Szerző: Majer Dániel

  • Vasszigorral bünteti az FIA az ékszerrel autóba ülőket

    Vasszigorral bünteti az FIA az ékszerrel autóba ülőket

    Akár pontlevonás is járhat azoknak a pilótáknak, akik sorozatosan magukon felejtenek valamilyen ékszert, vagy nem veszik fel a tűzálló alsóneműjüket.

    A Lewis Hamiltonnal szembeni hajthatatlanság odáig vezetett, hogy az FIA végül csak elérte, amit akart, és rávette a hétszeres világbajnokot az ékszereinek levételére, két versenyes haladékot adva a problémásabb darabok eltávolítására. Az Auto Motor und Sport ugyanakkor megtudta, hogy a szövetség bizony nem könyörgéssel tervezte érvényesíteni az akaratát, a csapatoknak ugyanis körbeküldte a felügyelőknek tett ajánlását az efféle szabályszegésért javasolt büntetési tételekről.

    Ez alapján pedig kijelenthető, hogy nagyon is komolyan veszik az égési sérülések és egyéb komplikációk kockázatának ékszerek levételével történő csökkentését, illetve a tűzálló alsónemű viselését. A legolcsóbb büntetési tétel 50 ezer euró, további 25 ezret pedig felfüggesztve csapnak mellé.

    Újabb szabályszegés esetén már 100 ezer eurót kell fizetnie az adott versenyzőnek, plusz a felfüggesztett 25 ezret. Ha pedig valaki háromszor is magán felejt valamilyen ékszert, vagy nem veszi fel a tűzálló alsónadrágot, 250 ezer eurója, és ami ennél is drasztikusabb, világbajnoki pontjai bánják. Az AMuS úgy tudja, hogy ebben az esetben 10 pontos levonás sem kizárt, és a csapatok konstruktőri pontjai is bánhatják az efféle figyelmetlenséget.

    250 ezer eurós bírságot kapnak emellett azok az istállók is, amelyek hamis információt szolgáltatnak versenyzőjük ékszereiről, hiszen ettől a versenytől kezdve – akárcsak az autójuk szabályosságának esetében – a csapatok hatáskörébe tartozik az is, hogy pilótájuk öltözete megfeleljen az előírásoknak. 

    Vettel kiállt Hamilton mellett

    Nemcsak a mezőny hétszeres, hanem négyszeres világbajnokának nemtetszését is kiváltotta a sokak szerint elenyésző fontosságú ügy előtérbe kerülése. Vettel a pénteki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, szerinte „szükségtelen felfújni a dolgot”, mert bár „tűz esetén okozhatnak gondot a testékszerek, bizonyos mértékig mindenki saját magáért felelős”, és „elég idősek vagyunk ahhoz, hogy meghozzuk a saját döntéseinket, mind az autóban, mind azon kívül.”

    https://twitter.com/ESPNF1/status/1522673192992706561

    A négyszeres világbajnok később azzal fejezte ki tiltakozását, hogy a második szabadedzés előtt a versenyzői overáljára húzott alsónadrágban jelent meg.

  • Hamilton nem ússza meg, és ha nem lép, nem versenyezhet

    Hamilton nem ússza meg, és ha nem lép, nem versenyezhet

    Hiába tartja visszalépésnek és butaságnak az FIA szigorú hozzáállását az ékszerviseléshez, Lewis Hamilton sem kerülheti el, hogy megszabaduljon tőlük, amikor Forma-1-es autót vezet. A hétszeres világbajnokot az sem menti fel, hogy vannak nehezen eltávolítható ékszerei.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség a Miami Nagydíjra ismét előtérbe helyezte az F1-es pilóták ékszer és tűzálló alsónemű viselésére kötelezését. Mindezt tette úgy, hogy a csapatoknak előírta: a versenyhétvége kezdete előtt megejtett gépátvétel után arról is nyilatkozniuk kell, hogy a pilótáik megfelelnek majd az erre vonatkozó szabályoknak.

    Az FIA szigorára fricskával reagáló, magát ékszerekkel teleaggató Lewis Hamilton ékszereinek eltávolítását azonban nem volt hajlandó szavatolni a Mercedes, ám a 37 esztendős pilótának végül így sem lesz más választása. 

    A Mercedes versenyzője az FIA pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, legalább két olyan ékszere van – az egyik egy orrpiercing –, amit nem lehet csak úgy eltávolítani, de mivel platinából készültek, eddig sem okoztak neki problémát.

    Nem versenyezhet, ha maradnak az ékszerek

    Hamiltontól megkérdezték, mi van akkor, ha az FIA megtagadja tőle az indulást az ékszerek miatt, mire azt felelte: „Ha megállítanak, ám legyen. Van tartalék pilótánk.”

    Nem eszik azonban olyan forrón a kását. Az Autosport információi szerint az FIA-nak ugyanis nem állt szándékában eltiltani Hamiltont a Miami Nagydíjtól, a sajtótájékoztatót követően viszont találkozót szervezett a brit pilóta és a saját orvosi bizottsága között, hogy megvitassák a kérdést.

    A találkozón elmondták Hamiltonnak, hogy a szigorítás pusztán biztonsági célokat szolgál, és senkit nem akarnak megfosztani a személyiségétől. Ezek után a hétszeres világbajnok belement, hogy az eltávolítható ékszereket nem fogja viselni, míg a nehezebben eltávolíthatókat legkésőbb a Monacói Nagydíjig leszedeti.

    Ez azt jelenti tehát, hogy Miamiban és Barcelonában még versenyezhet velük, Monacóban viszont már nem indulhat, ha nem távolíttatja el azokat.

  • Kiderült, melyik korábbi jelöltet nem fogja megvenni az F1-be igyekvő Audi

    Kiderült, melyik korábbi jelöltet nem fogja megvenni az F1-be igyekvő Audi

    A McLarent hivatalosan is ki lehet húzni azon csapatok közül, akik potenciális célpontok lehetnek az Audi számára a német gyártó 2026-os beszállásához. 

    Az utóbbi időszakban a Haas és a két Red Bull-istálló (ők minden bizonnyal a Porschéval társulnak) kivételével az összes nem gyári csapatot összeboronálták már a 2026-ban az F1-be beszálló Audival. Egy csapatot azonban most kihúzhatunk a listáról, a McLaren ügyvezetője ugyanis kijelentette, ők biztosan nem adják el az istállót az ingolstadtiaknak.

    Korábban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy már közel a megegyezés az Audi és a McLaren között, amelynek keretein belül a németek megvásárolják a McLaren F1-et, és saját gyári istállójukká teszik azt. Ez valószínűleg a McLaren név teljes eltűnéséhez vezetett volna. 

    A Miami Nagydíj előtt Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója azonban az Autosportnak megerősítette, hogy ilyesmitől nem kell tartani, ugyanis semmilyen adás-vétel nem lesz.

    „Nem-nem. A részvényeseink nagyon elkötelezettek a McLaren iránt. Beszélgettünk az Audival, de nem vagyunk eladók – jelentette ki az amerikai üzletember. – Nagyon is elkötelezettek vagyunk a jövőnk iránt, és igazán jól teljesítünk a pályán. A részvényesek jelentős befektetéseket hajtanak végre, hogy megadják a csapatunknak a forrásokat, amelyekre szükségünk van a visszatéréshez az élmezőnybe. Emellett marketing szempontból is igazán jól teljesítünk. A csapat morálja nagyon jó, és semennyire nem érdekel minket az istálló eladása.”

    „Mi vagyunk a McLaren F1, és azok is fogunk maradni, a csapat pedig a mi tulajdonunkban lesz” – nyomatékosította Brown.

    A McLaren kiszállásával úgy tűnik, az Aston Martin került a pole pozícióba az Audi listáján.

    Jó az anyagi helyzetük

    A koronavírus-járvány 2020-as kirobbanása után a McLaren csődközeli helyzetbe került, mostanra azonban olyannyira sikerült talpra állnia, hogy egy olyan, kecsegtető ajánlatot is nyugodt szívvel utasít vissza, mint az Audié. Az MSP Sports Capital 185 millió dolláros tőkeinjekciója persze jó alapot szolgáltat erre.

    „Igazán erős pozícióban vagyunk. Olyanban, amilyenben 18 hónappal ezelőtt nem voltunk – mondta Brown. – Az MSP Sports Capital jött, és befektetett. Mindannyian ismeritek a 18 hónappal ezelőtti helyzetünket. Innen nézve az már igen rég volt, különösen a jelenlegi állapotok fényében. Bármilyen partnerségre vonatkozóan azok a feltételeink, hogy a versenycsapat a mi tulajdonunkban marad. Ha bárki ettől eltérő dolgokról akar beszélgetni, akkor azzal nem lesz párbeszéd.”

    Az ügyvezető azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy 2026-tól más erőforrás után nézhetnek. „A McLaren eladását nem fontoljuk meg, az azonban Andreas [Seidl csapatfőnök] döntése lesz, hogy milyen erőforrást akar az autó hátuljában tudni.”

  • Kicsúszásokkal tarkított edzésen Leclerc kezdett az élen Miamiban

    Kicsúszásokkal tarkított edzésen Leclerc kezdett az élen Miamiban

    Eseménydúsra sikeredett a miami pálya debütálása. Az első szabadedzést megpördülések, kicsúszások és egy piros zászlós megszakítás is tarkította, az élen Charles Leclerc végzett.

    Nagy meleg és verőfényes napsütés fogadta a pilótákat az első Miami Nagydíj első szabadedzésén. Nem is tétlenkedtek sokat, mindenki sietett ki a boxból a 60 perces tréning kezdetén. A sietségnek azonban kis híján sírás lett a vége, nem sok kellett ugyanis, hogy rögtön az edzés elején lássunk egy balesetet: Az Alpine közvetlenül George Russell útjába engedte ki Esteban Ocont – azaz pontosabban nem engedte, csak a francia fittyet hányt az állj jelzésre –, de a Mercedes fiatalabbik britje az utolsó pillanatban meg tudott állni.

    Ami a mért köröket illeti, Lance Stroll avatta fel a vadonatúj pályát, amikor 1:39.513 alatt ért körbe lágy gumin. Miután mindenki igyekezett minél gyorsabban megkezdeni a körözést, hogy tanulja és szokja a több mint 5 kilométeres aszfaltcsíkot, a tapadási viszonyok és a köridők is rohamosan javultak.

    A pálya porosságát jól mutatta, hogy az első tíz percben többek között Max Verstappen és Charles Leclerc is hibázott, előbbi a 16-os kanyar kijáratán lekoccolta a falat, utóbbi pedig megforgott az egyes kanyarban. Ezzel szinte egyidőben Tsunoda is bemutatott egy 180 fokos megpördülést, de akárcsak a pontverseny első két helyezettje, ő is tovább tudott menni.

    Tíz perc elteltével Verstappen állt az élen 1:33.449-cel lágy keveréken, őt Sainz követte 789 ezredes hátránnyal közepes gumikon. Nem sokat kellett azonban várni, hogy Leclerc – szintén sárga oldalfalú Pirelliken – 1:33.440-nel átvegye a vezetést, és letaszítsa a boxba hajtó Verstappent az első helyről. A két Mercedes a Red Bullokhoz hasonlóan lágy gumin kezdett, de az első tízbe sem fért be, Russell a 11., Hamilton a 13. pozícióban tanyázott ekkor.

    Akiknek nem indult jól az edzés, az a két Haas. Magnussen és Schumachr is csak több mint 20 perccel az edzés kezdete után tudott először mért kört megtenni (Schumacher autóján a felfüggesztéssel volt gond). A német pilóta még a tréning elején megúszott egyébként egy óriási balesetet, amikor a 17-es kanyar felé vezető egyenesben az előtte haladó Daniel Ricciardo hirtelen elvette a gázt, a Haas versenyzőjét pedig csak a jó reflexei mentették meg attól, hogy a McLaren hátuljába csapódjon. A felügyelők az edzés után vizsgálják az esetet.

    Apropó megúszás. A 14-15-16-os kanyarból álló extra szűk és lassú szakasz többeket is megtréfált, Pérez és Alonso pedig kis híján oda is csapta az autóját. Alighanem ezen a részen látunk még csodákat a hétvége során.

    Mint ahogyan a boxbejáratban is láthatunk, ahol a fehér vonallal mindkét Aston Martin-pilótának meggyűlt a baja, ezért mindketten fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kaptak. 

    A figyelmeztetésből kijutott közben a Red Bullnak is, Max Verstappent ugyanis az autója túlmelegedése miatt kellett a garázsba parancsolni. A címvédő hangja minden volt, csak nyugodt nem, miközben Adrian Newey is szemügyre vette az RB18-ast.

    Féltávnál Sainz vezetett 1:32.443-mal még az első szett közepes gumiján, őt csapattársa követte 1 tizedes lemaradásban. Mögéjük Norris sorölt be a McLarennel (172 ezred), majd jött Pérez, Russell, Alonso, Verstappen, Ocon, Hamilton és Gasly az első tízben.

    Arra Lewis Hamilton friss lágy gumin futott, második helyre jó 1:32.464-es köre alapján is mérget lehetett venni, hogy amint egyre többen kapnak új abroncsokat, jelentősen javulnak még ezek az idők. Ám csak azután javulhattak, hogy eltakarították Valtteri Bottas hetes kanyarban farral a falnak csapódó Alfa Romeóját. A finn nagy tempónál hibázott és pördült meg, majd tehetetlenül várta, hogy a védősáv állítsa meg. 

    Bottas a falban

    A 9 perces megszakítás után jöhettek a lágy gumis gyorskörök, azt azonban nem tudtuk meg, hogy Sainz mire képes a piros oldalfalú Pirelliken, a négyes kanyarban ugyanis nagy tempónál elveszítette az uralmat az autó felett, és akkora megforgást mutatott be, hogy a jobb első gumija defektes lett.

    Verstappen eközben nem hibázott, és lila középső, illetve harmadik szektorral átvette a vezetést. 1:31.350-es ideje több mint egy másodperccel volt jobb Sainz közepes gumin futott körénél. A címvédő második nekifutásra 1:31.277-re javított, miközben némi meglepetésre Russell zárkózott fel mögé a második helyre, mindössze 97 ezredes lemaradással. Az sem volt kisebb meglepetés, hogy Alex Albon a harmadik helyre sorolt be a Williamsszel, 5 tizedre a Red Bulltól.

    Ezzel azonban még nem volt vége, jött ugyanis a lágy gumin csak sokadik nekifutásra javítani tudó Leclerc, és 1:31.098-cal átvette az első helyet, majd Russell is beugrott az időközben az autójából elégedetlenkedve kiszálló Verstappen elé. Mögötte Pérez, Gasly, és a használt közepes gumikon is javítani tudó Sainz volt a sorrend, majd jött a hetedik helyre visszacsúszó Albon, és a csapattársától közel 8 tizedet kapó Hamilton. Az első tízet Magnussen és Ricciardo tette teljessé.

    Folytatás magyar idő szerint 23:30-tól a második szabadedzéssel.

    A Miami Nagydíj első szabadedzésének végeredménye

    Versenyző Csapat Köridő Lemaradás Körszám
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:31.098 26
    2 George Russell Mercedes 1:31.169 0.071 23
    3 Max Verstappen Red Bull 1:31.277 0.179 14
    4 Sergio Perez Red Bull 1:31.301 0.203 22
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:31.498 0.400 27
    6 Carlos Sainz Ferrari 1:31.528 0.430 25
    7 Alex Albon Williams 1:31.854 0.756 20
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.956 0.858 23
    9 Kevin Magnussen Haas 1:32.559 1.461 20
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:32.592 1.494 21
    11 Lando Norris McLaren 1:32.615 1.517 26
    12 Fernando Alonso Alpine 1:32.884 1.786 31
    13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:33.020 1.922 23
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:33.024 1.926 24
    15 Esteban Ocon Alpine 1:33.417 2.319 27
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:33.576 2.478 23
    17 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:33.773 2.675 13
    18 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:34.043 2.945 27
    19 Mick Schumacher Haas 1:34.945 3.847 20
    20 Nicholas Latifi Williams 1:35.637 4.539 27
  • Hamilton külsejével tüntetett az FIA ellen, a Mercedes kiállt mellette

    Hamilton külsejével tüntetett az FIA ellen, a Mercedes kiállt mellette

    Hiába az FIA további szigorítása, Lewis Hamilton továbbra sem fogja levenni az ékszereit, mielőtt autóba ül. A hétszeres világbajnok nagy butaságnak tartja, ami jelenleg zajlik, és bár nem akar civakodni az FIA-val, a Miami Nagydíj sajtótájékoztatóján a megjelenésével azért finoman fityiszt mutatott a Nemzetközi Automobil Szövetségnek.

    Niels Wittich, az F1 Miami Nagydíjon szolgálatot teljesítő versenyigazgatója újabb kavicsot, vagy lehet, hogy inkább féltéglát dobott az állóvízbe, amivel újra felkorbácsolta az Ausztrál Nagydíj óta elülő hullámokat a pilóták ékszerviselésével kapcsolatban.

    A német szakember a szezon ötödik versenyhétvégéje előtt bevezette azt a szabályt, hogy mostantól a csapatoknak kell biztosítaniuk, hogy pilótáik a szabályoknak megfelelően fém ékszerek nélkül, az előírt tűzálló aláöltözetet viselve vezessenek. 

    Ahogyan az várható volt, ez újfent kicsapta a biztosítékot a versenyzőknél, akik közül többen elsősorban az ékszerviselés tiltását nem tartják helyénvalónak. Az egyik fő érintett Lewis Hamilton, aki a Miami Nagydíj hivatalos pénteki sajtótájékoztatóján áttételesen bemutatott az FIA-nak, és teleaggatta magát ékszerekkel. A hétszeres világbajnok három órát, nyolc gyűrűt, négy nyakláncot és két fülbevalót viselt, majd elmondta: visszalépésnek érzi Wittich mostani döntését, amely szerinte szükségtelen civakodást provokálhat a versenyzők és az FIA között.

    Hamilton a Miami Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján 

    „Ez szinte visszalépésnek érződik, ha belegondolunk, hogy milyen lépéseket tettünk sportágként, és az ennél fontosabb problémákat és ügyeket nézzük, amelyekre koncentrálnunk kell. Sportágként szerintem nagyot léptünk előre, ez pedig egy olyan kis apróság” – nyilatkozta Hamilton.

    Legalább ketten nem fognak megválni az ékszereiktől

    A Mercedes világbajnoka kérdésre elárulta, hogy két olyan ékszert visel, amelyet nem tud levenni, de azok platinából készültek, és a korábbi MRI-vizsgálatok alatt sem volt gondja vele (Wittich az égési sérülések kockázata mellett azért is forszírozza az ékszerek levételét, hogy baleset esetén ne hátráltassák az orvosokat az akár életet mentő képalkotó vizsgálatok elvégzésében).

    Hamilton mellett Pierre Gasly is úgy vélte, hogy „vannak ennél fontosabb dolgok is, amelyekre koncentrálhatunk”, de azért hozzátette, értékeli, hogy az FIA aggódik a biztonságukért. Az ugyanakkor szerinte is személyes döntés kell legyen, hogy viselnek-e ékszert, és „meg kellene legyen a szabadságunk, hogy azt tegyük, amit helyesnek érzünk.” Az Alpha Tauri versenyzője elárulta, neki a vallásával kapcsolatos ékszere is van, amit nem szeretne levenni, mert anélkül nem érezné jól magát az autóban.

    Hamilton az FIA elnökének is írt

    A Mercedes versenyzője egyenesen odáig ment, hogy felajánlotta, aláír egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy saját felelősségre visel ékszert az autóban, és baleset esetén semmilyen felelősség nem terheli emiatt az FIA-t. Emellett megerősítette, hogy üzenetet írt Mohammed bin Sulayem FIA-elnöknek, amelyben biztosította a sportvezetőt, hogy nem kíván ellenséges viszonyba kerülni a szövetséggel.

    „Ez az egyéniségről szól, és arról, hogy az legyél, aki vagy. Küldtem egy üzenetet neki, hogy biztosítsam, szövetséges akarok lenni, és hogy srácok, nem akarok veletek ezen marakodni. Ez nagyon nagy butaság” – mondta a 37 esztendős pilóta.

    Pierre Gasly, AlphaTauri
    Alighanem Gasly sem fog ékszer nélkül versenyezni Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Mercedes kiállt Hamilton mellett

    Noha Toto Wolff, vagy a konstruktőri világbajnok istálló más, vezető beosztásban levő tagja még nem nyilatkozott az újabb ékszerügyről, a Mercedes gépátvételi formanyomtatványa arról árulkodik, hogy nem kívánják ékszereinek levételére kötelezni a hétszeres világbajnokot.

    Mivel a csapatoknak egy ideje saját maguknak kell ellenőrizniük az autójukat a hétvége kezdete előtt – azaz ilyenkor az FIA ellenőrei nincsenek jelen –, formanyomtatványon kell igazolniuk, hogy a versenygépük megfelel a szabályoknak. Mostantól pedig azt is meg kell erősíteniük, hogy versenyzőik nem fognak ékszert viselni vezetés közben. A Mercedes azonban Lewis Hamilton esetében ezt nem tette meg, mint az az FIA technikai delegáltjának jelentéséből kiderül.

    Hogy ennek mi lesz a következménye, illetve más csapatok is fittyet hánynak-e az új szabályozásra, egyelőre kérdéses, de az igencsak valószínűtlennek tűnik, hogy Hamilton emiatt ne vehetne részt a Miami Nagydíj hétvégéjén.

  • Ezeket a fejlesztéseket hozta a Mercedes Miamiba

    Ezeket a fejlesztéseket hozta a Mercedes Miamiba

    Több újítás már csütörtökön is láthatóvá vált az új első és hátsó szárnyat kapó Mercedes W13-ason.

    Ahogyan azt megígérte, a Mercedes több fejlesztéssel érkezett a Miami Nagydíjra, amelyek egy része már csütörtökön láthatóvá vált. Gary Anderson, a Jordan egykori technikai igazgatója a The-Race.com hasábjain pedig szemügyre vette az újításokat, amelyek többek között új első és új hátsó szárnyat is tartalmaznak.

    A korábbi években megszokhattuk, hogy a csapatok számos hátsó szárny-változattal teljesítenek egy szezont, és az adott pálya által megkövetelt leszorítóerő-szint határozza meg, hogy éppen melyiket teszik fel. 

    Az új aerodinamikai szabályokkal azonban mindez ment a levesbe, most pedig azt figyelhetjük, ahogyan az istállók a nulláról kezdve, fokozatosan vezetik be a különböző szárnyaikat. A Mercedesnél most, Miami-ban jött el a pillanat, hogy az idén először új szárnyat villantsanak, eddig ugyanis a korábbi elem apró módosításaival igyekeztek alkalmazkodni a különböző pályákhoz.

    A Mercedes új, alacsony leszorítóerős szárnya, amely nem véletlenül lett ilyen tarka

    Az új szárny ránézésre is egy alacsonyabb leszorítóerejű, ezáltal kisebb légellenállású változat, ami már Jeddah-ban is jól jöhetett volna Russellnek és Hamiltonnak, a gyors szakaszokkal tűzdelt miami körön pedig gyaníthatóan hasznukra lesz. Anderson rávilágít, hogy egy ilyen szárny jóval hatékonyabb a gyors szakaszokon, mint a korábbi változat módosított verziója, a Mercedest nagy mértékben sújtó pattogásra azonban aligha lesz ellenszer. 

    Csakhogy a W13-ason új első szárny is lesz, ami természetesen a hátsó szárnnyal harmóniában működve tölti majd be a funkcióját. A korábbi első szárnyhoz képest ez is egy alacsonyabb leszorítóerős változat, noha messze nem olyan drasztikus az eltérés, mint a hátsó szárny esetében, hogy ne borítsa fel teljesen az autó áramlási térképét. 

    Ami a leginkább feltűnő eltérés, az az, hogy az új szárny fő síkjának széle nem teljesen egyenes, hanem egy kis emelést kapott. Anderson szerint ez a szintén kissé átszabott szárnylapokkal együttműködve abban fog segíteni, hogy a légáramlatok az első kerekeket jobban elkerülve, zavartalanabbul haladhassanak az autó hátsó része felé. A szakember úgy véli, az új szárny csökkentheti az autó elejének érzékenységét fékezés és bekanyarodás alatt, amikor a szárny értelemszerűen közelebb van az aszfalthoz, illetve hasonló hatást érhet el a gyors kanyarokban is. 

    Felül az új, alul a régi első szárny

    A harmadik, csütörtökön észrevehető változtatás az úgynevezett beam winget, a kipufogó két oldalán található szárnyakat érintette. Ezekről egyelőre nem készültek elég részletes képek ahhoz, hogy Anderson meg tudja mondani, a változtatás csak a légellenállás csökkentését célozta-e, vagy a szárny diffúzorra gyakorolt hatását is csökkenteni akarták. A szakember szerint ugyanakkor az új beam wingnek nincs köze az új hátsó szárnyhoz, mert alacsonyabb leszorítóerős hátsó szárny esetében minél nagyobb leszorítóerőt generáló beam winget célszerű használni.

    Felül az új, alul a régi beam wing

    Anderson helyett inkább azt tartja valószínűnek, hogy két eltérő fejlesztésről van szó, és az új beam wing feladata inkább a nagy sebességnél fellépő pattogás mérséklése az autó alja által generált leszorítóerő kárára. Az alacsony és közepes sebességű kanyarokban viszont segíthet megtartani a korábbi leszorítóerő-szintet.

    Magyarán a csapat igyekszik a hasmagasság emelésével elérhető hatást máshogy reprodukálni, mert az hiába szünteti meg hatékonyabban a pattogást, több leszorítóerőt veszítenek vele. Anderson szerint ugyanakkor ez inkább csak amolyan sebtapasz, mintsem végleges megoldás.

  • Már a kezdés előtt gondok adódtak a miami pálya aszfaltjával

    Már a kezdés előtt gondok adódtak a miami pálya aszfaltjával

    Még egy métert sem tettek meg a Forma-1-es autók a vadonatúj miami pályán, máris javítani kellett az aszfaltréteget.

    Nem kezdődik nyugodtan az első Miami Nagydíj hétvégéje a szervezőknek, mivel már az edzések előtt problémák merültek fel a pályával. Nemhogy F1-es, de még semmilyen versenyautó nem körözött a Hard Rock Stadium körüli aszfaltcsíkon, egyedül nagyteljesítményű sportautókkal vittek körbe vendégeket, illetve a biztonsági autó és az orvosi autó is szokás szerint gyakorolt.

    Így derült ki, hogy a hetes és a 17-es kanyarban is felválik az aszfalt, amit természetesen azonnal orvosolni kellett. Az Autosport beszámolója szerint péntek reggelre el is készültek a javítási munkálatokkal, és a szervezők magabiztosak azt illetően, hogy nem lesznek további problémák.

    Ami a pálya építését illeti, az aszfaltréteg lefektetését befejezték az FIA által előírt határidőre, ami a versenyhétvége kezdete előtt 60 nappal járt le, azaz nem a kapkodás eredménye a mostani malőr. Miután lefektették, az aszfaltot magasnyomású vízsugárral kezelték, amitől azt remélik, hogy tapadósabb lesz, mint az új pályák általában.

  • Ismét lépett az FIA, Hamiltonnak mégis le kell venni a piercingjeit?

    Ismét lépett az FIA, Hamiltonnak mégis le kell venni a piercingjeit?

    Nem hagyja annyiban az FIA a pilóták által viselt ékszerekre és tűzálló alsóneműre vonatkozó szabályok betartatását, és ismét lépett az ügyben. Mostantól a csapatok is felelősek azért, hogy versenyzőjük öltözéke szabályos legyen.

    Miután az Ausztrál Nagydíjon több pilóta is értetlenül állt Niels Wittich, az F1 idei szezontól kinevezett egyik új versenyigazgatójának ékszerekre és tűzálló alsóneműkre vonatkozó szigorításai előtt, a nemrég koronavírus-fertőzésen átesett német szakember a Miami Nagydíjon újabb lépést tett az ügyben.

    Wittich még Melbourne-ben hívta fel nyomatékosan a versenyzők figyelmét arra, hogy a Nemzetközi Sportkódex alapján tilos ékszereket viselniük az autóban, valamint hosszas megbeszélés zajlott arról is, hogy az FIA szabályaival megegyező tűzálló alsónemű hordása kötelező.

    Noha a biztonságra való törekvést megértették, több pilóta, köztük Lewis Hamilton is furcsállta, hogy az FIA hirtelen milyen területekre kezdett el koncentrálni. A hétszeres világbajnok a témával kapcsolatban elmondta, neki például vannak olyan piercingjei, amelyeket nem tud levenni, mert ahhoz el kellene törnie azokat.

    A csapatoké a felelősség

    Az ausztráliai verseny óta nem nagyon lehetett hallani az ékszerek elleni, és alsóneműk melletti hadjáratról, egészen mostanáig. Wittich ugyanis a Miami Nagydíj előtti csütörtökön frissítést adott ki ezzel kapcsolatban, és arra kötelezte a csapatokat, hogy ezentúl – akárcsak az autójuk szabályossága esetében – nekik kell gondoskodniuk arról, hogy a pilóták öltözéke megfeleljen a szabályoknak.

    A versenyigazgató emellett tovább részletezte az ékszer és tűzálló alsónemű viselésére vonatkozó szabályokat, hangsúlyozva, hogy például utóbbi hiánya mekkora mértékben csökkenti tűz esetén a versenyző védelmét. Az ékszerekről azt írta: „a bőrrel érintkező fém tárgyak csökkenthetik a hőátadás elleni védelmet, ezáltal tűz esetén növelhetik az égési sérülések kockázatát.”

    Ezen kívül az ékszerek „akadályozhatják az orvosi beavatkozásokat”, mert például azok levétele esetén beleakadhatnak a sisakba, a tűzálló maszkba vagy az overálba. Wittich kiemelte azt is, hogy a sürgősségi képalkotási eljárásokat is nehézzé tehetik a fém tárgyak, ami szintén jelentős mértékben késleltetheti a pilóta ellátását. „A legrosszabb esetben a képalkotás során jelen lévő ékszerek további sérüléseket okozhatnak. Ezen kívül a légutak közelében levő ékszerek szintén további kockázatot rejtenek magukban, mert ha baleset során elmozdulnak, a pilóta lenyelheti vagy belélegezheti azokat.”

    Ami az aláöltözetet illeti, a versenyigazgató itt is kiemelte, hogy a nem tűzálló anyagok bőrrel történő érintkezése szintén veszélyes lehet, mert egyrészt nem védenek úgy a hő ellen, másrészt beleolvadhatnak a bőrbe, ami szintén megnehezíti az orvosi ellátást. 

    A labda tehát most a pilóták mellett a csapatok térfelén is ott pattog, hiszen az egy dolog, hogy rájuk van bízva az ellenőrzés, de ugyanúgy, ahogy az autójuk szabályosságának esetében, az FIA itt is végezhet majd szúrópróbaszerű ellenőrzéseket. 

    Azt különösen érdekes lesz látni, hogy a Mercedes mihez kezd a piercingeket és fülbevalókat viselő Hamiltonnal, aki mellett korábban Toto Wolff is kiállt, mondván meg kell hagyni a pilóták szabadságát ezen a téren.

  • A Mercedes miami kísérlete az idei szezon kukázásáról is dönthet

    A Mercedes miami kísérlete az idei szezon kukázásáról is dönthet

    Új irányokkal fog kísérletezni a Mercedes a Miami Nagydíjon, ami elsősorban a soron következő versenyekre nézve lehet kulcsfontosságú.

    Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Mercedes is fejlesztésekkel készül a soron következő futamra. Miamiban Lewis Hamilton és George Russell W13-asa a csapat reményei szerint jobb teljesítményt nyújt majd, mint tette azt Imolában, a hangsúly azonban nemcsak azon van, hogy most jobb eredményeket tudnak-e elérni, a bevetni kívánt újítások és a beállításokkal való kísérletezés ugyanis a teljes hátralevő szezonjukat meghatározhatja.

    Arra már több ízben utaltak a konstruktőri címvédő tagjai, hogy záros határidőn belül megoldást kell találniuk az idei autó gondjaira, ami elsősorban a pattogás orvosolását jelenti. Toto Wolff a Mercedes miami futamelőzetesében elárulta, hogy a csúfos imolai szereplés után sikerült új ötletekkel előállniuk, amelyek hatékonyságáról Miami-ban bizonyosodhatnak meg.

    „Mióta visszatértünk Olaszországból a gyárba, annyit tanultunk a versenyhétvégéből, amennyit csak tudtunk, ezzel párhuzamosan pedig a szélcsatornában és a szimulációkkal is folytattuk a megértést. Számos irányt fedeztünk fel az autó jobbá tételére, Miami-ban pedig kísérletezni fogunk, hogy korrelációt végezzünk ezekkel a szimulációkkal, és remélhetőleg megerősítsük a fejlesztési irányt az elkövetkező versenyekre” – mondta a csapatfőnök.

    Amellett tehát, hogy a W13-as már a szezon ötödik futamán is jobb lehet, a mostani versenyhétvégén kapott adatok akár azt is eldönthetik, hogy menthető-e az idei év a Mercedesnek, vagy sem.

    „Mindkét versenyzőnk dolgozott a szimulátorban Miami előtt, a gyárak pedig szorgosan dolgoztak a fejlesztéseken a következő versenyekre. A ‘teher alatt nő a pálma’ kifejezés jut eszembe. Ez a csapat éveken át megmutatta, hogy mennyire ellenálló, az idei nehéz szezonkezdet pedig minden csapattagban felélesztette a tüzet, és elszántan igyekeznek visszatérni a helyes útra” – jellemezte az istállóban uralkodó hangulatot az osztrák üzletember.

  • Könnyű lesz hibázni a miami pályán, de a tervezőknek ez is volt a célja

    Könnyű lesz hibázni a miami pályán, de a tervezőknek ez is volt a célja

    Szándékosan építették olyanra a hétvégén debütáló miami F1-es pályát, hogy a versenyzők hibába hajszolják magukat.

    Hamarosan élőben is kipróbálhatják a pilóták a vadonat új miami F1-es pályát, amelyről több versenyző is pozitív tapasztalatokat szerzett már a szimulátorban. A puding próbája persze az evés, így egyelőre csak arra hagyatkozhatunk, amit a szimulációk mutatnak. Azok, illetve az aszfaltcsíkot tervező Apex Circuit Design alapítója szerint pedig nagy kihívás lesz a 19 kanyarból álló, 5,14 km hosszú kör.

    „Biztosítanunk kellett, hogy olyan pályánk legyen, ami eléggé Jekyll és Hyde személyiséggel bír – idézi a Motorsport Week Clive Bowent. – Ez azt jelenti, hogy legyenek benne szintkülönbségek és jó mechanikai tapadást igénylő részek, amihez puha beállítások kellenek, illetve nagyon nagy sebességű részek is, amelyeken a merevebb felfüggesztés-beállítások jók, hogy a legtöbbet ki lehessen hozni az aerodinamikából, és ennélfogva a gyors kanyarokban jó legyen a tapadás.”

    Bowen a pálya utolsó részét emelte ki, mint olyan szakaszt, amelyen különösen könnyű lesz hibázni. „A 13-astól a 16-os kanyarig tartó részen át kell fűzni az autót a felüljárók alatti szakaszon. Ezt hívjuk mi hiba generátornak. Elég nagy esélye lesz a versenyzőknek a pozíciószerzésre abból adódóan, hogy valaki előttük ezen a részen túlfeszíti a húrt.”

    Különösen azoknak lehet majd nehéz dolga, akik a gyors szakaszokra próbálják belőni az autót, és a lassabb részeken kisebb tapadással kell majd boldogulniuk. „Szórakoztatónak találtam a pályát a szimulátorban. Elméletileg adott a jó verseny lehetősége a hosszú egyenesek miatt, a legnagyobb kihívás pedig szerintem minden csapatnak a megfelelő leszorítóerő-szint megtalálása lesz” – hívta fel a figyelmet Sergio Pérez a pálya kétarcúságára.