Sergio Pérez édesapja nem először véteti észre magát finoman szólva is érdekes nyilatkozattal, de most azt is elérte, hogy Max Verstappen apja, Jos is reagáljon rá.
Főleg azóta, hogy fia ülése tavaly ingataggá vált a Red Bullnál, Antonio Pérez előszeretettel védi meg Sergiót hol elítélendő, hol csak megmosolyogtató módon. Amikor például Ralf Schumacher homoszexualitásán élcelődött, az sokaknál kiverte a biztosítékot és még a fia is elhatárolódott tőle, amikor pedig a Red Bullt vádolta, sokan alighanem csak mosolyogtak.
Most pedig talán ugyanezt teszik, Pérez apuka a Soy Motornak ugyanis kifejtette, ha fia ugynolyan autót kapott volna a Red Bulltól a Max Verstappennel közös éveik során, akkor megverte volna a hollandot.
„Checo éveken át versenyzett a Red Bullnál. Hány évig volt a Red Bull a bajnok? Négy évig. Checo Pérez tette bajnokká Verstappent. Ha Checónak ugyanolyan autója lett volna, most ő lenne a világgbajnok. A Red Bullnak szüksége volt rá” – jelentette ki.
A nyilatkozatot szemlézte a holland Formule1.nl is, amely az X-en posztban is megosztotta a maga cikkét. Ez alá kommentelt Jos Verstappen egy ilyet: „Mekkora egy idióta ez a fickó. [Sergio Pérez] mindig ugyanolyan autót kapott, csak oda kellett volna lépjen a gázra.”
Ezek után kíváncsian várjuk, milyen lesz jövőre Pérez-papa és Jos Verstappen első találkozása a paddockban.
Mint arról a minap beszámoltunk, Daniel Ricciardo és a Ford közösen készült valamire, amiben akár annak a lehetősége is benne volt, hogy a Forma–1-ből tavaly kényszerűen távozó ausztrál pilóta visszatér a versenyzéshez. Ám végül nagyon nem ez történt.
Ricciardo azt már korábban kijelentette, hogy a sportágban eltöltött 14 szezon után végzett az F1-gyel, ám sokan reménykedtek benne, hogy a még mindig csak 36 esztendős pilótát még látjuk valamely másik sorozatban. Ám a Ford blogbejegyzésében megerősítette, hogy erről olyannyira nincs szó, hogy befejezettnek tekinti a versenyzői karrierjét és márkanagykövet lesz.
„Miközben a versenyzést magam mögött hagyom, a szeretetem bármi iránt, aminek kerekei vannak, mindig hatalmas marad, ezért büszkén lépek partnerségre a Forddal, hogy a Ford Racing globális nagykövete legyek. Szorosan együtt fogok dolgozni a Ford Racing csapatával, különös fókusszal a csodálatos Raptor márkára és az életstílusra, amivé a Raptor számos Ford-ügyfél számára vált” – mondta a nyolcszoros F1-es futamgyőztes.
Kicking back but always seeking the thrill. Nothing does it better than a Ford Raptor. Proud to be the newest ambassador of @FordRacingpic.twitter.com/QqJJTxXeuB
„Hogy miért most és miért én? Amikor úgy döntöttem, hogy ideje visszavonulni, hosszan és sokat gondolkoztam arról, hogy mi lenne a legautentikusabb módja kapcsolatban maradni a motorsport világával – erősített rá még egyszer arra, hogy nem akar többé versenyezni. – Számomra a versenyzés mindig a szórakozásról szólt, boldoggá tett és életre szóló emlékeket adott.”
„Nem is lehetnék izgatottabb a sok csodálatos úttól, ami a Forddal rám vár és az elképesztő projektektől, amelyekkel a Ford Racing készül. Az F1-től kezdve a Dakaron és Le Mans-on át Bathurstig kevés cég mondhatja el magáról, hogy ilyen hosszú ideje benne van ebben, mint ti, srácok. És abból, amit láttam, elképesztő jövő áll előttünk és annyira büszke vagyok, hogy csatlakozom a csapathoz. A szórakozásért, nevetésért és előttünk álló emlékekért vagyok itt.”
Lewis Hamilton kezdte az élen az Olasz Nagydíj hétvégéjét, miközben Lando Norris küszködött, Charles Leclerc pedig megúszott egy büntetést.
Két beugróval kezdődött az Olasz Nagydíj hétvégéje Monzában, hiszen a McLarennel Oscar Piastri helyén Alex Dunne, az Alpine-nál Franco Colapinto helyén Paul Aron kapott lehetőséget az első szabadedzésen. Az első percekben a célegyenesben fújó hátszél többeket megtréfált , ők vagy átvágták a sikánt, vagy kimentek a menekülőútra (Norris, Leclerc, Hülkenberg).
Tíz perc után Alex Albon vezetett (1:21,479 – kemény), mögötte Norris, Verstappen, Leclerc, Hamilton, Stroll, Alonso, Lawson, Hadjar, Hülkenberg volt a sorrend. Albonon kívül még a két Racing Bulls használt kemény gumit, a többiek közepesen köröztek.
Ezután Max Verstappen hamarosan 1:21,166-tal állt az élre és Norris is átugrotta a Williams-t, de aztán Albon 1:21,073-at repesztett és visszavette a vezetést, de nem sokáig, mert a holland 1:20,751-gyel több mint 3 tizedet vert rá. A Williams tempója azonban a vártak szerint így is kitűnt, amit Sainz is bizonyított, hiszen rögtön ezután fölzárkózott Albon mögé a 3. helyre.
Aron megpördült az Alpine-nal a második sikánban:
Aron dips a wheel on the grass at the second chicane and goes spinning, but he's on his way again without any damage done 👍#F1#ItalianGPpic.twitter.com/lfLoSjzh4o
Az első szett gumik nyüstölése közben még annyi változott a sorrend, hogy Leclerc 0,219 másodpercre megközelítette Verstappent és felugrott a 2. helyre; majd a Hollandiában élete első dobogós helyezését elérő Isack Hadjar szétválasztotta a két Williams-t; végül pedig Sainz is javított és 0,132 másodpercre faragva a hátrányát a hollandhoz képest letaszította Leclerc-t a második helyről.
Féltávnál így Verstappen, Sainz, Leclerc, Albon, Hadjar, Alonso, Lawson, Hamilton, Norris, Stroll, Russell, Bortoleto, Tsunoda, Antonelli, Hülkenberg, Bearman, Gasly, Ocon, Aron, Dunne volt a sorrend.
A lágy, illetve több, addig kemény keveréket használó esetében közepes gumis köröket a McLaren juniorja nyitotta és feljött a 15. helyre, majd közvetlenül utána Verstappen javított 1:20,692-re, azaz kevesebb mint egy tizedet tudott lefaragni a közepes gumis idején lágyakkal – nem csoda, hogy a rádióban az alacsony tapadásra panaszkodott.
Norris első lágy gumis köre nem sikerült, mert mindkét Lesmo kijáratán megcsípte a kavicságyat, majd inkább elvette a gázt, ellenben Tsunoda feljött a 7. helyre. Norris ezután másodjára sem tudott értékelhető kört összerakni a piros oldalfalú Pirelliken, mert ezúttal még durvábban kiment a kavicságyba a második Lesmóban, azaz két kör alatt összesen három kavicságyazást hozott össze. Nem ő volt azonban az egyetlen: Antonelli az első Lesmóban és az Ascariban is kavicsozott, Hadjar pedig utóbbiban tette ezt meg, és annyi kavicsot hordott fel a pályára, hogy piros zászlóval félbe kellett szakítani az edzést egy gyors takarításhoz.
A megszakítás ráadásul egy érdekes szituációt is hozott, Leclerc ugyanis közvetlenül a piros jelzés aktiválása után előzte meg Nico Hülkenberget a Roggia-sikán előtt, majd rögtön el is magyarázta a rádióban, hogy már nem volt lehetősége lelassítani annyira, hogy a Sauber mögött maradjon. Oliver Bearman Monacóban 10 helyes hátrasorolást kapott piros zászló alatt előzésért, de ebben az esetben Leclerc megúszta a szankciót.
A körözés végül 18 perccel a leintés előtt folytatódhatott, azaz 7 percet bukott el a mezőny a takarítással.
Norris ezután végre össze tudott rakni egy mért kört a lágyakon, de azok addigra nyilván túl voltak a csúcson, így elsőre nem tudott velük javítani a közepes gumis idején, de azután feljött 5.-nek Sainz mögé. Leclerc viszont elsőre is gyorsult és 1:20,286-tal 4 tizedet adott Verstappennek, amivel átvette a vezetést, Lewis Hamilton pedig 71 ezreddel elmaradva a hollandtól feliratkozott a 3. helyre.
Russell a Mercedesszel csak a 6. helyre jött be lágy gumin, azaz a két Williams kemény gumis körénél sem tudott jobbat, ráadásul Sainz az utolsó tíz percbe lépve összerakott egy ütős kört lágyakon, amivel feljött Leclerc mögé a második helyre (miközben Alonso szintén meglátogatta az Ascari kavicságyát).
Amikor már úgy tűnt, hogy Leclerc-t senki nem tudja letaszítani az élről, az utolsó 5 percbe lépve Hamiltonnak összejött ez, és a hétszeres világbajnok 1:20,117-es körrel 0,169 másodpercet adott a csapattársának, amivel bebiztosította az első helyet.
A jövőre az F2-ben induló Colton Herta is megszólalt azután, hogy megerősítést nyert a példátlan váltása.
Az Olasz Nagydíj előtt Dan Towriss, a Cadillac F1-es projektjének vezérigazgatója az Off Track with Hinch and Rossi podcastban megerősítette, hogy a 2026-tól a csapathoz teszt- és fejlesztőpilótaként csatlakozó Colton Herta jövőre a Forma–2-ben fog versenyezni, hogy bizonyítsa, 2027-ben már az F1-ben is számíthatnak rá. Az IndyCarban 9 győzelemig jutó, 2020-ban az összetett harmadik, 2024-ben második helyén végző versenyző ugyanebben a podcastban beszélt először az óriási váltásról.
„Mindenki látta, hogy mennyire közel kerültem korábban” – utalt arra, hogy a Red Bull kész volt beültetni őt 2023-ra AlphaTauriba, de nem volt elegendő superlicenc-pontja, az FIA-tól pedig nem kapott engedményt. De már 2021-ben is felmerült a neve, amikor Michael Andretti megpróbálta megvásárolni a Saubert. Towriss erről a podcastban azt mondta: „[Herta] elment Svájcba, ült a szimulátorban és egy órán belül gyorsabb volt a két akkori pilótánál, [Kimi Räikkönennél és Antonio Giovinazzinál].”
Persze a 25 esztendős amerikai képességeivel kapcsolatban eddig sem merültek fel kételyek, de az európai versenyzés (amelyben egyébként már volt része, hiszen 2015-ben teljes idényt ment a brit F4 elődjének számító MSA Formula Championshipben, majd 2016-ban a brit és spanyol F3-ban, illetve az Euroformula Openben is rajthoz állt) nagyon más, mint amit 2017 óta csinált, és ezzel ő is tisztában van.
Herta 2022-ben tesztelte a 2021-es McLarent:
IndyCar racer Colton Herta behind the wheel of McLaren's 2021-spec MCL35M at Portimao, as part of his development programme.
„Mondanom sem kell, mekkora a kockázat… Elképesztően nehéz volt meghozni ezt a döntést, mert tudom, hogy mit hagyok hátra. Egy nagyszerű csoportot, egy elképesztően versenyképes bajnokságot, ahol a te napodon nyerhetsz, miközben látjuk, hogy a Forma–1-ben nem mindig ez a helyzet, mert itt az autóra is szükséged van – mondta az Andrettitől távozó pilóta. – Könnyű lett volna az IndyCarban maradni, az egyszerű lett volna, és nagyon hasonló életet élnék. Ez kockázat és ez az álmom, és úgy gondoltam, hogy ez az utolsó esélyem. Meg akarom ragadni ezt az esélyt. Nekem ez az egész arról szól, hogy küzdjek az álmomért.”
Hertának 2026 végén 34 superlicenc-pontja biztosan lesz (a 2023-as IndyCar összetett 10. helyért járó 1 pont addigra elévül), azaz 6 pontra lesz szüksége az F1-es bemutatkozáshoz kellő 40-hez. Ehhez az F2-ben a legjobb 8-ban kell végeznie, de könnyen lehet, hogy még erre sem lesz szüksége, hiszen Forma–1-es első szabadedzéseken való részvétellel is lehet alkalmanként egy pontot gyűjteni. Az ugyanakkor elég valószínű, hogy a 8. helynél több kell majd ahhoz, hogy meggyőzze a Cadillacet.
„Nem, számomra nem – felelte arra a kérdésre, hogy ijesztőnek tartja-e, hogy nincs garancia az F1-es ülésre. – Autóversenyzőként folyamatosan magadra fogadsz, úgyhogy nekem ez csak egy újabb ilyen alkalom. Hiszek magamban és abban, hogy elég gyors vagyok ahhoz, hogy megcsináljam. Ezzel nem azt mondom, hogy könnyű lesz, rengeteg munka lesz megérteni a különbségeket az IndyCar-versenyzés és a Grand Prix-versenyzés között, de dolgozni fogok rajta, 100%-ig belevetem magam. Ha nem gondolnám, hogy meg tudom csinálni – és mint mondtam, ez hatalmas kockázat –, akkor maradnék az IndyCarban. De hiszek magamban és abban, hogy elég gyors vagyok.”
Herta egyébként a podcastban tudta meg, hogy a 2026-os Indy 500 nem ütközik F1-es (és így F2-es) hétvégével, azaz ott akár még indulhatna is. „Ha lesz értelme, egyértelműen nyitott lennék rá, de kell legyen értelme, nem igaz? – felelte, miután gyorsab összeszedte erről a gondolatait. – Ugyanakkor nem tarthat vissza minket a végső célunktól, ami a Forma–1-be kerülés a Cadillac F1-gyel.”
Az amerikai versenyző egyúttal azt sem zárta ki, hogy látjuk még őt az IndyCarban. „Ez egyáltalán nem jelent örök búcsút az IndyCartól. Látom magam visszatérni az IndyCarba a karrierem egy pontján, csak mert imádom.”
Lehet, hogy Max Verstappen soha nem lesz a Ferrari pilótája? Az alapján, amit a holland Monzában mondott, ez bőven benne van a pakliban.
Miközben Lewis Hamiltonnak nagyjából mostanra esett le igazán, hogy mivel jár Ferrari-pilótának lenni, az eddigi teljesítménye alapján sokan már azt találgatják, hogy a két éves szerződésének lejárta után ki váltja őt Maranellóban. Ebben a párbeszédben pedig értelemszerűen Max Verstappen neve is felmerül, főleg azok után, hogy apja, Jos nemrég elárulta, egy potenciális jövőbeli Ferrarihoz szerződést is megvitattak.
A négyszeres világbajnok Monzában meg is kapta az erre vonatkozó kérdést, amit egyfelől profin hárított, másfelől pragmatikusan kifejtette, miért nem lesz soha a Scuderia versenyzője csak azért, hogy kipipálhassa ezt a pontot a karrierjében.
„Van két szerződéssel rendelkező pilótájuk a következő évre, szóval amúgy sem beszéltünk erről. Hogy van-e rá esély? Igen, sokféle döntésre van esély az életben. Természetesen jelenleg ez nincs a láthatáron, de ki tudja? Azt sem tudom, mennyi ideig fogok a Forma-1-ben versenyezni, szóval továbbra is rengeteg számomra az ismeretlen” – idézi a hollandot a Motorsport Global.
Verstappen és a Ferrari útjai eddig csak ellenfélként keresztezték egymást | Fotó: Andy Hone/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool
Verstappen ezután Hamilton küszködésére reflektálva elmondta, a hétszeres világbajnok nincs könnyű helyzetben, de ő sem tudja pontosan megmondani, hogy mivel szenved.
„Mindig nagyon nehéz előre tudni, hogy mi fog történni, nem? Nem látom közelről, hogy [Hamilton] miként működött a Mercedesnél, hogyan érzi magát, mi zajlik a [Ferrari] csapatban jelenleg. Erről nincs semmilyen információm. A helyzet az, hogy csatlakozott egy csapathoz, amelynek már volt egy nagyon erős versenyzője Charles [Leclerc] személyében, így pedig soha nem könnyű megérkezni és rögtön megverni a csapattársad, aki jól be van ágyazva a csapatba, nagyon jól ismeri azt és beszéli a nyelvüket. Ezekkel az autókkal pedig olykor elég bonyolult teljesen megérteni, hogy miért vagy gyors vagy lassú.”
Verstappen ezután tért ki arra a jelenségre, amit számos, a karrierjét addig nagyon teljestményorientált módon építő, rendre a legjobb csapatba szerződni próbáló pilóta esetében is megfigyelhettünk. Azaz, hogy a többségüknek egyfajta küldetése volt, hogy legyen éppen bármennyire is versenyképtelen a maranellói istálló, egyszer a Ferrarinál is versenyezzen – Ayrton Senna is szerette volna az olaszoknál zárni a karrierjét; Hamilton pedig már 2015-ben úgy vélte, egy napon vörös overallt akar húzni. Verstappen azonban amondó, hogy ő nem tartozik ezen versenyzők halmazába.
„A Ferrari egy hatalmas brand, és minden pilóta elképzeli magát ott, mondván „én is szeretnék a Ferrarinak vezetni.« De szerintem ez hiba is, hogy csak azért akarnak oda menni, hogy a Ferrarinál versenyezzenek. Ha valaha is oda akarok menni, nem csak azért fogom ezt tenni, hogy a Ferrarinak vezessek, hanem azért, mert lehetőséget látok a győzelemre. És ha a Ferrarival nyersz, az még jobb. Ez az, amiben szerintem nem szabad, hogy a márka iránti szenvedély és érzelem vezessen. Azért kell odamenned, mert úgy érzed, hogy ez a jó hely” – jelentette ki a címvédő.
Lehet, hogy ez egyfajta üzenet is a Ferrari felé a hollandtól, mondván, ha a jövőben azt akarják, hogy a mezőny jelenlegi legjobbja a pilótájuk legyen, építsenek végre ütőképes autót? Az alapján, hogy Maranellóban legutóbb 2018-ban sikerült olyan autóval előrukkolni, amellyel reális esély mutatkozott a világbajnoki címre, és ennek már hét éve, könnyen lehet, hogy Verstappen előbb fogja otthagyni a Forma–1-et, minthogy a Ferrari újra ütőképes legyen.
Lewis Hamilton úgy érzi, talán eddigi ferraris karrierje legpozitívabb hétvégéje volt az egy héttel ezelőtti hollandiai, és annak is örül, hogy a balesete után a maranellói istálló nagyon támogató volt vele, és kiderítette, hogy milyen okok miatt ment a falnak.
Kívülről nézve Hamilton és a Ferrari vesszőfutása a nyári szünet utáni első versenyen, Hollandiában is folytatódott, hiszen a hétszeres világbajnok a 7. helyről rajtolva a 6. pozícióból esett ki Zandvoortban, amikor a 23. körben eltalálta a hármas kanyar külső ívén található falat. A 40 esztendős brit szerint azonban „a hétvége során alkalmazott megközelítésünk tökéletes volt”, és „úgy éreztem, ez volt az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb és legsimább hétvégénk, nyilván vasárnapig.”
Hamilton az Olasz Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy ő és a Ferrari is rengeteget alkalmazkodott az első közös félévük során a másikhoz, a csapatnál pedig a „csillagokat is lehozták” azért, hogy minél kényelmesebben érezze magát. A nehézségeket pedig úgy fogja fel, hogy „minél nehezebb, annál jobbá tud tenni”, és ez a nehéz időszak felkészíti őket a jobb napokra, és szerinte erősebbek lesznek a kemény első hat hónaptól. Ami a folytatást illeti, izgatott és motivált, és úgy véli, a legjobb emberek veszik körül a felfelé ívelő csatához.
Nem ő volt a hibás
Ami a zandvoorti balesetet illeti, szokatlan hiba volt ez egy olyan versenyzőtől, aki a változó körülmények között rendre szárnyalni szokott, ám első ránézésre nem tűnt másnak, mint egyszerű vezetői hibának, hiszen az egyre jobban rákezdő esőben Hamilton a korábbinál jobban kiengedte az autóját a hármas kanyar bukóterében levő felfestésre. Ennek tükrében érdekes volt hallani, hogy utólag nem ismerte el, hogy ő rontott, Monzában pedig elmondta, a Ferrari mélyre ásott és kiderítette, milyen okok vezettek a balesethez.
„Szokatlan tőlem ez, mert nem igazán követek el sok hibát ilyen versenyeken. De a nagyszerű az, hogy a csapat igazán pozitív maradt. Elképesztően támogatók minden egyes hétvégén. Még ha személy szerint nem is érzem nagyszerűen magam miatta, ez boldoggá tesz. Aztán a következő napokban elmélyedtek annak a megértésében, hogy mi vezetett [a balesethez], mert nem én, vagy a koncentrációm hiánya. Számos dolog hozzájárult.”
„Például nem volt elég agresszív a felváltás, ami blokkolta a hátsó kerekekt és ettől kitört az autó hátulja. De közben szemerkélt is az eső, én pedig nagyjából 10 cm-rel szélesebben fordultam, mint az előző körben, úgyhogy külöböző dolgok kombinációjáról volt szó. Akárhogy is, nem volt jó, tanultam belőle és továbblépek. Ha ugyanezt a megközelítést alkalmazom ezen a hétvégén és a következő futamokon, akkor úgy érzem, igazán pozitív irányba fogunk haladni.”
Carlos Sainz rendesen kiakadt az FIA sportfelügyelőire a Holland Nagydíjon, amiért 10 másodperces időbüntetést kapott a Liam Lawsonnal történt ütközésért, majd utólag „viccnek” titulálta a döntést, ami szerinte nem megfelelő a Forma–1 szintjéhez. A spanyol versenyző az Olasz Nagydíj sajtónapján újabb részleteket osztott meg; a Williams bejelentette, hogy hivatalos úton támadja meg a döntést; Liam Lawson pedig úgy tett, mint aki nem érti, mi a gond (vagy tényleg nem érti).
Sainz Zandvoortban az egyes kanyarban kívülről próbálta meg megelőzni az új-zélandit, majd az autójának jobb első kereke hozzáért a Racing Bulls bal hátsójához, amitől mindketten defektet kaptak. A felügyelők azért Sainzot hozták ki bűnösnek, mert az idei szezonra megváltoztatott versenyzési irányelvek alapján úgy vélték, hogy mivel a Williams első tengelye a kanyarcsúcspontig nem került a Racing Bulls első tengelye elé, Lawsonnak nem kellett helyet hagynia a spanyolnak.
Igen ám, de Lawson fedélzeti kamerájából tisztán látszott, hogy megcsúszott alatta az autó, ami miatt egyértelműen más pályára állt, és ez idézte elő a kontaktot. A felügyelők indoklása alapján tehát ha egy külső íven előzéssel próbálkozó autó a kanyarcsúcspontig nem kerül a másik autó elé, akkor vissza kell sorolnia mögé, mert ha bármekkora részben mellette marad, és a belső íven levő bármilyen módon nekimegy, a külső íven levő lesz a hibás?
Nem véletlen, hogy Sainzban kételyek merültek fel a hasonló jövőbeni esetek miatt, ezért már Zandvoortban találkozott a felügyelőkkel és 15 percet beszélt velük. Ez a beszélgetés pedig megerősítette azon hitében, hogy nem kellett volna büntetést kapnia. „Amint [a felügyelők] megkapták az összes bizonyítékot, és megnézték azokat a dolgokat, amiket meg kellett volna nézniük ahhoz, hogy a helyes döntést hozzák, nagyon világossá vált számomra, hogy szerintem felismerték, hogy valószínűleg nem a legjobb döntést hozták” – nyilatkozta Sainz Monzában.
„Most megpróbáljuk megvizsgálni, hogy elég bizonyítékkal tudunk-e előállni, hogy megváltoztassuk a döntést, mert továbbra is szilárdan hiszem, hogy ez egy nagyon rossz döntés volt és rosszul mérték fel a helyzetet. Ha félreértés van, vagy nincs elég bizonyíték vagy elemzés, akkor van idő újravizsgálni, újranyitni és megváltoztatni” – utalt arra, amit a Williams aztán hivatalosan is megerősített, a grove-iak ugyanis újravizsgálati kérelmet nyújtottak be.
Így amennyiben „jelentős és releváns” új bizonyítékkal szolgálnak, ami az eredeti döntéskor nem állt a felügyelők rendelkezésére, az FIA újranyitja az ügyet, ami még mindig nem jelenti azt, hogy megváltoztatják a döntést. Amennyiben pedig megváltoztatják, arra nincs lehetőség, hogy Sainz visszakapja az elbukott 10 másodpercet, így ennek az egésznek inkább morális jelentősége van, illetve a jövőre nézve is lényeges, mert mint a Williams közleménye fogalmaz: „Fontos számunkra megérteni, hogy miként álljunk a versenyzéshez a jövőben, és reméljük a pozitív végkifejletet.”
Sainz egyébként megértő azzal, hogy sok minden történt a futamon, ami miatt a felügyelőknek sokfelé kellett figyelnie, de így is nyugtalanítják különböző dolgok.
„Elképesztően nehéz a munkájuk, és olykor korátozott idő is áll a rendelkezésükre. Ami az én esetemben történt Zandvoortban, abban szerintem az is benne van, hogy próbálták siettetni a döntést anélkül, hogy elég mélyen kielemezték volna a történteket. Ha csak alkalmazod a szabályt, ami benne van a szabálykönyvben, akkor valószínűleg érthető, hogy miért akartak megbüntetni. Ám amint kielemzed a fedélzeti kamerás felvételeket, és részleteiben megnézed, hogy mi történt, világosan láthatod, hogy miért nem kellett volna büntetést kapnom.”
Sainz nem részletezte, hogy mire gondolt, de alighanem Lawson megcsúszására. Talán nem vették észre a felügyelők a Racing Bulls pilótájának ellenkormányzását? Miként az sem világos, hogy a felügyelőknek rendelkezésére állt-e Lawson fedélzeti kamerás felvétele, mert bármilyen furcsának is tűnhet, bizonyos esetekben bizonyos autók felvételeit csak a verseny után tudják kézhez kapni. Sainz szavai arra utalnak, hogy Lawson onboardját is utólag kapták meg.
Sainz még azt is hozzátette, pont az ilyen dolgok miatt támogatja, hogy legyenek állandó sportfelügyelők a Forma–1-ben, emellett felhozta Lewis Hamilton Monzára kapott 5 helyes hátrasorolását is, mondván ebben az esetben pedig túl sokáig tartott dönteni, és a hétszeres világbajnoknak olyasmiért kell bűnhődnie a Ferrari hazai futamán, amit fél órával a Holland Nagydíj rajtja előtt követett el
Lawson nem érti
Ami Liam Lawsont illeti, természetesen ő is elmondta a véleményét a történtekről. Kifogásolta például, hogy Sainz a sajtóban kritizálta őt, mondván mindig túl agresszívan csatázik, amin remélhetőleg majd változni fog, ha tapasztaltabb lesz. Lawson szerint Sainz „a világ összes megjegyzését teheti rám, de azt kívánom, bárcsak odajött volna beszélni velem ahelyett, hogy mindenki másnak mondja ezt.”
Ez teljesen érthető a részéről, az viszont már kevésbé, hogy mit nem ért azon, hogy mi a problémája Sainznak. „Ő próbált meg előzni, én külső ívre tereltem, és nem ért el oda az első tengelye, ahová kellett volna, de valahogyan engem tartanak agresszívnak. Úgyhogy nem igazán értem, de az eset tönkretette a versenyem. Olyan helyzetben voltunk, hogy akár mindkét autóval a legjobb ötben végezhettünk volna. De én nem kezdtem el panaszkodni a rádióban és mindenkinek a médiában, úgyhogy igen, ilyen volt a hozzáállása a verseny után.”
Liam Lawson | Fotó: Simon Galloway/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Nem tudom, miért volt annyira mérges, hogy őszinte legyek – folytatta Lawson. – Ha én előztem volna őt, értettem volna a frusztrációját, de ő előzött, amiért büntetést kapott. Azt gondoltam abból, hogy mennyire dühös volt, hogy talán beszélni akar róla, de nem tette meg” – magyarázta.
Az új-zélandi ezután azt kezdte el ecsetelni, hogy már korábban megtanulta a leckét, amikor Miamiban kívülről próbálta megelőzni Fernando Alonsót a 11-es kanyarban, majd összeértek és ő kapott büntetést, amivel ő sem értett egyet (aki nem emlékszik az esetre, IDE KATTINTVA visszanézheti).
„Valószínűleg az év elején igen, amikor volt néhány incidensem – válaszolta Lawson arra a kérdésre, hogy őt is összezavarták-e a versenyzési irányelvek. – Az egyik, ami megmaradt, a Miamiban Fernandóval történt eset, amikor megpróbáltam körbeautózni őt és úgy éreztem, hogy nem hagyott elég helyet. Emlékszem, akkor úgy éreztem, hogy nem kellett volna büntetést kapnom, de amikor elolvasod a versenyzési irányelveket és megérted azokat, hogy az idei évre miként vannak megírva [akkor megérted, hogy igen].”
„Szerintem meg kell értenünk az irányelveket, mert én attól a ponttól fogva sokat tanultam és már tudom, hogy ha én előzök, akkor az első tengelyemmel el kell jutnom egy bizonyos pontra, és ugyanez a helyzet akkor is, ha valaki engem előz. Ha az irányelvek azt mondják, hogy nem kell helyet hagynom, miért hagynék helyet és engedném, hogy megelőzzenek? Ennek nincs értelme.”
„Nem tudom, hogy miért engem tartanak agresszívnak, amikor ő előzött engem. Én csak védekeztem. Ha az eset az én hibám volt, én kaptam volna büntetést. Úgyhogy számomra ez eléggé világos” – zárta gondolatait Lawson, aki mintha nem akarná megérteni a probléma gyökerét.
Sainz ugyanis soha egy pillanatra sem állította, hogy azért ütköztek össze, mert Lawson nem hagyott neki elég helyet, egyszerűen azt nem érti, hogy miért az ő hibája, ha a másik pilóta megcsúszik és ettől nekimegy. Lawson viszont ezt a mozzanatot teljesen kifelejtette az egyenletből és olyan példát hozott az Alonsóval történt esettel, aminek semmi köze a Zandvoortban történtekhez, mivel Miamiban egyszerűen el kellett volna vennie a gázt, mert elfogyott előle az út, ehelyett belement a spanyolba.
Daniel Ricciardo sejtelmes poszttal utalt rá, hogy talán hamarosan újra versenyezni láthatjuk.
Mióta a tavalyi Szingapúri Nagydíj után a Red Bull megvált tőle, nagyon keveset hallani Daniel Ricciardóról. A nemrég motorobalesetet szenvedő ausztrál már korábban közölte, hogy végzett az F1-gyel, ám abban bizonyára sok rajongója reménykedett, hogy valahol látja még versenyezni kedvencét. Könnyen lehet, hogy ez a pillanat már nincs messze, a 36 esztendős ausztrál ugyanis sejtelmes poszttal jelentkezett.
Azután ugyanis, hogy a Ford bejelentette, Ford Racingre nevezi át az eddig Ford Performance néven futó motorsportos divízióját, Ricciardo egy Ford Racing logót és saját magát posztolta a közösségi médiában, ahogy egy Ford Raptort mellett áll, a bejegyzés mellé pedig annyit ír: „Hamarosan…”
Hogy Ricciardo valóban versenyzőként tér-e vissza, vagy más szerepkörben tűnik fel a Fordnál, és bármelyik esetében melyik sorozatban teszi mindezt, arra még egy kicsit alighanem várnunk kell.
Fernando Alonso és Andrea Kimi Antonelli sem támogatja a Forma–1 vezére által belengetett egyik jelentős változatást.
Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója a minap arról beszélt, hogy számos újítás napirenden van a Forma–1-es versenyhétvégék lebonyolítása kapcsán, és a sprinthétvégék számának növelése mellett a rövidebb nagydíjak és a fordított rajtrácsos versenyek is megbeszélés tárgyát képezik. Domenicali ezzel kapcsolatban megosztotta, hogy a sprinteket a pilóták többsége már támogatja (még a korábban mindig negatív Max Verstappen is enyhülni látszik), miként néhányuk a fordított rajtrácsos versenyeket is kipróbálná.
A rövidebb nagydíjakat azonban rögtön ketten, a 44 évesen a mezőny korelnökének számító Fernando Alonso, illetve az újonc Kimi Antonelli is ellenezték. „A sprinthétvégék szórakoztatók nekem, izgalmasnak találom őket, mert sok mindent kell csinálni. Azonnal rajta kell lenni a szerezn, mert csak egy szabadedzésed van, aztán jön azidőmérő és a sprint – fejtegette a Mercedes pilótája az Olasz Nagydíj csütörtöki FIA-sajtótájékoztatóján. – Ugyanakkor szerintem a rövidebb futamok nem működnének. Már most, hosszabb futamokkal is egykiállásos versenyeket teljesítünk, ezért olyan sok plusz szabályt kellene hozni a kiállások és minden más terén. Nem hiszem, hogy sok mindenen változtatna, és egy hosszabb futamon valószínűleg több időd van felépíteni a versenyedet. Nem tudok egyértelmű választ adni erre a kérdésre, de ezt gondolom. A sprinthétvégék viszont szórakoztatók, szóval az nem lenne rossz, ha több lenne belőlük.”
„Rövidebb versenyek? Nem tudom, én már tévén fogom nézni [az F1-et], amikor ezt bevezetik – viccelődött Alonso, majd komolyra fordította a szót. – Mint Kimi is mondta, a saját versenyedet kell futnod, meg kell találnod az utadat a verseny során, hogy visszakerülj a természetes pozíciódba a verseny végére, ha jól kivitelezed. Ha a verseny túl rövid, mint néhány sprint, és rossz időmérőd volt vagy bármi, akkor tulajdonképpen semmire nincs időd. Nehéz követni a másikat, minden autón ugyanolyan régi gumi lenne, így nem lenne lehetséges visszahozni néhány helyet. A hosszabb versenyek megadják ezt a lehetőséget, ezt a szabadságot a stratégiával.”
Alonso emellett általánosságban is úgy véli, hogy annak ellenére, hogy mint azt Domenicali is mondta, a fiatalabb generáció nem feltétlenül híve a hosszú sporteseményeknek, mert tömény akciót akar látni, ez nem a sport hibája.
„Nem hiszem, hogy ez probléma a sporttal, szóval valószínűleg nincs szükség változtatásra – közölte a kétszeres világbajnok. – De Stefano jobban tudja mindenkinél, szóval ha ő úgy gondolja, hogy szükséges, jó kezekben vagyunk nála az efféle döntésekkel. Ugyanakkor a futballmeccsek is kicsit túl hosszúak. Amikor a TV előtt ülök, nem koncentrálva nézem végig a 90 percet, mert mindig eltereli valami a figyelmem. De senki nem beszél arról, hogy legyenek 60 percesek a futballmeccsek. Ez társadalmi probléma, a gyerekek problémája, nem a sportoké. Úgyhogy valószínűleg nincs szükség változtatásra.”
Nem elég, hogy a Holland Nagydíjon összetörte az autóját és kiesett, Lewis Hamilton utólag 5 helyes rajtbüntetést is kapott a hétvégi Olasz Nagydíjra, amiért a zandvoorti futam kezdete előtt fél órával nem tartotta tiszteletben a dupla sárga zászlós jelzést. A hétszeres világbajnok Monzában reagált a felügyelők döntésére, és szavaiból egyértelmű volt, hogy nem ért egyet azzal.
„Akkor láttam, hogy kaptam ezt a büntetést, amikor otthon leszállt a gépem, és igazán sokkolt, hogy őszinte legyek – nyilatkozta az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján, Monzában. – De ez van. Ez nyilván nem ennyire fekete vagy fehér. Ha megnézzük a jelentést, [benne van], hogy elemeltem a lábam a gázról, de nem eléggé ahhoz, hogy nekik megfelelő legyen. Hogy büntetést kaptam és még büntetőpontokat is, az eléggé durva, de tanulni fogok belőle. Nincs értelme panaszkodni miatta, csak továbblépek. Kihívást jelentő lesz így a hétvége.”
Az F1 utólag közzétette a felvételt Hamilton szabályszegéséről, Jolyon Palmer pedig kielemezte azt az F1 hivatalos YouTube-csatornáján. A felvételeken látszik, hogy Hamilton szinte egyáltalán nem lassított, amikor elhaladt a dupla sárga zászlót jelző LED-panel mellett, majd nagy tempóval a bokszutca felé vette az irányt, ahol nagy sebességgel, méterekre hajtott el a már a célegyenesben tartózkodó tucatnyi ember mellett.
A versenyigazgató pont az ilyen esetek elkerüléséért hozta azt az előírást, hogy a rajtrácsra vezető körök során dupla sárga zászlót lengessenek azon a szakaszon, mert a bokszutca kialakítása és az, hogy ekkora tempóval érkeznek oda a versenyzők, veszéyessé tette ezt a pontot. Különösen annak tükrében, hogy a pilóták ilyenkor még elpróbálják, hogy hol kell fékezniük ahhoz, hogy a lehető legkésőbb lassítsanak le a bokszutca kezdetét jelző vonal előtt és a legkevesebb időt veszítsék majd a kerékcsere során. Palmer elemzésében egyébként az is látható, hogy a többi versenyző miként járt el: ők szinte csigatempóban csorogtak be a bokszutcába.
Hamilton ennyivel száguldott el több ember mellett, miután nem lassított megfelelően a dupla sárga jelzésnél | Forrás: F1 TV
Azon persze lehet vitatkozni, hogy a felügyelőknek miért kellett megvárnia a verseny végét a döntéssel, hiszen amennyiben már a rajtig meghozzák azt, Hamiltonnak a futam közben is kioszthattak volna büntetést, így a kihásága nem lenne kihatással az első Ferrari-pilótaként teljesítendő Olasz Nagydíjára. A 40 esztendős pilóta ma elmondta, enélkül sem lenne könnyű a hétvégéje, de így még nehezebb lesz.
„Az időmérő már így is annyira szoros mindannyiunkkal, ezért már az is nehéz lesz, hogy bejussak a Q3-ba, a legjobb ötbe jutás pedig nagyon-nagyon nehéznek ígérkezik. Hogy ennek tetejébe hátrasorolnak öt hellyel az első monzai versenyemen a Ferrarival, az nem valami nagyszerű.”