Szerző: Majer Dániel

  • A jubiláló, Ferrari-rekordot döntő Leclerc lesújtóan értékelt a Japán Nagydíj után

    A jubiláló, Ferrari-rekordot döntő Leclerc lesújtóan értékelt a Japán Nagydíj után

    Charles Leclerc csalódottan értékelt a Japán Nagydíj után, mondandója alapján pedig aligha lehet ezért hibáztatni.

    Charles Leclerc a 4. helyről rajtolva ugyanebben a pozícióban fejezte be a Japán Nagydíjat, hátránya azonban 16 másodpercre rúgott a győztes, a két McLarennel a nyakán célba érő Max Verstappen mögött. Nem csoda, hogy a 150. F1-es futamán rajthoz álló, a 4. helyért járó 12 ponttal minden idők legtöbb pontot gyűjtő (az 1400 pontos Sebastian Vettelt utasította maga mögé, és jelenleg már 1411 pontja van) Ferrari-pilótájává váló monacói nem volt elégedett.

    „Semennyivel sem volt több az autóban. Jó munkát végeztünk az egyensúllyal és a stratégiával, de még inkább csalódáskeltő, amikor mindent tökéletesen csinálsz és negyedik leszel. Egyszerűen nincs meg a tempó. Egy bizonyos irányba mentem el a vezetési stílusommal, és úgy érzem, ez többször fog segíteni mindent kihozni az autóból, mint ahányszor nem. Ha ez működik nekem, akkor magabiztos vagyok, de ha ez azt jelenti, hogy a negyedikek vagyunk, az nem valami nagyszerű. Hamarosan jöhet néhány fejlesztés” – utalt Leclerc a Sky Sports-nak a Ferrari legújabb fejlesztési csomagjára.

    Az írott sajtó képviselőnek a monacói ezután részletesebben is kifejtett több kérdést. „Kissé idegesítő verseny volt, mert teljesen egyedül autóztam. Az előttünk levő srácok túl gyorsak voltak. Az első etapban azt gondoltam, talán lehet keresnivalónk, de aztán elkezdték jobban nyomni, és egyszerűen csak gyorsabbak voltak. Egyelőre maximalizálnunk kell a pontokat, amit most is tettünk, és remélem, hogy a szezon későbbi részében többért is harcolhatunk” – idézi őt a Motorsport Week.

    Charles Leclerc, Ferrari, George Russell, Mercedes, Japán Nagydíj
    Fotó: Ferrari

    Leclerc elmondta azt is, hogy Szuzukában sehol sem tudták felvenni a versenyt a McLarenekkel. „Egy kicsit mindenhol veszítettünk. Ha bármit ki kellene emelni, akkor az első szektorban voltunk valamivel gyengébbek, de ezt csak szemre mondom, ami az autóból nézve olykor csalóka lehet, mert nagy sebességnél ott van a yo-yo hatás, és nehéz mindent jól megítélni, mert messzebb voltak, nagyjából két másodperccel autóztak előrébb. De az volt az érzésem, hogy az első szektorban nem voltunk különösebben jók.”

    Leclerc a Sky-nak említett specifikus stílusról és beállítási irányról is szót ejtett. „Úgy érzem, sokat tanultam az autóról ezen a hétvégén, úgyhogy igazán ez a hétvége pozitívuma. Amennyire csalódottak vagyunk a negyedik hely miatt, annyira örülnünk kell annak, hogy mindent kihoztunk a lehetőségeinkből és hogy mennyi mindent tanultunk ezen a hétvégén. A pénteki nap igazán jó volt erre, elég extrém irányokba mentem el egy olyan ötletnek köszönhetően, ami már 2-3 hete ott volt a fejemben. Ki akartam próbálni és működött, úgyhogy ennek nagyon örültem.”

    A nyolcszoros futamgyőztes ezután kifejtette, azért a bőréből nem fog kibújni, mert ennél nagyobb céljaik vannak, majd figyelmeztetett, hogy a fejlesztések megérkezéséig nem várható nagy javulás a Ferraritól. „Szerintem ez a tempónk. Őszintén, nincs sokkal több az autóban annál, mint amit kihoztunk belőle, úgyhogy szerintem jelenleg itt állunk.”

    Sajnálatos események miatt bukta el Verstappen kis híján a győzelmet

  • Sajnálatos események miatt bukta el Verstappen kis híján a győzelmet

    Sajnálatos események miatt bukta el Verstappen kis híján a győzelmet

    A Red Bull csapatfőnöke utólag szomorú részleteket osztott meg arról, mi vezetett az egyetlen dologhoz, ami veszélyeztette Max Verstappen szuzukai győzelmét.

    Max Verstappen a Japán Nagydíj első méterétől az utolsóig hibátlanul vezetett és egyetlen apró esélyt sem adott az őt üldöző Lando Norrisnak arra, hogy a McLaren versenyzője megpróbálkozhasson az előzéssel. Norrisnak azonban így is nyílt egy apró lehetősége arra, hogy átvegye a vezetést, és ha ezt meg tudta volna tenni, vélhetően meg is nyeri a versenyt.

    Ez a lehetőség az egyetlen kerékcserénél jött el, amikor Verstappennel egyszerre hajtott a bokszba, a Red Bull szerelői pedig a szokottnál lassabban, 3,3 másodperc alatt cserélték le a holland kerekeit, ami 1 másodperccel volt rosszabb a 2,3 másodperc alatt végző McLaren csereidejénél. Így aztán Norrist szinte riválisa mellé engedte ki a csapata, majd a pontverseny éllovasa megpróbált a Red Bull mellett kigyorsítva elslisszolni, de ennek fűnyírás lett a vége.

    Videón az eset:

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a verseny után az F1 TV-nek elárulta, szomorú oka van annak, hogy kicsit lassabb volt a kerékcseréjük a szokottnál, miközben azért is hálát adhatnak, hogy néhány tizeddel a McLaren is elmaradt a potenciális legjobb kerékcseréjétől. „Ezen a hétvégén a két első számú szerelőnk, akik ikrek, visszautaztak az Egyesült Királyságba, mert sajnos az édesapjuk nincs jól. Így a tartalékos srácokat kellett bevetnünk a kerékcseréhez, majd egy kicsit lassabb volt a kiállásunk az ideálisnál. Szerencsére Lando kiállása sem volt annyira jó, de ez lehetővé tette számára, hogy közel kerüljön. De soha nem volt mellettünk, úgyhogy szerintem a felügyelők jó döntést hoztak.”

    Norris rögtön rádiózott, hogy Verstappen leszorította őt, de a felügyelők nem tartották indokoltnak a vizsgálatot, utólag pedig Norris és Verstappen már jót viccelődött róla az FIA sajtótájékoztatóján. „Szerintem nem igazán volt jól lenyítva a fű, és Lando is látta ezt, úgyhogy szépen lenyírta” – mondta Verstappen, mire Norris hozzátette: „Nem is próbáltam versenyezni Max-el, csak igyekeztem levágni a füvet, ahogyan ő is mondta. Azt sem tudtam, hogy [Max] ott van.”

    Norris korábban az F1 TV-nek egyébként így kommentálta a történteket: „A srácok igazán jó kerékcserét végeztek, sokkal gyorsabbat, mint a többiek, amivel jó esélyt adtak nekünk. Max mellett voltam, de az övé volt a pozícióelőny, nem az enyém. Persze megpróbáltam mellette maradni. Csak versenyeztünk.”

    A McLaren megindokolta, miért nem állították félre Norrist Piastri elől

  • A McLaren megindokolta, miért nem állították félre Norrist Piastri elől

    A McLaren megindokolta, miért nem állították félre Norrist Piastri elől

    Max Verstappent sem a pályán, sem a stratégiával nem tudta elkapni a McLaren Japánban, így Lando Norrisnak meg kellett elégednie a második, Oscar Piastrinak pedig a harmadik hellyel. De tehetett volna többet wokingi istálló azért, hogy nagyobb esélye legyen a győzelemre?

    „A verseny nagyrészt tegnap dőlt el. Nem sok minden történt a futamon és végül ugyanaz az eredmény született, mint az időmérőn. Rengeteg pontot szereztünk és ismét biztató teljesítményt nyújtott az autónk, de a többiek nincsenek sokkal lemaradva, és olykor előttünk is vannak” – értékelt Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke a Sky Sports-nak.

    Joggal vetődött fel a kérdés, hogy miután a McLaren két autóval képviselte magát az élmezőnyben, nem tehettek-e volna többet azért, hogy megnehezítsék Verstappen dolgát. Christian Horner, szerint de, a Red Bull vezére ugyanis az F1TV-nek úgy fogalmazott: „Ma Max küzdött két McLaren ellen, és stratégiai szempontból talán futni hagytak minket.”

    A csapatfőnök hozzátette, tudták, hogy a McLaren Norris bokszba hívásával csak be akarja ugratni őket, mert látták, hogy nincs értelme akkor cserélni, lévén nagy forgalomba térnének vissza. Majd miután a McLaren kihívta Piastrit, már tudták, hogy a következő körben Norris is érkezni fog (különben Piastrival elévágtak volna Norrisnak), így ők is hívták Verstappent, ezzel levédve, hogy Norrisszal a McLaren eléjük vágjon.

    Stella viszont azt mondta, nem lett volna értelme tovább kint maradni. „Láttuk, hogy nem lenne gyorsabb, ha kint maradunk annál, mintha bejövünk. Láttuk ezt George Russellnél, aki gyors volt a kemény keveréken” – utalt a Mercedes élmezőnyből elsőként kemény gumira váltó pilótájára.

    Ezután a McLarennek arra is lett volna lehetősége, hogy a Norrisnál gyorsabbnak tűnő Oscar Piastrit előre engedje, hátha ő tudja támadni Verstappent a pályán, Stella szerint viszont ő sem tudott volna előzni. „Nagyjából 8 tizedre kell lenni lenni ahhoz, hogy támadd az előtted levőt. Amint egy másodpercen belülre érsz, turbulens levegőbe kerülsz és csökken a teljesítmény. Szerintem ma nem volt lehetséges az előzés” – jelentette ki a csapatfőnök.

    Piastri próbálta szorongatni Norrist, de nem kapott zöld utat a csapattól:

    „Azt mondtam [a rádióban], amit akkor gondoltam – utalt az F1 TV-nek Piastri arra, hogy a rádióban közölte, szerinte ő el tudná kapni a hollandot. – Úgy éreztem, hogy nagyon gyors voltam ma, csak sajnos nem volt meg a pályán elfoglalt pozícióm ahhoz, hogy sokra menjek vele. Ez az időmérő eredménye.”

    „Nehéz volt követni és még nehezebb előzni – tette hozzá Norris. – Nem sok minden történt. Egy ilyen verseny után az ember arra gondol, hogy ezt tegnap veszítettük el azzal, hogy akkor nem végeztünk elég jó munkát. Igen, kicsit gyorsabbak voltunk, hoztunk [Verstappenen] az egyenesekben és veszítettünk a kanyarokban, végső soron azonban nem gondolom, hogy nagy különbség volt a tempónk között, Max pedig nem hibázott, szóval nem volt mit kihasználni.”

    Horner abban egyébként egy véleményen volt a McLarennel, hogy a pályán előzés valóban nem volt ma opció, legfeljebb akkor, ha valaki hibázik. „Ma nem volt gumispórolás, végig padlógázzal ment mindenki és beleadta, amije van. [Verstappen] egyetlen hibát sem követett el, miközben olyan autó volt alatta, amivel tudott mit kezdeni. Nagyon kevés előzés történt ezen a versenyen, szóval nagy hiba kellett volna ahhoz, hogy a McLarenek előzni tudjanak. A legfontosabb az volt, hogy az ember ne hibázzon, Max pedig tudta ezt. Gyors volt ott, ahol annak kellett lennie, a sikánban, illetve a 11-es kanyarban, így nem tudtak a közelébe kerülni, és éppen, hogy DRS-távolságon kívül tartotta őket. Az első kiállásnál nem végeztük el azt az állítást az első szárnyon, amit szerettünk volna, ez pedig megnehezítette a második etapját, mivel kisebb alulkormányzottsággal küzdött, de a rendelkezésre álló eszközökkel javított az egyensúlyon.”

    Norris a bokszutcai csatáról: Max az utolsó ember, akitől azt várnám, hogy elengedjen

  • Norris és Verstappen a bokszban csapott össze, utóbbi ezután simán nyert Japánban

    Norris és Verstappen a bokszban csapott össze, utóbbi ezután simán nyert Japánban

    Max Verstappen a pole-ból indulva, ellentmondást nem tűrő versenyzéssel nyerte meg a Japán Nagydíjat, amelyen a két McLaren ugyan végig üldözte, de érdemi támadást nem tudtak intézni ellene a pályán. Lando Norris ennek ellenére a bokszban a Red Bull mellé ért, de aztán a fűre szorult.

    Az eső rendesen megáztatta a pályát szombatról vasárnapra, de a helyi idő szerint 14 órai rajtra elállt és az aszfalt is nagyrészt felszáradt, de helyenként maradtak rajta nedves foltok. Valószínűleg ez is ott volt minden pilóta fejében, mert nagyon óvatos indulást láthattunk, amely során Alonso megelőzte Gasly-t a 11. helyért, Tsunoda pedig a kör második felében a megcsúszó Lawsont a 13.-ért, míg Bortoleto három pozíciót bukva visszaesett az utolsó helyre. A pole-ból induló Max Verstappen simán eljött az élen Lando Norris és Oscar Piastri előtt, majd őket Leclerc, Russell, Antonelli, Hadjar, Hamilton, Albon és Bearman követte a pontszerző helyeken.

    Ami a stratégiát illeti, az első tízből Hamiltont kivéve (ő keményeken) mindenki közepes keveréken kezdett, a mezőny második feléből pedig Gabriel Bortoleto (17.) és Esteban Ocon (18.) kapott kemény, Jack Doohan (19.) és Lance Stroll (20.) pedig lágy gumit, míg a többiek itt is közepesen rajtoltak.

    A rajt:

    A mezőny eleje nagyon egyben maradt – az 5. kör végén Verstappen 1,5 másodperccel vezetett Norris előtt, akit DRS-távolságon belül követett a csapattársa, majd 1,1 másodpercre jött Leclerc a nyakán az őt szintén DRS-sel támadó Russel-lel, akitől Antonelli már egy kicsit jobban lemaradt. Hamilton a 6. kör elején a célegyenesben DRS-sel elviharzott Hadjar mellett, és elkezdhette ledolgozni az addigra 2 másodperc fölé növő hátrányát a Mercedes újoncával szemben.

    Újabb 5 kör elteltével nem sok minden változott, az állások pedig leginkább megmerevedtek. Verstappen 2 másodperc körüli előnnyel haladt az első helyen Norris előtt, Piastri pedig inkább kicsit lemaradt a csapattársról, hogy ne nyírja ki a gumijait. Az első 10-ben egyedül Russell maradt tartósan 1 másodpercen belül az előtte haladóhoz, de ő sem tudta érdemben támadni Leclerc-t, és leginkább a kerékcserére játszott, így idővel ő is hagyott maga előtt egy kis teret.

    A dolgok a 18. körben kezdtek felpezsdülni valamelyest, a Verstappentől 1,8 másodpercre levő Norris ugyanis megkapta az üzenetet, hogy álljon ki kerékcserére a holland megelőzéséhez. A kör végén a brit nem érkezett, viszont 1,5 másodpercre faragta a különbséget, miközben a 4. helyen autózó Leclerc-nek azt mondta a mérnöke, hogy maradnak kint, mert annyira egyben van a mezőny, hogy forgalomba térnének vissza egy kiállásról.

    Norris a 19. kör végén sem jött, miközben mérnöke Verstappennek is engedélyezte, hogy növelje a tempót. Russell az 5. helyről ellenben igen, és megkapta a kemény gumikat, majd a 13. helyre tért vissza. A 20. kör végén az első hármasból Piastrit hívták ki elsőként, hogy védve legyen Russell-lel szemben, majd a 21. körben Verstappen és Norris egyszerre érkezett, mögöttük pedig jött Leclerc is. A holland megtartotta a pozícióját riválisával szemben, de a McLaren a Red Bull mellé engedte ki pilótáját, majd a bokszbejáraton Norris jobban gyorsított ki és teljesen a címvédő mellé ért, de nem volt hová mennie, és egyenesen ráhajtott a fűre. Norris természetesen arra panaszkodott, hogy Verstappen leszorította, utóbbi szerint viszont ellenfele simán csak ráment magától a fűre. A felügyelők megvizsgálták a történteket, majd úgy döntöttek, hogy nem indokolt a vizsgálat.

    Videón az eset:

    Az élen ezután az Antonelli, Hamilton, Hadjar, Albon, Verstappen, Norris, Piastri, Leclerc sorrend alakult ki, de Verstappen hamarosan megelőzte volt csapattársát és feljött a 4. pozícióba, Albon pedig a következő kör végén a bokszutca felé vette az irányt.

    Az 53 körös verseny 29. körében már csak Antonelli (1.), Lawson (8.) és Sainz (9.) nem járt a bokszban a közepeseken rajtolók közül, míg a keményeken többen is kitartottak, köztük a második helyen haladó Lewis Hamilton, akire ugyanakkor egyre közelebb ért Verstappen. Pályán előzésre végül nem került sor, mert amikor a 30. kör végén a hétszeres világbajnok elfékezte az utolsó sikánt és a holland támadhatta volna őt a célegyenesben, a Ferrari rögtön kihajtott a bokszba kereket cserélni. Antonelli – aki időközben minden idők legfiatalabb pilótája lett, aki élen állt egy F1-es futamon – egy körrel később jött az élről és még éppen megtartotta a pozícióját Hamiltonnal szemben. Ezzel visszaállt a kiállások előtti Verstappen, Norris, Piastri, Leclerc, Russell, Antonelli, Hamilton sorrend az első hét helyen.

    Az utolsó 20 körbe lépve Norris hátránya csupán 1,5 másodperc volt Verstappen mögött, őt pedig nagyjából ugyanennyire követte Piastri, míg Leclerc a 4. helyen már 6,7 másodperccel volt lemaradva az ausztráltól. Az izgalmakra nézve nem szolgált jó hírrel Gianpiero Lambiase, Verstappen versenymérnöke, aki azt közölte rádión a hollanddal, hogy innentől kezdve nyugodtan nyomhatja neki, magyarán nem kell a gumikra vigyáznia. Ezzel együtt az első tízben az első három helyezett között voltak a legkisebbek a különbségek, azaz az esetükben lehetett leginkább bármiféle akcióban reménykedni.

    Norris meg is próbált DRS-távolságon belülre kerülne, de 1,1 másodpercnél nem jutott közelebb, ellenben a 40. körre Piastri becserkeszte őt és nyithatta a saját szárnyát. A McLaren ezzel döntési helyzetbe került, Piastri ugyanis közölte, hogy szerinte el tudná kapni Verstappent, míg mérnöke tájékoztatta róla, hogy Norris nem spórol, hanem nem tud ennél gyorsabban menni. Verstappen eközben tartotta a 1,5 másodperces előnyt, Norris tehát esélytelen volt a győzelemre, miközben Piastri folyamatosan 5-8 tizeddel leskelődött mögötte.

    A 45. körre Piastri aztán néhány kör erejéig kicsúszott az 1 másodperces távolságból, Norris pedig néhány tizeddel közelebb került Verstappenhez, de továbbra sem tudta nyitni a DRS-t, a McLaren pedig szemmel láthatóan nem akarta megcserélni a versenyzőit, pedig Piastri a 49. körben minden korábbinál közelebb ért Norrishoz és szinte ráesett csapattársa hátsó szárnyára az első kanyarban. Ennek az lett a vége, hogy Verstappennek egyetlen támadást sem kellett kiállnia és simán nyerte a versenyt, idei első győzelmét aratva ezzel.

    Norris lett a második, Piastri a harmadik, utóbbit több mint 13 másodperces hátránnyal pedig Leclerc követte a 4. helyen. A monacói után Russell, Antonelli, Hamilton, Hadjar, Albon és Bearman lett a pontszerzők további sorrendje.

  • Michael Schumacher nagypapa lett

    Michael Schumacher nagypapa lett

    Michael Schumacher lánya, Gina-Maria Bethke (leánykori nevén Gina-Maria Schumacher) az Instagramon jelentette be, hogy életet adott első gyermekének, azaz a hétszeres világbajnok nagypapa lett.

    „Isten hozott a világban, Millie! A szívünk jobban tele van, mint valaha. Elmondhatatlanul áldottak vagyunk, hogy köszönthetünk az életünkben” – írta a 28 éves anyuka a képhez, amelyen kislánya keze látható. A poszt alapján Millie március 29-én született, apukája pedig Gina-Maria férje, Iain Bethke. A párnak tavaly szeptemberben volt az esküvője, amelyen pletykák szerint a 2013-as síbalesete óta a világtól elzárta élő Michael Schumacher is jelen volt. Az 56 esztendős legenda állapotáról családja továbbra sem oszt meg érdemi információt.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Gina Schumacher (@gina_schumacher)

  • Az FIA elárulta, miben bízik, hogy ne az égő fű döntse el a Japán Nagydíjat

    Az FIA elárulta, miben bízik, hogy ne az égő fű döntse el a Japán Nagydíjat

    Péntek után szombaton is többször kellett félbeszakítani a körözést a Japán Nagydíj edzésein a kigyulladó fű miatt. Vajon a futamon is ez lesz?

    A Japán Nagydíj időmérő edzése sem telt el piros zászlós megszakítás nélkül, hiszen a Q2-ben ismét kigyulladt a szikrázó autóktól a száraz fű. A szuzukai hétvége során már ötödik alkalommal kellett emiatt megszakítani edzést, és az FIA pénteken hiába vezetett be több intézkedést azért, hogy szombaton már ne lángoljon a gyep, ezek szemmel láthatóan nem vezettek eredményre.

    Hiába vágták rövidre a gyepet és távolították el a kiszáradt fűszálakat annak tetejéről, majd a harmadik szabadedzés hiába locsoltak, ez sem volt elég, így az időmérő előtt folytatták a fű vizessé tételét, de a Q2-ben így is kigyulladt. Ezek után jogos a kérdés, hogy mi a garancia arra, hogy a futamon nem fog. A The-Race.com szerint az FIA abban reménykedik, hogy majd az időjárás megoldja, nagy ugyanis az eső valószínűsége helyi idő szerint vasárnap reggelre és délelőttre, azaz ha a futamon nem is fog esni, a csapadék annyira benedvesíti előtte a gyepet, hogy nem lesz újabb tűz.

    Ám arra az esetre, ha az időjárás mégsem nyújtana segítő kezet, további intézkedésekről döntöttek. Azt az extrém megoldást, hogy égessék fel a füvet, különböző okok miatt elvetették (idő és erőforrás sincs rá, nem beszélve arról, hogy milyen üzenete lenne), így marad a locsolás, valamint beavatkozó csapatok állomásoznak majd a pálya körül úgy, ahogyan szombaton. Amennyiben a locsolás nem vezet eredményre, és a verseny során is kigyullad a gyep, a virtuális és rendes biztonsági autós fázistól kezdve a piros zászlós megszakításig bármit bevethetnek az oltás idejére, amivel könnyen beleszólhatnak a futam alakulásába is, így ezt nyilván mindenki szeretné elkerülni.

    Meg kell védeni saját maguktól az őrültségre vetemedő F1-es pilótákat?

  • A BBC szerint nem térnek vissza a V10-es motorok az F1-be – legalábbis egyelőre

    A BBC szerint nem térnek vissza a V10-es motorok az F1-be – legalábbis egyelőre

    A Honda is megszólalt a V10-es motorok FIA által szorgalmazott visszahozatala kapcsán, amit a BBC úgy értelmez, hogy a japánok is a 2026-tól esedékes motorszabályok megváltoztatása ellen vannak.

    Miként arról a minap beszámoltunk, az FIA találkozóra hívta a Forma–1-ben 2026-tól szereplő motorgyártókat, hogy megvitassa velük a V10-es motorok esetleges visszatérését. A megbeszélésre jövő hét pénteken, a Bahreini Nagydíj hétvégéjének első napján kerül majd sor a Mercedes, a Ferrari, a Honda, az Audi és a Red Bull Powertrains részvételével, és egyelőre nagyon ellentmondó hírek keringenek arról, hogy mi várható.

    A V10-esek visszahozásának témáját Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök vetette fel még korábban, azóta pedig Nikolas Tombazis, a szövetség formaautós részlegének vezetője elmondta, hogy az FIA az autóipar és a gazdasági helyzet jövőbeli változásai miatt szeretne a 2026-tól esedékes, a belső égésű V6-osra és az elektromotorra 50-50%-ban támaszkodó hibrideknél olcsóbb motorokat.

    Ezek lehetnének a fenntartható üzemanyaggal hajtott V10-esek, amelyeket a korábbi hírek szerint akár már 2028-tól visszahozhatnának a sportágba. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténjen, az 5 motorgyártóból 4 hozzájárulása szükséges. Az Audi már nyilvánosan kiállt a 2026-os hibridek mellett, mondván ők emiatt szállnak be, míg a korábbi kiszállása után visszatérő Honda is nyilvánvalóan ezért csinált hátraarcot. A japánok eddig nem szólaltak meg, Koji Watanabe, a Honda Racing Corporation elnöke azonban a Motorsport.com japán kiadásának most megtette ezt.

    „Tudjuk, hogy az FIA-nak szándékában áll bevezetni a szívó V10-es motorokat 2028-tól. Ugyanakkor nem kaptunk részletes információkat a szövetségtől. Lesznek az FIA által szervezett találkozók, amelyeken részt vesznek a motorgyártók, és először ott szeretnénk ezt megvitatni. Jelenleg nincsenek birtokunkban semmilyen részletek, így nem tudjuk megmondani, hogy a V10-es elfogadható-e vagy sem a hatékonyság terén. Először szeretnénk megérteni a részleteit annak, hogy mit javasolnak, mielőtt párbeszédbe kezdünk. Ezen a találkozón szeretnénk kifejteni az álláspontunkat motorgyártóként. Ami a Hondát illeti, az oka annak, hogy ismét beszállunk az F1-be, az elektrifikáció és az ilyen típusú motorok” – mondta Watanabe.

    A BBC úgy értelmezte az elnök szavait, hogy a Honda is a V10-esek 2031 előtti (2026-tól 2030-ig szól a következő motorciklus, a kérdés így egyelőre az, hogy annak lejárta előtt jöjjenek-e a tízhengeresek) bevezetése ellen van, így nem lenne meg a változtatáshoz szükséges 4 szavazat, míg a Mercedes ugyan nyitott egy új motorformula megvitatására, Toto Wolff már kifejtette, hogy túl korán van ehhez, illetve számunkra is fontos a hibrid komponens. Úgy tűnik tehát, hogy csak a Ferrari és a Red Bull szavazna a változtatás mellett.

    A BBC szerint tehát nem fognak jönni a V10-esek, vagy legalábbis egyelőre biztosan nem, azt ugyanis nem lehet kizárni, hogy 2030 utántól változik a helyzet.

    Alonso is megszólalt a V10-es motorról – sok rajongónak aligha fog tetszeni, amit mondott

  • Nem adhat annál nagyobb bókot rivális a riválisnak, mint amekkorát Alonso adott Verstappennek

    Nem adhat annál nagyobb bókot rivális a riválisnak, mint amekkorát Alonso adott Verstappennek

    Max Verstappen szuzukai pole pozíciója Fernando Alonso elismerését is kiváltotta. A spanyol veterán elképesztően nagyot bókolt a négyszeres világbajnoknak.

    Előzetesen úgy tűnt, hogy legfeljebb George Russell szólhat bele a McLarenek pole pozícióért folyó párharcába, de aztán jött Max Verstappen, és meglepetésre az élre repítette a Red Bullt. A holland pilóta az FIA sajtótájékoztatóján elmondta, nagyon ritkán kifizetődő az a hozzáállás, amivel az utolsó Q3-as körének nekivágott, egyúttal figyelmeztetett, hogy ez az első hely nem jelenti azt, hogy megoldódtak a Red Bull problémái.

    „Nagy volt az öröm, amikor átszeltem a célvonalat. Próbáltunk javítani a helyzeten egy kicsit, mindenhol teljesen a határon mentem. Volt már néhány igazán szép pole-om más helyeken, de ha megnézzük, hogy miként indult a szezonunk, ez a pole meglepetés, és ez nagyon különlegessé teszi” – értékelt a négyszeres világbajnok.

    Norris hagyott benne annyit, hogy anélkül legyőzze Verstappent, de még egy ilyen kört nem tudna futni

    „Az egyes kanyar kijáratán, a kettesbe befelé, aztán a hatosban, hetesben, nyolcasban és a Spoonban úgy voltam vele, hogy »Remélem, be fog tapadni.« De betapadt, és amikor átszeltem a célvonalat, láttam, hogy a nevem felugrik az első helyre. Azt is tudtam, hogy Oscar [Piastri] még mögöttem van, de már így is nagyon boldog voltam azzal, amit elértem, mert arra sem számítottam, hogy ennyire szoros lesz. Úgyhogy ez szép pillanat volt.”

    „Az autó sokkal jobb volt, mint pénteken, de a kanyar közbeni egyensúlyon továbbra is dolgoznunk kell. Kevés üzemanyaggal, egy körön néhány dolgot el lehet fedni egy kicsit, de továbbra sem teljesen magabiztosan vágok neki a köröknek – mutatott rá Verstappen. – Az utolsó kör előtt ezért úgy voltam vele, hogy »Odateszem, aztán meglátjuk, mi lesz.« Nagyon ritka, hogy egy ilyen körben az autó végig betapad, de ezúttal jól jött ki. De tudjuk, hogy van néhány gondunk, amiket meg akarunk oldani, és jelenleg egyértelműen nem könnyű ezt megtenni.”

    Egy ilyen kört és eredményt látva Verstappen teljesítményét még azoknak sem lehet nem elismerni, akik nem a holland pilóta rajongói. Különösen akkor, ha tudják, mit mondott a Q2-ben búcsúzó Fernano Alonso azután, hogy az interjúzónában végignézte a holland pole-ját. „Fernando, mosolyogsz. Éppen Max pole-körét néztük. Ezért mosolyogsz?” – kérdezte a Viaplay riportere a széles vigyorral előtte álló kétszeres világbajnokot.

    „Erre csak ő képes, erre csak ő képes. Nincs másik pilóta jelenleg, aki ennyivel előbbre tud hozni egy autót annál, mint amit az autó megérdemel. Varázslatos pillanat volt ez mindenkinek itt” – felelte Alonso.

    Tsunoda nem érte el a kitűzött célt, majd kijelentette: a Red Bullt nehéz rendesen működtetni

  • Tsunoda nem érte el a kitűzött célt, majd kijelentette: a Red Bullt nehéz rendesen működtetni

    Tsunoda nem érte el a kitűzött célt, majd kijelentette: a Red Bullt nehéz rendesen működtetni

    Míg Max Verstappen meglepetésre pole pozíciót szerzett a Red Bullnak, Yuki Tsunoda már a Q2-ben kiesett és csak a 15. rajtkockát szerezte meg a Japán Nagydíjra. Az anyacsapatban első időmérőjét teljesítő japán nem számított erre az eredményre.

    A versenyhétvége előtt a Q3-ba jutást tűzte ki célul a Red Bullnál hazai környezetben debütáló Yuki Tsunoda, akinek ez végül nem jött össze, hiszen a Q2-ben csak az utolsó, azaz a 15. helyen végzett a Japán Nagydíj időmérő edzésén, több mint 2 tizedre az utolsó továbbjutó időtől. A 24 esztendős japán pénteken és a harmadik szabadedzésen is biztatóan szerepelt, majd a Q1-ben mindössze 24 ezreddel maradt el a csapattársától.

    Ezután őt is meglepte, hogy a Q2-ben fél másodpercre nőtt a differencia, miközben Verstappen több mint 4 tizedet gyorsult a Q1-es idejéhez képest, Tsunoda azonban rosszabb eredményt ért el, mint az első szakaszban. A japánnak a Sky Sports riportere feltette a kérdést, hogy a Verstappenéhez képest eltérő szárnybeállítás miatt esett-e ki, de ő nem ennek a számlájára írta a 15. helyet. „Egy kicsit más volt a szárnyállás Maxéhoz képest, de ezt választottam, és a Q1-es tempóm alapján így is megvolt a tempóm ahhoz, hogy bejussak a Q3-ba, de a végén nem tudtam összerakni a kört” – ismerte be Tsunoda.

    Yuki Tsunoda, Red Bull
    A Q2-ben nem tudott javítani a Q1-es legjobb idején / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ezután arról faggatták, hogy miként élte meg a váltást és az új csapathoz történő hozzászokást. „Meglepő, de a nyomás ellenére jól érzem magam. Talán az utolsó Q2-es körömben kicsit jobban éreztem a nyomást, mint korábban, de tavaly nagyobb nyomást éreztem [a hazai versenyemen], mint az idén. Az idén inkább úgy állok hozzá, hogy csak élvezzem, érezzem meg az autót. Eközben a harmadik edzésen megvolt a tempóm, ezért nem számítottam rá, hogy ez lesz a vége. Ez sajnálatos, de a pozitívum az, hogy kezdem megérteni a kocsit, amit eléggé nehéz rendesen működtetni, a VCARB-hoz képest szűkebb a működési tartománya, de legalább magabiztosan érzem magam benne, és azt hiszem, tudom, mit kell tennem a jövőben.”

    Tsunoda utóbbi mondatával aligha lehet vitatkozni, hiszen a Racing Bullsba átülő Liam Lawson is legyőzte őt, a Q3-ba jutó, ott 7. helyet elérő Isack Hadjarról nem is beszélve.

    Norris hagyott benne annyit, hogy anélkül legyőzze Verstappent, de még egy ilyen kört nem tudna futni

  • Norris hagyott benne annyit, hogy anélkül legyőzze Verstappent, de még egy ilyen kört nem tudna futni

    Norris hagyott benne annyit, hogy anélkül legyőzze Verstappent, de még egy ilyen kört nem tudna futni

    Max Verstappen a Japán Nagydíj időmérő edzésén körrekorddal szerezte meg idei első pole pozícióját, amikor 12 ezredmásodperccel megelőzte Lando Norrist. A holland érhetően nagyon boldog volt, de mclarenes riválisa sem volt elkenődve, míg a harmadik rajtkockát megszerző Oscar Piastri is a győzelemről beszélt.

    „Igen [én is meg vagyok lepve] – kezdte az értékelést a négyszeres világbajnok a szuzukai célegyenesben. – Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy a lehető legjobb legyen az autó egyensúlya. Nem volt könnyű, de minden edzésen javultunk egy kicsit. Ez jelentette a különbséget. Az utolsó körben egyszerűen mindent beleadtam. Ezen a pályán a határon menni, vagy egyes helyeken talán egy kicsit azon is túl, pedig elképesztően megtérül. Egy Forma–1-es autóval elképesztő itt menni, különösen az első szektor hihetetlen, az új aszfalttal pedig még jobban tapad, így még nehezebb teljes mértékben odatenni magad.”

    „Bizonyára – felelte Verstappen arra a felvetésre, hogy nehezebb lesz-e maga mögött tartania a McLareneket a futamon. – Nagy eredmény nekünk ez a pole, de mostantól a holnapra koncentrálunk. Talán esni is fog, úgyhogy mindent beleadunk.”

    „Igen, örülök, gratulálok Maxnak, jó munkát végzett, le a kalappal előtte. El kell ismerni, amikor valaki ennyire jó kört rak össze – értékelt Norris. – Én örülök, mert szerintem mindent kihoztam ma az autóból. Nagyon kicsi a különbség. Hogy volt-e még annyi benne [amennyivel Verstappen nyer]? Igen, volt, de Max csodálatos kört rakott össze. Örülök mindkettőnk miatt, hiszen mindkettőnk számára jó, hogy a pole-ért harcolunk. Ma ez nem volt elég.”

    Norris az első Q3-as köre után csak az 5. helyen állt, de elmondása szerint ez nem helyezett rá extra nyomást a fináléra. „A hetes kanyar kijáratán az egyik kerékkel lementem a pályáról, és nyilván ez a legutolsó hely, ahol az ember hibázni akar. Elkövettem néhány kisebb hibát abban a körben, ami megmutatja, mennyire könnyű köridőt veszíteni. Az utolsó köröm viszont nagyon jó volt, nagyon elégedett vagyok vele, és valószínűleg nem tudnék még egy ilyet, ha most újra meg kéne futnom. A határon voltunk, és ma nem volt több benne.”

    „A futamon a cél a győzelem, de nem tudjuk, milyen lesz az idő, lehet egy újabb Ausztrália. Izgalmas futam lesz. Természetesen meg fogjuk próbálni legyőzni Maxot, de harcolni fog, viszont volt már részem ebben, úgyhogy izgatott vagyok” – zárta mosolyogva mondandóját a brit.

    „Jól éreztem magam az egész időmérőn az autóban, különösen a Q3 elején, amikor jó kört raktam össze, az utolsó kör azonban nem állt össze úgy, ahogyan szerettem volna – mondta már Piastri. – Elképesztően kicsik a különbségek, és minden nyílt még holnapra, remek autónk van. Most egy kicsit többet hagytam benne, de holnap újra próbálkozom. Ami a futamot illeti, szerintem képesek leszünk kihívás elé állítani Maxot, mert jó a tempónk. A többiek nincsenek olyan messze, mint azt az emberek gondolják, és soha nem tudhatod a motorüzemmódokat meg az ilyesmit, úgyhogy nem nagy meglepetés [Verstappen pole-ja]. Max nyilván remek munkát végzett, de mi továbbra is harcban vagyunk a győzelmért. Hogy esik-e vagy nem a futamon, az nem igazán érdekel, mert eddig minden körülmények között jó volt a tempónk.”