Szerző: Majer Dániel

  • Alonsónak valós esélye lehet arra Hollandiában, ami legutóbb két éve sikerült neki

    Alonsónak valós esélye lehet arra Hollandiában, ami legutóbb két éve sikerült neki

    Az Aston Martin remeklése volt a Holland Nagydíj pénteki szabadedzésének üde színfoltja, ami után már joggal beszélhetünk arról, hogy a legutóbb két éve Brazíliában dobogóra álló Fernando Alonso eséllyel pályázhat-e a pódiumra vasárnap.

    Noha a szél, az alacsony tapadású aszfalt, a rengeteg kicsúszás, a két piros zászlós megszakítás és a beállításokkal való szokottnál nagyobb kísérletezés nem segíti az erősorrend meghatározását a Holland Nagydíj szombati és vasárnapi napjára, az a két pénteki szabadedzés után egyértelműen elmondható, hogy a McLaren mindenki előtt jár.

    Hatalmas baleset, ismét megpördülő Hamilton, majdnem ütközés a bokszutcában – ez történt a Holland Nagydíj második szabadedzésén

    „A McLarenek szerintem érinthetetlenek, az Aston Martin pedig meglepően gyors. Szerintem a harmadik helyért az Aston Martin, a Mercedes és mi fogunk csatázni” – értékelt Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója.

    Ebből a felsorolásból az Aston Martin említése lehet meglepő azoknak, akik nem tudják, hogy mi történt a szabadedzéseken. A silverstone-i istálló ugyanis mindkét alkalommal nagyon erős teljesítményt nyújtott, és míg az első tréningen a két McLaren mögött végeztek, a másodikon Fernando Alonsónak sikerült kettéválasztania a két papajaszínű autót, miközben Stroll a falban végezte.

    Az Aston új padlólemezt hozott erre a hétvégére, amit Stroll és Alonso felváltva tesztelt, remeklésük azonban nemcsak ennek köszönhető, hiszen már a Hungaroringen láthattuk, hogy az AMR25-ösnek a jelenlegi konfigurációjában nagyon fekszik a magas leszorítóerőt igénylő, ellenben az aerodinamikai hatékonyság szempontjából nem kiemelkedő vonalvezetés. És mivel Monaco és a Hungaroring után Zandvoortban a legfontosabb a rengeteg leszorítóerő, várható volt, hogy nem lesznek rosszak.

    „Magyarországon jól mentünk, most pedig ismét jó tempót mutattunk a szabadedzéseken – értékelt Alonso. – Tudjuk, hogy ez csak szabadedzés, de jó látni, hogy ilyen elöl vagyunk. Meglátjuk, mi történik holnap. Minden fejlesztés, amit hoztunk, a vártak szerint működik, ami nagy magabiztosságot ad arra, amit a tél folyamán fogunk csinálni.”

    Ezek a kijelentések különösen annak tükrében pozitívak, hogy az utóbbi években az Aston azzal küszködött, hogy nem képes előrelépni a szezon közbeni fejlesztésekkel, mert az eszközei nincsenek megfelelően kalibrálva és az ott látottak nem korrelálnak a valósággal. Az idén már voltak biztató jelek arra, hogy ez változik, de most minden korábbinál jobban néznek ki az újításaik.

    Norris, McLaren
    A McLarent normál körülmények között most sem lehet majd utolérni | Fotó: Joe Portlock/Getty Images

    Alonso ugyanakkor nem gondolja, hogy a McLarent el tudják kapni. „Nem hinném, hogy lőtávon belül vannak, de a topcsapatok némelyike, mint a Mercedes, a Ferrari vagy a Red Bull, nem tűnik túl messze levőnek, szóval velük megpróbáljuk felvenni a versenyt.”

    „Tényleg gyorsnak tűntek egy körön és megtankolt autóval is. Különösen Alonso. Miután változtattak valamint, nagyon hatékonyak lettek” – dicsérte a silverstone-i istállót Marko, ami azt bizonyítja, hogy az ellenfelek is számolnak az Astonnal.

    Ezzel együtt a megtankolt autós tempójukat nehéz megítélni, mert Stroll a balesete miatt nem teljesített ilyet a második edzésen, és Alonso is csak nagyon kevés kört tett meg az Albon balesete miatt életbe lépett piros zászlós megszakítás miatt, amelyeken átlagosan négy tizeddel volt lassabb Norrisnál. Ám mivel egykiállásos futamnak néz ki a vasárnapi, az erős időmérős teljesítmény aranyat érhet.

    A megtankolt autós etapok átlagai

    Helyezés Pilóta Körátlag Megtett kör keverék
    1. Norris 1:14,9 7 közepes
    2. Verstappen 1,15,2 6 lágy
    3. Russell 1:15,3 9 kemény
    4. Hamilton 1:15,5 3 közepes
    5. Alonso 1:15,5 3 közepes
    6. Piastri 1:15,6 5 közepes

     

    A megtankolt autós etapok során tehát Norris volt a leggyorsabb és Verstappen a második, ám a holland lágy gumikat használt és nem tett meg elég kört ahhoz, hogy kijöjjön ennek a keveréknek a hátránya. A képet tovább kuszálja, hogy Russell a harmadik helyen keményeken körözött, amelyek a Mercedesen mindkét másik keveréknél jobban működtek, Piastri 7 tizedes hátránya Norrishoz képest pedig a futamra szinte biztosan eltűnik vagy jelentősen kisebb lesz, jelenleg pedig eltérő megközelítésre utal a gumikezelésben.

    A harmadik helyre a két McLaren mögött tehát jelen állás szerint bárki odaérhet (még az első edzésen konzervatív beállítással, azaz nagy hasmagassággal köröző, de aztán a másodikra változtató Ferrari is), száraz körülmények között a wokingiak ugyanakkor nem tűnnek verhetőnek. Persze az eső még tovább növelheti az előnyüket, de egy káoszfutamon bármi lehet. Azonban ha nem jön csapadék, a versenyen nagyon nehéz lehet előzni, így ismét döntő fontosságúnak bizonyulhat az időmérő.

  • Büntetést kapott a McLaren Piastri és Russell koccanása miatt

    Büntetést kapott a McLaren Piastri és Russell koccanása miatt

    Meleg pillanatot úszott meg Oscar Piastri és George Russell a Holland Nagydíj második szabadedzésén, majd a felügyelők megállapították, hogy a McLaren hibázott.

    Amikor a Holland Nagydíj második szabadedzésén Alex Albon elásta magát az egyes kanyar kavicságyában és ismét piros zászlóval félbe kellett szakítani a körözést, nem sokon múlt, hogy baleset történjen a bokszutcában. Az Oscar Piastri mögött oda behajtó George Russell ugyanis hatalmasat volt kénytelen fékezni, amikor az ausztrál versenyző visszarántotta elé a kormányt.

    Piastri ugyanis már elindult jobbra, hogy beálljon az őt majd a garázsba betoló szerelői gyűrűjébe, amikor hirtelen irányt váltott és visszament a gyorssávba. Russell addigra már közel ért hozzá és úgy vélte, gond nélkül tovább tud haladni, ám egyszer csak ismét megjelent előtte a McLaren, amit blokkoló kerekekkel fékezve sem tudott teljesen elkerülni, és a két autó kerekei összeértek.

    Az eset felvétele:

    Ugyanakkor egyik sem sérült, így Russell továbbment, Piastrit pedig betolták a garázsba, az edzés után azonban jelenése volt a felügyelőknél. Ők végül úgy határoztak, hogy a McLaren megszegte a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1.h pontját, azaz nem a sportszabályzat 55.5-ös pontját, amiért eredetileg beidézték az ausztrált.

    A vizsgálat során megállapították, hogy Piastri útját egy emelőt toló szerelő állta el, a pontverseny éllovasának pedig ezért kellett visszakanyarodnia a gyorssávba, elkerülő manőverre késztetve Russellt. A McLaren elismerte, hogy nem figyelmeztették Piastrit arról, hogy Russell érkezik mögötte, és hogy kezelhették volna másként a helyzetet. A wokingi istállót a felügyelők végül 5000 eurós pénzbüntetéssel sújtották, míg Piastri megúszta büntetés nélkül az esetet.

  • Molnár Martin egyértelmű céllal vág neki a szezonhajrának a brit F4-ben

    Molnár Martin egyértelmű céllal vág neki a szezonhajrának a brit F4-ben

    Hajrájába lép a brit Forma–4-es bajnokság idei szezonja, hiszen már csak három versenyhétvége van hátra az évből. Ezen a három hétvégén fog eldőlni a továbbra is teljesen nyílt bajnoki csata, amelyet Molnár Martin az összetett második helyéről vár. A magyar versenyző a hétvégén a Donington Parkban lép pályára, célja pedig nem is lehet más, mint csökkenteni a különbséget az éllovassal szemben.

    Forma–1-es futamot a Donington Parkban a szintén a brit F4 naptárának részét képező Silverstone-nal és Brands Hatch-el ellentétben csak egyszer rendeztek, ám az legalább örökre beírta magát a sportág történetének aranykönyvébe, hiszen Ayrton Senna egyik legnagyobb győzelmét hozta. A McLaren brazil legendája akkor megmutatta, hogy vízen is tud járni, erre a képességre pedig az előttünk álló hétvégén az F4-es mezőnyt alkotó fiataloknak is szüksége lehet.

    A szezonnyitóval ellentétben ezúttal nem a rövidített nyomvonalon, hanem az 1993-ban Sennáék által is használt Grand Prix-pályán csapnak össze a versenyzők, akik csütörtökön már teljesítették a két hivatalos szabadedzést. Molnár Martin az első gyakorláson az 5., a másodikon a 3. időt érte el, és mindkétszer a pontversenyt vezető Fionn McLaughlin előtt zárt.

    „Összességében elégedett vagyok, mindkét szabadedzésen nagyon közel voltunk az első helyhez, és tudjuk, hogy hol javulhatunk. A második edzés esőben zajlott, így ilyen körülmények között is gyűjtöttünk némi tapasztalatot, ami a hétvégén még hasznos lehet, hiszen elképzelhető, hogy fog még esni. Sikerült folytatni azt, amit a múlt heti teszten elkezdtünk, miközben egyáltalán nem figyeltük azt, hogy a riválisok mit csinálnak, milyen időket autóznak, csak magunkra koncentráltunk. Vezetéstechnikában és beállításokban is tudunk még előrelépni, de sok múlik majd azon is, hogy milyen idő lesz a folytatásban. Előrejelzést természetesen nézünk, de itt Angliában pillanatok alatt változhat minden. Csütörtökre például egész napra esőt írtak, de a második szabadedzésig sütött nap, majd egyik percről a másikra elkezdett ömleni az eső” – foglalta össze a történteket a Virtuosi Racing magyarja.

    Molnár Martin, Donington
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    Martin hátránya 40,5 pont az összetettben a Red Bull-junior McLaughlin mögött, ami három versenyhétvége, azaz 9 futam alatt nem ledolgozhatatlan, de természetesen szükség van hozzá arra, hogy a Hungarian Motorsport Academy (HMA) pilótája folyamatosan faragjon a különbségen.

    „A célkitűzés az, hogy mindkét napon versenyképesek legyünk, próbáljuk meg csökkenteni a lemaradást az éllovashoz képest és maradjunk versenyben a bajnoki címért. Az idei bajnokság a tavalyival ellentétben szoros, az első három helyezett közül még bárki odaérhet a végén.  – jelentette ki Őry Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) ügyvezető igazgatója. – És ami még fontos és mindig kérem Martintól, hogy élvezze a versenyzést, mert akkor tud jó teljesítményt nyújtani. Donington egyébként is egy nagyon jó hangulatú pálya értő közönséggel, szóval minden adott az eredményes hétvégéhez. Jó érzésekkel térünk vissza ide, hiszen tavaly itt vált Martinból autóversenyző, az idei szezonnyitón pedig nagyon jól szerepelt.”

    Martin ugyanakkor nem számolgat, helyette arra koncentrál, ami a legfőbb feladata. „Nem változtatok a megközelítésemen az eddigiekhez képest, nem fogok számolgatni, csak minden egyes futamból és időmérő edzésből ki akarom hozni a legtöbbet, és természetesen minél többször a bajnoki riválisom előtt szeretnék zárni. Aztán a végelszámolásnál majd kiderül, hogy ez mire lesz elég.”

    Élő közvetítés a hétvége 2. és 3. futamáról ITT lesz elérhető.

    A doningtoni versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:

    Szombat
    11:25 – 11:50: Időmérő edzés
    15:10 – 15:30: 1. futam

    Vasárnap
    10:15 – 10:35: 2. futam
    14:15 – 14:40: 3. futam

  • Ritkán beszél csapatfőnök így egy alulteljesítő F1-es pilótáról

    Ritkán beszél csapatfőnök így egy alulteljesítő F1-es pilótáról

    Az Alpine F1-es istállóját tulajdonképpen csapatfőnökként irányító, ám különleges tanácsadói pozícióban levő Flavio Briatore másodszor állt a sajtó képviselői elé az idei szezonban, amikor részt vett a Holland Nagydíj pénteki FIA-sajtótájékoztatóján. Az olasz üzletember több témában is kapott kérdéseket, ám a legtöbben értelemszerűen arra voltak kíváncsiak, hogy mi lesz Franco Colapinto sorsa, ő pedig az efféle helyzetekben szokatlan nyíltsággal válaszolt, és mind saját magát, mind pilótáját kritizálta.

    Az argentin versenyző az imolai hétvégétől kapta meg a lehetőséget a bántóan korán kiebrudalt Jack Doohan helyén, de még mindig pont nélkül áll, ráadásul jó ideje arról pletykálnak, hogy legkésőbb a szezon végén neki is mennie kell. Mivel egy szezonban egy csapat legfeljebb négy pilótát foglalkoztathat, az Alpine egy cserét még végrehajthat, ám hogy megteszi-e, azt Briatore most még nem tudja, de szavai alapján nem kizárt.

    A korábban a Benettonnal és a Renault-val is vb-címeket nyerő olasz ugyanis kertelés nélkül elmondta, hogy többet várt Colapintótól. „Már mindent láttam, szóval nem gondolom, hogy bármit látnom kell még. Ennek a versenyzőnek nagyon nehéz megbirkóznia ezzel az autóval, mert ezek az autók nagyon-nagyon nehezek és nagyon-nagyon gyorsak egy fiatal pilótának. Talán nem ez volt a megfelelő időpont, hogy Franco a Forma–1-ben versenyezzen, és talán még szüksége van egy évre ahhoz, hogy az F1 részese legyen. Nem vagyok boldog az eredménnyel, de ami fontos, hogy ő is és mi is nagyon keményen próbálkozunk a mérnökökkel, de nem erre számítottam Colapintótól.”

    Arra a kérdésre, hogy várható-e újabb pilótacsere, Briatore így felelt: „Lecseréltük Doohant Colapintóra, és talán Colapintónak most ugyanaz a problémája, azaz az F1-ben jelen levő túl nagy nyomás. Tavaly volt két-három jó versenye, de talán egy jó csapatban lenni egy jó pilóta mellett, amilyen Pierre [Gasly], és mindig versengeni vele, talán ezzel túl nagy nyomást helyeztünk rá. Figyelembe kell vennünk, hogy a pilóta is ember, és időre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük, pontosan mi zajlik ezeknek a gyerekeknek a fejében, mert ők fiatal gyerekek. 19-23 évesek, az egyik hibánk pedig szerintem az volt, hogy alábecsültük a pilóta emberi oldalát. Mindig az időzítést néztük, és talán elsiklottam valami felett Colapinto menedzselésével. Hogy mit hoz a jövő, azt őszintén nem tudom.”

  • A kémikusnak álló világbajnok megfejtette: a Ferrarinál minden úgy rossz, ahogy van

    A kémikusnak álló világbajnok megfejtette: a Ferrarinál minden úgy rossz, ahogy van

    Egyelőre sem a Ferrari, sem Lewis Hamilton nem tűnik ütőképesnek Hollandiában, ami persze még változhat a hétvége további részében. Jacques Villeneuve szerint azonban sokkal nagyobb problémák vannak a háttérben.

    Az 1997-es világbajnok a Sky Sports adásában fejtette ki még a két szabadedzés között, hogy a Ferrari és Hamilton kapcsolata nem működik, mert nincs meg a kémia.

    „Nem azt kapják, amiért szerződtették, úgyhogy mindkét fél részéről lesz némi frusztráltság. Mind a csapat, mind Lewis részéről, mert ő meg nem kapja meg az autót, amit akart. Nem érzi úgy, hogy a csapat mögötte áll, a csapat pedig nem érzi úgy, hogy Lewis velük van. Nem áll össze egésszé, és ezt hallani is, amikor [Hamilton] a versenymérnökével kommunikál a futamok alatt. Egyáltalán nincs meg a kémia, olyan, mintha másik bolygón lennének. Nem kommunikálnak egymással.”

    A Ferrari kiölte Hamiltonból azt, ami a legfontosabb számára a Forma–1-ben

    A kanadai szerint azonban nem csak Hamilton oldalán áll fenn ez a probléma, hanem az egész csapatban.

    „Ez érvényes Leclerc-re és az ő mérnökére is. Valami igazán furcsa történik azzal a csapattal, ami nem a megfelelő irányba mutat. És amikor nyilatkozni hallod Lewis-t, nem tűnik izgatottnak. Nem úgy néz ki, mint aki elhiszi, amit mond. Olyan, mintha nem akarna munkába menni. Nagyon-nagyon furcsa. Most jön 2026, tudja, hogy az egy új szezon, ennek az évnek annyi, úgyhogy már 2026-ra koncentrál, de ehhez biztosra kell menned, hogy a következő a te autód lesz, ez meg a te csapatod.”

    „Ha nincs meg a kémia, mi értelme az egésznek? A kémia még egy nehéz szezonban is meg tud lenni. Ilyenkor építed igazán a csapatot, amikor kemény a helyzet. Amikor könnyű, nem kell kémiát kialakítanod. De úgy tűnik, hogy nincs meg a kémia a csapatban, nemcsak Lewis és a mérnöke között, hanem az egész csapatban. Leclerc és a mérnöke között sem, és valószínűleg a mérnökök között sem. Nincs kémia, nem tudják mozgásba hozni a labdát.”

    „Ez azt jelenti, hogy nem érsz el előrelépést, ők pedig nem érnek el. Az egyik legnagyobb csapatról beszélünk, van két nagyszerű versenyzőjük, úgyhogy miért nem fejlődnek? Minden eszköz a rendelkezésükre áll, minden, amire szükségük van, úgyhogy innentől az embereken múlik, és azon a tényen, hogy egyáltalán nincs meg a kémia.”

    A futamot csak pályafutása első két szezonjában nyerő, a mezőny legjobb autójában debütáló, majd a BAR-nál a csapatépítésbe csúnyán belebukó Villeneuve szerint tehát a Ferrarinál minden úgy rossz, ahogy van.

  • Hatalmas baleset, ismét megpördülő Hamilton, majdnem ütközés a bokszutcában – ez történt a Holland Nagydíj második szabadedzésén

    Hatalmas baleset, ismét megpördülő Hamilton, majdnem ütközés a bokszutcában – ez történt a Holland Nagydíj második szabadedzésén

    A McLaren és Lando Norris volt a leggyorsabb a Holland Nagydíj második szabadedzésén is, de ismét eseménydús gyakorlást produkált a mezőny, amelyet kétszer is meg kellett szakítani baleset miatt.

    Miután az első gyakorlást megúsztuk eső nélkül, a 15 órakor kezdődő második edzés elején már csepergett az eső, és azt ígérte az előrejelzés, hogy mindössze negyed óra áll majd a pilóták rendelkezésére a száraz aszfalton körözéshez. A legtöbben nem is késlekedtek és azonnal nekiláttak a munkának, így bő három perc elteltével csupán Isack Hadjar, és az első tréning végén tőle szokatlan hibát vétő Max Verstappen vesztegelt a garázsban, de hat perc után a holland pilóta is kiment a pályára.

    A szemerkélő eső kezdtetben nem volt hatással a pálya állapotára, de Alex Albon így is átvágtatott a 11-es kanyar kavicságyán, miután Charles Leclerc-rel nem értették meg egymást. Ám így sem járt olyan rosszul, mint Lance Stroll, aki a döntött hármas kanyarban rommá törte az Aston Martint. A kanadai pilóta túl nagy tempót vitt be a kanyarba, elfékezte a bal első kerekét, onnan pedig már csak utas volt a falnak csapódó autóban.

    A baleset:

    A piros zászlós megszakítás az edzés 12. percétől a 23. percéig tartott, azaz 38 perc maradt a gyakorlásból, amikor újraindították azt. A beígért eső pedig nem érkezett meg, így a mezőny folytathatta a száraz pályán körözést. Az élen ekkor Ollie Bearman állt 1:11,113-mal, de ő már lágy gumikon érte el ezt az időt, míg a második helyezett Lando Norris közepes keveréken futotta második idejét, amivel 0,181 másodpercccel követte a Haas pilótáját.

    Mögöttük Bortoleto, Hülkenberg (mindketten lágy gumin), Verstappen, Lawson (ők keményeken), Alonso (közepes), Russell (kemény), Stroll (közepes), Tsunoda (közepes) volt az első tíz sorrendje.

    Nem sokkal az újraindítás után úgy tűnt, ismét elő kell venni a piros zászlót, Isack Hadjar alatt ugyanis megállt az autó a pályán, de végül virtuális biztonsági autó mellett el tudták takarítani az útból a Racing Bullt.

    Amikor megkezdődtek az időmérő-szimulációs körök, Hülkenberg állt az élre lágy gumikon 1:11,080-nal, de Lewis Hamilton jó úton járt ahhoz, hogy agyoncsapja az idejét, ám a 9-es kanyarban megpördült. A hétszeres világbajnok az első edzésen is bemutatott egy piruettet, így ez már a második megforgása volt Zandvoortban. Ezúttal alulkormányzottá vált az autója a kanyarban, ami miatt szélesre csúszott és megcsípte a füvet, amitől azonnal elindult az SF-25-ös hátulja.

    Hamilton megpördülése:

    Hülkenberg idejét előbb Russell, majd Alonso szárnyalta túl, utóbbi ráadásul elsőként ment be 1:10 alá, de nem sokáig állt az első helyen, mert Norris 1:09,890-nel 0,087 ezreddel nála is gyorsabban ért körbe. A gyorskörök sorát azonban egy újabb baleset szakította félbe – ezúttal Alex Albon tört autót az egyes kanyarban, noha jóval olcsóbban megúszta, mint Stroll, és meg is próbált visszatolatni a pályára, ám elásta magát a kavicságyban.

    Eközben nem sokon múlt, hogy a piros zászlós megszakítás miatt a bokszba visszatérve újabb baleset történjen, Oscar Piastri ugyanis elsőre nem a megfelelő helyre akart beállni, és amikor a szerelői ezt mutatták neki, visszakormányozta a McLarent George Russell Mercedese elé, aki csak állóra fékezett kerekekkel tudta elkerülni az ütközést.

    Ezzel újabb 5 perc edzésidő esett ki, de azért az újraindítás után még volt, aki megfutotta a az időmérős körét, míg mások már megtankolt autós etapba kezdtek. Norris végül megtartotta az elsőt helyét, mögötte Alonso, Piastri, Russell, Verstappen, Hamilton, Tsunoda, Leclerc, Colapinto és Hülkenberg volt lett az első tíz sorrendje.

    Az Aston Martin tehát átmentette kiváló formáját az első edzésről, még ha Stroll balesete nem is hiányzott nekik, és Alonso egyedüliként tudta hozni a McLarenek tempóját, míg Russell már közel 4 tizedet kapott a 4. helyen.

    A mezőny második felében sem a két Williams, sem Pierre Gasly nem teljesített lágy gumis kört Stroll és Hadjar mellett.

    A második szabadedzés végeredménye:

  • „Soha nem lett volna szabad megtörténnie” – Alonso nem kertelt a Red Bulltól elcsábított mérnök bukását okozó tendencia kapcsán

    „Soha nem lett volna szabad megtörténnie” – Alonso nem kertelt a Red Bulltól elcsábított mérnök bukását okozó tendencia kapcsán

    Az Aston Martin utóbbi években mutatott negatív tendenciája mindenképpen olyan dolog, amit az istállónak meg kell oldania, ha sikeres akar lenni az új szabályciklusban, mert Fernando Alonso szerint bár tanulni lehetett belőle, a Forma–1-ben az ilyesmi megengedhetetlen.

    Ha valamelyik csapat már nagyon vágja a centit 2026-ra, az az Aston Martin, amely 2023-as fellángolása óta azzal küzd, hogy egyrészt nem tud versenyképes autóval előrukkolni a szezon elején, másrészt idény közben nem képes hatékonyan fejleszteni azt. Tavaly például a silverstone-i istálló vetette be a legtöbb fejlesztést szezon közben, de semmire nem mentek vele. „Egyik fejlesztés sem váltotta be a reményeket azok közül, amelyeket bevetettünk az év során” – jelentette ki Lance Stroll még a tavalyi Brit Nagydíjon, de a folytatás sem volt rózsásabb.

    A csapat ugyanis a Hungaroringre, majd Austinba is komoly fejlesztési csomaggal utazott, Mexikóra azonban az elemek nagy részét kukázták, a korábban a Red Bulltól átcsábított, az Aston Martin által nagy reményekkel munkába állított Dan Fallows technikai igazgatót pedig elmozdították a pozíciójából, majd később elhagyta az istállót.

    „Tanulsz a hibákból és azokból a dolgokból, amelyek nem működtek – felelte Fernando Alonso a Holland Nagydíj előtt az Autosport azon kérdésére, hogy mennyire hasznos az új ötletek megtalálásában a rengeteg be nem vált fejlesztés. – Ugyanakkor nem gondolom, hogy nagyszerű dolog volt olyan fejlesztéseket hozni, amelyek nem hozták, amit vártunk tőlük. Voltak bizonyos hibák a tervezési és gyártási folyamatban. Azt hittük, hogy ezek a fejlesztések gyorsabbá fogják tenni az autót, és amikor nem tették, vissza kellett fejteni néhány lépést és megtalálni a hibát. De mint mondtam, még ha ebből tanulunk is, az ilyesminek soha nem lett volna szabad megtörténnie, mert ez a Forma–1, nem egy akadémia dolgok tesztelésére. Itt teljesíteni kell.”

    Már a meglepően jó szereplés is baj? – Alonso gyors kivizsgálást sürget a csapatánál

    Az idén kicsit javult a helyzet, mert bár az autó most sem lett gyors a szezon elejére, apró lépéseket azért tettek az idény közbeni fejlesztésekkel. Viszont az eszközeik továbbra sem tudják hozni azt, amit kellene (Adrian Newey beszélt erről kíméletlen őszinteséggel), hiszen amikor Imolában megjött az első idei fejlesztési csomag (új padlólemez és átszabott diffúzor), a jobb összehasonlítás miatt Lance Stroll az új, Fernando Alonso a régi elemekkel szerelt autóval körözött pénteken. Ezután szombaton mindketten bejutottak a Q3-ba, a futamon azonban egyikük sem szerzett pontot.

    A második komoly fejlesztés aztán Silverstone-ra érkezett meg, de Alonso ezt is csak „kis lépésnek” értékelte, majd jött néhány pályaspecifikus módosítás, és nem zárják ki, hogy lesznek még újdonságok a hátralevő versenyeken. Andy Cowell csapatfőnök a Magyar Nagydíjon ezt azzal indokolta, hogy bár Newey gőzerővel dolgozik a 2026-os autón, az új szélcsatornájukat tesztelendő fontos még egy kicsit az idei autóval is foglalkozni, lévén a pályán csak az idei fejlesztéseket tudják kipróbálni és azokkal tudják ellenőrizni, hogy megfelelő-e a korreláció.

    „Tudjuk, hogy tavaly világbajnokok lettünk a bevetett fejlesztések számában, ami azt jelenti, hogy mindenki megtette az erőfeszítést az aerodinamikusoktól kezdve a tervezőkön át a kompozit részlegen, ellátási láncban és gyártásban dolgozókig – ecsetelte Cowell. – Felkészíteni az elemeket, amelyek elmennek a pályára, majd a szerelőknek felszerelni azokat, elképesztő mennyiségű munkát jelentett. És ha nem aratod le ennek a gyümölcsét a javuló köridőkkel, az nem valami nagyszerű. Nem tesz jót sem a magabiztosságnak, sem a morálnak.”

    „Úgyhogy azzal, hogy Imoláig vártunk, biztosra akartunk menni, hogy minden a helyén van. Készen álltunk, de azt mondtuk, hogy majd akkor hozunk fejlesztéseket, ha készen vagyunk. Nagyszerű volt megtapasztalni az Imola utáni megbeszélésen látott örömöt. Most pedig erre kell építenünk. Az áramlások fizikájának és az aerodinamikának a megértésére egészen az elemző eszközeinkig, hogy még magabiztosabbak legyünk abban a munkában, amit 2026-ra és azutánra végzünk” – tekintett előre a csapatfőnök.

  • Hamilton butaságokat beszél volt csapattársa szerint, ő és Alonso is kiállt mellette

    Hamilton butaságokat beszél volt csapattársa szerint, ő és Alonso is kiállt mellette

    Két volt csapattársa is kiállt a küszködő Lewis Hamilton mellett.

    A négy héttel ezelőtti Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton minden korábbinál elgyötörtebbnek és kedvét vesztettebbnek látszott, Hollandiában azonban újult erővel tért vissza a nyári szünetről és arról beszélt, hogy egyrészt feltöltődött, másrészt a kemény munka mellett a továbbiakban ő és a Ferrari is igyekszik majd arra koncentrálni, hogy újra élvezzék, amit csinálnak, mert nála személy szerint már nem ez volt a helyzet.

    Bővebben itt:

    A Ferrari kiölte Hamiltonból azt, ami a legfontosabb számára a Forma–1-ben

    Eközben két korábbi csapattársa, Fernando Alonso és George Russell is védelmébe vette őt, mondván továbbra is ugyanaz a versenyző, aki eddig. „Kívülről nézve soha nem tudod biztosan, hogy mi zajlik, de Lewisnak semmit sem kell bizonytania. Elképesztő versenyző és előbb vagy utóbb rá fog jönni, hogy miként legyen újra a lehető leggyorsabb” – jelentette ki Alonso.

    Russell pedig kedzésnek reflektált arra, hogy Hamilton a Magyar Nagydíjon közölte, olyannyira vele van a probléma, hogy a Ferrarinak talán másik pilóta után kellene néznie. „Természetesen badarságokat beszél, amikor ilyesmit mond, mert ő minden idők egyik legjobbja. Egy ilyen helyzetben, amikor 10 perccel azután, hogy kiszálltál az autóból, már a sajtó előtt állsz, még benned van az összes érzelem. Amikor rossz napod van, így érzed magad, amikor pedig jó, minden megváltozik” – fejtegette a Mercedes pilótája.

    „Ő továbbra is kivételes versenyző – folytatta. – Az év elején rögtön nyert egy sprintet Kínában, úgyhogy egyértelműen megvan még benne, ami kell. A Forma–1 nem könnyű sport, és különösen az elegyíti a gondokat, ha a csapat nem teljesít a legmagasabb szinten. És természetesen Charles [Leclerc] is csodálatos pilóta. Szerintem jelenleg, 14 futam elteltével valószínűleg kettőt kivéve mindegyik pilóta 2026-ot várja, egy új lehetőséget a bajnoki címért való csatára. És olyasvalaki, mint Lewis, ezért él.”

    Hamilton ettől még persze nem tudott megfelelően alkalmazkodni a Ferrarihoz és nem csak nem élvezte, amit csinál, hanem el is maradt Leclerc-től, aki már öt dobogónál jár az idén, míg neki egyelőre egy sincs. Az egyik olyan terület, amely nagy gondot okoz a hétszeres világbajnoknak, a fékezés, ezen például a Brembóval közösen dolgoznak, de természetesen egynél több összetevős a probléma. Amennyiben pedig még több mint öt futamon át lemarad a pódiumról, a 40 esztendős veterán lesz az első olyan Ferrari-pilóta, aki az első 20 futamán nem állt fel a dobogóra a maranellóiakkal.

  • Nem változtat a McLaren, ezután is előfordulhatnak igazságtalan helyzetek Piastri és Norris között

    Nem változtat a McLaren, ezután is előfordulhatnak igazságtalan helyzetek Piastri és Norris között

    Oscar Piastri és Lando Norris szerint sem kell görcsösen ragaszkodni mindig az egyforma stratégiához a vesrenyeken, így a folytatásban is megeshet az, ami a Magyar Nagydíjon megesett.

    A Magyar Nagydíj után számos drukkeren az az érzés lett úrrá, hogy a McLaren igazságtalanul bánt Oscar Piastrival, amiért megnegedte Lando Norrisnak, hogy egy kiállásos stratégiával teljesítse a versenyt és ezzel átugorja a Charles Leclerc mögé beszorult ausztrált (is). Valójában azonban a wokingiak sem tudták előre, hogy ennyire jól fog működni Norrisnál az egy csere, miközben Piastri Leclerc turbulens levegőjében nem tudta kiautózni a két kiállásban rejlő lehetőségeket.

    Persze utólag ettől még felmerült, hogy ilyen helyzetekben nem kellene-e elővigyázatosabbnak lennie a csapatnak és inkább azt mondania, hogy nem próbálkozunk mással egyik versenyzővel sem, hiszen a konstruktőri cím aligha lesz veszélyben, viszont Piastri és Norris egyéni vb-címért zajló küzdelmében döntő lehet akár egyetlen ilyen véletlen is. A verseny után lezajlott megbeszéléseken azonban arra jutottak, hogy nem.

    „Igen, beszéltünk róla azóta – nyilatkozta Piastri a Holland Nagydíj előtt. – Végső soron azt gondolom, hogy vannak versenyszituációk, amelyekben a pályán elfoglalt pozíció szempontjából egy csapat második autójának, vagy nem is kell másodiknak lennie, elég, ha az utolsó autó egy vonatban vagy csoportban, sokkal kevesebb a veszítenivalója. Ez az aspektus mindig is jelen lesz, és nem lenne igazságos kiegyenlíteni ezt csak azért, hogy a két autó ugyanolyan stratégián legyen.”

    „Beszéltünk arról, hogy lehetett-e volna valamit másként csinálni az én részemről. Ezek nagyon produktív párbeszédek voltak. Szerintem továbbra is szabadon választhatunk majd alternatív stratégiákat, ha ezt akarjuk. De igen, beszéltünk róla, hogy ezt miként közelítsük meg, mert nyilván ezt nehéz levédeni, különösen amikor abban a helyzetben vagy a bajnokságban, amiben mi.”

    Norris eközben elmondta, hogy nem is a verseny megnyerése volt a célkitűzés az egykiállással, hanem a dobogóra kerülés. „Budapest kivétel volt. A döntést, hogy egy kiállásra váltunk, főként azért hoztuk meg, hogy Russell elé kerüljünk, és nem feltétlenül azért, hogy megpróbáljuk megnyerni a versenyt. Csodálatos, hogy így alakult és tökéletes eredményt értünk el. Talán nem volt tökéletes, harmonikus verseny csapatként a számunkra, de ugyanakkor megmutatta, hogy olykor mi történhet a versenyzésben. Versenyzőként mindketten azt akarjuk, hogy a dolgok ne legyenek túl szigorúan szabályozva és képtelenek legyünk versenyezni.”

  • „Nincs értelme kiabálni” – Verstappen hazai futama ezúttal aligha lesz diadalmenet

    „Nincs értelme kiabálni” – Verstappen hazai futama ezúttal aligha lesz diadalmenet

    Max Verstappen közel 100 pontos hátrányban vág neki az idei szezon folytatásának az F1 nyári szünete után, azaz a világbajnoki címről gyakorlatilag lemondhat, de ennek ellenére úgy véli, nem nehéz motiváltnak maradnia a fennmaradó tíz versenyre, és az autója jobb megértését is izgalmasnak tartja annak ellenére, hogy 2026-ban a szabályváltozások miatt teljesen más Red Bullban ül majd.

    A négyszeres világbajnok a legutóbbi futamot a 9. helyen fejezte be a Hungaroringen, és mivel a zandvoorti pálya is tele van középgyors, nyújtott kanyarokkal, hazai futamán sem reménykedhet győzelemben. „A legutóbbi nem volt egy nagyszerű hétvége a számunkra, ezért remélem, hogy közelebb lehetünk. Nem gondolom, hogy a hátralevő pályák közül ez lesz számunkra a legjob, de esőt is jósolnak, ami mindig okoz némi káoszt. Meglátjuk, mi lesz” – mondta az FIA sajtótájékoztatóján.

    Verstappen még a szezon elején tudott nyerni két versenyt, az első Szuzukában, a másodikat Imolában, azóta viszont nem termett számára babér. „Azt mondanám, hogy minél több a gyors kanyar egy pályán, annál jobb nekünk, míg a lassú és középgyors kanyarok kicsit nehezebbé teszik a dolgunkat” – mutatott rá.

    Ám ha azt gondolnánk, hogy lényegében csak túl akar lenni a szezonon a holland, akkor tévedünk. „Minden egyes hétvégéből megpróbáljuk kihozni a legtöbbet, és meglátjuk, hogy lesznek-e lehetőségek, miközben próbálunk többet tanulni az autóról. Természetesen a következő szezonban nagyon másak lesznek az autók, de továbbra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy kicsit jobban megértsem az idei kocsit és hogy hol találhatunk némi teljesítményt, amivel kicsit megkönnyíthetjük a dolgunkat.”

    „Őszintén szólva ez nem olyan nehéz – felelte arra a kérdésre, hogy miként marad így motivált. – Valószínűleg nehezebb lenne, ha még nem nyertem volna semmit, és azt gondoltam volna, hogy mostanra a bajnoki címért fogok küzdeni. De amikor sokat nyertél és átéltél egy olyan időszakot, amelyben sokat nyersz, tisztában vagy vele, hogy eljön az idő, amikor ennek vége szakad. Sajnos esetünkben jelenleg ez a helyzet, ugyanakkor nincs értelme frusztrálttá válni vagy kiabálni. Az energiapazarlás lenne. Jobb inkább megvizsgálni az autót és a szervezetet és megnézni, hogy a jövőben miként lehetünk jobbak. Jelenleg ezen dolgozunk.”

    Verstappen arról is szót ejtett, hogy jövőre jön ide utoljára az F1, hiszen Zandvoort 2026 után kikerül a naptárból. „Talán a Forma–1-gyel többet nem jövünk ide, de a pálya megmarad, nem igaz? – mondta a Red Bull sztárja a holland sajtónak. – Természetesen a Forma–1 nem fog többé versenyezni itt, és természetesen hiányozni fognak ezek a hétvégék a rengeteg drukkerrel, de nem arról van szó, hogy soha többé nem fogok itt versenyezni. Sajnálatos, de az élet megy tovább.”

    Miután zsinórban háromszor nyert Zandvoortban, tavaly pedig második lett Lando Norris mögött, jó esély van rá, hogy az idei lesz Verstappen pályafutásának legrosszabb hazai futama, legalábbis, ami az eredményességet illeti.