A spanyol szavazók elsöprő többsége ismét a Forma-1-ben akarja versenyezni látni Fernando Alonsót, az autós gyorsasági világbajnokság korábbi kétszeres győztesét.
Alonso saját közösségi oldalán voksoltatta a rajongókat, összesen 113 ezer válasz érkezett a hogyan továbbra vonatkozó kérdésére, és 93 ezren – több mint 82 százalék – támogatják, hogy térjen vissza a Forma-1 világába.
A toronymagasan győztes Forma-1 mellett a szavazók 8,7 százaléka látná őt örömmel az amerikai IndyCar-sorozatban, 5,6 százalék a Dakar-ralin, 3,5 százalék pedig az enduro-versenyek vébéjén, az úgynevezett WEC hosszú távú viadalain.
A 38 éves pilóta, aki 2005-ben és 2006-ban volt világbajnok, 2018-ban hagyta ott a Forma-1-et, bár búcsúzásakor nem zárta ki, hogy valamikor visszatér.
Az Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, Bagaméri László páros Volkswagen Polo GTI R5-ös versenyautójával induló ifjabb Szabó Zoltán nyerte a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) által szervezett ERally Országos Bajnokság küzdelmeit az R5-ös kategóriában.
Az április során megrendezett, négyállomásos virtuális sorozat második helyezettje, Hangodi Bendegúz mindössze két ponttal maradt el a győztestől, míg a harmadik helyen Papp Arnold végzett. Ifjabb Szabó Zoltán a valóságban is versenyez, saját építésű autójával az Országos Rally Challenge futamain vesz részt.
„Korábban még nem találkoztam ilyen komolyan megszervezett online bajnoksággal, így nem volt kérdés, hogy kipróbálom magam és élek a lehetőséggel” – nyilatkozta Szabó, akinek az elsődleges célja az volt, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradó versenyzési lehetőségeket a virtuális térben pótolja.
Az ERally ob R5 Kupájának friss győztese elmondta, azért választotta Turánék autóját, mert ők a valós versenyzése során is sokat segítenek neki.
„Otthon nekem is van szimulátorozásra alkalmas felszerelésem, de biztos vagyok benne, hogy jelenleg a virtuális térben nem tudnék ilyen jó időt menni az autónkkal, mint Zoli” – nyilatkozta Turán, a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, és hozzátette, amint lehetősége lesz rá, szeretné elvinni egy élményautózásra Szabót az egyik tesztelés alkalmával.
Az MNASZ ERally ob-n öt kategóriában mérték össze tudásukat azok, akik bármilyen MNASZ licenccel, igazolvánnyal rendelkeznek.
„Nagyon örülünk annak, hogy minden kategóriában ilyen sokan indultak, és az ismert versenyzők mellett láthattunk ifjú, tehetséges pilótákat is” – jelentette ki Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke. Hozzátette, a sorozat folytatását már elindították, ezúttal azonban nem külön kategóriákban indulhatnak a résztvevők, hanem mindenkinek rali-világbajnoki (WRC) autókkal kell teljesítenie a négy pályát.
Éppen 120 éve, 1900 áprilisában fektette le a világ egyik legismertebb luxusmárkájának alapjait az akkori Daimler-Motoren-Gesellschaft (DMG) és Emil Jellinek üzletember. A Nizzában élő autórajongó akkoriban a Daimler járművek legnagyobb kereskedője volt, és versenyekre is nevezte azokat. Ettől kezdve minden DMG jármű a lánya, „Mercédès” nevét viselte. Az első ilyen autó – a Mercedes 35 PS – szinte minden versenyt megnyert az 1901-es nizzai versenyhéten, és teljesen új, elegáns megjelenésével a közönséget is lenyűgözte. A Mercedes azonnal az innováció és a luxus szinonimájává vált az autóiparban. A 120 éves múlt előtt tisztelegve a Mercedes egy rövid videót készített a márka történetéről, mely ezen a linken érhető el.
Az első Mercedes: az első modern autó
Mercedes Jellinek Fotó: Daimler
A Mercedes 35 PS nem csupán a motorsportban ért el látványos sikereket – ez volt az első modern automobil is. Egyedi formájával véget vetett a motoros hintók korának és megváltoztatta a mobilitás világát. A Mercedes 35 PS napjainkig a műszaki kifinomultság és a szépség mesterművének számít. Az autó elnyújtott alakja, a karosszériába mélyen beépített motor és az elülső részbe organikusan illeszkedő méhsejt alakú hűtőrács váltak a márka megkülönböztető jegyeivé. A Mercedes nevet védjegyként 1902 szeptemberében jegyezték be.
A háromágú csillag felemelkedése
A DMG 1909-ben egy feltűnő emblémát rendelt a Mercedes névhez: megjelent a háromágú csillag. A csillag három pontja Gottlieb Daimler vízióját szimbolizálta motorjainak „szárazföldön, vízen és levegőben” történő használatáról. Csillaggal jelölte meg otthonát egy képeslapon, amikor a Deutz gázmotor gyárának technikai igazgatója volt. A korai években a Mercedes-csillagot még a körbefutó gyűrű nélkül használták, 1910-től pedig dombornyomott formában, főleg a járművek hűtőrácsainak díszítéseként jelent meg. 1913-ban a háromágú csillag széles gyűrűvel és a „Mercedes” betűkkel jelent meg a kör közepén lévő négy apró csillaggal. Később ez a védjegy díszítette minden Mercedes autó kormányát.
A Benz-név babérkoszorúval
A DMG-vel azonos évben a későbbi versenytárs, a Benz & Cie. is megalkotta saját védjegyét. Carl Benzt tekintjük az automobil feltalálójának, 1886-ban a háromkerekű motoros autóra bejegyzett szabadalmával. Az 1909-ben bevezetett védjegyben a „Benz” betűket babérkoszorú vette körül. Ez a klasszikus forma – a sportversenyek győztesének járó trófea – utalt a Benz & Cie sikerére az autóversenyek világában.
Csakúgy, mint a DMG, a Benz & Cie is számos sztenderdet állított fel innovációival az autótervezés területén – ennek egyik ékes példája az 1909-ben bemutatott „Blitzen-Benz”. Ez volt az első olyan belső égésű motorral rendelkező autó, mely 200 km/h feletti sebességre volt képes. Ez azt jelentette, hogy kétszer olyan gyors volt, mint egy akkori repülőgép. Ez a jármű volt az első, melynek innovatív kialakítása aerodinamikai kutatások eredményein alapult.
A csillag és a babérkoszorú együtt ragyog
Amikor a DMG és a Benz & Cie. 1926-ban egyesültek, új védjegy jött létre, mely a korábbi emblémák lényeges elemeinek ötvözete volt, a háromágú csillaggal a középpontban. A „Mercedes” szó a gyűrű tetejére, alulra pedig „Benz” név került, melyek között a Benz babérkoszorú helyezkedett el. Így született meg a Mercedes-Benz márka, melynek logóját 1928-ban regisztrálták védjegyként. A védjegy ma már egy diszkréten átalakított változatban díszíti a járműveket, és az egész világon a hagyomány, innováció és luxus megtestesítését jelenti az autóiparban.
A 30-as évek álomautói
Míg az 1920-as évek Mercedes-Benz modelljeit az erőteljes vonalak jellemzik, az 1930-as évek elejétől kezdve a formatervezés a lágyabb, áramló vonalakra és a lekerekített formaelemekre összpontosított. Ennek legismertebb példái az 1934-es Type 500 K és utódja, az 1936-ban bemutatott 540 K, melyeket egyedi formáikkal és elegáns, áramló vonalaikkal tökéletes szépségű alkotásoknak tekintenek a mai napig. A speciális roadster verzió az 1930-as évek abszolút álomautója volt, a kupé verzió pedig megalapozta a Mercedes-Benz modern kupéinak hagyományát.
Modern kor, modernebb formák
A Mercedes-Benz 1953-ban, a Type 180-nal lépett a modern korba. A limuzinokra az úgynevezett háromdobozos kialakítás volt jellemző – a harmadik „doboz” a motortér és az utastér után a csomagtartó volt. Az önhordó karosszéria nemcsak a nagyobb stabilitás és a megnövekedett biztonság miatt volt meggyőző. A sárvédőket és a fényszórókat első alkalommal építették be teljesen a karosszériába, mely a motorteret és a csomagtér hátsó részét is magában foglalta. Az eredmény egy a korának megfelelő, harmonikus és lenyűgözően kialakított belső tér volt.
Dizájn ikonok, köztük a legendás „Gullwing”
Számos kiemelkedő Mercedes-Benz modell határozta meg hosszú időre az autók tervezésének fejlődését és vált formatervezési ikonná, mint például az 1954-es „Gullwing”. A Mercedes-Benz 300 SL volt a korszak legnagyszerűbb formája az autótervezés területén. Ez a modell egy manapság is áhított álomautó, melyet az autóipari szakértőkből álló nemzetközi zsűri 1999-ben az évszázad sportautójának választott. A 300 SL nem csupán szárnyas ajtaja miatt egyedi, de 1945 óta ez volt az első olyan Mercedes-Benz személyautó, mely függőleges hűtőrács nélkül, egy vízszintes levegőbemeneti nyílással került kialakításra, közepén a háromágú csillaggal. Ez az új forma jellemzi az összes későbbi SL generációt. A 300 SL Roadsteren 1957-ben bevezetett integrált irányjelzővel ellátott, függőleges fényszórók reprezentatív stílussá váltak, és a 70-es évek elejéig fémjelezték a Mercedes-Benz személygépkocsik formáját.
A „Fintail” páratlan formája
A 220, 220 S és 220 SE limuzinok – közismert nevén „Fintail” autók – 1959-ben kerültek bevezetésre. A funkciót és az eleganciát ötvöző formájukkal tűntek ki – ismét új utat mutatva az autók formatervezésében. A farokuszonyok, melyek gyönyörűek voltak, és legalább ilyen hasznosak is a parkolás során, illetve a pazarul széles kilátás elébe mentek a vevői elvárásoknak. Ezenkívül a „Fintail” Mercedes a világ első járműve volt, mely merev utasfülkével és energiaelnyelő gyűrődési zónákkal rendelkezett, új fejezetet nyitva a biztonsági technológiában.
Azonosságok és különlegességek
Minden formai hasonlóság ellenére, melyek azonnal felismerhetővé teszik a különféle Mercedes-Benz modelleket, az autók formavilágában a vevők elvárásainak megfelelő egyediségek is felfedezhetők. Például az 1961-ben bemutatott 220 SE kétajtós kupé számos egyedi tervezési elemet is tartalmazott, mint például a farokuszony elhagyását. Ennek a gyönyörű kupénak a vonalai uralták az 1960-as évek Mercedes-Benz modelljeit és befolyásolták a későbbi limuzinok kialakítását a felső- illetve középkategóriában.
Egyensúlyban az innováció és a hagyomány
A Mercedes-Benz történelmet írt a tervezés területén az olyan koncepció- és kísérleti járművekkel, mint például az 1969-es C 111. Noha soha nem került sorozatgyártásba, komoly lendületet adott az autóipar fejlődésének. A tervezési újítások jellemzőek a Mercedes-Benz-re, ám a márka identitása mindig megmarad – például a C 111 esetében a szárnyas ajtók révén, melyek 2009-ben visszatértek az SLS AMG-ben. Tehát nem szükséges választani az innováció vagy a hagyomány között – mindkettő cél. A legfőbb törekvés, hogy egy Mercedes-Benz mindig felismerhető legyen – és nem csupán az elöl lévő háromágú csillag miatt.
Gorden Wagener, a Daimler AG formatervezési vezetője szerint: „Minden arról szól, hogy hosszú távú stratégiaként tekintsünk a márka identitására, és gondosan kidolgozzuk az identitást formáló értékeket és jellemzőket. Ezt úgy érjük el, hogy márkánk bevált stilisztikai elemeit új ötletekkel ötvözzük, azok lényegi megváltoztatása nélkül.” Példaként említhetők a hűtőrácsok, melyeket arányuk és részletes kialakításuk szempontjából is újraértelmeztek, de megjelenésük továbbra is ugyanolyan felismerhető, mint 120 évvel ezelőtt.
Új piaci szegmensek létrehozása
Formatervezési stratégiájával a Mercedes-Benz új koncepciókat tudott kidolgozni és teljesen új piaci szegmenseket nyitott meg. 1977-ben debütált az első kombi szabadidőautó, mely a „Turizmus és Közlekedés” szlogenre épült. 1979 volt a meghatározó terepjáró, a G-osztály születésének éve, mely hamar legendává vált, és több mint 40 év után is ugyanúgy lenyűgözi a vevőket. Az 1982-ben bevezetett kompakt Mercedes-Benz 190 lefektette a mai C-osztály alapjait, mely azóta már négy modellváltozattal lett az egyik legtöbbet értékesített típus. 1997-ben az M-osztály következett, a világ első prémium SUV-je.
2004-ben a CLS, az első négyajtós kupéként, új piaci szegmenst teremtett. A modell ötvözi a kupé eleganciáját és dinamizmusát a limuzinok kényelmével és funkcionalitásával. A CLS évekig az egyetlen négyajtós kupé volt ebben az osztályban. 2012-ben a Mercedes-Benz ismét példát mutatott a koncepcionális kreativitásra a CLS Shooting Brake modellel. A CLS Shooting Brake arányaiban egyértelműen kupé, de öt ajtóval és az autó hátuljáig elnyúló tetővel számos új lehetőséget kínált. A nagy sikerre való tekintettel a Mercedes-Benz mindkét modellváltozatot (CLA és CLA Shooting Brake) átvezette a kompakt szegmensbe.
Az érzéki letisztultság új korszaka
A 2012-es A-osztállyal a Mercedes-Benz nemcsak teljesen újradefiniálta a kompakt szegmenst, hanem jól láthatóan elmozdult egy új tervezési korszak felé, melyet az érzéki letisztultság jellemez. A Gorden Wagener vezető tervező és csapata által fejlesztett új, progresszív tervezési módszer célja, hogy tiszta formákat és érzéki felületeket hozzon létre, melyek a csúcstechnológia bemutatása mellett érzelmeket is keltenek. Ez az intelligencia és az érzelem egyidejű jelenlétét reprezentálja, mely a belső terekre is vonatkozik, valamint a tradicionális szaktudás és a csúcstechnika egyensúlyát fejezi ki. A digitális fejlesztések előrehaladtával a Mercedes-Benz UX tervezői hálózatba kapcsolt élettereket alkottak meg – összekötve az embereket, autókat, otthonokat és munkahelyeket.
Az érzéki letisztultság tervezési filozófiájának köszönhetően a Mercedes-Benz a hagyományos luxusról a modern luxusra váltott. Ez döntő mértékben hozzájárult a márka megújulásához és a cég értékesítési sikereihez. „Formaterveinkkel azt mutatjuk, hogy avantgárd ötletekkel is lehet inspirálni, hűek maradva egy 120 éves márkanév szelleméhez” – mondta Gorden Wagener. „Átformáltuk a Mercedes-Benz hagyományos luxusát egy modern luxussá, újraértelmeztük a csillagos márkát, lenyűgözővé, elérhetővé és kívánatossá téve a fiatal vásárlók számára.”
A jövő úttörője
A Mercedes-Benz jövője még progresszívebb és avantgárdabb lesz, ahogy ezt az új EQ márka első teljesen elektromos modellje is bizonyítja. Az EQC (vegyes áramfogyasztás: 20,8–19,7 kWh/100 km; CO2-kibocsátás: 0 g/km) számos úttörő formarészlettel és a márkára jellemző színvilággal rendelkezik. A Mercedes a kiváló minőségű belső tér kialakításában is úttörője az elektromos járművek avantgárd elektro-esztétikájának. Az új belső kialakítás elemeit a szórakoztató elektronikai eszközök világa ihlette. Az EQC külsőleg és a belső kialakításában is a progresszív luxus tervezési nyelvét testesíti meg.
Úton egy holisztikus luxusmárka felé
Az érzéki letisztultság filozófiája áthatja a márka minden területét – és messze túl is mutat azon. 2010 óta a Mercedes-Benz tervezői kiválasztott partnerekkel működnek együtt Mercedes-Benz Style név alatt, hogy az autózás területén kívül is a termékek széles skáláját tervezzék meg.
Ide tartozik például az exkluzív Airbus „Helicopter H145” belseje, a luxus jacht „ARROW460 – Granturismo”, valamint az Artemide futurisztikus „Ameluna” lámpája. A Mercedes-Benz így prémium autóipari márkából egy holisztikus luxusmárkává formálódik.
„Vision Mercedes Simplex” – a márkaspecifikus luxus átalakulása
A 2019-es „Vision Mercedes Simplex” alkotással a tervezők lenyűgözően ábrázolták a luxusmárka múltját és jövőjét, mely a dizájn és a technológia új korszakába történő átmenetet szimbolizálja. Ugyanakkor tisztelgés a márka történelmi öröksége felé. Az üzenet: a luxus és az innováció iránti szenvedély a márka DNS-ének része. És ez a DNS erőt ad a Mercedes-Benz-nek új sztenderdek felállításában a mobilitás területén – a múltban, a jelenben és a jövőben.
Fotó: Daimler
Az alkotás tehát egyértelművé teszi, hogy a Mercedes-Benz úttörő szerepet játszik az automobil átformálásában és a mobilitásban, a fenntartható és digitális luxus irányába mozdulva – ugyanúgy, mint 120 évvel ezelőtt a motoros hintóról a modern autóra történő váltás során. Gorden Wagener szerint: „Csak egy olyan erős márka, mint a Mercedes-Benz lehet sikeres a múlt és a jövő szimbiózisában. A Vision Mercedes Simplex a Mercedes-Benz márkaspecifikus luxusának átalakulását szimbolizálja. ”
A legértékesebb prémium autómárka a világon
A folyamatos sikereknek köszönhetően a Mercedes-Benz folyamatosan növelte márkaértékét. 2016 óta a csillagos márka folyamatosan a világ legértékesebb prémium autómárkája, és az egyetlen európai brand a neves amerikai tanácsadó cég, az Interbrand “Best Global Brands” rangsorának top 10-es listáján. „Számomra a legfontosabb feladat az, hogy egy olyan ikonikus márkanevet, mint a Mercedes-Benz, az apák által elismert márkából az összes generáció által tisztelt és szeretett márkává alakítsunk” – mondta Bettina Fetzer, a Mercedes-Benz AG marketingvezetője. „A Mercedes-Benz olyan márka, mely érzelmeket ébreszt ügyfeleinkben és holisztikus élményt nyújt számukra. Célunk, hogy a márkát még legalább további 120 évig megtartsuk az emberek szívében.”
A mai nappal egy teljesen új kezdeményezés is az útjára indul, ez a Nemzeti SIM Liga 2020! A koronavírus-járvány miatt a nemzetközi és hazai autó-motorsport sorozatok, versenyek és rendezvények szinte kivétel nélkül leálltak.
Mi azonban nem hagyunk senkit otthon autóverseny nélkül, hiszen indul a Nemzeti SIM Liga 2020, avagy a magyar iRacing bajnokság! A bajnokság egy nem pontszerző kupával indul, ahol Te is összemérheted a tudásod többek között a kétszeres Európa- bajnok kamionversenyzővel, Kiss Norbival is!
Az első futam a legendás Donington Parkban lesz, ahol annak idején Ayrton Senna is emlékezeteset alakított 1993-ban, de ez a verseny még igazából csak a felkészülést szolgálja.
A kupa időmérőjét és futamait élőben közvetítjük a TRP Hungary Youtube csatornáján, ahol az élő közvetítés mellett stúdióműsorral is várunk benneteket. A stúdióbeszélgetés résztvevői:
– Szujó Zoltán #öveketbekapcsolni
– Bereznay Dani – hivatalos Formula 1 esport versenyző
– Matics Zsolt – a Fit4Race versenyfelkészítő központ megalkotója
Előzetes időterv:
Közvetítés indítása: 18:45
Időmérő: 19:00 – 20 perc
I. futam: 19:20 – 20 perc
II. futam: 20:00 – 40 perc, fordított rajtrács
A kupa győztese egy Logitech Headset G533 DTS 7.1 mikrofonos fejhallgatót vihet haza, az AQUA Webáruház felajánlásából.
Csatlakozz Te is a bajnoksághoz, vagy kövesd a fordulókat élőben a képernyő előtt!
Bottasékat a koronavírus-helyzet sem állítja meg abban, hogy formában maradjanak. Jelenleg Valtteri nastolai (Finnország) otthonában tartózkodnak és a bringázást és a vezetést is megoldják a falakon belül. 😀
Noha szerencséjükre nem igen van szomszéd a közelükben, és Bottasnak saját stégje is van, így azért ők nincsenek bezárva a négy fal közé.
A Kormány azon döntése, hogy augusztus 15-ig nem tarthatók 500 főnél nagyobb létszámú rendezvények az országban, a Formula 1 Aramco Magyar Nagydíjat is érinti.
A Hungaroring csapata a legvégsőkig kivárt, és jelenleg is folyamatosan egyeztet a nemzetközi jogtulajdonossal, ám mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a 35. Formula 1 Magyar Nagydíjat minden erőfeszítésünk ellenére sem tudjuk nézők előtt megtartani.
Természetesen számunkra is az egészség a legfontosabb, és az, hogy fantasztikus szurkolóinkat, munkatársainkat, sportszakmai személyzetünket biztonságban tudjuk, így elismerjük, hogy ez a döntés szükséges volt.
Az utóbbi hetekben folyamatosan azt hangoztattuk, minden megoldásra nyitottak vagyunk annak érdekében, hogy a Formula 1-es világbajnoki sorozat mezőnyét az idén is vendégül láthassuk, a tegnapi nappal az is nyilvánvalóvá vált, hogy mindez csak zárt kapuk mögött lehetséges. Úgy gondoljuk azonban, sokkal jobb megoldás, ha a magyar szurkolók az M4 képernyőjén keresztül, az 5G technológiát is felhasználva figyelemmel követhetik a Magyar Nagydíj eseményeit, mint ha egyáltalán nem lenne hazai verseny az idén. Ehhez jön még az országimázshoz adott érték, hiszen a nemzetközi közvetítések révén több tízmillió ember láthatja a versenyünket világszerte. Tovább folytatjuk tehát a munkát a nemzetközi promóterrel, hogy megtaláljuk a lehető legjobb megoldást.
A Hungaroring számára mindig is az autósport-rajongók voltak a legfontosabbak, hiszen nélkülük a pálya nem lenne az, ami: az ország motorsport-központja. Így természetesen nem feledkezhetünk meg azokról, akik már korábban megvásárolták a jegyüket az idei Magyar Nagydíjra. Szurkolóinknak lehetőségük lesz a már megvásárolt jegyüket átvinni a 2021-es szezonban tartandó hungaroringi futamra, illetve visszaválthatják azt. Utóbbi esetben kérjük türelmüket, lévén a jelenleg kialakult helyzet minket is váratlanul ért. Az ezzel kapcsolatos pontos információkat közzétesszük, amilyen hamar csak lehetséges.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint „eldöntött tényként kell kezelni”, hogy ha lesz is az idén Forma-1-es Magyar Nagydíj, azt csak zárt kapuk mögött lehet majd megrendezni.
A mogyoródi versenypályát működtető cég vezetője az M1 aktuális csatornának csütörtökön azt nyilatkozta, hogy a világbajnokság irányítói jelenleg a július elejére tervezett Osztrák Nagydíjat készítik elő, és nagy valószínűséggel Magyarországon is arra kell készülni, amit Spielbergben meghatároznak. A magyar kormány csütörtökön döntött arról, hogy augusztus 15-ig meghosszabbítja a tömegrendezvények tiltására vonatkozó határozatot.
„Naponta, kétnaponta egyeztetünk a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Mediával, de minden futam esetében az az alaphelyzet, hogy az adott ország kormányának döntéseihez kell alkalmazkodni, a versenyhétvégék lebonyolítása mindenhol attól függ, hogy ott milyen a járványhelyzet” – mondta Gyulay Zsolt.
Hozzátette, bízik abban, hogy Mogyoródon lehet majd F1-es futamot rendezni, „de hogy mikor és milyen körülmények között, az még teljesen bizonytalan”.
Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, napról napra változik a helyzet, most úgy tűnik, hogy a legjobb esetben Ausztriában kezdődhet el a világbajnoki sorozat július elején.
„A mai nap folyamán egyeztettem Palkovics László miniszter úrral, aki az autó- és motorsportért felelős kormánybiztos, és ő megerősítette, hogy a magyar kormány is szeretné, ha lenne a Hungaroringen Forma-1-es futam, de a rendezés protokollja kidolgozás alatt van” – tette hozzá Gyulay Zsolt.
A Forma-1 71. idénye a koronavírus-járvány miatt nem kezdődött el márciusban, és az eredetileg 22 futamosra tervezett sorozatból eddig tíz viadal maradt el. Legutóbb a június végére tervezett Francia Nagydíjat törölték, a mostani tervek szerint Ausztria után Nagy-Britannia, majd a Hungaroring következne.