Szerző: Hírszerkesztő

  • Az osztrák sportminiszter szerint sor kerülhet a július eleji spielbergi nagydíjra

    Az osztrák sportminiszter szerint sor kerülhet a július eleji spielbergi nagydíjra

    A sportminiszteri tisztet is ellátó osztrák alkancellár elképzelhetőnek tartja, hogy a tervezett július 5-i időpontban megrendezzék a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat Spielbergben.

    „Nem vagyok felelős a verseny megszervezéséért, de úgy gondolom, van esély rá, hogy az adott időben sor kerüljön rá” – idézte Werner Koglert szombaton a bécsi Kleine Zeitung.
    A politikus elsősorban a biztonsági előírásoknak, az Ausztriába való belépés és az onnan történő kilépés szabályainak betartására hívott fel, majd úgy fogalmazott: „ha a Forma-1 készen áll, akkor a verseny lehetséges”.

    Az autós gyorsasági világbajnokság 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói, az azeri és a kanadai viadalt is törölték. Jelen állás szerint leghamarabb a június végére tervezett Francia Nagydíjjal kezdődhet a szezon, a Hungaroringen pedig a kiírás szerint augusztus 2-án kerül sor F1-es futamra.

  • Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Racingline.hu!

    Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Racingline.hu!

    Minden kedves olvasónknak kellemes húsvéti ünnepeket, jó pihenést és jó egészséget kívánunk!

    Fogadjátok szeretettel aktualizált F1-es húsvéti tojásainkat! 😀

    Követtek már minket Instagramon? Ha nem, akkor nyomjatok egy Follow/Követés-t! 😉

    Miért érdemes minket Instán is követni? Mert nem mások képeit szedjük össze az internetről, hanem csak saját, kollégáink által készített autósportos fotókat posztolunk, így ezeket máshol biztosan nem láthattad még (maximum a Racingline.hu cikkjeiben).

    A képet linkelve megoszthatjátok, azonban letölteni és máshová újra feltölteni tilos!

    https://www.instagram.com/p/B-35OgtKcVF/

  • Nagyon pro: Így készül Vettel Ferrarija fából!

    Nagyon pro: Így készül Vettel Ferrarija fából!

    Ha valaki nagyon unatkozik otthon, és vannak eszközei, reprodukálhatja! 😀

    Elképesztően aprólékos! 😮

  • Retro BMW-s lett a mai puzzle!

    Retro BMW-s lett a mai puzzle!

    Csak egy nap kimaradt a karantén-puzzle és máris számon kértétek rajtunk. 😀 De mi ennek örülünk, mert ezek szerint szeretitek. 🙂

    Az alábbi fotó 2017-ben készült az Osztrák Nagydíjon, a Legends Parade-en. A képen Dieter Quester és egy 1973-as BMW 3.0 CSL.

    Kellemes időtöltést kívánunk hozzá!

    További unaloműző ötleteinket ide kattintva találjátok!

    Fotó: Varga András

  • Keszthelyi Vivien vágta le Ralf Schumacher haját

    Keszthelyi Vivien vágta le Ralf Schumacher haját

    Az otthoni karantén közepette számos ismert személy tette közszemlére a közösségi oldalakon, hogy nem mennek fodrászhoz – hiszen otthoni karantén van -, hanem az egy háztartásban élők egymás haját vágják le.

    Ralf Schumacher is bemutatta, hogy átesett egy otthoni hajvágáson, ráadásul az ő haját fia barátnője, Keszthelyi Vivien vágta le.

    https://www.instagram.com/p/B-10vMsIDWo/

     

  • Így változik Daniel Ricciardo zenei hangulata 4 hét traktorozással

    Így változik Daniel Ricciardo zenei hangulata 4 hét traktorozással

    Posztjai alapján úgy néz ki, hogy Daniel Ricciardo egészen jól viseli, hogy nincs szezon, bejön neki a farmer élet.

    Persze mindebből humort is csinál.

    Legutóbb különféle zeneszámokkal mutatta meg, hogyan változik a hangulata négy hét alatt, a traktoron. 😀

    (zene lista a videó alatt)

    https://www.instagram.com/p/B-1KccupTwc/

    Ricciardo videójában az alábbi számok szerepelnek:

    • Steve Angello Feat. T.D. Jakes – Rejoice
    • Joji – Attention
    • David Penso – Hero (Original Mix)
    • Frankie Stew And Harvey Gunn – Water Colours

    Ha pedig meghallgatnád a Racingline.hu „autós” zenei tracklistjét, klikkelj ide!

  • Rejtőzködő pénteki F1 puzzle

    Rejtőzködő pénteki F1 puzzle

    Ma is kaptok ám puuzle-t! Keresd rajta az autót! 😀

    Kellemes időtöltést kívánunk hozzá!

    További unaloműző ötleteinket ide kattintva találjátok!

  • A Ford saját szórakoztató portállal és mesefelolvasással is csatlakozik a #maradjotthon kampányhoz

    A Ford saját szórakoztató portállal és mesefelolvasással is csatlakozik a #maradjotthon kampányhoz

    A Koronavírus járvány sokunk életét változtatta meg alapjaiban. Főleg a kisgyerekes családoknál jelent kihívást az izgő-mozgó, kíváncsi, mindig újra vágyó kicsik figyelmének lekötése. Nehéz, hogy nem láthatják a barátaikat, nem mehetnek ki a játszótérre, a szülőket is frusztrálja, hogy nem igazán tehetnek semmit a dolgok visszaállításának érdekében. A Ford is szembesült ezzel a problémával, hisz itthon közel 600, Európa-szerte pedig több ezer munkatársa dolgozik lassan egy hónapja otthonról.

    „A jelenlegi nehéz helyzetben sokszor a legtöbb, amit tehetünk, hogy otthon maradunk. Azonban megértjük, hogy ez néha kihívás lehet.
    Ezért hoztunk létre a FordFamilyFunHub oldalt, ami telis-tele van játékokkal – kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hogy kellemesen teljen az együtt töltött idő! Az első körben a home office-ban dolgozó Fordos munkatársak gyerekeinek készült játékgyűjtemény rövid időn belül olyan sikeres lett kollegáink körében, hogy annak publikálása, közkinccsé tétele mellet döntöttünk.” – mondta el Györke Orsolya a Ford Kommunikációs igazgatója.

    http://www.fordfamilyfunhub.com/ címen található portálon az egyszerű színezőtől a bonyolultabb útvesztőkig és memória játékokig minden kicsi talál magának egy kis kikapcsolódást jelentő szórakozást. A nagyobbak pedig egy igazi autótervező helyébe képzelhetik magukat, ahogy pontról-pontra összekötve a Mustang Mach-E, a Ranger vagy épp az új Puma rajzait, a szemük előtt alakul ki a kész kép. Sőt a vállalkozó kedvűek papírból is elkészíthetik a Puma origami mását. A portál tartalmát folyamatosan bővítik a Ford munkatársai, a legújabb felkerült darab, egy Stop Motion video a Stay home rally, mely a követendő higiénés szabályokról szól, persze Ford módra kivitelezve…

    A Ford a héten azt is bejelentette, hogy a Ford Alapítvány és a Ford Motor Company vezérigazgatója, Bill Ford együttes erőfeszítésével létrehozott COVID-19 Adományozási program, várhatóan egymillió dollárt gyűjt majd a járvány ellen világszerte küzdő csoportok számára.

    A Ford Alapítvány új “Olvasd és vedd fel” önkéntes virtuális projektjének keretében pedig a Ford munkatársai szerte a világon megtehetik, hogy az anyanyelvükön íródott gyermekkönyveket felolvassák, és ezt videóra véve megosztják másokkal. Ez a kezdeményezés lehetővé teszi a Ford-dolgozóknak, hogy otthonuk biztonságában maradva is hasznos dolgot tegyenek – összhangban a Ford Alapítvány azon törekvésével, hogy népszerűsítse az olvasás szeretetét.

    Az online könyvtárat a nyelvek alapján fogják katalogizálni, és a több nyelven is jól beszélő munkatársakat arra bátorítják, hogy az angolon kívül más nyelven is olvassanak fel. A Ford Alapítvány azt tervezi, hogy a könyvtárat megosztja majd a gyermekek és családok segítségére szakosodott jótékonysági szervezetekkel.

  • Ocon csaja karantén idején is megmutatta kerek hátsóját

    Ocon csaja karantén idején is megmutatta kerek hátsóját

    Ki irigykedik nagyon Esteban Oconra?

    A francia versenyző gyönyörű barátnője, Elena Berri az utóbbi időben többször is megmutatta közösségi profilján, hogy nem csak az F1-es versenyzők edzenek, hanem például ő is.

    Most pedig megmutatta az edzés eredményét is.

    https://www.instagram.com/p/B-uyLrzpHgN/

     

  • Te kikkel lennél szívesen karanténban? Mutatjuk az opciókat!

    Te kikkel lennél szívesen karanténban? Mutatjuk az opciókat!

    Mindenkinek kihozza a kreatív oldalát a koronavírus miatti házi karantén. Ez alól pedig az F1 Experiences sem kivétel.

    Instagramon jelentkeztek egy „játékkal”. E szerint 9 csoportba (házba) rendezte az F1-es karaktereket, a kérdés pedig az, hogy ezek alapján te melyik ház lakóival töltenéd legszívesebben a karantént. 😀

    https://www.instagram.com/p/B-wKwtXg4-K/

    Íme a Racingline.hu túlélőcsomagja karantén idejére!