Szerző: Hírszerkesztő

  • A palacktól az anyagig: a PET palackból készült üléshuzat

    A palacktól az anyagig: a PET palackból készült üléshuzat

    A divatipar ékszereket, ruhákat és táskákat készít PET palackokból. Ezen kívül egyre több bútornál is előtérbe kerülnek a hulladékanyagok, mint például papír darabok, műanyag palackok és a faforgács, mint alapanyag alkalmazása. Az Audi pedig most először kínál az új A3 választékában újrahasznosított anyagból készült üléshuzatot.

    Az Audi vállalati stratégiájának központi eleme a fenntarthatóság. Ez vonatkozik mind a technológiai megoldásokra, mind pedig a gyártási folyamatokra. Az Audi A3 negyedik generációjánál most először szerepel másodlagos nyersanyagból készült üléshuzat a kínálatban. A felhasznált anyag akár 89 százalékban tartalmazhat újrahasznosított PET palackot, amelyet a feldolgozási folyamat során fonállá alakítanak át. Ennek eredménye egy olyan anyag, amely látványra és tapintásra megfelel a hagyományos szövetek által kínált a minőségi feltételeknek.

    Amikor a régiből új lesz

    A palack eltűnik az automata sötét nyílásában és a németországi ügyfél kap 0,25 eurót. De mi történik aztán? Még szintén az üzletben, az eldobható palackokat összepréselik, így helyet takarítanak meg a teherautóval történő szállítás során. Amint megérkeznek az újrahasznosítást végző üzembe, szétválogatják őket szín, méret és minőség alapján. Az idegen elemeket, mint például a kupakokat külön helyezik el. Ezután egy malom segítségével pelyhekké őrlik a palackokat, ezeket utána megmossák, megszárítják és beolvasztják. Fúvókák révén a masszából összefüggő műanyag szálakat formáznak. Amikor ezek megszáradnak, egy gép apró darabokra vágja őket. Így jön létre egy granulátum, másnéven reciklátum, amelyből sajtolás révén szálak lesznek. Ezek a feltekercselés után az anyagok előállításának utolsó fázisában kerülnek felhasználásra.

    Több, mint 100 PET palack egyetlen A3 modellben

    Mindent egybevéve akár 45 darab, egyenként 1,5 literes műanyag palackot is felhasználhatnak ülésenként. Ezen kívül további 62 PET palack újrahasznosításával készül az új Audi A3 szőnyege. A belső tér további elemeinél is egyre nagyobb arányban találunk másodlagos nyersanyagokat, például a szigetelő és csillapító anyagoknál, a csomagtér oldalsó betéteinél, a padlóborításnál és a szőnyegeknél. A cél egyértelmű: az újrahasznosított anyagok aránya az Audi flottáján belül jelentősen növekedjen az elkövetkezendő években. A folyamat során pedig a prémium márka továbbra is olyan magas minőséget képviselő termékeket kínál az ügyfeleknek, amelyeket korábban már megszoktak tőle.

    Jelenleg az ülések kárpitozása még nem teljesen megoldható újrahasznosított alapanyagból. „A kihívást a szőtt anyag alsó rétege jelenti, amelyet ragasztóval rögzítenek a felső réteghez. Azon dolgozunk, hogy ezt újrahasznosítható poliészterrel helyettesítsük.” – nyilatkozta Ute Grönheim, aki az Audi szövet részlegén az anyagfejlesztésért felel. „Célunk, hogy a kárpit teljes egészében tiszta, nem vegyített anyagból készüljön és így lehetséges legyen az újrahasznosítása. Már nem járunk ettől annyira messze.” Hosszútávon minden modellsorozat teljes kárpitozása újrahasznosított anyagból készül majd.

    Három újrahasznosított kárpit a kínálatban

    Jelenleg három különböző kidolgozású anyag érhető el az Audi A3 modellhez, ezeknél az újrahasznosított alapanyagok aránya elérheti a 89 százalékot. Ezek közül az egyik a „Torsion” névre hallgató acélszürke anyag, amely optikailag hangsúlyos, sárga kontrasztárnyalatú varrásokkal érhető el. Ezen kívül választható még a „Puls” névre hallgató anyag is. Az S line felszereltség esetében a fekete és ezüst színkombinációkat sziklaszürke kontrasztárnyalatú varrás teszi még hangsúlyosabbá. A későbbiekben ezt piros kontrasztárnyalatú varrással kiemelt fekete és piros anyagok egészítik majd ki. A mindenkori felszereltségi szinteknél ezek az anyagok az alapkínálat részét képezik és mesterséges bőrből készült oldalpárnával kombinálva érhetőek el.

  • Rájöttünk, hogy akár Räikkönen is lehetne James Bond!

    Rájöttünk, hogy akár Räikkönen is lehetne James Bond!

    Mikor a Carrera és az Alfa Romeo Racing elkészítette új reklámfilmjét a szemüvegeikről, Antonio Giovinazzi és Kimi Räikkönen közreműködésével, azonnal az tűnt fel számunkra, hogy napszemüvegben – főleg bizonyos szögekből – a finn versenyző egészen úgy néz ki, hogy mint a mozivásznon James Bondot alakító Daniel Craig.

    Szerintetek? 😀

    Mi mindenesetre ezt jó poén alapnak találtuk. 😀

    https://www.instagram.com/p/B9FM-XcA3NV/

    https://www.instagram.com/p/B9CoLi_pJH5/

  • „Felragyogott a szemem” – Brooklyn Beckham a BMW i8 Roadster Safety Car keltette első benyomásról

    „Felragyogott a szemem” – Brooklyn Beckham a BMW i8 Roadster Safety Car keltette első benyomásról

    Különleges vendéget látott vendégül a hétvégén Mexikóvárosban a BMW i Motorsport: a tisztán elektromos meghajtású formaautókat rajtrácsra állító ABB FIA Formula E február 15-i nagydíjának apropóján Brooklyn Beckham, a 12 millió Instagram-követővel bíró fotóművész-influenszer kapott megismételhetetlen lehetőséget arra, hogy exkluzív fényképeket készítsen a csütörtökön leleplezett BMW i8 Roadster Safety Car modellről. Beckham, aki tavaly már a Coachella Fesztiválon is kipróbálhatta a BMW i8 Roadstert (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,5 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 46 gramm / km)*, most a BMW i8 Roadster Safety Car volánja mögé is beülhetett. Interjúnkban a felejthetetlen élményről és az autófotózás kihívásairól mesélt.

    Hogyan foglalná össze a mexikóvárosi élményeket?

    Brooklyn Beckham: „Elképesztő élmény volt! Hálásan köszönöm a lehetőséget a BMW i Motorsportnak. Csütörtökön igazán egyedi helyszíneken forgathattunk: felejthetetlen élmény volt a BMW i8 Roadster Safety Car modellel dolgozni, amelyről szerintem igen szuper anyagot készítettünk. Pénteken arra is lehetőségem nyílt, hogy versenypályára vigyem az autót, majd Bruno Correia biztonságiautó-pilóta mellett ülve is kipróbálhattam.”

    BMW i8, Brooklyn Beckham (1)
    Fotó: BMW PressClub Magyarország

    Milyen kihívásokat tartogat egy autó fotózása?

    Brooklyn Beckham: „Tekintve, hogy ilyenkor nincs lehetőséged elkapni egy vissza nem térő pillanatot vagy egy maradandó emberi érzést, az autók fotózása nagyobb kihívásokat tartogat. Amikor emberekkel dolgozom, igyekszem elkapni a pillanatot, egy autó esetében azonban az egész környezetet kontextusba kell helyezni és minden technikai részletet ki kell emelni ahhoz, hogy a fénykép maradandó és egyedi legyen. Sokat számítanak a fénytörések, a színek, a fotózási szögek is. De ettől lesz az egész egyszerre kihívást jelentő és végtelenül izgalmas.”

    Miként inspirálta a BMW i8 Roadster Safety Car rendhagyó dizájnja?

    Brooklyn Beckham: „Felragyogott a szemem, amikor először megláttam. A BMW i8 Roadster Safety Car egy teljesen új dizájnt visel, amelyhez foghatót még soha nem láttam. Rendkívül izgalmas, lenyűgöző autó.”

    A 2019-es Coachella Fesztiválon lehetősége nyílt kipróbálni a BMW i8 Roadstert, most pedig a műszaki alapjaira készült biztonsági autót is. Mi az, amit leginkább imád ebben a modellben?

    Brooklyn Beckham: „A BMW i8 Roadster tökéletes autó volt számomra a fesztiválon. Kicsi, gyors és környezetbarát – ez a legfontosabb. A biztonsági autó mexikóvárosi vezetése pedig egy hihetetlen élmény volt számomra. Minden percét élveztem.”

    BMW i8, Brooklyn Beckham (1)
    Fotó: BMW PressClub Magyarország

    A mexikóvárosi volt az első Formula E nagydíj, amelyre kilátogatott. Megtalálta, amit annyi ember imád az autóversenyzésben?

    Brooklyn Beckham: „Amióta csak az eszemet tudom, versenyautók körül mozgok. Ezért is volt nagyon izgalmas, hogy a BMW-vel vehettem részt a mexikóvárosi futamon. És nem csalódtam. Fantasztikus élmény volt, a versenypályát az elektromos mobilitás hangulata járta át.”

    A Formula E egy teljesen elektromos versenysorozat. Egy huszonéves számára, mint amilyen Ön is, mennyire menő az elektromos mobilitás?

    Brooklyn Beckham: „Az elektromos autók egyszerűen hihetetlenek számomra. Az egész technológia, amelyre épülnek, lenyűgöző. De ami még ennél is fontosabb, hogy környezetbarátok, és ezt személy szerint nagyon szexinek találom.”

    *A menetteljesítményre, átlagos üzemanyag-fogyasztásra, valamint kombinált energiafogyasztásra és károsanyag-kibocsátásra vonatkozó adatok előzetes értékek. Az adatokat a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint számolták ki, majd a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) megegyező értékei szerint konvertálták át. Az adatok a gumiabroncs-típusoktól is függnek.

  • Valtteri Bottas zárt az élen az utolsó tesztnapon

    Valtteri Bottas zárt az élen az utolsó tesztnapon

    Valtteri Bottas zárt az élen a szezon előtti tesztek utolsó napján, Barcelonában.

    Noha a napot a Mercedes Hamiltonnal és motorcserével kezdte, Bottas délután 0,080 másodperccel javította meg a délelőtti leggyorsabb időt, amit Daniel Ricciardo futott meg.

    Sőt az ausztrál elé még Max Verstappen is beférkőzött, 0,073 másodperccel elmaradva Bottastól.

    Bottas mai leggyorsabb ideje azonban így is fél másodperccel lassabb, mint a hat tesztnap abszolút legjobb ideje, amit egyébként szintén ő futott meg, épp egy hete.

    Délelőtt Romain Grosejannak, Kimi Räikkönennek és Alexander Albonnak is volt megforgása.

    Versenyző Csapat Diff Körök száma
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:16.196 79
    2 Max Verstappen Red Bull 0,073 45
    3 Daniel Ricciardo Renault 0,08 65
    4 Charles Leclerc Ferrari 0,164 181
    5 Lewis Hamilton Mercedes 0,214 90
    6 Esteban Ocon Renault 0,237 75
    7 Sergio Perez Racing Point 0,438 154
    8 Carlos Sainz McLaren 0,624 163
    9 George Russell Williams 0,675 146
    10 Daniil Kvyat Alpha Tauri 0,718 160
    11 Romain Grosjean Haas 0,841 86
    12 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1,219 115
    13 Kevin Magnussen Haas 1,299 29
    14 Alex Albon Red Bull 1,607 59
  • Van valaki a paddockban, aki pikk-pakk megnevetteti Räikkönent

    Van valaki a paddockban, aki pikk-pakk megnevetteti Räikkönent

    A barcelonai szezon előtti tesztek utolsó napján Kimi Räikkönen családja is kilátogatott a helyszínre. Felesége Minttu, és kisfia Robin mellett kislánya, Rianna is a helyszínen van.

    A kislány még csak 1-2 alkalommal járt Forma-1-es eseményen, de lehet, hogy egyre gyakrabban tart majd testvérével és édesanyjával, hogy együtt szurkoljanak Kiminek.

    Annyi azonban bizonyos, hogy bár a finn versenyző nem túl gyakran van mosolygós, vagy nevetős kedvében az F1-es helyszíneken, valószínűleg kislánya az, aki a legkönnyebben megnevetteti. 😀

    https://www.instagram.com/p/B9HC8DeB87k/

    https://www.instagram.com/p/B9HEpMHnlHC/?utm_source=ig_web_copy_link

  • Sebastian Vettel öccse is kilátogatott a barcelonai tesztre!

    Sebastian Vettel öccse is kilátogatott a barcelonai tesztre!

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt öccse, Fabian is támogatja az F1-es szezon előtti teszten.

    A 21 éves Fabian Vettel maga is versenyez. Indult már Audi Sport TT Cupban, Lamborghini Supertrofeoban, tavaly pedig ADAC GT Mastersben versenyzett egy Mercedesszel.

    Az alábbi képhez azt írta: „Mindig támogatom a nagytesómat.”

    https://www.instagram.com/p/B9Ge_u2odRb/

  • Opel Dakar Team: Szalay jól hajrázott

    Opel Dakar Team: Szalay jól hajrázott

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a nyolcadik helyen ért célba a tereprali világkupa idénynyitó, katari viadalán, amiért négy világkupa-pont járt. A T1-es kategóriában az Opel Dakar Team párosa negyedikként végzett.

    Az utolsó napra is maradt bőven esemény Katarban: a szervezők egy 254 kilométeres, trükkös, kanyargós, sziklás szakaszt jelöltek ki a mezőny számára. Meg is lett az eredménye, az élmezőnyből senki sem úszta meg defekt nélkül a napot, volt, aki két-három tönkrement gumit hozott vissza a táborba.

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős „csak” egy defektet kapott, tizedik helyen ért célba a szakaszon, az összetettben pedig a nyolcadikként végzett. Vagyis egy helyet előrelépett, miután az orosz Fjodr Vorobjev az utolsó kilométereken kiszakította az autója alól a hátsó futóművet.

    „Élvezetes, technikás pálya volt, rengeteg kanyarral és még több kővel, úgyhogy nagyon kellett figyelni, de még így is kaptunk egy defektet – mondta az Opel Grandland X pilótája, Szalay. – A kerékcserével szerencsére nem ment el sok idő, de megint gondunk támadt a navigációval, sokszor kellett keresni az utakat. Nem hibáztatom Lacit, mert navigációs szempontból ez volt talán életünk legnehezebb versenye: nem az itiner volt rossz, hanem egyszerűen túl sok volt a nyom, még a gyári menők is megszenvedtek vele. A pontoknak örülök, a nyolcadik helyezéssel azonban nem vagyok elégedett, végezhettünk volna ennél előrébb is.”

    Szalay azt is elárulta, a verseny előtt sokkal több homokra számított, ehhez képest dűnék alig voltak az útvonalban, rengeteg volt viszont a kő… Ez is nehézséget jelentett.

    „Nem jártunk még itt, ráadásul minden nap csak tizenöt perccel a rajt előtt kaptuk meg az itinert, de a végére így is sikerült ráéreznem, hogy miként írják fel itt a pályákat – mondta Bunkoczi. – Sokat tanultunk, de sokszor fordult elő, hogy leestünk a nyomról, és vissza kellett menni, megkeresni, ami nem fér bele, ha jobb eredményt akarunk elérni. Ez a tudás, ez a felkészültség most erre volt elég, de folyamatosan fejlődtünk az elmúlt öt nap során: az igazán nagy különbségek az első három napon alakultak ki. Tanultunk belőle, ha jövőre jövünk, sok mindent másképp csinálunk majd.”

    A T1-es kategória értékelésében az Opel Dakar Team párosa a negyedik helyet szerezte meg.

    KATAR RALI, A TEREPRALI VK, 1. FUTAMA, DOHA
    5. szakasz, Zekret (össztáv: 376.18 km, ebből a szelektív szakasz hossza: 254.58 km).
    Autósok:
     1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 2:12:50,
    2. Przygonski, Gottschalk (lengyel, német, Toyota Hilux) 24 másodperc hátrány.,
    3. Al-Radzsi, Orr (szaúd-arábiai, brit, Toyota Hilux) 5:34 perc h., …
    10. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 50:42 p h.
    A végeredmény.
    Autósok:
     1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel 11:48:56,
    2. Al-Radzsi, Orr 1:31:40 ó h.,
    3. Przygonski, Gottschalk 2:01:23 ó h., …
    8. Szalay Balázs, Bunkoczi László 4:41:37 ó h.

  • Vettel volt ma a leggyorsabb, a Mercedesnek motor gondja volt

    Vettel volt ma a leggyorsabb, a Mercedesnek motor gondja volt

    Sebastian volt a leggyorsabb a mai tesztnapon, míg Lewis Hamilton Mercedesével akadt némi probléma, míg Lewis Hamilton Mercedesével akadt némi probléma.

    Délelőtt vizes pálya fogadta a mezőnyt, fél 11-ig nem is nagyon történt semmi. Később már pályára hajtottak a versenyzők, de a körülmények többekkel kifogtak. Nicholas Latifi is kicsúszott és Max Verstappen is megpördült.

    Később megforgott Antonio Giovinazzi is, össze is törte autója első szárnyát.

    Már a délelőttöt is Vettel állt az élre, noha neki is volt egy kicsúszása.

    Vettel a nap legjobb idejét C5-ös Pirelli keveréken futotta. Ezt 15 perccel a nap vége előtt Pierre Gasly két tizedre megközelítette az AlphaTaurival.

    A Mercedesnél délelőtt Valtteri Bottas vezetett, délután pedig Lewis Hamilton ült autóba, bár utóbbi a délután első órájában ki sem ment a pályára. Mikor aztán ez megtörtént, 12 kör után a Mercedes motorja megadta magát. Délután ez okozta az egyetlen piros zászlós fázist.

    Versenyzők Csapat Legjobb köridő Diff. Körök száma
    1 Sebastian Vettel Ferrari 1:16.841 145
    2 Pierre Gasly AlphaTauri 1:17.066 0.225 139
    3 Lance Stroll Racing Point 1:17.118 0.277 130
    4 Nicholas Latifi Williams 1:17.313 0.472 160
    5 Lando Norris McLaren 1:17.573 0.732 113
    6 Max Verstappen Red Bull 1:17.738 0.897 31
    7 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.985 1.144 47
    8 Esteban Ocon Renault 1:18.013 1.172 37
    9 Kevin Magnussen Haas 1:18.225 1.384 111
    10 Alexander Albon Red Bull 1:18.393 1.552 61
  • Robert Kubica és az Alfa Romeo zárt ma az élen!

    Robert Kubica és az Alfa Romeo zárt ma az élen!

    Robert Kubica a melyből a csúcsra jutott, még ha csak egy tesztnapon is.

    A Williams színeiben versenyző lengyel rendre a mezőny végén kullogott, ma azonban az Alfa Romeo tartalékversenyzőjeként a szerdai tesztnapot az eredményjelző csúcsán végezte.

    Kubica 1:16.942-es körét a C5-ös lágy keverékű Pirelliken futotta, még délelőtt.

    Délután őt Kimi Räikkönen váltotta az Alfánál, de ekkor a csapat már a hosszú menetekre koncentrált. Így a finn csak a 18. helyen zárt.

    Hasonlóan tett majdnem minden csapat, ugyanis a tízből kilenc csapat (a Haas a kivétel) félidőnél versenyzőt cserélt.

    Délelőtt Sebastian Vettel megforgása okozta az első piros zászlót. A német a kavicságyban kötött ki, de szerencséjére nem törte meg a Ferrarit.

    Később Nicholas Latifi miatt került elő a zászló, aki alatt megállt a Williams.

    Végül a tesztnap legvége előtt pár perccel Max Verstappen és Danyiit Kvjat autói álltak meg a 9. és 10. kanyarban. Így a nap piros zászlóval ért véget.

    Pierre Gasly és Alex Albon sem teljesített túl sok kört a félnapjukon, mivel előbbi egy meglazult elem miatt, utóbbi felfüggesztés probléma miatt nem tudott egy ideig pályára hajtani.

    Versenyző Csapat Differencia Körök száma
    1 Robert Kubica Alfa Romeo 1:16.942 53
    2 Max Verstappen Red Bull 0,405 76
    3 Sergio Perez Racing Point 0,486 74
    4 Pierre Gasly Alpha Tauri 0,598 25
    5 Alex Albon Red Bull 0,608 29
    6 Lewis Hamilton Mercedes 0,62 89
    7 Daniil Kvyat Alpha Tauri 0,764 55
    8 Lance Stroll Racing Point 0,845 43
    9 Valtteri Bottas Mercedes 1,158 82
    10 Sebastian Vettel Ferrari 1,171 84
    11 Daniel Ricciardo Renault 1,272 53
    12 Carlos Sainz McLaren 1,279 46
    13 Charles Leclerc Ferrari 1,302 69
    14 Nicholas Latifi Williams 1,358 48
    15 George Russell Williams 1,593 55
    16 Romain Grosjean Haas 1,728 97
    17 Lando Norris McLaren 1,884 54
    18 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 2,573 41
    19 Esteban Ocon Renault 4,6 63
  • Szalayék továbbra is a 9. helyen Katarban

    Szalayék továbbra is a 9. helyen Katarban

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős tartja kilencedik helyét az összetettben a tereprali világkupa katari versenyén, amelyen a mezőny túl van az első dűnés szakaszon.

    Az eddigi három közül a legérdekesebb, legváltozatosabb pályát teljesítették ma a tereprali világkupa katari versenyén: itt már voltak dűnék, volt tevefű, voltak éles irányváltások, és persze akadt a navigációt megnehezítő köves, sziklás szakasz is, amelyen egymást érték a párhuzamos nyomok.

    Az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László a 340 kilométeres mért szakaszt a 11. helyen teljesítette, az összetettben pedig továbbra is tartja kilencedik pozícióját. A páros kapott egy defektet a szakasz körülbelül 30. kilométerénél, miután a mögüle rajtoló gyári toyotás Jakub Przygonski utolérte és megelőzte őt, és a lengyel porában autózva Szalay ráment egy sziklára. A kerékcsere után nem sokkal beértek a dűnék közé, ami már egyértelműen az ő közegük…

    „A dűnék itt szinte beleérnek a tengerbe, ami lélegzetelállító látványt nyújt, ugyanakkor ennek köszönhetően a homok is keményebb, tehát nem kellett attól tartani, hogy elakadunk és ásni kell – mondta az Opel Grandland X-szel autózó Szalay Balázs. – Száz kilométert tettünk meg a dűnék között, de nagyon kellett figyelni, mert néha megesett, hogy a homokdombok mögött rögtön vízátfolyás következett, némelyiken át lehetett menni, máskor meg végigvinni az autót a dűne gerincén, mert előttünk nagyon mély volt a víz, és úszni még nem tud az autónk. Az is megesett, hogy tevéket kerülgettünk, amelyek sokszor ott feküdtek az út kellős közepén, és nem akartak mozdulni.”

    A dűnés szakasz után szusszanásnyi szünet következett (az új szabályok értelmében a hosszabb szakaszokat tizenöt perces, kötelező pihenőidővel szakítják meg, amelyek során a versenyzők nem nyúlhatnak az autóhoz), majd pedig egy hosszabb köves, sziklás szakasz, párhuzamosan futó nyomokkal, amelyek megint megnehezítették a versenyzők életét. Főleg azokét, akik (mint ahogy a magyar páros is) először szembesülnek azzal, milyen 15 perccel a rajt előtt megkapni az itinert.

    „A saját jelöléseim nagyobb magabiztosságot adtak, de nyilván ezt is meg lehet szokni, csak idő kell hozzá – mondta Bunkoczi László. – A mai szakaszt kimondottan élveztem, gyönyörű tájakon autóztunk, és szerintem minél több kilométer van bennünk, annál jobban megszokom én is ezt az újfajta itinert.”

    A verseny szerdán rendhagyó módon nem egy, hanem két mért szakasszal folytatódik: az első 219.79, a második 124.84 kilométer hosszú lesz.

    KATAR RALI, A TEREPRALI VK, 1. FUTAMA, DOHA

    3. szakasz, Al-Kharssah (össztáv: 469.83 km, ebből a szelektív szakasz hossza: 340.28 km).
    Autósok:
     1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:28:30,
    2. Przygonski, Gottschalk (lengyel, német, Toyota Hilux) 3:11 p h.,
    3. Al-Radzsi, Orr (szaúd-arábiai, brit, Toyota Hilux) 7:51 p h., …
    11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:20:43 ó h.

    Az összetettben. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel 8:27:46,
    2. Al-Radzsi, Orr 1:21:18 ó h.,
    3. Przygonski, Gottschalk 2:03:37 ó h., …
    9. Szalay Balázs, Bunkoczi László 3:44:29 ó h.