Szerző: Majer Dániel

  • Amerika Monacójában az sem ér büntetést, ha valaki faltörő kosként tolja maga előtt a riválisát (videó)

    Amerika Monacójában az sem ér büntetést, ha valaki faltörő kosként tolja maga előtt a riválisát (videó)

    Nekimenni valakinek, majd huzamos ideig tolni magunk előtt alapból igencsak szokatlan megnyilvánulás formaautóval, de az még szokatlanabb, hogy az ezt elkövető versenyző megússza a tettét. Az IndyCarban most ez történt.

    Miközben a Forma–1 a versenyzésre alkalmatlan Monacóból egy rendes pályára, Barcelonába tette át a székhelyét a múlt hétvége után, addig az IndyCar a rendre lélegzetelállító futamokat hozó indianapolisi oválról a Monacóhoz hasonlóan versenyzésre ugyancsak alkalmatlan detroiti utcai aszfaltcsíkra vándorolt. És már az első szabadedzésen olyasmit láthattunk, amit még arrafelé is ritkán.

    A részben az időmérős büntetése és mezőny végére sorolása miatt az Indy 500-at csak a 16. helyen befejező Will Power ugyanis szándékosan nekiment Kyle Kirkwoodnak, majd métereken át tolta maga előtt az Andretti versenyzőjét, akinek az autója (padlólemez, váltóház) az eset következtében megsérült.

    A Penske versenyzője éppen gyorskörön volt, amikor a 90 fokos 5-ös kanyarban utolérte a gyorskörre készülő Kirkwoodot. Mivel a detroiti aszfaltcsík mindössze 9 kanyarból áll, a pilóták már a 6-os kanyar előtt elkezdenek visszalassítva helyet hagyni maguk előtt a gyorskörre. Kirkwood is ezt tette, amivel feltartotta Powert. Azt ugyanakkor aligha indokolja mindezt, hogy utóbbi a 6-os kanyar előtt elkezdte tolni az Andrettit, majd a 6-os kanyaron áthaladva is tolta, miközben elhaladtak az őket elengedő David Malukas mellett.

    Az eset:

    Noha edzéseken ritkábban osztogatnak büntetéseket, még így is meglepő volt, hogy az IndyCar nem foglalkozott az esettel (Lance Stroll ütközésbe torkollló Charles Leclerc-rel szembeni feltartása a monacói első szabadedzésen például egy helyes hátrasorolást ért a kanadainak).

    „Jöttem, ő pedig lelassított a pálya közepén, ezért összeértünk. Úgy voltam vele, hogy akkor most én is kialakítok magamnak némi helyet, ezért eltoltam őt az előttünk levő autó mellett, csak félreraktam őt az útból és így igazán jó kis helyem lett. Ha nem értem volna eleve hozzá… De úgy voltam vele, hogy »Ó, rendben, már hozzáértem, akkor azt is megtehetem, hogy tovább tolom őt, kialakítok magam előtt helyet és szépen fejezem be az etapomat” – ecsetelte nevetve a történteket Power a Fox TV-nek.

    Persze Kirkwood is nyilatkozott, és pajkosan már azelőtt kiabálta a Fox riporterének, hogy „tudom mit fogsz kérdezni”, mielőtt az odaérhetett volna hozzá. „Mindenki lassan megy itt, a pálya nem elég nagy az összes autónak, ő pedig frusztrált lett. De mindegy” – mondta Kirkwood, aki nem akart nagy feneket keríteni az esetnek, amelynek videóját a „Will Plower” felirattal posztolta, ami vicces szójáték Power nevével, hiszen a plower ekét jelent.

    A „tolás” Kirkwood fedélzeti kamerájából:

    Az Andretti versenyzője ezzel együtt nem értett egyet azzal, ahogyan Power kezelte a helyzetet, egy posztban pedig kijelentette: „kétségtelenül a legabszurdabb helyzet, ami valaha versenypályán történt velem.”

    „Hogy [a frusztrációja] feljogosította-e arra, hogy néhány kanyaron keresztül tolja az autómat és kis híján balesetet okozzon? Nem hiszem – mondta a Foxnak Kirkwood. – Malukas közvetlenül ott volt előttem, nem igazán tudtam semmit csinálni, ő pedig csak tolt előre. Mindenki megállt. Nem tudom, nem vagyok dühös, nem érdekel, ez csak ez első edzés volt. Ugyanakkor arra számítok, hogy az IndyCar helyesen cselekszik. Biztos vagyok benne, hogy tenni fognak valamit, de ki tudja, hogy mit, mert ilyesmit soha nem láttam korábban. Az autónk megsérült, talán még kicsit gyorsabbak is lehettünk volna, ki tudja.”

    Az esetről megkérdezték az egészet végignéző Malukast is, aki elsőre azt hitte, Kirkwoodnak elromlott az autója, Power pedig biztonságos helyre tolja őt.

    „Aztán rájöttem, hogy nem ez a helyzet. Úgy éreztem, mintha újra iRacingeznék vagy rFactoroznék. Arra gondoltam, hogy »Igen, egy videojátékban abszolút ugyanezt tenném.« Elég klassz volt nézni, hogy csak tolja. Mindezt a perifériámban láttam, mert [Kirkwood] arrébb ment, aztán Power elviharzott, majd én is elmenten és láttam, ahogy [Kirkwood] a kezével gesztikulál, hogy »Mi a fene folyik itt?«. Érdekes volt látni, nem hittem el.”

    Nem sokon múlt, hogy példátlan módon a győztest kelljen kizárni az Indy 500-ról

    Noha az interjúban nem kért elnézést, Powert látták az Andretti garázsában nevetgélni, a posztot megosztó újságíró szerint pedig ott bocsánatot kért Kirkwoodtól.

    Ezzel együtt Power tette abszolút elítélendő, hiszen még ha nem is direkt ment neki Kirkwoodnak, azt ő is elismerte, hogy ezután szándékosan kezdte el maga előtt tolni a riválisát, amivel őt és Malukast is veszélybe sodorta, hiszen benne volt a pakliban, hogy az eset balesetbe torkollik. Arról nem is beszélve, milyen példát mutatott ezzel a fiatal generációnak.

    Ami pedig a szanckiók (legalábbis jelen állás szerint nem lesznek, hiába várta ezt Kirkwood is) elmaradását illeti, ez csak még jobban felerősítheti azokat, az Indy 500 időmérője után kirobbant botrány hatására már így is nagyon erős hangokat, amelyek független irányító. és szabályellenőrző testület felállítását szorgalmazzák az IndyCarban. Mert ameddig ez nem történik meg, mindig fel fog merülni, hogy az egész sorozatot tulajdonló, ezáltal az összes hivtalos személyt alkalmazó és fizető Roger Penske csapatának versenyzői más elbírálás alá esnek, mint a többiek.

    Az időmérő edzést szombaton, magyar idő szerint 18 órától, a futamot vasárnap 18 óra 30 perctől rendezik.

    A Red Bull és Verstappen kezdte a legjobban az F1 új korszakát Barcelonában

  • Horner megy a Ferrarihoz? – végre reagált az érintett

    Horner megy a Ferrarihoz? – végre reagált az érintett

    A 20 éve a Red Bull F1-es csapatát irányító Christian Horner sajtótájékoztatón reagált azokra a hírekre, melyek szerint a Ferrari szeretné őt leigazolni.

    Miként azt korábban mi is megírtuk, olyan sajtóhírek kaptak szárnyra, amelyek azt állították: John Elkann, a Ferrari elnöke az utóbbi években számos alkalommal megkereste Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét, és felajánlotta neki a Scuderiát harmadik idénye vezető Frédéric Vasseur állását. Horner a Spanyol Nagydíj pénteki FIA-sajtótájékoztatóján reagált arra, hogy a Ferrari csapatfőnöke lesz-e.

    „Nézzék, természetesen mindig hízelgő, ha más csapatokkal hoznak szóba, de 100%-ig elkötelezett vagyok a Red Bull mellett – közölte az energiaitalos istállót 20 éve irányító, annak csapatfőnöki és vezérigazgatói posztját is elfoglaló Horner. – Ez mindig is így volt és egyértelműen így lesz hosszú távon is.”

    „Mint ebben az üzletben mindig, rengeteg a találgatás arról, hogy emberek ide jönnek, oda mennek, akármi. A csapatban dolgozók szerintem pontosan tudják, hogy mi a helyzet. Az olaszom rosszabb, mint Flavio [Briatore, az Alpine tanácsadójának] angolja, úgyhogy ez (a Ferrarihoz igazolás) mégis hogyan működne?”

    Horner szerződése 2030 végéig szól a Red Bullnál, ami természetesen nem zárja ki a korábbi váltást, de az 51 éves szakember még elég fiatal ahhoz is, hogy akár az ezt követő időszakban is másik csapathoz szerződhessen.

    16 éve eltűnt humorforrás tért vissza az F1-ben, de Horner ezt meglovagolva fontos bejelentést tett

  • A Red Bull és Verstappen kezdte a legjobban az F1 új korszakát Barcelonában

    A Red Bull és Verstappen kezdte a legjobban az F1 új korszakát Barcelonában

    Hiába zárta a McLaren az élen mind a két pénteki szabadedzést a Spanyol Nagydíjon, az első szárnyak hajlékonyságára vonatkozó tesztek szigorítása után kezdődő új időszámítás első edzésnapján valójában a Red Bull és Max Verstappen mutatta a legbiztatóbb formát. Mutatjuk, hogy miért.

    Nagy érdeklődés övezte a barcelonai versenyhétvége első edzésnapját, mivel ettől a hétvégétől lépett életbe az FIA már a téli szünetben elfogadott új technikai direktívája, amely szigorúbb statikus teszteket ír elő az első szárnyakra vonatkozóan. Hogy ennek milyen hatása van vagy lesz az erőviszonyokra, azt persze egyetlen edzésnap alapján nem lehet megmondani, hiszen nem tudjuk, hogy a merevebbé tett szárnyak nélkül miként festett volna az első és második szabadedzés. De azt látni, hogy egyelőre a Red Bull lehet a legjobb formában a katalán pályán.

    Azon a pályán, amelyen nagy meleg fogadta a csapatokat, a pilóták pedig általánosságban véve küszködtek a tapadás megtalálásával. De hogy ebben mekkora szerepe volt a körülményeknek és mekkora a kevésbé rugalmas szárnyak miatt szűkebb beállítási tartománynak, az egyelőre nem ismert. Mindenesetre feltűnő volt, hogy a péntekenként általában szenvedő Red Bull idei legjobb első edzésnapját tudhatja maga mögött, amit nemcsak a leggyorsabb köridők listája, hanem Max Verstappen második szabadedzésen teljesített versenyszimulációja is mutat.

    Persze, miként megírtuk, előzetesen is számítani lehetett arra, hogy a középgyors és gyors kanyarokkal tűzdelt barcelonai pálya kedvezni fog ez energiaitalos istállónak. „Rendben volt a péntekünk, és kicsit jobban éreztem magam az autóban. Ugyanakkor továbbra sem tartunk ott, ahol akarunk, de folytatjuk a munkát. Mindig van mód arra, hogy megvizsgáljuk, mit csinálunk, aztán pedig a teljesítményünk maximalizálásával több teljesítményt találjunk. Minden pálya más, de az autó beállításával a jó irányba tartunk. Voltak olyan péntekeim, amelyeken a dolgok nem működtek, és azt mondanám, ez a mostani péntek kicsit pozitívabb” – nyilatkozta Verstappen.

    Egy körön a holland 3 tizedmásodperccel ugyan elmaradt Oscar Piastritól, de az ausztrál néhány perccel később teljesítette az időmérő-szimulációt körét, azaz a pálya valamivel jobb állapotban volt. Verstappen a vele egyszerre futó Lando Norrisszal pedig ezredre azonos kört ment.

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen jól kezdett / Fotó: Sam Bagnall/Sutton Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ezután pedig a közepes keveréken teljesített megtankolt autós etapjában Verstappen átlagosan egy tizeddel volt gyorsabb, mint Norris ugyanolyan gumin, a brit azonban két körrel többet tett meg, ami azt feltételezi, hogy gyakorlatilag nem volt különbség a két autó versenytempójában, miközben a pontos üzemanyagmennyiséget és a használt motorüzemmódot természetesen nem ismerjük.

    A megtankolt autós etapok eredményei:

    Pilóta Köridő Gumikeverék Megtett kör
    1. Verstappen 1:20,09 közepes 7 kör
    2. Norris 1:20,19 közepes 9 kör
    3. Hamilton 1:20,31 közepes 9 kör
    4. Leclerc 1:20,67 közepes 4 kör
    5. Russell 1:20,85 közepes 16 kör
    6. Piastri 1:20,90 közepes 14 kör
    7. Alonso 1:20,92 lágy 10 kör
    8. Antonelli 1:20,99 lágy 13 kör
    9. Tsunoda 1:21,02 közepes 8 kör

    A megtankolt autós sorrendet ugyanakkor nyilván nem lehet kőbe vésni, hiszen Oscar Piastri Verstappenénél átlagosan 8 tizeddel lassabb, jelentősen hosszabb etapon teljesített versenytempója nyilván nem mérvadó, különösen a vb-éllovas egykörös tempóját figyelembe véve. „Nehéz volt a mai nap ezekkel a hőmérsékletekkel… kipróbáltunk néhány dolgot, próbálva gyorsabbá tenni az autót. Némelyek beváltak, másik nem annyira. Tanulunk” – összegzett Piastri.

    Leclerc megtankolt autós negyedik helye szintén anomália, hiszen a monacói 4 kör után feladta a körözést a közepeseken a hátsó gumik szemcsésedése miatt és lágy keverékre váltott. Hamilton azonban képes volt a megfelelő tartományban tartani a sárga oldalfalú Pirelliket, így az ő eredménye már inkább bizakodásra adhat okot Maranellóban, noha az egykörös tempóban visszaesett az első edzéshez képest, és egy ponton „vezethetetlennek” titulálta az SF-25-öst. Nem csoda, hogy Leclerc volt az, aki pozitívabban nyilatkozott az autóról a második edzés után.

    A két Mercedes Leclerc-hez hasonlóan túlmelegítette a hátsó gumikat, így náluk is van tér a javulásra, kérdés, hogy mire mennek a beállításokkal péntekről szombatra.

    A Spanyol Nagydíj programja szombaton a 3. szabadedzéssel, magyar idő szerint 12:30-tól folytatódik.

  • Miről szól az új F1-es szárnyszabály és miért kedvezhet a McLarennek? (videó)

    Miről szól az új F1-es szárnyszabály és miért kedvezhet a McLarennek? (videó)

    A Spanyol Nagydíj előtt az első szárnyakra vonatkozó szabályok megváltozása szolgáltatta a fő beszédtémát – a még a szezon előtt bejelentett módosítás értelmében ettől a versenyhétvégétől szigorúbb ellenőrzés vonatkozik az első szárnyakra, amelyek statikus helyzetben nem deformálódhatnak olyan mértékben, mint eddig. A változtatástól ki az erősorrend felborulását vizionálja, míg sokan úgy vélik, nem fog változni semmi. Alábbi, a Racinglinehu YouTube-csatornán megjelent videónkban elmagyarázzuk, mi változott, miért volt erre szükség, és miért járhat jól vele a McLaren.

  • Norris szárnyalt a szabályváltozás utáni első F1-es edzésen

    Norris szárnyalt a szabályváltozás utáni első F1-es edzésen

    Lando Norris volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén, de a képet torzította, hogy egyik Mercedes sem tette fel a leglágyabb keveréket.

    A hétvége előtt az első szárnyak szigorított terheléses tesztje tartotta lázban az F1-es közvéleményt, és mindenki azt találgatta, hogy a már a szezon előtt bejelentett, de csak ettől a versenytől életbe lépő technikai direktíva változtat-e az erősorrenden. Egyetlen szabadedzés alatt persze ezt nem lehet kijelenteni, így az első tréninget csakis olyan szemmel volt érdemes követni, hogy ki kezdi a legjobban ezt a hétvégét.

    A 60 perces gyakorlásnak a legtöbb pilóta a kemény keveréken vágott neki, mindössze Lance Stroll és Franco Colapinto szavazott a közepes Pirellikre. Szűk 20 perc elteltével Lando Norris diktálta a tempót Fernando Alonso és Max Verstappen előtt, de ahogy egyte többen váltottak lágyabb gumira, úgy változott folyamatosan a sorrend.

    Az edzés elején többen is mérőkeretekkel felszerelkezve gurultak pályára:

    A második fél órába lépve George Russell volt az első helyen közepes gumin elért 1:14,751-es idejével, őt 0,114 másodperccel Nico Hülkenberg követte egy lágy gumis próbálkozással, majd jött Norris a kemény gumis körével és Andrea Kimi Atonelli egy közepes gumis menettel.

    Russell elsősége nem tartott sokáig, mert Max Verstappen a lágy keveréken 1:14,085-re tornázta le a lécet, majd érkezett Norris a piros oldalfalú Pirelliken, és jelentősnek mondható, 0,367 másodpercet adott a hollandnak.

    Mögéjük Lewis Hamilton zárkózott fel (+0,378) ugyancsak lágyakon, őt pedig Leclerc (+0,520), Oscar Piastri (+0,576), Oliver Bearman, Isack Hadjar és Yuki Tsunoda követte szintén lágyon.

    Az élmezőnyben ezután már csak annyi változás történt, hogy Liam Lawson bejött a 6., Pierre Gasly pedig a 10. helyre lágy gumin, a második fél óra hátralevő részét ugyanis megtankolt autós etapok teljesítésével töltötte a mezőny.

    Két beugró is részt vett az edzésen, a Haasnál vezető Ryo Hirakawa (Ocon helyén) a 17., a Williamsszel szabadedzésen debütáló Victor Martins (Albon helyén) a 19. helyen végzett. A két Mercedes és a két Williams volt az egyedüli, amely nem tett fel lágy gumit.

    A második szabadedzést magyar idő szerint 17 órától rendezik.

    Az első szabadedzés végeredménye:

  • Ezért lehet a barcelonai a Red Bull és Max Verstappen hétvégéje

    Ezért lehet a barcelonai a Red Bull és Max Verstappen hétvégéje

    Új szabály lépett életbe a barcelonai F1-es hétvége előtt, de a Monacóban a győzelemtól a tempója alapján nagyon távol levő Red Bull és Max Verstappen ettől függetlenül is dörzsölheti a tenyerét.

    Az előttünk álló Spanyol Nagydíj hétvégéjének slágertémája az első szárnyakra vonatkozó terheléses tesztek szigorítása. A már a szezon előtt bejelentett változtatás ettől a hétvégétől lép életbe, és vannak, akik az erősorrend felborulását várják tőle. A csapatok és versenyzők többsége szerint ugyanakkor érdemi változás nem következik be attól, hogy ilyen-olyan mértékben mindenkinek módosítania kellett az első szárnyán, hogy az ne legyen hajlékonyabb a statikus tesztek során a megengedettnél.

    Viszont akárcsak a McLaren imolai veresége kapcsán az azelőtt megjelent két technikai direktíva, úgy a szigorított tesztek is tökéletesen alkalmasak lesznek arra, hogy a drukkerek azonnal levonják a következtetést: kedvencük azért nyert, mert végre a másik csapat nem csal/azért veszített, mert a riválisok tavaly addig siránkoztak, amíg az FIA közbe nem lépett, és nem kedvezett nekik a változtatással.

    Azt persze előre szögezzük le, hogy csalni senki nem csalt, mivel egyetlen autó sem bukott meg az idén a terheléses teszteken, az FIA pusztán azért döntött még télen azok szigorítása mellett, mert úgy érezte, egyes istállók annyira feszegetik a határokat, hogy ha nem lépnek, az idei szezon alatt groteszk mértéket öltött volna a szárnyak deformálódása.

    Egy szó mint száz, bármilyen eredmény is szülessen a hétvégén, azt biztosan nehéz lesz nem a szárnyteszt szigorításának konextusában nézni. Ugyanakkor az egyelőre a csapatok számára is ismeretlent jelentő esetleges erősorrend-változáson kívül van valami, ami sokkal jobb támpontot adhat ahhoz, hogy lássuk, ki lehet a leggyorsabb Barcelonában.

    Ez pedig az eddigi versenyeken látott trend, ami alapján Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke joggal véli úgy, hogy a Monacóban a McLarenek nyomát bottal ütő Red Bull ismét eséllyel pályázik majd a győzelemre. Az olasz szakember a Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtónapján azt mondta, ez a hétvége a várakozásai alapján „inkább Imolára és Szuzukára hasonlíthat”, ahol Max Verstappen egyaránt képes volt legyőzni a McLareneket.

    Egy kevésbé feltűnő szabálymódosításhoz is tesztalany a Spanyol Nagydíj

    „Annak tudatában vágunk neki a barcelonai hétvégének, hogy a verseny jó eséllyel sokkal szorosabb lesz. Miként azt már Monacóban is említettem, ennek a pályának a tulajdonságai nagyon kedvezhetnek az ellenfeleinknek, ami különösen szorossá teheti a mezőnyt – idézi a The-Race Stellát, aki ezután kijelentette, a szigorított terheléses teszteknek nem lesz köze mindehhez. – Ezen kívül az első szárnyakra vonatkozó új technikai direktíva bevezetését is láthatjuk, ami egy teljesen különálló dolog. Úgy tűnhet majd, hogy ez a technikai direktíva felelős a mezőny szorosabbá válásáért, de ez hibás következtetés lenne. Valójában Imolában a szabadedzésen már teszteltük az új szárnyat Lando [Norrisszal], és elhanyagolható hatása volt a teljesítményre, ami összhangban áll a szimulációinkkal. Ennélfogva világos, hogy a válasz a mezőny ezen a hétvégén várható szorosabbá válására nem abban a leegyszerűsített következtetésben rejlik, hogy az új technikai direktíva lelassította az MCL39-est.”

    Csalikkal etetik a népet a riválisok

    Hogy akkor a Red Bull és a Ferrari miért sugallja azt, hogy a McLarent és a Mercedest érintheti érzékenyen a tesztek szigorítása, mert ez a két csapat ment túl messzire a hajlékony szárnyakkal? Stella szerint azért, mert egyszerűen ennek a narratívának a felszínen tartásával akarnak zavart okozni a riválisoknál.

    „A Forma–1 technikai sportág, de egyesek nyilván jók abban, hogy itt-ott csalikat helyeznek el, elmozdulva a technikai tényektől. Önökök (újságírókon) múlik, hogy bekapják-e a csalit” – jelentette ki a McLaren csapatfőnöke.

    Mindez alighanem leginkább a Red Bullnak szólt, amely tavaly óta több alkalommal igyekezett nyomást gyakorolni a McLarenre azzal, hogy különböző trükközésekkel vádolta a wokingi istállót, a közvélemény és a drukkerek pedig erre a vonatra felülve olyankor is a szabályosság határán mozgó vagy azt átlépő megoldásokat látnak Lando Norris és Oscar Piastri teljesítménye mögött, amikor nem kellene.

    Norris Barcelonában rá is mutatott, hogy a domináns miami győzelmük és az imolai vereségük között semmi nem változott az autójukon, csupán a pálya jellege volt más, Piastri pedig azt hangsúlyozta, hogy a barcelonai pálya kialakítása hasonló azon pályákéhoz, amelyeken a Red Bull gyors volt az idén. Ezek pedig a többségében gyors kanyarokat tartalmazó aszfaltcsíkok, ahol nem kell kompromisszumot kötni a számos különböző tempójú kanyar miatt, az RB21-es pedig kiaknázhatja az aerodinamikai erősségeit.

    Ezt tette Verstappen Dzsiddában, ahol pole-t szerzett, és a büntetése nélkül nyert volna, illetve Szuzukában és Imolában, ahol egyaránt győzni tudott. Ellenben a lassabb kanyarokban eddig verhetetlen, a hátsó gumikezelését a zömében ilyen fordulókat tartalmazó pályájon messzemenőkig kamatoztatni képes McLaren Kínába, Bahreinben, Miamiban és Monacóban is simán nyert, miközben ezeken a helyszíneken is megfigyelhető volt a Red Bull fölénye a gyorsabb kanyarokban.

    Barcelonában pedig az utolsó sikán száműzése óta csak középgyors és gyors kanyar található, ami minimum azt eredményezheti, hogy a Red Bull harcban lesz az első helyért az időmérőn és a versenyen egyaránt. Hogy nyerni is tud-e, az természetesen más kérdés, és azért ne írjuk le teljesen a Ferrarit és a Mercedest sem.

    Már a hétvégén eldőlhet, hogy Max Verstappen melyik csapatban versenyez jövőre

  • Kiderült, hogy tényleg összeveszett-e a Mercedes és a Williams csapatfőnöke a kamerák előtt

    Kiderült, hogy tényleg összeveszett-e a Mercedes és a Williams csapatfőnöke a kamerák előtt

    James Vowles, a Williams csapatfőnöke az istálló által közzétett videóban árulta el, mi történt közte és Toto Wolff között a Monacói Nagydíjon.

    A Monacói Nagydíj leintése után a közösségi médiában elterjedt egy felvétel, amelyen a csapat garázsa fölötti teraszon álló Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke kiabál a bokszutcában álló James Vowles-zal, a Williams csapatfőnökével. Ebből többen is tévesen azt a következtetést vonták le, hogy a két csapatvezetőnek nézeteltérése volt egymással, ami eleve azért is furcsa lett volna, mert Vowles korábban éveken át Wolff beosztottja volt a Mercedesnél, a kettejük viszonya pedig közismerten baráti. Persze ettől még lehet nézeteltérésük, de aligha a nyilvánosság előtt, egy kameráktól hemzsegő bokszutcában fogják ezt kiabálva megvitatni.

    Wolff a Mercedes sajtóbeszélgetésén aztán elárulta, hogy Vowles a verseny alatt írt neki és elnézést kért amiatt, hogy Alex Albon és Carlos Sainz rendkívüli módon visszafogta a tempót, ezzel tönkretéve többek között George Russell és Andrea Kimi Antonelli futamát.

    „Küldött egy üzenetet, hogy »Sajnálom, nem volt más választásunk, tekintve, hogy mi zajlott előttünk.« Azt válaszoltam, hogy »Tudjuk.« James az enyéim egyike, és nem akarok atyáskodónak hangzani, mert karriert épít csapatfőnökként és igazán jól teljesít. Meg kellett tennie. Ezzel két autóval szereztek pontot. Azzal kezdődött, hogy az RB-k visszavettek a tempóból, úgyhogy nekünk is ezt kellett csinálni” – mondta Wolff, utalva arra az azóta sokat bírált taktikára, amelyet a Monacóra előírt kötelező két kerékcserére reagálva először a Racing Bulls alkalmazott Liam Lawsonnal.

    Az új-zélandi a lehető legjobban visszalassított, és körönként 4-5 másodperccel maradt el a normál tempótól, hogy ezzel Isack Hadjar egy bokszkiállásnyi előnyt autózhasson ki a Lawson mögött haladókkal szemben. A Williams erre reagálva kezdte mindkét versenyzőjével ezt a stratégiát követni, majd a Mercedes is rákényszerült erre, de nekik már nem maradt idejük, hogy mindkét pilótával végigvigyék a dolgot, Antonelli így végül utolsó lett.

    Vowles egyébként még a verseny alatt világossá tette az F1 TV adásában, hogy nem így akar versenyezni. A Williams csapatfőnöke a csapat által a minap közzétett videóban pedig arra is kitért, hogy mi zajlott közte és Wolff között a bokszutcában.

    „Toto csak azért kiabált, mert nagy volt a zaj a bokszutcában. Amiről pedig beszéltünk, hogy miként tehetnénk jobbá ezt a szabályt (a kötelező két kerékcserét). Ő azt vetette fel, hogy megállapíthatnánk egy maximum időt, aminél nem lehet lassabban menni, és ahogy olvastam, ezt az ötletét a médiával is megosztotta. Én [a bokszutcában] azt mondtam neki, hogy talán bevezethetnénk joker kört, valahogy úgy, ahogyan George [Russell] a végén tulajdonképpen a pályán kívül előzött. Engedélyezhetjük-e ezt néhány alkalommal a verseny során, hogy ezzel más lehetőséget kínáljunk. Ennek eredményeként az autók többé nem fognak lelassítani, mert egyszerűen nem tehetnék meg. Összefoglalva ez a beszélgetés zajlott le a bokszutcában, és nem az egymás iránti fruszrtáció volt látható, hanem a szabályok és amiatti frusztráció, hogy végül miként alakult a verseny” – erősítette meg a Williams csapatfőnöke.

    Már a hétvégén eldőlhet, hogy Max Verstappen melyik csapatban versenyez jövőre

  • Már a hétvégén eldőlhet, hogy Max Verstappen melyik csapatban versenyez jövőre

    Már a hétvégén eldőlhet, hogy Max Verstappen melyik csapatban versenyez jövőre

    Már a Spanyol Nagydíjon pont kerülhet a Max Verstappen rövid távú jövőjével kapcsolatos találgatásokra.

    Az utóbbi hetekben alábbhagytak a találgatások Max Verstappen jövőjével kapcsolatban, noha az Aston Martin tagjaként a múlt heti Monacói Nagydíjon először versenyhelyszínre kilátogató Adrian Newey kijelentette: ahhoz, hogy vonzóvá tegyék magukat a holland pilóta számára, mindenek előtt gyors autóval kell előrukkolniuk jövőre. Ebből a kijelentésből is érezhető volt, hogy a 2025-ös szezon utáni váltás nem tűnik valószínűnek a négyszeres világbajnok részéről, az Autosport értesülései pedig csak ráerősítettek erre.

    A szaklap ugyanis megtudta, hogy Verstappen abban az esetben aktiválhatja a kilépési záradékot a 2028 végéig szóló szerződésében, ha az Osztrák Nagydíj után nem lesz a pontverseny első négy helyezettje között (a határidő június vége, az utolsó futamot július előtt pedig a Red Bull Ringen tartják). Mivel addig három versenyt rendeznek (Spanyol, Kanadai, Osztrák), Verstappen pedig jelenleg a 3. helyen áll úgy, hogy 57 pont az előnye az 5. helyen álló Charles Leclerc-rel szemben, már a hétvégi Spanyol Nagydíjon eldőlhet, hogy nem lesz aktiválható ez a bizonyos záradék.

    Ehhez az kell, hogy a holland több mint 50 ponttal álljon az aktuális ötödik előtt, aki Barcelona után vagy George Russell, vagy Leclerc, vagy Lewis Hamilton lehet.

    Az Autosport emellett azt is megírta, hogy a Red Bull tavalyi belviszályának elülése után Verstappen szerződését újratárgyalták, és kikerült belőle az a rész, hogy Helmut Marko, a bikások tanácsadójának távozása esetén a holland is szedheti a sátorfáját. Hogy Marko távozása esetén menne, arra Verstappen a tavalyi szezon elején egyébként maga is utalt.

    Jelen állás szerint tehát nagyon úgy néz ki, hogy 2026-ban még biztosan a Red Bull színeiben látjuk majd Max Verstappent, aki így legalább nem ugrik fejest az ismeretlenbe, és egy esetleges csapatváltás előtt jövőre felmérheti, hogy melyik istálló miként kezdte az F1 történetének legnagyobb változását hozó új szabályrendszerét.

    Fernando Alonso bajnak tartja, hogy nem bunkók az F1-es pilóták

  • Fernando Alonso bajnak tartja, hogy nem bunkók az F1-es pilóták

    Fernando Alonso bajnak tartja, hogy nem bunkók az F1-es pilóták

    Fernando Alonso a hazai versenyhétvégéjének kezdetén kifejtette, a jelenlegi F1-es mezőny tagjai szerinte túl kedvesek, amiért minden újságírói kérdésre válaszolnak.

    A Monacói Nagydíj után szokás szerint nagy volt a zúgolódás amiatt, hogy a hercegségben kanyargó pálya mennyire alkalmatlan a Forma–1-es versenyek rendezésére. Ebben semmi újdonság nincs, hiszen Monacóban mindig nagyon kevés az előzés – hacsak nem esik az eső –, az autók méretének 2017-es drasztikus megnövekedése óta pedig még kevesebb. Az idén azonban új szabályt hoztak külön erre a versenyre a kötelező két kerékcsere képében, ami nem vált be, így az emiatti csalódottság talán a szokottnál kicsit jobban felerősítette a negatív hangokat.

    Így felvetődött, hogy miként lehetne módosítani a pályán annak érdekében, hogy több legyen az előzés – Alex Wurz, a Grand Prix-versenyzők érdekvédelmi szövetségének (GPDA) elnöke több megoldást is javasolt –, a téma pedig még a Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtónapján is igen népszerűnek bizonyult az újságírók körében. Fernando Alonso pedig elmondta, hogy a Max Verstappennek címzett ezzel kapcsolatos kérdést Ayrton Senna vagy Alain Prost nem tolerálta volna.

    „Én egyetlen autót sem előztem meg, de Lance [Stroll] megelőzte Nico [Hülkenberget] az utolsó körben. Tíz évente van egy előzés, de ilyen Monaco természete. Szerintem Max beszélt erről, mert kérdeztétek Maxot Monacóról, miközben Max fejében jelenleg az utolsó dolog a monacói verseny, de folyamatosan arról megy a diskurzus, hogy mennyire rossz valami, ahelyett, hogy arról menne, mennyire jó. Talán van néhány ötlet a sportágban résztvevők, pilóták, az FIA, a csapatok között, hogy mit lehet tenni Monacóval. De szerintem nincs szükség semmire, mert most rengeteg tartalmat lehet gyártani, és a versenyzők, mi, túl kedvesek vagyunk, ezért minden kérdésre válaszolunk.”

    „Ha 40 évvel ezelőtt megkérdezték volna [Ayrton] Sennát vagy [Alain] Prostot, miközben a bajnoki címért küzdenek, hogy mit gondolnak Monacóról egy héttel a verseny után, kevésbé lettek volna kedvesek, mint most mi” – idézi a kétszeres világbajnokot a RacingNews365.com.

    A túl sok médiamegjelenés miatt már a szezonnyitón is felháborodó Alonso problémája tehát alapvetően most éppen az, hogy miért kell nekik négy nappal (nem egy héttel) az adott verseny után még arról a futamról beszélniük. Persze nem kell, csak szerinte túl kedvesek a pilóták, hogy válaszolnak ezekre a kérdésekre. Az újságírók védelmében azonban meg kell jegyeznünk, hogy az esetek 99%-ában egy adott versennyel vasárnap felmerülő témákkal kapcsolatban az újságírók részletekbe menően csak a következő versenyhétvége csütörtöki sajtónapján tudják faggatni a pilótákat, mivel addig egyszerűen nincs lehetőségük ilyesmire. Ilyenkor lehet jobban kibontani olyan kérdéseket, amelyekre a verseny utáni intejúk során nincs lehetőség, mert ott meg azt várják el a versenyzők, hogy a futamon történtekről kérdezzék őket. De persze Alonsónak ettől még megvan a lehetősége arra, hogy ha úgy tartja kedve, ne legyen kedves, és ne válaszoljon olyan kérdésekre, amelyekkel nem ért egyet.

    Megsértődött vagy nem? – Hamilton végre válaszolt a mindenkit lázban tartó kérdésre

  • Megsértődött vagy nem? – Hamilton végre válaszolt a mindenkit lázban tartó kérdésre

    Megsértődött vagy nem? – Hamilton végre válaszolt a mindenkit lázban tartó kérdésre

    Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj sajtónapján végre beszélt arról, minden rendben van-e közte és versenymérnöke között a Monacóban történtek után.

    A Monacói Nagydíj után felmerült, hogy Riccardo Adami, Lewis Hamilton versenymérnöke megsértődhetett a hétszeres világbajnokra. Noha ezt a versenyt követően sem a pilóta, sem a csapat nem erősítette meg, Hamilton a levezető körben valamiért szükségét érezte feltenni Adaminak azt a kérdést, hogy „Dühös vagy rám?”, majd egyáltalán nem kapott választ, sőt, ezt követően már nem zajlott rádiókommunikáció közte és a mérnök között.

    A hétszeres világbajnok a verseny utáni interjúk során kimondottan arról nem beszélt, hogy Adami haragszik-e rá, csak annyit mondott, hogy a futam alatt „szórványos” volt az információáramlás a mérnöke részéről, és nem tudta, hogy miért van harcban. Ezen kívül nyilvánvaló volt a rádióbeszélgetésekből, hogy Hamilton több alkalommal sem arra kapott választ, amire szeretett volna, ami egyértelműen frusztrálta.

    „Dühös vagy rám?” – Hamilton addig kritizált, míg megsértődött rá a mérnöke?

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke egyszerűen csak félrebeszélt, amikor a levezető körben válasz nélkül hagyott kérdésről kérdezték, majd most, már a Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtónapján Hamilton is igyekezett elvenni a történtek élét, mondván „voltak olyan területek [a pályán], amelyeken gondunk volt a rádióval a verseny alatt. Nem kaptam meg minden információt, amit akartam, de utána megbeszéltük.”

    A hétszeres világbajok emellett hangsúlyozta, semmilyen feszültség nincs közte és Adami között. „A kapcsolatunk nagyszerű, nincsenek problémák. Folyamatosan egyre többet és többet tanulunk egymásról. Folyamatosan alkalmazkodunk ahhoz, ahogy mindketten dolgozni szeretünk. Számos különböző pilótával dolgozott korábban. Nincsenek problémáink vagy ilyesmi” – idézi a 40 esztendős britet az Autosport.

    „Igen, rengeteg a spekuláció, de ennek a nagy része baromság – folytatta Hamilton. – Végső soron remek a kapcsolatunk, csodálatos vele dolgozni. Nagyszerű fickó, aki keményen dolgozik. Mindketten ezt tesszük. Nem minden hétvégén csináljuk jól. Hogy vannak-e nézeteltéréseink? Mint minden kapcsolatban [itt is vannak], de átbeszéljük ezeket. Együtt vagyunk benne. Mindketten közösen akarunk világbajnoki címet nyerni, és mindketten azért dolgozunk, hogy előrevigyük a csapatot.”

    Egyetlen tényleg lassú versenyzője volt a monacói futamnak, és ez Lewis Hamilton