Finomhangolt motorsport-lengéscsillapítók (ZF Sachs) elöl és hátul
    • Háromállású sportrugók elöl és hátul (az opcionális extrafelszereltség részeként)
    • Motorsport-specifikus kormányösszekötők

    Keréktárcsák és gumiabroncsok

    • Motorsport-specifikus gumiabroncsok:
      • 513M kódjelű, 10,5 x 18“ méretű, alumíniumból készült keréktárcsák matt fekete fényezéssel
      • Gumiabroncsok: Michelin slick 27/65-18 S9L
    • Ötcsavaros rögzítés
    • A könnyű felhelyezést kerékagy-csapok segítik

    Fékrendszer

    • Hatdugattyús Alcon féknyergek elöl
    • Az első féktárcsák átmérője: 380 milliméter
    • Négydugattyús féknyergek hátul az új BMW M2 CS különkiadás örökségeként
    • A hátsó féktárcsák átmérője: 380 milliméter
    • Duplájára növelt fékhűtő levegő-áramlás
  • Räikkönen: Korai még a 2021-es szabályokkal foglalkozni

    Räikkönen: Korai még a 2021-es szabályokkal foglalkozni

    Kimi Räikkönen elmondta, hogy nem biztos, hogy a Forma 1-ben lesz 2021-ben.

    A most 40 éves finn kiábrándító második félévet tudhat maga mögött az Alfa Romeóval. Räikkönen elmondása szerint soha nem gondolta volna, hogy a Forma 1-es karrierje ilyen hosszúra fog nyúlni.

    „Biztosan nem” – mondta. „Néhány évet eltöltöttem az F1-en kívül rallyzásal és egyéb más dolgokkal. De ezek nélkül most biztosan nem lennék itt. Jó érzés volt kicsit mással foglalkozni. 2001-ben, amikor idekerültem, nem gondoltam volna, hogy még 2019-ben is versenyezni fogok. De ez így alakult és ez így van jól.”

    Räikkönen aláírt a 2020-as évre az Alfa Romeóhoz. De személyi edzője, Mark Arnall azt nyilatkozta a brazil hétvégén, hogy a korábbi Ferrari pilóta csalódott az idei eredménnyel. Ugyanakkor Kimi saját bevallása szerint még mindig élvezi a versenyzést a száguldó cirkuszban.

    „Soha nem voltam nagy rajongója a többi dolognak. A legtöbb időt a repülőtéren vagyok, vagy a gépen utazom. Ez egykor jó volt, de azoknak az időknek már vége, és a sok repülés most már unalmas. Nyilvánvalóan ez a legunalmasabb az egészben, a sok interjú és az egyéb dolgok mellett. Engem csak a vezetés és a versenyzés érdekel.”

    A veterán pilóta állítása szerint még nem olvasta el a 2021-es szabályokat. Adni kell neki némi időt arra, hogy átgondolja a dolgokat, és hogy eldöntse, akarja-e folytatni.

    „Őszintén még nem foglalkoztam vele. Sok ember kérdezett már róla, és halottam néhány hozzászólást is, de még nem olvastam el az új szabályokat. Láttam már képeket az új autóról, de van még másfél év addig. És még nem tudom, hogy fogom-e valamelyiket vezetni.”

    Egy világbajnoki címmel, 21 futamgyőzelemmel, és több mint 100 dobogóval a zsebben Räikkönen még mindig motivált az újabb sikerek elérésére a Forma 1-ben: „A lehető legjobbat akarom kihozni magamból. Csak ez érdekel.”

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Az AutoWallis csoport nyerte el a Jaguar Land Rover magyar értékesítési jogait

    Az AutoWallis csoport nyerte el a Jaguar Land Rover magyar értékesítési jogait

    Újabb országban, ezúttal Magyarországon nyerte el a Jaguar Land Rover járművek és alkatrészek exkluzív importőri jogát az AutoWallis Nyrt. leányvállalata, a Wallis Automotive Europe (WAE Kft.) – közölte az AutoWallis az MTI-vel hétfőn.

    A nemzetközi pályázat eredménye alapján 2020 áprilisában kezdi meg a magyar piacon a Jaguár és a Land Rover értékesítését a Wallis Automotive Europe, amely így kilenc országban lesz jelen a két patinás márkával.

    Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója a közleményben kifejtette: számításaik szerint a Jaguar Land Rover magyar piacának potenciális mérete közel akkora, mint a másik nyolc ország együtt, ahol 2018-ban összesen 1577 darab autót adtak el. Ezzel a lépéssel a csoport tovább erősíti piaci pozícióját a közép- és délkelet-európai régióban.
    Hozzátette, hogy az akvizíció jól illeszkedik az AutoWallis tavasszal meghirdetett stratégiájába, melyben 2024-ig organikus növekedéssel a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) négyszereződésével, a tavalyi 65,5 milliárd forintos árbevétel duplázódásával, míg akvizíciókkal ennél is nagyobb növekedéssel számolnak.

    A megállapodás alapján jövő áprilisig még a holland székhelyű AutoBinck csoport képviseli a magyar piacon a Jaguar Land Rovert.

    A WAE a Jaguar és Land Rover mellett a japán Isuzut képviseli Magyarországon, míg a dél-koreai Ssangyongot Csehországban, Romániában és Szlovákiában. Az AutoWallis csoport által Magyarországon forgalmazott márkák közé tartozik még a BMW, valamint a MINI és a Maserati. A csoport által 2018-ban eladott új a utók száma meghaladta az 1700 darabot.

    Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik.

  • Hamilton: Nem zavar, ha soha nem ütnek lovaggá

    Hamilton: Nem zavar, ha soha nem ütnek lovaggá

    A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton nyilatkozta, hogy nem zavarná az, ha soha nem kapna lovagi címet a karrieréjért. Szerinte ez soha nem is fog bekövetkezni. Hamilton hat világbajnoki címével minden idők legsikeresebb brit versenyzője.

    A 34 éves pilóta tagja a Brit Birodalom Rendjének, de szerinte soha nem fogja megkapni a legnagyobb brit megtiszteltetést. Számos Forma 1-es pilóta megkapta a lovagi címet, például Jackie Stewart, Jack Brabham vagy Stirling Moss. De Lewis nem bizakodik abban, hogy ő lesz a következő név ezen a listán, hihetetlen teljesítményei ellenére sem.

    Hamilton a Brazil Nagydíj előtt ezt nyilatkozta: „Szerintem az nem fog megtörténni. De nem igazán törődőm vele. Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok brit, továbbra is igyekezni fogok dicsőséget hozni az angol zászlóra. Ez egy olyan dolog, amit az emberek emlegetnek, ami megtisztelő, de nem azzal töltöm az életem, hogy ezt üldözzem. Ez nem egy olyan dolog, amin felnövéskor gondolkodsz. De ha mégis megtörténik, akkor nem tudom, hogy hogyan fogom kezelni. Korábban már volt alkalmam a királynő előtt állni, ami hihetetlen érzés. Döbbenetes volt.”

    (Szerző: Csatlós Martin)