Szerző: Majer Dániel

  • Meglepő társaságban tűnt fel a Red Bull volt csapatfőnöke (fotó)

    Meglepő társaságban tűnt fel a Red Bull volt csapatfőnöke (fotó)

    Az F1-es visszatérés lehetőségét kereső Christian Horner egy olyan korábbi riválissal ült egy asztalhoz, akivel köztudottan nem ápol(t) jó viszonyt.

    Az FIA decemberi elnökválasztására készülő Mohammed Ben Sulayem olyan fotót posztolt a közösségi médiában, amire aligha számítottak sokan, az elnök ugyanis hármasban találkozott Zak Brownnal, a McLaren vezérigazgatójával, illetve Christian Hornerrel, a Red Bull volt csapatfőnökével. Mindez azért pikáns, mert az amerikai üzletember és a Forma–1-es visszatérés lehetőségét aktívan kereső Horner köztudottan nem ápol jó viszonyt egymással.

    Horner csak mérgezte az F1 közegét, nélküle boldogabb lett az élet a McLaren szerint

    A felek még Horner Red Bullnál töltött időszaka során számos alkalommal keveredtek nyilvánosan is szóváltásba a sajtóban, Brown pedig Horner menesztése után azt mondta, nem lepte meg, hogy az energiaital-gyártó kitette az F1-es csapatot 20 éve irányító szakembert. Brown később elismerte, hogy kettejük rivalizálása „túl messzire ment”.

    Hogy mi volt a találkozó célja, azt egyelőre nem tudni.

  • Mi állhat a Mercedes pilótabejelentésekkel kapcsolatos titkolózása mögött?

    Mi állhat a Mercedes pilótabejelentésekkel kapcsolatos titkolózása mögött?

    A Mercedes a minap bejelentette, hogy 2026-ban is a George Russell–Kimi Antonelli kettőssel folytatja a versenyzést a Forma–1-ben, ám arról mélyen hallgatott, hogy mennyi időre hosszabbított szerződést a két versenyzővel. Egybehangzó sajtóértesülések szerint Antonelli csak egyéves hosszabbítást kapott, Russell szerződésében azonban szerepel egy opció a 2027-es folytatást illetően is. Az ugyanakkor sokatmondó, hogy egyiket sem közölték, aminek több oka is lehet.

    A The-Race.com például úgy tudja, az egyik ok az, hogy a Mercedes el akarta kerülni a jövőbeli találgatásokat Russell opciójával kapcsolatban, hiszen Max Verstappen esetében is láthattuk az idén, hogy a sajtó mennyi ideig fejtegette, milyen eshetőségek megvalósulásakor léphet ki a szerződéséből a holland.

    A legvalószínűbb oka azonban annak, hogy mindkét pilótával csak egy évre kötelezték el magukat, a 2026-os szabályváltozásokkal kapcsolatos bizonytalanság. Jelenleg ugyanis maguk a csapatok is a sötétben tapogatóznak a várható erőviszonyokat illetően, és a következő idény elejéig senki nem fog képet kapni arról, hogy mennyire borítja fel a jelenlegi helyzetet az elmúlt 60 év legnagyobb változtatása.

    Ez pedig gyakorlatilag bármelyik versenyzőt olyan helyzetbe hozhatja, hogy ami most jó választásnak tűnik, egy év múlva már korántsem lesz az, emiatt aztán a lassan 28 éves, azaz karrierje csúcsa felé közelítő Russellnek sem mindegy, hogy újra tudja-e tervezni a jövőjét már 2027-re akkor, ha az elmúlt évekhez hasonlóan a Mercedes jövőre sem lesz versenyben a világbajnoki címért. Persze a rövid időtartamú szerződésnek megvan az a veszélye, hogy hiába akarsz maradni, akkor is lecserélnek, de miként azt a brit versenyző számtalanszor hangoztatta az idén: a legfontosabb egy pilóta számára, hogy folyamatosan jól teljesítsen, mert akkor mindig lesz ülése.

    Russell, Mercedes
    Fotó: Richard Pardon

    Mivel minden versenyző a legjobb autóban akar ülni, és lehetőség szerint az elkövetkező évek legjobb csapata mellett elköteleződni hosszú távra, Russell is látni szeretné, hogy milyen erőviszonyokat hoz az új korszak, hiszen van abban a helyzetben, hogy adott esetben igényt tartson a szolgálataira mondjuk a Fernando Alonso utódját kereső Aston Martin, de akár Charles Leclerc eligazolása és/vagy Lewis Hamilton visszavonulása esetén a Ferrari is. Russell korábban azt is elmondta, hogy természetesen a Mercedesszel akar vb-t nyerni, ám ne legyen kétségünk afelől, hogy elsősorban világbajnok akar lenni. És ha azt látja, hogy 2026 után erre nem a Mercedesnél van a legjobb esélye, akkor nem fog elzárkózni a váltás elől.

    Miközben azt nem tudjuk, hogy a tárgyalások során a két fél közül bármelyik is szeretett-e volna hosszú távú szerződést kötni, csak a másik nem akarta, a Mercedes szemszögéből vizsgálva a helyzetet is abszolút érthető, ha nem szerették volna magukhoz láncolni sem Russellt, sem Antonellit (ő minden bizonnyal szívesen aláírt volna hosszabb távra, így nála valószínűsíthető, hoy a Mercedes nem akarta ezt), hiszen ahogyan a versenyzők számára hozhat új lehetőségeket a megváltozó erősorrend, úgy a csapatoknak is.

    Ez a Mercedes esetében nyilvánvalóan Max Verstappen megszerzését jelenti, hiszen Toto Wolff második éve udvarolja körül a hollandot, akinek a hírek szerint jövőre még könnyebb dolga lesz dobbantani a Red Bulltól, mivel már akkor is aktiválhatja a kilépési záradékát, ha a nyári szünet kezdetekor nem lesz az összetett első két helyezettje között – az idén ez az opció az első háromra vonatkozott.

    Hogy a 2028 végéig szerződéssel rendelkező négyszeres világbajnok ezt lehetőség esetén megteszi-e, azt persze nem tudhatjuk előre, de jó esély van rá, hogy a története során először saját motorral versenyző Red Bull 2026-ban nem lesz ott a győzelemért csatázó csapatok között, és ha túl nagy a hátrány, Verstappen távozhat, amivel Wolff is tisztában van. Persze amennyiben Verstappen vált és a Mercedeshez megy, a Russell–Antonelli kettősből az egyik alighanem marad, de sokkal könnyebb úgy mérlegelnie az osztrák üzletembernek, ha egyetlen versenyzőjével sem köteleződött el 2027-re.

    Ezek az elméleti forgatókönyvek ugyanakkor nyilvánvalóan borulhatnak a 2026-os szezon közben, mert arra sincs semmi garancia, hogy a Mercedes jó lesz, a Red Bull pedig nem, és amúgy is annyi az egyéb ismeretlen a pilótapiaccal kapcsolatban (hogy csak néhányat említsünk: Leclerc dobbant a Ferraritól?; Hamilton visszavonul?; jó lesz-e az Aston Martin, és ha igen, Alonso is távozik a sportágból?), hogy találgatni is teljesen felesleges.

    Olyan szituáció azonban biztosan nem fog előállni, mint 2024 elején Lewis Hamiltonnal, aki úgy jelentette be, hogy elhagyja a Mercedest, hogy akár csak egyetlen versenyt is teljesített volna a meghosszabbított szerződéséből.

  • Alonso a főnökével még nem beszélt élete egyik legnehezebb döntéséről

    Alonso a főnökével még nem beszélt élete egyik legnehezebb döntéséről

    Fernando Alonso hamarosan válaszút elé érkezhet a Forma–1-es karrierjét illetően, ám míg a nyilvánossággal már megosztott erről némi információt, az Aston Martin csapatfőnökével még nem.

    Mint minden, a pályafutását nem valamilyen kényszer miatt lezáró élsportolónak, Fernando Alonsónak is alighanem az lesz a legnehezebb döntés a karrierjében, amikor kimondja: itt a vége. A kétszeres világbajnok nemrég a spanyol AS-nek nyíltan beszél róla, hogy milyen esetben lehet a 2026-os, átfogó szabályváltozásokat hozó szezon az utolsó számára a Forma–1-ben: „Tudom, hogy ez az utolsó esélyem. Ha az autó gyenge lesz, lehet, hogy még egy évet vállalok, hogy pozitív hangulatban fejezzem be. Ha erős lesz, akkor valószínűleg 2026 lesz az utolsó évem.”

    Alonso három szupererőről beszélt, és arról, miért lenne inkább unalmas versenyző

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Andy Cowell az Autosportnak az erre vonatkozó kérdésre azonban azt mondta, hogy ő személy szerint semmilyen jelzést nem kapott a hétvégén a 420. F1-es versenyén rajthoz álló veterántól arra vonatkozóan, hogy visszavonulna a 2026-os szezon végén.

    „Nem beszéltem vele erről. A vele folytatott beszélgetéseim az elmúlt egy évben kizárólag 2026-ra koncentráltak. Lance [Stroll-lal] ugyanez a helyzet, ami fájdalmas 2025-ös idényt eredményez, de minden erőnkkel és fókuszunkkal a 2026-os évre készülünk. Gondolom, Fernando már gondolkodik azon, mi legyen 2026 végén, de mi csak arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobb helyzetben legyünk 2026-ra, 2027-re és azon túl is. Fernando bebizonyította, hogy kivételes versenyző. A kor egyáltalán nem akadály számára – sőt, inkább erőssége!” – jelentette ki Cowell.

    Alonso jövő nyáron tölti be a 45-öt, azaz ennyi idősen még biztosan versenyezni fog a Forma–1-ben.

  • Brad Pitt „nem volt elragadtatva” Hamilton megjegyzésétől

    Brad Pitt „nem volt elragadtatva” Hamilton megjegyzésétől

    Érdekes részletet osztott meg Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy közös vacsoráról, amelyen Lewis Hamilton még Mercedes-pilótaként olyasmit közölt Brad Pittel, ami nem tetszett a színésznek.

    Mint ismert, Brad Pitt főszereplésével került mozikba az idén nyáron az F1 című film, amelynek Lewis Hamilton volt az egyik producere. A hétszeres világbajnok rengeteget segített a készítőknek abban, hogy a film minél hitelesebb legyen, miközben volt csapata, a Mercedes is részt vett a munkálatokban, hiszen Toto Wolff együttese alakította át a forgatásokhoz használt F2-es autókat.

    Az osztrák üzletember pedig most, az Autosport Business Exchange New York színpadán felidézett egy sztorit egy oxfordi vacsoráról, amelyen Joseph Kosinski rendező, Jerry Bruckheimer producer, Pitt, Susie Wolff és Hamilton volt jelen.

    „Kezdetben, tudják… Szerencsés vagyok, mert rengeteg hatalmas médiaprofillal rendelkező embert látok. Volt egy vacsora, amit szerveztünk Joe-val, aki a rendező, és Jerry Bruckheimerrel, Lewis-zal, Brad Pittel, Susie-val és velem. Az oxfordi házunkban vacsoráztunk. Egyszer csak kinyílt az ajtó, és ott állt Brad Pitt a felhajtón és azt mondta, »Köszönöm, hogy meghívtál vacsorára.« Az egy kissé szürreális élmény volt.”

    Brad Pitt, Magyar Nagydíj
    Brad Pitt számos versenyhétvégén jelen volt a paddockban a forgatás során | Fotó: Hungaroring Média

    Ekkor még úgy volt, hogy Pitt filmbéli karaktere, Sonny Hayes a sztori szerint egy világbajnoki címért küzdő pilótát fog alakítani, ám mivel a színész már a forgatás alatt is közelített a 60-hoz (tavaly decemberben töltötte be azt), Hamilton felhívta rá a készítők figyelmét, hogy ez a forgatókönyv a történet szempontjából nem lenne túl hiteles.

    „A kezdeti koncepció az volt, hogy versenyzőként világbajnoki címért csatázik, de ekkor Lewis azt mondta, »Az nem fog menni, messze túl öreg vagy Forma–1-es pilótának«. Brad nem volt elragadtatva ettől – idézte fel a vacsorán történteket Wolff. – Úgy érezte, a legjobb korban van ahhoz, hogy Forma–1-es pilóta legyen. De aztán fantasztikusan formálták át a forgatókönyvet, mert hiteles volt. A szerepe hiteles volt.”

    Az 1990-es Spanyol Nagydíj edzésén a karrierjét derékba törő balesetet szenvedő Martin Donnelly alapján megformált Hayes így végül azért tért vissza a küszködő kiscsapat Apex GP-hez, hogy segítsen nekik túlélni és közben mentorálja fiatal versenyzőjüket, Joshua Pierce-t.

    Ami a kész filmet illeti, Wolff elmondta, a csapatfőnökök és pilóták körében osztatlan sikert aratott a produkció, és „semmi nem volt, amit ne szerettünk volna”, majd hozzátette, hogy az F1 „szórakoztató, a bevétel, amit generál, pedig fenomenális.”

    A film eddig nagyjából 629 millió dollárt hozott be a premier óta, amivel ez lett minden idők legjövedelmezőbb sportfilmje, és már szó esett a folytatásról is.

  • Nemi erőszak történhetett Michael Schumacher házában – autóversenyző az állítólagos elkövető

    Nemi erőszak történhetett Michael Schumacher házában – autóversenyző az állítólagos elkövető

    Michael Schumacher svájci házában elkövetett nemi erőszakkal vádolnak egy auóversenyzőt, számolt be róla a svájci 24 Heures lap.

    Az újság arról ír, hogy a Michael Schumacher fiához, Mickhez közel álló vádlott Schumacherék Glandban található otthonában (nyitóképünkön) megerőszakolhatta a hétszeres világbajnokot gondozó egyik ápolónőt. Az eset még 2019-ben történt, az áldozat azonban csak két évvel az állítólagos bántalmazás után tett feljelentést.

    A lap a másfél oldalas vádiratra hivatkozva azt is megemlíti, hogy az autóversenyző ausztrál nemzetiségű és közel jár a 30-hoz, de nevet természetesen nem ír. Illetve hozzáteszi, hogy akárcsak az oda végül 2021-ben eljutó Mick Schumachernek, neki is a Forma–1 volt a célja, de ő végül nem került be a száguldó cirkuszba, menet közben azonban baráti kapcsolatot alakított ki a hétszeres világbajnok fiával, ezért volt bejárása a Glandban levő birtokra, ahol gyakran megfordult.

    A svájci lap a másfél oldalas vádiratból származó részletekre hivatkozva továbbá azt írja, az eset 2019 végén, a ház főépületében, az egyik emeleti szobában történt egy italozással eltöltött este után. Hozzáteszik azt is, hogy a Schumacher-család kizárólag a helyszín okán érintett, és nincs célzottan bevonva a büntetőeljárásba, mivel egyetlen családtag sem volt jelen a bántalmazáskor, így Xavier Christe ügyész nem is rendelte el egyetlen családtag kihallgatását sem.

    Az áplónőről annyit tudni, hogy a harmincas éveiben jár és a 2013-as síbalesetéből továbbra is családja körében lábadozó Michael Schumachert kezelő és felügyelő orvosi csapat tagja volt. November 23-án, késő délután/estefelé találkozott a vádlottal Schumacherék biliárdszobájában. Az ügyész szerint a két fél viszonyának természete homályos – az autóversenyző állítása szerint korábban már csókolóztak és baráti volt a viszonyuk, az ápolónő azonban ezt visszautasítja.

    Börtönbüntetést kapott a Michael Schumacher családját zsaroló egyik férfi

    Az eset előtt az ápolónő csatlakozott két kollégájához, akik a vádlottal biliárdoztak. Az este vodkás koktélokkal folytatódott, amitől az ápolónő olyannyira berúgott, hogy nem tudott állni és a padlóra feküdt. Ezután a jelenlévők úgy döntöttek, hogy egy egyszemélyes, éjjeli műszakra fenntartott szobába viszik, ahol egy fizioterapeuta és a vádlott vigyáztak rá, és a vádirat szerint nem vetkőztették le, majd miután elaludt, a fürdőszobai világítást felkapcsolva hagyva távoztak.

    Röviddel ezután azonban a vádlott, aki addig egy szomszédos szobában tartózkodott, állítólag visszatért, és kétszer bántalmazta szexuálisan az ápolónőt, kihasználva annak eszméletlenségét. Az ápolónő két kollégája azt mondta, semmit sem látott, semmit sem hallott. Másnap az ápolónő nem emlékezett semmire, de a fizikai jelek és anyagi nyomok gyanúsak lettek neki. Ezután SMS-ben beszélni kezdett a vádlottal, aki állítólag bevallotta, hogy mi történt és megbánást tanúsított.

    Az ápolónő ezt követően megkérte a vádlottat, hogy soha többé ne közeledjen hozzá, majd megpróbálta elfelejteni a történteket, mert az állását féltve nem akarta bevonni a Schumacher-családot. Valamivel több mint két évvel ezután, 2022. januárjában azonban feljelentést tett nem sokkal azután, hogy a család elbocsátotta őt.

    A tárgyalás szerdán 9 órára van kitűzve, de elképzelhető, hogy nem kerül rá sor, a vádlott – aki 2024-ben az ügyészségen azt állította, kölcsönös volt a szexuális kapcsolat az áldozattal – ugyanis „hónapok óta nem adott életjelet magáról”.

    A svájci lap megkereste a két fél ügyvédjét, de egyikük sem kívánt nyilatkozni, a Schumacher-család kommunikációs osztálya pedig reagált a megkereséseikre.

  • Újabb részletek derültek ki Verstappen és Russell balhéjáról – így tervezte meg a visszavágást a Mercedes pilótája

    Újabb részletek derültek ki Verstappen és Russell balhéjáról – így tervezte meg a visszavágást a Mercedes pilótája

    Eddig nem ismert részletek derültek ki a Max Verstappen és George Russell között történt tavalyi, a Katari Nagydíjon kirobbant, majd az Abu-dzabi Nagydíjon folytatódó balhéról az ismert riporter könyvében.

    Mint ismert, a négyszeres világbajnok Katarban büntetést kapott és elbukta a pole pozíciót, amiért az időmérő edzésen feltartotta a Mercedes versenyzőjét, akinek felügyelők előtt tanúsított viselkedése olyannyira feldühítette őt, hogy a futam előtt megfenyegette Russellt, majd a verseny utáni sajtótájékoztatón lesújtó véleményt fogalmazott meg róla, mondván minden tiszteletét elveszítette azzal, ahogyan próbált büntetést „kierőszakolni” a felügyelőknél.

    Az ügy ezután a szezonzáróra sem ült el, sőt, Toto Wolff, a Mercedes, illetve Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is bekapcsolódott, Russell pedig totális ellentámadásba lendült a sajtóban, és rendesen kiosztotta Verstappent. Ennek módjáról osztott meg részleteket Ted Kravitz, a Sky Sports elismert riportere a könyvében, és elárulta, Russell előre lebeszélte vele, hogy adjon neki lehetőséget Verstappen ostorozására a csütörtöki médianapon.

    „Egy héttel Katar után, amikor Russell megérkezett Abu-Dzabiba, egyáltalán nem állt szándékában elengedni a Verstappen-ügyet – írta Kravitz. – Egész nap a TV-s interjúzónában kérdezgettem a versenyzőket, de még nem hallottam semmi eget rengetőt. Aztán egy perccel az időpontja előtt odasétált hozzám George. Az interjúzóna széléhez hívott és azt mondta: »kérdezz vissza!« »Hogy érted ezt?« – kérdeztem, mire azt mondta: »Vissza fogok vágni Maxnak. Elegem van abból, hogy a sajtóban mocskol, ki fogom hívni a szekálós viselkedése miatt. Tudom, hogy elvileg csak egy kérdést tehetsz fel nekem, de ne foglalkozz ezzel, annyit kérdezhetsz, amennyit csak akarsz.«”

    „Mielőtt megnéztem volna, visel-e Drive to Survive mikrofont (a Netflix F1-es sorozata – a szerk.), megkérdeztem tőle, teljesen biztos-e abban, hogy fel akarja szítani az amúgy is tavalyi történetet, és új harcba akar szállni Maxszal, ami sosem könnyű. Azt válaszolta, hogy teljesen biztos benne, és azzal elment.”

    Russell ezután megtette, amit tervezett, Verstappen pedig ezt sem hagyta szó nélkül, így újabb pengeváltást láthattunk a két pilóta között. Sőt, a versenyzők szokásos évzáró vacsoráján a pilóták meg akarták viccelni Russellt és hagytak mellette egy helyet, hogy az utolsónak érkező Verstappennek mellé kelljen ülnie, a brit azonban fogta a székét és átvitte az asztal másik felébe, hogy ez ne történhessen meg.

    A téli szünet alatt az indulatok aztán csillapodtak, és a két pilóta az idei évben szemmel láthatóan jobb viszonyt ápol egymással.

  • Így szerepelt a figyelemreméltó kijelentést tevő Mick Schumacher első IndyCar tesztjén

    Így szerepelt a figyelemreméltó kijelentést tevő Mick Schumacher első IndyCar tesztjén

    Túl van első tesztnapján egy IndyCar-autóval Mick Schumacher. A hétszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher fia Indianapolisban kóstolt bele az első számú tengerentúli formaautós sorozatba a Rahal Letterman Lanigan Racinggel, de nem a legendás pálya oválján, hanem az IndyCar-versenyeknek is otthont adó, 2,4 mérföld hosszú, 14 kanyarból álló „road course”-on tette mindezt.

    Az összesen 7 pilóta részvételével zajló teszt első órájában a célegyenesben levő eredményjelző hibája hátráltatta a versenyzőket és limitálta a körözést, később azonban minden rendben zajlott. A 12 órakor kezdődő ebédszünetig Schumacher 18 kört tett meg, a legjobb ideje pedig 1:11,78 volt, noha ez az időmérés hibája miatt nem jelent meg a monitorokon. Ezzel a 26 esztendős versenyző a 2016-os Indy 500-győztes Alexander Rossi (1:11,50) és az Indy NXT idei bajnoka, Dennis Hauger mögött (1:11,69) a 3. helyet foglalta volna el.

    Schumacher végül a napot is ezen a helyen zárta az 1:10,768-ra javító Hauger és az 1:10,858-ra gyorsuló Rossi mögött. A Haas korábbi F1-es pilótájának legjobb ideje 1:10,980 lett. A további sorrend: Caio Collet (1:11,048), Lochie Hughes (1:11,354), Christian Rasmussen (1:11,493), James Roe (1:11,600).

    Elképzelhető a folytatás

    Az IndyCart még soha korábban nem vezető, az indianapolisi pályát is csak szimulátorból ismerő (apja az erre a vonalvezetésre nyomokban hasonlító egykori F1-es körön ötször nyert) Schumacher az ebédszünetben a média rendelkezésére állt és elmondta, hogy a Rahal Letterman Lanigan Racing nagyon alaposan felkészítette őt a tesztre; az autó vezetése nem volt olyan nehéz, mint várta; a jövőjét pedig el tudja képzelni az IndyCarban versenyezve.

    „Mindig van jelentősége, bármikor is ülsz autóba, nem igaz? A lehetőség az RLL-lel jött, és nagyon örülünk neki. A csapat nagyszerűen készített fel a mai napra. Eléggé kiterjedt felkészülést végeztünk, de ez az, amit akarsz, amit látni szeretnél, mert ez ad teljes képet arról, hogy milyen lenne itt versenyezni” – mondta Schumacher, aki múlt hét pénteken a szimulátorban gyakorolt, majd szombaton a csapat központjában ismerte meg az autót és a futási tervet; vasárnap pedig golfozott. A hétfői tesztet Schumacher édesanyja és barátai is a helyszínről követték.

    Mick Schumacher, IndyCar
    Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski

    „Mindenki elmondta, [fizikailag] mennyire nehéz vezetni, de én könnyebbnek találtam, mint vártam, ami pozitív, nem? Szóval szerintem ez jó – felelte a szervokormány hiányát firtató kérdésre. – Az autót szórakoztató vezetni. Igazán lehet vele birkózni a kanyarokban, és szerintem ez az, amit az ember vár egy versenyautótól. Teljes erőbedobással a maximumon nyomni. Úgyhogy ez pozitív. És még egyszer mondom, a felkészülés, amin átestem, igazán felkészített erre, és örülök, hogy együtt dolgozhatok a csapattal, miközben végigmehetek az ő tervükön, biztosítva, hogy megkapják a teszttől, ami hasznos nekik.”

    Az idén már főállásban a WEC-ben, az Alpine pilótájaként versenyző (tavalyig a Mercedes tartalékja volt, így olykor vezethetett korábbi F1-es Mercedest) Schumacher legutóbb közel öt hónappal ezelőtt ült formaautóban, amikor egy korábbi McLarennel körözött, így ebből a szempontból is vissza kellett rázódnia. Miközben hangsúlyozta, hogy elsősorban élvezni akarja a napot, annak nyilván a jövőjére is nagy hatással volt, hiszen nem zárta ki, hogy jövőre az IndyCarban versenyezzen. Hogy ez mennyire fontos lenne a szériának és az RLL-nek is, azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy David Letterman, a csapat egyik tulajdonosa is ott volt Indianapolisban, míg teszten szinte soha nincs jelen.

    „Természetesen. Az IndyCart komolyan kell venni. Együléses sorozat, 17 verseny van egy évben, és szerintem ez minden, amit egy versenyző akarhat – felelte Schumacher a jövőbeli lehetőségeit firtató kérdésre. – Nyilvánvalóan nincs semmilyen kötelezettségem másfelé, így tényleg tudok haladni ezzel az úttal. És az is, hogy a saját autómban lehetek, ezt imádom, és imádom az együléses versenyautókat. Ezt már korábban is mondtam. Szóval igen, mindenképpen egy nagyszerű lehetőség, amit érdemes megfontolni, és el tudom képzelni, hogy itt versenyezzek. De előbb zárjuk le ezt a napot, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.”

    Mick Schumacher, IndyCar
    Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski

    „Az INDYCAR áll a legközelebb ahhoz, amiben még mindig versenyezhetek – folytatta. – Nem térhetek vissza a Forma–2-be (amit 2020-ban megnyertem), mert már megnyertem egy bajnokságot. Az IndyCar egy jó lehetőség lehet. Nyilvánvalóan az elmúlt néhány évben az volt a célom, hogy visszatérjek a Forma–1-be, de ez az opció idén, illetve az előző években sem nyílt meg igazán. Szóval egy ponton újra szeretnék együléses autókkal versenyezni, és ebből a szempontból ez egy jó lehetőség.”

    Teljes szezont menne

    Schumacher a WEC-ben olyanokat faggathatott ki az IndyCarról, mint Sebastien Bourdais vagy Mike Conway, az F1-es paddockban pedig James Hinchcliffe véleményét is kikérte, és mindannyian nagyon pozitívan beszéltek a sorozatról. Ami a német pilótának különösen tetszik az IndyCarban, hogy „itt az emberek valóban élik a motorsportot”, emellett imponáló neki „az a mentalitás is, hogy a pilóta a csapat központi eleme, és ő hajtja előre a csapatot.”

    Ami pedig figyelemreméltó a részéről, az az, hogy sok Európából érkező versenyzővel ellentétben az oválversenyzés sem riasztja el, és bár jelenleg nem tervez oválpályás tesztet, elmondta, hogy nyitott lenne rá. „Mindenképpen érdekelne, hogy kipróbáljam, és lássam, miről is szól. Miért is ne? Hiszen ez is része a sorozatnak, és szerintem hiba lenne, ha csak a futamok egy részében indulnék. Ha elköteleződnék, akkor teljes mértékben szeretnék.”

  • A versenymérnök szavai erősítik az összeesküvést, miszerint Kimi Räikkönen bundával lett világbajnok 2007-ben

    A versenymérnök szavai erősítik az összeesküvést, miszerint Kimi Räikkönen bundával lett világbajnok 2007-ben

    Az éveken át Kimi Räikkönen oldalán dolgozó, 2007-ben már a Jégember riválisaként csatába induló versenymérnök nem tudott megnyugtató válaszokkal szolgálni azoknak, akik a mai napig kételkednek a 2007-es F1-es szezon végeredményének tisztaságában.

    „Akkor nem tudtam, de most már tudom, viszont nem beszélhetek róla” – ezt mondta Lewis Hamilton 2012-ben Mark Hughes-nak, az egyik legtöbbre tartott Forma–1-es újságírónak arról, hogy mi történt a 2007-es Brazil Nagydíjon. Mint arra bizonyára sokan emlékeznek, Hamilton karnyújtásnyira volt tőle, hogy újoncévében világbajnok legyen a McLarennel, hiszen két futammal a vége előtt 12 ponttal vezetett az összetettben Fernando Alonso, és 17-tel a harmadik helyen álló Kimi Räikkönen előtt (akkoriban még 10 pont járt a győzelemért, azaz az előny jelentősnek volt mondható).

    Ám a fiatal brit végül egészen szürreális körülmények között bukta el a vb-címet az utolsó két futamot megnyerő finnel szemben, miután Kínában a McLaren érthetetlen stratégiájának következtében a kavicságyban ragadt, Brazíliában pedig már a rajt után bajba került, hiszen a 2.-ról visszaesett a 8. helyre. Ám a valódi csapás akkor érte, amikor nem sokkal később egyszer csak csődöt mondott a váltója és az egész mezőny elszáguldott mellette. Noha a vált ezután egyszer csak varázsütésre életre kelt és többet semmi baja nem volt, Hamilton csak a 7. helyig tudott visszazárkózni, így 2 ponttal lemaradt a vb-címről.

    A 2007-es szezon végi furcsa eseményekről testvéroldalunk írt bővebben:

    Bunda volt Räikkönen egyetlen vb-címe, Hamilton felsőbb utasítás miatt nem nyerhetett?

     

    Mivel ez volt az az év, amelyben a McLarent kizárták a konstruktőri pontversenyből és 100 millió dollárra büntették a Magyar Nagydíj után kirobbant kémbotrány miatt, rengeteg összeesküvés-elmélet látott napvilágot, amelyek szerint Max Mosley, az FIA akkori elnöke Bernie Ecclestone-nal, az F1 akkori vezérével közösen eldöntötte, hogy McLaren-pilóta nem nyerhet vb-címet, ebbe pedig Ron Dennis csapatfőnök a még súlyosabb büntetés (egy 2008-as szezonról történő kizárás például akár csődbe vihette volna a McLarent) elkerülése érdekében belement.

    Hogy valóban így volt-e, az lehet, hogy soha nem fog kiderülni, vagy soha nem cáfolja meg senki minden kétséget kizáróan, hogy ezek az elméletek nem igazak. A McLarennél 1991 és 2009 között Räikkönen, Alonso és Kovalainen mérnökeként is dolgozó Mark Slade például aligha tesz ilyet, hiszen a Peter Windsorral folytatott beszélgetése során közölte, soha nem derült ki, hogy mi történhetett Hamilton váltójával.

    Amikor váratlanul megkapta a 2007-es brazíliai történésekkel kapcsolatos kérdést, elsőre konkrétan felakadt a tavaly még a Haasnál Kevin Magnussent segítő szakember szeme, majd kikerekedett szemekkel meredt Windsorra. Ezután pedig elsőre nem is a váltóhibát hozta fel, hanem elkezdte pedzegetni, hogy tudomása szerint Alonso és Räikkönen összejátszott a rajt után Hamilton ellen, aki ezért esett vissza a másodikról a nyolcadik helyre.

    NE HASZNÁLD!
    A három vb-címre esélyes pilóta egymás mögött a Brazil Nagydíj időmérőjén | Fotó: GILLES LEVENT / DPPI

    „Soha nem tudtuk meg. Igen. Hogy őszinte legyek, Fernando és Kimi kijátszották őt az első, vagy az első négy kanyarban. Tudom, vagy úgy hiszem, hogy voltak megbeszélések arról, hogy miként alakulhat az első kör és hol lehetnek az autók a pályán. És Fernando… Valamire készültek. És amikor Lewist csőbe húzták a négyes kanyarban, abban volt egyfajta elkerülhetetlenség” – ecsetelte.

    „Ami a későbbi váltóproblémát illeti, őszintén szólva, amennyire én tudom, soha nem értettük meg, hogy mi történt. Annyira bizarr volt. Olyan volt, mintha – és nyilván nincsenek összeesküvés-elméletek –, valami pillanatnyilag összezavarta volna a váltó elektronikáját, az nem váltott, majd ez abbamaradt, és az autó képes volt továbbmenni. A verseny után szétszedték a váltót és annyiféle tesztet végeztek rajta, szétszedték az irányítórendszert és minden részegységet, és soha nem találták meg a problémát. A legfurcsább dolog volt, és egyszerűen nem ez volt megírva [hogy világbajnokok legyünk].”

    Alonso megtörte a csendet, és igen érdekes dolgokat állított a Hungaroringen 16 éve kirobbant botrányról

    Windsor erre félig viccesen felvetette, hogy talán kibertámadás érte a váltót GPS-en keresztül, vagy ilyesmi. „Nem hiszem, hogy ez akkoriban lehetséges lett volna – felelte Slade. – Nem tudom. Őszintén szólva egyszerűen teljességgel megmagyarázhatatlan, ami annyira nem kielégítő, mert… Igen, egyszerűen nem ez volt megírva, csak ennyit mondhatok. Nem tudom, hogy miért. Nagyon rossz volt, de utána a valaha volt legjobb verseny utáni partin vettünk részt.”

    Ezek után alighanem abban bízhatunk, hogy Hamilton egyszer elmeséli, mi az, amiről még öt évvel a Brazíliában történtek után sem beszélhetett.

  • „Te egy cigány vagy, mit keresel itt?” – társai mellett igazgatója is belerúgott az álmaiért küzdő leendő F1-es pilótába

    „Te egy cigány vagy, mit keresel itt?” – társai mellett igazgatója is belerúgott az álmaiért küzdő leendő F1-es pilótába

    Szülei az elvárhatónál sokkal de sokkal többet tettek azért, hogy Esteban Ocon Forma–1-es pilóta legyen, áldozatukat azonban a francia versenyző iskolatársai csúfolódással „díjazták”, sőt, még az iskolaigazgató sem támogatta álmai elérésében a fiatal gokartost.

    Vannak olyan Forma–1-es pilóták, akiknek soha nem okozott gondot a pénz az F1 felé vezető úton, mert tehetős családi háttérrel rendelkeztek, amely legalább addig (vagy azon is túl) segíteni tudta őket, amíg igazán csillagászati összegek nem szükségeltettek a további előmenetelükhöz. Esteban Ocon, a Haas pilótájának családja azonban nem volt ennyire tehetős, így házukat és autószerelő műhelyüket is eladták, és lakókocsiban laktak, hogy állni tudják fiuk gokartozásának költségeit.

    A balesete után összeeső és pirosat pisilő F1-es versenyző története, ami eddig titokban maradt

    A 29 esztendős versenyző erről az időszakről mesélt részletesebben a francia Legend YouTube-csatornának. „Vasárnap este értünk haza a versenyekről, hétfő reggel pedig már az iskola előtt ébredtem. Így volt a legegyszerűbb, amikor visszafelé jöttünk, hiszen nem is nagyon volt hol megszállnunk. Többször az unkatestvéremnél aludtunk, a lakókocsival parkoltunk le náluk. De mivel általában már nagyon későn értünk vissza, időt nyertünk azzal, hogy egyenesen az iskola elé álltunk le, és onnan mentem be a terembe.”

    Ez a fajta életmód pedig céltáblává tette a fiatal Ocont az iskolatársai körében, sőt, még az igazgatója is azt mondta neki, hogy hagyjon fel a versenyzéssel. „Nem is volt igazán sok barátom. Sokan mondták nekem: »Te egy cigány vagy, mit keresel itt?«. Én nagy tisztelettel vagyok a vándorló közösség iránt, ők adták el nekünk a lakókocsit! De [az osztálytársaim] csúfoltak, és ez nagyon nehéz volt.”

    Esteban Ocon
    Fotó: Simon Galloway/LAT Images

    „Rengeteg óráról hiányoztam, mert péntekenként már szabadedzés volt. Az iskola igazgatója is azt mondta egyszer: »Ezt abba kell hagynod! Őszintén, ebből nem lesz semmi. Ez a gazdagok sportja. Nincs értelme, hogy csináld.« Nos, uram, köszönöm, hogy elvette az álmaimat, de én megcsináltam! Szomorú dolog egy 10-11 éves gyereknek azt mondani, hogy nem valósíthatja meg az álmát” – mondta Ocon.

    Az F1-ben végül 2016-ban, a Manor színeiben bemutatkozó versenyző 14 évesen magántanuló lett és édesanyjával, Sabrinával tanult otthont. A fordulatot az hozta el a pályafutásában, hogy felfigyelt rá az akkori Lotus F1-es csapattal kapcsolatban álló Gravity Sport Management, és miután Forma–3-as Európa-bajnok lett, a Mercedes szerződtette a junior programjába.

    Ezzel együtt Ocon nem bátorítja arra a mai fiatal generációt, hogy elhanyagolja a tanulmányait.  „Nem ajánlom senkinek, hogy azt az utat járja, amit mi. A tanulás nagyon fontos. Keményen kell dolgozni az iskolában, mert sosem tudhatod, mit hoz a jövő.”

  • Kiszabadul a konditeremben tartott V12-es F1-es Ferrari

    Kiszabadul a konditeremben tartott V12-es F1-es Ferrari

    Megválik szeretett Forma–1-es autójától Jean Alesi, a Ferrari egykori versenyzője. A Scuderia színeiben öt szezont lehúzó egyszeres futamgyőztes egy olyan autót bocsát árverésre, amely a maranellóiak 80-as és 90-es években látott szenvedésének egyik szimbóluma lett.

    Alain Prost emlékezetes módon úgy hagyta ott a Ferrarit, hogy az 1991-es szezon vége előtt egy futammal gyakorlatilag kirúgták, mert teherautónak csúfolta az az évi modellt. Nos, vajon mit mondhatott volna az 1992-es Ferrari F92A-ra, amely forradalmi koncepciója ellenére, vagy inkább pont amiatt végül futamot sem nyert. Pedig Jean Alesi és Ivan Capelli küzdött vele rendesen, de előbbinek is csak két 3. helyezésre futotta, utóbbinak pedig egy árva 5. hely lett a legjobb eredménye.

    Ezzel együtt mégis csak egy 750 lóerős, 3,5 literes V12-es szívómotorral hajtott Ferrariról van szó, amelynek 136-os alvázszámú példányát Alesi az 1992-es szezon végén megkapta ajándékba a Scuderiától. Ezt követően a kocsit teljesen felújították, Alesi pedig megtett vele két ellenőrzőkört Fioranóban, a Ferrari házi tesztpályáján, majd a dél-franciaországi Avignon közelében található villájába szállítatta azt, ahol az edzőteremben helyezte el. Az autó közel négy évtizede itt áll, de már nem sokáig, az Artcurial Motorcars 2026. január 27-én, Párizsban tartandó árverésén ugyanis minden bizonnyal új gazdára fog találni, számolt be róla a Motorsport Magazine.

    Alesi és az F92A a pilóta edzőtermében:

    Mivel a kocsi menetkész állapotban van, új tulajdonosa akár vezetheti is. „Ez a Ferrari F92A egy darab az életemből, a Ferrari iránti szenvedélyem jelképe, és egy olyan korszak emléke, amikor minden a sebességről szólt – mondta Alesi, aki jelenleg a Paul Ricard versenypálya elnöke. – Remélem, hogy egy igazi rajongó kezében visszatér majd a versenypályára. Mindenesetre a Paul Ricard-on mindig szívesen látjuk, így talán újra láthatom, ezúttal teljes lendületben!”

    Matthieu Lamoure, az Artcurial Motorcars elnöke hozzátette: „Jean Alesi Ferrarijának eladása egy legendás történet új fejezete. Ez az autó a történelem, a műszaki nemesség, a valódi hitelesség és a kivételes származás találkozása. Ez a gép megtestesíti a Forma–1 lecsupaszított lelkét, és a megtörhetetlen köteléket a versenyző és a Cavallino Rampante (ágaskodó ló) között.”

    Az F92A annak ellenére, hogy remekül néz ki és brutális a hangja, egy olyan kor mementója is, amelyben a Ferrarinak nem sok babér termett a brit csapatok mellett. Hiszen miután Prosttal két éven át sikertelenül próbálkoztak világbajnoki címet nyerni, a Jean-Claude Migeot által tervezett, kettős padlólemezzel ellátott konstrukció teljes csődnek bizonyult, a Ferrari pedig csak a 4. helyet szerezte meg a konstruktőri pontversenyben a Williams, a McLaren és a Benetton mögött.