Szerző: Majer Dániel

  • Norris inkább elbukná a vb-címet, minthogy megkérje Piastrit, álljon félre előle

    Norris inkább elbukná a vb-címet, minthogy megkérje Piastrit, álljon félre előle

    Lando Norris és Oscar Piastri is válaszolt arra a felvetésre az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy a McLarennek adott esetben félre kellene-e állítania az ausztrál pilótát ahhoz, hogy csapattársa világbajnok legyen.

    Max Verstappen 12, Oscar Piastri 16 pontos hátrányból várhatja a hétvégi, mindent eldöntő Abu-dzabi Nagydíjat Lando Norrishoz képest, ebből fakadóan pedig benne van a pakliban, hogy a McLaren a saját elveivel szembemenve csapatutasítást lesz kénytelen alkalmazni ahhoz, hogy Norris nyerjen.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke erről a katari futam után azt mondta, át fogják beszélni a forgatókönyveket, de úgy mennek neki a hétvégének, hogy mind Norrisnak, mind Piastrinak meg kell kapnia a lehetőséget a végső győzelemre. Az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján azonban az derült ki, hogy ez a beszélgetés egyelőre nem történt meg.

    A McLaren elbeszélget Norrisszal és Piastrival az abu-dzabi finálé előtt

    „Nem beszéltünk erről, és őszintén szólva imádnám, de nem hiszem, hogy kérném – válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésre Lando Norris. – Nem tudom. Oscaron múlik, nem feltétlenül rajtam, és ugyanez igaz fordítva is. Szerintem én megtenném, mert én ilyen vagyok, de nem rajtam múlik. Nem fogom kérni, nem akarom kérni, mert nem feltétlenül tartom igazságos kérésnek. Ugyanakkor, ha Max emiatt nyer, akkor ez van, gratulálok neki, és várom a következő évet, mert nem fog megváltozni ettől az életem, és ő érdemelte meg.”

    Norris tehát inkább elveszítené a vb-címet, minthogy adott esetben arra kérje Piastrit, hogy álljon félre előle. Hogy az ausztrál mit tenne, azt azonban nem tudtuk meg. „Nem beszéltünk róla, és amíg nem tudom, hogy mit várnak el [a McLaren részéről], addig nem tudok erre válaszolni” – közölte.

    Persze attól még, hogy Norris nem kérne ilyet, a McLaren vélhetően meglépné, hogy félreállítja Piastrit, ha ez kell ahhoz, hogy ne Verstappen nyerje az idei vb-címet.

    Russell szerint nem lenne elfogadható

    A sajtótájékoztató korábbi részében megkérdezték róla George Russellt is, hogy adott esetben a McLarennek félre kellene-e állítania a matematikai esélyekkel szintén rendelkező Piastrit, mire ő elmondta, hogy ez nem lenne korrekt. „Nem gondolom, hogy elfogadható vagy ésszerű dolog lenne megkérni egy versenyzőt, aki szintén esélyes a bajnoki címre az utolsó futamon, hogy engedje el a csapattársát” – mondta Russell.

    A Mercedes versenyzője ezután kifejtette, vannak olyan szituációk, amikor ezt meg lehet tenni, de szerinte ez a mostani nem olyan. „Azt gondolom, hogy ha más szezonokra tekintünk vissza — mondjuk Checo [Pérez] és Max [Verstappen], vagy Barrichello és Schumacher esetére —, amikor egyértelmű volt, hogy az egyik versenyző megy a bajnoki címért, és az utolsó futamon az, akinek már nincs esélye megnyerni a bajnokságot, félreáll, az teljesen ésszerű. Szerintem ezt minden egyes pilóta megtenné. De az én esetemben ez (Piastri félreállítása) egyáltalán nem lenne fair. Szerintem mindkettejüknek meg kell kapnia az esélyt, és ha emiatt maradnak alul, akkor el kell fogadni, hogy a másik jobb munkát végzett — ez a versenyzés, így kell lennie.”

    Korábban Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója kijelentette, hogy inkább ismétlődjön meg a 2007-es szezon és nyerjen nevető harmadikként Max Verstappen, minthogy csapatsorrendet alkalmazzon.

  • Piastrit lecseréli a McLaren, Leclerc testvére visszatér Abu-Dzabiban

    Piastrit lecseréli a McLaren, Leclerc testvére visszatér Abu-Dzabiban

    Miként az itt lenni szokott, Abu-Dzabiban tömegével jelennek majd meg az újoncok a pénteki első szabadedzésen, miután több istálló még adós az éves kvóta teljesítésével – csak a Mercedes és a Sauber nem –, itt pedig ismét egy olyan helyszínen vagyunk, ahol nem túl reprezentatív a nappali körözés, lévén a hétvége érdemi részét villanyfény mellett rendezik.

    A mezőny tíz csapatából összesen nyolc szerepeltet legalább egy újoncot – az Aston Martin egyenesen kettőt –, akik között ott van a minap a Racing Bulls egyik 2026-os pilótájának bejelentett Arvid Lindblad is. A jövőre Liam Lawson mellett debütáló, az idén már két első szabadedzésen is pályára lépő versenyző azonban nem a Racing Bulls, hanem a Red Bull autójában tűnik majd fel a 2026-ra ülés nélkül maradó Yuki Tsunoda helyén, míg a Racing Bullsban a friss Super Formula-bajnok Ayumu Iwasa lesz a beugró Lawson ülésében.

    A vb-címre pályázó Max Verstappen tehát az összes szabadedzésen vezetheti majd a Red Bullt, ami nyilván nem hátrány. Ugyanígy nem esik el pályaidőtől a pontversenyt vezető Lando Norris sem, ellentétben a harmadik bajnokaspiráns Oscar Piastrival, aki viszont kénytelen lesz kihagyni az első edzést ahhoz, hogy a McLaren is letudhassa az idei utolsó olyan alkalmat, amikor két futamnál kevesebb F1-es tapasztalattal rendelkező versenyzőt kell autóba ültetnie. Piastri helyettse a Mexikóban Norrist váltó Pato O’Ward lesz, aki így idén másodszor szerepel majd F1-es hétvégén.

    Hogy Piastri lecserélése mennyire érinti majd hátrányosan az ausztrált, az a hétvége során kiderül, mert bár nem reprezentatví az első edzés, azért minden, autóban eltöltött perc számít.

    Hiába nagy Norris előnye, az ő helyzetében a legtöbben elbukták a bajnoki finálét

    A konstruktőri bajnokságot már biztosan a negyedik helyen záró Ferrarinál Lewis Hamilton ül kispadra, hogy tavaly után az idei abu-dzabi első edzésen is összeálljon a Leclerc–Leclerc duó, hiszen Charles öccse, a teszt- és fejlesztőpilótai státuszban levő Arthur ismét lehetőséget kap.

    Az Aston Martinnál a tartalék Jak Crawford mellett egy másik újonc is körözhet – annak ellenére, hogy már Crawforddal letudja az idei kvótát a csapat –, ugyanis az F2-ben versenyző Cian Shields beülhet Fernando Alonso autójába. A 20 esztendős pilóta tavaly 30. lett az F3-ban, az idén pedig a teljes munkaidős versenyzők közül utolsóként, pont nélkül áll jelenleg az F2-ben, nem a tehetsége juttatta tehát ebbe a helyzetbe.

    Az Aston Martin párosán kívül még a Williamsbe Albon helyére beülő Luke Browning az, aki ezzel párhuzamosan az F2-ben is vezet a hétvégén.

    Az abu-dzabi első szabadedzésen vezető újoncok névsora

    McLaren: Pato O’Ward
    Ferrari: Arthur Leclerc
    Red Bull: Arvid Lindblad
    Aston Martin: Jak Crawford; Cian Shields
    Alpine: Paul Aron
    Haas: Ryo Hirakawa
    Racing Bulls: Ayumu Iwasa
    Williams: Luke Browning

  • Verstappen „tönkre fogja tenni” a „nagyképű” Norris álmait

    Verstappen „tönkre fogja tenni” a „nagyképű” Norris álmait

    A Forma–1 egykori mindenható ura, a sportágat 40 éven át irányító Bernie Ecclestone már most ott van az Egyesült Arab Emírségekben, ahol a hétvégén az Abu-dzabi Nagydíjon eldől, hogy ki nyeri az idei világbajnoki címet. A 95 esztendős üzletember pedig elmondta, hogy hiába a 12 pontos előnye, szerinte nem Lando Norris lesz az.

    „Még mindig hiszem, hogy Max [Verstappen] megcsinálja. Megérdemli. Régen azt mondtam, Alain Prost volt minden idők legjobb versenyzője, aki rádió nélkül, egyedül oldotta meg a dolgokat, de azt hiszem, Max a legjobb, akit valaha ismertem. Egyedülálló” – nyilatkozta Ecclestone a Daily Mailnek.

    „Lando rendben van, nagyon jó pilóta, de túlságosan magabiztos, túl nagyképű, elhiszi a saját hírnevét. De amikor igazán számít, ideges lesz, és nem tud úgy teljesíteni, mint Max, aki nyomás alatt is képes hozni, amit kell. A szezon eleje óta azt mondom, hogy Max lesz a végén a befutó, és még mindig így gondolom” – folytatta.

    Hiába nagy Norris előnye, az ő helyzetében a legtöbben elbukták a bajnoki finálét

    Az F1 egykori vezére ezután kifejtette azt is, hogy a McLaren helyében nem támogatta volna Norrist – hogy a wokingiak ezt tették, az is Ecclestone véleménye –, Verstappen pedig olyan pilóta, aki ellen semmilyen helyzetben nem érdemes fogadni.

    „A McLaren nagyon sokat tett Landóért Oscarral szemben, támogatták őt a másik srác helyett, például Monzában is, amikor Landónak rossz volt a kerékcseréje, és ezért cserélték meg őket. Lehet, hogy ez a hozzáállás még működni fog számukra, nem tudom. Én nem ezt tettem volna. Egy rossz kerékcsere a verseny része, el kell fogadni, nem pedig manipulálni. De Max ellen sosem lehet fogadni. Valami egyedi. Egyszeri tehetség és ráadásul szuper kedves srác, remélem, sikerül neki. Nincs vesztenivalója, ez is előny.”

  • Hamilton szavai ellenére már nem a sajtó tehet arról, hogy rossz a Ferrari?

    Hamilton szavai ellenére már nem a sajtó tehet arról, hogy rossz a Ferrari?

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke mintha másként állna a sajtó olasz istállóra gyakorolt hatásaihoz, miután kiderült, hogy nem zárnak sikeres évet. 

    Júniusban az olasz sajtó összehangolt támadást indított Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke ellen, ám a maranellói istálló végül meghosszabbította a francia szakember idei év végén lejáró szerződését. Vasseur akkor élesen bírálta a sajtó képviselőit, mondván amikor mindenféle pletykát terjesztenek a Ferrariról, nem gondolnak bele, hogy itt is emberek dolgoznak.

    „Nyugodtnak kell maradnom, mert a végén még a felügyelőkhöz kerülök. Ez az olasz sajtó egy része, nem az egész. Ez nem rólam szól, mert én megbirkózom vele, sokkal inkább a csapatban dolgozó emberekről. Hogy így dobálózzanak a nevükkel, az egyszerűen tiszteletlen velük és a családjukkal szemben. Tavaly ott volt az ügy az aerodinamikai főnökkel, az idén pedig előkerültek más nevek. Nem tudom, hogy mi a cél, nem értem, hogy mi a cél. Talán az, hogy besározzák a csapatot. De ebben az esetben nem látom az értelmét [annak, hogy újságírók ilyen történeteket írnak.] Talán csak így tudnak létezni. Valószínűleg inkább ez az oka” – forrongott a csapatfőnök.

    Vasseur ezután azt ecsetelte, hogy az ilyen dolgok „egyértelműen rosszat tesznek a csapatnak; egy ponton hatással vannak a koncentrációra, és amikor a bajnoki címért küzdesz, minden egyes részlet jelentheti a különbséget”, majd kijelentette: „Nem így leszünk képesek megnyerni a világbajnoki címet, legalábbis nem ilyen újságírókkal körülöttünk.”

    Fred Vasseur, Ferrari
    Fotó: Ferrari

    „Egy ponton figyelembe kell vennünk, hogy minden egyes csapat tagjai nagyon keményen dolgoznak – folytatta. – Minden energiájukat beleteszik, olykor áldozatot hoznak a családjukkal, úgyhogy ilyen módon nyomtatásba tenni a nevüket nagyon-nagyon kemény. Meg kell érteni, hogy amikor egy újságíró azt írja, hogy a Ferrari ezt vagy azt az embert fogja szerződtetni az adott pozícióba, akkor az éppen abban a pozícióban levő ember vasárnap este azt mondja, »rendben, holnap reggel már nem lesz állásom, ha igaz, amit az újságban írnak.« Napi szinten írnak ilyeneket Olaszországban, és ez már túl sok. Ha sikeresek akarnak lenni, képesnek kell lennünk tiszta környezetben dolgozni, de jelenleg nem ez a helyzet” – jelentette ki a csapatfőnök.

    Azóta kiderült, hogy a Ferrari nem lett sikeres az idén, hiszen már biztos, hogy csak a konstruktőri negyedik helyen zárja a szezont, és az is elég valószínű, hogy 2021 óta először ismét nem nyer futamot. Mindezt az újságírókra fogni nyilván nem lehet, ezért érthető, hogy Lewis Hamilton szavaira reagálva Vasseur már egészen másként beszélt a sajtó csapatra gyakorolt hatásáról. A hétszeres világbajnok Katarban azt mondta: „A médiában folyamatosan jelen lévő negativitás hatással van rájuk (a Ferrari tagjaira). Hazamennek a feleségükhöz, akik azt mondják: »ezt mondták arról, ahol dolgozol«, és biztos vagyok benne, hogy ez nehéz. A gyerekekkel együtt, mindenütt – sok emberre hatalmas teher nehezedik emiatt.”

    Hamilton szavaival ezután szembesítették a főnökét, ő azonban most kijelentette, az ilyesmivel együtt kell tudni élniük. „Természetesen nem segít, de ez a munkánk: ha jó eredményeket érsz el, akkor… gyakran előfordul, hogy világbajnok vagy, aztán egy nehéz időszak jön, és sehol sem vagy. De csapatként a saját buborékunkban kell maradnunk, és kihozni a legtöbbet abból, amink van” – mondta.

  • Norris a lázadó, Verstappen a sötét lovag – libabőrös kedvcsináló Abu-Dzabi előtt (videó)

    Norris a lázadó, Verstappen a sötét lovag – libabőrös kedvcsináló Abu-Dzabi előtt (videó)

    A Star Warsból merített ihletett a Canal+, amikor megalkotta az idei szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj promóvideóját. Max Verstappen az erő sötét oldalát, Lando Norris pedig a lázadókat képviseli.

    Egy Forma–1-es bajnoki finálé mindig különleges, hiszen nem minden évben adatik meg, hogy az utolsó versenyen dőljön el a világbajnoki cím sorsa (legutóbb 2021-ben volt ilyen). Az pedig még különlegesebbé teszi, ha kettőnél több versenyző is matematikai eséllyel vág neki az utolsó csatának.

    A francia Canal+ promóvideójából ez mondjuk nem tűnik ki, hiszen Oscar Piastri nem kapott szerepet benne – vélhetően azért, mert az ő bajnoki esélyei a legcsekélyebbek –, de ettől még zseniális lett a Star Wars-tematikájú alkotás, amelyben Lando Norris lázadóként menekül a Sith-lovagként ábrázolt, őt üldöző Max Verstappen elől.

    Íme:

    A legjobb helyzetből a Verstappen előtt 12, Piastrival szemben 16 ponttal vezető Norris várhatja a hétvégét, hiszen amennyiben dobogón végez, biztosan világbajnok. Ezzel együtt hiba lenne odaadni neki előre a vb-trófeát, hiszen a történelmi példák is mutatják, hogy innen is el lehet bukni egy vb-címet. Ezekről alábbi cikkünkben írtunk:

    Hiába nagy Norris előnye, az ő helyzetében a legtöbben elbukták a bajnoki finálét

  • Utolsó futamára készül jelenlegi nevén az F1-es csapat, jövőre máshogy fogják hívni

    Utolsó futamára készül jelenlegi nevén az F1-es csapat, jövőre máshogy fogják hívni

    Jövőre nemcsak az Audivá váló Sauber nem a jelenlegi nevén fog versenyezni, ugyanus utolsó versenyére készül a MoneyGram Haas F1 Team ezen a néven, az abu-dzabi szezonzárót a konstruktőri tabella 8. helyéről váró, már eddig megszerzett 73 pontjával is a csapat történetének második legmagasabb ponttermését elérő istálló ugyanis szakít a főszponzorával.

    Az amerikai istálló és a nemzetközi pénzküldési szolgáltatást nyújtó MoneyGram 2022 októberében jelentette be, hogy partnerségre lép, ám az együtműködés valamivel több mint három évvel később véget ér.  „Három és fél évnyi sikeres partnerség után elérkezünk az utolsó nagydíjhétvégéhez, amelyen MoneyGram Haas F1 Teamként versenyzünk. Köszönünk mindent a MoneyGram teljes csapatának a hihetetlen támogatásért és a valódi együttműködésért — fantasztikus utazás volt” – olvasható az istálló közleményében.

    A MoneyGram Haas F1 Team a 2025-ös szezon utolsó nagydíjára a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyén érkezik, 73 ponttal – ez már most a csapat történetének második legmagasabb szezonbeli pontszáma. Esteban Ocon és Oliver Bearman összesen 19 top 10-es helyezést szereztek a nagydíjakon és a sprintfutamokon, melyek csúcspontja Bearman mexikóvárosi negyedik helye volt – ez beállította a MoneyGram Haas F1 Team valaha elért legjobb eredményét.

    A Haasnak az előrelépésre is megvan a lehetősége, hiszen az Aston Martin csak 7 ponttal áll előtte, míg matematikailag a Racing Bulls is fogható, de ehhez már 20 ponttal kellene többet szerezniük, mint a Red Bull testvéristállójának. Ugyanakkor pozíciót is bukhatnak, hiszen a Sauber csupán 5 ponttal lemaradva követi őket a 9. helyen.

    Jön a Toyota

    A főszponzorral való szakítás után a Haas bejelentette, hogy 2026-tól kiterjeszti a Toyotával meglévő technikai együttműködését – az idén korábbi autós tesztprogramot bonyolítottak és elindult a Haas első saját F1-es szimulátorának építése – és a japán gyártó névadó partner lesz, az istállót pedig TGR Haas F1 Teamnek fogják hívni a Toyota Gazoo Racing rövidítése alapján. Ezzel a Toyota a 2009-es gyári kiszállása óta először lesz jelen egy csapat nevében, ami várhatóan a január 23-án érkező TGR Haas VF-26-os dizájnjában is erőteljesebben visszaköszön majd.

    Fotó: Haas – X

    „A 2025-ös szezon kihívásai során tanúja voltam annak, ahogy a fiatal TGR-pilóták és mérnökök elkezdtek hinni a saját képességeikben, és még nagyobb álmokat tűztek ki maguk elé – nyilatkozta Akio Toyoda, a Toyota elnöke. – Mélységesen megérintett ez az átalakulás, és ma már magabiztosan mondhatom: a Toyota végre megindult – valóban megindult. Azáltal, hogy jövőre tovább visszük a Haas-szal való partnerségünket, a TGR ‘People, Product, Pipeline’ (Emberek, Termék, Utánpótlás) alapelve minden eddiginél gyorsabban fog fejlődni. Eljött az idő, hogy a következő generáció megtegye első lépéseit a világ színpada felé. Gene Haasszal, Ayaóval és a teljes TGR Haas F1 Team csapatával együtt egy olyan kultúrát és csapatot fogunk építeni, amely a jövőt szolgálja.”

    Az együttműködés kiterjesztése csak erősíteni fogja azokat a pletykákat, amelyek szerint a Toyota idővel a Haas megvásárlásával térne vissza gyári csapatként az F1-be, egyelőre azonban Gene Haas nem tett olyan kijelentést, ami arra utalna, hogy a csapata eladását fontolgatná.

  • Ez lenne Hamilton problémája a Ferrarinál?

    Ez lenne Hamilton problémája a Ferrarinál?

    A korábbi F1-es pilóta szerint valami, vagy inkább valakik nagyon hiányoznak Lewis Hamiltonnak Maranellóból.

    Miután már így is ő minden idők legtöbb dobogó nélküli futammal kezdő Ferrari-pilótája, Lewis Hamilton egyetlen versenyre van attól, hogy pályafutása során dobogós helyezés nélkül zárjon egy évet. Az utóbbi két futamon egyaránt a Q1-ben kieső – ilyesmi Ferrarival eddig csak Luca Badoernek és Giancarlo Fisichellának jött össze – hétszeres világbajnok számára ráadásul nem igazán látszik a fény az alagút végén, és sokak szerint a csapat nem is igazán hallgat rá.

    Hamilton furcsa kijelentést tett Verstappenről, miután 16 kivetítő sem volt elég neki

    Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátora szerint pedig a 40 esztendős britnek azért is van kifejezetten nehéz dolga, mert nem tudott magával csábítani kulcsembereket a Mercedestől. „Azt gondolom, Lewis úgy ment oda [a Ferrarihoz], hogy kíváncsian várta, milyen a csapat, és hogy dolgozzon a 2026-os idényre – az F1 történetének legnagyobb szabályváltozására, mindezt csupán egyetlen tél alatt. És már csak hetek választanak el bennünket a következő szezon első tesztjétől… De biztos vagyok benne, hogy ez nehezebb volt, mint amire számított, mint amire remélt – ecsetelte a 158 futamon induló veterán a Sky Sports műsorában. – Oda akart menni és húzni akart egy Michael Schumachert, de Michael úgy ment oda, hogy vele tartott Ross Brawn és Rory Byrne (ők valójában egy évvel később csatlakoztak – a szerk.) – akik vele voltak korábban a Benettonnál –, ott volt Jean Todt, Stefano Domenicali, és persze a Ferrari csapatának zseniális tagjai is.”

    „Óriási fókusz volt a csapaton, és így is évekbe telt, mire sikerült átformálniuk a Ferrarit. Ez volt az utolsó időszak, amikor a Ferrari valóban dominált, és igazán ők voltak a legyőzendő csapat. Szerintem Lewisnak is több emberre lett volna szüksége maga körül” – vélekedett Brundle.

    30 éve döbbent rá a Ferrari, ki is az a Michael Schumacher

    „Most már nehezebb lenne ilyesmit meglépni, de szerintem szüksége lett volna… Lewis annyira beágyazódott a Mercedeshez, hogy valószínűleg napi szinten 101 dolog történt körülötte, amiről észre sem vette, hogy ott van – az infrastruktúra, a fókusz… És végül úgy ment át a Ferrarihoz, hogy… Nagyszerű lett volna, ha mondjuk Bonót (Pete Bonnington, a korábbi versenymérnöke), és még egy-két kulcsembert magával tud vinni” – mutatott rá a szakértő.

    Mivel Hamilton a Katari Nagydíj után kicsit virágnyelven fogalmazva ugyan, de arról beszélt, hogy a Ferrari hallgathatna rá, óhatatlanul felvetődik az emberben, mennyiben lenne más a 105-szörös futamgyőztes helyzete Maranellóban, ha néhány szövetséges is mellette lenne és hozzá hasonlóan igyekeznek meghonosítani a csapatban azokat a dolgokat, amelyek a Mercedesnél jobban működnek.

  • A McLaren elbeszélget Norrisszal és Piastrival az abu-dzabi finálé előtt

    A McLaren elbeszélget Norrisszal és Piastrival az abu-dzabi finálé előtt

    A McLaren csapatfőnöke elmondta, le fognak ülni a versenyzőikkel azzal kapcsolatban, hogy milyen eshetőségekre készüljenek a szezonzárón. Andrea Stella hangsúlyozta, hogy egyik pilótájuk esélyeit sem fogják elvenni.

    Önmagában is érdekes, ha egy csapat mindkét pilótája esélyes még a világbajnoki címre az utolsó verseny előtt úgy, hogy rajtuk kívül még egy harmadik fél is érintett, hiszen ebben az esetben az azonos csapatban levők nem minden esetben tudnak összedolgozni, lévén mind a ketten a saját érdekeiket tartják szem előtt.

    Némi könnyebbséget jelent persze a McLarennek, hogy Oscar Piastri igencsak nagy, 16 pontos hátrányban van Lando Norrishoz képest, így az ő világbajnoki címéhez a brit versenyző kirívóan gyenge szereplése, vagy valamilyen váratlan fordulat kell. Ezzel együtt nem lehet kizárni azt az eshetőséget sem, hogy Piastri kerül győztes helyzetbe, vagy azt, hogy amennyiben Norris hátraesik, legalább esélyes nyílik az ausztrálnak a vb-címre.

    Igen ám, de ott lesz az egyenletben Max Verstappen is, a McLaren pedig egy dolgot nem engedhet meg magának: hogy két szék közül a pad alá esve elveszítse az egyéni vb-címet a hollanddal szemben. Ennek érdekében pedig megtörténhet, hogy Piastrit félre kell majd állítania Norris elől akár úgy is, hogy több autó is van a két McLaren között (például ha Verstappen vezet, Piastri pedig második, Norris viszont csak 4., akkor az ausztrálnak egy riválist is el kellene engednie ahhoz, hogy csapattársa feljöjjön a már a vb-címét eredményező 3. helyre).

    Piastri szerint a McLarennek 2026-ban is úgy kell kezelnie őt és Norrist, ahogy az idén tette

    Mindez azonban olyan helyzetben is felmerülhet, amelyben Piastri joggal mondhatja, hogy a futam számára kedvező alakulása esetén akár ő is világbajnok lehetne, nagyon nincs tehát egyszerű helyzetben a McLaren. Andrea Stella csapatfőnök azonban Katarban elmondta, alaposan fel fognak készülni mindenre, amire előzetesen csak fel lehet.

    „Úgy gondolom, hogy bármilyen döntést is hozunk a versenyzőink együttműködésének kihasználásáról, annak követnie kell néhány alapelvünket, amelyek meghatározzák a megközelítésünket. Tisztességesek akarunk lenni a versenyzőinkkel, integritással akarunk versenyezni, és olyan módon, amely nem éri őket váratlanul. Szóval mostantól Abu-Dzabiig további megbeszélések lesznek Landóval és Oscarral, aztán pedig meg fogjuk erősíteni, hogy miként állunk a versenyhez” – idézi az olasz szakembert a RacingNews365.com.

    Stella ezután kijelentette, nem fogják előzetesen leírni Piastrit, és amíg neki is megvan az esélye, egyenlő bánásmódban lesz része Norrisszal. „Ami biztos: ha bármelyik versenyző olyan helyzetben van, hogy esélye van a bajnoki címért küzdeni, akkor ezt tiszteletben tartjuk, és nem lesz olyan döntés, amely kizárná a másik versenyzőt, amikor ő is esélyes a győzelemre. Majd meglátjuk, hogyan alakul a helyzet. De egyvalamit biztosan mondhatok: lesznek megbeszélések, és a versenyzés módjában a csapat és a versenyzők álláspontja egységes lesz, ahogy mindig is az volt.”

  • Hivatalos: Max Verstappen új csapattársat kap – végleges a 2026-os F1-es mezőny

    Hivatalos: Max Verstappen új csapattársat kap – végleges a 2026-os F1-es mezőny

    Miként azt megígérte, a Red Bull a mai napon bejelentette, hogy milyen felállással versenyez 2026-ban mind az anyacsapatot, mind a testvéristállót illetően. És ahogyan azt várni lehetett, Max Verstappen új csapattársat kap.

    Nem történt meglepetés a Red Bull jövő évi pilótapárosainak bejelentésekor, az energiaital-gyártó ugyanis közölte: jövőre a Forma–1-ben az idén bemutatkozó, az egész szezon során remek teljesítményt nyújtó, Hollandiában első dobogós helyezését megszerző Isack Hadjar lesz Max Verstappen csapattársa, míg a francia versenyző helyét a Racing Bullsban a bikások legtöbbre tartott juniorja, az idén a Forma–2-ben versenyző Arvid Lindblad veszi át.

    Noha az anyacsapatba történő előléptetést az idei Japán Nagydíjon megkapó, 21 futam alatt mindössze 33 pontot szerző Yuki Tsunodának némi esélye még lehetett volna a mezőnyben maradni úgy is, hogy Hadjar váltja őt, a japán versenyző több elődjével ellentétben nem kapott mentőövet, a Red Bull ugyanis Liam Lawsonnak szavazott bizalmat a másik Racing Bulls-ülésben, az Abu-Dzabiban 111. F1-es futamát teljesítő pilótának így nem maradt hely a 2026-os rajtrácson. Azonban nem fog kikerülni a csapat kötelékéből, ugyanis jövőre teszt- és tartalékpilótai szerepet kap a bikásoknál.

    „Rendkívül hálás vagyok a Red Bull Racingnek, hogy lehetőséget és bizalmat adott nekem, hogy a Forma–1 legmagasabb szintjén versenyezhessek – nyilatkozta Hadjar. – Ez egy nagyszerű jutalma annak a kemény munkának, amelyet a juniorcsapathoz való csatlakozásom óta elvégeztem. Pályafutásom során sok hullámvölgyön mentem keresztül, ők pedig mindig hittek bennem és támogattak. Egyszerűen fantasztikus volt ez az év a Racing Bullsszal, sokat tanultam, és megszereztem az első dobogómat. Úgy érzem, a csapat támogatásának és felkészítésének köszönhetően sokkal jobb versenyző és ember lettem. Készen állok rá, hogy csatlakozzak a Red Bull Racinghez, és örülök, valamint büszke vagyok, hogy ők is így érzik. Ez egy csodálatos lépés, alig várom, hogy a legjobbakkal dolgozhassak és Maxtól tanulhassak.”

    „Yuki már hét éve versenyez a Red Bull színeiben, engem pedig az a megtiszteltetés ért, hogy a Red Bull mindkét csapatánál együtt dolgozhattam vele – ezek már Laurent Mekiesnek, a Milton Keynes-i istálló csapatfőnökének szavai. – Az eddigi öt Forma–1-es szezonja alatt Yuki komplett pilótává érett, aki szombaton egy körön is jól teljesít, vasárnap pedig kiváló rajtokkal és remek versenytempóval rendelkezik. A sportágon belül mindenki egyetért abban, hogy Yukit lehetetlen nem kedvelni, személyisége magával ragadó, és a Red Bull családjának nagyon különleges tagjává vált. Az egész Red Bull nevében köszönöm neki mindazt, amit eddig tett, és tudjuk, hogy felbecsülhetetlen támogatást fog nyújtani a 2026-os projektekhez. Ami Isackot illet, nagy érettséget mutatott első F1-es szezonjában, és bebizonyította, hogy gyorsan tanul. A legfontosabb pedig az, hogy megmutatta azt a nyers tempót, amely a sportág elsődleges követelménye. Hisszük, hogy Isack sikeres lehet Max mellett, és varázslatos teljesítményt nyújthat a pályán. 2026 hatalmas kihívás lesz az istálló és a Red Bull Ford Powertrains számára, izgalmas idők várnak ránk, és alig várom, hogy lássam, mire vagyunk képesek együtt.”

  • A Ferrari megnevezte, miért szenvedett Katarban

    A Ferrari megnevezte, miért szenvedett Katarban

    A Katari Nagydíjon biztossá vált, hogy a Ferrari a konstruktőri negyedik helyen zárja az idei évet. A még a maranellóiak idei mércéjével mérve is botrányosan rossz hétvége után Frédéric Vasseur csapatfőnök elmondta, szerinte mi volt a probléma. 

    Az utóbbi időszak néhány biztatóbb szereplése után a Ferrari katasztrofálisan gyenge hétvégét zárt Katarban – Charles Leclerc egy 13. és egy 8.; Lewis Hamilton pedig egy 17. és egy 12. helyezést tudott összekaparni a sprinten és a versenyen. Eközben Frédéric Vasseur, a maranellóiak csapatfőnöke azt ecsetelte, hogy már az év elején leállították az SF-25-ös modell fejleszését, hogy minden erőforrásukat 2026-ra koncentrálják, de nem gondolták, hogy ez rossz hatással lesz a morálra.

    „Nem kezdtünk a legjobban a kínai kettős kizárással, az rengeteg pontba került nekünk a közvetlen riválisainkhoz képest. Aztán a McLaren annyira domináns volt az első négy-öt versenyen, hogy rájöttünk: nagyon nehéz dolgunk lesz 2025-ben. Ez azt jelentette, hogy nagyon korán – azt hiszem, április végén – meghoztuk a döntést, hogy áttérünk a 2026-os projektre.”

    Leclerc hiába keresett, nem talált

    „Nehéz döntés volt, és talán egy kicsit alábecsültem a pszichológiai hatását, mert amikor még 20 vagy 18 futam van hátra, és tudod, hogy nem lesznek többé aerodinamikai fejlesztések, az pszichológiailag nagyon nehéz. De összességében továbbra is nyomtuk. Hozott a csapat néhány mechanikai fejlesztést, és próbálunk jobban teljesíteni operatív szempontból is, mert ez a sportunk DNS-e. Ezt el kell fogadnunk. Ez volt a döntés, és továbbra is bízom benne. Most ebben a helyzetben kell megküzdenünk a második helyért” – nyilatkozta Vasseur még a katari verseny előtt, ami után azonban eldőlt, hogy a Scuderia már biztosan 4. lesz az idei pontversenyben.

    A francia szakember elmondta, hogy Leclerc és Hamilton is támogatta a korai átállást. „Ezt a döntést a csapat minden tagja közösen hozta meg. Egy ponton ránézel a bajnokságra, és azt mondod: rendben, nagyon nehéz lesz visszazárkózni a McLarenre a tempókülönbség és a pontkülönbség mellett. Így azt mondod: jó, összpontosítsuk a rendelkezésre álló szélcsatorna-erőforrásokat 2026-ra. Másfelől továbbra is fejleszthetjük a mechanikai oldalt, és hozhatunk frissítéseket az autóra – kivéve az aerodinamikát. És ezt is tettük, ami őszintén szólva jó gyakorlat volt. A versenyzők természetesen részesei voltak a döntésnek. Teljes mértékben elkötelezettek a projekt iránt, és ezt együtt kell kezelnünk. Ilyen helyzetben csapatként kell működni, és mi ezt tettük a szezon ezen szakaszában.”

    A Ferrarinál 1991 és 1995 között versenyző Jean Alesi eközben úgy véli, mindez csak kifogás. „Komolyan aggódom a jövő miatt – idézi az olasz származású franciát a Corriere della Sera. – Azt mondani, hogy a következő szezon érdekében leállítottuk a fejlesztést, nagyon gyenge kifogásnak tűnik. Az idén az összes csapat két autót fejlesztett egyszerre. A Ferrari hozzáállása zavarba ejtő kísérlet arra, hogy szépítsék a hibájukat.”

    Nem csak a fejlesztések elmaradása miatt szenvedtek

    Hamilton a Katari Nagydíj után meg is jegyezte, hogy az eredménye „jól megmutatta, mennyire fejlett már mindenki másnak az autója, és mennyire fejletlenek vagyunk mi az év ezen szakaszában, mert majdnem megelőzött a Stake (Sauber), és nem tudtam tartani a tempót a Williamsszel”, Vasseur azonban arról is beszélt, hogy nem lehet csakis a fejlesztések hiányára fogni a lassúságukat – már csak azért sem, mert jó ideje a többi csapat sem fejleszt –, és más tényezők is szerepet játszottak.

    Hamiltonnak nagyon hosszú listája van, de a Ferrari mintha nem foglalkozna vele

    Az egyik ilyen a guminyomás, aminek minimumértéke a hétvége előtt elöl 28 psi, hátul 23,5 psi volt, de ezt szombattól biztonsági okok miatt a Pirelli 1 psi-vel mindkét tengelyen tovább emelte (összehasonlításképpen Interlagosban az első gumiknál 25 psi volt, tehát jóval alacsonyabb). A Ferrari pedig kimondottan érzékeny a guminyomásra abból kifolyólag, hogy a hasmagasság kritikus pontja az idei autónak – emlékezzünk, milyen hatással volt Leclerc-re a Magyar Nagydíjon, amikor növelték a guminyomást az abroncsaiban –, ami Katarban is megmutatkozott.

    „Küzdöttünk vele. Mindenkinek ugyanez volt, csak mi rosszabb munkát végeztünk a többieknél – mondta Vasseur. – Ha kikerülsz az optimális tartományból, garantáltan rengeteg pozíciót veszítesz. Egy ilyen pályán, ahol nulla a gumikopás, és a vonalvezetés miatt nem könnyű előzni, plusz még két kiállást is előírnak… hát felejtsd el.”