Szerző: Majer Dániel

  • Az idei bajnokcsapattal tesztel Molnár Martin a brit F3-ban

    Az idei bajnokcsapattal tesztel Molnár Martin a brit F3-ban

    Az elmúlt évek legjobb csapatával kezdte meg a téli tesztidőszakot Molnár Martin a brit F3-ban. Az idén a brit F4-ben magyar autósport-történelmi sikereket elérő versenyző gyorsan ráérzett a számára teljesen ismeretlen technikára, miközben az idei bajnoktól tanulhat.

    Miután október elején összetett harmadik helyezéssel zárta le kétéves szereplését a brit F4-ben, Molnár Martin megkezdte a felkészülést pályafutása következő fejezetére, és már a gyakorlatilag a brit Forma–3-nak megfelelő GB3-ban tesztel az utóbbi két év bajnokcsapata, a Rodin Motorsport színeiben.

    A legutóbbi három szezon bajnok pilótáját adó istálló az egyik legrangosabb szereplője a nemzetközi formaautós utánpótlásnak, hiszen összesen hét bajnokságban (F2, FIA F3, GB3, FREAC, F1 Academy, brit F4, spanyol F4) indít autókat, és a múltja is kiemelkedő, hiszen ez gyakorlatilag a korábbi Carlin-istálló, amellyel Lando Norris az F3-as Eb-n, majd az F2-ben is versenyzett és bajnoki címet, valamint összetett második helyezést ért el. A Carlinban 2023-ban szerzett többségi tulajdonrészt a Rodin Cars, azóta pedig már teljes mértékben az új-zélandi vállalat az Egyesült Királyságban székelő csapat tulajdonosa.

    Martin az első kétnapos tesztjét a brit F4-es naptárban is szereplő Snettertonban teljesítette, a pálya tehát nem ismeretlen a számára, az autó és a csapat azonban igen. Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy már a második tesztnap első és utolsó felvonását a legjobb idővel zárja, míg a második és harmadik menetben egyaránt második legyen Alex Ninovic mögött.

    Molnár Martin, Rodin, GB3, teszt, Snetterton
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „Ez az autó erősebb, gyorsabb és szélesebb, mint az F4-es, valamint turbó helyett szívómotoros és van rajta állítható hátsó szárny. Szóval teljesen más, mint amihez az F4-ben hozzászoktam, de nagyon tetszik – összegezte a főbb különbségeket Martin. – Ami a legjobban mellbe vágja az embert, az az aerodinamikai leszorítóerő mértéke. Elképesztő, hogy milyen jól tapad a kocsi – itt, Snettertonban például van olyan kanyar, amelyben az F4-es autóval fékezni kell, ezzel viszont használt gumin is szinte padlógázon vesszük be.”

    „Az első tesztnapon végig esőben mentünk, ami kezdésnek nem volt egyszerű, majd száraz körülmények között a második napon vezethettem először. Folyamatosan csiszoljuk a vezetéstechnikámat, miközben nyilván hozzá kell szoknom az autóhoz, ami egy jelenleg is tartó folyamat. A csapat rendkívül segítőkész, nagyon szimpatikusak és könnyű velük együtt dolgozni. Már ennyi együtt töltött idő alatt is látszott, hogy miért ők a bajnokok.”

    „Hatalmas megtiszteltetés, hogy az elmúlt három év bajnokát adó csapat meghívta tesztelni Martint – mondta Kiss Pál Tamás, a Martin pályafutását egyengető Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője. – Most először vezet F4-esnél erősebb versenyautót, ami teljesen ismeretlen a számára, az első métereket itt, Snettertonban tette meg vele. Ez jelentős ugrás neki, és elképesztően fel vagyok dobva az eredményeit és azt látva, hogy milyen gyorsan ráérzett, az pedig óriási bónusz, hogy az idei bajnok Alex Ninovic is részt vesz a teszten és segít Martinnak elsajátítani az autó minden csínját-bínját. Kivételes lehetőség, amikor az adott sorozat bajnoka az adott sorozat bajnokcsapatával segít neked az első pillanattól kezdve.”

    Molnár Martin, Alex Ninovic
    Alex Ninovic-al | Fotó: MOTAM

    „Szóval ez összességében nagyon komoly lehetőség, amivel Martin az első pillanattól fogva él, hiszen nagyon pozitív benyomást tett a csapatra – folytatta Kiss Pál Tamás. – Elégedettek voltak a szimulátoros eredményeivel és teljes mértékben motiváltak aziránt, hogy Martin csatlakozzon hozzájuk. Ez többéves program lenne, tehát nemcsak a következő évre szólna, hanem ideális esetben Martin a Rodin Motorsporttal tudná folytatni az útját a GB3 után is. Bízom benne, hogy hamarosan jó hírekkel jelentkezhetünk.”

    Martin az első tesztet követően a jövő héten is pályára lép és Angliát elhagyva folytatja az ismerkedést az autóval és a csapattal a Forma–1-es Belga Nagydíjnak otthont adó Spában. Merthogy a GB3 nemcsak Nagy-Britanniában, hanem Spa mellett többek között Barcelonában, a Red Bull Ringen, és ami a magyar drukkerek szempontjából kiemelten fontos: a Hungaroringen is versenyez jövőre.

  • Massa azt akarja, az F1 mondja ki, hogy nem Hamilton a jogos 2008-as világbajnok

    Massa azt akarja, az F1 mondja ki, hogy nem Hamilton a jogos 2008-as világbajnok

    Ezekben a napokban zajlik Felipe Massa perének londoni meghallgatása, és végre az is körvonalazódott, mit is szeretne pontosan elérni a 2008-ban a vb-címről egyetlen ponttal lemaradó brazil.

    A héten megkezdődött Felipe Massa perének meghallgatása a londoni Királyi Bíróságon, ahol maga Massa is megjelent. Ez még nem számít hivatalos tárgyalásnak, mivel nem idéznek tanúkat, helyette lényegében az a célja, hogy a három alperes, azaz a Formula One Management (FOM), Bernie Ecclestone és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) képviselői elmagyarázzák a bírónak, hogy miért nem kellene a pernek eljutnia a tárgyalási szakaszba, míg Massa jogi képviselője nyilván ennek ellenkezőjét igyekszik bizonyítani.

    Mint ismert, egy 2023-as Ecclestone-interjú után – amelyben az F1 korábbi vezére elismerte, hogy ő és Max Moslye, az FIA akkori elnöke már 2008-ba egyaránt tisztában volt vele, hogy a Renault-istálló elcsalta a Szingapúri Nagydíjat, de az F1 hírnevének védelme érdekében nem tettek semmit – Massa úgy döntött, jogi úton próbál meg elégtételt venni azért, mert szerinte a történtek hozzájárultak ahhoz, hogy végül alulmaradt az első vb-címét nyerő Lewis Hamiltonnal szemben.

    A Ferrari egykori pilótája mindezt arra alapozza, hogy vezette a szingapúri versenyt, amikor Nelson Piquet Jr. előre kitervelten falhoz csapta a Renault-ját, hogy biztonsági autós fázist idézzen elő a már korábban kiálló Fernando Alonso segítéséhez. Amikor a mezőny többu tagjai is a bokszba özönlött, Massa kiállását elrontotta a Ferrari, a brazil így nem szerzett pontot. Most pedig úgy véli, a verseny eredményét utólag törölni kellett volna, mivel manipulálták a futamot, és ha ezt megtették volna, most ő lenne 2008 világbajnoka.

    Szinte azonnal is lelepleződhetett volna az F1 egyik legnagyobb csalása

    Szerdán Ecclestone ügyvédje, David Quest, valamint az FIA-t képviselő John Mehrzad szólalt fel, miközben pontosításra került az is, hogy Massa a 82 millió dolláros kártérítés mellett nyilvános bejelentést szeretne az F1-től, miszerint ő a „jogos” 2008-as világbajnok, és nem Lewis Hamilton. Ami viszont fontos, hogy a brazil nem kéri a világbajnokság eredményeinek megváltoztatását, és mindkét fél egyetért abban, hogy a bíróságnak nincs joghatósága egy ilyen döntés meghozatalára.

    Az Ecclestone ügyvédje által benyújtott írásos bizonyíték szerint Massa azzal érvel, hogy ha az FIA másként kezeli a balesetet, ő lett volna a bajnok, Quest azonban elutasítja ezt az állítást, mondván: „Ezek a nyilatkozatok úgy kezelik a bíróságot, mintha az egy sport vitaklub lenne, amelyet arra kérnek, hogy 17 évvel ezelőtti események sportbírói döntéseit elemezze visszamenőleg.” Quest hozzátette, hogy Hamilton így annak ellenére nem lenne 2008 jogos világbajnoka, hogy nem része a pernek, és őt is „ugyanúgy érintette” Nelson Piquet Jr. balesete. Hamilton ráadásul – tette hozzá az ügyvéd – nem követett el olyan vezetési hibákat, mint Massa, aki egy bokszkiállás után még a tankolóberendezéssel a Ferrariján hajtott ki, és ezzel súlyosan visszaesett a mezőnyben.

    Quest továbbá azt is állítja, hogy Massa „reklámcélból” próbálja megszerezni ezeket a nyilatkozatokat és a figyelmet.

    Ecclestone ügyvédjének benyújtott bizonyítékai között szerepel a 2021-ben elhunyt Max Mosley korábbi nyilatkozata is, amely szerint valóban tudott a szándékos balesetről 2008-ban, de mivel Piquet Jr. még versenyzett, nem volt hajlandó hivatalosan fellépni ellene. „Bizonyíték nélkül az ügyet akkor nem lehetett folytatni” – írta.

    A FOM jogi képviseletében Annelise Day volt jelen, és írásban igencsak keményen bírálta Massát. „Ezeket a kérelmeket azért nyújtottuk be, mert ez az ügy kudarcra van ítélve. Mindezek fényében senkinek – különösen Mr. Massának – nem áll érdekében tovább növelni a csalódását amiatt, hogy 2008-ban mindössze egy ponttal vesztette el a világbajnoki címet Mr. Hamiltonnal szemben (és soha nem lett világbajnok). Ez a per nem fogja meghozni Mr. Massa számára azt a díjat, amit szeretne, és az egyedüli nyertesek az elkövetkező 12–18 hónapnyi eljárás során az ügyvédek lesznek.”

    Az FIA képviseletében John Mehrzad pedig talán még ennél is tovább ment: „Mr. Massa keresete olyan bonyolult, mint amennyire túlzottan ambiciózus. Figyelmen kívül hagyja saját hibáinak, valamint csapata, a Ferrari baklövéseinek egész sorát, amelyek a szingapúri és más nagydíjakon hozzájárultak ahhoz, hogy abban a szezonban csak második lett a bajnokságban.”

  • Visszavonul az F1-ben és IndyCarban is legendás család legfiatalabb autóversenyző tagja

    Visszavonul az F1-ben és IndyCarban is legendás család legfiatalabb autóversenyző tagja

    Bejelentette visszavonulását az utóbbi években már csak az Indianapolis 500-on rajthoz álló, a legendás versenyt megnyerni soha nem tudó Marco Andretti. Az 1978-as F1-es világbajnok Mario Andretti unokája, egyben az 1991-es CART-bajnok Michael Andretti fia 38 évesen akasztja szögre a sisakját.

    Marco Andretti versenyzői karrierje családnevéhez méltón indult: már az egykori Star Mazda és Infiniti Pro Series bajnokságokban (ma USF Pro 2000 és Indy NXT) is több győzelmet szerzett, majd mindössze 19 évesen debütált az IndyCarban, és még ugyanebben az évben, 2006-ben megszerezte első futamgyőzelmét, valamint rögtön első nekifutásra második lett az Indy 500-on. Ezek után nem véletlen, hogy ő lett az év újonca, és mindenki kivételes karriert jósolt neki.

    Noha azért nem szégyenkezhet, a várt sikereket nem érte el, hiszen ezután már csak egyszer, 2011-ben, az Iowa Speedwayen nyert, 15 teljes IndyCar-szezonjában pedig az összetett 5. helyezés lett a legjobbja 2013-ból. Összesen 253 IndyCar-futamon indult, mindegyiket a családnevét viselő csapattal. Az Indy500-akon ennél valamivel jobban szerepelt, hiszen 2006-os 2. helyezése után 2008-ban, 2010-ben és 2014-ben is 3. lett, míg 2020-ban megszerezte a pole pozíciót. Ennek az évnek a végén felhagyott a főállású versenyzéssel, hogy üzleti vállalkozásaira, köztük ingatlanfejlesztésre koncentráljon, ám egészen 2025-ig minden évben részt vett az Andretti Global színeiben az Indy 500-on, így végül hússzoros Indy 500-indulóként vonulhat visssza.

    2006-ban ennyivel kapott ki Sam Hornish Jr.-tól:

    „A családomnak, barátaimnak, csapataimnak, szponzoraimnak és rajongóimnak szeretnék köszönetet mondani, amiért az elmúlt 30 évben lehetővé tették számomra, hogy továbbvigyem a családunk szenvedélyét a versenypályán. Sokféle versenyautóban ültem, rengeteg élményt szereztem – legtöbbet természetesen az Indy 500-on. Ma bejelentem visszavonulásomat az autóversenyzéstől és az Indianapolis 500-tól. Összesen 20-szor indultam ott, ami a 12. legtöbb a történelemben – nem rossz egy 38 éves versenyzőtől.
    Büszke vagyok az Indy 500-as statisztikáimra: hatszor valóban reális esélyem volt a győzelemre az Andretti Autosporttal, és 20%-os dobogós arányt értem el. Jó érzés úgy visszavonulni, hogy több dobogóm van ott, mint édesapámnak, és ugyanannyi, mint a nagyapámnak – a világ legnagyobb versenyén” – írta a közösségi médiában tett bejelentésben.

    „Soha nem felejtem el, amikor ritka módon az utolsó körökben az apámmal harcolhattam a győzelemért, vagy a 2011-es drámai kvalifikációs „Bump Dayt”, illetve a 2020-as pole-t. Az Indianapolis 500 mindig szélsőségeket produkál, ezért szeretem és becsülöm annyira. Teljes békében vagyok az életem következő fejezetével, miután három évtizedet szenteltem ennek a sportnak. Most a legtöbb időmet arra fogom fordítani, hogy jó apa legyek a lányom, Miura számára, és a vállalkozásaimat fejlesszem.”

    Feleségével és lányával:

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Marco Andretti (@marcoandretti)

    Az IndyCar mellett Marco Andretti a sportautózásban is letette a névjegyét, több amerikai hosszútávú futamon is indult, köztük a gyári Andretti Green Racing Acura LMP2-csapattal az American Le Mans Series-ben. 2010-ben a Le Mans-i 24 óráson is rajthoz állt a Rebellion Racing színeiben, emellett több versenyen vett részt a Grand-Am és a V8 Supercars sorozatokban is.

    „Egyébként hamarosan megjelenik az önéletrajzi könyvem Defending the Dynasty (A dinasztia védelme) címmel. Erről hamarosan további részleteket is megosztok. A legmagasabb szinten versenyezni az észak-amerikai motorsportban mindig megtiszteltetés volt számomra, még a nehéz időkben is. Ezekben a pillanatokban tanultam meg a legtöbbet az életről és önmagamról.”

    „Megtanultam eligazodni a nehéz helyzetekben, és elfogadni, hogy ha mások kételkednek bennem, az nem számít, az én véleményem önmagamról a legfontosabb. Végül pedig külön köszönet mindazoknak a versenyzőknek és sportembereknek, akiket tisztelek, és akik elismerően beszéltek a vezetési stílusomról, a munkamorálomról és az emberi hozzáállásomról.”

  • Drákói szigorral kellett volna példát statuálni Verstappennel a korábbi F1-es pilóta szerint

    Drákói szigorral kellett volna példát statuálni Verstappennel a korábbi F1-es pilóta szerint

    Max Verstappen kemén büntetést érdemelt volna az F1-es pilótából lett szakértő szerint, aki Charles Leclerc-t sem hagyta volna futni Mexikóban.

    Heves vitákat váltott ki a szakértők, rajongók és pilóták körében is az, ami a Mexikóvárosi Nagydíj rajtja után az 1-es, 2-es és 3-as kanyarban történt. Öt pilóta is levágta ugyanis a pályát, köztük az élmezőnyben Charles Leclerc, Max Verstappen és Kimi Antonelli. Közülük azonban csak a Ferrari versenyzője nem adta vissza az ezzel nyert összes pozíciót – lévén Lando Norrist visszaengedte maga elé, de Lewis Hamiltont már nem –, de mivel az FIA nem avatkozott közbe, megúszta a büntetést.

    Ezért kapott büntetést Hamilton, Verstappen pedig nem a kettejük csatája után

    A 158 F1-es futamon induló, jelenleg a Sky Sports szakkommentátoraként tevékenykedő Martin Brundle szerint azonban mind Leclerc-t, mind Verstappent meg kellett volna büntetni, sőt, a hollandot a legkeményebben, hogy példát statuáljanak vele.

    „Maxnak büntetést kellett volna kapnia, mert ha ennyire balra pozícionálod az autót és négyen mentek egymás mellett, akkor a rázókőre kerülsz” – utalt Brundle a Sky Sports F1 Show podcastjában arra, hogy Verstappen a külső íven bebújt Leclerc mellé, majd miután félig a rázókőre kényszerült, inkább egyenesen továbbment a bukótérbe.

    „Látszik, hogy Max még gyorsít is – igazán ügyesen kezelte a helyzetet a füvön, ezt meg kell hagyni –, de semmilyen erőfeszítést nem tett, hogy bevegye az 1-es, 2-es vagy 3-as kanyart. Ezért büntetés járt volna – folytatta Brundle, majd rátért a büntetés mértékére. – Max vállalta a kockázatot a külső íven, jól tudva, hogy ha egyszerűen padlógázt ad, akkor folytathatja tovább. Én talán még áthajtásos büntetést is adtam volna azért, amit tett – elrettentésképp, hogy ne legyen több ilyen. Mert így csak káosz lesz.”

    A szintén a podcastban szereplő 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve azonban nem értett egyet Brundle-lal, legalábbis Verstappen esetében. „A helyzet az, hogy a szándék egy dolog, de azt nehéz belefoglalni a szabályokba – ecsetelte a kanadai. – A szabályok szerint ő George [Russell] előtt volt, majd visszaadta a pozíciót, így a szabályok alapján nem járt neki büntetés. A tett alapján viszont igen. Szóval mit teszünk? Követjük a szabályokat, vagy azt, amit igazságosnak érzünk? Jelenleg a szabályokat kell követni, mert azok vannak érvényben – még ha rosszul is vannak megfogalmazva, ahogy most is láthattuk.”

    „[Verstappen] tudta, hogy megéri kockáztatni, mert bármi is történik, csak nyomja a gázt és megy tovább. Szóval Verstappen és Leclerc megérdemelt volna-e büntetést? Vezetéstechnikai szempontból igen. A szabályok szerint nem. Ez a nehézség” – jelentette ki Villeneuve, aki ugyanakkor megfeledkezett arról, hogy Leclerc pozíciót is nyert a pályalevágással.

    A rajt:

    „Leclerc legalább megpróbálta bevenni az 1-es kanyart, de aztán nem tetszett neki, ahogy alakul a helyzet, ezért egyszerűen figyelmen kívül hagyta a 2-est – számomra ez is egy 10 másodperces büntetés lett volna” – mondta Brundle, mire Villeneuve itt már helyeselt.

    „Leclerc igen, mert ő valójában Hamilton mögött volt. Nem is próbálta bevenni a kanyart. Rálépett a gázra, majd rájött: »Ó, a csapattársam van mellettem, nem lesz baj«. A probléma ezzel a kanyarral van. Ha ott kavicságy vagy fal lenne, nem mennének négyen egymás mellett. Legfeljebb ketten, a többiek pedig visszavennének, mert tudnák, hogy nincs menekülőút. Most viszont úgy gondolják: »Nem számít, ha túl későn fékezek, előrébb kerülök, aztán talán visszaadom a helyet, nem vesztek semmit. Megéri a kockázatot.«”

    „Ezért látjuk ezeket az őrült első kanyarokat ezen a pályán. Ez minden évben probléma lesz. A versenyzők kívülről próbálnak bevetődni, mert tudják, hogy ha baj van, egyszerűen egyenesen mehetnek tovább.”

    A történtek több, az 1-es, 2-es, 3-as kanyarkombinációt rendesen teljesítő pilótát is feldühítettek –  George Russell például már a verseny alatt követelte, hogy Verstappen engedje őt el (miközben már az egyenesben, a féktáv előtt elé került), majd utólag is dühöngött, míg Fernando Alonso közölte, hogy ha ezt így lehet, akkor a jövőben ő is hasonlóan fog versenyezni.

    „Teljesen megértem azokat a pilótákat, akik rendesen a pályán maradva versenyeztek, és azt gondolják: »Na várjunk csak, én itt vesztek pozíciókat, miközben mások a pályán kívül előznek, akkor én is csinálhatok magamnak saját pályát az első néhány kanyarban«” – mondta Brundle.

  • A mexikói szövetség Lawsont okolja azért, mert majdnem elütött két sportbírót

    A mexikói szövetség Lawsont okolja azért, mert majdnem elütött két sportbírót

    Váratlan közleménnyel állt elő a mexikói motorsport szövetség, amely úgy véli, Liam Lawson nem a dupla sárga zászlós jelzésnek megfelelően vezetett a Mexikóvárosi Nagydíjon, amikor veszélyesen közel került két, a pályán átszaladó sportbíróhoz.

    Mint arról mi is beszámoltunk, könnyen tragédia vagy minimum súlyos baleset történhetett volna a Mexikóvárosi Nagydíj elején, amikor az első szárnycseréje után a mezőny nyomába eredő Liam Lawson előtt két sportbíró szaladt át a pálya egyes kanyarjában. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított a történtek miatt, amelynek eredményét egyelőre nem közölték, megszólalt azonban a mexikói motorsport szövetség, és igencsak váratlan kijelentéseket tett.

    A szövetség ugyanis részletes magyarázattal és Lawson fedélzeti kamerás felvételeit mutató számos képernyőfotóval igyekszik alátámasztani, hogy az új-zélandi versenyző miatt alakult ki a veszélyes helyzet.

    „A fedélzeti kamerás felvételek elemzése során látható, hogy Liam Lawson az 1-es kanyarhoz közeledve megkezdi a kanyar bevételét az ideális íven, miközben egyértelműen látható a pályán dolgozó pályabírók jelenléte, akik éppen az előző ütközés során keletkezett törmelék eltávolításán dolgoznak” – áll a közleményben.

    „A versenyautó és a munkaterület közelsége egyértelműen mutatja, hogy a pályabírók még mindig a veszélyzónában tevékenykedtek, tisztítási és biztonsági feladatokat végezve a pályán. A felvételek világosan mutatják, hogy Liam Lawson az 1-es kanyarban megtartja a kormányzási szöget, nem változtat az ívén, miközben a pályabírók éppen visszatérnek a posztjukra, keresztben áthaladva a pályán. Ez az esemény akkor történt, amikor a személyzet még mindig dolgozott a területen, ami azt mutatja, hogy a versenyző nem módosította az ívét, annak ellenére, hogy a pályán egyértelműen láthatóak voltak a pályabírók.”

    Futás a halál elől – nem először volt hatalmas szerencséje F1-es sportbíróknak

    A mexikói szövetség tehát lényegében azt mondja, hogy Lawson nem tett meg mindent azért, hogy kellő távolságot tartson a pályán keresztbe átszaladó sportbíróktól, miközben egyértelműen látta őket. Hogy utóbbi kijelenést mire alapozzák, az mondjuk rejtély, hiszen köztudott, hogy az autó bukókeretén elhelyezett fedélzeti kamerá által mutatott kép köszönőviszonyban sincs azzal, amit a jóval alacsonyabban ülő pilóta lát, aki előtt ott a glória és egy sor karosszéria-elem (tükör, keréktakaró), valamint maguk a kerekek. Lawson ráadásul amint meglátta a sportbírókat, lassított.

    Persze mielőtt bármilyen következtetést vonnánk le a szövetség által leírtakból, meg kell várni az FIA vizsgálatának lezárását.

  • Itt a magyarázat, Piastri miért üti bottal Norris nyomát (nem azért, mert a McLaren szívatja)

    Itt a magyarázat, Piastri miért üti bottal Norris nyomát (nem azért, mert a McLaren szívatja)

    A szurkolók körében nagyon elterjedt az a nézet, hogy Oscar Piastrit a McLaren szándékosan hátráltatni kezdte azután, hogy az istálló megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet, és az ausztrál ezért volt annyival lassabb Lando Norrisnál Mexikóban. A magyarázat Piastri visszaesésére azonban nem ez.

    Már korábban is lépten-nyomon felmerült, de a Mexikóvárosi Nagydíjon látottak után minden eddiginél nagyobb mértékben elárasztotta a közösségi médiát és a kommentszekciókat az az elmélet, miszerint a McLaren szándékosan hátráltatja Oscar Piastrit, mert Lando Norrist szeretné világbajnokká tenni. Azon túl, hogy ez teljes nonszensz és nem igényelne túl nagy kutakodást lebuktatni a wokingi istállót, ha tényleg visszafogná az ausztrált, az tény, hogy a Holland Nagydíj után Norrisszal szemben még 34 ponttal vezető, Mexikóban 1 pontos hátrányba kerülő Piastri látványosan visszaesett az utóbbi két hétvégén, és nem tudta tartani a csapattársával a lépést.

    Erre azonban nem az a magyarázat, hogy a McLaren kitolt vele – akkor például miért nem csak annyira hátráltatják, hogy azért Max Verstappen előtt legyen, hiszen azt a wokingiak sem akarhatják, hogy a holland kiénekelje a sajtot a szájukból –, hanem az, hogy Piastri vezetési stílusa nagyban különbözik Norrisétól.

    Norris, McLaren
    Fotó: Hector Vivas/Getty Images

    Miként azt Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke is említette, Norris alapvetően erősebb Piastrinál olyan körülmények között, amikor alacsonyabb a tapadás és az autó többet csúszkál – ez általában megfigyelhető versenyen az etapok végén, kopottabb gumikkal haladva, vagy az első szabadedzéseken is, amikor a pálya a legrosszabb állapotában van.

    Norris ugyanis nagyon érzékeny az első tengelyre a kanyarbejáratokon, és ha olyan autót kap – amilyet Szingapúrban például nem kapott –, amellyel nagyon érzi a tapadási viszonyokat, akkor a bekormányzással és a fék/gáz egyensúlyozásával rendkívül jól tudja felépíteni a tapadást az első tengelyen alacsonyabb tapadási viszonyok mellett is, majd a kanyarban apróbb csúszásokkal képes a határon maradni.

    Ezzel szemben Piastri a stílusából adódóan szeret később fékezve, nagyobb bekormányzással kanyarodni, amely során nincs meg az a fajta átmenet a gáz- és fékpedál használatban, mint Norrisnál, aki először csökkent a gázálláson, majd már a fékre lép, amikor még bizonyos mértékig továbra is gázt ad. Piastri ezzel szemben padlógázról hirtelen leszállva megy át a fékezési fázisba, ami a jól tapadó pályákon működik, alacsony tapadásnál azonban, amikor az autó egy bizonyos módon csúszik, nem adja meg a kellő magabiztosságot, a versenyző pedig habozni kezd a kanyarbejáraton, mert nem érzi a számára kellő mértékű tapadást. Ezt a mexikói időmérő fedélzeti kamerás felvételein is látni lehetett, hiszen szemre is úgy tűnt, mintha Norris autójának jobban tapadna az első tengelye.

    Két kanyarban szedte össze a hátrányt

    Miként azt Piastri a mexikói verseny után elmondta, a McLaren autója nem változott meg az utóbbi két hétvégére, arra tehát nem lehet fogni a visszaesést. Ami változott, hogy mind Austinban, és főként Mexikóban alacsonyabb tapadású körülményekkel szembesült a mezőny. Utóbbi pályán ehhez pedig még hozzájött a brutálisan sima aszfalt, ami még hangsúlyosabbá tette Piastri nehézségeit.

    Oscar Piastri, McLaren
    Fotó: Sam Bloxham/LAT Images

    Mert mint arra Mark Hughes a Motor Sport Magazine-on megjelent cikkében rámutatott, az Autódromo Hermanos Rordíguez is azon pályák közé tartozik, amelyeken egy körön a kulcs az első gumik felmelegítése az első kanyarra úgy, hogy ez nem jár együtt a hátsó abroncsok túlmelegítésével az utolsó szektorra. És mivel a rendkívül sima felületben a gumi nem tud kellően megkapaszkodni, ez sokkal nehezebb feladat, mint a többi, hasonló kihívásokat támasztó helyszínen (Barcelona, Hungaroring, Abu-Dzabi).

    Ugyanis mivel nem tapad úgy az aszfalt, a gumi magjának körökbe telik elérni az ideális hőmérsékletet. A gumi egy mért körön ezért még túl merev, a szerkezete nem hajlik úgy, mint más pályákon, így nem képes annyira ellenállni az erőhatásoknak. A tapadás generálása így a futófelületre hárul, amely emiatt hajlamos a túlmelegedésre, és ha ez megtörténik, akkor onnantól már mindegy, a gumi teljes szerkezete nem fog megfelelően működni (mivel a futófelület kevesebb energiát fog adni a karkasznak, amely így merev marad.)

    Mivel Norris a saját stílusából adódóan képes volt megugrani ezt a feladatot, a pole-t érő körében is már üzemmeleg első gumikkal érkezett meg az egyes kanyarba, míg a tőle a teljes kör során 0,588 másodperccel elmaradó, 8. időt autózó Piastri nem. Ennek a hátránynak az ausztrál közel a felét, 0,25 másodpercet az 1-es kanyarban szedte össze, 0,343 másodpercet pedig az elnyújtott utolsó kanyarban kapott, mert addigra túlmelegedtek a hátsó gumijai. Két kanyarban összesen tehát 0,593 másodperccel volt lassabb Norrisnál, míg az alacsony tempójú 4-5-6-os kombinációban például hozott a másik McLarenen. Mindez azt mutatja, hogy Norris egyszerűen jobban megoldotta az alacsony tapadás által elétett feladványt.

    Hughes a mindenki számára elérhető telemetria alapján pedig még kicsiti tovább is elemezte a két, Piastri számára legnagyobb idővesztéséget hozó kanyart. Ebből az látszott, hogy az utolsó kanyarban az ausztrál a vezetési stílusából adódóan nem tudta úgy elfordítani az autót, mint Norris, ettől alulkormányzottabb volt a bejáraton, amitől a gázadás pillanatában nagyobb kormányszöget használt és ettől túlkormányzottá vált a kijáraton, ami csak tovább melegítette a hátsó gumikat.

    Az 1-es kanyarban pedig ugyanez volt a helyzet: a fékezési fázis megkezdése előtt Norris részben felengedte a gázt, majd rövid ideig átfedésben volt a fékezés kezdet fázisa és a még meglévő gázadás. Piastri ellenben később kezdett fékezni, de padlógázról azonnal teljes erejű fékezésre váltott, azaz nincs átfedés. Ez azért lényeges, mert Norris a két pedál átfedésben történő használatával képes korábban rotálni az autót a kanyarba, amelybe így nagyobb sebességet vihet be. Ez megfigyelhető volt a 2-es kanyarban is, amelynek leglassabb részén Norris 11 km/órával (112 km/óra) volt gyorsabb Piastrinál (101 km/óra), ami természetesen a köridőben is jól látható.

    A McLaren tehát nem változtatott az autókon, nem hozott új fejlesztést sem Austinba, sem Mexikóba – miként a hátralevő versenyekre sem fog –, egyszerűen Piastrinak ment nehezebben az alkalmazkodás a különleges körülményekhez. Ezt egyébként ő maga is felismerte az időmérő után, így a futamra változtatott a vezetési stílusán.

    Jelenleg pedig semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy a következő versenyhétvégén, Brazíliában ne lenne ismét rendkívül szoros a csata két McLaren-pilóta között, hiszen a mezőny visszatér egy, tapadási szempontból hagyományosabb helyszínre, így Piastri is jobban boldogulhat majd a számára természetes stílussal, mint ahogy Mexikóban és Austinban boldogult.

  • Itt a vége, visszavonul a korábbi F1-es világbajnok

    Itt a vége, visszavonul a korábbi F1-es világbajnok

    Azt már korábban is tudni lehetett, hogy 2026-tól nem vállal teljes szezont, de most megjött a bejelentés is, hogy felhagy a profi autóversenyzéssel Jenson Button, 2009 Forma–1-es világbajnoka.

    A 45 esztendős brit az elmúlt két szezonban a Team Jota csapat tagjaként versenyzett a hosszú távú sportautó-világbajnokságban, és már korábban bejelentette, hogy visszalép a teljes munkaidős versenyzéstől. Ám most arró is beszámolt, az F1-ben 2000 és 2017 között 306 nagydíjon induló, ez idő alatt 15 győzelmet és egy világbajnoki címet nyerő Button most azt is közölte, hogy a jövő hétvégi bahreini 8 órás lesz profi autóversenyzői pályafutásának utolsó futama.

    „Ez lesz az utolsó versenyem. Mindig is szerettem Bahreint, szerintem egy szórakoztató pálya, és igyekszem a lehető legjobban élvezni, mert ez lesz a profi autóversenyzői karrierem vége” – nyilatkozta az F1-es visszavonulása óta a hosszú távú versenyés mellett különböző szakágakban, többek között az Extreme E-ben sorozatban és a ralikrosszban is megforduló pilóta a BBC Radio Somersetnek.

    Button
    Button utolsó csapata, a Jota színeiben | Fotó: Hertz Team Jota

    „Nagyon élveztem az időmet a Jotával a WEC-ben, de az életem mostanra túlságosan elfoglalt lett, és nem lenne fair sem a csapattal, sem magammal szemben, ha 2026-ra is belevágnék, miközben tudom, hogy nem tudok rá elég időt szánni – mondta Button, aki így több időt tölthet a családjával. – A gyerekeim négy- és hatévesek, és ha egy hétig távol vagy, rengeteg mindenről lemaradsz, ezt az időt soha nem kapod vissza. Úgy érzem, az elmúlt néhány évben sok mindenről lemaradtam, ami rendben is volt, mert tudtam, hogy ez ezzel jár, de nem vagyok hajlandó még egy szezont így végigcsinálni.”

    Noha a profi autóversenyzéstől visszavonul, szórakozásból Button továbbra is szeretne versenyezni saját klasszikus autóival, így alighanem láthatjuk majd például az általa is előszeretettel látogatott goodwoodi rendezvényeken.

    „Vannak klasszikus autóim, amiket imádok versenyeztetni, és ez azért izgalmas számomra, mert az enyémek, az én tulajdonom, és imádom a mechanikai oldalát. Teljesen más, mint a WEC-ben vagy az F1-ben használt autók – sokkal közvetlenebb kapcsolatod van velük, amit nagyon szeretek. Amikor „heel and toe” technikával váltasz, próbálod eltalálni a tökéletes sebességfokozatot, nincs leszorítóerő, minden tisztán mechanikus.”

  • Nem hagyja magát és perre megy az elnökjelölt az FIA ellen

    Nem hagyja magát és perre megy az elnökjelölt az FIA ellen

    Beperelte a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) annak egyik elnökjelöltje, Laura Villars, aki a demokratikus normák miatt támadja a szövetség. Az első meghallgatást november 10-re tűzték ki.

    Mint ismert, korábban négyen is bejelentették indulási szándékukat az FIA közelgő, december 12-i elnökválasztásán, de végül csak a jelenlegi elnök, Mohammed Ben Sulayem lesz jogosult indulni. Ennek az az oka, hogy a szabályok előírják, az elnökjelölteknek hét alelnökből álló csapatot kell összeállítaniuk, és mindegyik alelnöknek az FIA hat globális régiójának egyikéből kell érkeznie. Dél-Amerikából azonban csak egyetlen személy, Fabiana Ecclestone jogosult az alelnöki posztra, és mivel Bernie Ecclestone felesége Ben Sulayem listáján szerepel, senki más nem képes teljesíteni a feltételeket az induláshoz.

    Méltányosságról és tisztességről beszél az FIA, miután elnöke diktátorokat megszégyenítő módon takaríthatta el a kihívóit

    Miután Tim Mayer, Sulayem legfőbb kihívója is visszalépett és élesen kritizálta a szerinte csak a demokrácia illúzióját fenntartó, valójában nem demokratikusan működő FIA-t, a jelenlegi elnöknek nem maradt ellenfele. Villars azonban már korábban jelezte, hogy jogi lépéseket fog tenni, most pedig egy úgynevezett référé-eljárás keretében pert indított a szövetség ellen. Ez azt jelenti, hogy a párizsi bíróság a lehető leghamarabb összeül és ideiglenes döntést hoz az ügyben.

    Villars azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze az FIA-t az elnökválasztás elhalasztására, amíg a vita végleges jogi rendezése meg nem történik. „Kétszer is próbáltam konstruktív párbeszédet kezdeményezni az FIA-val olyan alapvető kérdésekben, mint a belső demokrácia és a választási szabályok átláthatósága – áll Villars közleményében. – A kapott válaszok azonban nem voltak méltók a helyzet súlyához. Nem az FIA ellen cselekszem, hanem az FIA érdekében. A demokrácia nem fenyegetés az FIA számára, ez az ereje.”

    A közlemény szerint a bíróság mindkét felet meghívta egy egyeztető ülésre. „Ugyanazzal a hozzáállással megyek majd erre a mediációs meghallgatásra, mint amit kezdettől fogva képviselek – nyugalommal, nyitottsággal és eltökéltséggel. Remélem, ez végre őszinte párbeszédhez vezet majd, egy modernebb, igazságosabb és tagjaihoz közelebb álló FIA érdekében” – mondta Villars, akinek ügyvédje, Robin Binsard a BBC Sportnak hozzátette: „Sürgősségi, óráról órára történő idézést kaptunk, ami azt mutatja, hogy a bíróság komolyan veszi az FIA-n belüli súlyos demokratikus hiányosságokat, valamint azokat az alapszabály- és szabályszegéseket, amelyeket bejelentettünk.”

    Villars lépését Tim Mayer FIA Forward kampánya is üdvözölte, és közölte, minden segítséget megad. „Ahogy Austinban, Texasban bejelentettük, etikai panaszt nyújtottunk be a választással kapcsolatban. Eddig még választ sem kaptunk az FIA-tól. Ez tökéletesen tükrözi a szövetség választási eljárásának tapasztalatait, és megfelel annak, amit Laura kampánya is átélt. Támogatjuk Laura lépését, amely fontos előrelépés a demokrácia és az átláthatóság érdekében szükséges reformok megvalósításában. Csapatunk minden tudásával és tapasztalatával segíteni fogjuk erőfeszítéseit, végső soron abban a reményben, hogy az FIA tagszervezetei számára valóban nyílt választás valósulhasson meg” – áll az FIA Forward közleményében.

    Az FIA szóvivőjét eközben a BBC idézi: „Az eljárás jellegéből adódóan az FIA nem tud kommentárt fűzni ehhez a jogi ügyhöz, és további megjegyzést sem fog tenni az ügyben.”

    Mohamed Ben Sulayem, FIA
    Ellenfele nem hagyja, hogy Ben Sulayem csak úgy behúzza a közelgő választást | Fotó: FIA

    A BBC azt is megjegyzi, hogy a választási folyamatot korábban már kétszer is megtámadták: David Ward brit jelölt 2013-ban ideiglenes bírósági végzést szerzett, amikor Jean Todt ellen indult; Ari Vatanen, korábbi raliversenyző pedig 2009-ben mediációt kezdeményezett, amikor Todt ellen indult, miután Max Mosley úgy döntött, nem indul újra.
    Végül mindkét férfi vereséget szenvedett a választáson.

    A BBC hozzáteszi: Amennyiben Villars megnyeri a pert, az elnökválasztási folyamatot valószínűleg felfüggesztik addig, amíg le nem zárul egy vizsgálat arról, milyen irányítási folyamatokat kell megváltoztatni az FIA-n belül. Ha ez a vizsgálat tovább tartana, mint a választásig hátralévő idő, Ben Sulayem hivatalban maradna, de csak ügyvivői mandátummal, ami megakadályozná, hogy jelentős döntéseket vagy változtatásokat hozzon. A bíróság akár egy külső ügyvivőt is kinevezhetne, hogy biztosítsa a helyzet tisztaságát.

  • Volt McLaren alkalmazott szólalt meg arról, kivételezik-e a csapat Norrisszal

    Volt McLaren alkalmazott szólalt meg arról, kivételezik-e a csapat Norrisszal

    Felkapott téma jelenleg, hogy a McLaren Lando Norrist részesíti előnyben Oscar Piastrival szemben.

    A Mexikóvárosi Nagydíj hétvégéjén látottak csak felerősítették azokat, a főként a drukkerek részéről érkező hangokat, melyek szerint a McLaren Lando Norrist favorizálja Oscar Piatrival szemben, és az utóbbi két hétvégén az ausztrál pilóta nem véletlenül küszködött, aminek eredményeként már nem ő vezeti a pontversenyt. Az ausztrál SEN rádió azonban megszólaltatta a McLarennél az idei évig teljesítményedzőként dolgozóm, a wokingi istállót belülről jól ismerő Kim Keedle-t, aki szerint nincs szó ilyesmiről.

    „Mindig vannak hullámvölgyek és hullámhegyek az F1-ben Mindketten erős pilóták, és Norris visszavágása várható volt. Az utóbbi néhány pálya nem tartozik Oscar erősségei közé, de rendben lesz. Világbajnokságot nyerni nem könnyű, de biztos vagyok benne, hogy meg fogja oldani” – szemlézte a Yahoo Sport Keedle-t rádiónak mondott szavait.

    „Tudom, hogyan működik a McLaren, és jól kezelték ezt házon belül, de megértem, hogy kívülről gyanúsnak tűnhet – folytatta a korábbi McLaren-alkalmazott. – A nehézség az F1-ben az, hogy a szezon során rengeteg a fejlesztés. Az elején a McLaren volt a leggyorsabb autó, aztán a Red Bull utolérte őket, miközben a Mercedesnek és a Ferrarinak is vannak erősebb versenyei. Ehhez jön még egy kis önbizalomvesztés és pár rossz verseny Oscar részéről. Én nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, szerintem minden teljesen tisztességes és átlátható.”

    Piastri is beismerte, amit a McLaren főnöke állított, úgyhogy el lehet felejteni az összeesküvés-elméleteket

    A Yahoo ugyankkor idézi az ausztrál F1-es szakértő Cameron van den Dungen szavait is, aki ellenben úgy véli, a McLaren „nagyon is egyértelműen” olyan autóra váltott, amely jobban illik Norris vezetési stílusához.

    „A valóság az, hogy minden technikai erőforrásukat nagyon is egyértelműen abba az irányba vitték, hogy az autó Lando Norris számára legyen optimális – mondta van den Dungen szintén az SEN rádiónak. – Az autó és a pilóta közötti összhang kritikus, így az autót mindig egy bizonyos vezetési stílus köré kell építeni. Amikor két egyenrangú pilótád van, és eltérő stílusban vezetnek, az technikai kihívás. Például Max Verstappen olyan autót szeret, amelynek nagyon érzékeny az első tengelye, ami a hátulját instabillá teheti. Senki más nem szeret ilyen beállítást, de a Red Bull neki építi az autót, és minden csapattársa szenved vele.”

    „A McLaren egész évben Piastri stílusának megfelelő autóval versenyzett, de a legutóbbi fejlesztések és módosítások egyértelműen Lando számára működnek jobban. Oscar most azon dolgozik, hogy alkalmazkodjon ehhez a stílushoz, de az utóbbi két versenyen ez még nem sikerült neki.”

    Van den Dungen hozzátette, hogy a következő futamok helyszínei elvileg jobban fekszenek majd Piastrinak, hiszen az Egyesült Államokban és Mexikóban eddig sosem szerepelt jól.

    Piastri a mexikói futam után egyébként elmondta, az időmérőt követően egyértelművé vált a számára, hogy nagy változtatásra van szüksége a vezetés terén. „Az utóbbi hétvégéken teljesen másképp kell vezetnem az autót, ami elég furcsa, ha az előző 18 versenyen jól működött minden. Ma kipróbáltunk néhány dolgot, és megnézzük, ezek hozzák-e majd a kívánt eredményt” – tekintett előre az összetett első helyét Norrisszal szemben elveszítő pilóta.

  • Verstappen fellélegezhet, távolabb került az eltiltástól

    Verstappen fellélegezhet, távolabb került az eltiltástól

    Az idei Spanyol Nagydíjon George Russellt kilökő Max Verstappenről akkor nehezen hittük el, hogy ilyen stílusban versenyezve 11 futamon át nem fog egyeten büntetőpontot sem kapni, de a négyszeres világbajnok pontosan ezt tette, így egy lépéssel távolabb került az eltiltástól.

    A holland a barcelonai futamot követő két versenyen mindössze egyetlen pontra volt az egyfutamos eltiltástól, majd miután két pontja elévült, három egységre került. A veszély tehát nem múlt el, hiszen egészen a múlt hétvégéig – a Mexikóvárosi Nagydíjat is beleértve – nem gyűjthetett háromnál több büntetőpontot, most azonban hárommal csökkent a pontmennyisége (kettőt tavaly Mexikóban kapott Norris leszorításáért, egyet pedig Brazíliában a VSC-fázis alatti nem megfelelő lassításért).

    Max Verstappen önpusztító énje miatt juthat az eltiltás sorsára

    Verstappen a Brazil Nagydíjra tehár már csak 6 ponttal utazik annak ellenére, hogy Mexikóban több incidensbe is belekeveredett: a rajt után levágta a pályát, majd a 6. körben nekikoccant Lewis Hamiltonnak, utána pedig még egyszer rövidített.

    És nemcsak Verstappennek, hanem Oscar Piastrinak is évültek el büntetőpontjai, így neki 6 helyett már csak 4 pontja lesz Interlagosban.

    Ráasásul az egész mezőnyből a legtöbb ponttal rendelkező Ollie Bearman is fellélegezhet, hiszen miután 2 pontra volt az eltiltástól, a brazil futam előtt 2 pontja elévül, amivel 8-ra csökken az összpontszáma.