Szerző: Csaba Mihályi

  • Elégedetlen magyarok a Champions of the Future szezonnyitóján

    Elégedetlen magyarok a Champions of the Future szezonnyitóján

    Két magyar versenyző is szép eredményeket ért el a Champions of the Future szezonnyitó, önálló futamán, a Winter Seriesen. Az olaszországi Franciacortában Hideg Ádám az OKJ mezőnyben nyolcadik lett, Molnár Martin pedig az elődöntő hatodik helyével hívta fel magára a figyelmet. Azonban mind a ketten elégedetlenek voltak. 

    Két hét szünet volt a WSK Super Masters Series második és harmadik futama között. Ezt a mezőny egy része tesztelésre használta fel, míg a többiek február utolsó hétvégéjén a Champions of the Future sorozat Winter Series futamán álltak rajthoz Franciacortában. 

    A Champions of the Future, a WSK és az Európa-bajnokság mellett a harmadik gokart sorozat, amely OK illetve OKJ motorokat használ, promótere ugyanaz az RGMMC, amely az FIA Európa-bajnokságot is rendezi. Általában az Eb-futamok előtti felkészülési versenyként szokták megtartani, most azonban rendhagyó módot egy önálló – nem bajnoki – szezonnyitó futammal, a Winter Series-zel kezdték a 2022-es évet. 

    Az OK (Senior) és OKJ (Junior) kategóriák mellett a váltós KZ2 résztvevői is versenyezhettek. 

    Champions of the Future
    Fotó: Molnár Martin

    Hazánkat két versenyző képviselte az OKJ mezőnyben, ahol igen komoly problémát okozott a gumi kérdés. A sorozat (és a WSK) beszállítója, a Vega nem tudott elegendő abroncsot gyártani az eseményre, így egész Európából össze kellett szedni a raktáron lévő készletet. Ebben voltak frissebb és régebbi gyártású gumik. Utóbbiak elsősorban a karkasz keménységéből veszítenek, így a teljesítményük is romlik. 

    Valószínűleg egy ilyen szett gumit kaphatott Molnár Martin, akinek a tempója a szabadedzések után – ahol a csapat saját gumijait használta – rohamosan romlott. 

    Az 56 fős mezőnyben az időmérőn 23. lett, majd mind a három előfutamán javított. Az elődöntőnek is beillő Super Heatre két új gumit kapott, amivel a 6. helyet szerezte meg. A döntőben a négy új gumija megint csak nem tapadt és Martin is hozott pár rossz döntést, így végül a 19. helyezést szerezte meg. 

    Fotó: Hideg Team

    Hideg Ádámnak sem sikerült túl jól az időmérője. Az egész mezőny egy kicsit eltaktikázta magát, mindenki a végén akart bemenni, így hatalmas forgalom lett. Ebben Ádám a 34. helyet szerzete meg. Az előfutamok során viszont tört előre. A legjobb helyezése a 3. volt, amihez 14 pozíciót kellett javítania. 

    A döntőben is folytatta a jó szereplést és a 19. helyről rajtolva 8. lett. 

    Mindkét magyar versenyző elmondhatja magáról, hogy jól szerepelt, de mind a ketten kicsit elégedetlenek voltak, hiszen egy jobban sikerült időmérővel és Martinnál egy szerencsésebb szett gumival akár a dobogóért is küzdhettek volna. 

    Hivatalos eredmények.

  • Hideg Ádám nyolcadik a Winter Seriesen

    Hideg Ádám nyolcadik a Winter Seriesen

    Ismét hatalmasat menetelt Hideg Ádám a Champions of the Future önálló szezonnyitó futamán, a Winter Seriesen. Az időmérő a teljes OKJ mezőny számára kaotikusan alakult, így Ádám a 34. helyről kezdhette a hétvégét. Minden futamában több helyezést javított. A döntőben végül a 19. helyről indulva küzdötte fel magát az igen előkelő nyolcadikra.

    Mindenki kivárt az időmérőn, így gyakorlatilag a ketté bontott mezőnyben az utolsó pillanatban kezdték meg a gyors körüket, amiből elég nagy forgalom alakult ki a pályán. Hideg Ádám a saját futamában 17., összesítettben pedig az 56 fős OKJ mezőnyben 34. lett.

    Mind a három előfutamán tört azonban előre. A 17. helyről rajtolva egyszer a 9., egyszer pedig 14 pozíciót javítva 3. lett. A második előfutamán 11.-nek futott be, de a beesett spoilere, ezért és egy előzés miatt összesen tíz másodperc büntetést kapott, így 26. lett.

    A Szuperdöntőnek nevezett elődöntő volt az egyetlen futama, ahol nem tudott javítani. Ilyenkor kerül fel a hétvégére kapott tíz versenygumi közül kettő új, amit a gokart külső oldalára szerelnek fel. Ezzel kicsit felborul a gokart egyensúlya, amit Ádám nem tudott tökéletesen kiautózni, így maradt a 11.

    A döntőben a 19. helyről rajtolt, de a négy új gumin már megint elemében volt és 11 pozíciót javítva 8. lett.

    „Jó hétvége, volt, jó volt a tempóm – mondta Hideg Ádám. – Az időmérő utolsó körében elég nagy volt a forgalom, ott nem tudtam kihozni magamból a maximumot, de utána minden futamban sikerült előre jönnöm és több pozíciót is javítottam.

    Egy kicsit szerencsésebb időmérővel még jobb eredményem is lehetett volna. De ahhoz képest, ahogy ez a hétvége indult, a nyolcadik helyezés, nem is olyan rossz.“

    Hideg Ádám, OKJ eredményei
    Champions of the Future, Winter Series, Franciacorta (Olaszország), 2022. február 25–27.

    Résztvevők: 56
    Időmérő futam: 17.
    Időmérő: 34.
    BC előfutam: 9.
    AB előfutam: 26.
    BD előfutam: 3.
    Előfutamok összesen: 21.
    Szuperdöntő 1: 11.
    Döntő: 8.

    Teljes eredménylista

  • Négy magyar a WSK döntőben

    Négy magyar a WSK döntőben

    Küzdelmes hétvégéje volt a magyar versenyzőknek a WSK Super Master Series második futamán, Lonatóban. Az igen harcos futamok során az öt magyar résztvevőből négyen jutottak döntőbe. Krózser Menya legjobb OK eredményét érte el, míg Gáspár Benett megszerezte idei első Mini pontjait.

    Rendhagyó módon a harmadik futamra is Lonatóban maradt a WSK mezőnye, ahol a szezonnyitó önálló verseny, a Champions Cup után a négyfutamos Super Master Series első két versenyét is rendezték. A magyar színeket öten képviselték, OK (Senior) kategóriában Krózser Menyhért, OKJ-ben Hideg Ádám és Molnár Martin, míg Miniben Gáspár Benett és Gender Tamás.

    Ahhoz képest, hogy mindössze harmadik WSK futamát teljesítette Krózser Menya az OK kategóriában, nagyon jól szerepelt. Az elődöntőben hatodik lett – ami az eddigi legjobb OK eredménye – és a döntőben is megvolt az esélye egy jó helyezésre, ám kétszer is kilökték, de ennek ellenére a 15. helyig felkapaszkodott. Menya ezzel 10 pont szerzett és 13 ponttal a bajnokság 20. helyén áll.

    Nagyon fel volt bolydulva a junior (OKJ) mezőny, volt olyan előfutamuk, ahol nem kevesebb, mint húsz versenyző esett ki.

    Fotó: Hideg Team

    Hideg Ádám nagyon biztatóan kezdett, de az időmérőn tempót veszítette, amit csapata egy vázcserével orvosolt. Az első előfutamában pedig egy baleset miatt kiesett. Innen már a döntőbe jutás is komoly fegyvertény lett volna. Ádám azonban szárnyalt és beverekedte magát az elődöntőbe. Itt ötödiknek futott be, de két büntetés miatt végül 22. lett, a döntőben pedig további pozíciókat javítva a 19. helyet szerezte meg.

    Molnár Martin számára sem volt túl biztató a tempó az időmérőn, de még az előfutamok során sem, amit végül a csapat egy motorcserével próbált megoldani. Meg is lett az eredménye, Martin az elődöntőben a 15. helyről rajtolva 9. lett. A döntőben azonban balesetbe keveredett és kiesett.

    Fotó: Molnár Martin

    A Mini kategóriában Gáspár Benett jutott be a döntőbe, ahol a 24. lett. Az elődöntőben pedig az igen előkelő 10. helyen végzett, amivel megszerezte idei első négy bajnoki pontját.

    Gender Tamás szintén Mini kategóriában az A elődöntő 26. helyén zárt.

    A WSK Super Master Series harmadik futamát március 3–6-a között rendezik La Concában.

    WSK Super Master Series 2. futam, Lonato, 2022. február 10–13.
    (magyar eredmények)

    Mini
    Gáspár Benett: döntő: 24.
    Gender Tamás: A elődöntő: 26.

    OKJ
    Hideg Ádám: döntő: 19.
    Molnár Martin: döntő: 33. (kiesett)

    OK
    Krózser Menyhért: OK döntő: 15.

    WSK Super Master Series bajnokság állása
    (magyar eredmények)

    Mini
    28. Gáspár Benett 4 pont

    OKJ
    15. Hideg Ádám 31 pont
    20. Molnár Martin 12 pont

    OK
    20. Krózser Menyhért 13 pont

    Teljes eredménylista itt található.

  • Hideg Ádám nagyot mentett

    Hideg Ádám nagyot mentett

    Első elődöntő győzelme után nagy reményekkel és a bajnokság negyedik helyéről várta Hideg Ádám a WSK Super Master Series második futamát, Lonatóban. Az edzéseken nagyon gyors volt, ám az időmérőn hirtelen tempót veszített, majd az első előfutamon egy balesetbe keveredett és kiesett. De nem adta fel, innentől kezdve minden futamán több helyezést is javított.

    Lonatóban folytatódott a WSK Super Master Series a második futammal. A pálya két héttel korábbról már ismerős volt Hideg Ádámnak, aki a DPK Racinggel együtt dolgozva jó beállításokkal várhatta az időmérőt.

    Fotó: Hideg Team

    Itt azonban hirtelen tempót veszített. A futamán 17. lett, míg összesítettben a 49. helyet szerezte meg. Csapata az időmérő után vázat cserélt Ádámnak, amitől meg is jött a tempója, de az első előfutamon mindjárt egy szerencsétlen ütközésbe keveredett. Ketten összeakadtak előtte, őt pedig hátulról beletolták a két gokartba és kiesett. A csapat a második vázat is kicserélte.

    Ekkorra már Ádám olyan hátrányba került, ami akár vert helyzetet is jelenthetett volna, de nem adta fel. Az előfutamok során a 19 és 20. helyről indult, és tört előre: 11., 4. és 14. helyezéseket szerezve. Főleg az utolsó előtti előfutama volt nagyon erős, ahol nem kevesebb, mint 15 pozíciót javított.

    Fotó: Hideg Team

    Ez egyben azt is jelentette, hogy az egy kiesése ellenére is elődöntőbe verekedte magát. Itt jól szerepelt, az igen előkelő 5. helyen ért célba, de a beesett spoilere és egy előzési manőver miatt összesen nyolc másodperc büntetést kapott, amivel 22. lett. A döntőben 14 pozíciót javítva szerezte meg a 19. helyet.

    „Jó volt a tempóm és jó volt a gokart is – kezdte Hideg Ádám. – Az időmérőre sajnos tempót vesztettünk, amit a vázcserével sikerült megoldani, az első futamban pedig beletoltak a többiekbe, elgörbült a váz úgyhogy megint ki kellett cserélni.

    Fotó: Hideg Team

    Onnantól kezdve tulajdonképpen jól ment minden. Az elődöntőben még a rajt előtt esett be a spoiler, ott el is dőlt a futam. Egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy ez a mostani is jó hétvégénk legyen. A tempónk viszont jó, a csapat nagyon jó, legközelebb az eredmény is jobb lesz.“

    Hideg Ádám, OKJ eredményei
    WSK Super Master Series, 2. futam, Lonato (Olaszország), 2022. február 10–13.

    Résztvevők: 90
    Időmérő futam: 17.
    Időmérő: 49.
    BD előfutam: 30. (kiesett)
    CD előfutam: 11.
    DE előfutam: 4.
    AD előfutam: 14.
    Előfutamok összesen: 30.
    B elődöntő: 22.
    Döntő: 19.

    WSK Super Master Series helyezése a második futam után:
    15. Hideg Ádám 31 pont

    Teljes eredménylista itt található.

  • Krózser Menya három edzést nyert

    Krózser Menya három edzést nyert

    Nagyon erősen kezdte Krózser Menya idei első versenyét, a WSK Super Master Series lonatói futamán. Az MHH Kart Team versenyzője az OK (senior) kategóriában három szabadedzésen is a leggyorsabb volt. Az időmérőn és a futamokon is jó volt a tempója, a B elődöntő 10. helyezésével pedig megszerezte az OK kategóriában az első WSK-pontjait.

    Fontos versenye volt Krózser Menyhértnek a WSK Super Master Series első futama, a legendás South Garda Kartingon, az olaszországi Lonatóban. Menya itt indult először idén az OK mezőnyben – az egy héttel korábbi Champions Cupot a középiskolai felvételi miatt kellett kihagynia –, és szintén most szerepelt először a svéd Ward Racing színeiben. Vagyis az ellenfelek és a csapat előtt is bizonyítania kellett.

    Fotó: MHH Kart Team

    Ezt már a szabadedzéseken megtette, hiszen háromszor is ő volt a leggyorsabb OK versenyző. Az időmérő futam is jól alakult, öt körön keresztül top 3-as ideje volt, a hatodik, leggyorsabb körben azonban utolért egy lassabb versenyzőt, amivel időt veszített, így csoportjában 9., összesítettben pedig a 18. helyen végzett a 49 fős mezőnyben.

    Az előfutamok során több kalandos szituációba is keveredett, és a 22. helyen jutott tovább. A B elődöntőben (ahol ketté bontották a mezőnyt) hetediknek futott be, de mivel a rajtnál beesett a spoilere, öt másodperces büntetést kapott, így 10. lett. Ezért három bajnoki pont járt.

    Az elődöntőben a csapat nem akart kockáztatni és négy új gumit tett fel Menyának, így a döntőre csak két új és két használt abroncsa maradt. Ez látszott is a tempóján, az utolsó körökben pedig még egy ütközésben is belekeveredett, így a 27. helyen ért célba.

    Fotó: MHH Kart Team

    „Nagyon tanulságos verseny volt – kezdte Menya. – A szabadedzéseken sikerült megmutatnom a tempómat. Ezt az időmérőre is át tudtam vinni, de az utolsó körben utolértem egy lassabb versenyzőt. A WSK-ban az utolsó időmérő kör számít, mert akkora tudod bemelegíteni a gumikat.

    A három előfutamból kétszer is belém jöttek, ott azért veszítettem pozíciót. A harmadikra pedig annyit változott a pálya, hogy a beállításunk már nem volt jó. Mese nincs, az időmérőn jobban kell helyezkednem, akkor az előfutamokban is előrébb rajtolhatok és elkerülhetem a hasonló szituációkat. Most már azt is tudjuk, hogy ha lemegy a nap, akkor hogyan kell változtatni a beállításokon.

    Az elődöntőt nem mertük megkockáztatni két új és két használt gumival, ezért feltettünk négy újat. A döntőre így két új gumim maradt, amivel egyértelműen tempóhátrányban voltam.

    Viszont most már van tapasztalatom a két új gumival, a következő versenyen már mehetek így az elődöntőben.

    Fotó: MHH Kart Team

    Összegezve: a tempóm jó volt, nagyon sok tapasztalatot szereztem, a Ward Racinggel nagyon jó az együttműködés, megszereztem az első OK pontjaimat és minden esélyem megvan rá, hogy a következő futamokon még jobb eredményt érjek el és még több pontot szerezzek.“

    Krózser Menya, MHH Kart Team, OK (Senior) eredmények
    WSK Super Master Series, 1. futam, Lonato (Olaszország) 2022. január 28–30.

    Résztvevők: 49
    Időmérő összesített: 18.
    AB előfutam: 8.
    BD előfutam: 12.
    BC előfutam: 15.
    Előfutamok összesítve: 22.
    B elődöntő: 10.
    Döntő: 27.

    WSK Super Master Series bajnokság helyezése:
    22. 3 ponttal

  • Hideg Ádám WSK elődöntőt nyert és negyedik a bajnokságban

    Hideg Ádám WSK elődöntőt nyert és negyedik a bajnokságban

    Pályafutása legjobb eredményét érte el Hideg Ádám a WSK Super Master Series nyitófutamán Lonatóban. Az OK Junior kategória B elődöntőjét megnyerte, a hétvégén pedig összesen 31 pontot szerzett, amivel a bajnokság igen előkelő negyedik helyén áll.

    Nem volt könnyű helyzetben Hideg Ádám idei első versenye előtt. A kollektív WSK teszten Adrián készült a szezonra, itt rendezték volna a Champions Cupot és Super Master Series első futamát is. A gokartját erre a pályára állították be. Ám közben Adriát technikai okok miatt bezárták és Lonatóba, a South Garda Kartingra vitték mindkét futamot. Ádám a Champions Cupon nem tudott résztvenni a középiskolai felvételije miatt, így a hétvégi verseny első szabadedzésein kellett elvégezni a beállítások nagy részét.

    Ennek ellenére a szabadedzéseken nagyon biztatóan kezdett. Az időmérőn azonban újabb nehézséggel kellett szembenéznie. Gokartja jobb hátuljának nekiütköztek és a spoilere ráhajlott a gumira. Ennek ellenére a 69 fős OKJ mezőnyben a 20. helyet szerezte meg.

    Fotó: Hideg Team

    Az öt előfutamon javítani tudott és összesítettben a 14. helyre jött fel. Az egyik előfutam során ezúttal a gokartja bal hátulját találták el és ott hajlott rá a spoiler a gumira.

    „Mind a két gumi gyakorlatilag hőkezelést kapott a spoilertől – nevetett Hideg Krisztián, Ádám édesapja. – Miután a bal oldalát is eltalálták, legalább kiegyenlítődött. Így viszont az elődöntőre fel kellett rakni négy új gumit.“

    Ez jó döntésnek bizonyult. A WSK-ban tíz gumival gazdálkodhat minden versenyző egy hétvégén, amiből négy újjal kell kezdeni az időmérőt, utána pedig a hat új gumi felhasználását a csapat döntheti el.

    Fotó: Hideg Team

    Ádám az új gumin szárnyalt a B elődöntőben, a hetedik helyről indulva, hat pozíciót javított és nyert. Korábban is volt már sok jó eredménye, de ez az elődöntő győzelem messze a legnagyobb fegyvertény, amit a WSK-ban megvalósított. Nem utolsó sorban 30 bajnoki pont járt érte.

    A döntőben a 10. helyről indulhatott, amit az időmérő, az előfutamok és az elődöntő eredményeiből kalkuláltak. Ez a jobboldali sort jelentette, amely Lonatóban hátrányban van a pályán és a rajt után várhatóan több helyezést is bukhatnak a versenyzők.

    „Rövidebb áttételt választottunk Ádámnak, hogy könnyebben tudjon előzni, a csapat mindent megtett érte, de most ez a döntés most nem jött be“ – mondta Hideg Krisztián.

    Ádám így a döntőben a 15. helyen végzett, amivel még egy pontot szerzett és így a WSK Super Master Series OKJ bajnokság igen előkelő negyedik helyén áll.

    „Jó hétvége volt – mondta Hideg Ádám inkább fáradtan, mint boldogan a verseny után. – Az elődöntő győzelme után sokan gratuláltak, de én akkor már azzal foglalkoztam, hogy a döntőben hogyan fogok versenyezni.

    Fotó: Hideg Team

    Az most nem sikerült jól, de a tempóm megvolt egész hétvégén, ami nagyon biztató a következő versenyekre. A bajnokság negyedik helyéről eddig álmodni sem mertem, szerintem még nem is fogtam fel, hogy mi történt velem. Az biztos, hogy a következő futamokon mindent megteszek, hogy még több pontot szerezzek.

    Nagyon jó az összhang a csapattal, jó lendületben vagyok, a felvételin is túl vagyok, úgyhogy nagyon várom már a következő versenyt.“

    Hideg Ádám, OKJ eredmények
    WSK Super Master Series, 1. futam, Lonato (Olaszország), 2022. január 28–30.
    Résztvevők: 69
    Időmérő: 20.
    AB előfutam: 7.
    BE előfutam: 8.
    BF előfutam: 5.
    BC előfutam: 8.
    BD előfutam: 11.
    Előfutamok összesen: 14.
    B elődöntő: 1.
    Döntő: 15.

    WSK Super Master Series állása az első futam után
    1. René Lammers 90 pont
    2. Dimitry Matveev 45 pont
    3. Oleksandr Bondarev 43 pont
    4. Hideg Ádám 31 pont
    5. Nathan Tye 28 pont
    6. Kiril Kutskov 25 pont
    7. Miguel Costa 22 pont
    8. Andres Cardenas 21 pont
    9. Tomass Stolcermanis 19 pont
    10. Enea Frey 19 pont

  • Ilyen még nem volt! Magyar WSK elődöntő győzelem

    Ilyen még nem volt! Magyar WSK elődöntő győzelem

    Szép magyar siker született a legrangosabb gokart sorozat, a WSK Super Master Series első futamán, az olaszországi Lonatóban. Az OK Junior (OKJ) kategóriában Hideg Ádám elődöntőt nyert és a bajnokság negyedik helyén áll. Az öt magyar versenyző közül hárman jutottak döntőbe.

    A szezonnyitó önálló futam, a Champions Cup után kezdetét vette az első, négy futamból álló bajnokság, a WSK Super Master Series, amelynek a lonatói South Garda Karting adott otthont.

    Minden kategóriában népesebb mezőny gyűlt össze, mint egy héttel ezelőtt, ráadásul ezúttal itt voltak a gyári csapatok versenyzői is.

    Fotó: Hideg Team // Hideg Ádám, WSK Super Master Series, Lonato 2022. január 30.

    Az OK Junior (OKJ) kategóriában 69 nevező volt. Hideg Ádám az időmérőn a 20. helyet szerezte meg, a hat előfutam után pedig a 14. helyen jutott elődöntőbe.

    Itt a mezőnyt két részre osztották. A B döntőben Ádám a hetedik helyről rajtolt és hat pozíciót javítva győzött. Ezért 30 pont járt a bajnokságban.

    A döntő rajtsorrendjét az időmérőből, az előfutamok összesített eredményéből és az elődöntő eredményéből kalkulálták. Ez alapján Hideg a tizedik helyről indult és 15.-nek intette le a kockás zászló.

    A hétvége során összesen 31 bajnoki pontot szerzett, amivel a negyedik helyen áll.

    Fotó: Molnár Martin // Molnár Martin, WSK Super Master Series, Lonato 2022. január 30.

    Szintén jól szerepelt az OKJ-ben Molnár Martin, aki a 69 fős mezőnyben az időmérő csoportjában második volt, összesítettben pedig a hatodik helyet szerezte meg.

    Tempója azonban vasárnapra elfogyott. Az elődöntőben hősiesen küzdve hatodik lett, a döntőben pedig a 21. helyen végzett. A hétvégén összesen 7 pontot szerzett, amivel a 17. helyen áll a bajnokságban.

    Idén először láthattuk a WSK mezőnyében Krózser Menyhértet, aki a 49 fős OK (Senior) mezőnyben az időmérőn a 18. helyre kvalifikálta magát, a B elődöntőben 10. lett, a döntőben pedig egy nagyon harcos futamban, több ütközés után a 27. helyet szerezte meg.

    Menya a hétvégén 3 pontot gyűjtött, amivel a bajnokság 22. helyén áll.

    Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menya, WSK Super Master Seriers, Lonato, 2022. január 30.

    Két magyar versenyző is indult a Mini kategóriában, ami a maga 90 fős mezőnyével most is a legnépesebb volt. Gáspár Benett az előfutamok során a 47. helyet szerezte meg, az A elődöntőben hat helyet javítva 18. lett és éppen csak lemaradt a döntőbejutásról.

    Gender Tamás, az előfutamok után a 63. helyen állt, az A elődöntőben egy helyet javítva a 31. helyen futott be.

    A WSK Super Master Series második futamát február 8–10-én, szintén Lonatóban rendezik.

    WSK Super Master Series, 1. futam, Lonato, magyar eredmények:

    Mini
    Gáspár Benett: elődöntő 18.
    Gender Tamás: elődöntő 31.

    OKJ
    Hideg Ádám: elődöntő 1., döntő 15.
    Molnár Martin: elődöntő 6., döntő 21.

    OK
    Krózser Menyhért: elődöntő 10., döntő: 27.

    WSK Super Master Series bajnokság, magyar eredmények

    OKJ
    4. Hideg Ádám 31 pont
    17. Molnár Martin 7 pont

    OK
    22. Krózser Menyhért 3 pont

    A hétvége teljes eredménylistája itt található meg

  • Molnár Martin WSK-pontot szerzett

    Molnár Martin WSK-pontot szerzett

    Jól kezdődött Molnár Martin számára a négyfutamos WSK Super Master Series első hétvégéje az olaszországi Lonatóban. A 69 fős OKJ kategória időmérőjén csoportjában a második, összesítettben pedig hatodik lett. A küzdelmes előfutamok után az elődöntőben értékes, bajnoki pontokat érő hatodik helyezést szerzett.

    Kibővült és meg is erősödött a WSK mezőnye a Super Master Series első futamára, amelyen az idén először a gyári csapatok versenyzői is rajthoz álltak. Molnár Martin az erősebb mezőnyben is megállta a helyét, hiszen az időmérőn, csoportjában a második időt futotta, mindössze 0,041 másodperccel maradt el az első helytől. Összesítettben pedig a hatodik helyet szerezte meg.

    Az előfutamok során így minden alkalommal a második helyről indult és küzdelmes versenyeken végzett az 5–6. helyen. Az utolsó előfutama lett volna a legjobb, ahol harmadiknak futott be. Azonban a rajtnál, a sárga vonal előtt az első helyezett megfékezte a gokartját, így Martin előbb ért át rajta, ezért 10 másodperc büntetést kapott és 18. lett.

    Pénteken és szombaton is nagyon jó volt a tempója, ami azonban vasárnapra elfogyott. Az elődöntőben a második helyen is állt, végül hősiesen küzdve a hatodik helyen futott be, amiért hét bajnoki pontot kapott. A döntőbe méginkább tempó hátrányba került, ahol a 21. helyet szerezte meg.

    Fotó: Molnár Martin

    „Az első három napunk nagyon jól sikerül – mondta Martin. – Az időmérőn jó volt a tempónk. Az előfutamokon volt pár apró hibám, de még azok is jól alakultak. Vasárnapra viszont nagyon visszaesett a gokartom tempója. Próbáltam így is kihozni a lehető legtöbbet a döntőből és az elődöntőből. Ennél jobb eredményt szerettem volna elérni, de két hét múlva, a második futamon javíthatunk.“

    A WSK Super Master Series február 8–10-e között folytatódik a második futammal, szintén Lonatóban.

    Molnár Martin, OKJ eredmények
    Résztvevők: 69
    Időmérő: 6.
    EF előfutam: 5.
    DF előfutam: 5.
    BF előfutam: 6.
    AF előfutam: 5.
    CF előfutam: 18.
    Előfutamok összesen: 13.
    A elődöntő: 6.
    Döntő: 21.

  • Krózser Menya: Felvételiről a WSK-ba

    Krózser Menya: Felvételiről a WSK-ba

    Idén futja teljes első szezonját az OK (Senior) kategóriában a 14 éves Krózser Menya, aki új csapatban, a Ward Racingben debütál. Az olasz WSK sorozat első futamát a gimnáziumi felvételi miatt hagyta ki, de a héten már a WSK Super Master Series első állomásán, Lonatóban versenyez.

    Tavaly nőtte ki Krózser Menya az OKJ (OK Junior) kategóriát és döntött úgy a pályafutását egyengető MHH Kart Team, hogy nem várják meg az év végét, hanem azonnal kategóriát váltanak.

    Menya egy WSK és egy Rotax Max versenyen indult tavaly a Senior kategóriában, két különböző csapattal, idén pedig egy harmadik alakulattal a Ward Racinggel kezdte a szezont.

    Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menya, WSK Super Master Series, Lonato

    „Az utolsó három futamomat három különböző csapattal teljesítettem, ami nagyon tanulságos volt – mesélte Menya. – Nagyon jó szakemberekkel dolgozhattam együtt és sokat tanultam tőlük.“

    Az OKJ és az OK kategória között már nem változik a váz, de a motor és a gumi igen.

    „A váz ugyanaz, a motor viszont jelentősen erősebb, 40–43 lóerős (szemben az OKJ motorral, ami 30–33 lóerő) és nagy különbséget jelent a jobban tapadó gumi is. A motor miatt az egyenesben, a gumik miatt pedig a kanyarban gyorsabb az OK kart, főleg, amikor a power szelep ráhúz. Fizikálisan is sokkal erősebbnek kell lenned. A kanyarokban rendesen vállból és felkarból kell tolni a kormányt. Nagy a terhelés, Sarnóban mértek 3-4 G-s oldalterhelést is.“

    Menya az OK kategóriában a három legjelentősebb sorozaton, a WSK-ban, az FIA Európa-bajnokságon és az Eb előtti felvezető versenyként szervezett Champions of the Future versenyeken indul.

    Menya a HUMDA felmérésén készült videója:

    „Már az első OK versenyemen nagyon jól éreztem a kartot, de ettől függetlenül sok apróságot kell megtanulni ahhoz, hogy gyors legyél. A Ward Racing nagyon erős, szerintem minden esélyem meglesz velük a győzelemre.“

    A WSK első futamát, a Champions Cupot azonban Menya kihagyta, mert ekkor írta a gimnáziumi felvételit.

    „Jobb lett volna versenyezni, de a felvételi is fontos volt – mosolyog. – Egy sportgimnáziumba jelentkeztem, ahova ha felvesznek, akkor a tanulás mellett több időm lesz a fizikai és mentális felkészülésre is. Nem akarom elkiabálni, de szerintem jó lett a felvételim. Érdemes volt ezt az egy versenyt beáldozni.

    Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menya, WSK Super Master Series, Lonato

    A Champions Cupon egyébként is kevesebben indultak, de most a Super Master Seriesen többen leszünk OK-ban. Egy erős mezőnyben pedig mindig nagyobb kihívás versenyezni.“

    Az idei tervei pedig elég egyértelműek: „Szeretnék minél jobb eredményt elérni, minél több tapasztalatot szerezni, amit a gokart után egy magasabb kategóriában is tudok hasznosítani.“

  • Három magyarral rajtolt a WSK Champions Cup

    Három magyarral rajtolt a WSK Champions Cup

    Kezdetét vette a legrangosabb gokart sorozat, a WSK, amely januárban hagyományosan egy önálló futammal, a Champions Cuppal, a bajnokok kupájával rajtol. Három magyar versenyzőnek is szurkolhattunk, Gender Tominak és Gáspár Beninek Miniben, míg Molnár Martinnak OK Juniorban.

    Eredetileg az Adria Raceway-en indult volna a WSK szezon, a versenyzők és csapatok egy héttel korábban ezen a pályán vettek részt a kollektív teszten, ám technikai okok miatt váratlanul be kellett zárni a pályát.

    A teljes mezőny így gyorsan átköltözött a South Garda Kartingra, rövidebb és népszerűbb nevén Lonatóba. A pénteki első szabadedzéseken ebből sokat nem látott a mezőny, ugyanis akkor a köd ereszkedett a pályára, hogy több bemenetet is törölni kellett.

    Később jókora csúszással ugyan, de elkezdődhetett a program. A törölt edzések egy kicsit felborították a menetrendet, hiszen a versenyzők az első köröket általában nem a versenyre szánt motorral teszik meg, annak finomhangolása az időmérő előtti edzésre marad.

    Ennek hiányában sokan az időmérőn tudták csak véglegesíteni a beállításaikat.

    Bár hagyományosan a Champions Cup az egyik legnépesebb rendezvénye a WSK-nak, ezúttal a gyári csapatok nem álltak rajthoz, ami miatt a mezőny egy kicsit foghíjas volt.

    Nem így a Mini kategóriában – ahol jellemzően nincsenek gyári csapatok –, ahol a világ minden pontjáról 92 nevezője volt a versenynek.

    A magyar színeket ketten képviselték: Gender Tamás az időmérőn 49., Gáspár Benett pedig az 52. lett.

    Mindketten az A elődöntőbe kerültek, ahol Gáspár 21., Gender pedig a 28. helyen végzett, így nem jutottak döntőbe.

    Az OKJ (OK Junior) kategóriában Molnár Martinért szurkolhattunk, aki a 34 fős mezőnyben az időmérő 11. helyét szerezte meg. Az elődöntőben az igen előkelő 5. helyen végzett. A döntőben a rajt után a harmadik helyen is állt, de egy előtte történt baleset miatt visszaesett a hatodik helyre.

    Végül ötödiknek futott be, de a spoilere beesése és egy korábbi incidens miatt kétszer öt másodperc büntetést kapott, amivel a 16. helyen végzett.

    „Összességében jó hétvégénk volt, szerintem sikerült magamból kihozni a legjobbat – mondta Molnár Martin. – A teljesítményemmel elégedett vagyok, motorerőben és beállításban nem voltunk tökéletesek, de így is jó hétvégénk volt.”

    A folytatásra nem kell sokat várni, hiszen a mezőny marad Lonatóban, ugyanis a hétvégén itt kezdődik a négyfutamos Super Master Series, ahol remélhetőleg már öt magyar versenyzőért szurkolhatunk.

    Gender, Gáspár és Molnár mellett ugyanis rajthoz áll OKJ-ban Hideg Ádám, OK-ban pedig Krózser Menyhért. Ők a Champions Cupot a középiskolai írásbeli felvételi miatt hagyták ki, de már gőzerővel koncentrálnak idei első megmérettetésükre.

    A WSK Champions Cup részletes eredményei itt találhatók.