Szerző: Majer Dániel

  • „Elég sokkoló” – részben a Red Bull, részben saját maga gáncsolta el Tsunodát

    „Elég sokkoló” – részben a Red Bull, részben saját maga gáncsolta el Tsunodát

    Miközben Max Verstappen pole-t szerzett, Yuki Tsunoda már az első szakaszban kiesett az USA Nagydíj sprintidőmérőjén, amit részben a Red Bull, részben a japám versenyző saját maga okozott.

    Yuki Tsunoda csupán a 18. helyet szerezte meg az USA Nagydíj sprintidőmérőjén, amivel szinte a nullára csökkentek a pontszerzési esélyei a szombat este 19 órakor kezdődő sprinfutamra. A 2025 végéig szerződéssel rendelkező, a jövőjéért küzdő japán versenyző többekkel együtt nem ért fel az utolsó mért körére a sprintidőmérő első szakaszának végén, miközben Liam Lawson a felvezető kör elején agresszívan védekezett ellene, amikor megpróbálta megelőzni az új-zélandit.

    Tsunoda utólag azt mondta, hogy „ez inkább csak a szokásos” volt Lawsontól és tőle „nem is vártam mást”, majd azt nevezte meg a kiesése fő okaként, hogy a Red Bull nem a megfelelő időben küldte őt ki a garázsból az első szakasz végén.

    „Inkább a bokszból való kijövetel időzítéséről volt szó – még csak nem is volt közel. Őszintén szólva nem tudom, mi történt. Valami félrement, és nem volt lehetőségem mért kört futni. Nagy kár. Nagyon frusztráló, mert nem rajtam múlt. Irányíthatnánk, de ez inkább az ő oldalukon múlik, nem az enyémen. Elég sokkoló” – összegzett Tsunoda.

    A japán így egyetlen mért körrel zárta az időmérőt, ami miatt Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke elnézést kért. „Elrontottuk, ezért bocsánatot kérünk Yukitól. Kissé túl szoros volt a prorgam. Aközött kellett választani, hogy kint maradunk a pályán és ott hűtjük az autót, vagy egy kicsit jobban megpróbáljuk lehűteni a garázsban. Azt gondoltuk, lesz időnk kijönni a garázsból és felérni egy mért körre, de ez végül csak két autó számára volt lehetséges, mi pedig lemaradtunk róla. Ezért bocsánatkéréssel tartozunk Yukinak.”

    Tsunoda, Red Bull
    Red Bull-hiba ide vagy oda, Tsunodának nem volt meg a tempója | Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Azt ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Tsunoda is tehetett volna többet azért, hogy még a csapat hibája ellenére is meglegyen a továbbjutás, hiszen az első és egyetlen mért körében 1,119 másodperccel volt lassabb Max Verstappen első próbálkozásánál. És bár ő még a régebbi első szárnnyal köröz, csütörtökön azt mondta, „ennek nem szabadna nagy különbséget jelentenie”. Ráadásul kevesebb üzemanyaggal is ment, mint azok, akik nem tértek vissza a bokszba, hanem néhány lassú kört beiktatva a pályán maradtak az SQ1 végéig, beleértve Verstappent.

    Persze a Red Bull választhatott volna ilyen stratégiát is vele, de mivel Tsunoda tempója a szabadedzésen sem volt jó, a csapat próbálta minél jobb helyzetbe hozni őt azzal, hogy beiktat egy tankolást és így könnyebb autóval küldi őt ki az SQ1 elejére és végére.

  • Norris a McLaren rá kiszabott büntetése miatt bukta el a sprintfutam pole-ját Austinban?

    Norris a McLaren rá kiszabott büntetése miatt bukta el a sprintfutam pole-ját Austinban?

    Mint arról mi is beszámoltunk, a McLaren kitárgyalta a Szingapúrban a pilótái között történt ütközést, majd Lando Norrist tette felelőssé azért. A brit pilóta raádásul elmondta, következményekkel jár rá nézve csapaton belül, hogy nekiment Oscar Piastrinak, de arról nem beszélt, hogy mik ezek a következmények. Az USA Nagydíj sprintidőmérője azonban jó eséllyel megmutatta, mivel szankcionálhatta a csapat Norrist.

    Mark Hughes a The-Race.com hasábjain fejtegette, hogy amennyiben az ütközés következménye Norrisra nézve az volt, hogy a sprintidőmérő végén mikor hajthatott ki a pályára Piastrihoz képest, akkor ez a pole-jába is kerülhetett Max Verstappennel szemben.

    A Red Bull a szingapúri időmérőhöz hasonlóan megvárta az utolsó pillanatot a holland pályára küldésével, hogy a címvédő a lehető legjobb körülmények között teljesíthesse a körét. Így Verstappen volt az utolsó a pályán, míg az utolsó előtti Piastri, Norris viszont több mint 40 másodperccel Verstappen és 20 másodperccel a csapattársa előtt hagyta el a bokszutcát.

    A folyamatosan csökkenő hőmérsékletek és egyre jobban felgumizódó aszfalt miatt ez az időkülönbség jelentős hátrányt jelenthetett Norrisnak, aki végül csak 0,071 másodperccel maradt el Verstapen idejétől. Persze biztosan kijelenteni nem lehet, hogy ez mind a körülmények számlájára írható, de Hughes szerint abszolút lehetséges.

    Amennyiben a McLaren így büntette Norrist, az ugyanakkor Piastrinak nem jött a legjobbkor, az ausztrál ugyanis szenvedett a tempóval és a jobb pályapozíció ellenére csak a 3. helyet szerezte meg, 3 tizeddel elmaradva Norristól. Ez hasonló hátrány ahhoz, amit az SQ2-ben láttunk a két McLaren között, míg az SQ1-ben még fél másodperc volt Piastri lemaradása.

    Ami Verstappen körét illeti, Hughes kiemelte, hogy miután az első két szakaszban a közepes gumikon csak 1 tizedmásodperc volt Verstappen hátránya Norisszal szemben, várható volt, hogy lágy gumikon a holland rá fog menni a pole-ra, a csapat pedig kockázatos taktikát alkalmazva fogja segíteni ebben. Verstappen az első és az utolsó szektorban is gyorsabb volt Norrisnál, amivel ellensúlyozni tudta a McLaren középső szektorban meglévő előnyét.

    Az első kanyar kijáratán a holland még 0,15 másodperccel le volt maradva Norristól, de a gyors 3-as, 4-es, 5-ös kombinációban ledolgozta a hátrányát, majd a 6-os és 7-es kanyarban előnybe került. A második szektorban Norris ezután csak 0,03 másodperces előnybe tudott kerülni, majd a harmadik szektor eleji lassú kanyarokban tovább növelt ezen, de a 16-os, 17-es és 18-as kanyarban Verstappen visszajött, hogy a két pilóta szinte teljesen egálban legyen az utolsó kanyar előtt, onnan azonban a Red Bull jobban gyorsított ki, megszerezve ezzel a pole-t.

  • Ezt tanácsolta Molnár Martinnak a Forma–2 éllovasa

    Ezt tanácsolta Molnár Martinnak a Forma–2 éllovasa

    Az idei évet a brit Forma–4 összetett dobogóján záró Molnár Martin célja, hogy eljusson a Forma–1-be, amihez természetesen az utánpótlás-ranglétra csúcsán levő Forma-2-n át vezet az út. A magyar versenyző az idei Magyar Nagydíjon már belekóstolt abba, milyen a légkör a bajnoki címvédő istállóban, ahol az éllovas Leonardo Fornaroli és Geoff Spear csapatmenedzser is pozitívan nyilatkozott róla.

    Magyar szempontból különleges vendége volt a jubileumi 40. Magyar Nagydíjon a Forma–2-ben szereplő, címvédőként a bajnokságot jelenleg vezető Invicta Racingnek, hiszen a jelenlegi éllovas Leonardo Fornarolit a soraiban tudó együtteshez ellátogatott az idén a testvéristálló, azaz a Virtuosi Racing színeiben a brit F4-ben vitézkedő, a szezont végül az összetett 3. helyen záró Molnár Martin.

    A két csapat közös múltja okán az Invictánál eleve jobban ismerik a magyar pilótát, mint más F2-es istállóknál, Geoff Spear csapatmenedzser pedig elárulta, hogy a jövőben érdekelheti őket a közös munka Martinnal. Hogy ehhez milyen feltételeknek kell teljesülnie, illetve Fornaroli milyen tanácsot adott Martinnak, arról a nyomtatott Rallycafé magazin 4. számában lehet olvasni.

    A lapszámot online ITT lehet megvásárolni, amellett kapható az Auchan, a Spar, az Interspar és a Tesco boltjaiban, a Relay és az Inmedio standjain, valamint az OMV, Shell, Mol és Orlen benzinkutakon.

  • „Voltak kétségeim a jövőmmel kapcsolatban” – most már megnyugodhat az ingadozóan teljesítő F1-es pilóta

    „Voltak kétségeim a jövőmmel kapcsolatban” – most már megnyugodhat az ingadozóan teljesítő F1-es pilóta

    Andrea Kimi Antonelli szerződéshosszabbítása jóval kisebb figyelmet kapott, mint a vele egyszerre hosszabbító George Russellé. Pedig a fiatal olasznak voltak kétségei.

    A Mercedes a minap pontot tett pilótáinak rövid távú jövőjére, amikor bejelentette, hogy változatlan felállással vág neki a 2026-os szezonnak. Ám míg arról, hogy bár sajtóhírek szerint 1+1 éves kontraktust írt alá, George Russell esetében is nyitva maradt az ajtó egy 2027-es csapatváltáshoz, rengeteget beszélnek az emberek, Kimi Antonelli maradása ennél jóval kevesebb figyelmet kap.

    Az újonc pilóta természetesen teljesen más helyzetben van, mint Russell, hiszen neki egyelőre csak az a fontos, hogy helye legyen a mezőnyben. A teljesíménye a szezon eddigi része során meglehetősen ingadozóan alakult, az utóbbi időben azonban felszálló ágba került. Az USA Nagydíj előtt ugyanakkor elmondta, volt olyan időszaka az idei évnek, amikor a jövője miatt aggódott.

    Mi állhat a Mercedes pilótabejelentésekkel kapcsolatos titkolózása mögött?

    „Voltak kétségeim a Forma–1-es jövőmmel kapcsolatban, de most sokkal biztosabb lábakon állok – jelentette ki, majd hozzátette, igazán komolyan azért soha nem kellett aggódnia. – A csapat mindig nagyon egyértelmű volt a terveikkel kapcsolatban, és abban, hogy mit szeretnének, szóval igazából sosem aggódtam komolyan – de mindig jó érzés a megerősítés. Különösen a hullámvölgyekkel, a nehéz időszak alatt az emberben elkezdenek felmerülni kétségek. De a csapat végig nagyon támogató volt, és nyíltan kifejezték, hogy folytatni szeretnék velem, különösen jövőre. Most, hogy hivatalosan is bejelentették, nagyon boldog vagyok. Még ha tudtam is, ez mégis megnyugtat, mert most már biztosan tudom, hogy jövőre is enyém az ülés.”

    A 2026 utáni időszakról azonban a Mercedeshez hasonlóan ő sem igazán akart még beszélni. „Nem tudom, én évről évre versenyzek, és mindig a lehető legjobb eredményre törekszem. Ahogy korábban is mondtam, a csapat szeretne velem dolgozni a jövőben is, nemcsak jövőre – de ehhez nekem is teljesítenem kell.”

    „A tervük az, hogy velem folytassák, valószínűleg 2026 után is. De versenyzőként nekem kell bizonyítanom és eredményeket szállítanom – különösen jövőre, amikor már lesz egy év tapasztalatom, és új szabályrendszer jön, ami mindenkinek hatalmas lehetőség. Ha meglesz a versenyképes autónk, akkor kulcsfontosságú lesz, hogy kihozzam belőle a maximumot, és a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam – különösen akkor, ha szeretném megtartani az ülést 2027-re és azon túl is.”

  • A McLaren Norrist találta hibásnak a Piastrival történt ütközésért, és voltak következmények

    A McLaren Norrist találta hibásnak a Piastrival történt ütközésért, és voltak következmények

    A McLaren a Szingapúri Nagydíj harmadik kanyarjában Lando Norris és Oscar Piastri között történt ütközés kapcsán részletes vizsgálatot ígért, amit azóta le is folytattak, a brit versenyző pedig az USA Nagydíj csütörtöki sajtónapján ismertette az eredmény egy részét.

    Mint azt bizonyára sokan tudják, Norris az előző verseny rajtja után betette a Piastri melletti résbe az autóját, de kicsit elmérte a helyzetet, nekikoccant az előtte haladó Max Verstappennek, ami megdobta a 4-es rajtszámú McLarent, amely nekikoccant Piastri autójának. Norris ezzel együtt átvette a 3. helyet a csapattársától, aki a rádióban nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a csapat ezek után nem állítota félre előle a szerinte nem tiszta eszközökkel elé kerülő britet. Norris végül ennek a manővernek köszönhetően a 3. helyen zárt és 3 pontot hozott az összetettben továbbra is vezető ausztrálon.

    Noha a felügyelők nem vizsgálták az esetet, a McLaren a verseny után alapos vizsgálatot ígért, amelyet el is végzett, Norris elmondása szerint pedig a csapat őt találta hibásnak.

    Miért lett ekkora balhé abból, hogy Norris nekiment Piastrinak? – a McLaren miatt

    „Természetesen voltak beszélgetések, ez elkerülhetetlen volt. A csapat engem tett felelőssé a történtekért, amit teljesen jogosnak érzek – jelentette ki Austinban. – Ezután közösen elemeztük, mik voltak ennek a következményei rám nézve, és hogyan kerülhetünk el egy… mondjuk ennél rosszabb kimenetelt a jövőben. A legutolsó dolog, amit szeretnék, hogy ilyen esetek vitát generáljanak a verseny után. Ráadásul ugyanolyan kockázatot vállalok az ilyen manővereknél, mint a másik versenyző – akár Oscar az, akár más. Ezért is akarom az ilyen helyzeteket elkerülni.”

    „A Forma–1-es karrierem egyik erőssége mindig is az volt, hogy elkerültem az ütközéseket, és célba értem. Szerintem az egyik dolog, amiben mindig is jók voltunk csapatként, hogy bizalmat építettünk egymás között, és a csapat is bizalommal van irántunk. Ez az egyik oka, hogy erősebb csapat vagyunk, mint sok másik.”

    Norris azt is elárulta, hogy voltak következményei a történteknek, de hogy micsoda, abba nem ment bele, így csak valószínűsíthető, hogy valamiféle figyelmeztetést kaphatott a McLarentől talán azzal az intelemmel, hogy hasonló helyzetben legközelebb át kell adnia a pozíciót Piastrinak.

    „A szabály az, hogy ne ütközzünk egymással – folytatta Norris. – Ez most nem volt komoly ütközés, sokkal kisebb dolog volt, de még ezt is el akarjuk kerülni, mert ilyen beszélgetésekhez vezet, és az sosem jó. Kerülni akarunk minden hasonlót, mint ami Szingapúrban történt, de a végén azért tudjuk, hogy ez versenyzés, és nem mindig lehet tökéletesen kivitelezni. Nem akartam, hogy ez történjen, de sosem fogok elengedni egy lehetőséget. Volt egy rés, én pedig kihasználtam, és ez lett belőle. Ez nem változtat a versenyzésünkön – csak egyszerűen el akarjuk kerülni az ilyen szituációkat.”

    „És pusztán azért, mert két McLaren autó ütközött. Zak [Brown, a McLaren vezérigazgatója] és Andrea [Stella, a McLaren csapatfőnöke] sem akar ilyet látni. És szerintem mi sem akarjuk, hogy ilyen megtörténjen. Ezért is tartottak engem felelősnek.”

    Piastri elégedett és nem érez részrehajlást

    Az összetett éllovasa is megszólalt az USA Nagydíj előtt, és közölte, hogy bár Norris nem tartotta be az előre megbeszélteket, elégedett a verseny óta történtekkel. „Nagyon világos számunkra, hogyan akarunk versenyezni csapatként, és ez a jövőre is vonatkozik – a Szingapúrban történt eset pedig nem felel meg ennek az elvnek. Lando vállalta a felelősséget, ahogy a csapat is. Számunkra egyértelmű, hogy az első kör alakulása nem felelt meg a csapat elvárásainak.”

    Piastri ezután elmondta, örül annak, hogy nincs részrehajlás a McLarennél, a történtek miatt pedig nem fog máshogy versenyezni. Amikor pedig arról kérdezték, hogy mindezek tükrében hiba volt-e nem megcserélni a pozíciókat a versenyen, így felelt:

    „Egy élő versenyhelyzetben nagyon-nagyon nehéz ezt azonnal elemezni. Annak megítélése is nehéz, hogy valóban helyes lett volna-e a csere. Átbeszéltük nyugodt körülmények között, több adattal és részlettel kiegészítve, hogy pontosan mi történt. Nem hiszem, hogy egyértelműen meg lehet mondani, mi lett volna igazságos a futamon – de a lényeg, hogy Lando viseli a felelősséget.”

    Piastri ezután így folytatta: „Minden döntésnek van igazolható oka – még ha ez a pilótafülkéből nem is egyértelmű azonnal. Nem várom el, hogy az ilyen helyzeteket mindig vagy azonnal újraértékeljék a pályán. De tudjuk, mi az elvárás velünk szemben, és ha ezt nem tartjuk be, annak következményei lesznek. Számomra világos, és nem gondolom, hogy szándékos volt, ami történt – egyszerűen csak egy kis hibás ítélet volt.”

    Nincsenek szigorú szabályok

    A történtek kapcsán ismét előtérbe kerültek az idén oly sokat kritizált papaja-szabályok, amelyeket a McLaren annak érdekében fektetett le, hogy tiszta legyen a küzdelem Norris és Piastri között. Előbbi szerint az emberek túlmisztifikálják a papaja-szabályokat.

    „Belülről ez nagyon egyszerű. Kívülről úgy tűnhet, mintha sok szabályunk lenne – de valójában alig van. És ezek is egyszerűek. Az emberek szeretnek sokat beszélni róla, és azt állítani, hogy ez meg az történik. De valójában nagyon kevés szabály van, és ezek egyszerűek – és olyasmik, amiket mindig is értettünk.

    „Ahogy Andrea [Stella] is gyakran mondja: mindig jogunk van kérdéseket feltenni. Sosem fogjuk csak úgy elfogadni, amit a csapat gondol vagy jónak tart, mert versenyzőként mindig meg fogjuk kérdőjelezni azt – akár az én oldalamról, akár Oscaréról. Tudom, hogy sokan máshogy gondolják vagy más véleményen vannak, de továbbra is úgy érzem – és Oscarral, valamint Andreával együtt úgy gondoljuk –, hogy a mi megközelítésünk jobb, mint más csapatoké.”

    Ez a megközelítés egyfajta közös működési elvet, egységes csapatfilozófiát határoz meg konkrét szabályok helyett, amit sokan nem vesznek figyelembe. Ennek az elvnek a legfontosabb eleme, hogy nem lehet ütközni a csapattárssal, amit Norris megszegett, és ezen az sem változtat, hogy nem szándékosan tette. Mindezek után a jövőben nagyon oda kell figyelnie, mert több ilyen aligha fér bele.

  • Hamilton szerint zavarók a Ferrari potenciális bombaigazolásával kapcsolatos pletykák

    Hamilton szerint zavarók a Ferrari potenciális bombaigazolásával kapcsolatos pletykák

    Lewis Hamilton az USA Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján reagált azokra a pletykákra, melyek szerint Christian Horner válthatja Frédéric Vasseur-t a Ferrari csapatfőnöki székében.

    Horner 20 éven át irányította a Red Bullt, ám júliusban eltávolították a csapat éléről, majd szeptemberben végleg lezárult a bikásokkal közös időszaka. Az elmúlt hónapokban pedig folyamatosak a találgatások az 51 esztendős szakember jövőjével kapcsolatban, így a neve felmerült az Aston Martinnál, a Haasnál és a Cadillacnél is, legutóbb pedig a Ferrarival hozták szóba, és olyan pletykákat is hallani, hogy John Elkann, a Ferrari elnöke tárgyalásokat folytat vele. 

    A hétszeres világbajnok szerint mindez ugyanakkor nem válik a csapat javára. „Nem tudom, mennyire tudok valódi fényt deríteni erre, de számunkra, mint csapatnak, kissé zavaró ez az egész. A csapat világosan jelezte az álláspontját Fred (Vasseur) újraszerződtetésével kapcsolatban, és Freddel, valamint az egész csapattal keményen dolgozunk a jövőn. Szóval az ilyen hírek természetesen nem segítenek” – jelentette ki.

    „Tudom, hogy mindenki a gyárban hihetetlenül keményen dolgozik, fókuszáltan, és az ilyen pletykák néha elvonhatják a figyelmet. De számomra most az a legfontosabb, hogy a célra koncentráljak, fejlesszük a jövő évi autót, és tovább építsük az idei szezon alapjait, hogy jövőre jobb kivitelezéssel és összteljesítménnyel lépjünk pályára. Ahogy Spa-ban is mondtam, rengeteg megbeszélésen vagyunk túl, hogy biztosak legyünk benne: jó irányba hajózunk.”

    Később újra rákérdeztek Hamiltonnál a Horner-pletykákra, mire hozzátette: „Nem tudom, van-e bennük igazság, de nem is foglalkozom pletykákkal.”

    Mivel már junior korában együtt dolgoztak, Hamilton érhető módon nem szeretné, ha Vasseur-t leváltanák, aminek már akkor is hangot adott, amikor a francia szakember szerződését még nem hosszabbították meg.

  • Hiába veri három futam óta a McLareneket, Verstappennek segítség kell a vb-címhez, véli Marko

    Hiába veri három futam óta a McLareneket, Verstappennek segítség kell a vb-címhez, véli Marko

    A Red Bull tanácsadója úgy véli, Max Verstappen saját erőből nem lesz képes megvédeni a világbajnoki címét.

    Zsinórban két győzelme után két hete Szingapúrban a második hellyel és pontokat hozott mindkét McLaren-pilótának, így korábbi, 104 pontos lemaradását 63-ra csökkentette a pontversenyben Max Verstappen, aki bízhat benne, hogy a Red Bull legutóbb egy olyan pályán is jól muzsikált, amelyen a legnagyobb dominanciája közepén is szenvedett. Helmut Marko, a bikások tanácsadója szerint azonban hiába van hátra hat nagydíj és három sprintverseny, önerőből a holland nem fogja tudni begyűjteni zsinórban ötödik vb-címét.

    „Nem hiszem, hogy egyedül képesek lennénk megcsinálni” – nyilatkozta a 82 éves osztrák a Kleine Zeitung-nak.

    Hogy akkor miben kell reménykedniük, arról Marko azt monda, hogy amennyiben „a McLaren pilótái továbbra sem értenek egyet, és újabb incidensek történnek, akkor nem lehetetlen” a világbajnoki cím, de még ez sem elég, hiszen arra is szükség lesz, hogy az RB21-es a hátralevő futamokon is versenyképes legyen. „Az autónknak is ilyen kiváló formában kell maradnia. Amíg matematikailag lehetséges, mindenképp harcolni fogunk” – szögezte le.

  • Félelem, szorongás, düh – Russell felidézte több szempontból nyomorúságos gyerekkorát

    Félelem, szorongás, düh – Russell felidézte több szempontból nyomorúságos gyerekkorát

    A Forma–1-es pilóták közül Max Verstappennek kapcsolatban szokás a legtöbbet emlegetni, hogy apja milyen keményen bánt vele gyerekként, és hogyan büntette őt a balul sikerült gokartversenyek után. Az ilyesmi azonban egyáltalán nem ritka, amit az is mutat, hogy a holland pilóta egyik riválisa, George Russell is hasonlót élt át. 

    A Mercedes versenyzője a The Players’ Tribune oldalán idézte fel fiatalkorát, és azt, hogy mennyire magányosnak érezte magát, mert az esetek többségében egyedül volt otthon az édesanyjával, mivel apja, Steve rengeteget dolgozott, hogy finanszírozni tudja a karrierjét.

    „Édesapám a mezőgazdaságban dolgozott, saját vállalkozása volt. Egész nap, minden nap dolgozott, hogy támogassa az álmaimat a versenyzésben. Mielőtt felébredtem volna, már elment dolgozni, és mire hazaért, általában már aludtam. Szóval amikor nem a pályán voltunk hétvégén, gyakran elgondolkodtam: »Hol van apa?« Van egy bátyám, Benji, aki 12 évvel idősebb, és egy nővérem, Cara, aki 13 évvel idősebb. Szóval a legtöbbször csak anyával voltunk otthon. Éjszaka a madarak mindig csiripeltek, de nem olyan kellemesen, tudod? Inkább úgy hangzott, mint egy kísértetház. Néha egyedül néztem a tévét, és egyszerűen rám tört a félelem.”

    „Ahogy lement a nap, minden egyre nyomasztóbb lett. Ha fényszórókat láttam elsuhanni az ablak előtt, azonnal beparáztam: »Mi történik éppen??« Egyetlen autó, és máris feszült lettem. Bármilyen zaj, bármilyen nyikorgás a házban – azt gondoltam: »Valami történik.« Gyakorlatilag a saját árnyékomtól is féltem. Akkor talán nem is tudatosult bennem, de visszagondolva elég magányos gyerek voltam” – vallotta be a 27 eszendős versenyző.

    Az is gyakori, hogy amikor valakinek az egész gyerekkora a versenyszerűs sportolásról, jelen esetben gokartversenyzésről szól, és emiatt minden szabadidejét erre áldozza, nehezen, vagy egyáltalán nem tud barátokat szerezni. Ez Russell-lel is így volt.

    „Nem igazán voltak barátaim az iskolában, mert minden hétvégén, amikor más gyerekek szülinapi bulikra mentek, vagy átjártak egymáshoz, én a versenypályán voltam. Egy idő után el is maradtak a meghívók. Tudtam persze, hogy miért, de az én figyelmem másfelé irányult. Ez nem azt jelentette, hogy ne vágytam volna barátokra – mindannyian vágyunk rá. Természetesen én is. Eleinte azt hittem, barátkozhatok a többi versenyzővel, de hamar rájöttem, hogy a riválisokkal nem igazán lehet baráti kapcsolatot kialakítani” – írta az ötszörös futamgyőztes.

    „A gokartversenyzés különösen kemény volt – kerék a kerék elleni csaták, ütközések minden második kanyarban, és ebből gyakran konfliktusok születtek a többi sráccal. Aztán a szülők is összekaptak egymással, ami átragadt a gyerekekre is. Eléggé elszigetelt élet volt ez. De őszintén szólva, az iskola nem igazán érdekelt, mert már akkor tudtam, hová akarok eljutni. Sokan kérdezik, hogy milyen érzés volt gyerekként lemaradni annyi mindenről, és feláldozni a gyerekkorom egy részét. De nekem ez nem volt áldozat, ez döntés volt. Én a pályán akartam lenni. Versenyezni akartam. Győzni akartam.”

    Mi állhat a Mercedes pilótabejelentésekkel kapcsolatos titkolózása mögött?

    Az viszont nem az ő döntése volt, hogy apja milyen szigorral bánt vele, és például szándékosan lassabbnak láttatta a gokartban, mint amilyen volt. „Nagyjából hat évbe telt, mire rájöttem, mi történik. Aztán végül leesett: apám szándékosan késleltette a stopper lenyomását. Plusz másodperceket adott hozzá az időmhöz. Azt akarta, hogy mindig azt gondoljam, egy kicsit lassabb vagyok, mint valójában. Akkor is, amikor mindent megnyertem, mindig éreztem, hogy még többet kell nyújtanom. Mindig egy kicsit többet. Kb. 10 éven keresztül minden egyes kör után azt néztem, hol áll az apám. Mindig a tekintetét fürkésztem, a reakcióját. Vajon elégedett? És… nem is tudom… úgy tűnt, gyakrabban volt csalódott, mint büszke. Mindig többet akart tőlem. Azt hiszem, tudta, mit jelent az, hogy valaki bekerüljön abba a 20 [F1-es] ülésbe. Ehhez… minden kell.”

    Ez a fajta nyomásgyakorlás azonban semmiségnek tűnik ahhoz képest, amiben Russellnek része volt akkor, amikor valami balul sikerült a versenyeken.

    „Volt egy kis lakóautónk, amivel minden hétvégén utaztunk a versenyekre. Ha jól ment a futam, olyanok voltunk, mint egy boldog kis család. De ha mondjuk megelőztek egy kanyarban, vagy hibáztam valamit, az a hazafelé út a világ leghosszabb utazásának tűnt. Beültünk a furgonba, és hat-hét órát utaztunk vissza Norfolkba, teljes csendben. Szinte fojtogató csendben. Mint amikor a vízforraló sípolni kezd a tűzhelyen… Ez volt talán a legnehezebb rész. Gyerekként érzed, látod, hogy valami nincs rendben, és azt hiszed, te okoztad. Amint hazaértünk, felfutottam a szobámba. A harag és a szorongás felgyűlt bennem. Olyan érzésem volt, mintha muszáj lenne elmennem. Érted, mire gondolok? Muszáj volt kiszabadulnom, különben darabjaimra estem volna szét.”

    Utólag visszanézve Russell persze hálás az apjának, hiszen eljutott a Forma–1-be. Azt is felidézte, miként reagált az apja, amikor a Mercedes szerződtette őt a junior programjába.

    „Amikor az a hihetetlen pillanat eljött, és valóra vált a gyermekkori álmom, apám jutott eszembe. Alig vártam, hogy elmesélhessem neki minden részletét. Nem tudom, mire számítottam, de a reakciója meglepő volt. Nem kezdett el kérdésekkel bombázni… Még csak nem is kérdezte meg, hogy eljöhet-e a találkozóra. Egyszerűen csak gratulált, és megölelt. Olyan érzés volt, mintha egész addig ketrecben tartott volna, nevelt volna, formált volna. Aztán amikor a Mercedes leszerződtetett, csak elengedett… és hagyta, hogy szárnyaljak.”

  • Az F1-es mezőny több mint fele máshogy fog kinézni a hétvégi USA Nagydíjon (videó)

    Az F1-es mezőny több mint fele máshogy fog kinézni a hétvégi USA Nagydíjon (videó)

    A Racing Bulls, a Williams, a McLaren, az Aston Martin, az Alpine és a Haas is módosított festéssel készül az idei USA Nagydíjra, azaz a mezőny több mint fele változtatott az autójának megjelenésén.

    A grove-i istálló ráadásul kicsit múltat idéz az új dizájnnal, amit Juan Pablo Montoya, a csapat egykori versenyzője is megcsodált. Az egykor szebb napokat látott, de James Vowles irányítása alatt pozitív pályára állt együttes főszponzorának, az Atlassiannak a 2002-es alapítását ünnepli azzal, hogy a Williams abban az évben használt (nyitóképünkön) festésére hajazó dizájnt álmodott meg a hétvégi Amerikai Nagydíjra. A leleplezésen ráadásul Carlos Sainz és az Atlassian társalapítója mellett jelen volt az a Montoya is, aki abban az évben második idényét teljesítette a Williams színeiben.

    Montoya és a Williams különleges festése:

    Ami az Aston Martin új festését illeti, ők is a főszponzor előtt tisztelegnek, míg a McLaren egyik partnere, a Google Gemini AI-eszközét reklámozza az egyedi festéssel. Az Alpine is egy új szponzor, az argentin Mercardo Libre jelenlétét emeli ki, ez a festés ráadásul a Mexikói és a Brazil Nagydíjra is a csapattal marad. Eközben a Haas és a Racing Bulls egyszerűen csak az amerikai verseny okán változtatott.

    A Racing Bulls egyedi festése:

    A Haas egyedi festése:

    Az Aston Martin egyedi festése:

    A McLaren egyedi festése:

    Az Alpine egyedi festése:

  • Motorsport-akadémia alakul a Hungaroringen

    Motorsport-akadémia alakul a Hungaroringen

    „A fiatal tehetségek kibontakozását, a mérnöki tudás fejlesztését és az ipari partnerekkel közös kutatás-fejlesztést egyaránt szolgálja, hogy a Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring Sport Zrt. a közeljövőben megalakítja a Hungaroring Autó-motorsport Külső Tanszéket. Az új szervezeti egység hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a közép-európai régió motorsport-innovációs központjává váljon” – olvasható a Hungaroring közleményében.

    „A hallgatók így a világ élvonalában dolgozó szakemberektől tanulhatnak, a Hungaroring pedig közvetlen kapcsolatba kerül a felsőoktatási tudásbázissal és a jövő mérnökeivel” – teszi hozzá a közlemény, amely kitér arra is, hogy a Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring szoros kapcsolata nem újkeletű, hiszen a felek 2022 júliusában, majd 2023 novemberében együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek keretében a győri felsőoktatási intézmény önálló standdal volt jelen az idei Forma–1-es Magyar Nagydíjon.

    „A partnerség tette lehetővé a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzési szak szeptemberi elindítását is, amelynek oktatógárdájában helyet kaptak a Hungaroring tapasztalt szakemberei. A kooperáció ugyancsak lehetőséget biztosít a világ élvonalába tartozó hallgatói versenycsapatok – a SZEnergy Team, az Arrabona Racing Team és a SZEngine Team – szakmai bemutatkozására és fejlődésére. Mindezt erősíti a jövőben a Hungaroring Autó-motorsport Külső Tanszék, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország a közép-európai régió motorsport-innovációs központjává váljon.”

     

    Hiánypótló képzés

    A Hungaroring közelményében is említett technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzési szakra jelentkező hallgatók tehát a mogyoródi versenypályán is elsajátíthatják majd azt a szaktudást, amivel a jövőben segíthetik a technikai sportokban versenyzők karrierépítését; működtetheti a versenypályák és egyéb, technikai sporttal kapcsolatos létesítményeket; vagy lehetnek szervezői autó- és motorsport rendezvényeknek.

    „A vezetőség részéről 2023-ban érkezett a kérés, hogy állítsuk össze egy autó-motorsport témájú szakirányú továbbképzés struktúráját, úgyhogy azóta dolgozunk a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzésen – nyilatkozta a nyomtatott Rallycafe magazinnak Radics János, a Széchenyi-egyetem Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjának képzési szakreferense. – A legelső dolgunk az volt, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és a Magyar Motorsport Szövetség vezetőinek segítségével piackutatást végeztünk a szövetségi tagok körében. Az ő válaszaikból látszott, hogy nagy igény van egy ilyen képzésre. Ezen igények, valamint személyes tapasztalatok és külföldi jó gyakorlatok alapján lett a képzés elnevezése a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzés.”

    „Ezen belül háromfajta specifikációt tartalmaz az oktatási anyag. Az egyik a versenyző-menedzser, aki főként a versenyzők felkészítésével foglalkozik mind fizikálisan, mind mentálisan. Ezen kívül van technikaisport-létesítmény üzemeltető, valamint technikaisport-rendezvény menedzser specifikáció. Ezzel teljes a paletta, és így tudjuk lefedni azokat az igényeket, amelyek strukturált körülmények között tudnak jövőképet adni az itthon tanulóknak, dolgozóknak mind a versenyrendezés, mind a létesítmény-üzemeltetés, mind a versenyzőkkel foglalkozás terén.”

    A képzés tematikáját úgy állították össze, hogy a 80%-a mind a három specifikáció számára megfelelő legyen, emellett választható tantárgyakkal színesíthetik a tanulást a hallgatók, akik olyan neves szakemberektől is magukba szívhatják a tudást, mint Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző; Kiss Norbert hatszoros Európa-bajnok kamionversenyző; Wéber Gábor, az M4 Sport Forma–1-es kommentátora; illetve Szujó Zoltán, az MNASZ elnöke.

    „Minden egyes tantárgynak megvan a tantárgyfelelőse, egy egyetemi oktató. Melléjük kerestük meg azokat a szakembereket, akik tényleg ebben élnek és naprakész, gyakorlati tudással rendelkeznek. Általuk nyerhetnek majd a hallgatók betekintést abba, hogy 2025-ben ezek a szakterületek hogyan néznek ki. Velük lett teljes az oktatói paletta, így tudunk gyakorlatias és empirikus megközelítésű képzést nyújtani a hallgatóknak” – mondta Radics János.

    A két féléves képzés ősszel indul a Széchenyi István Egyetem Budapesti Innovációs és Képzési Központjában, ahol az ajtó egyedülálló módon már a kizárólag érettségivel rendelkezők előtt is nyitva áll, azaz a képzés elvégzéséhez nem szükséges egyetemi vagy főiskolai diploma.

    „Nagyon pozitívak az eddigi visszajelzések. A jelentkezési követelmények is a piackutatáshoz igazodnak, hiszen hivatalosan alapképzettség lesz a bemeneteli követelmény, miközben a piackutatásból láttuk, hogy nagyon sokan vannak ebben a szubkultúrában érettségivel, úgyhogy az egyetemi kollégáknak köszönhetően az érettségivel rendelkezők is jelentkezhetnek a képzésre. Ezzel teljesen kinyitjuk az ajtót mindenki előtt, ebből a szempontból is nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, hiszen egyedülálló, hogy érettségivel rendelkezők is jöhetnek.”

    „Rengeteg háttérmunka előzte meg, hogy idáig eljussunk – meg kellett határozni a képzési követelményeket, a tantárgyakat; azon belül, hogy melyik legyen a választható tárgy, mi legyen a projektmunka. Ezeket mind össze kellett rakni, majd hatalmas feladat és hosszú folyamat volt átvinni mindezt az Oktatási Hivatalon, hogy megkapjuk az akkreditációt. Ezután minden egyes tantárgy oktatójával le kellett ülnünk, meg kellett határoznunk a szakmai csapatot, a tananyagot és a teljes struktúrát.”

    A követelmény a két félév során 60 kreditnyi tantárgy teljesítése. Ezek a tantárgyak a technikai sportok menedzsmentjére, közgazdaságtanára, kommunikációjára, szabályrendszereire és történetére fókuszálnak, illetve projektmunkát is tartalmaznak. „A Projektmunka 1 tantárgy gyakorlati helyszíne például a 2026 januárjában megrendezésre kerülő Superenduro GP of Hungary lesz az MVM Dome-ban – emeli ki Radics János. – Hogy a második félévben mi lesz, azt a nemzetközi versenynaptárak összehangolását követően fogjuk konkretizálni, de itt is világ- és Európa-bajnoki futamok kerülhetnek szóba.”