Szerző: Majer Dániel

  • „Gyűlöli az autót” – 2025-ben nem lesz megoldás Hamilton és a Ferrari bajaira

    „Gyűlöli az autót” – 2025-ben nem lesz megoldás Hamilton és a Ferrari bajaira

    Noha a Holland Nagydíjon pozitív változásról beszélt az autóban tapasztalható érzettel kapcsolatban, majd az Olasz Nagydíj pénteki edzésnapján is hozta Charles Leclerc tempóját, Juan Pablo Montoya szerint Lewis Hamilton finoman szólva sem kedveli a Ferrari idei autóját. 

    „Úgy tűnik, mint aki nagyon kényelmetlenül érzi magát a Ferrariban, és keményen dolgozik, ez látszik, rengeteg órát fektet bele, de ezt az autót eredendően gyűlöli. Nyilván nem nyilatkozhatja azt, hogy utálja az autót, de ezt egy mérföldről is látni” – fejtegette a McLaren és a Williams korábbi pilótája az AS Colombia YouTube-csatornáján.

    Korábban mi is részletesen írtunk róla, hogy milyen problémái lehetnek Hamiltonnak a Ferrarival (az egyik, ami nagyon más Maranellóban a Mercedesnél megszokotthoz képest, az a fékezés), miközben olyan gondokkal is szembesülnie kell, amelyek nemcsak rá, hanem a csapat általános versenyképességére is hatással vannak.

    Ilyen például a Scuderiát az év eleji Kínai Nagydíj óta hátráltató probléma a padlólemezzel, amelyre több módosítással – többek között új hátsó felfüggesztéssel – sem tudtak megoldást találni. Eközben a csapatnál azt sem ismerik el nyíltan, hogy ez a gondjuk, de az olyan esetekből, mint ami a Magyar Nagydíjon történt (Leclerc abroncsaiban növelni kellett a nyomást, hogy ne kopjon el túlságosan a padlólemez), eléggé világosan látszik, hogy igen.

    „A Ferrarinál jónak érződik a hangulat, de továbbra is hátráltatja őket ez a probléma az autóval, amivel kapcsolatban senki nem fogja feltenni a kezét és azt mondani, hogy »részletesen elmagyarázzuk, hogy pontosan mi az« – mondta Ted Kravitz, az elismert szakértő a Sky Sports műsorában, majd elárulta, hogy Leclerc-től tudja, ez a gond az hátralevő kilenc versenyen is a Ferrarival marad. – Talán nem kell nekik [magyarázattal szolgálni], de mi tudjuk, hogy ez igazából egy régi Mercedes-probléma. Nem tudják annyira alcsonyan futtatni az autókat, ahol akarják, mert túlságosan elkopik a padlólemez és szabálytalanok lesznek. Charles pedig azt mondta nekem, hogy »ezt nem tudjuk megoldani«. Azt mondta, hogy »nem tudunk megoldást találni a szezon vége előtt, mert már minden erőforrást átirányítottunk 2026-ra.«”

    Ez persze nem azt jelenti, hogy a Ferrarinak ne lehetnének erősebb hétvégéi a hátralevők közül, de egy ilyen alapvető limitáló tényező mellett a versenyeken (ahol a leginkább ügyelni kell a nehéz autóval megtett sok kör miatt a túlzott kopásra) nehéz lesz labdába rúgni.

  • Norris az élen a rendkívül izgalmasnak ígérkező monzai időmérő előtt

    Norris az élen a rendkívül izgalmasnak ígérkező monzai időmérő előtt

    A második után az Olasz Nagydíj harmadik szabadedzésén is Lando Norris volt a leggyorsabb, de egyáltalán nem dőlhet hátra az időmérő előtt.

    Miként az általában a harmadik szabadedzéseken lenni szokott (kivéve, ha eső veszélye fenyeget), most sem kapkodtak a csapatok – 10 perc után csak Yuki Tsunodának és a két Alpine-nak volt gyorsköre. A második 10 percben aztán megélénkült a forgalom a pályán, miközben az enyhe hátszél miatt többen is elfékezték az első sikánt. Elsőként Hamilton tette ezt meg, de aztán jött Piastri is, noha ő a fehér vonalak között maradt, majd Sainz, Bearman, Bortoleto és Norris is rövidített.

    Többen átvágták az első sikánt:

    Kevesebb, mint 38 perc volt már csak hátra, mire az összes pilóta megtett legalább egy mért kört (George Russell volt az utolsó). Az első tízben ekkor Verstappen (1:20,040), Leclerc, Hamilton, Tsunoda, Hadjar, Antonelli, Piastri, Bortoleto, Sainz, Russell volt a sorrend. Verstappen, Hadjar, Antonelli és Russell lágy; a két Ferrari, Sainz, Bortoleto közepes, Piastri és Tsunoda pedig kemény keveréken körözött, elég nagy volt tehát a szórás.

    Az első gumiszettek nyüstölése azonban ezzel nem fejeződött be, úgyhogy bőven láttunk még javításokat, többek között Verstappen is gyorsult az élen 1:19,688-ra, míg Leclerc-nek volt egy megingása a Parabolicában.

    Amikor úgy tűnt, hogy 20 perccel a vége előtt Alex Albon használt lágy gumis körével véget ért az edzés időmérő-szimulációs körök előtti szakasza, a két Ferrari még visszatért a bokszból a használt közepes keverékén és megpróbált javítani, de nem tudott, így az első tíz Verstappen, Hamilton, Albon, Leclerc, Russell, Hülkenberg, Tsunoda, Hadjar, Piastri, Bearman sorrendben várhatta a hajrát, míg Lando Norris csupán a két Aston Martint és két Williams-t megelőzve a 16. helyen szerénykedett.

    Leclerc megingása a Parabolicában:

    Ám amikor a két McLaren is megkapta a lágy Pirelliket, rögtön odapörköltek és Norris (1:19,331), Piastri (1:19,578) sorrendben az élre álltak. Az utánuk egyaránt lágyon érkező Hülkenberg, Bortoleto, Hadjar, Russell négyes csak a 3. és 7. helyek közé iratkozott fel, míg Max Verstappen és a két Ferrari-pilóta az utolsó 10 percre hagyta a maga körét.

    A holland jött elsőnek és 0,182 másodperces hátránnyal felugrott a 2. helyre, miközben Norris megpróbált javítani, de ez nem jött össze neki. Összejött viszont Bortoletónak, aki remek körrel bejött a 3. helyre Piastri elé, de csak addíg, míg az ausztrál le nem faragta hátrányát 0,165 másodpercre a csapattársához képest, amivel visszavette a 2. helyet Verstappentől.

    Az utolsó 6 percbe lépve végül a Ferrari is megjöttek lágyakon, Leclerc pedig a második Lesmóban ismét hatalmasat mentett, miután megcsípte a kavicságyat, ami meg is látszott az idején, hisze közel fél másodperces hátrányban csak a 9. helyre jött fel. Hamilton ezzel szemben nem rontott és a 6. helyre iratkozott fel 0,267 másodpercre Norristól, de csak Bortoleto mögé.

    Leclerc mentése a második Lesmóban:

    A hajrában Liam Lawsont kivéve mindenki a pályán volt még és Verstappennek, valamint Leclerc-nek is sikerült javítania, de míg a holland nem lépett előre pozíciót, addig a monacói mindössze 21 ezredes hátránnyal felugrott a 2. helyre.

    A vége tehát Norris, Leclerc, Piastri lett az első három helyen, őket pedig Verstappen, Russell, Bortoleto, Hamilton, Hadjar, Antonelli és Albon követte az első tízben. A másik Red Bull-lal Tsunoda csak a 15. helyen zárt.

    Miutá az első 10 helyezett 4 tizeden, az első 5 pedig 0,184 másodpercen belül zárt, rendkívül szoros és izgalmas időmérőre van kilátás délután 16 órától, amelyen nüanszok dönthetik el az első hely sorsát.

  • Világbajnokot igazoltak Mick Schumacher helyére, de lehet, hogy a csapattársa lesz

    Világbajnokot igazoltak Mick Schumacher helyére, de lehet, hogy a csapattársa lesz

    Mint arról mi is beszámoltunk, Mick Schumacher visszautasította a Cadillac ajánlatát, így nem lesz az amerikai gyártó versenyzője a hosszútávú sportautó-világbajnokságban (WEC), de a jelek szerint az Alpine-nál sem marad. A francia istálló ugyanakkor szeretné elérni, hogy velük folytassa, miközben leszerződtetett egy sztárpilótát a helyére.

    Schumacher és a Cadillac kútba esett megállapodása bonyolította a helyzetet az idei imolai és spái 6 óráson is dobogón végző némettel kapcsolatban, a The-Race.com értesülései szerint az Alpine ugyanis gyorsan lépett Schumacher pótlását illetően, és leigazolta a kiterjedt sportautót tapasztalattal rendelkező, a Formula E-ben világbajnoki címet nyerő Antonio Felix da Costát.

    Az Alpine az idén egyik autójában a Paul-Loup Chatin, Charles Milesi, Ferdinand Habsburg, a másikban a Mick Schumacher, Jules Gounon, Frederic Makowiecki trióval versenyez, utóbbiból vált volna ki Schumacher, hogy elfoglalja a távozó Jenson Button helyét a Cadillacnél, egyúttal a Forma–1-ben az oda jövőre beszálló amerikai gyártó tartalékpilótája legyen.

    Így jött a képbe Da Costa, akinek a Porsche nem engedte meg, hogy Formula E-kötelezettségei mellett 2024-ben és 2025-ben a német gyártó WEC-csapatában is versenyezzen. A legutóbbi FE-szezont a 3. helyen záró portugál azonban távozóban van a Porschétól, amellyel a kapcsolata is megromlott, és bár jövőre is maradni fog a Formula E-ben, az Alpine-nal visszatérhet a WEC-be.

    Antonio Felix da Costa
    Da Costa a Formula E-ben is marad, de nem a Porscheval | Fotó: Porsche AG

    Előzetesen úgy tűnt, hogy a Jotához csatlakozhat – ahol 2019-től 2023-ig versenyzett –, ám az ottani üresedésre Mick Schumacher volt az esélyes, így a The-Race információi szerint inkább az Alpine-nal állapodott meg. Ez a franciáknak remek hír, hiszen kaptak egy hétszeres Le Mans-i résztvevő pilótát, aki 2022-ben a Jotával meg is nyerte a legendás viadal LMP2-es kategóriáját, egyúttal az év végén bajnok lett Will Stevens és Roberto Gonzalez oldalán.

    Ám korántsem biztos, hogy Da Costa és Schumacher együtt fognak versenyezni, a The-Race ugyanis már korábban arról számolt be, hogy a német pilóta a WEC-be 2027-ben érkező McLarennel egyeztet. Most azonban a szaklap azt is hozzátette, hogy Schumacher az IndyCar felé is kacsintgat, míg az Alpine Da Costa érkezésével próbálhatja marasztalni, hiszen a 34 esztendős versenyző egyértelműen erősítés a csapatnak.

    Da Costa szemszögéből állítólag semmit nem változtat az, hogy Schumacher megy vagy marad, ő már az Alpine pilótája, ám amennyiben a német nem megy sehova, annak az Alpine valamelyik pilótája áldozatául eshet.

    Az idei WEC-szezon következő, idei 6. fordulóját a hétvégén rendezik Austinban.

  • Szerződést hosszabbított a futamgyőztes F1-es pilóta

    Szerződést hosszabbított a futamgyőztes F1-es pilóta

    Az Olasz Nagydíj szombati napjának délelőttjén sor került egy fontos bejelentésre: a 2020-ban ugyanitt első és eddigi egytelen futamgyőzelmét szerző Pierre Gasly még legalább három szezonon át marad a jelenlegi csapatában.

    A 29 esztendős francia 2023-ban csatlakozott az Alpine-hoz, amelynek azóta egyértelmű vezérévé vált és eddigi két és fél szezonja alatt két dobogós helyezést szerzett (2023 Hollandia, 2024 Brazília). Így nem csoda, hogy Monzában a felek bejelentették: 2028 végéig szerződést hosszabbítottak.

    „Örömmel kötelezem el magam hosszú távon az Alpine mellett. Franciaként, különösen egy francia autógyártónak vezetve mindez nagy büszkeséggel tölt el. Mióta 2023-ban csatlakoztam, mindig is úgy éreztem, hogy ez a csapat a megfelelő hely a számomra a jövőre nézve. Flavio [Briatore] támogatása és hite benne, valamint François’ [Provost, a Renault Group új vezérének] elköteleződése a Forma–1-es projekt iránt, miként az Enstone-ban levő emberek természetessé tették ezt a döntést” – olvashatók Gasly szavai az Alpine közleményében.

    „Itt akarok lenni az elkövetkező években és el akarom érni a közös célunkat, azaz a futamgyőzelmeket és világbajnoki címeket. Együtt vagyunk ebben és várom, hogy folytassam ezt a különleges történetet” – zárta sorait a francia.

    „Mióta visszatérem, mindig is azt mondtam, mennyire fontos építkezni és növelni a BWT Alpine Formula ó1 Team versenyképességét. Jól felkészültünk a Forma–1 2026-ban kezdődő új korszakára, és most megerősítettük a vezérpilótánk jövőjét. Pierre elképesztő értékünk volt ebben a kihívással teli időszakban. Nagyon lenyűgözött a hozzáállása, az elkötelezettsége és tehetsége, és várjuk, hogy még sokáig közösen folytassuk ezt a projektet” – nyilatkozta az Alpine F1-es csapatát tanácsadóként irányító Flavio Briatore.

    Ami Gasly csapattársát illeti, Franco Colapinto helye nagyon bizonytalan, és a legvalószínűbb az, hogy jövőre már nem lesz az Alpine pilótája.

  • Volt kollégája két hónappal a kirúgása után is odaszúrt Christian Hornernek

    Volt kollégája két hónappal a kirúgása után is odaszúrt Christian Hornernek

    Noha a csapat eredményességében nem történt gyökeres változás – nem is lett volna elvárható – Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy véli, egy dologban nagyon más lett a bikások F1-es istállója azóta, hogy Laurent Mekies átvette a csapatfőnöki széket Christian Hornertől.

    Hornert az idei Belga Nagydíj előtt menesztette a Red Bull, miután elvesztette a vezteőség bizalmát. Minden bizonnyal az utolsó szög az istállót 2005 óta csapatfőnökként és vezérigazgatóként irányító szakember koporsójába az idei versenyképesség hiánya volt, de már jó ideje, a 2024 eleji zaklatási botrány kirobbanása óta gyülekeztek a fellegek a feje fölött, az utolsó időszakban pedig olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy nagyon rossz a hangulat a csapatban, ami a toborzást is megnehezíti.

    Erről árulkodnak Helmut Marko Monzában tett kijelentése, a 82 esztendős osztrák ugyanis még egyet odaszúrt Hornernek. „Mekies egy vezető technikai szakember, ami a jelenlegi, komplex Forma–1-ben hatalmas előny. Jól kijön az emberekkel, teljesen más a légkör, mint korábban” – mondta a tanácsadó az OE24-nek.

    Ennél a csapatnál térhet vissza Christian Horner a Forma–1-be

    Ez persze nem jelenti azt, hogy a Red Bull akár már jövőre újra a világbajnoki címért csatázhat, mert mint azt a hétvégén Mekies is elmondta, „butaság” lenne azt gondolni, hogy debütáló motorgyártóként rögtön versenyre kelhetnek a Ferrarival vagy a Mercedesszel. Marko azonban ezen a téren kicsit optimistább (vagy csak nem akarja kongatni a vészharangot).

    „Ha megnézzük, mennyire tapasztaltak a riválisaink, ez igaz, de én azt mondom, hogy várjuk meg, mi lesz. Annyira összetettek az új szabályok, hogy bármi lehetséges. Lesznek nagy meglepetések, mind pozitív, mind negatív irányba. Én egyelőre pozitívan gondolkodom” – közölte.

    Ami a Horner irányába történő megjegyzéseket illeti, akármilyen is volt a légkör korábban, kinevezése után Mekies csakis jót tudott mondani az elődjéről, aki „elképesztően támogatóan” viselkedett vele az elmúlt két évben.

    „Ő volt az első, aki írt, és az első, aki hívott. Ma reggel vagy tegnap ismét üzenetet váltottunk. Csakis támogató volt, ami a körülményeket figyelembe véve nagyon lenyűgöző. Senki sem fogja pótolni a személyiségét, senki nem fogja őt egy az egyben helyettesíteni. Azért jöttem, hogy elvégezzem a vezérigazgatói és csapatfőnöki teendőket. Hogy bármilyen módon lehet-e ezt ugyanúgy csinálni, ahogyan Christian csinálta? Nem. Vagy legalábbis nem nekem. De támaszkodni fogunk a csapat elképesztő erősségeire.”

  • Rossz hír a rajongóknak, késik a V8-as motorok visszatérése a Forma–1-be

    Rossz hír a rajongóknak, késik a V8-as motorok visszatérése a Forma–1-be

    Miként arról mi is beszámoltunk, az Olasz Nagydíj után lett volna esedékes egy csúcstalálkozó az F1-es motorgyártók, a csapatok képviselői, illetve az F1 és az FIA között, amelyen megvitatták volna a 2026-os szabályrendszer utáni időszak motorszabályait, különös tekintettel a V8-as motorok visszahozatalára. Mohammed Ben Sulayem azonban lefújta a megbeszélést.

    Az FIA elnöke volt az, aki összehívta szeptember 11-re Londonba a találkozót, amelyen a fenntartható üzemanyaggal hajtott hibrid V8-asok technikai paraméterei mellett arról is tanácskoztak volna, hogy 2029-ben vagy 2030-ban vezessék be azokat. Sulayem előbbi dátum mellett foglalt állást – ami nem csoda, lévén szoros szálak fűzik a Cadillachez, amely ettől az évtől tervezett saját motorral is beszállni a küzdelembe –, most azonban meglepő fordulattal lemondta az egészet, mert állítólag egyértelművé vált a számára, hogy a gyártók között nem lehetséges közös nevezőre jutni a 2029-es bevezetés kapcsán.

    Lévén már a 2030-as bevezetés is egy évvel korábban lenne a 2026-os szabályciklus öt éves időtartamának végénél, ez annyira azért nem meglepő. Sajtóhírek szerint egyébként az Audi és a Honda az a két gyártó, amely teljesen elzárkózik mindenfajta korai váltástól, mert szeretné, ha a 2026-os motorba ölt milliói maximálisan megtérülnének, azaz 2031 előtt nem akar változást.

    Örülhetnek a drukkerek – ilyen motorok térnek vissza az F1-be a jövőben

    Az F1-es erőforrásokat szabályozó megállapodás pedig kimondja, hogy a motorformula 2031 előtti megváltoztatásához az FIA és a FOM támogatása mellett az ötből négy gyártó beleegyezése is kell, azaz amennyiben csak az Audi vagy a Honda ellenezné azt, még átvihető lenne a V8-asok korábbi bevezetése, így viszont nem az.

    Ben Sulayem ezek után nem látta értelmét a találkozónak, mert még egy 2030-as váltásban sem lehetett volna megegyezni, 2031-re viszont már nem is kell, hiszen a jelenlegi megállapodás és az F1 kereskedelmi jogait szabályozó Concorde-egyezmény is 2030 végéig szól, így 2031-re az FIA akár egymaga meghatározhatja, hogy mi lesz a motorszabály, aztán amelyik gyártónak tetszik, az marad, amelyiknek nem, az pedig kiszáll az F1-ből.

    Egy ilyen lépés persze nem túl valószínű, ehelyett bizonyára az F1-gyel és a gyártókkal közösen fogják formálni a sportág jövőjét, a mostani találkozót tehát csak elhalasztották, és egy későbbi időpontban bizonyára tovább egyeztetnek majd a 2031-től esedékes erőforrásokról, amelyek jó eséllyel továbbra is a hibrid V8-asok lesznek.

    Csak két évvel később jönnek, mint ahogy jöhettek volna.

  • Trükközéssel verhető lesz a McLaren, amihez Hamiltont kell beáldoznia a Ferrarinak?

    Trükközéssel verhető lesz a McLaren, amihez Hamiltont kell beáldoznia a Ferrarinak?

    Miként Monzában általában lenni szokott, elképesztően kicsik a különbségek a pilóták között, a pénteki második szabadedzés alapján pedig a McLaren, a Ferrari és a Red Bull is odaérhet a pole-ba.

    Míg az első edzésen Ferrari 1-2-t láthatott a tifosi, addig a második gyakorláson már Lando Norris volt a leggyorsabb, Charles Leclerc azonban csak 0,083 másodperccel maradt el tőle. Persze figyelembe kell venni, hogy a McLaren britje az első lágy gumis körében majdnem eldobta az autót a Roggia-sikánban, majd a bokszba hajtott, hogy a McLaren ellenőrizhesse, nem sérült-e meg az autója, és már használt gumikon visszatérve futotta meg a végül az első helyre elegendő körét, amelyben lassabb volt a második szektorban, mint korábban.

    Norrisban tehát maradt idő, de ugyanez elmondható Leclerc-ről is, akinek a gumijaiban már négy kör volt akkor, amikor megfutotta a legjobbját, míg például a 6. helyen záró, de így is éppen, hogy 2 tizedmásodpercen belül levő Max Verstappen is jócskán hagyott a legjobb körében az első Lesmóban. Mivel addig ő tűnt a legveszélyesebbnek a McLarenekre, a megtankolt autós körei pedig szintén ezt támasztják alá, a hollandra fogadni szombaton nem tűnik ördögtől valónak.

    Ellenben az Aston Martin és a Mercedes küszködhet az aerodinamikai hatékonysággal, tőlük ezért ne várjunk csodákat, miként a Williams szárnyalása sem valószínű, hogy fennmarad, de azért szorosan ott lehetnek az élmezőny mögött.

    A megtankolt autós etapok átlagai

    1. Norris 1:23,64 10 kör közepes
    2. Verstappen 1:23,77 9 kör közepes
    3. Sainz 1:23,99 7 kör közepes
    4. Piastri 1:24,00 9 kör közepes
    5. Leclerc 1:24,17 5 kör lágy
    6. Albon 1:24,20 6 kör közepes
    7. Russell 1:24,24 8 kör kemény
    8. Hadjar 1:24,31 7 kör közepes
    9. Hamilton 1:24,34 8 kör kemény
    10. Lawson 1:24,52 9 kör közepes

     

    A megtankolt autós átlagokból a szokottnál ugyanakkor kevésbé lehet kiindulni, mert többeknél is bezavart a forgalom (például Piastri átlaga is ezért lett ennyivel rosszabb Norrisnál), illetve például a Ferrari egyik pilótájának sem tették fel ezekre a körökre a közepes keveréket, ezért az ő többiekkel való összehasonlításuk nem lehetséges.

    A szélárnyék dönthet

    Mivel ennyire kicsik a különbségek és Monzában rengeteget számít a szélárnyék, bőven benne van a pakliban, hogy nem az az autó szerzi majd meg a pole pozíciót, amelyik tiszta pályán a leggyorsabb, hanem az, amelyik a legjobban ki tudja használni a szélárnyékot. Ez persze kockázatos tud lenni és nagyon jól kell kivitelezni ahhoz, hogy az ember ne veszítsen vele, ezen a téren ugyanakkor a McLaren hátrányban lehet, hiszen náluk mindkét pilóta a világbajnoki címért harcol, ezért biztosan nem fogják egyiket sem a másik szolgálatába állítani azon túl, hogy a Q3-ban egyszer az egyik, máskor a másik halad elöl.

    Az Olasz Nagydíjakon eddig 23 pole pozíciót elérő Ferrari azonban már szabadabban kísérletezhet, hiszen Lewis Hamilton semmiképpen sem indulhat az élről, lévén 5 helyes rajtbüntetés cipel magával Zandvoortból. Persze számára is fontos lesz a minél jobb rajthely, ám a Ferrari számára jelenleg semmi nem lehet fontosabb annál, hogy végre nyerjeneke egy futamot 2025-ben, és ha ez Monzában sikerül, az a lehető legjobb forgatókönyv.

    Az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján meg is kérdezték erről Hamiltont, aki így felelt: „Szélárnyék Leclerc-nek a pole-hoz? A Ferrari csinálta már ezt néhány éve, gondolok itt [Kimi] Räikkönenre és [Felipe] Massára. Én mindig is úgy véltem, hogy ez kockázatos az egyik pilótának, de ha ez segítene, akkor megtenném. Másfelől nem hiszem, hogy hogy a csapat ilyesmit akar csinálni.”

    Látva a pénteki tempót és a McLaren mögötti elképesztően kicsit különbséget, akár változhat is a Ferrari hozzáállása, miközben nem ők lehetnek az egyetlen topcsapat, amely beveti ezt a fegyvert, hiszen akár a Red Bull is használhaja Yuki Tsunodát hasonló szerepre. A japán esetében azonban kevésbé magától értetődő, hogy el fog jutni a Q3-ig.

  • Piastri olyasmit úszott meg Monzában, amihez hasonlóért másnak rajbüntetés járt

    Piastri olyasmit úszott meg Monzában, amihez hasonlóért másnak rajbüntetés járt

    Oscar Piastri megúszta a büntetést Monzában, amiért az Olasz Nagydíj második szabadedzésén megsértette a versenyigazgató jegyzetében szereplő egyik pontot. A McLaren vb-éllovas versenyzője tette mindezt úgy, hogy egy másik pilótát korábban hasonló vétségért hátrasoroltak a rajtrácson.

    Piastrinak és a McLaren képviselőjének azért volt jelenése a felügyelőknél az Olasz Nagydíj második szabadedzése után, mert a Kimi Antonelli kicsúszása miatt életbe lépő piros zászlós megszakítást követő újraindításnál már azelőtt kihajtott a bokszutca úgynevezett gyorssávjába, hogy a versenyirányítás megerősítette az újraindítás idejét.

    A McLaren egészen pontosan 17 óra 13 perc 50 másodperckor engedte ki Piastrit a garázsból, 19 másodperccel azelőtt, hogy a versenyirányítás közölte, mikor indítják újra a körözést. Ezzel Piastri megsértette a versenyigazgató minden hétvége előtt kiadott szokásos jegyzetének 22.2-es pontját, amely kimondja, hogy „amennyiben a szabadedzést vagy időmérő edzést felfüggesztik, az autók csak az újraindítás időpontjának hivatalos üzenetküldő rendszer általi megerősítése után hajthatnak ki a gyorssávba.”

    A McLaren a felügyelőknél elismerte, hogy hibázott, és a megerősítés üzenete helyett a „tiszta a pálya” üzenetre reagálva küldte ki Piastrit, a felügyelpők pedig megrovásban részesítették a csapatot. Az indoklásban ezt írtál: „A felügyelők elismerik, hogy szemben a korábbi, hasonló, időmérőn történt incidensekkel, potenciálisan nem alakulhatott ki jelentős előny ebből a szabadedzésen, ennélfogva úgy vélik, a figyelmeztetés a helyénvaló.”

    A felügyelők az indoklásban valószínűleg Franco Colapinto imolai esetére utaltak, aki ugyanezért a kihágásért egyhelyes rajbüntetést kapott. Az Alpine versenyzőjét akkor az időmérőn engedték ki túl korán, ahol nyilván számít a pályán elfoglalt pozíció, ezért kapott büntetést.

    A felügyelők egy másik esetet is vizsgáltak, Gabriel Bortoleto ugyanis sárga jelzés alatt előzte meg Liam Lawsont, szintén Antonellli kicsúszásakor. Noha előzetesen úgy tűnt, ez egyértelműen büntetést von majd maga után, a felügyelők végül nem szankcionáltak, mert úgy találták, hogy Lawson autója „részben kitakarta” Bortoleto kilátását, ezért a brazilnak nem volt elég ideje reagálni a sárga jelzésre. A felügyelők azt is figyelembe vették, hogy az első sárga mellett történő elhaladás után Bortoleto jelentősen csökkentette a sebességét, és lassú tempóban haladva ment el Antonelli kicsúszott autója mellett.

  • A Verstappen-drukkerek kezdhetnek aggódni a 2026-os szezon miatt?

    A Verstappen-drukkerek kezdhetnek aggódni a 2026-os szezon miatt?

    Noha 2028 végéig van szerződése a Red Bull-lal, már az idén is rezgett a léc Max Verstappen maradásával kapcsolatban, így nem nehéz elképzelni, hogy amennyiben a bikások csapatfőnökének előrejelzése beválik, a holland klasszis jövőre veszi a kalapját.

    Miközben természetesen fogalmunk sincs, hogy mik lesznek az erőviszonyok a jövőre érkező átfogó szabályváltozások után, és nemcsak az erőforrások, hanem az autók is teljesen újak lesznek, az kijelenthető, hogy ha valakinek nagy lemaradása lesz motortéren, azt nagyon nehéz lesz kompenzálni a vázzal. Ezért aztán igencsak vészjóslók Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnökének szavai.

    Mint ismert, a Ford technikai támogatásával a Red Bull jövőre története során először saját motorral fog versenyezni, amitől sokan arra számítanak, hogy legalább kezdetben el fog maradni a Ferrari–Mercedes–Honda hármastól. Ám amikor Christian Horner júniusban arról beszélt, hogy 2026-ben nem a Red Bullé lesz a legjobb motor, Helmut Marko, a bikások tanácsadója azt mondta: „Meglepett, amikor ezt olvastam, a csapaton belül legalábbis mást mond. Tartjuk a célkitűzéseinket a motorunkkal, és az az álláspontunk, hogy jelenleg nem vagyok jelentős hátrányban. Lehetnek meglepetések. Remélem, egyik motorgyártó sem lesz akkora fölényben, mint a Mercedes volt 2014-ben.”

    A Hornert azóta leváltó Laurent Mekies-t Monzában, a csapatfőnökök pénteki sajtótájékoztatóján azonban szembesítették Toto Wolff szavaival, aki nemrég arról beszélt, hogy a Red Bull hatalmas kihívás elé állította magát azzal a döntéssel, hogy saját motort gyárt, és képletesen szólva az Everestet kell megmászniuk. Mekies egyetértett ezzel, és ő is azt mondta, hogy az első évben valószínűleg hátrányban lesznek.

    Räikkönen egykori McLarenjének hangján szólhatnak a jövő F1-es autói

    „Totónak igaza van abban, hogy az Everestet kell megmásznunk, mert szerintem is ez a helyzet. Annyira őrült dolog úgy dönteni, hogy Red Bullként saját erőforrást építünk, amennyire csak az lehet. Hihetetlen kihívás, olyan őrült dolog, amiket a Red Bull általában csinál, szóval jó érzés.”

    „Nem becsüljük alá, amit ezek a srácok 90 éve csinálnak, vagy valami hasonló, ezért butaság lenne részünkről azt gondolni, hogy idejövünk és kezdettől fogva a Ferrari vagy a Mercedes szintjén leszünk. Ez szerintem butaság lenne – folytatta Mekies. –  De a Red Bull módszere szerint készülünk a lehető legmagasabb szinten. Lépésről lépésre haladunk, aztán majd meglátjuk. Igyekszünk fokozatosan összerakni az erőforrást és a körülötte levő struktúrát, az embereket, infrastruktúrát, mindezt olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet.”

    „Természetesen arra számítunk, hogy egy éven át rengeteg kemény munka és álmatlan éjszaka vár ránk, hogy a megfelelő szintre kerüljünk, de ez olyan kihívás, amit nagyon is egy Red Bull-féle kihívásnak tartunk, és imádjuk ezt” – zárta a gondolatait a Red Bull csapatfőnöke.

    Ezzel természetesen semmi baj nincs, és nem is lehet elvárni a Red Bulltól, hogy rögtön hozza azt, amit a hatalmas tapasztalattal rendelkező gyártók, Max Verstappen jövője szempontjából azonban alighanem problémás lesz, ha a hátrányuk túl nagynak bizonyult. Hiszen amennyiben a négyszeres világbajnok úgy ítéli meg 2026-ban, hogy a Red Bull 2027-re sem lesz lőtávolban, akkor könnyen már szezon közben a távozás mellett dönthet.

  • Norris majdnem összetörte magát, aztán behúzta a második edzést Monzában

    Norris majdnem összetörte magát, aztán behúzta a második edzést Monzában

    Lando Norris váltotta Lewis Hamiltont az élen az Olasz Nagydíj második szabadedzésén, amelyen az első 6. helyezett két tizedmásodpercen belül végzett.

    Az Olasz Nagydíj második szabadedzésére Alex Dunne és Paul Aron is visszaadta tulajdonosának az autót, így Oscar Piastri és Franco Colapinto is csatlakozhatott a vasárnapi versenyre készülő társasághoz. Előbbinek ugyanakkor nem indult simán a monzai hétvégéje, az egyik tükre ugyanis már a tréning elején betört, de így sem járt olyan rosszul, mint Lando Norris, aki a jobb oldali tükröt el is hagyta.

    Akárcsak az első edzésen, ezúttal is számos pályaelhagyást láthattunk: a sort az Ascari kavicságyán átvágó Gasly kezdte, majd Andrea Kimi Antonelli folytatta. A Mercedes utóbbi időszakban hibát hibára halmozó újonca szemre is messze túl nagy tempóval próbált átmenni kemény gumikkal a második Lesmo kanyaron, aminek az lett a vége, hogy egyenesen kiszaladt a kavicságyba, majd megpördült és elásta magát. Alighanem deja vu-ja lehetett, hiszen tavaly ugyanezt játszotta el F1-es bemutatkozásán az első szabadedzésen, csak akkor a Parabolicában.

    Antonelli kicsúszása:

    Antonelli autójának mentése után bő 5 perccel folytatódott a körözés, az első tízben ekkor Norris, Piastri, Alonso, Russell, Verstappen, Leclerc, Antonelli, Albon, Bortoleto és Ocon volt a sorrend. A folytatásban Alex Albonnak is volt egy meleg pillanata, és nem sokon múlt, hogy a Williams versenyzője az első Lesmo kijáratán a belső falnak csapja az autót.

    Miután mindenki letudta az első etapját, a továbbra is remeklő Williamsszel Sainz állt az élen (1:20,583 – közepes gumi), őt Verstappen, Albon, Leclerc, Norris, Hadjar, Piastri, Hamilton, Russell és Alonso követte az első tízben. Közülük Leclerc, Hamilton és Russell kemény gumin érte el a legjobbját, a többiek pedig közepes keveréket használtak.

    Az időmérő-szimulációkat a két Alpine kezdte, de a legjobb tízbe sem tudtak előreugrani (Colapinto egyenesen csak két autót előzött meg), majd jöttek a többiek.

    Lando Norris pedig rögtön az első mért körében nagyot mentett a Roggia-sikán kijáratán, és akárcsak Albon, az ő hibájában is bőven benne volt egy autótörés. A Holland Nagydíjon nagy csapást elszenvedő brit az első szabadedzésen rendre belesodródott valamelyik Lesmo-kanyar kavicságyába, és a második tréningen is volt már egy ilyen pillanata az imént taglalt hiba előtt. Második lágy gumis próbálkozásával azonban rendesen odapörkölt és elsőként ment be a hétvége során 1:20 alá.

    Norris majdnem eldobta a McLarent:

    Egy ideig úgy tűnt, az 1:19,878-as körét megközelíteni is nehéz lesz: Sainz 4 tizedes hátránnyal sorolt be mögé, majd Leclerc csak az 5. helyre ugrott fel, miközben a második Lesmóban megcsípte a kavicságyat, a rádióban pedig a tapadás hiányára panaszkodott.

    Hamilton azonban egy 2. idővel már közelebb tornázta magát, hogy aztán a második próbálkozásával Sainz már 96 ezredre közelítse meg Norrist. Végül azonban nem ő, hanem a 10. helyig hátracsúszó Leclerc lett a második, amikor Norrisénál mindössze 83 ezreddel ért körbe lassabban az 5793 méter hosszú körön.

    Ami Piastrit illeti, az első lágy gumis köre neki nem sikerült jól (7. hely), de aztán javított és végül 4.-ként zárt Hamilton előtt, aki Leclerc-hez hasonlóan szintén próbált javítani, de elfékezte a Roggia-sikánt. A két Ferrari egyébkétn az edzés utolsó harmadát szokás szerint uraló megtankolt autós etapok során is meglátogatta a kavicságyat: Leclerc az Ascari bukóterén rongyolt át kétszer is, Hamilton pedig a második Lesmo kavicságyát szántotta fel egy kicsit.

    Leclerc első kicsúszása az Ascariban:

    Noha csak 6.-ként végzett, még Max Verstappen hátránya is csak 0,199 másodperc volt Norrishoz képest, míg a 7. helyezett Albon már 3 tizedet kapott. A legjobb tízbe Hülkenberg, Tsunoda és Russell fért még be.