Szerző: Majer Dániel

  • Tüntetnek a helyiek a madridi F1-es futam ellen

    Tüntetnek a helyiek a madridi F1-es futam ellen

    Jövőre Madrid vadonatúj versenypályával debütál a Forma–1 körforgásában, ám nem mindenki örül a Madring nevű versenypályának.

    Tüntetők vonultak az utcára Madridban, hogy a spanyol főváros jövő szeptemberi Forma–1-es futama ellen tüntessenek. A 2026. szeptember 13-án esedékes madridi utcai futam ellenzői a környezeti- és zajszennyezést kifogásolják. Egészen pontosan egy ‘Stop Formula 1 Madrid’ nevű csoport teszi ezt, amely vasárnap tüntetett a városban a „környékünk nem versenypálya” szlogennel.

    Videón a tüntetés:

  • Zacskóba gyűjtötték a lábainak darabjait, vérének 75%-át elvesztette – 24 éves Alex Zanardi horrorbukása

    Zacskóba gyűjtötték a lábainak darabjait, vérének 75%-át elvesztette – 24 éves Alex Zanardi horrorbukása

    24 évvel ezelőtt következett be a CART-sorozat történetének egyik, ha nem a leghíresebb balesete, amelyben az F1-et is megjárt Alex Zanardi mindkét lábát elveszítette. Az olasz pilóta a csodával határos módon túlélte a horrorisztikus bukást, az elkövetkező években pedig lépten-nyomon bizonyította, hogy milyen elképesztő fából faragták. Alább testvéroldalunk, a Rallycafe cikkét közölve tekintünk vissza a megrázó eseményekre:


    Zacskóba gyűjtötték a leszakadt lábainak darabjait, vérének 75%-át elveszítette, majd másfél héttel később már ő öntött lelket korábbi csapattársába. 2001. szeptember 15-én Alex Zanardi élete örökre megváltozott, de ahelyett, hogy magába roskadt volna, mindenkinek példát mutatott élni akarásból. Pedig a sors azóta sem kegyes hozzá, és akkor még finoman fogalmaztunk…

    Az egész világgal egyetemben a motorsport-közösség is még a szeptember 11-i terrortámadások hatása alatt állt, amikor a németországi Lausitzban kis híján újabb tragédia történt. 2001. szeptember 15-én ugyanis akkor még EuroSpeedway Lausitz néven ismert (ma már Lausitzring) komplexum két mérföldes oválpályáján rendezték az első európai CART-versenyt, amely eredetileg a German 500 nevet viselte, de a négy nappal korábbi szörnyűségek hatására a CART American Memorialra keresztelte át az eseményt.

    Miután egy ideig az is kérdéses volt, hogy lesz-e verseny, az első edzésnapot az eső miatt törölték, de utána már minden a tervek szerint haladt, és úgy tűnt, Amerika első számú formaautós bajnoksága zökkenőmentesen debütál az öreg kontinensen. A 154 körös futam 143. körében azonban bekövetkezett minden versenyző rémálma. A széria kétszeres bajnoka, az 1999-es balul sikerült Forma–1-es visszatérés után 2001-től ismét a CART-ban versenyző Alex Zanardi a 142. körben az élről állt ki kereket cserélni és tankolni, majd amikor visszatért a pályára, a bokszutcából kigyorsítva az autója megcsúszott, és a pályát a bokszkijárattól elválasztó fűsávon végigpattogva egyenesen a versenytempóban érkezők útjába sodródott. Miután Patrick Carpentier még valahogy kikerülte, Alex Taglianinak már esélye sem volt erre, és 320 km/órás sebességgel telibe találta az olaszt.

    A baleset:

    Zanardinak a becsapódás következtében mindkét lába leszakadt (a bal teljesen, egészen a csípőjétől, a jobb pedig térdtől), illetve eltört a medencéje és agyrázkódást szenvedett. A közvetítésben szerencsére ez nem látszott, a rendező pedig nem mutatott közeli képet a roncsról, de a pálya zárt láncú kamerarendszerének felvételein már pontosan kivehető, milyen állapotban volt, amikor a Reynard-Hondája végül megállt a védőfal tövében.

    A CART állandó mentőcsapata természetesen abban a pillanatban elindult a leginkább repülőgép-szerencsétlenségre hasonlító baleseti helyszín felé, de először azt sem tudták, hol keressék a sérült versenyzőt. Mikor látták, hogy Zanardi a versenyautóban van, Dr. Terry Trammell a mentőjárműből kiugorva futva indult el felé, de rögtön elcsúszott. Először azt hitte, hogy olajon, de aztán látta, hogy a pilóta vére az, ami patakokban folyik le a döntött oválon…

    Embed from Getty Images 

    Az orvosi csapat igyekszik menteni Zanardi életét a baleset után 

    „Nem tudtuk, hogy mi történhetett, hogy baleset volt-e vagy bomba. A látottak alapján bomba is lehetett” – idézi Trammellt a The Seattle Times 2019-es cikke, rávilágítva az emberek négy nappal a szeptember 11-i terrortámadások utáni félelmeire..

    „Odaértem, és azt kérdeztem, »Hol vannak Alex lábai?« – folytatta a visszaemlékezést az orvos. – Az elméd gondol valamit, a szemed pedig mást lát. Látod, hogy valami egyszerűen nincs rendben. A lábai nem voltak ott, és az egész mintha lassított felvételben játszódott volna le halálos csendben. Tökéletes csend volt, semmi zaj.”

    Zanardi lábainak nagy része szanaszét, cafatokban hevert a pályán (a balesetről készült leghíresebb, csak erős idegzetűeknek javasolt fényképen már közvetlenül a becsapódás után látszik, hogy nem csak törmelék repül a levegőben…), a csonkokból pedig dőlt a vér, így a mentőcsapatnak nagyon gyorsan kellett cselekednie, különben a Mo Nunn Racing versenyzője ott vérzett volna el az autóba szíjazva.

    A versenyzőtársak nem tudtak semmit

    A futamot nem szakították félbe, hanem a maradék 12 kört sárga zászló alatt teljesítette a mezőny. Kenny Bräck nyert, de ez senkit sem érdekelt igazán, mert mindenki Zanardiért aggódott. „Azt mondták, hogy elment. Rosszul mondták – mondta Jimmy Vasser, Zanardi korábbi csapattársa és barátja 2019-ben az AP-nek. – Tony Kanaan és én is azt hittük, hogy nagyon hamar meghalt.”

    Embed from Getty Images

    Kenny Bräck nem örült látványosan a győzelemnek

    De nemcsak Vasser, hanem a kis híján végzetes nap több szereplője is visszatekintett a történtekre.

    „A 9-11 miatt az egy kemény és sötét időszak volt mindannyiunk számára. Nem tudtunk hazamenni a családunkhoz, a versenyzés pedig nem volt valami fontos – mondta a négyszeres Indy 500-győztes, a főállású IndyCar-versenyzéstől a 2023-as szezon végén visszavonult Helio Castroneves. – Sötét felhő volt fölöttünk és mindenki borzasztóan érezte magát, senki nem akart versenyezni. De amint lendült a zöld zászló, mindannyian koncentráltunk, a pálya pedig nagyon nehéz volt.”

    „Amint hallottam a rádióban, hogy »sárga«, majd áthaladtam a baleset helyszínén, láttam Alex autóját, és azt hiszem, Tony [Kanaan] csapattársa volt, úgyhogy kíváncsi voltam rá, hogy ki az, ezért rendesen megnéztem az autót, majd nyilván láttam, hogy nincs meg az eleje. Rémisztő volt. Láttam a lábának a darabjait az aszfalton. Akkor nem tudtam, hogy mi az, mert rengeteg volt a törmelék, de éreztem, hogy valami nem oké. Később jöttem rá, hogy mit láttam.”

    „A legdurvább a másnap volt, az újság címlapja és a kép, amin mindent látni lehetett, a cipőjét a levegőben, a testrészeit mindenfelé. A legtöbb országban szerintem nem engedték volna kinyomtatni azt a képet – mondta már Scott Dixon, az IndyCar hatszoros bajnoka, utalva a fentebb említett fotóra. – Fiatal voltam és nem sok ilyet láttam korábban, ezért nem értettem, hogy mit jelent. Az volt az első évem, és soha nem láttam még semmi ehhez foghatót.”

    „Az egészet láttam a pálya széléről – mondta már a Zanardihoz hasonlóan szintén az F1-ben is versenyző Christian Fittipaldi. – Zanardi annyira, de annyira súlyos állapotban volt. Tagliani telibe találta, majd még vagy 200 métert csúszott, de az ő autójánál nem volt senki, mert valószínűleg az egész biztonsági csapat Zanardival foglalkozott. Emlékszem, láttam némi vért, és arra is, hogy csak a visszapillantó tükrökig volt meg az autója… Mind azért vagyunk, hogy show-t csináljunk, és mind profik vagyunk, de ugyanakkor szórakozni is akarunk. Nem háborúba megyünk, de akkor úgy tűnt, hogy mégis. Az embert az ilyesmi egy csomó dologgal kapcsolatban elgondolkoztatja. Tényleg megéri? Tényleg ezt kell csinálnom?”

    Embed from Getty Images

    A mentőcsapat, amely megmentette Zanardi életét  

    Zanardi nemcsak túlélte, de rögtön megmutatta elképesztő mentális erejét

    „Sikerült nyomókötést csinálnom a tűzálló overáljából a jobb lábára, hogy elszorítsam azt, majd az övvel elszorítottam a bal csonkot, de azt nem tudtam rajta tartani. Olyan volt, mintha az ember egy tölcsérre próbálna szalagot kötni. El kellett juttatnunk a helikopterhez. Amikor odaértünk Berlinbe, valaki a kezembe nyomott egy műanyag zacskót és azt mondta, »Itt van, amit kért.« Én pedig: „Én kértem?«. A lábai voltak benne, az összes darab. A zacskót megröntgenezték, aztán elvitték a hullaházba. Az volt az első alkalom, amikor ennek az egésznek a szörnyűsége mellbe vágott. Amikor láttam a zacskóban a testrészeinek darabjait, amelyek már többé már nem voltak az ő részei” – adott brutális leírást a baleset után történtekről Dr. Trammell.

    Zanardi esetének hatására egyébként ezután rendszeresítettek egy, csak „Zanardi Kitnek” nevezett csomagot a CART, ma már IndyCar mentőcsapatának autóira, amellyel az ehhez hasonló sérüléseket tudják ellátni már a helyszínen. Ez a csomag menthette meg például James Hinchcliffe életét, aki a 2015-ös Indy 500 edzésén szenvedett balesetet, amelyben megsérült az egyik combartériája.

    Zanardi végül a vérének 75%-át elveszítette és az utolsó kenetet is feladták neki, de a berlini baleseti klinikán három órás műtét során sikerült stabilizálni az állapotát és megmenteni az életét. Ezután még napokig mélyaltatásban tartották.

    Embed from Getty Images

    2002 júliusában a torontói CART-futamon Alex Taglianival, akit még a berlini kórházból felhívott, hogy elmondja neki, ő semmiről nem tehet

    „Ott voltunk Berlinben, de nem volt ébren, nekünk pedig mennünk kellett versenyezni (egy héttel a német verseny után már az Egyesült Királyságban volt jelenése a CART-nak – a szerk.) – emlékezett Jimmy Vasser. – Elmentünk Angliába, versenyeztünk, aztán vissza Berlinbe. Addigra felébredt, és amikor odaértem, éppen befejezte a zuhanyzást, az első zuhanyt, és a haját szárította. Fésülte és szárította, én pedig arra gondoltam, »Akkor ettől olyan dús a haja«. Kevesebb mint 10 nap telt el a baleset óta, én pedig odamentem, hogy ott legyek neki, de rájöttem, hogy ő volt ott nekem. Attól a naptól fogva, hogy arra sétáltam be, hogy hajat szárít, az én gyógyulásomról szólt az egész, és nem az övéről.”

    Zanardi végül egy speciálisan átalakított CART-tal a 2003-as German 500 előtt lefutotta az American Memorialból hátralevő 13 körét (legjobb idejével 5. lett volna az az évi futam időmérőjén) és a versenyzéssel sem hagyott fel. Ugyanebben az évben részt vett a túraautó Európa-bajnokság monzai fordulóján és a balesete utáni első versenyén a 7. lett, majd 2004-re teljes szezonra írt alá a 2005-től világbajnoki rangra emelkedő sorozatba. 2009 végi visszavonulásáig 105 futamon állt rajthoz, melyek közül négyet megnyert, és egy pole pozíciót is szerzett. De az újabb bajnoki cím sem maradt el, 2005-ben ugyanis a Team BMW Italy színeiben 12 futamból 8-at megnyerve bajnok lett az olasz Superturismo-bajnokságban.

    Embed from Getty Images

    2003-ban, pillanatokkal azelőtt, hogy újra CART autóval körözött a balesete helyszínén

    Noha együléses versenyautóval többé nem versenyzett, nemcsak CART-ot, hanem 2006-ban F1-es autót is vezethetett, miután 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben és 1999-ben összesen 41 versenyen állt rajthoz a királykategóriában. A lehetőséget a BMW adta meg neki Valenciában, amiről ITT írtunk bővebben.

    A versenyzéssel teljesen azonban 2009 után sem hagyott fel. 2014-ben és 2015-ben a Blancpain GT Sprint Series-ben ment egy BMW Z4 GT3-mal, 2018-ban egy hétvége erejéig belekóstolt a német túraautó-bajnokságba (DTM), 2019-ben pedig részt vett a Daytonai 24 óráson.

    Az újabb baleset, amiből már lehet, hogy soha nem épül fel

    Zanardi életét a 2001-es bukása után nemcsak az autóversenyzés töltötte ki, hiszen parasportolóként még ennél is maradandóbbat alkotott. A 2007-es New York-maratonon mindössze egy hónapos felkészüléssel 4. lett parakerékpárral, ami után elkezdett versenyszerűen parakerékpározni (2011-ben, negyedik nekifutásra végül megnyerte a New York-maratont) azzal a céllal, hogy bekerüljön a 2012-es paralimpiára készülő olasz válogatottba. Végül nemcsak, hogy bekerült, hanem két egyéni számban aranyérmet, a váltóval pedig ezüstérmet nyert és a 2012-es paralimpia legjobb férfi atlétájának választották.

    De nem volt megállás, a 2016-os riói paralimpián a váltóval is felért a csúcsra, míg egyéniben nyert egy újabb aranyat és egy ezüstöt, azaz mostanra négyszeres paralimpiai bajnoknak mondhatja magát, miközben nyert 12 világbajnoki aranyat, öt ezüstöt és egy bronzot is.

    Embed from Getty Images

    A riói paralimpián 

    Több kerékpárversenyen azonban valószínűleg már soha nem fog indulni, 2020 januárjában ugyanis egy olasz bajnoki parakerékpár-versenyen frontálisan ütközött egy teherautóval. A csodával határos módon ezt a balesetet is túlélte, de súlyos arc- és koponyasérüléseket szenvedett, ami után számos arcrekonstrukciós műtétet hajtottak végre rajta, 2020 szeptemberében pedig méd mindig „súlyosnak” minősítették az állapotát.

    Decemberre aztán visszanyerte a látását és a hallását, és szavak nélkül már képes volt a kommunikációra, majd egy újabb műtét után 2021 januárjában már arról lehetett olvasni, hogy ismét tud beszélni. Végül 2021 decemberében, 18 hónappal a baleset után térhetett haza, de 2022 júliusában megint kórházba került, miután tűz ütött ki az otthonában, és megrongálta a felépüléshez használt orvosi berendezéseket. Másodjára „csak” 76 napot kellett kórházban töltenie, 2022 szeptemberében jöhetett ki. Azóta nem igazán hallani róla, vélhetően folytatja a küzdelmet azért, hogy minél teljesebb életet élhessen.

    Ha valaki, akkor ő képes rá, hogy innen is visszaküzdje magát.

  • Wolff: „Inkább gyártsanak rólam deepfake pornót, minthogy senkit se érdekeljen az F1”

    Wolff: „Inkább gyártsanak rólam deepfake pornót, minthogy senkit se érdekeljen az F1”

    Toto Wolff, a Mercedes F1-es istállójának csapatfőnöke a Forma–1 egyik legismertebb és legnépszerűbb arca, így ő sem kerülheti el, hogy napjaink közösségi médiájára jellemző tartalmak terjedjenek róla az interneten. Az osztrák üzletember azonban úgy van vele, hogy egyrészt jól szórakozik ezeken, másrészt pedig inkább ez legyen, mint az, ami volt, amikor a Forma–1 alig érdekelt valakit.

    Az Instagram, a TikTok és más platformok virális tartalmai között tucatjával tűnnek fel manapság mesterséges intelligencia által generált hamis képek és videók, ezt pedig az F1 globális népszerűségének ugrásszerű növekedése miatt a sportág szereplői sem úszhatják meg. Többek között Toto Wolffról is tucatjával találni ilyesmit, a Mercedes csapatfőnöke azonban úgy van ezzel, hogy „amit megtanultam, az az, hogy nem szabad túl komolyan venni ezeket.”

    „Az én célcsoportom nem a közösségi média felhasználói” – mondta nemrég egy holland újságírókkal tartott vacsorán Zandvoortban, amit a Motorsport Global spanyol kiadása idéz. – A közönségem inkább felnőtt. De néha azért ránézek, miket gyártanak rólam. Vannak AI által manipulált képek is. De általában inkább viccesnek találom ezeket.”

    Wolff hozzátette: „A deepfake technológiával ma már bármit meg lehet hamisítani. Azt hiszem, van is néhány pornóvideó, ahol az én arcom van valaki más testén.”

    Ezután viccesen megjegyezte: „Amíg jó a test és jól szerepelek a jelenetben, addig nincs baj.”

    Wolff már megint sántikál valamiben, véli Rosberg

    De nemcsak a kamufotók vagy videók, hanem az álhírek is képesek megkeseríteni az F1-es csapatok és szereplői életét, hiszen ma már nem csak egy maroknyi újságíró tudósít a Forma–1-ről.

    „Ma már olyan mértékű az információs túltelítettség, hogy minden újrafogalmazás egyre jobban eltávolítja a történetet az eredetitől. Egyik nap olvasol valamit, aztán másnap már máshogy értelmezik – csak mert szenzációhajhász címet adnak neki. Aztán ha elolvasod a cikket, kiderül, hogy egyáltalán nem olyan izgalmas vagy botrányos, mint a cím alapján gondoltad volna” – magyarázza Wolff.

    „Megtanultam, hogy nem szabad ezt a szívemre venni. Egy időben megkértem Bradleyt [Lordot], a kommunikációs igazgatónkat, hogy a nap végén csak a legrosszabb példákat mutassa meg nekem. És ha akarta, akkor a legjobbakat is. Aztán végül abbahagyta a jók mutogatását. Vagy már nincsenek jók, vagy úgy gondolja, nem lenne jó, ha elszállnék magamtól” – nevet.

    Wolff ezzel együtt úgy van vele, az online torzítások, posztok, kamufotók és kamuvideók legalább azt jelzik, hogy a Forma–1 jól csinálja, amit csinál. „Ez azt mutatja, milyen erős lett a sportágunk, és mennyire új közönségeket ért el. A közösségi média szó szerint letarolta az F1-et” – mondja Wolff, bevallva, hogy „időnként ránézek ezekre, csak hogy jót nevethessek. De nem része a napi rutinomnak.”

    „Inkább az legyen, hogy valaki deepfake pornót gyárt rólam, minthogy senkit se érdekeljen a Forma–1. Mert volt idő, amikor tényleg senkit nem érdekeltünk – és én erre nagyon is emlékszem” – jelentette ki.

  • Montezemolo megint keményen kritizálta a Ferrarit

    Montezemolo megint keményen kritizálta a Ferrarit

    Nincs jó véleménnyel a Ferrari jelenlegi vezetéséről Luca di Montezemolo, a patinás olasz gyártó egykori elnöke.

    Luca di Montezemolótól megszokhattuk, hogy időről időre belerúg egyet a Ferrariba, amiért egyre hosszabbra nyúlik Maranellóban a világbajnoki címeket nélkülüző időszak. A Scuderia még a most 78 éves olasszal nyert legutóbb vb-címet 2008-ban, azaz 17 éve, azóta pedig legfeljebb csak futamgyőzelmekre futja. Az idén viszont még ez sem jött össze, és egyre fogynak a lehetőségek. Nem csoda, hogy Montezemolo a róla szóló dokumentumfilm, a Luca: Seeing Red premierjén nyilatkozva nem kímélte egykori csapatát.

    A Niki Lauda 50 évvel ezelőtti első vb-címét még sportigazgatóként átélő, 1991-től 2014-ig a Ferrarit már elnökként kormányzó diplomata úgy véli, a jelenlegi vezetés nem elég jó. „Szomorú látni egy Ferrarit vezér nélkül. Hiányzik egy erős, elszánt lélek. Az egyik dolog, amit megtanultam a Ferrarinál, és mindig igyekeztem alkalmazni, hogy amikor nyersz, még keményebben kell dolgoznod. Manapság, amikor nem nyerünk, ez még inkább igaz. Kulcsfontosságú a megfelelő embereket kiválasztani. Az én időmben nagyon értékes együttműködő felek voltak, egyes számúk és kettes számúk.”

    Montezemolo szerint hiba volt a 2022-es szezon után leváltani az akkori csapatfőnököt, Mattia Binottót, aki ma már az Audi F1-es projektjét vezeti. „Ha Binotto folytathatta volna, az jobb lett volna. A folyamatos változás a csapat egyik legfontosabb elemének, a stabilitásának elvesztéséhez vezet. Minden alkalommal, amikor változtatsz, a nulláról kell kezdened, és rengeteg a munka. Gyakran születnek olyan bejelentések, amelyek nagy várakozásokat kreálnak. Először eredményeket kell elérni, aztán kommunikálni azokat.”

    Hihetetlen csavar: évtizedekig irányította a Ferrarit, most leszerződött a McLarenhez

    Montezemolo kicsit odaszúrt a Ferrarinak amiatt is, hogy hazai futamán is csak egy 4. helyre futotta tőlük, miközben hatalmas marketingkampányt húztak fel Niki Lauda 1975-ös vb-címének 50. évfordulójára, ami miatt átfestették az autót és számos egyedi terméket dobtak piacra.

    „Láttam a gyönyörű képeket a drukkerekről Monzában, miközben láttam egy csapatot is, amely a számos verseny előtti bejelentés ellenére még nem nyert futamot az idén. És még ha nyertek is volna egyet, az továbbra is fennáll, hogy a Ferrari évek óta nem nyert világbajnoki címet. Én magam is átéltem nagyon nehéz időszakokat, mert kilenc vagy tíz bajnoki címet buktunk el az utolsó versenyen, de a Ferrari túl régóta nem volt képes legalább az utolsó futamig harcban maradni a vb-címért.”

    „Remélem, hogy a dolgok változnak, mindenekelőtt azok miatt, akik ott voltak Monzában, és akiknek továbbra is megingathatlan a hitük. A Ferrarinak manapság még nagyobb a felelőssége feléjük” – jelentette ki Montezemolo.

  • Ki nem találnád, melyik futamot tartja Alonso élete legjobbjának

    Ki nem találnád, melyik futamot tartja Alonso élete legjobbjának

    Fernando Alonso teljesített már néhány emlékezetes futamot pályfutása során, elég csak 2012-es valenciai győzelmére, vagy 2023-as brazíliai dobogójára gondolni. Ő azonban nem ezek egyikét tartja a legjobb futamának az eddigi 417-ből, hanem a 2010-es malajziait, amelyen célba sem ért.

    Hogy miért, arról a 44 esztendős veterán az Aston Martin egyik főszponzora, a Maaden által szponzorált beszélgetésen mesélt.

    „Sokan olyan versenyem volt, amikre az emberek talán nem figyeltek fel. Malajziában voltunk, Sepangban, ahol problémám adódott a váltásokkal – idézte fel 2010, azaz első ferraris évének maláj versenyét Alonso. – A váltó félig elromlott, a kuplunggal is gond volt. A felfelé váltás rendben ment, de a lefelé nem. Nagyjából a verseny felénél megpróbáltam lefelé váltani az egyes kanyar előtt, de hetedik fokozatból második helyett csak ötödikig tudtam leváltani, úgyhogy ötödik fokozatban vettem be az egyes kanyart, amivel időt veszítettem, majd a következő kanyarban rájöttem, hogy gond van.”

    Fernando Alonso, Ferrari, 2010, Maláj Nagydíj
    Fotó: Ferrari

    „Kétségbeesésemben megpróbáltam gázfröccsöt adni leváltás közben, mert különben abban a körben feladhattam volna a versenyt. És amikor gázfröccsöt adtam, sikerült lefelé váltani, úgyhogy a következő féktávon négy gázfröccsöt adtam és mind a négynél le tudtam váltani egy fokozatot. Közben rádióztam a csapatnak, hogy »Jó vagy rossz, amit csinálok? Egy kör alatt tönkre fogom tenni a váltót?«. Azt mondták, hogy »Folytasd, amit csinálsz, a váltó biztonságban van tőle«.”

    „Nagyjából 30 kört tettem meg így. A felfelé váltások rendben voltak, de féktávon, miközben bal lábbal nyomtam a féket, néhányszor jobbal gázfröccsöt kellett adnom, hogy le tudjak váltani. Nyilván szinkronban kellett legyen a gázfröccs a váltással.”

    Alonso a 19. helyről kezdte meg a versenyt, de a hiba ellenére pontot szerezhetett volna, azonban néhány körrel a vége előtt motorhiba miatt végül kiesett. A teljesítményét azonban így is megsüvegelték a Ferrari tagjai. „A mérnökök azt mondták a verseny után, hogy nem tudják, hogyan jöttem rá olyan gyorsan a megoldásra, mert ez jó megoldást jelentett, de 13-14 másodperccel a probléma megjelenése után már ezt csináltam. Erre azt mondtam, hogy »Utálok veszíteni és feladni a versenyt, így mindent megpróbálok azelőtt, hogy ezt kellene tennem.«”

    „Senki sem fog emlékezni erre a versenyre, miközben amekkora energiát kellett bele fektetnem, a koncentráció szintje, a fókusz, hogy ösztönösen előálltam egy megoldással egy problémára, amit korábban soha nem tapasztaltunk… Eléggé emlékezetes verseny volt.”

  • Verstappen megkapta a külön engedélyt,  legközelebb már Ferrarival száguldhat a legendás pályán

    Verstappen megkapta a külön engedélyt, legközelebb már Ferrarival száguldhat a legendás pályán

    Miként arra számítani lehetett, Max Verstappen megkapta az engedélyt ahhoz, hogy csúcskategóriás GT-autókkal száguldozzon a világ egyik legjobb pályáján.

    Már önmagában az is sokat elárul Max Verstappentől, hogy a Forma–1 történetének egyik legjobb és legsikeresebb versenyzőjeként szó nélkül alávetette magát a Nürburging Nordschleifén topkategóriás GT-autókkal való versenyzéshez szükséges A-licenc megszerzésének, és nem mondta azt, hogy „kérem, egy hete megfutottam a valaha teljesített leggyorsabb F1-es kört, hadd ne keljen már a riválisokénál 130 lóerővel gyengébb auóval mozgó akadályt játszanom.”

    Merthogy a hollandnak ezt is meg kellett tennie a minap, amikor részt vett a német hosszú távú sportautó-bajnokság aktuális fordulójában egy Porsche 718 Cayman GT4 CS-vel. De előtte pénteken még jelenése volt egy elektronikus úton teljesítendő elméleti vizsgán, amelyen egy erre szakosodott instruktor mesélt neki többek között az ideális ívekről…

    Verstappen nem teljesítette a követelményt ahhoz, hogy saját csapatában versenyezhessen

    A szombati futamon Verstappen célja az volt, hogy a 89-es és 980-as rajtszámú Porschéban együttvéve megtegyen legalább 14 kört a négy órás futam alatt. A 980-assal önmagában ment ennyit, de a 89-es autóba nem tudott beülni annak sérülése miatt, ezért a követelményeket sem tudta teljesíteni, ám az erről döntő bizottság végül úgy döntött, hogy ennek ellenére megadja neki az A-licencet.

    „Örülök, hogy minden simán ment és megszereztem a DMSB Nordschleife-engedélyét. Jól szórakoztam, de ez itt mindig így van – nyilatkozta utólag a négyszeres világbajnok. – Jó volt levezetni ezeket az etapokat versenykörülmények között, forgalomban, szóval gyorsabb és lassabb autók között. Volt 60-as kóddal történt neutralizálás, dupla sárgák és sima sárgák. Vezettem esőben, száraz pályán és köztes viszonyok között. Megtanultam, hogy hol van több és hol kevesebb tapadás, és egyet rajtoltam is. Jó volt több tapasztalatra szert tenni ezen a pályán.”

    A német bajnokság ma, azaz vasárnap is versenyez, de Verstappennek ezen a futamon már nem kell elindulnia, így legközelebb minden bizonnyal a sorozat két két múlva, az Azeri és Szingapúri Nagydíj között esedékes fordulóján láthatjuk, ott már vélhetően az Emil Frey Racing GT3-as Ferrarijában.

    „Csak egy ilyen pálya van, mint a Nordschleife. Kihívást jelentő pálya, és ma láthattuk, hogy egy ilyen hosszú körnek az egyik része lehet száraz, a másik meg vizes. Az aszfalt minősége is változik, ami miatt nehéz mindent összerani, és ez teszi annyira különlegessé. Részt venni itt a 24 órás versenyen egy GT3-as autóval csodálatos lenne” – tekintett előre Verstappen, aki az engedély birtokában már erre is jogosult lesz.

    Tekintve, hogy az általa is vezetett 980-as rajtszámú Porsche a tegnapi futamon a legjobb helyen végző B-engedéllyel rendelkező Cup3-as autó lett, nem kell majd félteni a hollandot.

  • Verstappen ebbe a korszakba repítené vissza az F1-et a jövőben

    Verstappen ebbe a korszakba repítené vissza az F1-et a jövőben

    Miközben jövőre az elmúlt 60 év legnagyobb szabályváltozása érkezik a Forma–1-be, a csapatok, az FIA-val és a sportág jogtulajdonosával közösen már a következő szabályciklust tervezgetik, amelyben visszatérhetnek a V8-as motorok. Max Verstappen szerint ez pedig nemcsak azért lenne fontos, mert javulna az erőforrások hangja, hanem azért is, mert jobb lehetne tőle a versenyzés.

    „Ami a legfontosabb, az a könnyebb, kisebb autók, ami csak akkor lehetséges, ha megváltoztatjuk a motorszabályokat – idézi a négyszeres világbajnokot az Autosport. – A jelenlegi motorok szuperhatékonyak, de eléggé nagyok is. Ez hosszabbá teszi az autókat, nagyobb hűtés kell, ezért a kocsik eléggé nagyok. Szerintem ha hasonló autónk lehetne, mint a 2010-es években, vagy még korábban, az jó lenne, mert szerintem segítené a versenyzést. Végső soron azonban nem én döntök.”

    Amennyiben a sportág képes lenne akár csak a 2010-es évek elején, a V8-as korszak utolsó éveiben használt autómérethez visszanyúlni, már azzal nagyjából 180 kg-mal tehetné könnyebb a kocsikat, de ha még korábbra mennék, ez a változás még nagyobb lehetne.

    Jelenleg azonban a csapatok még természetesen 2026-ra, a teljesen új autókra és erőforrásokra koncentrálnak. A Red Bull a jövő évtől története során először motorgyártóként is részt vesz a küzdelemben, ami óriási kihívás, Laurent Mekies csapatfőnök pedig az Olasz Nagydíjon elmondta: Toto Wolffnak igaza van, amikor arról beszélt, hogy az Everestet kell megmászniuk, és természetesen nem lesznek rögtön a Mercedes vagy a Ferrari szintjén. Verstappen azonban még inkább kivár az efféle jóslatok helyett.

    „Ez nagy kérdőjel, és őszintén szólva nem sokan tudják jelenleg azt mondani, hogy »igen, igazán jók leszünk« – felelte a Red Bull jövő évi versenyképességét firtató kérdésre a holland. – Nincsenek garanciák. Tudom, hogy nagy kihívásba vágtuk a fejszénket, de ez egy izgalmas kihívás is. Ez az, ami megadja nekünk a legjobb lehetőséget, hogy versenyképesek legyünk, ahelyett, hogy egy olyan gyártótól függnénk, aki hajlandó nekünk motort adni. A szabályok annyira összetettek, hogy bár a motor természetesen nagyon fontos lesz, jó autó is kell hozzá.”

    „Az első néhány verseny mindenkinek nagyon nagy kihívást jelent majd, hogy mindent jól integráljon az erőforrástól kezdve az autó általános viselkedéséig, és remélhetőleg láthatunk majd érdekes versenyeket.”

  • Már a szezon vége előtt távozik az Alonso által megsemmisített világbajnok

    Már a szezon vége előtt távozik az Alonso által megsemmisített világbajnok

    Már a hosszútávú sportautó-világbajnokság (WEC) bahreini szezonzáróját sem teljesíti a Peugeot színeiben Stoffel Vandoorne, aki a japán forduló után távozik az istállótól.

    A Forma-1-ben Fernando Alonso hatalmas ausztráliai bukása után a 2016-os Bahreini Nagydíjon bemutatkozó, majd 2017-ben és 2018-ban a McLarennél két teljes szezont futó, a spanyoltól döbbenetesen nagy, 37-3-as időmérős verést elszenvedő pilóta a Formula E-ben szerzett világbajnoki címe után, 2023-ban csatlakozott a Peugeot gyári istállójához a WEC-ben, ahol egy évnyi tesztelés után 2024-ben lépett elő versenyzővé. És ahol már csak egy fordulót, a szeptember 28-i Fuji 6 órást fogja teljesíteni, szerződése lejártával ugyanis távozik.

    Vandoorne eddigi legjobb eredményét pont az előző versenyhétvégén, Austinban érte el a franciákkal egy 3. helyezés képében, és elég valószínű, hogy ennél már nem lesz számára feljebb. A helyét a 2023-as F2-es bajnok, egyben a Peugeot idei teszt- és fejlesztőpilótája, Theo Pourchaire veszi át a szezonzáróra a 94-es autóban Loic Duval és Malthe Jakobsen mellett, majd jövőre már teljes idényt megy a csapattal.

    A másik csatlakozó a franciákhoz Nick Cassidy lesz, de ő csak jövőre kezd. Az Autosport eközben úgy tudja, hogy Malthe Jakobsen és Mikkel Jensen sem hosszabbít a Peugeot-val, de az ő szerződésük a bahreini forduló után jár le. Állítólag mindketten a 2027-ben debütáló McLarenhez tartanak.

    Minden bizonnyal nemcsak ők, hanem Vandoorne is maradni fog a WEC-ben és a Genesis versenyzője lesz jövőre. A koreai gyártó eddig Andre Lotterert és Pipo Deranit jelentette be a programja tavalyi elindításakor.

  • A Red Bull nagykövete szerint „50% az esélye, hogy Verstappen a Ferrarihoz szerződik”

    A Red Bull nagykövete szerint „50% az esélye, hogy Verstappen a Ferrarihoz szerződik”

    David Coulthard elmondta, mi taszíthatja Max Verstappent a Red Bulltól való távozás felé 2026-ban; mit nem fog biztosan tenni a holland; és melyik csapathoz szerződhet.

    Mióta Max Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban még mindenképpen a Red Bull versenyzője lesz, már arról zajlanak a találgatások, hogy 2027-re máshová szerződik-e. A Red Bullnál 2005 és 2008 között versenyző, az energiaitalos márkát a mai napig nagykövetként szolgáló David Coulthard szerint ez összetett kérdés, de van egy olyan forgatókönyv, amelynek megvalósulása esetén ő is másik istállónál látja a hollandot.

    „Nincs fekete-fehér válasz, mert ez nagyon személyes döntés, nem igaz? – felelte a skót az Autosport azon kérdésére, hogy Verstappen kitölti-e 2028 végéig szóló szerződését a Red Bullnál. – De én hiszem – miközben ismeritek Maxot és én is ismerem őt –, szóval abszolút hiszek a becsületességében és lojalitásában. Ugyankkor ő egy autóversenyző. Nem azért van itt, mert szórakoztató csak körbe-körbe menni. Elkötelezett a csapat irányába, és meg fogja adni a csapatnak a lehetőséget, hogy szállítsák neki azt, amit korábban szállítottak.”

    „Ugyanaz a csoport, amely korábban győztes autót adott neki, most olyan autót ad, amely nyert az idén, szóval nem olyan rossz, mint a Ferrari, csupán nem egy McLaren. Ennélfogva nem ugrasz fel a következő lóra, csak mert a sajátod nem nyert. A kérdés a válaszodra az, hogy ez Max kezében van. De azt gyanítom, megvárja 2026-ot. Ha a Red Bull motorjával komoly gond van, az aggasztó lehet, ebben biztos vagyok. Ha nem tűnik rossznak, és mondjuk az erőforrás működik, de még próbálnak rájönni az új szabályok nyitjára az autóval, az több időt adhat nekik.”

    „De ha küszködés lesz, akkor természetesen el fog menni máshová. Megvan a joga ehhez, és nem hiszem, hogy ez bárkinek rosszul esne a csapatban. És egy dolgot tudok, Max odamenne és a szemükbe nézne, majd azt mondaná, hogy »Emiatt hozom ezt a döntést«. Ő egy tisztességes srác, nem olyasvalaki, aki csak úgy elmegy.”

    Verstappen, Coulthard
    Coulthard egy dologban biztos: Verstappen nem lesz tiszteletlen a Red Bull-lal | Fotó: Red Bull

    Coulthard szerint tehát Verstappen kivárja, hogy mennyire lesz ütőképes a Red Bull a 2026-os új szabályrendszerben, és ha azt látja, hogy annyira le vannak maradva, hogy 2027-re sem lesz ütőképes csomagjuk, akkor dobbant. Erre egyébként már csak azért is lehet esély, mert Laurent Mekies csapatfőnök Monzában elismerte, „butaság” lenne azt gondolni, hogy új motorgyártóként rögtön a Ferrari és a Mercedes szintjén lesznek az új erőforrással, és jövőre éjt nappallá téve kell majd dolgozniuk, hogy felzárkózzanak.

    Amennyiben pedig a lemaradás akkora lesz, hogy Verstappen megy, kézenfekvő lenne, hogy ahhoz a Mercedeshez igazol, amellyel az idén is egyeztetett. Coulthard szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen helyzetben Toto Wolff istállója lenne a befutó.

    „Látom őt a Mercedesnél, de tudom-e, hogy oda fog menni? Természetesen nem. De azt hiszem, 50% esély van arra is, hogy a Ferrarinál köt ki. Oda fog menni, ahol a legjobb esélye van győztes autót kapni. Max nem fog odamenni, ahol csak pénz van, mert már sikeres karriert épített fel. Oda fog menni, ahol úgy gondolja, hogy önmaga lehet” – jelentette ki a 13-szoros futamgyőztes.

    A Mercedes és a Ferrari mellett persze ne felejtsük ki az Aston Martint sem a potenciális célpontok közül, miközben az Olasz Nagydíj előtt Verstappen egyértelművé tette, hogy csak akkor szerződne Maranellóba, ha esélyt látna a sikerre, mert őt nem vonzza pusztán a Ferrarit körüllengő történelem. A Scuderiánál azt tehát már tudják, mit kell tenniük akkor, ha Lewis Hamilton esetleges 2026 végi távozása vagy visszavonulása után meg akarják szerezni maguknak a négyszeres világbajnokot…

  • Elindult a Red Bull F1-es autóit szállító villamos, mutatjuk, hol és mikor lehet látni Budapesten

    Elindult a Red Bull F1-es autóit szállító villamos, mutatjuk, hol és mikor lehet látni Budapesten

    A Ferencváros kocsiszínből útjára indult a Red Bull és a Racing Bulls F1-es autóját szállító villamos Budapesten, az elkövetkező napokban bárki megcsodálhatja.

    A szeptember 20-21-én tartandó Red Bull Showrun „előszeleként” Budapest belvárosában, a villamosvonalakon „cirkál” a Red Bull Racing és a Racing Bulls bemutatóautója.

    A két F1-es kocsi (amelyek közül a Racing Bullsé egy 2023-as AlphaTauri átmatricázva, míg a Red Bull egy showcar, azaz nem valódi, hanem kifejezetten kiállítási darabnak gyártott, „belső” nélküli autó) Horváth Laura CrossFit-világbajnok és Nagy Dániel, az M4 Sport F1-es szakkommentátorának jelenlétében, csütörtökön hagyta el a Ferencváros kocsiszínt, hogy az elkövetkező napokban több vonalon is feltűnjön.

    Galéria az indulásról:

    Alább mutatjuk, hol lehet majd elcsípni a különleges F1-es villamost:

    Szeptember 11.

    • 10:30 – 13:30 / Ferencváros kocsiszín – 1-es vonal – Bécsi út – Ferencváros kocsiszín⁣⁣
    • 18:00 – 21:00 / Ferencváros kocsiszín – 2-es vonal – Ferencváros kocsiszín⁣⁣

    Szeptember 12.

    • 09:00 – 12:00 / Ferencváros kocsiszín – 47-es vonal – Ferencváros kocsiszín⁣⁣
    • 18:00 – 21:00 / Ferencváros kocsiszín – 17-es vonal – Ferencváros kocsiszín⁣⁣

    Szeptember 13⁣⁣.

    • 11:00 – 14:00 / Ferencváros kocsiszín – 4-es vonal – Ferencváros kocsiszín⁣⁣
    • 19:00 – 22:00 / Ferencváros kocsiszín – 4-es vonal – Ferencváros kocsiszín⁣⁣

    Szeptember 14.⁣⁣

    • 11:00 – 14:00 / Ferencváros kocsiszín – 4-es vonal – Ferencváros kocsiszín⁣⁣

    Szeptember 15.⁣⁣

    • 10:00 – 13:00 / Ferencváros kocsiszín – 56-os vonal – Ferencváros kocsiszín⁣⁣
    • 18:00 – 21:00 / Ferencváros kocsiszín – 17-es vonal – Ferencváros kocsiszín⁣⁣