Szerző: Majer Dániel

  • Alonso küszködött és aggódik, ami a háttérben húzódó súlyos probléma eredménye is lehet

    Alonso küszködött és aggódik, ami a háttérben húzódó súlyos probléma eredménye is lehet

    Fernando Alonso Osztrák Nagydíj időmérő edzése után mondott szavai nem sok jóval kecsegtetnek az Aston Martinnak a mai futamra, egyúttal arra a problémára is rávilágítottak, amiről Adrian Newey már korábban is beszélt.

    Az Osztrák Nagydíj szabadedzései alatt olykor úgy tűnt, hogy az Aston Martin képes lehet kiugró eredményre Spielbergben, de utólag bebizonyosodott, hogy akárcsak a Mercedes, a Williams vagy a Racing Bulls pillanatnyi fellángolásai, a zöld autók villanásai is csak a dinamikusan változó körülményeknek és az azokra másként reagáló autóknak volt köszönhető.

    Így aztán amikor az időmérőre kicsit tisztult a kép, a silverstone-i istálló visszaesett, ami azt jelentette, hogy a pénteki második szabadedzést még a 4. helyen záró Lance Stroll már a Q1-ben búcsúzott, Fernando Alonso pedig a 11. helyre ért oda. Az egy hónap múlva 44. születésnapját ünneplő spanyol utólag kifejtette, hogy az egész hétvégén küszködött, az autónak nem volt jó az egyensúlya és nem reagált a változtatásokra

    „Abszolút! – helyeselt a spanyol Adam Cooper veterán újságíró azon felvetésére, miszerint nem sikerült rosszul a kármentés. – Az egész hétvége felemás volt a számomra. Nem voltam elégedett az autóval. Az első szabdedzés óta nagyon nincs meg az egyensúly, nagy sebességnél nagy a túlkormányzottság, a lassú kanyarokban pedig nagy az alulkormányzottság. Nehéz, amikor két külön problémával kell megbirkóznod, és ilyen mértékben jelentkezik a pálya különböző részein. Többféle beállítást kipróbáltunk mindkét autóval, próbáltuk segíteni egymást és hamarabb megoldásra jutni, de nem tudtunk változtatni az autó tulajdonságain és ugyanaz az egyensúlyprobléma volt jelen az időmérőn, mint az első szabadedzésen.”

    „Ez volt a frusztráló a hétvége során, másfelől a helyezésünk nem rossz, hiszen csak egy pozícióra vagyunk a pontszerzéstől, úgyhogy vigyük tovább az időmérő jó részét, és remélhetőleg kicsit erősebbek lehetünk a versenyen” – tekintett előre Alonso.

    Fernando Alonso, Lance Stroll, Aston Martin
    Fotó: Sam Bloxham/LAT Images

    A kétszeres világbajnok figyelmét természetesen nem kerülte el, hogy Stroll milyen előkelő helyen végzett pénteken, de elmondása szerint ő hiába próbálta ki ugyanazokat a beállításokat. „Ott egy kicsit eltérő beállítást használt, amit én is kipróbáltam a harmadik szabadedzésen, és egy kicsit jobb volt vele az autó, de még ekkor sem voltam elégedett vele. Most az időmérőn pedig futottam egy jó kört a Q1 végén, majd még egyet a Q2-ben, és ennek köszönhetően lettem tizenegyedik, de tisztában vagyok vele, hogy a verseny nehéz lesz. Kihívást jelentő hétvége ez, és nem számítok arra, hogy vasárnap a szerencse folytán gyorssá válok.”

    Alonso hangsúlyozta, hogy tényleg mindent megpróbáltak, de hiába. „Küszködtem, a feje tetejére állítottam az autót a beállításokkal, de ugyanolyan volt az időmérőn, ugyanolyannak érződött, úgyhogy nehéz délután volt. Sikerült megszerezni a 11. helyet, ami jó eredmény, de aggódom a verseny miatt, ez kétségtelen.”

    Nyilvánvaló, hogy az Aston Martin idei autója messze van a jótól, de amikor egy hétvége folyamán három szabadedzés is kevés ahhoz, hogy javulást érjenek el a beállításokkal, akkor óhatatlanul az ember eszébe jutnak Adrian Newey szavai. Az Aston Martinhoz idén márciusban csatlakozó mérnökzseni a Monacói Nagydíj alatt fejtette ki, hogy a csapat eszközeit még nem tudták arra a szintre hozni, ahol azoknak lennie kellene, ami különösen igaz a szimulátorra.

    Newey szerint a berendezés tökéletesítése hosszú, akár két éves folyamat is lehet, aminek egyrészt hatása lesz a 2026-os és 2027-es autó tervezésére, másrészt a szimulátor a másik fontos szerepét, a beállítások tökéletesítését sem tudja a lehető leghatékonyabban ellátni. Ez pedig jelenleg is probléma a csapatnak, hiszen mint minden istálló, a pénteki edzések után az Aston Martin is igyekszik a szimulátor segítségével megoldásokat találni szombatra, ám ha a szerkezet nem korrelál megfelelően a valósággal, akkor ez – mint azt ez a hétvége is mutatja – nem mindig jön össze.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fotó: Joe Portlock/Getty Images

    Alonso ugyanakkor így sem tett le a pontszerzésről, mert egyrészt a 11. helyről indulva miért is tenne, másrészt egy Sauber (Bortoleto) és egy Alpine (Gasly) is előle rajtol, ezek az autók pedig potenciálisan foghatók lehetnek még egy Aston Martinnal is.

    „Igen, abszolút. Meglátjuk. Különösen az Alpine teljesítménye ingadozott, olykor gyorsak voltak, máskor nem. Azt hiszem, a második szabadedzésen a megtankolt autós etapomon Gasly mögött haladtam, és egy kicsit gyorsabb voltam, úgyhogy talán a versenytempónk kicsit jobb, mint az Alpine-é. De soha nem lehet tudni. A verseny alatt okosan kell döntenünk a stratégiáról, mert nagyon szoros lesz. Rengeteg lesz a DRS-sel vonatozás, és el kell majd dönteni, hogy az ember be akar-e állni a vonatba és kicsit kinyírja a gumikat, de megmarad a tempója, vagy külön utakat akar járni tiszta levegőn. Ezt a döntést kell majd meghoznunk” – tekintet előre a spanyol.

  • A Ferrari csapatfőnöke váratlanul hazautazott az Osztrák Nagydíjról

    A Ferrari csapatfőnöke váratlanul hazautazott az Osztrák Nagydíjról

    A mai Osztrák Nagydíjon első alkalommal fordul elő, hogy a maranellói istállót a 2023-as szezon óta irányító Frédéric Vasseur nem lesz ott egy versenyen, a Ferrari csapatfőnöke ugyanis hazautazott Spielbergből.

    A Ferrari szóvivője megerősítette, hogy Vasseur „nem lesz ott a pályán ma, mert személyes okok miatt haza kellett térjen.”

    A francia szakember helyét Jerome D’Ambrosio veszi át, azt pedig egyelőre nem tudni, hogy Vasseur a jövő hétvégi Brit Nagydíjra visszatér-e a csapatfőnöki székbe.

    Ami a mai versenyt illeti, a Ferrari jó helyzetből várhatja a rajtot, hiszen Monaco óta először ismét odafértek az első sorba az időmérőn, a 4. helyre kvalifikáló Lewis Hamilton pedig legjobb eredményét érte el kvalifikáción a Ferrari versenyzőjeként.

    „Ott vagyunk a versenyben, és fontos, hogy a rajttól kezdve a megfelelő csooportban legyünk. A DRS hatása nagyon erős Spielbergben és könnyen hamar DRS-vonatba kerülhet az ember, ezért a rajtpozíció kulcsfontosságú. A hétvége kezdetétől tudjuk, hogy vasárnap meleg lesz, úgyhogy a gumikezelés kulcsfontosságú lesz. Nem lesz könnyű. Ugyanakkor lehetséges az előzés, ezért nem kell túlságosan félnünk a kerékcseréktől. A megtankolt autós tempónk pénteken jó volt, Lando Norris valószínűleg egy kicsit gyorsabb volt nálunk, de közvetlenül ott voltunk mögötte. Most koncentráljunk arra, hogy a megfelelő stratégiát alkalmazzuk” – tekintett előre a futamra még szombaton Vasseur.

  • Verstappen nem várt helyről kapott segítséget, de pont semmire nem ment vele

    Verstappen nem várt helyről kapott segítséget, de pont semmire nem ment vele

    Csapnivalóan sikerült Max Verstappen időmérő edzése az Osztrák Nagydíjon, mivel a Q3 végén Pierre Gasly megpördülése miatt a holland nem tudott javítani az idején. Pedig az élete legjobb időmérőjét teljesítő újonc próbált neki segíteni, majd utólag visszakapta a kölcsönt.

    Max Verstappen csak a 7. rajtkockát szerezte meg a mai Osztrák Nagydíjra, miután az időmérő edzésen az utolsó Q3-as mért körének végén a sárga zászló kibabrált vele. Hogy enélkül hová kvalifikálhatott volna a holland, azt nehéz megmondani, de csapata szerint a második sorba odaért volna. Amennyiben pedig befejezte volna a körét, most köszönetet mondhatna Gabriel Bortoletónak, aki a végül Pierre Gasly megpördülése miatt félbeszakított köre végén szélárnyékkal segítette őt.

    De nemcsak a Verstappennel egyébként rendre együtt szimulátorozó brazil volt ilyen segítőkész, hanem a holland is, aki miután elvette a gázt, a célegyenesben nem az ilyenkor megszokott módon cselekedett, azaz gyorsan félreállt, hogy senki ne profitálhasson a szélárnyékából, hanem ismét odalépett és húzta egy kicsit a Saubert. „Az én körömnek már annyi volt és láttam őt magam mögött. Igazán jó hétvégéje van, ezért azt gondoltam, segítem egy kicsit” – mondta erről utólag Verstappen.

    Gabriel Bortoleto, Sauber
    Bortoleto remekelt a Sauberrel / Fotó: Andy Hone/LAT Images

    Bortoleto már a Q3-ba jutással pályafutása eddigi legjobb időmérős eredményét érte el, ám végül Pierre Gaslyt és Andrea Kimi Antonellit elkapva a 8. helyen végzett. „Nagyon elégedett vagyok, ez karrierem első Q3-as szereplése, és egy ilyen különleges helyen értem el, mint a Red Bull Ring. Mindig is imádtam ezt a pályát, a Forma–3-ban második lettem, a Forma–2-ben a győzelemért harcoltam és más sorozatokban is jól mentem itt, úgyhogy ez különleges helyszín nekem” – értékelt az F1 TV-nek.

    A négyszeres világbajnok segítéséről pedig a következőket mondta: „Max mindig ad nekem szélárnyékot, ő a legjobb, mindig szuperkedves. Én is próbáltam neki szélárnyékot adni a nyolcas és kilenec kanyar között, de aztán ott volt a sárga zászló. De mindent megtettem, még a visszatöltő módból is kivettem az autót, hogy nagyobb legyen a teljesítmény.”

  • A Ferrari főnöke jó első lépésnek tartja azt, amit a csapat csakis a szerencsének köszönhet

    A Ferrari főnöke jó első lépésnek tartja azt, amit a csapat csakis a szerencsének köszönhet

    A Ferrari volt az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén a második leggyorsabb csapat, hátránya azonban így is tetemes a McLarenhez képest. Charles Leclerc, Lewis Hamilton és Frédéric Vasseur is pozitívan nyilatkozott, a csapatfőnök pedig kiemelte, hogy legyőzték az egyik McLarent, csakhogy ennek vajmi kevés köze volt a teljesítményükhöz.

    A Kanadai Nagydíjon mutatott visszafogott teljesítmény után a Ferrari lépett egyet előre az Osztrák Nagydíjon, legalábbis, ami az időmérőt illeti, hiszen Charles Leclerc a második, Lewis Hamilton pedig eddigi legjobb ferraris időmérőjét teljesítve a negyedik rajtkockát szerezte meg.

    „Nagyon elégedett vagyok, mert hosszú idő telt el, mióta… Azt hiszem, Monacóban indultunk legutóbb az első sorból – nyilatkozta Leclerc az F1 TV-nek. – Összességében nehéz időmérő volt, de a csapat nem állt le. Hoztunk néhány új alkatrészt erre a hétvégére, ami biztosan számított, mert ha megnézzük a különbségeket, mindenki nagyon közel van egymáshoz, úgyhogy köszönet illeti a csapatot. Nagyon elégedett vagyok a körömmel. Jó kezdete ez a hétvégének, és tudjuk, hogy normál esetben a versenyen jobb autónk van, mint az időmérőn, úgyhogy remélem, hogy egy kicsit nagyobb nyomás alá helyezhetjük a McLareneket vasárnap. Vasárnap be kell fejeznünk a munkát.”

    Norris ezzel együtt több mint 5 tizedet vert Leclerc-re, ami egy ennyire rövid, 1:04–1:05-ös köridőket hozó pályán óriási. A McLaren britjének fölénye akkora volt, hogy ekkora előnnyel az idén még senki nem nyert időmérőt, így nem csoda, hogy amikor Leclerc-től megkérdezték, el tudja-e képzelni Norris körét, úgy felelt: „Az én autómmal nem.”

    „Ezért fogunk dolgozni – folytatta. – De ez nyilván nem von le semmit Lando érdemeiből. Elképesztő kört futhatott. Nem láttam még, mert csak most szálltam ki az autóból, de biztosan meg fogom nézni. Gratulálok neki, megérdemli, de a versenyen meg fogjuk próbálni megnehezíteni a dolgát.”

    Norris pole-köre:

    https://twitter.com/F1/status/1939044631079182503

    Hamilton kezdi utolérni Leclerc-t?

    Noha a hétszeres világbajnok két hellyel elmaradt Leclerc-től, kevesebb mint egy tizedet, egészen pontosan 0,09 másodpercet kapott csak a csapattársától, a hatos kanyarban elkövetett hiba nélkül pedig szinte biztosan előtte végzett volna.

    „Ez egy fantasztikus eredmény. A csapat igazán keményen dolgozott a gyárban, hogy erre a hétre elkészüljön az új padlólemez. Pénteken sokkal nagyobb volt a hátrányunk, azt hiszem 6 és 9 tized. Hogy most sokkal közelebb vagyunk és odaértünk a második sorba, Charles pedig az első sorba, az igazán fantasztikus. Az utolsó köröm nem volt tökéletes, szerintem a második helyet is elérhettem volna” – nyilatkozta Hamilton, majd hozzátette: „A 6-os kanyar előtt közel három tizeddel voltam gyorsabb [az előző legjobb körömnél], de volt egy nagy megcsúszásom, és végül hat századot javítottam (valójában csak 37-et – a szerk.), szóval enélkül második lettem volna. Vannak pozitívumok, ez biztos.”

    Azt, hogy csak ez a hiba fosztotta meg az időmérő-specialista Leclerc legyőzésétől, Hamilton úgy értékelte, hogy kezdi apránként lefaragni a korábban ennél rendre jóval nagyobb különbséget a csapattársához képest. „Az irány, amelybe elmentünk, szerintem igazán pozitív. Hogy közelebb kerültem teljesítményben Charles-hoz, aki igazán hozzá van szokva ehhez az autóhoz, és szinte sosem változtat rajta, az igazán pozitív” – mondta Hamilton, kiemelve, hogy az év eddigi részében nem tudott abba az irányba menni a beálításokkal, amerre Leclerc, de az új padlólemez végre lehetővé tette ezt.

    „Végső soron ugyanolyan gyors voltam, mint ő. Annyira közel kerültem, amennyire csak lehet, mert nagyon gyors az időmérőn és annyira hozzá van szokva az autóhoz. Szinte soha nem változtat semmin, ami pozitív. Kis lépésekkel haladok. Arra számítok, hogy ezen az úton fogok továbbmenni, és végül megfordítom” – tekintett előre a hétszeres világbajnok.

    Lewis Hamilton, Ferrari
    Fotó: Ferrari

    Meglehet az első dobogó?

    Természetesen Hamilton is tisztában van vele, hogy a pontokat vasárnap osztják, de Leclerc-hez hasonlóan bízik benne, hogy ezúttal is jobb lesz a versenytempójuk az időmérősnél. „Olyan hosszú ideje csinálom ezt. Olykor nyersz, máskor veszítesz. Hálás vagyok, hogy legalább a második sorba odaértünk, és a versenyen általában jobbak vagyunk, az autónk általánosságban jobb a versenyen, mint az időmérőn. Annyit javultunk az időmérőn, amennyit tudtunk, most reméljük, hogy ezt átmenthetjük a versenyre.”

    Az utóbbi időszakban rengeteg támadás érte a Ferrarit és Frédéric Vasseur csapatfőnököt mind azért, hogy az idei autó nem elég jó, mind azért, hogy rendre hibákat követ el a csapat. Hamilton azonban most hangsúlyozta, ez az eddigi legjobb időmérőjük volt a kivitelezést tekintve.

    „Rengeteg pozitívumot lehet továbbvinni ebből az időmérőből. Működési szempontból ez volt a legjobb napunk, és különösen az időmérő alatt, ahogy a csapat működött, az időzítések, a forgalomról kapott információ, szerintem ez mind most volt a legjobb. Világklasszis szintű volt, ezért dolgozunk. Végső soron továbbra is összetartunk, védjük egymást és kizárjuk a zajt, leszegjük a fejünket.”

    „Ez egy elképesztő csapat, és csak dolgozunk, és dolgozom Freddel, dolgozunk, hogy a kirakós összes darabját a helyére tegyük. De ezt nem lehet egy lépésben megtenni, lépésről lépésre kell. Dolgozni kell rajta, de igazán boldog vagyok az elért fejlődéssel.”

    Lewis Hamilton, Ferrari
    Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    Hamilton nagydíjon még nem állhatott dobogóra a Ferrari színeiben, a legjobb eredménye eddig az imolai negyedik hely. Hogy az Osztrák Nagydíjon végre sikerülhet, azt nem akarta elkiabálni, de azért reméli, nem kell annyit várni erre, mint a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj utáni első győzelmére, ami 945 nappal azután, a tavalyi Brit Nagydíjon jött el.

    „Minden hétvégén elmondom, hogy már alig várom, hogy meglegyen az első dobogó, de most nem fogom ezt mondani. Inkább csöndben maradok, és megpróbálok jobb munkát végezni vasárnap. Úgy érzem, hogy ez is olyan, mint az a győzelem és a több mint 900 napos dolog, de remélhetőleg erre nem kell majd annyit várni. Az elmúlt futamokon azt mondtam, hogy »igen, alig várom, hogy megszerezzem ezt a dobogót«, úgyhogy most nem fogom mondani. Inkább cselekedni fogok, mint beszélni.”

    Tényleg közelebb kerültek a McLarenhez?

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke a Sky Sports-nak szintén azt emelte ki, hogy a csapat mindent tökéletesen csinált, és főként emiatt kerültek olyan helyzetbe, hogy megszerezték a második és negyedik helyet.

    „Jó időmérő és összességében jó nap volt. Jól kezdtünk a harmadik szabadedzésen, a tempó megvolt, és minden simán ment. A pályán mindent jól csináltunk, ami azt jelenti, hogy a Q1 első körétől kezdve képesek voltunk jó köridőkre, és jól felkészültünk a Q3-ra. Jó edzés volt. Természetesen Norris szárnyalt, de a McLarenek elválasztása jó első lépés.”

    Arra Vasseur azonban nem tért ki, hogy Pierre Gasly megpördülése miatt Oscar Piastri nem tudta megkezdeni az utolsó Q3-as mért körét, és az addigi különbségek alapján az ausztrál szinte biztosan odaért volna minimum a második helyre, azaz a Ferrari nem erőből volt képes legyőzni az egyik McLarent.

    Charles Leclerc, Ferrari
    Fotó: Alberto Vimercati / DPPI

    Ezzel együtt azt meg kell hagyni a maranellóiaknak, hogy erős teljesítményt nyújtottak, hiszen ők például meg tudtak őrizni két új lágy szettet a Q3-ra, ami Max Verstappennek és a két Merecdesnek sem sikerült. „Előfordult néhányszor az idei szezonban, amikor csak egy új szettünk maradt a Q3-ra, mert annyira szoros volt az állás. Ez különösen kritikussá teszi a Q1-et, mert ha nem raksz össze tiszta kört, fel kell használnod egy második szettet, aztán pedig az egész időmérőn a többiek után loholsz” – mondta Vasseur.

    „A szezon eleje óta tiszta kivitelezésre van szükségünk. Tegnap gondunk volt a váltóval, Charles pedig kihagyta az első szabadedzést, ami hátráltatott minket, de jól felzárkóztunk. A legfontosabb, hogy tiszta hétvégéink legyenek a kezdettől fogva jó kivitelezéssel – mondta Vasseur, aki szerint ez többet számított, mint az új padlólemez. – Ez lehetővé teszi, hogy az apró részletekre koncentráljunk, és szerintem jó megközelítést alkalmaztunk. Nyilván a fejlesztések segítettek, de a kivitelezés jelentette a valódi különbséget. Ott vagyunk a versenyben, és fontos, hogy a rajttól kezdve a megfelelő csooportban legyünk. A DRS hatása nagyon erős Spielbergben és könnyen hamar DRS-vonatba kerülhet az ember, ezért a rajtpozíció kulcsfontosságú.”

    „A hétvége kezdetétől tudjuk, hogy vasárnap meleg lesz, úgyhogy a gumikezelés kulcsfontosságú lesz. Nem lesz könnyű. Ugyanakkor lehetséges az előzés, ezért nem kell túlságosan félnünk a kerékcseréktől. A megtankolt autós tempónk pénteken jó volt, Lando Norris valószínűleg egy kicsit gyorsabb volt nálunk, de közvetlenül ott voltunk mögötte. Most koncentráljunk arra, hogy a megfelelő stratégiát alkalmazzuk.”

  • A McLaren makacssága miatt nem lett világbajnok Kimi Räikkönen 2003-ban (videó)

    A McLaren makacssága miatt nem lett világbajnok Kimi Räikkönen 2003-ban (videó)

    Kimi Räikkönen 2007-ben a Ferrarival ért fel az F1 trónjára, ám már négy évvel azelőtt, a McLaren színeiben jó esélye volt erre. Amellett, hogy elsősorban magának köszönhette, hogy nem győzte le Michael Schumachert, 22 éve a mai napon olyasmi történt, amiért csakis s wokingi istálló makacssága okolható.

    Kimi Räikkönen öt szezont húzott le a McLarennél a 2000-es években, de ezek közül csak egyszer, 2003-ban volt reális esélye világbajnoki címet nyerni, mert bár az autója tempója alapján 2005-ben is felérhetett volna a csúcsra, kétszer az élen haladva füstölt el alatta a Mercedes motor (Imola, Hockenheim); kétszer pedig motorcsere miatti hátrasorolásos büntetés akadályozta a lehető legjobb eredmény elérésében (Silverstone, Monza).

    Ilyen pocsék megbízhatósággal elrendeltetett volt, hogy nem tudja legyőzni Fernando Alonsót és a bombabiztos Renault-t, ám két évvel azelőtt bőven lett volna esélye megtenni ezt a végül 6. vb-címét nyerő Michael Schumacherrel. Hogy nem sikerült, az a Jégember főként saját magának köszönheti, hiszen az Ausztrál, a Spanyol és a Kanadai Nagydíjon is elrontotta a szombati időmérős körét (az egykörös, akkor éppen pénteki és szombati felvonásra osztott kvalifikáció első évét éltük éppen), ami miatt egyik versenyen sem harcolhatott a győzelemért – miközben Melbourne-ben csapattársa, David Coulthard nyert –, sőt, Barcelonában már a rajtnál kiesett, amikor belerohant Antonio Pizzonia állva maradt Jaguarjába, ami nyilván nem történt volna meg, ha nem a mezőny végérő indul.

    Egy szó mint, száz, Räikkönen 2003-as vb-címe rajta ment el, miközben nyilván nem szabad elfelejteni, hogy ez még mindig csak a harmadik éve volt a Forma–1-ben, és az első olyan, amelyben rendre a győzelemért küzdhetett. Ámde! Napra pontosan 22 évvel ezelőtt, 2003. június 29-én olyasmi történt az Európa Nagydíjon, ami nélkül a finn szinte borítékolhatóan világbajnok lett volna abban az évben. Az élen haladva esett ki ugyanis a Nürburgringen, ami 10 pontjába került, a végelszámolásnál pedig csak 3 ponttal kellett volna jobban álljon ahhoz, hogy megelőzze Schumachert.

    Persze a műszaki hiba benne van a pakliban, így ezért normál esetben nem lehetne okolni a McLarent. De most mégis lehet, ugyanis közvetve a csapat és annak tervezőzsenije, Adrian Newey makacssága vezetett Räikkönen motorjának elfüstöléséhez. Hogy miért, arra az alábbi videónk adja meg a választ.

  • Határozott kérés érkezett a McLaren főnökéhez a Norris és Piastri közötti csapatutasításról

    Határozott kérés érkezett a McLaren főnökéhez a Norris és Piastri közötti csapatutasításról

    Andrea Stella, a McLaren főnöke büszke Lando Norrisra az Osztrák Nagydíj időmérő edzése után, és sajnálja, hogy Oscar Piastrival kibabrált a sárga zászló. Az olasz szakember fejlesztésekről, csapatutasításról és a vasárnapi esélyekről is beszélt.

    Szinte tökéletes időmérő edzést zárt a McLaren az Osztrák Nagydíjon, de csak szinte, hiszen Charles Leclerc befurakodott a pole pozíciót megszerző Lando Norris és az így a 3. helyen záró Oscar Piastri közé.

    „Jó kör volt, az biztos – értékelt az ezúttal kulcspillanatban sem hibázó brit az időmérő után. – Azt hiszem, apránként gyorsultam. Már az első Q3-as körömet is jónak éreztem, de tudtam, hogy van néhány hely, amelyeken ha jól csinálom, akkor elég sok időt találhatok, majd pontosan ezt is tettem. Azt csináltam, amit elterveztem, és amikor eltervezek valamit, és jól sül el, akkor általában nagyon-nagyon jó lesz. Úgyhogy igen, nagyon boldog vagyok, jó nap volt. Eddig ez egy jó hétvége nekem, remélhetőleg így is fog folytatódni.”

    A pontversenyben vezető Piastri azért lehetett csalódott, mert nem is kapott lehetőséget arra, hogy a Q3 végén megkísérelje letaszítani csapattársát az első helyről.

    „A gond az volt, hogy el sem kezdhettem a körömet. Gasly megpördült előttem az utolsó kanyarban, úgyhogy el sem indítottam a második körömet. Lando egész hétvégén nagyon gyors volt, úgyhogy nehéz kihívás lett volna legyőzni, ahhoz viszont könnyedén elég gyorsak voltunk, hogy kibéreljük az első sort. Mindig sajnálatos, amikor meg sem kapod az esélyt, de innen is jó versenyünk lehet. Van, hogy egyszerűen ez nem a te napod” – mondta Piastri.

    Az idén eddig senki nem szerzett pole-t akkor előnnyel, mint Norris:

    https://twitter.com/F1/status/1938987654852346302

    A McLaren főnöke büszke Norrisra

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke örömmel látta, hogy a katasztrofális kanadai hétvége után, amelyen az időmérőn hibázva lemaradt a pole-ról, majd a futamon nekiment Piastrinak, Norris ezúttal mindent jól csinált.

    „Miután Landóval és a mérnökeivel kielemeztük a kanadai hétvégét, azt mondtuk, hogy a tempó végig megvolt. Amikor az időmérőn lekoccolta a falat, útban volt a pole pozíció felé, a versenyen pedig ő volt az egyik, ha nem a leggyorsabb pilóta. A sebessége végig megvolt, a kivitelezésen kellett csiszolni. Itt-ott végrehajtottunk apróbb változtatásokat” – ecsetelte az olasz szakember a Sky Sports-nak.

    „Igazán büszke vagyok ma Landóra – folytatta. – Nemcsak azért, mert pole pozíciót ért el, hanem azért is, mer domináns pole-t szerzett egy igen figyelemreméltő idővel. Sajnálatos, hogy Oscart nem láthattuk versenyre kelni a pole-ért a sárga zászló miatt, ami megakadályozta abban, hogy elkezdje az utolsó körét.”

    Ne alkalmazzatok csapatutasítást!

    Stella az F1 TV műsorában is értékelt, a korábban az F1-ben is megforduló, évek óta szakértőként dolgozó Davide Valsecchi pedig arra kérte, hogy a Kanadában történtek után ne alkalmazzanak csapatsorrendet a versenyzőik között a folytatásban.

    Ezután is versenyezhetnek / Fotó: McLaren

    „Amit te csapatutasításnak nevezel, azt mi versenyzési alapelveknek. A fő alapelvünk az, hogy a versenyzőinknek meg kell kapniuk a lehetőséget arra, hogy kifejezzék a sebességüket és a bennük rejlő potenciált. Igazságosnak, tiszteletteljesnek és sportszerűnek kell lennie a küzdelemnek, de végső soron azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, és nem akarunk mesterséges eredményt” – mondta Stella.

    „A kanadai csak egy rossz helyzetfelismerés volt, ami bármelyik pilóta ellen megesehetett volna Landóval, de a csapattársa ellen esett meg. Ahogyan az egész folyamatot kezeltük Kanada után, nagyon büszkévé tesz, mert ez egy olyan dolog, ami csak jobban egyesít minket és erősebbé tesz. Várjuk, hogy élvezhessük a versenyt” – tekintett előre Stella, aki azt is elmondta, hogy az első szárnytól kezdve a felfüggesztésen át a fékhűtőkig az autó teljes elejét érintő fejlesztések „jól működtek és segítették a versenyzőinket az egyensúly és a tapadás terén.”

    Ami a versenyt illeti, vasárnapra még melegebb időt jósolnak Spielbergbe, a csapatfőnök azonban ennek ellenére nem bízza el magát. „Ma meleg volt, normál esetben pedig jól szerepelünk ilyen körülmények között, ráadásul ezen a pályán vannak olyan kanyarok, amelyek fekszenek az autónknak, ezért nem ringatjuk magunkat illúziókba a mai nap után, és egyértelműen arra számítunk, hogy a versenyen a Ferrari kihívás elé állít minket. Szerintem elég izgalmas futam lesz.”

  • Mi az, papíron 10 van belőle, de valójában csak 8, és Verstappen az összesben szenved?

    Mi az, papíron 10 van belőle, de valójában csak 8, és Verstappen az összesben szenved?

    Max Verstappe lesújtón értékelt az Osztrák Nagydíj időmérő edzése után, és a futammal kapcsolatban sem optimista, de ”hátha lesznek meglepetések.”

    Nem alakult valami fényesen a Red Bull ausztriai időmérő edzése, hiszen Yuki Tsunoda már a Q1-ben kiesett, Max Verstappen pedig csak a 7. helyen végzett. A holland pilóta ennél előrébb is kerülhetett volna, de az utolsó Q3-as mért körének végén el kellett vennie a gázt a megpördülő Pierre Gasly miatt, ám elmondása szerint enélkül sem lett volna esélye a pole-ra, ami az alapján eléggé valószínű, hogy az első Q3-as próbálkozása után is csak a 6. helyen állt, 0,661 másodpercre a vezető Lando Norristól.

    A javítás azonban mindenképpen benne volt Verstappen körében, lévén a második szektor végén csak 0,137 másodperccel volt lemaradva Norristól (aki aztán 3 tizedet javított a végén), így a 7. helynél vélhetően előrébb végzett volna a holland.

    „Valószínűleg közel lett volna a sárga zászlóig, de ez továbbra is mérföldekre van a pole-tól, úgyhogy végső soron ez nem annyira fájdalmas – nyilatkozta a Sky Sports-nak. – A harmadik szabadedzés nem volt rossz, de ez valahogy az időmérőre teljesen eltűnt. Egyetlen olyan kanyar sem volt, amelyben elégedett voltam az autóval, ami természetesen nagy probléma egy időmérőn.”

    „Az időmérőre tulajdonképpen minden szétesett, az összes kanyarban küszködtem – értékelt már az F1 TV-nek a címvédő. – Nem volt meg az egyensúly, sem az első, sem a hátsó tapadás, mindez a kanyaroknak különböző részein, ami nagyon nehézzé tette, hogy felvegyem a ritmust. Ha nincs sárga az utolsó körömben, akkor sem lettem volna a pole közelében. Elég fájdalmas időmérő volt ez nekünk.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Mindegyik kanyarban pocsék volt az autó / Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mivel az osztrák pályán papíron 10 kanyar van, de ebből igazából 7,5-8 kanyar számít igazi kanyarnak és nem csak padlógázas törésnek, Verstappen ennyi kanyarban érezte pocséknek az autót, ami azért eléggé aggasztó a bikás csapat vasárnapi kilátásait illetően.

    „Attól függ, hogyan tekintünk rá – felelte Verstappen arra a kérdésre, hogy innen mi számítana jó kármentésnek. – Nem igazán nézem a pontversenyt, csak a legjobbat akarom nyújtani a hétvégén. Remélhetőleg holnap legalább a Ferrarival és a Mercedesszel versenyre kelhetünk. Én sem tudom, mert az időmérőn tapasztalt egyensúllyal biztos, hogy nem lesz rózsás a helyzet, de mindent ki fogunk elemezni.”

    „Holnap valószínűleg még melegebb lesz, és eddig amint melegebb lett az idő, még jobban küszködtünk. Nem néz ki jól, de meglátjuk, talán történnek meglepetések a versenyen” – tette hozzá az F1 TV-nek a holland, aki jelenleg 43 ponttal van lemaradva az éllovas Piastritól az összetettben, ez a hátrány pedig holnap valószínűleg nőni fog.

  • Norris brutális fölénnyel nyerte az ausztriai időmérőt, Verstappennel és Piastrival kitolt a sárga zászló

    Norris brutális fölénnyel nyerte az ausztriai időmérőt, Verstappennel és Piastrival kitolt a sárga zászló

    Lando Norris indulhat a pole pozícióból a vasárnapi Osztrák Nagydíjon, miután elképesztően nagy fölénnyel nyerte az időmérő edzést Charles Leclerc előtt. Max Verstappennek és Oscar Piastrinak nem volt lehetősége a hajrában beleszólni a pole pozícióért zajló csatába.

    Az F2-es sprintfutamon történt ijesztő baleset miatt öt perccel a tervezett 16 órai kezdés után indult csak el az Osztrák Nagydíj időmérő edzése, de ez nem változtatott a kvalifikáció időtartamán. Az élmezőny tagjai pedig még ekkor sem igyekeztek minél hamarabb mért kört megtenni, így kezdetben a középcsapatok versenyzőit figyelhettük.

    Q1

    Öt perc elteltével Ocon, Albon, Stroll, Sainz, Gasly, Bearman volt a sorrend, de már kivezetó körön haladt a két Red Bull, a két Ferrari és a két McLaren is, míg a Mercedes még kivárt egy kicsit. Az első próbálkozások után Norris állt az élen 1:04,672-vel, őt Verstappen követte tetemes, 0,434 másodperces lemaradással Hamilton , Antonelli, Hadjar, Leclerc, Russell és Tsunoda előtt, miközben Oscar Piastri megcsípte a kavicságyat a négyes kanyar kijáratán és félbeszakította körét. Az ausztrál által felhordott kavicsokon aztán Alonso kis híján eldobta az Aston Martint, de nagyot mentett.

    Az összetett éllovasa második körével besorolt Norris mögé, de több mint 3 tizedet kapott a csapattársától, míg Gasly az Alpine-nal felugrott a 6. helyre. A hajrára fordulva Bortoleto 5. ideje jelezte, hogy a pálya rohamosan javul, így az élen állóknak is jönniük kell újra.

    És jöttek is, de csak az idő lejártakor a 16. helyre visszacsúszó George Russellnek kellett azon izgulnia, hogy egy hiba esetén kiesik, ám végül összerakta a kört és közvetlenü csapattársa mögött, a 11. pozícióban továbbment. Akiknek nem jött össze a továbbjutás: Stroll, Ocon, Tsunoda, Sainz és Hülkenberg. A kör rövidsége és a mezőny szorossága miatt a Sauber németje is csak 0,934 másodpercet kapott az első mért körével élen záró Norristól, viszont a 8. helyen továbbjutó csapattársa közel 5 tizeddel legyőzte.

    Hasonló különbség volt Albon és Sainz között is, hiszen előbbi a 9. helyen ment tovább. A spanyol a levezető körben azt mondta a rádióban, hogy egészen biztosan sérült a Williamse, mert vezethetetlen volt a gyorsköre alatt. Tsunoda csak nagyjából 2 és fél tizedet kapott Verstappentől, de így is 11 hellyel végzett a holland mögött, míg Ocon nagyjából 1,5 tizeddel maradt el Oliver Bearmantől.

    Az élen Norris zárt Piastri, Lawson, Gasly, Hadjar, Verstappen, Hamilton, Bortoleto, Albon, Antonelli, Russell, Leclerc, Alonso, Bearman és Colapinto előtt.

    Q2

    A Q2-t a két Ferrari indította használt gumikon, Leclerc pedig 1:05,4-es körrel 2 tizeddel megelőzte Hamiltont. Ez azonban teljesen lényegtelen, hiszen a továbbjutáshoz úgyis új gumikra volt szükség. Ezt Liam Lawson köre is szemléltette már, amikor az új-zélandi 1:05,2-vel a élre állt, majd érkezett új gumikon Verstappen és 1:05,103-mal átvette az első helyet. De csak addig amíg Piastri 1:04,556-tal agyon nem csapta az idejét, amivel a mögötte érkező Norrist azonban nem tudta legyőzni, mivel a brit 1:04,410-et repesztett.

    A Ferrarik közben feltették az új gumikat, amelyeken a 3. és 4. helyre ugrottak előre Leclerc–Hamilton sorrendben, de hátrányuk közel 5 tizedmásodpercre rúgott. További javításokat egy ideig ezután nem láthattunk, a célegyenesben ugyanis lángra kapott a fű (úgy tűnik, nem csak Szuzukában történhet ilyesmi), miután Lewis Hamilton leborotválta egy kicsit a gyep szélét.

    A hosszas kényszerszünet után mindenkinek egyetlen próbálkozása maradt, amelynek végén Alonso, Albon, Hadjar, Colapinto és Bearman esett ki ebben a sorrendben. Bortoleto és Gasly eközben szenzációs kört rakott össze, hiszen előbbi Norris, Piastri, Leclerc és Verstappen mögött az 5., utóbbi pedig a 6. helyre ért oda. Nem villogott ellenben továbbra sem a két Mercedes: Russell csak 7., Antonelli pedig 10. lett. Kettejük közé Hamilton és Lawson férkőzött be.

    A Q2 végeredménye ITT.

    Q3

    Az első mért körök során Piastri fektette le az alapidőt a pole-ért zajló csatában 1:04,554-el, de Norris rögtön jött és 1:04,268-cal lenyomta a csapattársat, akit 1:04,492-es körével Leclerc is elkapott. Az első hármat így Norris, Leclerc és Piastri alkotta, majd az ausztráltól további 7 századra Hamilton iratkozott fel a 4. helyre, míg a tőle több mint 1 tizeddel elmaradó Russell volt az 5. pozícióban. Max Verstappen 0,661 másodperces hátránnyal csak a 6. helyen állt Antonelli, Bortoleto, Gasly és az első rohamban nem próbálkozó Lawson előtt.

    Az utolsó felvonást Verstappen indította, de a kör végén kénytelen volt elvenni a gázt, mert az utolsó kanyarban megpördülő Pierre Gasly miatt sárga zászlót lengettek. Hasonlóan járt Oscar Piastri is, aki emiatt nem tudta megkezdeni az utolsó gyorskörét. Lando Norris viszont igen, és javított 3 tizedet, amire senkinek nem volt válasza, így a brit bődületesen nagy, 0,5 másodperces előnnyel nyerte az időmérőt Leclerc előtt.

    A monacói mögött Piastri zárt 0,583 másodperces lemaradással, majd következett Hamilton, Russell, Lawson, Verstappen, Bortoleto, Antonelli és Gasly. A négyszeres világbajnok így csak a 7. helyről várhatja a Red Bull hazai versenyét.

  • Ebből halálos baleset is lehetett volna – elképesztő, mit úszott meg a Red Bull pilótája (videó)

    Ebből halálos baleset is lehetett volna – elképesztő, mit úszott meg a Red Bull pilótája (videó)

    Az Osztrák Nagydíj időmérő edzése előtt rendezték a Forma–2-es mezőny spintfutamát, amelyen Arvid Lindblad, a Red Bull juniorja megúszta, hogy ijesztő baleset következtében autójának tetejére esett az egyik riválisa. 

    Lindblad csupán a 12. helyről kezdte a verseny, a felzárkózásának pedig már a futam korai szakaszában véget vetett a baleset. A hármas kanyarhoz érkezve a Campos pilótája Sami Meguetounif és a Williams-junior Luke Browning „szendvicsében” találta magát és végül összeért a Trident versenyzőjével, ami Browning autójának lökte a Campost, Meguetounif pedig felborult és mindkét riválisa felett átpördült.

    „A fickó a semmiből érkezett, fogalmam sem volt róla, hogy ott van” – mondta rögtön Lindblad a rádióban Meguetounif-ról, aki szerencsére másik két riválisához hasonlóan sértetlenül megúszta a hosszas piros zászlós megszakítást előidéző esetet. Az ismétlést, különösen Lindblad fedélzeti kamerás felvételeit megnézve pedig ismét kijelenthetjük, hogy a glória életet menthetett, hiszen anélkül a Trident nagy valószínűséggel fejbe találta volna a Red Bull juniorját.

    Az újraindított futamot végül a szintén Red Bull-junior Josep María Marti nyerte Joshua Dürksen és Roman Stanek előtt.

  • A világ legjobb szakembere is elmenekült – így esik szét Alonso és Schumacher egykori csapata

    A világ legjobb szakembere is elmenekült – így esik szét Alonso és Schumacher egykori csapata

    Az Alpine korábbi csapatfőnöke egy podcastban igencsak mélyrehatóan személtette, mi vezetett oda, hogy a Renault F1-es istállója évek óta szenved, és továbbra sem bír kilábalni a gödörből.

    A Benetton néven Michael Schumacherrel a 90-es években két egyéni és egy konstruktőri, majd a 2000-es évek elején már Renault-ként Fernando Alonsóval két egyéni és két konstruktőri világbajnoki címet nyerő Alpine szenvedése aligha újkeletű azoknak, akik rendszeresen követik a Forma–1-et, de még ők is rácsodálkozhatnak időről időre azokra a részletekre, amelyek felmerülnek a Renault F1-es istállójának küszködésével kapcsolatban. Mióta Luda de Meo a Kanadai Nagydíj alatt bejelentette lemondását a Renault Group vezérigazgatói pozíciójából, az istálló hosszú távú jövője is kérdésessé vált, miközben a jelene is pocsékul fest, hiszen az utolsó helyen áll a konstruktőri pontversenyben.

    A gárdát 2022 elejétől a 2023-as Belga Nagydíjig, azaz összesen 17 hónapon át csapatfőnökként irányító Otmar Szafnauer pedig újabb részleteket osztott meg a színfalak mögötti történésekről, amelyek rávilágítanak arra, hogy miért tart most ott a csapat, ahol. Mert bár Flavio Briatore tavaly különleges tanácsadóként átvette a gyeplőt, és 2026-ra már dobogós helyezéseket, 2027-re pedig győzelmeket vizionál, ez azért nem tűnik annyira könnyű feladatnak.

    Franco Colapinto, Alpine
    Az Alpine jelenleg az utolsó helyen áll, formája pedig igencsak aggasztó / Fotó: Sam Bloxham/LAT Images

    Szafnauer szerint főként azért nem lesz az, mert éveket vesztegettek el azzal, hogy Luca de Meo nem adott nekik elég időt a szervezeti változások véghezvitelére. „Csak háromszor beszéltem vele. Egyszer, amikor nagyon szenvedélyes volt azzal kapcsolatban, hogy megszerezzen engem az Aston Martintól. Azt mondta, kell neki valaki, akinek jók az eredményei a Forma–1-ben; tudja, hogy mi kell a győzelemhez és hogy miként kell összerakni egy magas szinten teljesítő csapatot. Nagyon szenvedélyesnek tűnt azzal kapcsolatban, hogy a csapat jól teljesítsen” – ecsetelte a román származású szakember a The-Race Team Principal Podcastjában.

    „Aztán egy másik alkalommal a Renault főhadiszállásán beszéltem vele Párizsban. Egy gyors, félórás meeting volt, amelyen megkérdezte, hogyan zajlanak a dolgok. Ez 2022 vége felé volt. Elmondtam neki a 2023-as terveinket. Aztán utolsó alkalommal a 2023-as Kanadai Nagydíjon beszéltünk, ahol elmagyaráztam neki, hogy időbe telik kulturális változtatásokat foganatosítani egy csapatban, különösen akkor, ha egy magas szinten teljesítő csapat kultúráját akarjuk meghonosítani és feszegetjük a határokat a pályán nyújtott teljesítmény javításának érdekében. Mindezt anélkül, hogy aggódunk a hibák miatt, mert ha nem hibázunk, akkor nem dolgozunk elég keményen, nem feszegetjük eléggé a határokat. Elmondtam, ez mennyi időt vesz igénybe, mire azt felelte, »nincs időm, gyorsabban kell megtenni.«”

    Hogy Szafnauert miként szúrta hátba a saját csapata, mit nem volt hajlandó megtenni, és milyen dicstelen körülmények között rúgták ki, arról alábbi cikkünkben írtunk:

    Hátbaszúrás, inkompetencia és dicstelen kirúgás – kitálalt a volt csapatfőnök

    A csapatfőnök végül a 2023-as Belga Nagydíjig húzta, és nemcsak ő, hanem több neves szakember is távozott a csapattól, ahol ezután egymásnak adták a kilincset a lelépők, 2024 nyarán pedig Szafnauer utódjának is mennie kellett. Szafnauer most részletekbe menően elmesélte, hogy több olyan szakember, akit ő győzött meg a csatlakozásról, ezek után nem is állt munkába az Alpine-nál, míg mások heteket, legfeljebb hónapokat töltöttek Enstone-ban.

    „Néhányan azok közül, akiket oda vittem, azután érkeztek meg, hogy én eljöttem. Maradtak négy hetet, aztán leléptek. Van egy fickó, akit a Red Bulltól vittem oda, egy remek aerodinamikust. Azt hiszem, ő az egyetlen, aki még ott van. Azután érkezett, hogy eljöttem, és még ma is ott dolgozik. De a többi erősítésem, és sokan voltak, vagy egyáltalán nem jöttek, vagy akik igen, azok közül az egyik négy hetet, egy másik két-három hónapot maradt, aztán elmentek.”

    „És ők igazán jó szakemberek. Az egyikük ott van a legjobb szimulációs szakemberek között a világon. A Red Bulltól elment az Apple-höz, mert az Apple utcai autó gyártására adta a fejét, és ő vezette a szimulációs csapatot Cupertinóban. Meggyőztem, hogy jöjjön vissza az Alpine-hoz. Voltak olyan ügyei, amelyek miatt még több mint egy évet Amerikában kellett maradnia, és mi támogattuk a teljes folyamat alatt, majd visszajött és egy hónap után otthagyta az Alpine-t.”

    A szakember, akiről Szafnauer név nélkül beszélt, minden bizonnyal a korábban a Red Bullnál Adrian Newey-val szorosan együtt dolgozó Gilles Wood, aki azóta ismét a mérnökzseni kollégája lett, ugyanis csatlakozott az Aston Martinhoz, mint a gárda új szimulációs és járműmodellezési igazgatója.

    Newey csak elköhinti magát, és a következő héttől már vele dolgozik a Vettel-korszak egyik kulcsembere

    Ami a továbbra is az Alpine-nál dolgozókat illeti, Szafnauer „együttérez” velük, és reméli, hogy a csapatvezetés minél hamarabb stabilizálja a helyzetet és megkezdődhet az újjáépítés. „Semmi olyanra nem mutatok rá, amit ne tudna az egész világ. Csak rá kell nézni a konstruktőri tabellára, ahol jelenleg az utolsó helyen állnak. Ez megmutatja, hogy a vezetés rossz döntéshozatala vagy instabilitása továbbra is korrelál a pályán nyújtott nem valami nagyszerű teljesítménnyel.”

    „Amikor változik a vezetés és az instabil, akkor az olyan emberek, mint a világ legjobb szimulációs szakembere, elmennek, vagy csak négy hétig maradnak, vagy a technikai főigazgató, vagy a techniaki igazgató lelép. Annyian vannak, akik elmentek. A járműtudományért felelős vezető, akit mi vittünk oda, most a Williamsnél van. Amikor a szervezet tetején felfordulás van, és azok az emberek, akik a fontos munkát végzik és megvan a tudásuk, kockázatos munkahelynek tartják ezt, akkor elmennek máshová, egy olyan környezetben dolgozni, amelyik stabilabb.”

    De Meo távozását Szafnauer „nagy meglepetésként” aposztrofálta azok után, hogy a hírek szerint nemrég négy éves szerződéshosszabbításról egyezett meg a Renault-val, de azt nem tudja, hogy ez hosszú távon mit eredményezhet. „Hogy lesz-e hatása a csapatra vagy nem, azt nem tudom. Talán Flaviónak teljesen igaza van, és semmilyen hatása nem lesz. De el tudom képzelni, hogy ezt majd a következő vezérigazgató vagy az igazgatótanács dönti el. Ha korábban is a vezérigazgató kezében volt az F1-es projekt, és amikor Carlos Ghosn volt az, ő hozta a Forma–1-gyel kapcsolatos döntéseket, akkor látom, hogy a Renault a következő vezérigazgatóra bízza ezt a döntést, azt pedig nem tudjuk, hogy az ki lesz.”

    Szafnauer szerint jelenleg három út áll az Alpine előtt. Az egyik, hogy minden megy tovább a jelenlegi formájában; a másik, hogy újrabrandelik a csapatot; a harmadik pedig, hogy eladják.

    „Az Alpine-nak a közeljövőben szerintem csak elektromos autója lesz, úgyhogy nem igazán jó a korreláció a Forma–1-es csapat motorjai és az Alpine autókban levő motorok között. De talán ez nem számít. Néhány éve remek döntés volt megvenni a csapatot szinte semmiért, most pedig már egymilliárdnál is nagyobb az értéke. Lehet 1,2–1,5 milliárd is. Fogd a pénzed és fektess be az alapvető bizniszbe. Azt is látom, hogy ezt megfontolják. Talán azt mondják, hogy tudjátok mit, aprópénzért megvettük ezt a csapatot, most pedig másfél milliárdot ér, úgyhogy adjuk el.”