Szerző: Majer Dániel

  • A brit F4 éllovasaként távozott Molnár Martin a történelmi győzelmének helyszínéről

    A brit F4 éllovasaként távozott Molnár Martin a történelmi győzelmének helyszínéről

    Tíz ponttal vezeti a brit Forma–4 bajnoki összetettjét Molnár Martin. A Virtuosi Racing versenyzője Thruxtonban magyar sporttörténti sikert ért el, amikor első magyarként tudott nyerni FIA által felügyelt F4-es bajnokságban, ezt a teljesítményt pedig rendkívül magabiztos versenyzéssel és egy második helyezéssel egészítette ki vasárnap, ami a ponttáblázat élére repítette.

    Vasárnap a harmadik, egyben utolsó futamával zárult a brit F4-es bajnokság idei negyedik versenyhétvégéje Thruxtonban. A szombaton a magyar autósport történetében mérföldkőnek számító győzelmet szerző Molnár Martin az első futamhoz hasonlóan most is a 3. rajtkockából várhatta a lámpák kialvását, és ugyanaz volt a terve, mint egy nappal korábban: már a rajtnál átvenni a vezetést.

    A Martin elől induló Henry Joslyn azonban ezúttal számított erre és felpasszírozta a korlátra a magyar versenyzőt, aki ettől lendületet veszített, és a második futam előtt a pontversenyt vezető Fionn McLaughlin is elment mellette, ő pedig visszaesett a 4. helyre. Az első kör végén azonban szenzációs, külső íven végrehajtott manőverrel visszavette a 3. helyet, majd addig üldözte McLaughlint, amíg a Hitech pilótája hibázott és a fűre sodródva visszaesett a 11. helyre.

    Bő öt perccel a 25 perces futam kezdete után egy hármas baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót, amely nagyjából hét percen át fogta vissza a mezőnyt. Az újraindításnál a 2. helyen álló Martin tapadt Salim Hanna, a versenyt vezető csapattársa autójára, de hamarosan hátrafelé is figyelnie kellett, Joslyn ugyanis az utolsó kanyarkombinációban megelőzte őt, amire a magyar versenyző azonnal válaszolva visszaelőzött, de a pálya másik féktávján Joslyn ismét bebújt mellé. Martin azonban nem hagyta magát, és a kör végén már ő előzött kívülről az utolsó féktávon, majd leszakította magáról a Fortec versenyzőjét és a csapattársa után eredt.

    Molnár Martin a történelmi győzelme után: ez csak a kezdet

    Noha a kockás zászlóig folyamatosan szórta a leggyorsabb köröket és felzárkózott a Virtuosi másik autójára, előzési pozícióba már nem került, így be kellett érnie a második hellyel. Ugyanakkor bajnoki riválisa csak a 8. helyig tudott felkapaszkodni, így Martin átvette a vezetést az összetettben, és 10 pontos előnyből várhatja a két hét múlva következő folytatást.

    „Jó futam volt, a rajtom jól sikerült, de aztán kicsit felraktak a falra, úgyhogy ezúttal nem tudtam átvenni a vezetést, ráadásul pozíciót veszítettem, amit sikerült visszaszereznem. Végig jó volt a tempóm, jókat csatáztam, miközben igyekeztem kemény lenni, de ésszerű kockázatokat vállalni, hiszen a kiesés nem fér bele a bajnoki címért zajló versenybe. A csapattársamat végül nem tudtam elkapni, de a csapatnak remek eredmény a kettős győzelem” – értékelt a leintés után a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője.

    Lekerült a teher

    Kiss Pál Tamás, a Martin pályafutását segítő Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője ezúttal nem a helyszínről követte az eseményeket, de folyamatos kapcsolatban állt a csapattal és a magyar versenyzővel.

    „Már pénteken éreztem, hogy ez nagyon jó hétvége lesz. És nemcsak azért, mert biztató eredményeket ért el a szabadedzésen, hanem azért, mert a performance coach-ától kezdve a versenymérnökéig mindenki nagyon röviden, nagyon tömören kommunikálta azt, hogy Martin elképesztő formában van. Amikor pedig beszéltem vele, nekem is átjött, hogy minden szempontból nagyon összeszedett” – tekintett vissza a hétvége kezdetére Martin coach-a és mentora.

    Mivel az első két futamról nem volt elérhető online közvetítés, a GP3-ban szerzett 2011-es barcelonai győzelmével FIA által felügyelt formaautós szériában Martin előtt magyarként legutóbb nyerni tudó Kiss Pál Tamás az élő eredménykövetésre, na és persze a helyszínen tartózkodókra támaszkodhatott.

    „Azt megélni, hogy a rajt után kapok egy üzenetet Sebestyén Petitől (Martin performance coach-a), hogy »megtanult rajtolni«, majd a live timingra meredve várom, hogy frissítsen, és Martint az első helyen mutassa… Végig rázott a hideg. Kicsit sajnáltam, hogy nem ment végig megszakítás nélkül a verseny, mert szerintem simán 6-7 másodperces előnnyel nyert volna, de a lényeg, hogy megnyerte, és a saját teljesítményének köszönhetően végzett az első helyen.”

    Itt nézhető vissza a thruxtoni 3. futam:

    Kiss Pál Tamás szerint a győzelem Martinra gyakorolt pozitív hatása pedig már a vasárnapi versenyen tetten érhető volt.

    „Hatalmas várakozás előzte meg ezt a sikert, mert a szezon elejétől kezdve ott volt a levegőben, hogy Martin bármikor nyerhet, de mindig közbe jött valami. Éreztem rajta, hogy már nem úgy örül egy második vagy harmadik helynek, mert első akar lenni, ami jó, mert egy bajnok alkat így gondolkodik. Frusztrálta, hogy nem jön össze, és amint sikerült, annyira felszabadulttá vált, hogy a vasárnapi versenyen áradt belőle a magabiztosság, amit nem szabad összetéveszteni a nagyképűséggel. Látszott rajta a tudatosság, amiért elképesztően büszke vagyok rá, mert az összes valaha kapott tanácsot felhasználta a hétvége zárófutamában.”

    „A rajt után berakta az autót a szalagkorlát és a másik autó közé; nem fékezte el egyszer sem a kereket, amikor csatázott; és külső íven akkorát előzött, hogy félelmetes. Ezek mind a higgadtságra utaló jelek. Év eleje óta mondom neki, hogy az autóversenyzés egy stratégiai játék: előre kell tervezni, túl kell járni a másik eszén, és közben nagyon higgadtnak kell maradni. Ahogy Joslyn bebújt mellé, már látszott, hogy Martin nem megy bele felesleges kakaskodásba, helyette már helyezkedett és nézte, hogy hol tud visszatámadni. McLaughlinra pedig nyomást helyezett és hibába hajszolta, ami szintén szenzációs volt.”

    A következő lépcsőfok

    Miként azt győzelme után Martin is elmondta, ez a siker egy hosszú út következő állomása. Egy olyan állomás, ami nemcsak azt mutatta meg, hogy a 16 esztendős sportoló képes nyerni, hanem azt is, hogy töretlenül fejlődik.

    „A legutóbbi teszt után azt tanácsoltam neki, hogy menjen haza a családhoz és legyen velük, mert ez a legjobb terápia, amikor az ember azt érzi, hogy kicsit el van veszve – folytatta Kiss Pál Tamás. – Ettől pedig olyan szinten feltöltődött, hogy Thruxtonban élete teljesítményét hozta és a fejlődésének a következő szintjére lépett. Már észrevettem rajta, hogy egyre rövidül az az idő, ami alatt felülkerekedik az elé háruló akadályokon.”

    „Ahogy kezelte azt, hogy a csapattársa az első hétvégéjén előtte végzett az időmérőn, szintén ezt mutatta. Nem könnyű úgy lecsúszni a pole pozícióról, hogy az ember 40 másodperccel az időmérő vége előtt még az élen áll, de Martin csak annyit mondott, hogy »nem baj, innen is megnyerem«. Elképesztő mentális növekedésen és erősödésen van túl, és hiszem azt, hogy ez a hétvége annyira megszilárdítja azt az alapot, amire ő építkezik, hogy jöhet a következő szint.”

    Molnár Martin, Virtuosi Racing, Thruxton
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    Óriási áttörés

    Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója Kiss Pál Tamással ellentétben Thruxtonban izgulhatta végig Martin versenyeit, és testközelből tapasztalta meg a fentebb leírtakat.

    „A szombati győzelme után vasárnap azt éreztem Martinon, hogy rendkívül magabiztos és végig jó döntéseket hoz. Nagyon okos koncepcióval állt oda a rajthoz, ami végül nem jött be, de vigyázott magára és az autóra, utána pedig azt csinálta, amit kell, azaz nyomást gyakorolt az előtte haladóra és hibába hajszolta a bajnoki riválisát, majd hatalmas oda-vissza előzésbe ment bele, és ebből is pozitívan jött ki. Végig bátran, de nem vakmerően versenyzett, miközben rendkívül gyors volt. Fantasztikus második hely ez, mert megharcolt érte, és bizonyította, hogy kiváló autóversenyző.”

    Amihez az is hozzátartozik, hogy jól bírta a nyomást.

    „Azzal a nem titkolt céllal vágtunk neki az idei évnek, hogy megnyerjük a bajnokságot, és most már kijelenthető, hogy reális célt tűztünk ki – folytatta Őry Tamás. – Természetesen rengeteget kell még ezért dolgozni, de számomra nagyon fontos visszajelzés, hogy miután ezzel a célkitűzéssel nyomást helyeztünk Martinra, szemmel láthatóan jól tudja ezt kezelni, sikeres autóversenyző pedig csak abból lesz, aki bírja a nyomást. Ebben a szakmában ez a legfontosabb és büszke vagyok Martinra, hogy ő bírja. És amilyen hihetetlenül magabiztos és kemény a pályán, azon kívül megmaradt ugyanannak a nyugodt és szerethető fiatalembernek, akit a brit közönség is nagyon hamar a szívébe zárt.”

    És persze nem feledkezhetünk meg a magyar közönségről sem, hiszen itthonról is rengetegen szorítanak Martin sikeréért, a hazai média növekvő érdeklődésének köszönhetően pedig egyre többekhez eljut az, hogy a brit F4-ben egy fiatal honfitársuk kiválóan szerepel.

    „Nagyon tudatosan építjük Martin brandjét, és szeretünk fokozatosan, organikusan haladni előre. Ez a hétvége azonban óriási áttörést hozott, mert olyan médiumok írtak Martinról, amelyek eddig még soha; olyanok vették észre, akik eddig még soha – mutatott rá Őry Tamás. – És ami nagyon fontos, hogy kikerültünk az autósportszerető emberek buborékjából, és Martin megjelent a széles nyilvánosság előtt, mint egy fiatal sportoló, aki extra teljesítményt nyújt. Ehhez természetesen kellet a jó eredmény.”

    Őry Tamás, Molnár Martin, Mark Salmon, Virtuosi Racing, Thruxton
    Őry Tamás, Molnár Martin és a Virtuosi Racing csapatvezetője, Mark Salmon / Fotó: Sulyok István / StreetCat Media

    „Ezen kívül amire még nagyon büszke vagyok, hogy mind Magyarországnak, mind a magyar autósportnak a jó hírét visszük a világban, és nagyon jó érzés Angliában magyarnak lenni, mert a szakmától, a médiától és a versenyzőtársaktól is csak pozitív visszajelzést kapunk. Ebben a közegben senki nem irigy a másik sikereire, és mindenki elismeri a másik teljesítményét, ami nagyon sokat segít Martinnak is abban, hogy mind versenyzőként, mind emberként fejlődjön.”

    Martin legközelebb június 21-én és 22-én az Oulton Parkban versenyez, utána pedig július elején Forma–1-es Brit Nagydíj hétvégéjén lép pályára az F4-es betétprogram mezőnyében.

    A thruxtoni forduló részletes eredményei ITT, a harmadik futam közvetítése pedig ITT érhető el.

    Forma–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin

  • Molnár Martin a történelmi győzelme után: ez csak a kezdet

    Molnár Martin a történelmi győzelme után: ez csak a kezdet

    Mint arról beszámoltunk, Molnár Martin magyar autósport-történeti sikert ért el a brit F4 negyedik fordulójában, a Virtuosi Racing pilótája Thruxtonban ugyanis megszerezte autóversenyzői pályafutása első győzelmét, ami egyben az első magyar győzelem FIA által felügyelt Forma–4-es bajnokságban. 

    Martin a bajnoki összetett második helyéről várhatta az idei negyedik versenyhétvégét úgy, hogy az első három forduló mindegyikén szerzett legalább egy dobogós helyezést. A győzelem azonban még hiányzott, így a Virtuosi Racing magyarja abban bízott, hogy Thruxtonban végre elsőként szelheti át a célvonalat.

    Az már a hétvége kezdetén látszott, hogy Martin tempója megvan a jó eredmény eléréséhez, hiszen a pénteki szabadedzések közül az egyiket az első, a másikat a második helyen zárta. A szombati, felszáradó pályán rendezett időmérőn ezután az első helyre katapultálta magát, és a hajrára fordulva is az övé volt a legjobb köridő, ám végül két riválisa beférkőzött elé, így 3. lett. Mivel a második leggyorsabb körök rangsorában is ezt a helyezést ért el, az első futam rajtját is innen várhatta.

    Azt a rajtot, amelyet úgy kapott el, hogy már az első kanyar előtt az élre állt, majd többé vissza sem nézett: leggyorsabb kört és folyamatosan lila szektorokat repesztve hamarosan 2,5 másodpercre szakította le a 2. helyezettet, amikor egy baleset miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt. Martint azonban nem zökkentette ki a kényszerszünet, az újraindítás után magabiztosan megtartotta a vezetést, majd egy biztonsági autós fázis bebiztosította az első helyét, lévén ezután már nem engedték ismét útjára a mezőnyt.

    Molnár Martin, Virtuosi Racing, Thruxton
    Martin, amint elsőként szeli át a célvonalat / Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „Jó érzés, hogy végre megszereztem az első győzelmemet, és nem kell azzal foglalkoznom, hogy a sok második és harmadik hely után mikor állhatok végre a dobogó tetejére. A pénteki szabadedzésektől kezdve jó volt a tempónk, ami megadta az alaphangot az időmérőre. Majdnem összejött az első pole pozícióm, hiszen sokáig az élen álltam, ezért kicsit bosszantott, hogy végül csak a harmadik időt értem el, és az is, hogy az utolsó körömben hibáztam egyet, de ezen már felesleges bosszankodni.”

    „Az első futamon jól rajtoltam, és már az első kanyarba elsőként fordultam, utána pedig megabiztosan tudtam menni az élen. Amikor félbeszakították a futamot, tisztában voltam vele, hogy nem kell az eredeti rajtsorrendben újra rajtolnunk, mert már megtettünk elég kört, ezért nem zavart különösebben a piros zászló. A kényszerszünet alatt viszont elkezdett cseperegni az eső, ami nem könnyítette meg a dolgomat, hiszen az élen haladónak ilyenkor nincs referenciája, és vakon kell belőnie, hogy milyenek a tapadási viszonyok. Az újraindítás utáni első köröm azonban jól sikerült, utána pedig a biztonsági autós fázis lényegében véget vetett a versenynek” – összegzett a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője.

    Martin a fordított rajtrácsos második futamot a 10. helyről kezdhette a szakadó esőben, és végül két helyet javítva a 8. pozícióban futott be, azaz egy pontot itt is szerzett. „Semmit nem láttunk. Követtem az előttem levő autó esőlámpáját, és bíztam benne, hogy ő a pályán marad, mert azt sem láttam, hogy hol vannak a fehér vonalak” – jellemezte a mostoha körülményeket.

    Molnár Martin, Virtuosi Racing, Thruxton
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    Martin az első futam után átvette a vezetést az összetettben, de a második futamot követően visszacsúszott a második helyre, viszont a hétvége előtti 9-cel szemben most csak 5 pont a hátránya az éllovassal szemben. Viszont ez a tény is arra ösztönzi, hogy már most a következő feladatra koncentráljon.

    „Messze még a szezon vége, a bajnoki címet pedig még nem nyertem meg, úgyhogy a hátralevő futamokon is ugyanolyan lendülettel és elszántsággal kell versenyeznünk, mint eddig. Természetesen örülök az első győzelmemnek, de ez csak egy hosszú út következő lépcsőfoka, amit követnie kell majd az újabbaknak. Az lesz a célunk, hogy a folytatásban minél több versenyt nyerjünk, kezdve a holnapi harmadik futammal, és megpróbáljunk ellépni a pontversenyben” – tekintett előre.

    Csapatmunka eredménye a siker

    Az, hogy miután tavaly Martin lett az első magyar autóversenyző, aki dobogós helyezést ért el FIA által felügyelt F4-es bajnokságban, most az első győzelem is az ő nevéhez fűződik, természetesen nem jöhetett volna létre az őt körülvevő csapat, illetve mindenekelőtt az őt a kezdetektől fogva támogató szülei nélkül.

    Martin pályafutásának előmenetelét 2021 óta pedig a Motorsport Talent Management is segíti, Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója ráadásul szintén a helyszínen izgulhatta végig az első győzelmet hozó versenyt.

    „Eléggé érzelmes nap volt a mai, sok minden eszembe jutott a múltból és az idáig vezető útról. Nagyon boldog vagyok és büszke Martinra, a csapatra, és mindenkire, aki hozzájárult ehhez a sikerhez. És különösen a szüleire, Csillára és Zolira, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre, valamint Kiss Pál Tomira (a MOTAM sportszakmai vezetőjére), aki rengeteget dolgozott az elmúlt évben, és természetesen Sebestyén Petire, aki a Fit4Race részéről szintén nagyon sokat tesz azért, hogy Martin a lehető legjobb állapotban legyen. Szeretném megköszönni a támogatóinknak is a segítséget, külön kiemelve a One Magyarország Zrt.-t, akik nélkül nem lehetnénk itt. Óriási köszönet nekik is.”

    Molnár Martin, Thruxton
    Martin és szülei az első helyért járó serleggel / Fotó: Sulyok István / StreetCat Media

    „Az első három versenyhétvégén nem tudtam részt venni, mert volt egy térdműtétem, de nagyjából egy hete beszéltem Martinnal, hogy most már nagyon érik az első győzelem. Rendes tőle, hogy megvárt vele. A viccet félretéve: 16 évesen a világ egyik, ha nem a legerősebb F4-es bajnokságában küzd a bajnoki címért, miközben topversenyzővé vált, ami minden magyar motorsportszerető embert büszkeséggel tölthet el. Visszük a magyar motorsport és az ország jó hírét, amire büszke vagyok. Nagy céljaink vannak. Ez egy mérföldkő volt, aminek örülünk, de megyünk tovább: szeretnénk megnyerni a bajnoki címet és eljutni a Forma–1-be.”

    Molnár Martinra Thruxtonban még egy futam vár a hétvégén, azt magyar idő szerint vasárnap 14 óra 40 perctől rendezik. Erről a versenyről élő közvetítés ITT, a hétvége részletes eredményei ITT, élő eredménykövetés pedig ITT érhető el.

    Forma–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin

  • Egyetlen ember megakadályozhatta volna, hogy Verstappen agya elboruljon Barcelonában?

    Egyetlen ember megakadályozhatta volna, hogy Verstappen agya elboruljon Barcelonában?

    Max Verstappen fokozatosan lett egyre frusztráltabb a Spanyol Nagydíjon, az utolsó cseppet a poharában pedig az jelentette, amikor a Red Bull George Russell elengedésére kérte. Most mutatkozott meg markánsan, mekkorát veszítettek a tavaly távozó szakemberrel?

    Ki-ki vérmérséklete vagy elvei szerint eldöntheti, hogy Max Verstappen olcsón megúszta-e, amiért a Spanyol Nagydíjon szándékosan nekiment George Russellnek, de az biztos, hogy sem magának, sem a csapatának nem tett jót a később általa is „helytelennek” titulált megmozdulással. Azt ugyanakkor szintén nem szabad elfelejteni, hogy a Red Bull elkerülhette volna, hogy a négyszeres világbajnok elboruljon, hiszen a címvédő attól gőzölt be végérvényesen, hogy mérnöke Russell elengedésére kérte.

    Persze Verstappenben fokozatosan nőtt a frusztráció onnantól kezdve, hogy a biztonsági autós fázis alatt kemény gumikat kapott, és tudta, hogy az újraindításnál rendkívül nehéz dolga lesz. Ezután meg is csúszott az utolsó kanyar kijáratán, majd az őt támadó Charles Leclerc-rel összeért a célegyenesben, aztán pedig rögtön érkezett az egyes kanyarban Russell és kikergette őt a bukótérbe.

    Verstappen rögtön rádiózott mindkét esetről, és természetesen ahogy azt ilyenkor bármelyik pilótától hallhattuk volna, egyikben sem magát látta vétkesnek. A felügyelők pedig neki adtak igazat, hiszen utólag őt és Leclerc-t is felmentették a célegyenesben történtek kapcsán, illetve kijelentették, hogy Verstappen nem szerzett jogosulatlanul előnyt azzal, hogy átvágott a bukótéren Russell támadása után. Magyarán a Red Bullnak nem lett volna szükséges a Mercedes versenyzőjének elengedésére kérnie, mert nem kapott volna büntetést.

    Christian Horner, a bikás istálló csapatfőnöke éppen ezért a nagydíj után felvetette, hogy az ilyen esetekben jól jönne gyors ítélet a felügyelők vagy a versenyigazgató részéről (noha utóbbi nem része a vitás szituációk kivizsgálásának).

    „Ilyen esetekben jó lenne, ha a versenyigazgató bíróként vagy azt mondaná, hogy »Játsszatok tovább«, vagy azt, hogy »Vissza kell adnotok a pozíciót.« Nagyon nehéz a csapatnak szubjektív módon megpróbálni döntést hozni, mert a múltbéli precedensekre támaszkodik. Megnézed, hogy mi történt, majd próbálod előre megjódolni, hogy mit gondolnak a felügyelők és a versenyigazgató. Szerintem a csapatok javára válna, ha ilyen esetekben a versenyigazgató hozna döntést és közölné, hogy »Vagy visszaadod a helyet, vagy büntetést kapsz« ahelyett, hogy megpróbáljuk kitalálni, mit fognak tenni a felügyelők” – idézi Hornert a The-Race.com.

    Horner azonnali segítséget szeretne az FIA-tól a versenyek alatt / Fotó: Meg Oliphant/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mivel a 2021-es abu-dzabi botrány után megszüntették a versenyigazgató és a csapatok közötti közvetlen kommunikációt, a Red Bull ha akarta volna, sem tudta volna megkérdezni a versenyigazgatótól, hogy mitévő legyen, és valószínűleg ha meg is tudta volna, akkor sem kapott volna egyértelmű választ, hiszen a felügyelőknek időbe telik megvizsgálni a rendelkezésükre álló felvételeket.

    Horner arra is kitért, hogy a jelenleg érvényben levő versenyzési irányelvek magukban hordozzák az olyan támadásokat, amelyek során a pilóták csak arra figyelnek, hogy a kanyarcsúcsponton az ő autójuk legyen előrébb.

    „A szabályok jelenleg olyanok, hogy mindent az dönt el, hol van az első tengelye az autódnak. A versenyzők ismerik a szabályokat, és aszerint játszanak. A kérdés az, hogy George uralta az autóját abban a pillanatban? Bevette volna a kanyart? Számos esetet láttunk az idén, amelyekben büntettek. Ebben az esetben láttuk, hogy a felügyelők jegyezték, majd vizsgálni kezdték, és a következő, amire számítasz, hogy jön a büntetés. Ezért döntöttünk úgy, hogy »Oké, tudjátok mit, visszaadjuk a pozíciót«” – közölte Horner még akkor, amikor nem volt hivatalos döntés az esetről.

    Verstappen a korábbi sportigazgatóval nyugodt maradhatott volna?

    Persze egy dolog, hogy Horner több segítséget szeretne verseny közben az FIA-tól, de a szabályokat elolvasva azért jó esély volt rá, hogy Verstappent felmentő döntés születik. Persze érhető az az érvelés is, hogy mivel a biztonsági autó miatt nagyon egyben volt a mezőny, a Red Bull inkább bukott egy pozíciót, mint egy esetleges büntetéssel többet, azt meg nyilván nem tudhatták előre, hogy az elengedéssel kihozzák Verstappenből a vidámparkban idegből dodzsemező gyereket.

    Nico Hülkenberg, Jonathan Wheatley
    Wheatley (jobbra) már a Saubert erősíti / Fotó: Andy Hone/LAT Images

    Mégis felvetődik a kérdés, hogy amennyiben az energiaitalos csapatot 2006-tól 2024-ig segítő, jelenleg már a Sauber csapatfőnöki pozícióját betöltő Jonathan Wheatley a Red Bull bokszfalán ült volna Barcelonában, vajon akkor is arra utasították-e volna a hollandot, hogy engedje el Russellt. Különösen annak tükrében érdekes ez a gondolatkísérlet, hogy az első körben Nico Hülkenberg ugyanúgy levágta a kanyart és a menekülőúton tért vissza, mivel őt is leszorították, ám a Sauber az eset elemzése után úgy döntött, hogy a német nem adja vissza a helyet, és végül nem is kapott büntetést.

    „A csapatok igazán profik. Biztos vagyok benne, hogy kapnak iránymutatást. Jól megnéztük, hogy mi történt az egyes kanyarban. Ha bármilyen kétségünk lett volna, talán másként kezeljük a helyzetet, de nagyon magabiztosak voltunk azt illetően, hogy mi történt. A bíráskodás nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben. Az FIA igazán jó munkát végez ezen a téren, de ez egy folyamat. És továbbra sem gondolom, hogy láttam két teljesen egyforma előzést” – mondta Wheatley a verseny után.

    Verstappen az idei szezon végén visszavonul az F1-től, állítja a Red Bull volt szerelője

  • Magyar autósport-történeti siker: Molnár Martin futamot nyert a brit F4-ben

    Magyar autósport-történeti siker: Molnár Martin futamot nyert a brit F4-ben

    Molnár Martin történelmi sikert ért el a brit Forma–4 idei negyedik versenyhétvégéjén, Thruxtonban, amikor első magyarként futamot nyert FIA által ellenőrzött F4-es bajnokságban.

    A Virtuosi Racing 16 esztendős pilótája az összetett második helyén állva készült a hétvégére, és amellett, hogy szerette volna folytatni dobogós sorozatát (az eddigi három forduló mindegyikén szerzett legalább egy dobogós helyezést), az első futamgyőzelem lebegett a szemei előtt.

    Martin már a szabadedzéseken is remek tempót diktált, hiszen a pénteki első edzésen az első, a másodikon pedig a második helyen zárt. Ezután a szombati időmérőn úgy tűnt, megszerezheti pályafutása első pole poízcióját, hiszen a kvalifikáció hajrájára fordulva az ő neve szerepelt az első helyen, ám az utolsó pillanatban előbb Henry Joslyn, majd Salim Hanna is megelőzte.

    Mivel a legjobb körök mellett a második legjobb körök rangsorában is 3. lett, az első futam rajtját ebből a pozícióból várhatta. Sokáig azonban nem maradt itt, hiszen rögtön az első körben az élre állt, majd rohamtempóban, folyamatosan abszolút legjobb szektoridőket repesztve kezdte magáról lerázni a 2. helyre felkapaszkodó Leo Robinsont.

    Molnár Martin, Virtuosi Racing, Thruxton
    Martin az élen / Fotó: Jakob Ebrey Photography

    Természetesen ilyenkor jött volna jól egy eseménytelen, sárga zászlós megszakítás nélküli futam, de mint a legtöbbször az F4-es versenyeken, ez most sem valósult meg, sőt, amikor már jóval 2 másodperc fölé nőtt Martin előnye, egy baleset miatt piros zászlóval félbeszakították a küzdelmet.

    Némi kényszerszünet után a futam a biztonsági autó mögött, 10 percre csökkentett versenyidővel indult újra, amikor pedig elengedték a mezőnyt, már kevesebb mint 8 percet mutatott az óra. Ami Martint illeti, gond nélkül megtartotta az első helyet, majd az első körben leggyorsabb kört elérve 2 és fél tizedet vert Robinsonra.

    Ekkor azonban ismét beküldték a biztonsági autót, amely egészen a versenyidő lejártáig a pályán maradt, ezzel bebiztosítva a történelmi magyar sikert, amely egyben Molnár Martin első győzelme autóversenyzőként.

    Az ezzel az eredményével a pontverseny élére álló (120 ponttal vezet a 118 pontos McLaughlin előtt) Martinra még két futam vár a hétvégén, ebből egy szombaton, egy vasárnap. A szombati, fordított rajtrácsos futam magyar idő szerint 17:15-kor rajtol, Martin pedig a 10. helyről várhatja a lámpák kialvását.

    A thruxtoni versenyhétvége részletes eredményei ITT, élő eredménykövetés pedig ITT érhető el.

    Forma–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin

  • Charles Leclerc esküvőn járt, majd ott felejtette a testvérét (videó)

    Charles Leclerc esküvőn járt, majd ott felejtette a testvérét (videó)

    Mulatságos jeleneteket örökített meg egy TikTok-felhasználó a Leclerc-testvérekről.

    Családi esküvőn vett részt Charles Leclerc a Spanyol és a Kanadai Nagydíj közötti kéthetes szünetben. A Ferrari monacói versenyzőjének bátyja, Lorenzo Tolotta-Leclerc vette el feleségül menyasszonyát, Dr. Charlotte Di Pietrót. Az eseményről több fotó is megjelent a közösségi médiában.

    Az ifjú pár:

    Leclerc esküvő
    Forrás: Alexandra Saint-Mleux Instagram

    Középen Charles és Lorenzo, mellettük a jobb szélen Arthur Leclerc:

    Leclerc, esküvő
    Forrás: Lorenzo-Tolotta Leclerc Instagram

    A TikTok-ra pedig felkerült egy mulatságos videó is arról, ahogyan Charles és párja, Alexandra Saint-Mleux egy ezüst színű Ferrari Purosangue-val elhajt az eskövő helyszínéről, nem sokkal később pedig megjelenik a Arthur, Charles öccse, és tanácstalanul téblából fel-alá. Ezután a jelenleg az IMSA-ban és a GT World Challenge-ben egy GT3-as Ferrarival versenyző, az F1-es Ferrari istálló fejlesztőpilótájaként is tevékenykedő Arthur telefonál egyet, majd feltűnik az úton a visszatérő báty, aki a jelek szerint elfelejtette, hogy az öccsét is haza kell vinnie.

    @alexandraasainttmleuxx

    Credits📷: @PistonsBrothers on YouTube #alexandrasaintmleux #alexandramalenasaintmleux #alexandrasaintmleuxedit #leoleclerc #leoleclercsaintmleux #charlesleclerc #charlesleclercedit #charlesleclerc16 #wagsf1 #f1wag #f1wags #F1 #formula1 #ferrari #meshki #jacquemus #foryoupagе #fyp #fy @Alexandra Saint Mleux @Charles Leclerc @Arthur Leclerc

    ♬ original sound – SpongeBob background music

    Egy hiba miatt a Ferrari majdnem bukta az F1-történelmi tettet

  • Ez lenne a borzasztó igazság Lewis Hamilton jelenéről?

    Ez lenne a borzasztó igazság Lewis Hamilton jelenéről?

    Lewis Hamilton küszködik, aminek csak részben a Ferrari az oka. A hétszeres világbajnok látszólag abban reménykedik, hogy majd jövőre minden jobb lesz, de a háromszoros F1-es futamgyőztes szavai más sugallnak.

    A kínai sprinten elért első helyet és a miami sprinten szerzett dobogót leszámítva Lewis Hamilton számára eddig a küszködésről szól az idei szezon, és még azt sem lehet elmondani, hogy a hétszeres világbajnok helyzete fokozatosan javulna, hiszen a legutóbbi futamot, a Spanyol Nagydíjat követően kijelentette, hogy még soha nem volt ennyire rossz versenye.

    Hamiltont olyannyira megviselte, hogy Barcelonában nem volt meg a tempója, ami miatt már a futam elején el kellett engednie Charles Leclerc-t, majd a hajrában még Nico Hülkenberg is megelőzte, hogy szűkszavú interjúkat adott a leintés után, az egyik miatt pedig még bocsánatot is kért a Sky Sports riporterétől.

    „Mit akarsz, mit mondjak?” – Hamilton nem érti, nem akar róla beszélni, a Ferrari nem fog segíteni

    Hamilton küszködése nyilvánvalóan összetett problémákra vezethető vissza, hiszen az idei Ferrari sem mondható éppen tökéletesnek, a csapat pedig továbbra sem találja az okait az egykörös tempója hiányának. Charles Leclerc azonban mégis rendszeresen jobb teljesítményre képes a 40 esztendős britnél, aki már többször is lemondón nyilatkozott arról, hogy az idén bármilyen javulás be fog következni az ő oldalán.

    A Ferrari ugyanakkor nem engedheti csak úgy el a 2025-ös szezont, hiszen a konstruktőri pontversenyben 165 ponttal a második helyen áll a 197 pontos McLaren mögött. Hamilton azonban Spanyolországban kijelentette, szólni fog Maranellóban, ha úgy érzi, már nincs értelme az SF-25-össel vesződni.

    „Nem tudom, hogy milyen fejlesztéseink érkeznek még, de egy ideje már nem vetettünk be újítást. Megyünk előre azzal, amink van, de még éppen időben azt fogom mondani, hogy »Koncentráljunk a következő évre.« Az idén építjük az alapokat, tanulunk az eszközeinkről, a struktúráról, a folyamatainkról, és élesítjük azokat, hogy amikor elkezdődik a következő szezon, olyan autónk legyen, amilyet igazán akarunk” – idézi őt a RacingNews365.com.

    Azért Hamilton ezután hozzátette, nem ő dönt ebben a kérdésben, csak javaslatot adhat, de ismét hangsúlyozta, hogy 2026-ban nagyobb esélyekkel szállhatnak harcba a vb-címekért. „Ez nem tőlem függ, és dolgozunk a következő évi autón. Hogy már 100%-ban arra koncentrálunk-e, vagy nem, arról nem beszélhetek, de jelenleg a következő évi bajnokság az, amelyik nyílt. Az ideit sokkal nehezebb megnyerni, de még nem zárult le.”

    Ez már a végjáték?

    Hamilton teljesítményével kapcsolatban nagy kérdés, hogy lesz-e még ennél lényegesen feljebb akkor, ha a Ferrari tényleg vb-címre alkalmas autót tud adni alá, vagy ebben az esetben Charles Leclerc fogja learatni a babérokat. Hiszen azt már a Mercedesnél töltött utolsó időszakában látni lehetett, hogy a hétszeres világbajnok egy körön sebezhető, így joggal vetődik fel a kérdés, hogy a gondjainak egy részét az ő hanyatlása okozza.

    Lewis Hamilton, Ferrari
    Fotó: Ferrari

    Így véli Johnny Hebert, aki szerint hasonló történik Hamiltonnal, mint ami a sportág legnagyobbjai közül többekkel is megesett.

    „Úgy tűnik, Hamilton elveszett, igazán elveszett. Nem tudom, hogy a nyers tempója, amely a karrierje során végig megvolt, megvan-e még. Azt gondoltam, hogy a puszta képességeivel képes lesz bármilyen, autóval kapcsolatos problémát elfedni, de úgy tűnik, hogy gödörben ragadt. Nem jó ezt látni” – idézi a háromszoros futamgyőztes a GPBlog.

    „Ugyanakkor nem előszür látunk ilyesmit. Nigel Mansell 1992-ben világbajnok lett, 1993-ban Amerikában versenyzett, majd 1994-ben visszajött és többé nem működött neki. Aztán ez megtörtént Michael Schumacherrel is, amikor a szünete után visszatért, és már nem volt ugyanaz a Schumacher, aki azelőtt. Mindig eljön az ember karrierjében a csúcspont, majd annak a vége. Nem szép ezt látni.”

    Michael Schumacher tényleg ennyire gyenge volt második F1-es karrierje során?

    Herbert hozzátette, hogy a Ferrari sem tökéletes, ami szintén visszavetheti Hamiltont, de Leclerc akkor is jobb nála.

    „Volt néhány rossz döntés a Ferrari stratégiájában és rossz kommunikáció a rádióban. Hamilton és a mérnöke között nincs meg az a szinergia, amire [Hamiltonnak] szüksége van. A kínai sprintfutam óta nem találta meg a komfortzónáját. A sport nagyjai a csúcson képesek a legtöbbet kihozni az autójukból. Max Verstappen ezt teszi jelenleg, Hamilton viszont látszólag már nem tudja kihozni belőle azt a pluszt, amire szüksége lenne. Nem fogja megérteni, hogy miért van ez, mert úgy fogja érezni, hogy képesnek kellene lennie erre. De Leclerc jobban teljesít egy ugyanolyan autóban. Ő tovább fog fejlődni és ő irányítja a Ferrar jövőjét, ő az a fickó, akire támaszkodhatnak. A Ferrari jelenleg nem támaszkodhat Lewis Hamiltonra. Borzasztó kimondani, de ez az igazság.”

    Verstappen az idei szezon végén visszavonul az F1-től, állítja a Red Bull volt szerelője

  • Elsírta magát a McLaren zaklatott fiatal pilótája, majd törölte a telefonjáról a közösségi oldalakat

    Elsírta magát a McLaren zaklatott fiatal pilótája, majd törölte a telefonjáról a közösségi oldalakat

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) erős hangvételű közleményt tett közzé azok után, hogy a Forma–2-ben versenyző Alex Dunne olyan mértékű zaklatásnak volt kitéve, hogy inkább törölte a közösségi oldalait a telefonjáról. A probléma persze nem új, és kérdés, hogy ettől megoldódik-e.

    A McLaren-junior Dunne jelenleg az F2 éllovasa, Monacóban azonban nem alakult jól a főversenye, hiszen az első kanyarban ütközött Victor Martinsszal, ami 11 autós tömegbalesetet idézett elő. Az ART pilótája ezek után pedig még inkább ráirányította az őt meglökő Dunne-ra a világ figyelmét azzal, hogy a szintén kieső Pepe Martínak a bokszutcában, kamerák előtt a riválisára utalva azt ecsetelte, hogy „Azt hiszi, ő Max Verstappen!”

    Dunne egy héttel később, Barcelonában sírva mesélte el a sajtótájékoztatón, hogy miután posztolt a közösségi médiában, mekkora gyűlöletcunami zúdult rá.

    „Sok mindent kaptam Monaco után. Normál esetben nem olvasok ilyesmit és nem idegeskedek miatta, de most nagyjából egy órával a verseny után minden közösségi média alkalmazást töröltem a telefonomról, mert soha életemben nem kaptam ennyire rossz üzeneteket. A nagy része nagyon-nagyon rossz volt és eléggé felzaklatott.”

    Dunne mellett Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke is kiállt.

    „Ha a többszörös világbajnokokat nézzük, átéltek olyan helyzeteket, amelyek nagyon fontosak voltak abból a szempontból, hogy finomhangolják azt, ahogyan versenyeznek. Jót beszélgettünk Alexszel, hogy megerősítsük a támogatásunkat a tehetsége, a sebessége és a bajnoki hadjárata iránt. Mindig is nagyon érett személyt láttunk benne” – mondta az olasz, majd megdicsérte Dunne-t a barcelonai sprintfutamon nyújtott teljesítményéért.

    „Rá kell ébrednünk, hogy nehéz világban élünk, amelyben az emberek mindenfajta alap és hozzáértés nélkül megtámadhatják a másikat – folytatta Stella. – Teljes mértékben Alex mögött állunk, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. Együttéreztem vele, miközben nagyon büszke is voltam rá azért, ahogy reagált, hogy természetes volt. De mindannyiunknak el kell gondolkozni, nekem is az általános felelősségünk kapcsán, és nektek is, srácok, akik a tollat forgatják. Biztosra kell mennünk, hogy bármit is csinálunk, megpróbáljuk elkerülni az ellentmondásos helyzeteket. Ezzel nem az Alex-szel történtekre gondolok. Nem tudom, mit írtak róla a médiában, csak azt, amit a kommentekben. Csak szeretnék felelősségteljes gondolkodásra ösztönözni.”

    Dunne a barcelonai F2-es sprintfutamon a 19. helyről rajtolva lett második:

    És nemcsak Stella, hanem az FIA is szeretné ezt megtenni, ezért az Egységesen az online zaklatás ellen nevű kampányának keretein belül közleményt adott ki a történtek miatt.

    „A csapataink és pilótáink nevében, az F1, az F2, az F3 és az FIA határozottan elítéli az online bántalmazás bármilyen formáját. Továbbra is tenni fogunk ellenek és jelentjük a zaklatás a közösségi média felületein. Akár szurkoló vagy, akár a motorsportos világ tagja, mindannyiunkat a szenvedély vezérel. Ennek az egésznek a szívében pedig emberek vannak. Mindenkit arra biztatunk, hogy legyen tisztelettel a sportolók és csapatuk iránt.”

    Hogy a bántalmazó kommentek jelentgetése a Facebooknak, Instagramnak, X-nek visszaszorítja-e a minősíthetetlen módon viselkedő rajongókat, az persze erősen kérdéses, de jelenleg nem igazán van más eszköze az FIA-nak, mint ez, illetve a folyamatos edukálás, hogy olyan környezetet alakítsanak ki, amelyben a szurkolói közösség veti ki magából azokat, akik ilyesmit tesznek.

    Az online zaklatás az F1-ben is rendszeresen jelen van, az idén Jack Doohant és Tsunoda Yukit találták meg eddig a legdurvábban:

    Közleménycunamiban kérlelik a pilóták zaklatóit, és már oda is belelátják őket, ahol nincsenek is ott

  • Verstappen az idei szezon végén visszavonul az F1-től, állítja a Red Bull volt szerelője

    Verstappen az idei szezon végén visszavonul az F1-től, állítja a Red Bull volt szerelője

    Nem elég, hogy egyre nehezebb helyzete ellenére Max Verstappent jósolja világbajnoknak az idén, egy ennél is merészebb jóslattal állt elő a Red Bull korábbi szerelője.

    Max Verstappen 27 évesen négyszeres világbajnok, úgyhogy a kora, illetve teljesítménye, tehetsége, képességei alapján bőven lenne rá esélye, hogy minden idők legeredményesebb Forma–1-es pilótája legyen. Ehhez képest évek óta azt találgatjuk, hogy mikor fogja majd azt mondani, hogy „ennyi elég volt az F1-ből”, és vág bele nagy szerelmébe, a GT-versenyzésbe.

    Persze a holland szupersztár nemcsak amiatt hagyhatja ott azelőtt a száguldó cirkuszt, hogy mindent kisajtolt volna az ottani lehetőségeiből, mert máshol is ereje teljében, még fiatalon akar versenyezni, hanem a rengeteg verseny és a neki nem tetsző irányba változó sportág is ebbe az irányba tereli. Jelenleg ugyan 2028 végéig köti szerződés a Red Bullhoz, folyamatosan arról szólnak a hírek, hogy az Aston Martin vagy a Mercedes csábíthatja-e el az energiaitalos csapattól, vagy éppen egyik sem, és 2026-ban szabadságra megy.

    A Red Bull közismert korábbi szerelője, Calum Nicholas szerint azonban egyik harmadik opció fog megvalósulni. A saját könyvet író és médiakarrierbe kezdő szerelő Lucas Stewart YouTube-csatornáján kapta meg a kérdést, azaz pontosabban a lehetőséget, hogy a következő mondatba beillessze a hiányzó részt: „Max Verstappen … világbajnoki címmel fogja befejezni a karrierjét.”

    Calum Nicholas, Red Bull
    Nicholas a 2024-es Magyar Nagydíjon / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nicholas erre meglepő módon az 5-ös számot mondta, azaz szerinte Verstappen Juan Manuel Fangióval holtversenyben minden idők harmadik legtöbb vb-címet nyerő pilótájaként vonul majd vissza, azaz nem éri utol Lewis Hamiltont és Michael Schumachert. Ami pedig ennél is meglepőbb, az a mikorra adott válasza. „Szerintem Max nyerni fog az idén, aztán befejezi. Nyilvánvalóan nem tudok semmit, de szerintem őrültség nem őt megnevezni az idei vb-cím nyertesének.”

    Persze nézőpont kérdése, hiszen Verstappen jelenleg 49 pontos, azaz 1 pont híján két futamgyőzelemnyi hátrányban van az éllovas Oscar Piastri mögött, és az sem elképzelhetetlen, hogy egy futamot ki kell majd hagynia, ami akár végérvényesen megpecsételheti a világbajnoki reményeit. Eközben a Red Bull továbbra sem tudta orvosolni az RB21-es problémáit, ugyanakkor az is igaz, hogy ha a mezőnyből valaki képes lehet kisebb csodát téve nem a legjobb autóval is nyerni, akkor az Verstappen.

    Hogy a visszavonulással kapcsolatos felvetését Nicholas mire alapozta, azt nem fejtette ki, de 10 éven át (2015-től 2025-ig) volt a Red Bull tagja, így testközelből figyelhette, ahogy Verstappen 18 éves ifjoncból a mezőny legjobbja lesz, ez idő alatt pedig nyilván valamennyire megismerte a sisak mögött rejtőző embert és annak gondolkodását. Hogy aztán bejön-e a jóslata, az még az idén kiderül.

    Hatalmas átigazolási bomba készül a Forma–1-ben?

  • Hatalmas átigazolási bomba készül a Forma–1-ben?

    Hatalmas átigazolási bomba készül a Forma–1-ben?

    Lewis Hamilton Ferrarihoz igazolásához hasonlatos szenzáció lenne, ha 15 év után Christian Horner tényleg elhagyná a Red Bullt. Márpedig a GPBlog arról ír, hogy egyre inkább ebbe az irányba mennek a dolgok, és Horner már ki is nézte, hogy melyik riválisnál folytatná.

    Az utóbbi időszakban eléggé megszaporodtak a találgatások Christian Horner jövője és a Red Bull csapafőnöki pozíciója körül. Először az vetődött fel, hogy az Alpine azóta lemondott vezetője, Oliver Oakes veszi át Horner helyét (ez aztán elhalt, miután kiderült, hogy Oakes testvérét letartóztatták, és a csapatfőnök emiatt távozott), majd arról cikkezett az F1-es sajtó, hogy a Ferrari többször is megkörnyékezte Hornert. A pletykákat tettek azonban nem követték.

    A szóbeszéd azonban nem ült el, a GPblog ugyanis ma arról írt, hogy a jelek szerint Hornert hamarosan kitessékelhetik a Red Bulltól, mert a csapatfőnök már nem élvezi Chalerm Yoovidhya, a Red Bull energiaital-márka thai többségi tulajdonosának támogatását, aki az 51 esztendős csapatvezető tudtára adta, hogy ha nem javul az istálló teljesítménye, az a 2005 óta tartó kapcsolatuk végét jelentheti.

    Chaleo Yoovidhya, Mario Moretti , red bull
    Yoovidhya (balra) már nem áll ki mindenáron Horner mellett? / Fotó: Tim Whitby/Getty Images for Red Bull

    Horner tavalyi zaklatási botránya ugyanis még nem ért véget, és ha nem sikerül rendezni az ügyet, akkor a bírósági tárgyalás a Red Bull imidzsére is káros lehet. Emellett a GPblog szerint Horner – aki tavaly megpróbálta kifúrni Helmut Marko tanácsadót, csak beletört a bicskája, miután Max Verstappen közölte, hogy akkor ő is távozik – hatalma jelentősen csökkent, ugyanis a csapatfőnök már nem írhat alá szerződést versenyzőkkel, mivel ez mostantól kizárólag Marko és Oliver Mintzlaff, a Red Bull GmbH ügyvezető igazgatójának hatáskörébe tartozik. Ezt a jogkört a szaklap szerint azután vonták meg a csapatfőnöktől, hogy tavaly hosszabbított Sergio Pérezzel, akit a szezon után a rossz teljesítménye miatt elküldtek, ami 18 millió eurójába került a vállalatnak.

    A GPblog szerint mivel kezdi érezni, hogy fogy körülötte a levegő – az RB21-es gyengeségeit továbbra sem tudta orvosolni a csapat, a folyamatosan az Aston Martinnal összeboronált Verstappen pedig egyre jobban lemarad a pontversenyben –, Horner nekiállt feltérképezni a lehetőségeit, és a Ferrari-érdeklődést is ő szivárogtatta ki a német sajtónak. A csapatfőnök első számú célpontja azonban nem Maranello, hanem Enstone, ahol Flavio Briatore különleges tanácsadó éppen embert keres az Alpine élére.

    A Spanyol Nagydíjon ők ketten egyszerre vettek részt az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján, Hornernek pedig volt néhány kedves szavai az olaszhoz, akinek aligha lenne akadály a Red Bull vezérével érkező zaklatási botrány, lévén ő maga sem éppen az a botrányoktól mentes figura. Hogy a Renault mit szólna, az más kérdés, de miután visszahozta a 2008-as szingapúri ütközésbotrányban főszerepet vállaló, de azóta is tagadó Briatorét, vélhetően Luca de Meo Renault-vezér is áldását adná Horner – aki részesedést is szeretne az Alpine-ban – érkezésére, ha azzal a csapatnak esélye nyílna a fejlődésre.

    Christian Horner, Flavio Briatore
    Horner és Briatore hamarosan együtt dolgozhat? / Fotó: Sam Bagnall/Sutton Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Hogy egy ilyen forgatókönyv esetén ki lehetne Horner utódja a Red Bullnál? A lap szerint Peter Bayer, a Racing Bulls vezérigazgatója, aki amellett, hogy remek légkört teremtett a testvércsapatban, szakmailag is előrevitte az istállót, amely az idei szezonban annak ellenére rendszeresen pontszerző helyekért küzd, hogy két verseny után elveszítette a Red Bullhoz előléptetett Tsunodát, és jelenleg az újonc Isack Hadjarral és a nála nem sokkal tapasztaltabb Liam Lawsonnal kell helytállnia.

    Ez a pilóta válthatja Max Verstappent a Red Bullnál az idei szezon közben?

  • A szezon leggyorsabb pályáján folytatódik Molnár Martin brit F4-es szezonja

    A szezon leggyorsabb pályáján folytatódik Molnár Martin brit F4-es szezonja

    Molnár Martin az összetett második helyéről vág neki a brit F4 idei negyedik versenyhétvégéjének Thruxtonban, ahol reményei szerint akár az első futamgyőzelem is összejöhet.

    Idei negyedik versenyhétvégéjével folytatódik a brit Forma–4-es bajnokság. Donington, Silverstone és Snetterton után ezúttal a Hampshire megyében, Southamptontól 50 km-re fekvő Thruxtonba látogatnak a mezőny tagjai, hogy Anglia leggyorsabb versenypályáján mérkőzzenek meg.

    Thruxton a normandiai partraszállásban is kiemelt szerepet betöltő II. világháborús reptérként kezdte pályafutását, majd 1950-től rendezett előbb motor-, valamivel később már autóversenyeket is. A 3793 méter hosszú, rendkívül tempós körön mindössze két féktáv található, a pilóták pedig a legnagyobb átlag-, illetve csúcssebességet is itt érik el a teljes szezon során. Utóbbi akár 240 km/óra is lehet.

    Forma–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin

    A hétvégét az összetett második helyéről váró Molnár Martin persze nemcsak az egyenesekben szeretne gyors lenni, hanem a stopper alapján is, hogy ezáltal folytassa remek sorozatát, a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője ugyanis eddig az összes hétvégén dobogóra állhatott az idei szezonban, aminek köszönhetően csupán 9 pont a hátránya az éllovassal szemben.

    „Az itt rendezett teszten egész jó volt a tempónk, az élmezőnyben szerepeltünk – emelte ki a Virtuosi Racing versenyzője. – Ez az a helyszín, ahol a szezon során a legfontosabb lesz a szélárnyék, mert anélkül az embernek nincs túl sok esélye. A vonalvezetés alapján azt gondolhatnánk, hogy ez egy unalmas pálya, de a nagy tempó és a szélárnyékozás miatt egyáltalán nem az. Remélhetőleg jó hétvégénk lesz. A célom természetesen a minél jobb eredmény elérése mellett az, hogy megszerezzem az első futamgyőzelmemet. Bízom benne, hogy ezen a hétvégén ez is össze fog jönni.”

    A thruxtoni versenyek amellett, hogy élvezetes csatákat hozhatnak, nagyobb próbatétel elé állítják a pilótákat, mint ami első ránézésre a vonalvezetésből következhet, hiszen az a két féktáv, amit teljesíteniük kell, egyaránt nagyon nehéz, mivel kanyarodás közben kell fékezni. Az aszfalt ráadásul nagyon érdes, ezért akár egyetlen elfékezésnek is komoly hatása lehet a versenyképességre.

    Érdekességnek pedig ott van a versenypálya közepén működő reptér, így az olykor le- és felszálló repülőgépek közvetlenül a versenyzők feje fölött szállnak el.

    A thruxtoni versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:

    Szombat
    10:00 – 10:25: Időmérő edzés
    13:55 – 14:15: 1. futam
    17:15 – 17:35: 2. futam

    Vasárnap
    14:40 – 15:05: 3. futam

    Molnár Martin már második a brit F4-ben, miközben újabb dobogós helyezést ért el