Szerző: Hírszerkesztő

  • Podcast: Michelisz Norbert először még raliversenyzőként képzelte el magát

    Podcast: Michelisz Norbert először még raliversenyzőként képzelte el magát

    A megújult HUMDA Podcast vendége Michelisz Norbert, aki csütörtökön bejelentette, hogy októberben rajthoz áll a Rally Hungaryn, ezzel egy számára eddig ismeretlen szakágban próbálja ki magát. 

    A Széchenyi Egyetem Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség által támogatott Rally Hungaryn indul első alkalommal raliversenyen Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka. A HUMDA rendezi az október 6. és 8. között hazánkba, pontosabban Nyíregyháza és a Zemplén vidékére látogató ERC, azaz az Európai ralibajnokság futamát. Michelisz Norbert a HUMDA Podcastben hosszabban nyilatkozott arról, miért akarja magát kipróbálni ebben a számára új szakágban.

    Az idei a negyedik esztendő, hogy az ERC mezőnye hazánkba érkezik, minden évben több tízezer ember látogat ki a rendezvényre, ahol számos nemzetközi szinten elismert raliversenyzőnek lehet szurkolni. Magyarország legeredményesebb autóversenyzője karrierje első raliversenyére készül, Michelisz Norbert remek formában van, túl a szezon felén, három fordulóval a szezon zárása előtt a TCR World Tour túraautósorozat éllovasa. Jó esély van arra, hogy 2019 után idén újra bajnoki címet ünnepeljen.

    – Tavaly Zolderben vezethettem Thierry Neuville WRC-autóját egy bemutatón, idén pedig a Goodwood Fesztiválon ülhettem be a Hyundai másik WRC-pilótája, Esapekka Lappi mellé. Testközelből láthattam, hogyan vezetnek, és amikor a Hyundai Motorsport különböző rendezvényein együtt „bandázunk” a raliversenyzőkkel, egyébként is mindig kérdezgetem őket az itinerírásról, a felkészülésről, szakmai érdekességekről, szóval sokat tanulok tőlük – mondta Michelisz Norbert a HUMDA Podcast műsorában, amely Spotifyon hallgatható és YouTube-on nézhető meg.

    Michelisz Norbert már gyermekkorában megfertőződött az autó-motorsporttal. Első gokartjával már hétévesen földutakon száguldozott, majd az online versenyzés világában próbálta ki magát, amelynek köszönhetően lehetőséget kapott, hogy kipróbálja az első valós versenyautóját. A különböző bajnokságokban aratott győzelmek után 2008-ban részt vett a WTCC szezonjában, majd ő lett az első magyar versenyző, aki győzött FIA által szervezett eseményen, a legendás makaói WTCC futamon. Számos sikeres WTCC szezon után Norbi 2018-ban csatlakozott a Hyundai csapatához a WTCR bajnokság induló szezonjában. Mindössze második szezonjában a csapattal, lenyűgöző teljesítménnyel megnyerte a bajnokságot. Emellett az elmúlt években a HUMDA munkáját is segíti szaktudásával, például a Hungarian Motorsport Academy utánpótlásprogramban.

    A podacast a következő hónapokban rendszeresen jelentkezik új részekkel. A Széchenyi Egyetem Csoporthoz tartozó HUMDA a zöld mobilitás, a közlekedésbiztonság, az autó- és motorsport, illetve az ezekhez a területekhez kapcsolódó kutatás-fejlesztés területein tevékenykedik, így a műsorok is ezeket a témákat járják körbe. Többek között bemutatkozik a győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjával szorosan együttműködő SZEnergy mérnökhallgatói csapat, de szó lesz az autonóm rendszerek közlekedésen belüli szerepéről, a klímacélok és a közlekedés viszonyáról, a hidrogén mobilitási felhasználásáról, az elektromos meghajtású autóbuszokról és a Zöld Busz Program sikereiről is. Szóba kerül a HUMDA Lab, az Ügynökség kutatás-fejlesztési és innovációs leányvállalatának munkája, az energetika jövője, a hazai autósport jövője és az őszi közlekedésbiztonság. A podcast szemléletformáló, informáló és érdekes adásait azoknak érdemes követnie, akiket érdekel a közlekedés, a technikai sportok és általában a mobilitás jövője.

    A HUMDA Podcast felületei:

    https://open.spotify.com/show/5AKx6vv4gB5o3i0c4Vl6GW?si=1cded7a696a748c6&nd=1

    https://www.youtube.com/@humdazrt/videos

  • Így zajlott Michelisz Norbert megismerkedése a Hyundai i20 N Rally2-vel (videó)

    Így zajlott Michelisz Norbert megismerkedése a Hyundai i20 N Rally2-vel (videó)

    Autóba pattant Michelisz Norbert, és Pécs mellett kipróbálta a Hyundai i20 N Rally2-öt.

    A WTCR 2019-es bajnoka tegnap jelentette be, hogy valóra váltja gyerekkori álmát, és kipróbálja magát raliversenyzőként is. A TCR World Touron szereplő túraautó-versenyző az őszi szüntet kihasználva vesz majd részt az FIA Rally Európa-bajnokság magyarországi fordulóján, a Rally Hungary-n.

    Makai Gergely a Pécs melletti teszten nem csak a Michelisz Norbertről készített fotósorozatának történetét ismertette, hanem betekintést nyújtott abba is, hogyan zajlott a felkészülés. A teszt után a magyar versenyző pozitívan nyilatkozott autójáról, és már nagyon várja, hogy  október 6. és 8. között részt vegyen a hazai fordulón.

  • Losonczy Levente immáron az új mentorával versenyezhetett Monzában

    Losonczy Levente immáron az új mentorával versenyezhetett Monzában

    Ismét eredményekben gazdag hétvégét zártak a Hungarian Motorsport Academy (HMA) tagjai. Losonczy Levente Monzában, amíg Gáspár Benett és Gender Tamás Junir értékes tapasztalatokat szerzett magának a Champions of Future Franciacortában megtarttott fordulóján.
    Losonczy Levente a nyári szünet után a sportág egyik szentélyében, Monzában ült újra a volán mögé, ahol a TCR Italy sorozat 5. fordulóját tartották. A hétvége előtt jelentették be, hogy a Formula–1-et és a túraautózás élvonalát is megjárt Gianni Morbidelli lett Levente új mentora. Az 55 esztendős veterán pilóta pályafutása utolsó éveit a TCR-ben töltötte, így rengeteg hasznos tanáccsal és tapasztalattal tudja majd ellátni a fiatal győri pilótát.
     
    Leventét az időmérő edzésen feltartották a leggyorsabb körén, de így is a 14. helyről várhatta az első futam rajtját, ami sajnos csak 8 körig tartott a számára: egy szenzor meghibásodása miatt idő előtt fel kellett adnia a futamot. A vasárnapi, második futam már jobban alakult Losonczy számára: a 36 főt számláló mezőnyben végül a 16. lett. A következő hétvégén is Monzában versenyez majd a HMA pilótája, miután a TCR Europe mezőnye is meglátogatja ugyanezt a helyszínt.
     
    A gokartosok közül Gáspár Benett és Gender Tamás folytatták felkészülésüket Franciacortán, a három hét múlva sorra kerülő világbajnokság helyszínén, ezúttal a Champions of the Future sorozat keretein belül. Összesen 127-en vettek részt az olaszországi versenyen, ami Gáspár számára alakult kedvezőbben: sikerült a selejtező futamok után a 72 legjobb pilóta közé kvalifikálnia magát. Innen sajnos már nem tudott továbbjutni a 36 fős döntőbe, de Gender Tamással egyetemben rendkívül sok tapasztalatra tehetett szert a nyolc selejtezőfutamon.
     
    Krepcsik Áron az RMC Hungary Club Sport bajnokság kecskeméti futamán állt rajthoz, a Rotax Max kategóriában. Sikerült tökéletes hétvégét zárnia, miután mind a három futamban elsőként intették le, így további pontelőnyre tett szert a bajnokságban is.
  • A Ferrari korábbi F1-es pilótája lett Losonczy Levente mentora

    A Ferrari korábbi F1-es pilótája lett Losonczy Levente mentora

    A Forma-1-et és a túraautózás élvonalát is megjárt veterán segíti mostantól a TCR Italy és TCR Europe mezőnyében versenyző Losonczy Leventét. Az Agressive Team Italia pilótája már nagyon várja a közös munkát.

    A Forma-1-ben 1990 és 1997 között 67 versenyen részt vevő, emellett a túraautózásban is szép sikereket elérő Gianni Morbidelli lesz Losonczy Levente új mentora. Az 55 esztendős veterán pilóta dobogós helyezést is elért a királykategóriában, az 1991-es Ausztrál Nagydíjon pedig ő ugrott be az idény vége előtt távozó Alain Prost helyére a Ferrarihoz, amellyel egyetlen futamán pontot szerzett.

    A 21 évesen olasz Forma-3-as bajnoki címet nyerő pilóta emellett a túraautózásban is letette a névjegyét, hiszen már azelőtt az olasz bajnokság futamgyőztese volt, hogy bemutatkozott a Forma-1-ben. F1-es karrierje után versenyzett a rangos brit túraautó-bajnokságban (BTCC), a túraautó Európa-bajnokságban, majd az abból alakult világbajnokságban, de különböző GT-bajnokságokban is megfordult és ez idő alatt több bajnoki címet is nyert. Pályafutása végén a TCR International Series, majd utolsó szezonjában a TCR Europe mezőnyének tagja volt.

    „Nagyon nagy megtiszteltetés egy ilyen kaliberű pilótával dolgozni, aki a Forma-1-et is megjárta, ráadásul a túraautózást és a TCR-t is jól ismeri, hiszen pályafutása utolsó éveiben utóbbiban versenyzett. Tudja, miről beszél, ezért biztos vagyok benne, hogy rengeteg hasznos tanácsot fogok tőle kapni. Nagyon várom már, hogy belevessük magunkat a közös munkába” – tekintett előre az Agressive Team Italia színeiben a TCR Italy és a TCR Europe versenyein rajthoz álló Levente.

    A magyar versenyző eddig Pepe Oriolával dolgozott együtt, akivel továbbra is jó kapcsolatban marad.

  • Bucsi Attila újoncként kezdett győzelemmel a TCR Eastern Europe-ban

    Bucsi Attila újoncként kezdett győzelemmel a TCR Eastern Europe-ban

    Az év egyik legeseménydúsabb és legeredményesebb hétvégéjét tudhatják maguk mögött a Hungarian Motorsport Academy növendékei. A HMA autóversenyzői (és kamionversenyzője) közül Bucsi Attila sikere szólt igazán nagyot, hiszen a 16 esztendős fiatal élete első TCR-versenyén rögtön futamot nyert. Csomós Miklós eközben a WHB Győr Rally-n győzedelmeskedett, a Révész Racing pedig három első helyet szerzett Zolderben.

    Az elmúlt hétvégén állt először rajthoz TCR-autóval a HMA mindössze 16 éves versenyzője, Bucsi Attila. A túraautózás mezőnyében szinte még gyereknek számító fiatal pilóta tavaly októberben versenyzett legutóbb, mivel az életkora miatt még nem kaphatta meg a nemzetközi licencet. Az akadály ezen a hétvégén elhárult, így megejthette bemutatkozását a TCR Eastern Europe bajnokságban. A brnói szezonzáró nem is alakulhatott volna jobban a számára: a pole-pozíció megszerzése után egy fordulatos versenyen sikerült a sokkal tapasztaltabb vetélytársait maga mögé utasítva győznie. Gyorsan kivívta a többiek elismerését, köztük a sorozat idei bajnoka, a WTCR-t is megjárt Matteo Homola is elismerő szavakkal illette az Akadémia tehetségét. A vasárnap délután tartott második futamot a 9. helyről kezdhette meg, szép előzéseket bemutatva végül a 6. helyre hozta be a Hyundai i30 N-t debütáló hétvégéjén.

    Csomós Miklós és Bán Viktor egy kivételével az összes gyorsasági szakaszt megnyerte a HUMDA Országos Rally Bajnokság győri futamán. Az Európa-bajnokságon is remeklő páros a szurkolók igényeinek is eleget téve látványos autózásban részesítette a szép számú nézőközönséget, ami nem ment az eredmény rovására, így a verseny rendkívül jó felkészülést biztosított számukra az október elején megrendezendő, Európa-bajnoki szezonzáró Rally Hungary előtt.

    A Révész Racing ezúttal a belgiumi Zolderbe látogatott, ahol a kamion Európa-bajnokság küzdelmei folytatódtak. Miután az időmérésen ismét a leggyorsabb volt, Kiss Norbert a pole-ból várhatta versenyhétvége első futamát, de a harmadik körben egy technikai hiba a pálya szélére kényszerítette. A Révész Racing szerelőinek sikerült időben megjavítania a kamiont a második futam előtt, de a magyar pilótának a mezőny végéről kellett indulnia. A 9. körben Norbi már az élen állt, mikor egy versenybaleset miatt piros zászlóval megállították a futamot. Mivel a szabályok szerint ilyenkor az előző kör sorrendje számít, a magyar pilótát másodikként szólították a pódiumra, de mivel az élen álló spanyol versenyzőt a versenyfelügyelők később megbüntették, Kiss végül mégis a győzelemnek örülhetett.

    A vasárnapi nap is izgalmasan alakult a számára, de az eredményeken ez nem látszódott: mind a két futamban sikerült megnyugtató előnyt kiépítenie a többiekkel szemben, ezáltal a futamokon is az első helyen ért célba. Kiss Norbert így az összetettben 70 pont előnyre tett szert Jochen Hahn előtt, két versenyhétvégével az idény vége előtt.

    A gokartos Zsebő Marcellnek is szurkolhattunk az elmúlt hétvégén, a a WSK-hétvége után ezúttal ismét Olaszországban versenyzett, a ROK Cup Italy sorozat évadzáró állomásán, Cremonában. A döntőben a 9. helyről rajtolva sikerült a 6. helyet megszereznie, a futam második leggyorsabb körét is megfutva. Az év végi összesítésben végül az előkelő 4. helyet szerezte meg 112 pilóta közül, ami annak tudatában még inkább figyelemre méltó, hogy ez volt az első éve ebben a kategóriában.

    A Hungarian Motorsport Academy autóversenyzőinek hétvégi eredményei:

    AUTÓSPORT Bajnokság Helyszín Eredmények
    Bucsi Attila TCR Eastern Europe Brno 1. futam: 1. 2. futam: 6.
    Csomós Miklós HUMDA Országos Rally Bajnokság Győr Összesítésben: 1.
    Zsebő Marcell ROK Cup Italy Cremona Döntő: 6.
    Révész Racing (Kiss Norbert) Kamion Eb Zolder Szombat: DNF és 1. Vasárnap: 1.
  • Izgalmas hajrával ért véget az Assetto Corsa-bajnokság második versenye!

    Izgalmas hajrával ért véget az Assetto Corsa-bajnokság második versenye!

    A technikai ördöge határozta meg a K&H SIM Liga powered by HUMDA ACC bajnokság második fordulójának eredményét, izgalmakban azonban a pályán sem volt hiány.

    A Race Online Hungary által rendezett Assetto Corsa Competizione-bajnokság második fordulójában McLaren 650S GT3-sel Silverstone-ban mérettettek meg a szimulátorosok. A HUMDA és az MNASZ támogatásával zajló sorozat első fordulójában, Monzában második helyet elérő Láng Ádám szerezte meg a pole pozíciót, Blazsán Patrik és Mihalidesz Máté előtt.

    A pole pozíció birtokosa viszont technikai problémák miatt végül csak körhátrányban tudott elindulni. A rajtnál Blazsán könnyen hárította Mihalidesz próbálkozását, és innen elég nagy előnyt alakított ki. Innen gyakorlatilag semmi nem veszélyeztette a győzelmét, mivel az őt követő Mihalidesz egész verseny szintén technikai- és fékproblémákkal küzdött, így minden körben kapott az első forduló győztesétől.

    Endurance versenyről lévén szó, folyamatosan nőttek a különbségek az autók között. Sír Artúr és Pajor Márton követte a vezető kettőst, és csatába bonyolódtak egymással.

    Mégsem a dobogóért zajló küzdelem volt a megszorosabb, mögöttük Mihály László és a bemutatkozó Balyi Márton alkottak egy párost, amíg utóbbi a füvet érintve meg nem pördült, és visszaesett a 8. helyre, majd egy 30 másodperces stop-and-go büntetéssel elúszott a lehetősége egy jó eredményre.

    Mihály ezután fel tudott zárkózni a Sír-Pajor kettősre, és a kiállások után egy hármas csata alakult ki közöttük. Sír Artúr a rendkívül gyors Copse kanyarban elveszítette az irányítást a McLaren fölött, és a falnak is nekikoccant. A sérült autóval fokozatosan visszaesett a mezőnyben, két korábbi ellenfele pedig a 20 másodperces hátrány ellenére a második Mihalidesz után eredt.

    Pajor előbb fékhiba miatt átadta a harmadik helyet az 57 éves Mihálynak, majd javításokra ki is kellett mennie a boxba. Vissza tudott ugyan a térni a versenybe, de egy újabb megpördülést mutatott be, aminek köszönhetően a nyolcadik helyen végzett.

    Mihály nem adta fel Mihalidesz üldözését, és hátulról közelített felé Sír Artúr, így az egyórás verseny utolsó 5 percében egy hármas csata alakult ki. Sír a korábbi hibája ellenére nagyobb gond nélkül hámozta át magát Mihályon.

    Mihalidesz jóval vehemesebben védekezett, és körökön át tudta tartani a vetálytársát. Az utolsó körben azonban megcsúszott, Sír ennek köszönhetően tudott elmenni mellette, és ért be a második helyen.

    Blazsán így eddig maximális pontszámmal vezeti a bajnokságot, Mihalidesz és a második forduló meglepetésembere, Sír Artúr előtt. A sorozat féltávhoz érkezik majd jövő héten, a harmadik zolderi verseny után, a vetélytársaknak akkor lesz esélyük megszakítani az éllovas eddigi hegemóniáját.

  • Tovább folytatódott a sorozat: hét verseny, hét győztes a ralisok között!

    Tovább folytatódott a sorozat: hét verseny, hét győztes a ralisok között!

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA Dirt 2.0 utolsó előtti fordulójában mindössze egy másodperc döntött, a PALOTA Virtuális Wales Rally 12 szakaszát követően.

    Igazán fordulatos versenyt hozott a szezon utolsó murvás futama. Négyen is vetették a versenyt, de heten végeztek fél percen belül, ami megmutatja, milyen szoros különbségek döntöttek a versenyzők között.

    Az első szakaszokat követően Biró-Ambrus Roland ragadta magához a vezetést, kisebb kilengései miatt azonban féltávnál már Molnár Alex vezette az összetettet.

    A rally harmadik napja azonban borzalmasan sikerült számára, így a szakaszt nem nyerő, de nagyon kiegyensúlyozott Péntek Ádám került az élre. Biró-Ambrus ezzel szemben nem kevesebb, mint a szakaszok felét megnyerte, de amikor 16 másodpercet kapott a 10. gyorson, akkor eldőlt, nem lesz esélye a győzelemre.

    Péntek kihívója ekkor – a hozzá végig nagyon hasonló időket autózó – Budai Csaba lett. Előnye az utolsó szakasz előtt mindössze egy másodperc volt, Budai azonban tudott fordítani, így végül ő örülhetett, ugyanilyen különbséggel.

    Molnár állhatott fel a dobogóra szintén elhanyagolható, négy másodperc hátránnyal, míg Biró-Ambrus negyedik lett, de a rendkívül szoros versenyen heten végeztek fél percen belül, amivel az eddig a bajnokság élén álló Kasza-Fónagy-Martinák trió is fontos pontokat szerzett a szezonzáró előtt.

    Matematikailag még öten esélyesek a bajnoki címre, közülük Kasza Kristóf rendelkezik kisebb előnnyel a DuEn.hu által szervezett K&H SIM Liga powered by HUMDA Dirt 2.0 szeptember végi utolsó fordulóján azonban továbbra is megjósolhatatlan, mi lesz a végkimenetel.

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Pont
    1. Kasza Kristóf 1276 0
    2. Fónagy Kristóf 1232 -44
    3. Molnár Alex 1230 -46
    4. Martinák Balázs 1222 -54
    5. Biró-Ambrus Roland 1192 -84
    6. Budai Csaba 1018 -258
    7. Martin Márkó 1005 -271
    8. Juhász Ferenc 984 -292
    9. Péntek Ádám 916 -360
    10. Gál Krisztián 899 -377
  • Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    A himnusz ugyan a Red Bullnak és Max Verstappennek szólt vasárnap, ám Carlos Sainz miatt előkerültek az ünneplő Ferrari szurkolók is.

    A spanyol versenyző a futam első felében még az első helyen haladt, ám a holland pilóta nem sokáig hagyta érvényesülni a 28 éves pilótát. Az osztrák fenegyerek a 15. körben vette át a vezetést, és a leintésig nem adta át a pozíciót.

    Mindaddig mögötte ádáz küzdelem alakult ki a dobogós helyezésekért és pontszerző pozíciókért. A Scuderia két versenyzője Sergio Pérezzel küzdött, míg Alex Albon a két McLaren elől menekült. A csatájukba Lewis Hamilton is csatlakozott, sőt még Fernando Alonso is ott ólálkodott a megrekedt papaya színű autók mögött.

    A verseny és a paddock életképeit kollégánk is megörökítette, így az ő képeiből szedtünk össze egy válogatást nektek.

    Fotók: Bertusz Dávid / TRP Media

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

     

     

  • Útjára indult a SIM Liga hosszútávú bajnoksága is!

    Útjára indult a SIM Liga hosszútávú bajnoksága is!

    Elkezdődött az idei második sorozat a K&H SIM Liga powered by HUMDA keretein belül a PlayStation konzolokon.

    Ezúttal az Assetto Corsa Competizione szimulátorosai küzdenek meg egymással, többek között Blazsán Patrik és Mihalidesz Máté is, akik idén már a Gran Turismo 7-es bajnokság elsőségéért is megvívtak.

    A Gran Turismo bajnoksághoz képest annyi a különbség a lebonyolításban, hogy nem két sprintfutam, hanem a kategóriához mérten egy hosszabb, 60 perces endurance verseny alkotja a fordulókat. Az első verseny helyszíne az Autodromo Nazionale Monza lett, ehhez pedig illő egyenautó, a Ferrari GT3-as modellje, a 488 GT3 állt a versenyzők rendelkezésére.

    Blazsán és Mihalidesz közé az ACC-specialista Láng Ádám férkőzött be a harmadik helyről indulva még az első körben. Blazsán ezután magabiztosan tartotta az első helyet a kötelező kiállásáig Láng és Mihalidesz előtt. Mihalidesz egy körrel tovább kint maradt, mint az élmezőny, amikor ő is kiállt a boxba, átmenetileg Pajor Márton is vezetett két fordulót.

    A verseny legnagyobb felzárkózása Sír Artúr nevéhez fűződik, aki az ötödik helyet szerezte meg az időmérőn, lekéste a rajtot, és emiatt csak a boxutcából rajtolhatott. Ennek ellenére nem szeppent meg, és a verseny végére visszaszerezte eredeti rajtpozícióját. Helyét a mezőny hátsó részében a büntetést is beszerző Pajor Dávid vette át, akinek fél percre kellett megállnia a boxban.

    A futam utolsó szakaszában Láng nagyon hajrázott, de végül nem érte utol Blazsánt, aki így győzelemmel kezdte a bajnokságot. A K&H SIM Liga powered by HUMDA ACC bajnokság szeptember 10-én, vasárnap folytatódik majd, méghozzá a silverstone-i pályán.

  • Zsebő Marcell 20. lett a WSK Euro Series első fordulóján

    Zsebő Marcell 20. lett a WSK Euro Series első fordulóján

    Szeptember első hétvégéjén három növendék állt rajthoz a Hungarian Motorsport Academy (HMA) színeiben autósport kategóriában. Mindhárman a gokart világ legerősebb bajnokságában mérettethették meg magukat, míg Kovács Zoltán és Surányi Balázs Visontán tett látogatást, ahol a MAMS Supermoto-bajnokság futamait rendezték.
     
    Hétvégén az októberi gokartvilágbajnokság helyszínén, a Franciacorta Karting Tracken állt rajthoz a HMA három fiatal versenyzője: Zsebő Marcell a Mini kategóriában, Gender Tamás és Gáspár Benett pedig a Junior kategóriában próbált felkészülni az év legnagyobb eseményére. A versenyen a nagy gyártók sorra képviselték magukat, Tamás és Benett kategóriájában összesen 101 pilóta indult.
     
    Zsebő Marcell csoportjában a 16. helyet szerezte meg az időmérőn, majd a selejtező futamok után, az elődöntőben már a 12. helyen intette le a kockás zászló. A döntőben sajnos nem sokkal a rajt után egy balesetbe keveredett, ami után teljesen visszaesett a mezőny végére, de végül 9 helyet javítva a 20. helyen fejezte be a rangos versenyt.
     
    Gender Tamásnak reménykeltően indult a hétvégéje, miután csoportjában a 13. helyet szerezte meg az időmérőn, így a selejtező futamokat is kedvező pozícióból kezdhette meg. Az öt selejtező futam után azonban nem sikerült számára az elődöntőbe kvalifikálnia magát, de így is rengeteg időt tölthetett a gokartban, és még számos tesztversenyen méretettheti meg magát a világbajnokságig.
     
    Gáspár Benett egy új olasz csapatban kezdhette meg a vb-re való felkészülést. Az ismerkedés nem ment zökkenőmentesen, miután az időmérésen a 23. lett a csoportjában. Három selejtezőfutamon is a középmezőnyben végzett, de miután egy selejtező futamot fel is kellett adnia, számára a döntőbe jutás most nem sikerült.