Szerző: Hírszerkesztő

  • Eláruljuk, melyik F1-es csapat autóbemutatóját várjátok a legjobban!

    Eláruljuk, melyik F1-es csapat autóbemutatóját várjátok a legjobban!

    Mivel hamarosan bemutatásra kerülnek a Forma-1-es csapatok 2020-as autói, a minap arról kérdeztünk tietek, hogy melyik versenygép leleplezését várjátok leginkább.

    Noha maguk az autók nem fognak jelentősen változni, mivel 2020-ra nem sok szabályváltozás akad, inkább az autók festésében lesznek, vagy lehetnek változások. Szponzormozgások ugyanis akadnak, így az autók színezése módosulhat idén.

    Például a Haas megválik az arany-fekete színtől, miután kitették a Rich Energy szűrét. De várjuk, hogy az Alpha Taurira keresztelt Toro Rosso hogy fest majd, vagy épp miként jelenik majd meg az Aston Martin a Racing Pointon.

    De arról is pletykálnak már, hogy a Williams talán pirosas lesz idén, jobban kiemelvén szponzorukat, a ROKiT-ot, valamint a McLaren is nagyon sejtelmesen kommunikál a színek kapcsán. Noha nem gondoljuk, hogy nagy változás jönne a színekben a wokingiakhoz, de azok aránya változhat…

    Mutatjuk tehát, hogy a Racingline.hu olvasói mely csapatok autóit várják a legjobban!

    1. Ferrari 49%
    2. Mercedes 13%
    3. McLaren 13%
    4. Red Bull 10%
    5. Alfa Romeo 8,5%
    6. Alpha Tauri 3%
    7. Williams 1%
    8. Haas 0,9 %
    9. Renault 0,6%
    10. Racing Point 0%
    Csapat Dátum Helyszín
    Ferrari Február 11 Reggio Emilia, Olaszország
    Renault Február 12 Franciaország
    Red Bull Február 12 Silverstone, UK
    McLaren Február 13 Woking, UK
    Alpha Tauri Február 14 Salzburg, Ausztria
    Mercedes Február 14 Silverstone, UK
    Racing Point Február 17 Mondsee, Ausztria
    Williams Február 17 online (csak digitális képek)
    Alfa Romeo Február 19 Barcelona, Spanyolország
    Haas Február 19 Barcelona, Spanyolország

     

    Szezon előtti tesztek időpontja:

    Teszt 1 Február 19-21 Barcelona
    Teszt 2 Február 26-28 Barcelona
  • A Mercedes produkálta a legcukibb „üléspróbát”

    A Mercedes produkálta a legcukibb „üléspróbát”

    Susie Wolff posztolt egy igen cuki képet Instagramra, melyen ő és Toto Wolff kisfia, Jack látható, akit beleültettek egy Forma-1-es Mercedesbe.

    Szemmel láthatóan tetszik is neki a pozíció. 😀 Vajon versenyző lesz majd, csapat főnök, ha felnő?

    https://www.instagram.com/p/B8EPjEmgIdx/

  • VIDEÓK: Te melyikkel mennél csapatni a hóban?

    VIDEÓK: Te melyikkel mennél csapatni a hóban?

    Sokan nem szeretik a téli, havas időjárást – jelenleg nem is igen van hó hazánkban – de azért az ilyen videókat mindig szívesen nézi.

    Mutatjuk, hogy csapat a hóban egy Ford GT, egy Audi RS4 és egy Lamborghini Huracan

    https://www.instagram.com/p/B6lLvJ7pKpk/

    https://www.instagram.com/p/B7n6uF4FR8T/

    https://www.instagram.com/p/B7tc58epLpr/

     

  • Mikor leplezik le a 2020-as F1-es autókat? Teljes a lista!

    Mikor leplezik le a 2020-as F1-es autókat? Teljes a lista!

    Teljessé vált a lista, kiderült, hogy melyik Forma-1-es csapat mikor mutatja meg a közönségnek 2020-as autóját.

    A Ferrari nyitja majd a sort február 11-én, míg az Alfa Romeo és a Haas lesz az utolsó e sorban, ők a szezon előtti tesztek első napján leplezik majd le versenygépeiket.

    A Williams pedig bár megmutatja majd idei autójuk festését, ezt csak online, digitálisan teszik meg, a tényleges autóra tovább kell majd várni. Azért remélhetőleg most nem fognak késni a tesztről…

    Csapat Dátum Helyszín
    Ferrari Február 11 Reggio Emilia, Olaszország
    Renault Február 12 Franciaország
    Red Bull Február 12 Silverstone, UK
    McLaren Február 13 Woking, UK
    Alpha Tauri Február 14 Salzburg, Ausztria
    Mercedes Február 14 Silverstone, UK
    Racing Point Február 17 Mondsee, Ausztria
    Williams Február 17 online (csak digitális képek)
    Alfa Romeo Február 19 Barcelona, Spanyolország
    Haas Február 19 Barcelona, Spanyolország

     

    Szezon előtti tesztek időpontja:

    Teszt 1 Február 19-21 Barcelona
    Teszt 2 Február 26-28 Barcelona

     

    [poll id=”155″]

  • Hogyan várja a versenyszezont a Playmate-ből lett versenyzőnő?

    Hogyan várja a versenyszezont a Playmate-ből lett versenyzőnő?

    Doreen Seidel gyakorlatilag lemásolta a Mercedes F1-es „szünetes” videóit.

    Doreen Seidel egykori német Playmate, 2011 óta autóversenyző, versenyzett már Audi TT Cupban és GT4 European Seriesben is, ezen kívül instruktorként is ténykedik, olyan márkáknak, mint a Mercedes, Audi, Porsche, vagy a Ferrari.

    A Mercedes F1-es csapata pedig nyári és téli szünetekben rendre csinál humoros videókat a versenyzőkkel (valójában nem az igazi versenyzőikkel), akik overálban és sisakban csinálnak mindenfélét, hogy elüssék az uncsi holtszezont.

    Na, valami hasonlót alkotott Seidel is. Mutatjuk:

    https://www.instagram.com/p/B713STSlulT/

  • Mikor kezdődnek majd idén a Forma-1-es futamok?

    Mikor kezdődnek majd idén a Forma-1-es futamok?

    Az FIA közzétette, hogy a 2020-as Forma-1-es szezonban pontosan hány órakor kezdődnek majd az egyes versenyek.

    Ezt az alábbi táblázatban láthatjátok helyi idő szerint, egy extra oszloppal, melyben azt tüntettük fel, hogy Magyarországon az adott versenyhétvége esetén mennyi időeltolódással kell számolni.

    A kép nagyításához klikkelj a képre!

  • Így készül a döntött kanyar Zandvoortban!

    Így készül a döntött kanyar Zandvoortban!

    Folyik a munka Zandvoortban, hogy a pálya minden módosítása elkészüljön a májusi F1-es futamra. Persze leginkább mindenkit az új, döntött kanyar érdekel.

    Nos, azt épp aszfaltozzák!

    https://www.facebook.com/p1stoncast/photos/a.113522413465804/133570391461006/?type=3&theater

    Január 10-én még így állt a helyzet:

    https://www.youtube.com/watch?v=Cij4BEQiF6k

    És íme egy szimuláció arról, milyen lesz majd egy kör a megújult pályán:

     

  • A Red Bull filmet forgat Zandvoortban, „kamu” versenyzők segítségével

    A Red Bull filmet forgat Zandvoortban, „kamu” versenyzők segítségével

    Az elmúlt hétvégén a Red Bull már promóciós videót forgatott Zandvoortban, két korábbi évjáratú Red Bullal.

    Az autók a #23 és #33 számot viselték és a sisakok alapján is azt lehetett gondolni, hogy Alexander Albon és Max Verstappen hajtották a járgányokat a tengerparton, valamint Zandvoort belvárosában. De biztosan nem ők voltak azok a valóságban, mivel ekkor ők épp Ausztriában, Kitzbühelben voltak.

    Az internet népe tehát rögtön azt kezdte találgatni, hogy kik lehettek a rejtélyes versenyzők. Vannak, akik Mark Webberre és David Coulthardra tippeltek, de mára kiderült, hogy Patrick Friesacher és Jüri Vips szerepelnek valójában a felvételeken.

    Ma azonban már tényleg Verstappen és Albon ül volán mögé, a forgatás ugyanis a versenypályán folytatódik.

    Mutatjuk a korábbi felvételeket:

     

  • AMTS 2020 – január végén indul a nyereményautó-átépítés a Westendben

    AMTS 2020 – január végén indul a nyereményautó-átépítés a Westendben

    Idén egy egyedi Porsche Boxster S kerül kisorsolásra az Automobil és Tuning Show-n

    Idén is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt sportautót sorsolnak ki a
    belépőjeggyel regisztrált, nyereményjátékban résztvevő látogatók között az AMTS
    zárónapján, március 22-én. A többéves hagyomány és a játék feltételei
    változatlanok, autó tekintetében azonban az AMTS történetének legkomolyabb
    nyereménye talál idén gazdára!

    Ahogyan immáron 15 év alatt megszokhattuk, megszámlálhatatlan különlegességet és
    élményt ígér hazánk és a térség legnagyobb autós szezonnyitó rendezvénye, a
    2020-as AMTS. A Hungexpón március 20-án elrajtoló show felhozatalában az autózás
    minden szegmensét lefedő kiállítások, színes motorsport események, valamint kortól és
    nemtől független családi programok is szerepelnek. Egy belépő áráért négy pavilon,
    valamint hatalmas szabadtéri terület kínálatában, a három nap alatt ezernél is több
    járműkülönlegességet, 10 tematikus rendezvényt, Off-Road Show-t és Drift versenyt
    láthatnak az odalátogatók, továbbá a Miss AMTS Szépségverseny látványvilága mellett
    idén egy egyedi sportautóval gazdagabban térhet haza valamelyik szerencsés látogató.

    A tuningalapot egy 2002-es évjáratú Porsche Boxster S adja, melynek átépítési
    munkálatait az érdeklődők szeme láttára végzik ismét a WestEnd City Center alsó
    szintjén, a Millennium udvarban, január 30-tól. Szokás szerint a szakemberek ízekre
    szedik az autót, majd a belterét, hangrendszerét és futóművét, valamint a teljes külső
    megjelenését minőségi komponensekkel teszik egyedivé.

    Az autót a márciusi show bármely látogatója megnyerheti. A sorsoláson való részvétel
    feltétele akár egyetlen teljes árú, vagy családi jegyet megvásárlása, mellyel a rendezvény
    „G” pavilonjában nyereményszelvény váltható. Az ezen található három kvíz kérdés helyes
    megválaszolása után pedig már csak a vasárnapi sorsoláson kell izgulni!

    AMTS
    Fotó: AMTS

    A korábbi években Volkswagen EOS, Scirocco, BMW Z4 és Audi TT, valamint Ford Mustang
    modelleket vettek kezelésbe a tuningmesterek. A lényeg a magas minőségű, típushoz
    gyártott módosításokban van, az élő átépítés pedig nemcsak közép-kelet-európai
    viszonylatban, hanem világszinten is kuriózumnak számít, hiszen egyrészt teljesen
    nyilvános, másrészt pedig mindössze 4 nap alatt megy végbe a teljes metamorfózis.

    A január 30-án, 10 órától induló nyilvános átépítés helye, a WestEnd City Center
    bevásárlóközpont Millennium udvara, ahol egy mini-autókiállítás keretei között folynak
    majd a munkálatok, minden nap 19 óráig. A helyszínen többek között élőben lesz
    megtekinthető a vadonatúj Ford Puma, az új Audi Q3 Sportback, egy veterán hot-rod, egy
    formaautó és egy Super Enduro versenymotor. Az elkészült nyereményautót pedig február
    3-án lehet megtekinteni ugyanitt, valamint a március 20-22. között az AMTS 2020
    rendezvény G-pavilonjában.

    A nemzetközi Automobil és Tuning Show idén négy pavilont, egy jókora sátrat és
    hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái
    kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató
    pedig garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden
    tagjának!

    AMTS
    Fotó: AMTS

    Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

    •  Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
    • Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
    • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
    • Classic Automobil Show – restaurált klasszikus autók, veteránok
    • Magyarok a világ járműgyártásában – hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
    • DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – A látványos autósportok exkluzív versenye
    • OFF-ROAD Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán
    • Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
    • Tuning találkozó és kiállítás – több száz magánépítő és klub bemutatkozása
    • Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
    • SUV és Pickup Zóna – szabadidőautó kiállítás, az elérhető kínálat bemutatkozása
    • Egész napos programok – kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

    Az AMTS nyitva tartása:
    március 20-21: 9:00-19:00 óráig, március 22: 9:00-18:00 óráig.

  • Az Forma-1-eseket is sokkolta Kobe Bryant halálhíre

    Az Forma-1-eseket is sokkolta Kobe Bryant halálhíre

    Sokkolta a világot tegnap este a hír, mi szerint helikopter balesetben életét vesztette az NBA sztár Kobe Bryant. Mindössze 41 éves volt, ráadásul a hírek szerint 13 éves lánya, Gianna Maria is vele volt, ő is elhunyt.

    Feleségét és három másik lánya gyászolja. Csak úgy mint az egész sportvilág.

    A Forma-1-es versenyzőket is letaglózta az eset.

    „Épp erre a borzasztó hírre ébredtem és nagyon szomorúan hallom, hogy elvesztettük egyik legendánkat.” – írta Lewis Hamilton. „Kobe Bryant az egyik legnagyobb sportoló volt és igazi inspiráció megannyi embernek, köztük nekem is. Mély együttérzésem a családjának és minden embernek szeret a világon, akik felnéztek rá. Ő és lánya, valamint a többi utas, aki érintett, nyugodjanak békében.”

    https://www.instagram.com/p/B7zLvJPhM-N/

    https://www.instagram.com/p/B7y7E51JXhv/

    „Nyugodj békében Kobe. Az egyik legjobb sportló, aki valaha élt. Megszakad a szívem a családjáért és mindenkiért, aki érintett ebben a szörnyű balesetben.” – írta Jenson Button.

    https://www.instagram.com/p/B7zDIZGnhBA/

    https://www.instagram.com/p/B7y9qHup0_Y/