Szerző: Majer Dániel

  • Leclerc kezdhet aggódni? – hatalmas Ferrari-drámát hozott az egyetlen augusztus 3-i Magyar Nagydíj

    Leclerc kezdhet aggódni? – hatalmas Ferrari-drámát hozott az egyetlen augusztus 3-i Magyar Nagydíj

    Remélhetőleg nem babonásak a Ferrarinál, az eddigi egyetlen, augusztus 3-ra eső Magyar Nagydíjon ugyanis az elképzelhető egyik legnagyobb dráma történt meg a Ferrarival, amivel ráadásul pont a McLaren ölébe hullott a győzelem. 

    Ma, azaz augusztus 3-án rendezik a jubileumi 40. Magyar Nagydíjat, amelyet jókora meglepetésre Charles Leclerc kezdhet a pole pozícióból. Az eddigi 39 hungaroringi futamból mindössze egy, a 2008-as esett ugyanerre a napra, a Ferrari pedig alighanem próbálja minden eszközzel távol tartani a gondolatait attól a 17 évvel ezelőtti augusztus 3-i délutántól, hiszen számukra szívfacsaró módon ért véget a verseny, ráadásul a balszerencséjükből a most Leclerc mögött a 2. és 3. rajtkockát megszerző McLaren profitált.

    A 2008-as Forma–1-es szezon az utóbbi években leginkább amiatt került ismét előtérbe, mert Felipe Massa 15 évvel később, egy Bernie Ecclestone-interjún felbuzdulva a fejébe vette, hogy jogi úton vesz elégtételt az első Szingapúri Nagydíjon történtek miatt, és megpróbálja visszaszerezni, vagy pontosabban megszerezni a 2008-as vb-címet.

    Hogy ez valaha sikerülni fog neki, arra nincs túl nagy esély, így minden bizonnyal örökre azzal a tudattal kell élnie, hogy amennyiben Flavio Briatore és a Renault-istálló nem játszik piszkos eszközökkel, összejöhetett volna neki a világbajnoki cím. Vagy ha a Maláj Nagydíjon nem pördül bele saját hibájából a kavicságyba. Vagy ha Monacóban nem rongyol ki az első kanyar bukóterébe. Vagy ha Silverstone-ban nem pörög többet, mint ahány métert egyenesen halad. Vagy ha az Ausztrál Nagydíjon nem áll a falba az első kanyarban, majd esik ki motorhiba miatt. Vagy ha a Hungaroringen nem füstöl el alatta a Ferrari három körrel a cél előtt vezető helyen.

    Így tervelte ki a Renault a Massa vb-címébe kerülő 2008-as csalását

     

    Ezek mind-mind olyan történések voltak, amelyek bármelyike nélkül a vb-címről a Brazil Nagydíj legvégén, Hamilton utolsó kanyaros előzésével lecsúszó brazilnak meglehetett volna a hőn áhított korona, ám mi most nem az összesre, csak a Hungaroringen megesett drámára tekintünk vissza, lévén ennek pontosan 17 éve.

    2008-ban 18 versenyből állt az évad, amelynek 11. állomását rendezték Mogyoródon. A Német Nagydíj megnyerésével Lewis Hamilton 4 pontos előnyre tett szert az összetettben a Hockenheimben 3. helyen célba érő Massával szemben, így ő várhatta kedvezőbb helyzetből a három hetes nyári szünet előtti utolsó versenyt.

    Az szinte borítékolható volt, hogy a Hungaroringen ezúttal nem robban ki akkora botrány, mint egy évvel korábban, amikor a McLaren belviszálya uralta a szalagcímeket, de ez nem is volt baj, hiszen így legalább a pályán történtekre irányult a figyelem.

    A Red Bull a Magyar Nagydíj előtt jelentette be, hogy 2009-től Sebastian Vettel veszi át a visszavonuló David Coulthard helyét Mark Webber oldalán, más öröme azonban nem nagyon volt a mogyoródi hétvége nyitányán a németnek, aki alatt mindkét pénteki szabadedzésen ugyanott állt meg a Toro Rosso.

    Ami az élmezőnyt illeti, pénteken és szombaton is a McLaren tűnt a leggyorsabb autónak még úgy is, hogy a nyitóedzésen a két Ferrari zárt az első két helyen. A pole-t végül az utolsó körében apróbb hibát elkövető, ám csapattársát, Heikki Kovalainent így is 0,241 másodperccel megelőző Hamilton szerezte meg, miközben Massa a 3., a másik Ferrariban ülő Kimi Räikkönen pedig csak 6. lett.

    NE HASZNÁLD!!!
    Hamilton magabiztosan hozta be az élre a McLarent az időmérőn | Fotó: ERIC VARGIOLU / DPPI

    Kovalainen első soros rajthelye megnyugtatólag hathatott Hamiltonra, hiszen az nem tűnt valószínűnek, hogy Massa két McLarent is átugorjon a rajt után, ám a brazil pontosan ezt tette, és miután a finn mellett elviharzott a célegyenesben, elképesztően későn fékezve, egy pillanatra mindkét első kerekét blokkolva bevetődött Hamilton mellé az első kanyar féktávján, majd a Ferrari-garázs őrjöngése közepette a britet is faképnél hagyta.

    Videón a rajt ITT.

    Utólag Massa is azt mondta, a rajt volt az egyetlen esélye arra, hogy az élre álljon, és úgy tűnt, ez a mozzanat el is hozza számára a sikert, merthogy a 70 körös futam 67. köréig hiba nélkül vezetve őrizte az első helyet. Ám az az évi 4. győzelme helyett az egyik legnagyobb csalódást kellett átélnie – a vb-cím brazíliai elvesztését nyilván azért nem múlja felül, ami történt –, amikor három körrel a vége előtt a Ferrarijának motorja egyszer csak látványos füstfelhő kíséretében kilehelte a lelkét a célegyenesben.

    Az egyetlen vigasz Massa és a Ferrari számára az lehetett, hogy legalább nem a korábban defektet kapó Hamilton, hanem Kovalainen örökölte meg az első helyet és szerezte meg pályafutása első, egyben utolsó F1-es győzelmét, miközben csapattársa a 10. helyről az 5. pozícióig felkapaszkodva 4 pontot azért gyűjtött, így 8 pontosra növelte az előnyét az összetettben Massával szemben.

    A második helyen a szintén pályafutása legjobb eredményét elérő Timo Glock jött be a Toyotával, Räikkönen pedig tett róla, hogy a dobogón azért ott legyen egy Ferrari-pilóta.

    NE HASZNÁLD!!!
    Fotó: GILLES LEVENT / DPPI

    A Ferrari azóta kétszer, 2015-ben és 2017-ben nyert a Hungaroringen, azaz 8 éve várnak arra, hogy újra az olasz himnusz csendülhessen fel a Magyar Nagydíj után. A jubileumi 40. futam időmérőjén Charles Leclerc óriási meglepetésre megszerezte a pole pozíciót a maranellóiaknak, és ha a rajt után sikerül megtartania az első helyet, akár a győzelemre is lehet esélye. Persze ehhez a minden bizonnyal jobb versenytempóval rendelkező McLareneknek lesz egy-két szava, mi pedig csak reménykedhetünk abban, hogy a 17 évvel ezelőtti dráma évfordulójának napján nem kell hasonlót átélnie a monacóinak, mint 2008-ban Felipe Massának.

  • Furcsa, de a McLaren azért kapott ki a Hungaroringen, mert az övé a legjobb autó

    Furcsa, de a McLaren azért kapott ki a Hungaroringen, mert az övé a legjobb autó

    A McLaren váratlan vereséget szenvedett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, aminek okait vizsgálva kiderül, valójában az babrált ki a wokingiakkal, hogy az ő autójuk kezeli a legjobban a gumikat.

    Mint ahogyan általában lenni szokott olyankor, amikor a mezőny legjobb autójában ülő versenyző(k) nem az első helyen végeznek, a jubileumi 40. Magyar Nagydíj időmérője után Lando Norris és Oscar Piastri is számos szurkolótól/kommentelőtől/rajongói közösségi média oldalt üzemeltetőtől megkapta, hogy „lám, amikor nem elég csak beleülni a magától körbe-körbe járó űrhajóba, akkor máris azok nyernek, akik vezetni is tudnak.”

    Ezek a fajta, mindenféle alapot és komolyan vehetőséget nélkülöző megnyilvánulások azonban amellett, hogy a sportág meglehetősen felületes ismeretére utalnak, nettó hülyeségek, hiszen mind Norris, mind Piastri toppilóták, és ha egymástól függetlenül ugyanakkor lassulnak vissza több mint fél másodpercet, arról főként az autójuk tehet.

    Persze ezzel cseppet sem akarunk elvenni Charles Leclerc érdemeiből, hiszen az immár 27-szeres pole pozíciós monacói pilóta képességei is kellettek a Ferrari elsőségéhez, de mint az a Forma–1-ben általában lenni szokott, az ehhez a meglepetéshez vezető út is meglehetősen összetett.

    Azt már a versenyzők is elmondták, hogy az időmérő edzés harmadik szakaszára megváltozó szélirány és lehűlő aszfalt valami miatt negatív hatással volt a McLarenre, Mark Hughes a The-Race.com hasábjain azonban részletekbe menően elmagyarázta a hogyant és a miértet.

    Lando Norris, McLaren, Magyar Nagydíj
    A McLarennek állt a zászló még az időmérő első két szakasza után is | Fotó: Hungaroring Média

    Szélirány

    A Q2-ben még viszonylag enyhe, 1-1,4 km/órás szél fújt a „gyors” irányból, ami azt jelenti, hogy a versenyzők a célegyenesben hátszelet, a 2-es kanyarban pedig szembeszelet kaptak – ez az irány a pálya középső szektorában is növeli az első szárny hatékonyságát és a leszorítóerőt. A Q3-ra azonban a szélerősség 2-2,5 km/órára nőtt helyenként akár 3,3 km/órás széllökésekkel, a szél iránya pedig az addigihoz képest 90 és 120 fok között változott folyamatosan, azaz nem állandóan ugyanabból az irányból fújt.

    Ettől a 2-es kanyarban, illetve a 6-os/7-es kanyarból álló sikánban már hát- és szembeszelet, a 12-es kanyarban hátszelet, az utolsó két kanyarban pedig oldalszelet kaptak a versenyzők. Ez persze még nem kell automatikusan azt jelentse, hogy a McLarenek több mint fél másodperccel visszaesnek, Leclerc pedig nemhogy lassul, hanem még gyorsabb köridőre is képes. De akkor miért történt ez?

    Az utolsó Q3-as körök fedélzeti kamerás felvételeit figyelve is látszik, hogy Leclerc alatt sokkal stabilabb a Ferrari az 1-es, 2-es, 6-os, 13-as és 14-es kanyarban, míg a McLarenek a megváltozott szélirány miatt elkezdtek idegesebben viselkedni. Ez arra vezethető vissza, hogy a Ferrari a harmadik szabadedzés után tudatosan visszavett és a versenyt előtérbe helyezve olyan irányba ment a beállításokkal, amelyek jobban óvják a hátsó gumikat.

    A Hungaroring Bahreinhez hasonlóan ugyanis tipikusan olyan pálya, amelyen a hátsó gumikopás miatt az optimális időmérős beállítás nem megfelelő a versenyre, mert az nagy mértékű gumikopást eredményezne, ezért egy körre az ideálisnál nagyobb alulkormányzottságot kell előidézni a beállításokkal, mert az óvja a hátsó abroncsokat.

    A Ferrari a harmadik szabadedzésen úgy érezte, hogy „túl jó” az autó egyensúlya egy körön, és Leclerc az időmérő után el is mondta, hogy bár nem akar túlságosan belemenni a részletekbe, tetszett neki az autó viselkedése a harmadik edzésen, de az időmérőre mégis visszatértek oda, ahol korábban voltak, mert a futamot helyezték előtérbe.

    Charles Leclerc, McLaren, Magyar Nagydíj
    Fotó: Hungaroring Média

    Az alulkormányzottság irányába eltolt egyensúly a Q3-ban pedig azt eredményezte, hogy Leclerc alatt a Ferrari kevésbé vált érzékennyé, a monacói a stabilabb autóval pedig nagyobb magabiztossággal támadhatta a kanyarokat, mint az idegesebb McLarennel Piastri és Norris. Hogy a McLaren akkor miért nem választotta az időmérő előtt a Ferrariéhoz hasonló utat? Egyszerűen azért, mert az MCL39-es alapvetően sokkal jobban bánik a gumikkal, mint az SF-25-ös vagy bármelyik másik autó a mezőnyben, amihez nincs szüksége a hátsó gumikat óvó, alulkormányzottabb beállításra. A McLaren tehát egyszerűen most azon veszített, hogy alapvetően sokkal jobb az autója.

    Leclerc utólag elmondta, hogy a szél miatt nagyon alulkormányzottá vált a Ferrari a keresztszélben levő kanyarok közepén, ez azonban azt eredményezte, hogy sokkal simábban, kevesebb korrekcióval ment át ezeken a fordulókon, mint a már a bejáraton idegessé váló McLarenek. A monacói pilóta csak a 6-os/7-es kanyarból álló sikánban 1 tizedet adott mindkét papajaszínű autónak, miközben ott korábban ennél többet veszített.

    „A Q2-ben 1:14,9-et mentem, és úgy éreztem, hogy az egy szép, könnyed kör volt, és van még benne néhány tized. De aztán kimentem a Q3-ban és borzasztónak érződött az autó, és már azzal is küszködtem, hogy 1:15,4-et autózzak” – mondta Norris, akihez hasonlóan nyilatkozott Piastri is.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke emellett úgy látta, hogy pilótái kicsit óvatosabbak voltak a Q3-ban, mint Leclerc, aminek az autó viselkedése mellett részben az volt az oka, hogy nekik sokkal nagyobb a tét, mint a Ferrari versenyzőjének. „Abban a helyzetben, amelyben én és Oscar vagyunk, kicsit nehezebb kockázatot vállalni az utolsó körben. Talán lehettünk volna egy tizeddel gyorsabbak, de egy tizeddel lassabbak is, ami három-négy hellyel rosszabbat jelent” – mutatott rá Norris arra, hogy a világbajnoki csatát szem előtt tartva mindkettejüknek meg kell találnia az ideális középutat a gyorsaság és a túlvállalás között.

    Lando Norris, McLaren, Magyar Nagydíj
    Fotó: Hungaroring Média

    Hőmérséklet

    Miként azt fentebb is írtuk, nemcsak a szél, hanem a hőmérséklet csökkenése is hátráltatta a McLarent. A melegebb aszfalthőmérséklet mellett tartott szabadedzéseken a wokingiak előnyük jelentős részét azzal szerezték, hogy szokás szerint mindenki másnál jobban kontroll alatt tudták tatani a hátsó gumik hőmérsékletét.

    Bármelyik riválissal is hasonlítottuk össze a McLareneket, látszott, hogy az előnyük nagy része a 8-as kanyar után keletkezett, mert a többiek addigra hevítették túl a hátsó gumikat, a McLaren viszont sokkal közelebb tartotta azokat az ideális hőmérséklethez. Persze Andrea Stella elmondta, hogy a teljesítményveszteséghez szinte teljes mértékben a megváltozott szélirány, és nem a hőmérséklet visszaesése járult hozzá, ami így is van, de ez csak annyit jelent, hogy a McLarenek nem veszítettek a hűvösebb aszfalttal. A többiek ellenben ettől még nyertek, hiszen nem melegedett túl a hátsó gumijuk a Q2 eleji 41 fokról az utolsó Q3-as körökre 37 fokosra hűlő aszfalton.

    Motor

    Nemcsak a szél, az óvatosság és a hőmérséklet játszott ugyanakkor szerepet az időmérő végkimenetelében, hanem a Ferrari motorja is. Leclerc ugyanis a McLaren versenyzőihez hasonlóan azt állította, hogy az autója „nem kelt életre” a Q3-ban, a szél pedig „rosszabbá tette”, ő mégis 1 tizedet gyorsult a Q2-höz képest, míg a McLarenek több mint 5 tizedet lassultak. Ha rosszabb volt vezetni az autót, akkor mégis hogyan lehet ez?

    Alighanem úgy, hogy a Ferrari vagy megoldotta, vagy egyszerűen nem szembesült az őt Silverstone-ban és Spában is hátráltató, erőforrást érintő problémával. A maranellóiak az elző két hétvégén ugyanis a motorhőmérséklet emelkedése miatt nem tudták kisajtolni az utolsó lóerőket is a Q3-ban csutkára tekert üzemmóddal, a Hungaroringen azonban változott a helyzet.

    Mark Hughes szerint ennek lehetett az oka csupán az is, hogy a Hungaroringen nincsenek hosszú padlógázas szakaszok, de elképzelhető, hogy Maranellóban megoldást találtak a problémára. A GPS-adatok alapján a Ferrari ugyanis jobban gyorsult az egyenesekben, aminek csak részben a valamivel laposabb szárny az oka, a visszanyert energia leadásakor tapasztalható sebességnövekedés mértéke ugyanis elárulja, hogy a motor ezúttal gond nélkül üzemelt, ellentétben a korábbi futamok többségével.

    Oscar Piastri, McLaren, Magyar Nagydíj
    Fotó: Hungaroring Média

    A végére pedig egy apróság, ami ilyen kis különbségeknél azért döntő lehet: Leclerc az első Q3-as próbálkozása után maga kérte, hogy az utolsó menet előtt a csapata semmi mással ne törődjön, csak azzal, hogy a sor elején küldjék őt ki, és így tiszta pályán mehessen. A Ferrari ezt teljesítette, aminek köszönhetően a monacói a lehető legoptimálisabb felvezető kört tehette meg, ezzel szemben a McLarenek a bokszutcai sorban várakoztak.

  • A McLaren csapatfőnöke megerősítette, miért kaptak ki Leclerc-től az időmérőn

    A McLaren csapatfőnöke megerősítette, miért kaptak ki Leclerc-től az időmérőn

    A McLaren versenyzői és csapatfőnöke is ugyanazokat a tényezőket jelölte meg a Charles Leclerc-től elszenvedett időmérős vereség okaiként, a versenyt illetően pedig továbbra is optimista.

    Miután mindenki azt várta, hogy a McLarenek játszi könnyedséggel kibérelik az első rajtsort a 40. Magyar Nagydíjra, jókora meglepetésre Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót. Mindez persze annak tükrében már kevésbé meglepő, hogy az időmérő edzés harmadik szakaszára megváltozott a szélirány, illetve jelentősen visszaesett a levegő és az aszfalt hőmérséklete. Utóbbi az időmérő kezdetén még 48 fok volt, aztán a Q3 elején már csak 39, az utolsó mért körök előtt pedig már csak 36.

    Mivel a Ferrari az abroncsait gyorsan felmelegítő autó közé tartozik, ez a fejlemény a maranellóiak kezére játszott, egyúttal csökkentette a McLaren gumikezelési fölényét, hiszen nem volt akkora szerepe annak, hogy melyik autó tudja megfelelő hőmérsékleten tartani a hátsó gumikat a kör végéig.

    „Érdekes időmérő volt – kezdte értékelését Andrea Stella, az Oscar Piastrival 2., Lando Norrisszal 3. helyet szerző McLaren csapatfőnök. – Láthattuk, hogy egyértelműen nagyon versenyképesek voltunk, jók voltak a köridők a Q1-ben és a Q2-ben is, aztán a Q3-ra megváltoztak a körülmények. A szélirány megváltozott, a hőmérséklet hirtelen visszaesett. A mi köridejeink 4 tizeddel romlottak mindkét versenyző mindkét körében, szóval eléggé következetes módon, miközben Leclerc-nek sikerült kicsit gyorsulnia. Elismerés Charles-nak és a Ferrarinak, hogy sikerült alkalmazkodniuk a körülmények változásához. Önmagában mindez nem hiszem, hogy megváltoztatná a képet. Az autó nagyon gyors és versenyképes, de a vártnál kicsit több dolgunk lesz a versenyen.”

    Hamilton teljesen készen van, egyszavas válaszokat motyogva ostorozta magát

    Amikor Stellát a futamról kérdezték, elmondta, hogy azért bízik benne, hogy Leclerc Ferrariját át tudják ugrani. „Magabiztosak vagyunk azt illetően, hogy az autó gyors és arra számítunk, hogy a versenyen is gyors lesz. Nyilván a Hungaroringen vagyunk, ahol a pályán elfoglalt pozíció fontos, de meglátjuk, hogy milyen változókat tudunk kihasználni a stratégiával és hogy mi lesz az időjárással. Szórakoztató verseny lesz.”

    Arra a kérdésre, hogy a vasárnapi hűvösebb idő aggasztó-e a McLarennek az időmérőn történtek függvényében, Stella úgy felelt, hogy „nem aggódunk, mert mindig, amikor változik az időjárás, egyszerűen csak készen kell állni. Több munkánk lesz ma este, hogy felkészüljünk a versenyre, de optimisták maradunk.”

    A csapatfőnök szavait támasztották alá korábban nyilatkozó pilótái is. Piastri kiemelte, hogy nagyon más volt vezetni az autót a Q3-ban, de nem akarta kifogásként használni ezt.

    „A szél szerintem sok mindent megváltoztatott. Mindig szánalmasan hangzik a szelet hibáztatni, de a Q2 és a Q3 között 180 fokot változott az iránya, ami azt jelentette, hogy a kanyarok többsége teljesen másnak érződött. Nehéz volt megítélni őket ilyen körülmények között és talán nem volt a legjobb a kivitelezés. Meglepett, hogy nem tudtunk ennél gyorsabbak lenni. A második rajthely így sem rossz, meglátjuk, mit tehetünk holnap.”

    „Charles egész hétvégén gyors volt, ma reggel pedig közelebb került, mint vártuk. A dolgok csak megváltoztak egy kicsit, ő nagyon jó munkát végzett, elismerés jár neki. Nem számítottam rá, hogy ezen a hétvégén második leszek egy Ferrari mögött. Szórakoztató verseny lesz holnap azzal, hogy kicsit többen lesznek versenyben” – mondta az ausztrál.

    Norris, McLaren, Magyar Nagydíj
    A McLarent visszavetette a lehűlő aszfalt | Fotó: Clive Rose/Getty Images

    „A formánkat elnézve természetesen csalódás, de Charles jó munkát végzett az utolsó körben – értékelt a 3. rajtkockát megszerző Norris. – Valószínűleg kicsit többet kockáztatott ilyen körülmények között. A szél sokat változott, és úgy tűnt, hogy ez jobban büntetett minket. Nem panaszkodhatok sok mindenre, úgy véltük, mind a ketten futottunk néhány jó kört a végén, és egyszerűen csak lassúak voltunk. Úgyhogy nincs mire panaszkodni, Charles jó munkát végzett.”

    „Ez egy hosszú kör so kanyarral. Nehéz, de a Q2-ben megmutattuk, hogy milyen gyorsak tudunk lenni és mekkora az előnyünk, de amint megváltozott a szél, minden elent és az utolsó szektor még nehezebb lett – folytatta Norris, akitől megkérdezték, Piastri legyőzése vagy a futam megnyerése lesz-e számára a prioritás vasárnap. – Mindkettő. Előre akarok jutni, nyerni akarok. Ha képes leszek erre, akkor pontokat fogok szerezni. Szerintem izgalmas futam lesz. Arra számítok, hogy kicsit jobb lesz a tempónk, mint Charles-nak, úgyhogy már várom.”

  • Hamilton teljesen készen van, egyszavas válaszokat motyogva ostorozta magát

    Hamilton teljesen készen van, egyszavas válaszokat motyogva ostorozta magát

    Nem is lehetett volna nagyobb a kontraszt a két Ferrari-pilóta Magyar Nagydíj időmérője után adott nyilatkozata között. Lewis Hamilton szinte hang nélkül, teljesen megzuhanva beszélt, Charles Leclerc pedig kicsattant a boldogságtól.

    Lewis Hamilton a Magyar Nagydíjon a Belga Nagydíjjal ellentétben nem a Q1-ben, hanem a Q2-ben esett ki az időmérő edzésen, és már a levezető köréből bejátszott csapatrádiózásban érezhető volt, hogy hasonlóan rosszul érintette ez az eredmény is, mint a korábbiak. Aztán a hozzá hasonlóan küszködő, de azért gyorsabb Charles Leclerc a körülmények változását kihasználva a pole pozícióba repítette a Ferrarit, ami bizonyára csak újabb tőrdöféssel ért fel a hétszeres világbajnoknak.

    Hamilton az F1 TV kamerái előtt hozta is a rossz eredmények után szokásossá vált formáját, azaz egyszavas válaszokkal operált, de a mostani produkciója még az eddig látottakon is túltett. Íme:

    Riporter: „Szia, Lewis, az autó tempója jónak tűnt tegnap, majd a harmadik szabadedzésen is, mi történt az időmérőn?”

    Hamilton: „Egyszerűen csak hasznavehetetlen vagyok.”

    Riporter: „Bocs, mondd még egyszer!”

    Hamilton: „Egyszerűen csak hasznavehetetlen vagyok.”

    Riporter: „Ez nyilván…”

    Hamilton: „Egyértelműen az vagyok. Egyszerűen borzasztóan vezettem. Ez van.”

    Riporter: „Nem érezted magad komfortosan az autóban az időmérő második szakaszában? Változott valami?”

    Hamilton: „Semmi nem változott” – felelte fejcsóválva, szinte hang kiadása nélkül Hamilton, amivel véget is ért az interjú.

    Hamilton a Sky Sports kamerái előtt aztán még tudta fokozni a dolgot, és amellett, hogy ott is elmondta, hogy mennyire haszontalan, amikor a riporter azt kérdezte, hogy vannak-e válaszai a problémáira, és hogy a csapat próbálja jobb helyzetbe hozni az autót a számára, a hétszeres világbajnok közölte: „A csapatnak nincs problémája. Láthattátok, hogy az autó pole-ban van, szóval valószínűleg versenyzőt kell cserélnünk.”

    Az írott sajtó képviselőinek Hamilton ezután azt mondta, hogy „a hétvége során egyszer sem” érezte úgy, hogy jó eredményt érhet el.

    Leclerc a harmadik helyre célzott

    Nem is lehetett volna nagyobb a kontraszt Hamilton és Leclerc között, hiszen utóbbi meglepetésre megverte a McLareneket és pole-t szerzett, amivel magát is alaposan meglepte.

    „Ma semmit nem értek a Forma–1-ben. Az egész időmérő extrém nehéz volt, és nem túlzok, amikor ezt mondom. Nehéz volt számunkra bekerülni a Q2-be, majd a Q3-ba is. A Q3-ban változtak egy kicsit a körülmények és minden sokkal nehezebbé vált. Tudtam, hogy csak kell egy tiszta kör és meg kell céloznom a harmadik helyet. Végül pole pozíció lett belőle, amire egyértelműen nem számítottam” – mondta az autóból kiszállva a Ferrari és saját maga idei első pole-ját szerző monacói.

    „Egyértelműen éreztem, hogy sokat változott a tapadás, és a leszorítóerő-tartománynak is az alacsonyabb oldalán vagyok, úgyhogy amikor a Q2-ben elkezdett esni, csak reménykedtem, hogy elmegy. Végül elment, de változtak a körülmények, ami mindent megnehezített és a végén miénk lett a pole pozíció. Őszintén szólva nincsenek szavaim, valószínűleg ez az egyik legjobb pole pozícióm valaha. Az biztos, hogy ez a legváratlanabb” – jelentette ki Leclerc.

    Arra a kérdésre, hogy vasárnap nyerhet-e, így felelt: „A rajt és az első kanyar lesz a kulcs. Fogalmam sincs, hogyan fog menni, de egy dolog biztos, hogy abszolút mindent meg fogok tenni az első hely megtartásáért. Ha sikerül, az könnyebbé teheti a dolgunkat a verseny hátralevő részére.”

  • Bombameglepetés a Hungaroringen: Leclerc és a Ferrari legyőzte a McLareneket az időmérőn

    Bombameglepetés a Hungaroringen: Leclerc és a Ferrari legyőzte a McLareneket az időmérőn

    Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a 40. Magyar Nagydíjra, miután a körülmények változása egy csapásra kihúzta a talajt a McLarenek alól. A második és harmadik helyre azért odaértek, Oscar Piastri pedig hajszállal előzte meg Lando Norrist.

    Kétség sem férhetett hozzá, hogy a mindhárom szabadedzést az élen záró McLaren várhatta toronymagas esélyesként a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzését, és úgy tűnt, legfeljebb egy időjárás által megkavart kvalifikáció babrálhat ki a wokingi istállóval. Az időmérő 29 fokos levegő és 50 fokos aszfalthőmérséklet mellett kezdődött, és bár a helikopter kamerájából a távolban látszott, hogy hol esik, a Hungaroringre mindössze 20%-os valószínűséggel jósoltak csapadékot.

    Megteltek a lelátók az időmérő kezdetére:

    A két Williams nyitotta a sort, Carlos Sainz pedig rögtön elfékezte az első kanyart, így Alex Albontól közel 8 tizeddel elmaradva csak a második helyre iratkozott fel, miközben egyikük ideje sem volt még távolról sem elég ahhoz, hogy ezzel továbbjussanak a Q2-be.

    Rögtön ezután megjött a két McLaren és a két Red Bull is, Piastri pedig 1:15,554-gyel magához ragadta a vezetést és közel 4 tizedet adott az 1:15,9-cel második időt elérő Norrisnak még úgy is, hogy a 12-es kanyar kijáratán megcsípte a kavicságyat, amivel rengeteg kavicsot hordott fel az ideális ívre.

    Miután az összes topcsapat megtett egy mért kört a lágy gumikon, a két Mercedes szétválasztotta a két McLarent Russell–Antonelli sorrendben, míg Norris mögött Hamilton, Alonso, Hadjar, Stroll, Leclerc és Colapinto volt az első tíz további sorrendje. A kieső helyeken Tsunoda, Bearman, Gasly és Ocon tanyázott.

    A Q1 hajráját új gumikon a két Aston Martin nyitotta, majd Stroll a 3., Alonso pedig az 1. helyre repítette az AMR25-öst, 0,273 másodperccel megjavítva Piastri idejét. Amellett, hogy a zöld autók korábban is jól mozogtak a Hungaroringen, ezekben az időkben a pálya rohamos javulása is benne volt.

    Ezt mutatja, hogy Piastri használt gumin is visszavette az első helyet – igaz, csak 7 századdal –, majd Hadjar jött fel a 3. pozícióba a Racing Bulls-al. A két Mercedes a garázsban maradt, de közülök csak a végül 13. helyen záró Antonellinek kellett izgulnia. Na meg Charles Leclerc-nek, aki a pályán volt, de utolsó mért körének elejére a 18. helyre csúszott vissza, úgyhogy ha valaki hibázott volna vagy Leclerc elrontja a körét, a monacói kiesik.

    Végül olyannyira nem esett, hogy az 5. helyen zárt Piastri, Alonso, Hadjar és Norris mögött, míg Hamilton csak a 10. helyre javított. A két vörös autó közé Bortoleto, Russell, Sainz és Stroll fért be, azaz Verstappen nem volt a legjobb tízben (11. lett), de Bearmenhez, Antonellihez, Lawsonhoz és Colapintóhoz hasonlóan legalább továbbjutott.

    Nem mondhatta el ezt magáról Yuki Tsunoda, Pierre Gasly, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg és Alex Albon, akik egyaránt kiestek.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A Q2 elejére mintha hirtelen minden csapat elkezdett volna tartani az esőtől, és nem alaptalanul, hiszen már akkor elkezdett cseperegni, amikor a mezőny egy része még a bokszutca végi dugóban rostokolt. Max Verstappennek ennek ellenére azt mondták a rádióban, hogy a Q2 végén lesznek a legjobbak a körülmények, azaz nagy esőre a Red Bull nem készült.

    Az egyes kanyarban ugyan szemerkélt, de Norris 1:14,890-nel így is megfutotta a hétvége addigi legjobb körét, amitől Piastri ezután csak 0,051 másodperccel maradt el. Az ausztrál mögött a szárnyaló Aston Martinok sorakoztak fel Alonso–Stroll sorrendben, majd jött Hadjar, Bearman, Russell, Verstappen, Lawson és Leclerc az első tízben.

    A kieső helyeken Hamilton, Sainz, Bortoleto, Antonelli és a négykerekes pályaelhagyás után a körét elveszítő Colapinto állt, de a képet árnyalta, hogy többen is már korábban használt gumiszetten futottak csak mért kört.

    A hajrá előtt Stroll megelőzte a dugóba kerülést és egyedüliként a pályára hajtva a 3. helyre ugrott előre, de aztán szépen sorban jöttek a többiek is. Leclerc az utltargyors Mansell-kanyar kijáratán majdnem eldobta, illetve Antonellinek is volt két nagy mentése, de míg előbbi a 6. helyen továbbment, addig utóbbi a 11. pozícióban kiesett.

    Nem az olasz volt azonban az egyedüli búcsúzó a topcsapatok pilótái közül, nem jutott tovább ugyanis a csupán 13. helyen záró Lewis Hamilton sem. A hétszeres világbajnok még így is csak 57 ezreddel ment lassabb kört, mint a 10. helyen a Q3-ba csusszanó Bortoleto, de ez kevés volt.

    A Q2-t végül Norris nyerte Piastri, Stroll, Russell és Alonso előtt.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    A mindent eldöntő utolsó szakaszra a legtöbb szem most már tényleg a két McLarenre szegeződött, hiszen most már tényleg a pole pozícióért ment a csata. Előbb Norris ért körbe és állította meg 1:15,494-nél a stoppert, de ennél Piastri 96 ezreddel gyorsabbat ment, míg Russell besorolt a 3. helyre Alonso, Verstappen, Leclerc, Lawson és Bortoleto elé. Hadjar az első próbálkozások során nem jött ki, Stroll körét pedig pályaszélesítés miatt törölték.

    Miután a pálya jelentősen visszalassult a Q3-ra, a mindent eldöntő hajrára az volt a kérdés, hogy ki tudja a leginkább megközelíteni a Q2-es idejét. A sort az Aston Martinok nyitották, és nem is akárhogy: Stroll csupán 1 tizeddel elmaradva Piastritól a 3. helyre jött be, Alonso pedig 17 ezreddel ennél is gyorsabb volt, amivel viszont elválasztotta a két McLarent.

    Persze Norrisék is jöttek még, a lehűlő levegő és aszfalt viszont eltüntette a hétvégén eddig látott fölényüket. Még mielőtt a két papajaszínű autó befejezhette volna a körét, Leclerc 1:15,372-vel az élre állt, majd ott is maradt, hiszen Piastri nem tudott javítani, Norris pedig 41 ezreddel elmaradt a monacóitól, amivel még a csapattársát sem tudta megverni.

    Leclerc ezzel idei első pole pozícióját szerezte mind saját maga, mind a Ferrari számára, miközben a csupán 8. helyen záró Max Verstappen idei legrosszabb időmérős eredményét produkálta.

    Norris mögött Russell, Alonso, Stroll, Bortoleto, Verstappen, Lawson és Hadjar volt a további sorrend.

    A Magyar Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Piastri elmondta, miért nem akarják Norrisszal megismételni, amit Senna és Prost tett

    Piastri elmondta, miért nem akarják Norrisszal megismételni, amit Senna és Prost tett

    A McLaren 36 éve először kerül olyan helyzetbe, hogy csakis az ő két pilótájuk küzd meg a világbajnoki címért, így óhatatlanul előkerülnek az összehasonlításuk Ayrton Senna és Alain Prost 1989-ben elmérgesedő viszonyával. Oscar Piastri elmondta, miért akarják fenntartani a harmóniát a csapatban.

    Mindössze 16 pont választja el egymástól a pontversenyben élen álló Oscar Piastrit és az őt üldöző Lando Norrist, miközben Max Verstappen a harmadik helyen már 81 pontos hátrányban van, így nem túl nagy merészség kijelenteni, hogy az idei világbajnoki cím a két McLaren-pilóta között fog eldőlni.

    Olyan pedig, hogy csakis a wokingi istálló két versenyzője küzdjön a vb-címért – ennyire nem volt egyértelmű az előny, de azért az év utolsó harmadára nekik maradt reális sanszuk –, legutóbb 1989-ben fordult elő, amikor Ayrton Senna és Alain Prost között dőlt el az év végi elsőség sorsa, ezért nem véletlen, hogy többször is felvetődött már a párhuzam a 36 évvel ezelőtti idénnyel.

    Prost és Senna első ütközésének körülményeiről és hátteréről testvéroldalunkon írtunk bővebben:

    Sennától elcsalták a vb-címet, majd még őt tiltották ki az F1-ből

    Hogy további párhuzamok lesznek-e, és Norris és Piastri kapcsolata hasonló módon elmérgesedik-e, mint Prosté és Sennáé, az majd kiderül, az ausztrál pilóta mindenesetre a Magyar Nagydíjon is megkapta az erre vonatkozó kérdést. „Mindenki tisztában van Senna és Prost történetével és a rivalizálásukkal, és más, a McLarenen kívüli rivalizálásokkal is. De nem igazán kell példálózni azért, hogy felállítsuk azt a kultúrát, ami jelenleg a McLarennél megvan.”

    Akárcsak 1989-ben, a McLaren most is hagyja versenyezni egymással a pilótákat, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet arra, hogy Norris és Piastri is a csapatot helyezze előtérbe, utóbbi elmondása szerint pedig tudják, hogy a harmónia fenntartása az ő érdekük is.

    „Mindketten nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy azt akarjuk, hogy az autó és a csapat is még sok évig ebben a helyzetben legyen. A legjobb módja annak, hogy versenyzőkként elősegítsük ezt azon túl, hogy gyorsan vezetünk, az az, hogy fenntartjuk a jó morált és magabiztosságot, és jó környezetet teremtünk. Ez nagyon fontos számunkra az idén és a jövőre nézve is. Mindannyian láttuk, hogy miként csúszhatnak félre a dolgok, de számos okunk van arra, hogy küzdjünk azért, hogy ez ne történjen meg.”

    Ezért aztán aligha lesz olyasmi, mint 1989-ben, amikor Senna és Prost Neil Oatlye, a McLaren legendás tervezőjének elmondása szerint egyfajta furcsa félelemben élt, és mindketten visszautasították, hogy olyan beállítás-változtatásokat próbáljanak ki, amelyek talán előnyt jelentettek volna nekik, mert ha esetleg mégsem jön be, akkor hátrányba kerülnek a csapattársukkal szemben.

  • Hamilton sírni fog, de nem azért, mert egyelőre csak küszködik a Hungaroringen

    Hamilton sírni fog, de nem azért, mert egyelőre csak küszködik a Hungaroringen

    Lewis Hamilton egyelőre elmarad csapattársától a Hungaroringen, de szombatra ő és a Ferrari is megpróbál javulni. A hétszeres világbajnok arról is beszélt, mit fog csinálni a nyári szünetben, és mennyire szeret új csapatában versenyezni.

    A Ferrari eddig nem mozog rosszul a Hungaroringen, hiszen Charles Leclerc mindkét pénteki szabadedzést a harmadik helyen zárta a McLarenek mögött, ám egyelőre kissé féllábú a maranellói csapat, Lewis Hamilton ugyanis nem boldogult az SF-25-össel a mogyoródi dombok között. A Magyar Nagydíj nyolcszoros győztese a második edzésen a 6. helyen végzett, 7 tizedre Lando Norristól és 3 tizedre Leclerc-től.

    „A mai nem volt jó nap. Nagyon-nagyon szenvedtem az autó egyensúlyával. Sokkal másabb volt, mint a korábbi években, amikor itt voltam” – közölte Hamilton a második tréning után.

    A hétszeres világbajnokkal a Ferrari több dolgot is kipróbált, de semmi nem akart működni. „Két különböző dolgot próbáltunk ki. Megpróbáltuk azonosítani a első szabadedzésen tapasztalt egyensúlyproblémák egy részét, és változtattunk az autón a második edzésre, de egyszerűen nem következetes. Nagyon-nagyon következetlen az egyensúly kanyarról kanyarra, szóval nem lehet azt mondani, hogy csak alul- vagy túlkormányzottságról van szó. Messze van attól, hogy síneken menjen és nagyon-nagyon nincs meg az egyensúly. Valószínűleg ennek a gumihőmérséklethez vagy valamihez lehet köze. Megpróbálunk rájönni szombatra” – nyilatkozta Hamilton.

    Lewis Hamilton, Ferrari, Magyar Nagydíj
    Fotó: Ferrari

    Mint a legtöbben, a 40 esztendős veterán is várja már a Magyar Nagydíj után beköszöntő F1-es nyári szünetet, amelyre elmondása szerint szüksége is van a nem a várakozások szerint alakuló első ferraris félszezonja után, amelyben versenyen eddig a 4. helyezás a legjobb eredménye.

    „Isten tudja hány, a maga módján nehéz szezonom volt már. Munka szempontjából egyértelműen ez volt a legintenzívebb az új kultúrába és új csapatba történő beilleszkedéssel. Nem ment minden területen simán, igazi küzdelem volt. Egyértelműen szükségem van arra hogy elmenjek és feltöltődjek, a gyerekek (Hamilton itt unokahúgára és unokaöccsére utalt – a szerk.) körül legyek, nevessek, elengedjem magam. Biztos vagyok benne, hogy egy ponton sírni is fogok, ami szerintem igazán egészséges” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok a Sky Sports-nak.

    Hamilton arról is biztosított mindenkit, hogy továbbra is 100%-ban elkötelezett aziránt, hogy nyerjen a Ferrarival. „Mindig izgatott vagyok, ha versenyezhetek. Imádom, amit csinálok, imádok vörösben lenni és ezzel a csapattal dolgozni. Annyira hiszek ebben a csapatban. Nagyon nehéz ezt elmagyarázni. Már az előző csapatomban is sokszor volt ilyen. Idővel igazán bajtársias kötelékek épülnek ki, és látom a szenvedélyt ebben a csapatban, és imádom.”

    „Minden, amit akarok, hogy a lehető legjobban hozzájáruljak. Természetesen ezt többnyire a pályán kell megtennem, és ez nem mindig jön össze, de a háttérben is dolgozom. Látom, hogy vannak dolgok, amelyeken mindig lehet javítani, és van, amin én javíthatok. Nagyon izgatott vagyok a nyári szünet miatt. Mindenki, különösen a gyárban dolgozók fogják élvezni ezt az időszakot a családjukkal, aztán pedig extra energiával jönnek vissza a szezon második felére.”

  • Ez vár a sérüléssel bajlódó Alonsóra a Magyar Nagydíj hátralevő részében

    Ez vár a sérüléssel bajlódó Alonsóra a Magyar Nagydíj hátralevő részében

    Pénteken lemaradt az első edzésről, de aztán visszatért az autóba Fernando Alonso, aki elmondta, nem vár javulást a sérülésével kapcsolatban, de majd a nyári szünetben kipiheni magát.

    Fernando Alonso minden bizonnyal kicsit ráijesztett a Hungaroringre miatta kilátogató rajongóira pénteken, amikor hátfájdalmai miatt úgy döntött, hogy kihagyja a Magyar Nagydíj első szabadedzését. A spanyol veterán a második gyakorlásra azonban visszatért és az 5. időt autózta, majd részletesebben beszámolt az őt a Belga Nagydíj óta hátráltató sérüléséről.

    „Ugyanolyan, mint csütörtökön volt és az egész hétvégén ilyen lesz. Van egy kis sérülés az izmomban a hátamon, deréktájban. Szükségem van némi pihenésre, de jön a nyári szünet, ami előtt még két napig azzal kell foglalkozni, hogy kényelmesen üljek az autóban. Csütörtökön különböző megoldásokat találtunk légpárnákkal és más dolgokkal, amelyek jól működnek, így a második edzésen nem voltak fájdalmaim, ami pozitív” – közölte a kétsteres világbajnok, akinek a hétvégéje tehát a jelek szerint nem forog veszélyben.

    „Itt-ott mindig vannak apróbb fájdalmak és kényelmetlenségek – folytatta a 44 esztendős veterán. – Múlt héten MRI-vizsgálatot végeztünk, hogy rendesen ellenőrizzük, és láttunk egy kisebb sérülést az izomban. Nyilván, ha normál ember vagy, két hétig a fenekeden maradsz, de szerintem kezelhető. Az autóban nincsenek fájdalmaim, ami a legfontosabb.”

    Alonso szót ejtett arról is, hogy milyen volt vezetni az AMR25-öst a Hungaroringen. „A második edzés jónak érződött. Az egyensúly talán még nincs ott, ahol szeretném, az autó a kanyarok közepén kissé alulkormányzott és a lassú kanyarokban nehezen lehet rotálni, de ez normális egy hétvége első edzésén. Meglátjuk, mit tudunk változtatni másnapra. A srácok néhány tesztet is elvégeztek az első edzésen, ki kell elemeznünk az adatokat és szombatra előállni a [lehető] leggyorsabb autóval.”

  • A Ferrari elnöke a Hungaroringen megfejtette az F1 nagy titkát

    A Ferrari elnöke a Hungaroringen megfejtette az F1 nagy titkát

    John Elkann a helyszínről követi a Magyar Nagydíjat, és ha már itt van, a Ferrari elnöke elmondta, mitől fognak újra nyerni.

    A Ferrari továbbra is az egyetlen topcsapat az idén, amely nem nyert még futamot, a McLaren pénteki fölényét elnézve pedig nem a Magyar Nagydíj lesz az a helyszín, ahol ez változni fog. A vörösök a konstruktőri második helyről várhatták a hungaroringi hétvégét, ami papíron nem rossz, ám azt nézve, hogy tavaly az utolsó verseny végéig harcban voltak a konstruktőri címért, most pedig már 13 verseny után 268 pontos hátrányban vannak a McLarenhez képest, a helyzet korántsem rózsás.

    Nem vitatja ezt John Elkann, a Ferrari elnöke sem, aki személyesen jelen van a Hungaroringen. „Ez a szezon első felének utolsó versenye (matematikailag nem, de a nyári szünet és a kötelező gyárbezárás előtti utolsó futamra így szoktak tekinteni a csapatok – a szerk.) úgyhogy jó alkalom arra, hogy itt legyek a csapattal. Jó alkalom reflektálni a kemény kezdésre, és ami ennél fontosabb, lefektetni a megfelelő alapokat a szezon második felére és biztosítani, hogy mindenkinek jó nyári szünete legyen, amire szükség van, aztán energiával telve, igazán erősen térjen vissza Hollandiára” – nyilatkozta az olasz-amerikai az F1.com-nak.

    Elkann arról is beszélt, hogy az idei szezon második felében mi lesz a legfontosabb, amivel újdonságot nem mondott, hiszen csapatsportról lévén szó minden istálló tisztában van vele, hogy versenyeket és világbajnoki címeket nem egy ember, hanem a csapat nyer.

    „Kemény szezonunk van és ezért igazán fontos biztosítani, hogy jól zárjuk le az első felét és nagyon erősen, tele energiával kezdjük a másodikat. A Ferrari nyerni akar, eddig is nyert és ezután is nyerni fog, amikor képes mindenkit összekovácsolni. Ami fontos a Ferrarinál, az nem az egyén, hanem az egyének. Azok, akik amikor együtt dolgoznak, elképesztő dolgokra képesek. A Forma–1-ben mindig is így volt.”

    „Mindannyian emlékszünk arra, amikor nyertünk. Ez azért volt, mert elképesztő egyének – a mérnökeinktől kezdve a szerelőinken és pilótáinkon át a csapatfőnökig – együtt dolgoztak. Úgyhogy ez nem az egyénről szól, hanem nagyszerű egyének közös erőfeszítéséről, akik együtt még többet elérhetnek” – ecsetelte Elkann.

    Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj
    A Ferrari eddig a második erőnek tűnik a Hungaroringen | Fotó: Ferrari

    A Ferrari a Magyar Nagydíj hétvégéjének kezdete előtt jelentette be, hogy meghosszabbította Frédéric Vasseur csapatfőnök szerződését. Elkann ennek okairól is szót ejtett.

    „Nagyon jól együtt dolgoztunk Freddel, és amikor jól dolgoztok együtt, fontos, hogy folytassátok is ezt. A realitás az, hogy mind tovább akarunk építkezni az elmúlt évek alapjaira, és tudjuk, hogy a Forma–1-ben olyan idők járnak, amelyekben elköteleződésre és bizalomra van szükség, illetve biztosítani kell az időt. A Freddel való kapcsolat természetes fejlődése azt mutatja, hogy ez egy nagyon erős kapcsolat. Olyan, amit érez az ember, a Ferrarinál pedig kézzel fogható annak a fontossága, hogy a stabilitás nagy hatással van az eredményekre. Mindannyian ezt akarjuk igazán.”

  • Verstappen nagyon izgatott az új Red Bull-főnök miatt, aki olyat tett, amit Horner legfeljebb nagyon ritkán

    Verstappen nagyon izgatott az új Red Bull-főnök miatt, aki olyat tett, amit Horner legfeljebb nagyon ritkán

    Max Verstappen és Helmut Marko is pozitívan nyilatkozott a Red Bull új csapatfőnökéről, aki több szempontból is más, mint elődje.

    Nemcsak Yuki Tsunoda, hanem Max Verstappen és Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is igyekezett pozitívan nyilatkozni Laurent Mekies-ről, a bikások F1-es istállójának új csapatfőnökéről. A Racing Bullstól a kirúgott Christian Horner helyére kinevezett szakember a Belga Nagydíjon irányította először a Red Bullt és rögtön sprintgyőzelmet ünnepelhetett, de természetesen nem ez alapján lehet megítélni a teljesítményét. Miként arra Verstappen is rámutatott, Mekies csapatra gyakorolt hatása legkorábban jövőre érződhet meg, de ő is kiemelte, hogy a kezdet mindenképpen pozitív.

    „Természetesen még nagyon korán van, de tetszik, ahogy Laurent dolgozik. Nagyon motivált, folyamatosan a megfelelő kérdéseket teszi fel nekem, és szerintem a csapatnak is. Jó ezt látni” – mondta a négyszeres világbajnok a Hungaroringen, majd hozzátette, „természetesen” reméli, hogy már az idei évben előreléphetnek, de reálisan nézve „az idén nehéz lesz látni bármiféle előnyt ebből, de remélem, hogy a következő egy-két évben igazán észrevehető lesz majd a hozzájárulása, nagyon izgatott vagyok emiatt.”

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az F1 Insider podcastban eközben azért magasztalta az új csapatfőnököt, hogy mekkora lelkesedéssel és energiával vetette bele magát a munkába. „Mekies nagyon jó bemutatkozáson van túl, és intenzíven használta ki az eddigi idejét. Naponta legalább 14 vagy még több órát volt a gyárban Milton Keynes-ben, kereste a kapcsolatot a vezető személyekkel és releváns megbeszéléseket folytatott. Ami megkülönbözteti, vagy mássá teszi [Hornertől], az az, hogy ő egy kiváló mérnök, a megbeszélések pedig jobban a technológiára koncentrálnak, ami a célunk is volt a kinevezésével.”

    Különös feledékenység sújtja Jos Verstappent, mióta a Red Bull menesztette Hornert

    Lévén nemcsak a háttere eltérő, hanem a személyisége is, Mekies-en már a Belga Nagydíjon is látszott, hogy másként intézi a dolgokat, mint Horner – akivel egyébként rendszeresen beszél, és akinek nem győzött hálálkodni –, amire jó példa Chris Medland újságíró a Pit Pass F1 Podcastban még Spában megosztott megfigyelése.

    „A mai nap végén történt egy érdekes fejlemény. Az előzmények ellenére [Mekies] elsétált a paddockban a Mercedeshez és egyenesen bement egy találkozóra Toto Wolff-al. Szerintem ezt nagyon érdekes látni. Nem mondták el, hogy mi volt a találkozó oka, de a Mercedes megerősítette, hogy előre tervezett meeting volt, [Mekies] azért ment oda. Ezután rájöttem, hogy nem tudok felidézni a múltból olyan jelenetet, hogy Christian Horner átmegy a Mercedeshez egy megbeszélésre, úgyhogy ha volt is, eléggé ritkán. Valamilyen oknál fogva Laurent viszont az első hétvégéjén átment” – ecsetelte Medland.

    Az újságíró viccelődött is egy kicsit, hogy Mekies talán csak figyelmeztetni akarta Wolffot, hogy ne igazolja le Max Verstappent, majd ismét kiemelte, hogy egészen másként indul Mekies kapcsolata Red Bull-főnökként Wolff-al, mint amilyen Horner és az osztrák viszonya volt. „Olyan, mintha Mekies érkezése új kezdetet jelentene.”