Szerző: mti

  • A Red Bullnak nem kell búslakodnia, a Herendi újra elkészíti az összetört trófeát

    A Red Bullnak nem kell búslakodnia, a Herendi újra elkészíti az összetört trófeát

    A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. újra elkészíti a vasárnapi 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjon győztes Max Verstappen összetört trófeáját.

    Simon Attila, a cég vezérigazgatója az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában elmondta, sajnálattal vették tudomásul, hogy ez lett a kupa sorsa, de mivel meglátása szerint a Herendinek a magyar országimázsépítésben is fontos szerepe van, pótolni fogják a serleget.

    „A csapatok majd eldöntik, ki volt a hibás, de mi vállaljuk az örömteli és nehéz terhet, és újra elkészítjük” – fogalmazott a vezérigazgató az idén 19. századi, keleties mintázatot idéző trófeával kapcsolatban.

    Simon Attila kiemelte, minden alkotásukra örökös pótlási garanciát vállalnak, emiatt a mintatárban a Magyar Nagydíj serlegeinek másodpéldánya is ott van. A vázatest gyártása már el is kezdődött, így az eredetileg hat hónapos elkészítési folyamat most rövidebb lesz, és a Red Bull kétszeres világbajnoka pár hét múlva megkaphatja a kupát.

    Norris darabokra törte Verstappen herendi porcelánját a dobogón (videó)

    A győztesnek járó serleg akkor tört el, amikor a McLaren versenyzője, a második helyen zárt Lando Norris a dobogó segítségével nyitotta ki pezsgősüvegét, aminek köszönhetően a kupa ledőlt.

  • Citroen: már nem lassítja az értékesítést a csiphiány

    Citroen: már nem lassítja az értékesítést a csiphiány

    Csaknem teljesen helyreállt az alkatrészellátás a Citroen gyártó helyszínein, a csiphiány már nem nehezíti az importőrök készletezését és a megrendelések teljesítését – mondta el Marton András, a C Automobil Import Kft. Citroën márkaigazgatója az MTI-nek.

    Emlékeztetett arra, hogy a márka a koronavírus-járvány előtt is képes volt gyorsan kiszállítani a megrendelt járműveket, most pedig – túljutva az iparágat tavaly sújtó alkatrészhiányon – ismét megfelelő szintre emelkedtek a készletek.

    A magyarországi újautó-piacon tavaly 2333 Citroen kelt el, ezzel a márka részesedése 1,81 százalék lett.

    A Magyarországon eladott új Citroënek kissé több mint fele teherjármű, a többiszemélyautó – ismertette. A teherjárművek szegmensében minimális volt tavaly az elektromos meghajtású, a személyautóknál megközelítette a 8 százalékot.

    Az elektromos modellek részarányának növekedését a magyar piacon rövid távon bizonytalannak ítéli a márkaigazgató, jelezte ugyanakkor, hogy a tervek szerint 2025-re amárka minden modellje elérhető lesz elektromos változatban is.

    A modelloffenzíva részeként Magyarországon is bemutatták a spanyolországi Villaverdében készülő új Citroen C4 X szedánt és elektromos változatát, az e-C4 XElectric-et, amelyeket a következő időszakban további Citroën modellek új plug-in hibrid és elektromos változatai követnek.

    Magyarországon jelenleg 22 értékesítési pont foglalkozik a Citroen márkával, Marton András elmondása szerint a márkakereskedői hálózat tagjai nem kényszerültek bezárásra a koronavírus-járvány, valamit az orosz-ukrán háború okozta válság következtében.

    A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a C Automobil Import Kft. nettó árbevétele 2021-ben megközelítette a 18 milliárd forintot. A C Automobil Import Kft. nettó árbevétele 2022-ben 18,4 milliárd forint volt.

  • KPMG: ugrás előtt áll az elektromos járművek töltésének piaca

    KPMG: ugrás előtt áll az elektromos járművek töltésének piaca

    Magyarországon is ígéretes az elektromos töltők piacának alakulása, de az igazán látványos fejlődés csak ezután kezdődik – hívja fel a figyelmet a KPMG nemzetközi tanácsadó cég saját tanulmánya alapján.

    Az MTI-hez pénteken elküldött összefoglaló szerint világszerte hatalmas üzletilehetőség rejlik az elektromos járművek töltésében az ilyen autók iránt megugrottkereslet miatt. A globális befektetői érdeklődés egyre nő, az előzetes kalkulációk szerint 2022 végéig 2,3 milliárd dollár áramlott a szektorba.

    Az elektromos autók értékesítése részben a környezetvédelmi szempontok, részben az üzemanyagárak emelkedése miatt dinamikusan bővül, ugyanakkor a töltési lehetőségek elérése kulcsfontosságú tényezője lesz a további fejlődésnek – jelezte a KPMG.

    A közlemény szerint a magyar piacon is érzékelhető volt a fejlődés, 2020-ról 2021-re 120 százalékkal bővült a nyilvánosan elérhető töltési lehetőségek száma és meghaladta ezzel a globális növekedési átlagot.

    A nyilvános töltőberendezések összesített darabszáma 2022. szeptember 30-án 3579 volt, ami a csehországi 3915 töltőberendezés mögött a második legtöbb a visegrádi országok között, jelentős ugyanakkor az elmaradás például Ausztriához képest, ahol 21 566 töltési lehetőség áll az autósok rendelkezésére.

    A KPMG hozzátette azt is, hogy a hazai szakpolitika által 2025-re kitűzött 8100 darabos célértéknek a fele sem állt rendelkezésre Magyarországon.

  • Jövő Mobilitása Szövetség: egyre nagyobb részt hasít ki a közlekedésből a mikromobilitás

    Jövő Mobilitása Szövetség: egyre nagyobb részt hasít ki a közlekedésből a mikromobilitás

    Egyre nagyobb részt hasít ki a közlekedésből a mikromobilitás, a munkába járáshoz az emberek mintegy fele részesíti előnyben a tömegközlekedést, negyedük autózik, ötödük viszont valamilyen mikromobilitási eszközt – például rollert, kerékpárt, robogót -, vesz igénybe, ez az arány a szabadidőeltöltése során még magasabb – közölte a Jövő Mobilitása Szövetség és partnere, a Simple alkalmazást fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil kutatása alapján pénteken az MTI-vel.

    A reprezentatív kutatást az OTP Mobil Kft. megbízásából a Magyar Target-Pulzus Média Kutató Kft. végezte tavaly decemberben 18 év feletti 1008 magyar lakos megkérdezésével.

    A felmérés szerint a Budapesten élők között vannak a legtöbben (64 százalék), akik amunkába járáshoz a tömegközlekedési eszközt választják. Hétköznap a férfiak nagyobb arányban használnak autót (40 százalék), mint kerékpárt (16 százalék), a nők inkább a tömegközlekedést választják (43 százalék), vagy gyalogolnak (25 százalék).

    A közlemény szerint a válaszadók 59 százaléka rendelkezik rollerrel, kerékpárral, esetleg mindkettővel, 88 százalékuknak 200 ezer forint érték alatti eszköze van. További6 százalék mondta azt, hogy bár jelenleg nincsen se rollerje, se kerékpárja, de terveziezek beszerzését.

    A férfiak nagyobb arányban rendelkeznek kerékpárral, mint a nők, míg a nők között magasabb azok aránya, akiknek nincs, és nem is terveznek mikromobilitási eszközt vásárolni – írják a közleményben.

    A szövetség a közleményben felhívja a figyelmet arra, hogy a kerékpárok és elektromos rollerek használatához nincs szükség vezetői engedélyre. A Jövő Mobilitása Szövetség szerint az ideális állapot az lenne, ha csak úgy vehetne részt bárki a közlekedésben, ha ismeri a közlekedési szabályokat.

    Az OTP Mobil felmérésében részt vevő, kerékpárral és rollerrel rendelkező válaszadók 77 százaléka nem okozott, és nem is szenvedett még kárt közlekedés során, 16 százalékuk megsérült már közlekedés során, 6 százalékuknak megsérült már a közlekedési eszköze és csupán 1 százaléka okozott kárt másnak. Korcsoport tekintetében kiugró érték, hogy a 18-39 év közötti korosztály 23 százaléka már megsérült kerékpározás vagy rollerezés közben.

    Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke a közleményben kiemelte, a szövetség fontos célja, hogy arra buzdítsa az embereket, találják meg a számukra, és az adott élethelyzethez leginkább illő közlekedési eszközt. Többféle közlekedési eszköz használata stressz- és költségcsökkentő tényező lehet, valamint időben is hatékonyabb, ha kombinálják a lehetőségeket.

  • Ismét Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás az AMTS Automobil és Tuning Show-n

    Ismét Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás az AMTS Automobil és Tuning Show-n

    Ismét megrendezik a Magyarok a VilágJárműgyártásában című kiállítást az AMTS Automobil és Tuning Show keretében március 17-19. között a Hungexpón – tájékoztatta a szervező Autós Nagykoalíció (ANK) az MTI-t.

    Ismertették: a G-pavilon 1700 négyzetméternyi területén több mint húsz cég és egyesület vesz részt, mintegy ötven jármű és részegység bemutatásával idézik fel a hazai járműgyártás múltját, jelenét, jövőjét, globális jelentőségét.

    A rendezvény mottója az idén „Szakemberekkel, fiatalokkal a tudatos mobilitásért, közlekedésbiztonságért, környezetvédelemért, a jövőért!”, tükrözve az Autós Nagykoalició egyik fő törekvését, az autós szakma népszerűsítését, az utánpótlás biztosításának támogatását. Az ANK jóvoltából a járműgyártás iránt érdeklődő ezer középiskolás diák ezúttal is ingyenes belépővel nézheti meg a kiállítást.

    A kiállítás a 15. században Kocs községben készült őskocsitól kezdve végigvezet az autóipar több évszázados történelmén, és bemutatja, hogy a magyar szakemberek milyen megoldásokkal segítették az autóipar fejlődését. Az idén sem hiányozhat a kiállításról a Galamb József által tervezett Ford T-modell, és először lesz látható nyilvánosan az egyetlen muzeális Ikarus terepjáró, valamint több Csepel márkájú, szigetszentmiklósi gyártású Laplander. Kiállítanak drónokból álló légiflottát, vízi járművet, muzeális és újmentő-, tűzoltó-, rendőrautókat, a Magyar Közút speciális gépeit, a Volánbusz járműveit, valamint a rendszerváltás óta Magyarországon gyártott modelleket. Bemutatkozik a sikeres magyar autóversenycsapat, az M1RA, valamint a BME Formula Racing Team magyar 4WD-elektromos-autonóm Formula versenyautója is.

    A szervezők a gyerekekre is gondoltak, ők interaktív minivárosban elektromos járművekkel próbálgathatják a biztonságos autózást és motorozást.

    A közleményben tájékoztatnak arról is, hogy a kiállítás ötletgazdája, Knezsik István,az Autós Nagykoalíció elnöke az AMTS keretében fogja átadni az idei Év magyar autója díjait.

  • JMSZ: alacsony a céges autók kihasználtsága, a carsharing a környezetvédelmet is támogatja

    JMSZ: alacsony a céges autók kihasználtsága, a carsharing a környezetvédelmet is támogatja

    A vállalatok a carsharing (megosztottautó hozzáférés) alkalmazásával nemcsak a környezetvédelmet támogathatják, csökkenthetik költségeiket is, illetve cafeteriaelemként olyan dolgozóknak is lehetővé tehetik az autóhasználatot, akik egyébként nem jogosultak rá – áll a Jövő Mobilitása Szövetség elemzésében.

    Közölték: a számítások szerint ha például egy cégnél főként alkalomszerűen használjáka dolgozók a céges vagy kulcsos autókat, és nem óriási távokra, ehhez teljesen feleslegesvállalati flottát fenntartani és üzemeltetni, az adminisztráció összes pluszmunkájával.

    Az adatok azt mutatják, hogy kisebb autóknál évi 7500 kilométer, közepes méretűeknél pedig 16 ezer kilométer vagy annál kevesebb megtétele esetén már nem éri meg saját kocsit fenntartani, illetve sokszor ennél jóval magasabb kilométerszám esetében is előnyösebb megoldást jelent a carsharing használata.

    A közlemény idézi Pukler Gábort, a szövetség elnökét, aki elmondta: a céges autók a nap nagy részében állnak, ráadásul sokszor fizetős garázsokban. Azt látják, hogy az átlagos autókihasználtság 3-4 százalékos, ez a rendkívül alacsony arány a kizárólag munkába járásra használt céges autókra is igaz.

    Hozzátette: az autómegosztás egy adómentes juttatás, melynek adómentessége akkor is fennáll, ha a munkavállaló magáncélra veszi igénybe a közösségi autót, sőt, az utóbbi esetben a juttatás cafeteria-rendszerben is adható. Ezzel a megoldással így azok is hozzáférést kaphatnak a megosztott autókhoz, akiknek a céges szabályok alapján az egyébként nem járna, miközben a munkaadó újragondolhatja és optimalizálhatja az indokoltan fenntartandó flottaméretet.

    A Jövő Mobilitása Szövetség szerint ez a megoldás nemcsak az autókra, hanem más mobilitási eszközökre is alkalmazható: például zéróemissziós e-kerékpár flotta is létrehozható a dolgozók számára, adómentes béren kívüli juttatásként is.

    A közleményben kitérnek arra is, hogy a tapasztalatok szerint, jóllehet afenntartható működés (ESG – environmental, social, governance – környezeti, társadalmi,irányítási szempont) ma már versenyképességi tényező, nagy a különbség a magyarvállalatok körében az erre való felkészülésre. A szövetség ajánlása szerint azonban javítható a cégek hatékonysága, ha például nemcsak a környezeti célok, az energiahatékonysági és az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésére koncentrálnak, hanem arra is, ha például a carsharingon keresztül jobb logisztikai rendszert alakítanak ki, a személyzeti járműparkot
    elektromosra cserélik, és ezzel is csökkentik a munkábajárás és munkavégzés karbonlábnyomát.