Legyen szó bármilyen sportágról, amikor véget ér egy hosszú időn át tartó sikerszéria, az adott csapat tagjainak körében óhatatlanul felmerül, hogy itt az ideje a váltásnak. Nem véletlenül kaptak szárnyra a találgatások Lewis Hamilton jövőjéről sem, de ugyanezen logika mentén a Mercedes bármely tagjának maradását meg lehet kérdőjelezni.
Toto Wolff, az istálló ügyvezető igazgatója és csapatfőnöke azonban nem tervezi, hogy a részesedését eladva a Maldív-szigeteken töltse jól megérdemelt visszavonulását, hanem inkább marad, hogy megpróbálja újra sikerre vezetni az istállót.
„A probléma az, hogy belehalnék a Maldív-szigeteken abba, ha nem csinálhatnám azt, amit itt csinálok – válaszolta az 50 esztendős üzletember az Autosport kérdésére. – A ténykedés a csapatban és a csapat fejlesztése az, amit igazán élvezek. A Forma-1 robbanásszerűen fejlődik. Bevételi oldalon nagyon jól mennek a dolgok, ez pedig pontosan az, amit egész életemben csinálni akarok. Ebből a szempontból még nem merült fel bennem, hogy ennyi volt. Az olyan lenne, mintha egy projektmenedzser vagy alkalmazott azt mondaná: »Ezzel most végeztem, a legjobb eredménnyel akarok távozni, úgyhogy ennyi volt.« Engem azonban ez nem állít meg, úgyhogy folytatom.”
Jöhet az első vereség
Nagyon úgy tűnik, hogy – legalábbis a konstruktőri pontversenyben –az idén győzheti le először bárki a Mercedest a 2014 óta tartó hibrid-korszakban. Ennek oka természetesen az, hogy az idei autó nagyon nem úgy muzsikál, ahogyan kellene neki, és egyelőre nem igazán látszik a fény az alagút végén.
Miután a csapat összetétele szakember oldalon lényegében változatlan maradt, Wolffnak feltették a kérdést, hogy szerinte az emberei elveszítették-e azt a képességüket, hogy ütőképes autót építsenek. „A spontán válaszom az, hogy ezt nem lehet elfelejteni. A pályán zajló dolgok azonban mást tanítanak nekünk. Mindig alázatosnak kell maradnunk, mi pedig azok vagyunk, és azt mondjuk: »Basszus, ezt igazán elszúrtuk.« Ezt most el kell fogadni” – ismerte be az osztrák.
„Hogy hol rontottuk el? Az én időm alatt nyolcból nyolc alkalommal taroltunk, most pedig a rossz útra tévedtünk. Nem ugyanaz, mintha csak három tizedes lemaradásban lennénk. A személyiségfejlődésünk és a csapat értékeinek szempontjából azonban bármennyire is rossz érzés most ez, fontos a fejlődésünk szempontjából. Senki sem csalhatatlan, ezt most is láthatjuk. De a csapat képes arra, hogy változtasson a dolgok menetén” – jelentette ki.
Nemcsak az idei autójával, hanem londoni szomszédaival is meg kell küzdenie Lewis Hamiltonnak. A hétszeres világbajnok ezt a csatát végül megnyerte.
Noha csapatával együtt igencsak rosszul kezdte az idei szezont, Lewis Hamilton figyelmét nem csak a Forma-1-ben zajló események kötik le. Persze nem meglepő, hogy a hétszeres világbajnok egyéb dolgaival is bekerül a hírekbe; most éppen azzal, hogy összetűzésbe keveredett londoni szomszédaival, amiért ki akart vágatni egy fát. A bíróság végül neki adott igazat.
Hamilton 2017-ben vásárolt magának egy kastélyt Londonban, a BBC általt támogatott, az Egyesült Királyság területén a helyi, demokráciával kapcsolatos ügyekkel foglalkozó szolgálat (LDRS)jelentése szerint azonban azóta „a lábát sem tette be oda.”
Az LDRS szerint Hamilton viktoriánus stílusban épült kastélyához jókora kert és magánút is tartozik, és bár a hétszeres világbajnok nem lakik ott, mióta öt éve 18 millió fontért megvásárolta az ingatlant, számos munkát végeztetett a területen.
Többek között fémkapukat és falat is építtetett, hogy kizárja a kíváncsi tekinteteket, korábban pedig engedélyt szerzett egy vadgesztenyefa visszavágására. Ebben az egyik szomszédja is támogatta, mondván a fa odavonzotta a galambokat, akik rendszeresen a kertjébe piszkítottak.
Hamilton mostani akciója – akárcsak a kertben egy régi nyaraló lebontására és újjáépítésére vonatkozó tervei 2020-ban – azonban a hírek szerint több szomszédot is feldühített. A lakosok azt mondták a Royal Borough of Kensington and Chelsea (RBKC) tanácsának, hogy Hamilton „elpusztítaná a természetet” azzal, ha a kivágatná az otthona mellett álló cukorszilvafát.
A BBC szerint ugyanakkor a fa javarészt már halott volt és a többi része is haldoklott, így a tanács engedélyezte annak a kívágását, illetve egy magnólia visszavágását is. Hamilton azóta új fát ültetett a kivágott fa helyére.
Nehéz helyzetbe kerülhet az FIA a soron következő futam előtt, sajtóhírek szerint ugyanis az F1 mindkét versenyigazgatója, Niels Wittich és Eduardo Freitas is elkapta a koronavírust.
Több forrás, köztük a RacingNews365 is arról számolt be, hogy a Forma-1 idei szezontól kinevezett két versenyigazgatója, Niels Wittich és Eduardo Freitas is koronavírusos lett, részvételük így kérdésessé vált a május 6-8-ig esedékes Miami Nagydíjon. Amennyiben egyikük sem fog tudni elutazni az Egyesült Államokba, az FIA-nak sürgősen helyettest kell találnia.
A helyzetet nehezíti, hogy tengerentúli futam következik, a páros legalább egyik tagjának tehát már az Egyesült Államokba utazáshoz negatív tesztet kellene produkálnia, mert anélkül oda sem repülhetnek a helyszínre. Ez lényegesen csökkenti a felépülésre rendelkezésre álló időt.
Az egyelőre nem világos, hogy amennyiben egyikük sem gyógyul meg időben, ki ugorhat be a versenyigazgatói székbe, de a Sky Sports értesülései szerint a tavalyi idény után leváltott Michael Masi nem szerepel az opciók között. A legvalószínűbb így az, hogy a korábban Charlie Whiting jobbkezeként tevékenykedő, a sportágba az idei évtől tanácsadóként visszatérő Herbie Blash lehet ideiglenes versenyigazgató.
A Sky Sports azt sem tartja kizártnak, hogy a Miami Nagydíjon a helyettes versenyigazgató szerepére kijelölt Colin Haywoodot léptetik elő erre az egy futamra, de Scot Elkins, a DTM versenyigazgatójának kinevezése is megfontolás tárgyát képezi.
Az FIA a RacingNews365.com-nak megerősítette, hogy Wittich valóban koronavírusos, Freitasról azonban nem mondott semmit. Noha a páros tagjai eredetileg három versenyenként váltották volna egymást, az első négy futamon egyaránt Wittich teljesített szolgálatot, Freitas pedig csak helyettesként funkcionált ott, ahol jelen volt. A portugál először várhatóan a május végi Spanyol Nagydíjon ülhet az F1 versenyigazgatói székébe.
Az Autosport eközben azt írta, Freitas eleve a WEC spái fordulóján teljesítene szolgálatot a jövő héten, így abban az esetben sem utazna Miami-ba, ha időben negatív lenne a tesztje. Az amerikai szabályozások szerint az országba lépést megelőző 24 órán belül kell produkálni a negatív tesztet.
Módosított a véleményén és elismerte hibáját az Emilia Romagna Nagydíj rajtja után Carlos Sainzot kilökő Daniel Ricciardo.
Noha a futam közben a rádióban még azt mondta, hogy nekilökték Carlos Sainznak, a verseny után Daniel Ricciardo magára vállalta a felelősséget a rajt után történt balesetért. Az ausztrál pilóta a Tamburello-sikánba érve a spanyol Ferrarijának bal oldalán haladt, majd befordulva megpöckölte azt, amitől Sainz a kavicságyba pördült és kiesett. A McLaren pilótája tovább tudott menni, de visszaesett az utolsó helyre, később pedig a versenyt is ott fejezte be.
„Először azt hittem, hogy valaki nekilökött Carlosnak, de valójában én mentem neki, majd utána kaptam egy kis segítséget – utalt arra Ricciardo, hogy Valtteri Bottas nekiment, de már csak azután, hogy ő kilökte Sainzot. – Tudtam, hogy az egyes kanyarban össze szokott szűkülni a hely, én pedig rámentem a kerékvetőre, hogy egy kicsit több helyem legyen. De amint ráhajtottam, elkezdtem lecsúszni róla, majd csúszta és csúsztam, Carlosnak pedig be kellett fordulnia, hogy utána jobbra tudjon kanyarodni, én pedig nekimentem az autója hátuljának.”
„Amint megütöttem, láttam, hogy megpördül. Arra gondoltam, hogy ez nem valami mókás. A saját versenyemet és az övét is tönkretettem. El kell számolnom ezzel, de nem arról volt szó, hogy elfékeztem magam és belerohantam. Nehezek voltak a körülmények.”
A mezőny még alig indult el, Sainz már keresztbe is állt Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool
Ezzel együtt Ricciardo közvetlenül a leintés után hajlott arra, amit a felügyelők is döntöttek, azaz, hogy sima versenybaleset volt, és nem tehetett mást. „Meg fogom nézni a belső kamerás felvételeket, hogy lássam, csinálhattam-e volna valamit másképp, vagy egyszerűen annyira csúszós volt a kerékvető, hogy nem tehettem volna többet.”
„Az ember fejben azt mondja, »lehettem volna óvatosabb, mehettem volna lassabban.« De amint te leszel ez az ember, valaki más fogja ezt csinálni veled, vagy szúr be melléd. Azzal, ha visszafogottabb vagy, olykor nagyobb veszélybe sodrod magad, mert közrefognak, vagy ilyesmi. Úgyhogy ez nehéz. De meg fogom nézni a fedélzeti kamerás felvételt, utána pedig megkeresem Carlost, hogy bocsánatot kérjek. A bocsánatkérés persze semmin nem változtat, de most ez minden, amit tehetek.”
Sainz: El kell fogadni a nehéz pillanatokat
A Ferrari versenyzője tárgyilagosan összegzett: „Valamiért Daniel ráhajtott a kerékvetőre. Én elég nagy helyet hagytam neki, de ő elveszíthette a kontrollt az autója eleje fölött, és nekem koccant, így ismét a kavicságyban ragadtam.”
Sainz ezzel zsinórban másodszor nullázott, miután az Ausztrál Nagydíjat is a kavicságyban fejezte be, noha arról ő tehetett. A pontversenyben a harmadikról az ötödik helyre visszacsúszó spanyol úgy áll az újabb kieséshez, hogy az ilyen nehéz időszakok minden sportoló életében előfordulnak, és egyszerűen csak túl kell esnie rajta,
„Egyértelműen kemény pillanat ez, jó versenyt akartam futni a szurkolóink előtt. Volt hátra még 63 kör, úgyhogy nem jó, hogy már a második kanyarban kilöktek. Egy sportember életében azonban mindig vannak ehhez hasonló kemény időszakok, és most rajtam van a sor, hogy túlessek ezen. Amíg keményen dolgozom, előbb-utóbb jönni fognak a jó pillanatok” – tekintett előre.
Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke tisztában van vele, hogy Sebastian Vettel előrelépést akar látni, és egyelőre nem kötelezi el magát a folytatás mellett Aston Martinnal.
Miként azt az Emilia Romagna Nagydíjat a 8. helyen záró, ezt az eredményt győzelemként értékelő Sebastian Vettel korábban elmondta, az idei szezon során látottakon múlhat, hogy 2022 után is marad-e a Forma-1-ben. A négyszeres világbajnok úgy fogalmazott: nem árul zsákbamacskát, és „az idő majd úgy is választ ad arra, hogy miként kell döntenem.”
Emellett hozzátette: nem tudja, hogy itt lesz-e jövőre, mert előtte meglátja, hogy milyen lesz az idei év, és majd az alapján dönt. Mike Krack, az Aston Martin idei szezon előtt kinevezett csapatfőnöke mindenesetre világossá tette, hogy az ő céljuk biztosan Vettel megtartása lesz.
„Természetesen nem fogok szerződésekről beszélni, de nyilvánvaló, hogy ha van egy olyan pilótád, mint Sebastian Vettel, akkor úgy motiválhatod, ha olyan autót adsz neki, ami méltó az általa képviselt minőséghez. Bolondok lennénk nem megpróbálni megtartani őt” – idézi a német szakembert a grandprix247.com
Kracket szembesítették Vettel azon szavaival is, hogy egyelőre nem tudja, maradni fog-e. Főnöke megértő volt az idei szezon végéig szerződéssel rendelkező világbajnokkal.
„100%-ban megértem, hogy miért mondta ezt. Fejlődést akar látni. Azt, hogy előrelépünk az autóval, mert ő nem olyasvalaki, aki a 18. vagy a 16. helyért akar küzdeni. Úgyhogy teljes mértékben megértem a szavait, és rajtunk múlik, hogy biztosítsuk neki az eszközt, amire szüksége van ahhoz, hogy jól teljesítsen.”
Tovább bukdácsolt Mick Schumacher Imolában, ami mellett már Ralf Schumacher sem mehetett el szó nélkül.
Mick Schumacher újabb gyenge hétvégén van túl, amelyen ismét nem szerzett pontot, miközben csapattársának négy futamból ez már harmadszor sikerült. A 23 esztendős pilóta a 10. helyről kezdhette a versenyt, de már a rajt után megpördült, amivel tulajdonképpen minden esélyét elveszítette arra, hogy pontot szerezzen, de biztos, ami biztos, a verseny későbbi szakaszában még egy piruettet bemutatott, aminek köszönhetően az utolsó előtti helyen zárt.
„Sajnos már az elején pozíciókat veszítettem, majd onnan kellett felzárkóznom, ami elég nehéznek bizonyult. A Williams nagyon gyors volt az egyenesekben, így esélyem sem volt elmenni mellette. Reménykedtünk benne, hogy jobb lesz a tempónk, úgyhogy az eléggé szerencsétlen nap volt, de mindig tanulunk valami újat. Próbálunk előre tekinteni és legközelebb jobban csinálni” – összegezte a történteket a Haas versenyzője.
Mick nagybátyja, a német Sky szakértőjeként tevékenykedő Ralf Schumacher ezt látva nem is tudta már megvédeni unokaöccsét, és úgy vélte, a Variante Altában Nicholas Latifi üldözése közben történt elfékezés már nem fért bele.
„Ami a rajtnál történt, arról nem sokat tudok mondani. Daniel Ricciardóval is megesett hasonló, úgyhogy ez bárkivel megtörténhet – utalt Ralf a Sky-nak arra, hogy az ausztrál is rontott majdnem ugyanott, és kilökte Carlos Sainzot. – A második hiba azonban már túl sok volt. Muszáj ezt mondanom. Nagyon későn fékezett és hibát követett el. Az ilyesminek nem szabadna megtörténnie” – dorgálta meg unokaöccsét.
A hatszoros futamgyőztes szerint ugyanakkor Micknek nem szabad túlságosan keménynek lennie magával szemben. „Csak reflektálnia kell az egész hétvégére, tapasztalatot gyűjtenie, és legközelebb jobban csinálnia. Sok jó dolog után olykor belefér egy rosszabb hétvége. Aztán minden megváltozhat. Vettel is megcsinálta ezt. Ausztráliában rengeteget hibázott, majd Imolában ismét jól ment. Mick előtt ez példaként lebeghet. Ráadásul Mick jól eligazodik az új pályákon, ezért számítok tőle valamire Miami-ban.”
Hogy Ralf pontosan mit értett az alatt, hogy sok jó hétvége után belefér egy rossz, az rejtély, hiszen unokaöccsének az idén még nem igazán volt jó hétvégéje, Dzsiddában ráadásul a futamot is ki kellett hagynia az időmérőn elkövetett autótörés miatt.
Lewis Hamilton magától hozta fel az imolai verseny után a még a barcelonai tesztek alatt tett kijelentését, és ismerte be, hogy alighanem tévedett. Toto Wolff eközben elmondta, egyelőre miért nem mondanak le az idei autóval követett irányvonalról.
Az Emilia Romagna Nagydíjon a Mercedes nemhogy fejlődött volna a korábbi futamokhoz képest, hanem elérte az idei eddigi mélypontot. Mindezt némileg kozmetikázta George Russell futamon szerzett negyedik helye, de a két Ferrari betlije nélkül alighanem legfeljebb ő is csak hatodik lett volna, miközben Lewis Hamilton a 13. helyett a 15. helyen végez.
A hétszeres világbajnok azt mondta, „kétség sincs afelől, hogy kiszálltam a világbajnoki címért folyó küzdelemből”, ami még úgy is erős kijelentés, hogy csak négy futam telt el a potenciális 23-ból. Hamilton hátránya ugyanakkor több mint két futamgyőzelemnyi az élen álló Charles Leclerc mögött, ami valóban tetemes, és nem úgy néz ki, hogy az idei Mercedesszel egyhamar a győzelmekért tudna harcolni.
Toto Wolff nyilatkozatain is megfigyelhető volt, hogy megváltozott a konstruktőri címvédő által követett narratíva, és már a csapatfőnök is arról beszélt, hogy reálisan nézve nincs helyük az év végi elsőségért folyó csatában.
Hamilton már másként látja
Nem is olyan régen a hétszeres világbajnok még jóformán kikérte magának azt a feltételezést, hogy elszúrták az alkalmazkodást az idei szabályokhoz. Hamilton a barcelonai teszten visszakérdezett, hogy miért is gondolna bárki ilyesmit, majd kijelentette, hogy a Mercedes nem követ el hibákat.
Hamilton Barcelonában még biztos volt benne, hogy nem tévedtek rossz útra Fotó: Mercedes AMG Petronas
Imolában ezek után ő maga hozta fel a korábban történteket, és elismerte, hogy talán mégis rossz utat választottak az idei autóval. „Megtesszük, ami tőlünk telik a rendelkezésre álló eszközökkel. Korábban, még Barcelonában feltették nekem a kérdést, hogy mi van, ha elszúrtuk? Én pedig azt mondtam, hogy mi nem csinálunk ilyet, mert mi világbajnokok vagyunk. A tények azonban arról árulkodnak, hogy talán mégis.”
Mi lesz most?
Hamilton elmondta, noha nem akarja feladni az idei évet, aggodalomra ad okot, hogy a problémáikat esetleg hónapokba telik megoldani. A 2022-es szezon feladásáról árulkodott az a kijelentése is, hogy „keményen kell dolgoznunk, hogy biztosítsuk, jövőre ne kerüljünk ilyen helyzetbe.”
A hétszeres világbajnok szerint a legjobb pedig talán az lenne, ha kiderülne, alapjaiban rontották el az idei autó koncepcióját, mert akkor tiszta lappal kezdhetnének, és legalább a következő szezonra visszazárkózhatnának az élmezőnybe.
Wolff azonban a jelek szerint még nem akar ilyen drasztikus lépésekhez folyamodni, már csak azért sem, mert elmondása szerint továbbra sem tudják, hogy mit szúrtak el.
„A veszteségek csökkentése azt jelentené, hogy azt mondjuk, »rendben, hol van az alapvonal? Van-e új kiindulópont, amelyből elindulva nagyobb potenciált tudunk felszabadítani az autóval?« Ha korábban így gondoltuk volna, már öt hónapja elkezdtük volna ezt. De úgy hisszük, hogy a jelenlegi fejlesztési irány az, amit követnünk kell. Meglehetősen nehéz a helyzet. Akkor mondhatjuk, hogy »rendben, minimalizáljuk a veszteségeket és álljunk át a következő évre«, ha értjük, hogy mit rontottunk el. Jelenleg azonban egyszerűen nem tudjuk.”
Alapjaiban rossz lenne a W13-as? Fotó Jiri Krenek / Mercedes AMG Petronas
A Mercedes pedig már csak azért sem teheti meg, hogy teljesen átáll 2023-ra, mert a szabályok jövőre sem változnak, így bármilyen előrelépés az idei autóval a következő szezonra nézve is értékes.
Így aztán valószínűleg azt az utat választják, hogy megpróbálják megoldani az őket leginkább sújtó problémát, és elejét venni a pattogásnak. Ekkor derülhet ki ugyanis, hogy valójában mennyire gyors az egyelőre az ideálisnál nagyobb hasmagassággal működtetett idei autó.
„Nagyon is úgy gondoljuk, hogy a jelenleg befektetett tudományos erőfeszítés segíteni fog abban, hogy alacsonyabb hasmagassággal futtassuk a kocsit. Olyan alacsonyan, ahol úgy hisszük, profitálhatunk az aerodinamikából, amit eddig nem tudtunk megtenni, mert leért az autó alja. Ha képesek leszünk ezt megoldani, jelentős köridőt találhatunk. Ha nem, akkor mást kell kitalálnunk” – mondta Wolff.
Ha pedig a pattogás megoldása után a nagyobb leszorítóerő és csökkenő légellenállás sem fogja őket a Ferrari és a Red Bull közelébe repíteni, valószínűleg nem lesz más hátra, mint újragondolni a hozzáállásukat az új szabályrendszerhez.
Nemcsak az esőben szokás szerint rosszabbul tapadó „poros” ív babrált ki Charles Leclerc-rel az imolai futam rajtjánál. A monacói pilóta a másodikról a negyedik helyre csúszott vissza.
Az Emilia Romagna Nagydíj sprintjének rajtjánál Charles Leclerc több ezer tifosi őrjöngésének közepette lerajtolta Max Verstappent, és már az első métereken átvette a vezetést az időmérőn leggyorsabb hollandtól. Végül nyerni nem tudott, de ő és az olasz drukkerek is bíztak benne, hogy vasárnap megismétli a remek rajtot, és ezúttal már sikerül megőriznie az első helyet a leintésig.
Leclerc azonban nemhogy nem ismételte meg szombati elrugaszkodását, hanem az ötödik helyről induló Norris is megelőzte, így a Tamburello-sikánba csak negyedikként fordult be. Hozzá kell tenni persze, hogy a szemből nézve a rajtrács bal oldaláról indulók közül többen is rosszabbul rugaszkodtak el, mint a túloldalról rajtolók, ami esőben normális, hiszen jobban kijön a két oldal közötti tapadásbeli különbség.
Leclerc rajtja azonban még így is extrán rossz volt, a fedélzeti kamerás felvételeiből pedig kiderül, hogy nem a fordulatszám esett vissza, hanem egyszerűen kipörögtek a kerekei. A Motorsport olasz kiadása pedig kiderítette, hogy mi hátráltatta a monacóit.
Giorgio Piola, az elismert technikai szakértő a futam előtt a rajtrácson sétálgatva gumitalpú cipőben kis híján elcsúszott, amikor Leclerc autója mellett haladt el. „Az első és a hátsó tengely között van egy aszfaltcsík, ami elképesztően csúszik az esőben. Majdnem elestem, pedig csak sétáltam. El tudom képzelni, mi fog történni Charles-lal, mert egyszerűen nincs tapadás” – jelentette Piola a munkatársainak.
🚨| Charles Leclerc’s poor start in Imola was possibly due to a bitumen asphalt strip in the second grid slot, which was placed to cover the previous starting line.
This asphalt strip (shown below) became more slippery in the rain, and Charles had no grip at the start. 😞 pic.twitter.com/OZySm4Kxdd
A Leclerc rossz rajtjáért részben biztosan felelős új aszfaltréteg
Végül pontosan ez is történt, Robert Chinchero, az olasz Motorsport újságírója pedig utólag közölte: a Ferrarinál megerősítették, hogy Leclerc jól rajtolt, és a hirtelen tapadásváltozás miatt nem volt jó az elindulása.
Hogy miért kellett újraaszfaltozni egy sávot a második rajtkockánál, arról nincs információ, de elképzelhető, hogy az aszfalt repedését tüntették el ily módon.
Váratlan szezon közbeni pilótacsere van készülőben az egyik elismert F1-es riporter információi szerint. Megnéztük, hogy kinek van a legtöbb félnivalója.
Noha még csak négy verseny ment le az idei, 23 futamosra tervezett, jelen állás szerint 22 nagydíjat magában foglaló szezonból, máris jöhet az első változás pilótafronton. A pilótapiac többnyire nyáron, leginkább a nyári szünet végeztével szokott mozgásba lendülni, Albert Fabrega, a spanyol DAZN szakértője azonban állítja, hamarosan meglepő váltás történhet.
A paddock-szerte ismert és elismert újságírónak számító Fabrega nem mondott sokat, ám annyit elárult, hogy két istálló között várható csere.
„A pilótapiac már mozgásba lendült, valami történik. Azt nem mondhatom meg, hogy mi, mert [akitől az információ származik], nem adott erre engedélyt. A távozó kiléte nem lep meg, az érkezőé viszont igen. Csapatok között lesz pilótacsere” – zárta rövidre a fejtegetést.
Lehet, hogy Miami-ba már nem mindenki abban az autóban fog ülni, mint Imolában? Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Az élmezőnyben aligha lesz változás
Természetesen részletekbe menően a mezőny egyik pilótájának szerződését sem ismerjük, de így is akadnak néhányan, akik esetében kizárható a váltás. Ilyen a Red Bull-lal 2028 végéig elköteleződött Max Verstappen, vagy a Ferrari egyaránt 2024 végéig szerződéssel rendelkező kettőse. És hát valljuk be, miért is akarna bármelyikük máshová menni.
Az egyaránt 2025 végéig kontraktussal bíró Lando Norris és Valtteri Bottas csapatváltása sem valószínű, miként az Alpine-nal 2024 végéig szerződött Esteban Oconé sem.
Öt olyan versenyző van, akiknek 2023 végén jár le a szerződése, név szerint Lewis Hamilton, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, George Russell és Kevin Magnussen. Közülük Hamilton nemrég jelentette ki, hogy a gyenge szezonkezdet ellenére esze ágában sincs máshová menni. Csapattársa pedig csak most érkezett a konstruktőri címvédőhöz, és jól is teljesít, így az ő távozását is kizárhatjuk. Hasonló a helyzet Magnussennel, akit a Haas bolond lenne elküldeni azok után, hogy négy versenyből háromszor pontot szerzett, Imolában pedig a csapat történetének legjobb időmérőjét teljesítette.
Maradt Gasly és Ricciardo. Az évek óta remek teljesítményt nyújtó francia legfeljebb akkor akarhatná elhagyni a vele teljes mértékig elégedett Alpha Taurit, ha topcsapatban lenne esélye versenyezni. A Red Bull már többször elmondta róla, hogy 2024-re elveszítheti, ha nem lépteti ismét elő Verstappen mellé, és akár még ez is megtörténhet, hiszen Péreznek csak 2022 végéig szól a szerződése. A mexikóit ugyanakkor most, négy futam után aligha tennék ki. Már csak azért sem, mert remekül teljesít.
Maradt Daniel Ricciardo, akinél már érthető lenne, ha rezegne a léc. Nem úgy tűnik, hogy az ausztrál feljavult az idei szezonra, fizetése pedig alighanem igen magas, így a wokingiak joggal tehetik fel a kérdést, hogy megéri-e nekik finanszírozni a nyolcszoros futamgyőztes küszködését.
A Williamsnél kell keresgélni?
Yuki Tsunoda, Fernando Alonso, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Guanyu Zhou, Nicholas Latifi, Alex Albon, Mick Schumacher. Ők azok, akiknek az idei szezon végén lejár a szerződése. Illetve ott van Lance Stroll is, akinek a szerződéséről nincs információ, de mivel az apjáé a csapat, amelyben versenyez, az ő helye “eléggé” biztosnak tekinthető.
A többiek közül Pérez, Alonso és Tsunoda az, aki viszonylag biztonságban érezheti magát a teljesítménye okán. Zhou újonc, így őt biztosan nem teszik lapátra, és rá sem lehet azt mondani, hogy ne kezdte volna jól az évet, hiszen Bahreinben pontot szerzett. Ráadásul kínai, annak minden anyagi előnyével.
Ami Sebastian Vettelt illeti, az ő jövője fölött hatalmas kérdőjel lebeg. Ausztráliában esett-kelt, ez azonban még inkább a koronavírus miatti két futamos kihagyásának volt betudható. Imolában aztán magára talált, és remek versenyzéssel megszerezte az Aston Martin idei első pontjait. Saját elmondása szerint sincs még eldöntve, hogy jövőre is a mezőny tagja lesz-e, de a silverstone-i gárda a jelek szerint ragaszkodik hozzá, és egyébként sem a pilóták jelentik a jelenlegi legnagyobb problémáját, hanem a gyengécske autó. Az pedig szinte kizárható, hogy Vettel belemenne egy csapatváltásba – főleg a szezon közben – és nem a visszavonulást választaná, ha már nem kell az Aston Martinnak.
Vettel inkább az év végén távozhat, mintsem, hogy szezon közben csapatot váltson Fotó: Aston Martin F1 Team
Maradt Albon, Latifi és Schumacher. Közülük Albonnak valószínűleg nincs félnivalója, és a Williams sem akarhatja elküldeni, miután egyelőre csak ő tudja kihozni az idei autóból, ami benne van, vagy talán még egy kicsit annál is többet.
Latifi viszont már más tészta. A kanadai pilótát az F1-be kerülésekor sem lehetett a jelen egyik nagy tehetségének nevezni, George Russell pedig két szezonon át feltörölte vele a padlót. Russell renoméját ismerve ezt még talán el lehetett fogadni, de az már igen kínos a 26 esztendős pilótának, hogy az egy éves kihagyással visszatérő Albon is ugyanezt teszi vele.
Mindennek tetejébe ott vannak a sorozatos hibák és autótörések, amelyek a költségplafon miatt rendkívül érzékenyen érintik a Williams-t, amely a pénzét inkább költené fejlesztésekre, mint töréskárra. Persze Latifi szép kis summát hoz a csapatnak, ám a Dorilton Capital tavalyelőtti érkezésével ez már kevesebbet nyomhat a latba, mint nyomott akkor, amikor a Williams-család leigazolta a kanadait. Az új tulajdonos pedig a roncsderbit látva mondhatja azt, hogy ebből most volt elég.
Latifit Albon is elveri Fotó: Williams Racing
És itt jön a képbe Mick Schumacher, aki nagyjából ugyanazt mutatja be a Haasnál, amit Latifi a Williamsnél. Rengeteget hibázik, volt már egy hatalmas balesete, és fényévekre van a csapattársa tempójától. Ráadásul Carlos Sainz szerződéshosszabbításával az is eldőlt, hogy hacsak valami csoda nem történik, a Scuderia idei tartalékja nem lesz a vörösök állandó pilótája 2025 előtt, ha egyáltalán lesz valaha. A mostani teljesítménye alapján inkább az a valószínűbb, hogy soha.
Fabrega azt mondta, a távozó személye nem lepi meg, az érkezőé viszont igen. Ezt mondjuk nehéz értelmezni, hiszen csak nézőpont kérdése, hogy ki a távozó és ki az érkező, de összességében mondhatjuk azt, hogy az egyik pilóta elküldése nem meglepő a számára. Latifi és Schumacher közül előbbi leváltása lenne a kisebb meglepetés, hiszen a német a Ferrari junior programjának tagja, azaz, ha a maranellóiak a Haas ülésében akarják tartani, akkor ott is marad. A távozása tehát egyben azt is jelentené, hogy a Ferrari leveszi róla a kezét, mert nem tartja elég jónak ahhoz, hogy a jövőben valamelyik vörös autóban foglaljon helyet.
A Williamsnek ugyanakkor jól jönne a Schumacher nevével járó extra figyelem és szponzorpénz, pláne, ha esetleg sikerül tető alá hozni az Audival rebesgetett szerződést – az ingolstadiakat most éppen az Aston Martinnal boronálták össze, de alighanem ők is tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy melyik istállóba vásárolják be magukat – , amelyhez akár ütőkártyaként is használhatják Schumachert, akinek a neve bizonyára a németeknek sem hangzana rosszul. Az Uralkali távozása óta főszponzor nélkül versenyző Haas pedig Latifi millióival nem járna rosszul, miközben Gene Haas egyszer már tanúbizonyságot tett róla, hogy nem feltétlenül a tehetséget helyezi előtérbe a dollárkötegekkel szemben.
Schumacher egyre nehezebb helyzetbe kerül Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas
Persze mindez csak spekuláció, miként az is elképzelhető, hogy semmilyen változás nem lesz, még ha az esetek többségében jól informált Fabregának valamelyik csapat ezt is jelezte. És az sem zárható ki természetesen, hogy ha lesz, akkor az nem Latifi és Schumacher helycseréjének képében történik majd.
Carlos Sainz zsinórban második idei nullázását könyvelte el az Emilia Romagna Nagydíjon, miután már a rajt után a kavicságyba parkolta a Ferrariját. Noha a spanyol pilóta a kieséséről nem tehetett, arról már annál inkább, hogy ilyen pozícióba hozta magát, hiszen alapvetően a pénteki időmérős hibája vezetett oda, hogy a sprintet a 10. pozícióból kezdhette, és nem tudott a 4. helyről előrébb rajtolni a vasárnapi versenyen.
Sainz helye a Ferrarinál biztosan nincs veszélyben, hiszen az imolai hétvége előtt bejelentették a két éves szerződéshosszabbítását, az ugyanakkor nagyon is fenyegeti őt, hogy hamarosan második számú pilóta válik belőle.
„Szerintem minden erejével azon van, hogy megmutassa, van olyan gyors, mint Leclerc. Ez belülről emészti őt” – nyilatkozta Ralf Schumacher a német Sky-nak.
Csatlakozott hozzá honfitársa, a 2016-os világbajnok Nico Rosberg is, aki szerint Sainz hibái nem véletlenek. „Mentálisan nem is lehetne nehezebb Carlos helyzete. Most mindannyian láthatjuk, hogy nyomás alatt van. Egyre többet hibázik, ami nagyon szokatlan tőle. Meg kell találnia a módját, hogy elejét vegye ennek” – mondta Rosberg a Sky Sportsnak.
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A grand Prix-versenyzők szakszervezetét irányító Alex Wurz ugyanakkor nem becsülné le a pontverseny ötödik helyére visszacsúszó spanyolt. A Kronen Zeitungnak nyilatkozó osztrák expilóta sem zárja ki azonban, hogy Sainznak előbb-utóbb csapattársát kell majd segítenie. „Leclerc tulajdonképpen az első számú pilóta a csapatban, de nem szabad alábecsülni Sainzot. Most gyorsan fel kell zárkóznia, mert ha a következő öt-hat futam során ez nem jön össze neki, a csapat 100%-ban elkezd Leclerc-re fókuszálni.”
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke úgy véli, az is hozzájárul pilótája nehézségeihez, hogy pályafutása során most először ül valódi topautóban.
„Szerintem a nyomás kezeléséről szól ez. Talán karrierje során most először van olyan autója, amely elég gyors ahhoz, hogy a legjobb helyezésekért küzdjön. Ehhez egyszerűen hozzá kell szoknia. De nagyon gyorsan menni fog ez neki, mert tudom, hogy mennyire okos, és képes erre” – mondta a svájci olasz.