Szerző: Majer Dániel

  • Binotto szerint a Ferrari még nem biztos, hogy megtanult nyerni

    Binotto szerint a Ferrari még nem biztos, hogy megtanult nyerni

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke tisztában van vele, hogy nem ugyanaz versenyképesnek lenni és nyerni.

    Miután a Monacói Nagydíjon több stratégiai hibát is elkövettek, ami Charles Leclerc győzelmébe került, a Ferrari csapatfőnöke úgy érzi, még nem teljesen szokták meg, hogy ismét a győzelmekért harcolhatnak. Matti Binotto szerint a Hercegségben történtek pedig a folytatásban csak a javukat fogják szolgálni.

    „Eléggé biztos vagyok benne, hogy az ilyen helyzetek csak erősebbé tesznek minket. Tisztában vagyunk vele, hogy nem ugyanaz versenyképesnek lenni és nyerni. Utóbbi egy másik nehézségi szint. Csapatként szerintem továbbra is fejlődünk, tanulunk, és talán mindez még egy kis időbe fog telni” – nyilatkozta a svájci olasz, aki megértő volt a dühös Leclerc-rel.

    Binotto összehasonlította az egyaránt az első helyről elbukott Spanyol és Monacói Nagydíjat is.

    „Nyilván csalódáskeltő, amikor neked van a leggyorsabb autód, megszerzed a pole pozíciót, és mégsem nyersz. Ez bizonyos módon csalódás. Ami Spanyolországban történt, az viszont teljesen más sztori. Ott megbízhatósági problémáink voltak, miközben vezettük a versenyt. Monacóban ugyanakkor a körülmények is nehezebbé tették egy kicsit a dolgunkat. De nem voltunk valami nagyszerűek a helyzet megítélésében és a döntéshozatalban, úgyhogy igen, ez csalódás.”

  • Balhé volt az FIA-nál a Monacói Nagydíj alatt

    Balhé volt az FIA-nál a Monacói Nagydíj alatt

    Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátora megbízható forrásokra hivatkozva állítja, heves viták zajlottak a versenyirányításban a Monacói Nagydíj első piros zászlós megszakítása után. A 63 esztendős expilóta gyökeres változásokat sürget.

    Nagyon úgy tűnik, hogy a Monacói Nagydíjon történtek csak tovább mélyítették a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1 vezetői közötti szakadékot, amit Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátornak sorai is megerősíteni látszanak. Brundle a szokásos versenyhétvége utáni jegyzetében azt írta: „a monacói kavarodás csak további bizonyíték arra, hogy az FIA-nak változásra van szüksége.”

    A 158 F1-es nagydíjon részt vevő expilóta szerint „nem volt szükséges” elhalasztani a Monacói Nagydíj 15 órai rajtját a közelgő eső miatt, mivel számos eszköz áll a versenyirányítás és a csapatok rendelkezésére ahhoz, hogy megbirkózzanak a hirtelen érkező eső jelentette kihívásokkal, és „végső soron a Forma-1-es versenyzés erről szól.”

    A rajtot két alkalommal is elhalasztották, majd a biztonsági autó mögött indult el a mezőny, hogy a felhőszakadás miatt rövidesen belengessék a piros zászlókat, és a pilóták a bokszutcában felsorakozva várják a folytatást. Ami végül közel egy óra múlva következett csak el, a várakozás alatt pedig gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni arról, hogy meddig fog tartani a kényszerszünet.

    Brundle most elárulta, hogy mindez nem véletlen: „néhány megbízható forrás azt mondta nekem, hogy heves viták zajlottak a versenyirányításban a megszakítás alatt, miközben egyikünk sem volt biztos benne, hogy mi történik.”

    Brundle szerint feltehetően ezek a viták magyarázzák, hogy jó ideig miért nem közölt a versenyirányítás semmilyen információt arról, hogy mi várható, miként a biztonsági autót sem küldték ki a megszokottak szerint, hogy mérje fel a pálya állapotát. 

    Ez az újabb közjáték pedig a szakkommentátor szerint csak bizonyítéka annak, hogy „az FIA-nak az F1 jóléte érdekében sürgősen gyökeres változásokra van szüksége egy teljes mértékben elkötelezett és hatalommal felruházott versenyigazgatóval – akinek van legalább egy helyettese –, valamint egy hivatásos pálya- és rendszerellenőrrel, illetve egy felhatalmazott és hatékony kommunikációs részleggel. Ezt tartom a legfontosabbnak” – írta.

    A 63 esztendős brit ezután ki is tért arra, hogy miért tartja ezeket fontosnak. Leírta, hogy a tavaly Abu Dhabiban történtek tulajdonképpen már Charlie Whiting, az F1 2019 márciusában elhunyt legendás versenyigazgatójának halálakor elindult folyamat betetőzése volt, Michael Masi menesztése pedig megbélyegezte a versenyigazgatói pozíciót. „Ezt rendbe kell hozni, amennyiben lehetséges” – jelentette ki.

    Masiról Brundle leírta, hogy „ő volt a megfelelő ember a feladatra”, de az F1 és az FIA olykor mindenféle előkészület nélkül cselekedett, ami oda vezetett, hogy minden félresiklott. 

    Muszáj informálni az embereket

    Brundle nem véletlenül szorgalmazta az FIA oldaláról a kommunikációs részleg felállítását, ugyanis, mint mondta, nemcsak az otthon a képernyők előtt ülők, de ők, a helyszínen tartózkodó újságírók sem kaptak semmilyen információt a verseny tervezett folytatásáról.

    „Az FIA este nyolc órakor informált minket, hogy áramkimaradás történt a heves esőzés miatt, ami megmagyarázza, miért volt gördülő rajt a piros zászlós megszakítások után. Ha ezt a médiaközpontban is elmondták volna nekünk az egyszerű és hatékony WhatsApp-csoportunkban, nézők tízmillióit tudtuk volna informálni a világ körül, és tízezreit a pálya mellett, és minden sokkal inkább értelmet nyert volna” – írta Brundle, aki azt is nehezményezte, hogy „az első piros zászló alatt a verseny random módon elindult a visszaszámláló óra szerint, az időmérő monitorok pedig egy teljesített kört jeleztek.”

    Így fordulhatott elő, hogy egy ideig mindenki csak találgatta, hogy akkor az első piros előtti körözés már a futam részét képezte-e, és hány óráig van lehetőség lefutni a végül a limitidő miatt a 78 kör letelte előtt véget ért versenyt.

    Természetesen Brundle is csak a véleményét tudja leírni ezekben a kérdésekben, de mint évtizedek óta a sportágban dolgozó, sok és jelentős kapcsolattal rendelkező személy, az ilyen megnyilvánulásai egyértelműen jelzik, hogy a helyzet valóban eléggé elmérgesedhetett az FIA és az F1 között.

  • Vettel beszólt a Pirelli gumijára: szép, de teljesen haszontalan

    Vettel beszólt a Pirelli gumijára: szép, de teljesen haszontalan

    Sebastian Vettel szerint a Pirelli esőgumijai szépek, de haszontalanok, Jos Verstappen pedig nem érti, hogy 20 éve miért lehetett jobb esőgumikat gyártani.

    Egyértelmű, hogy mostoha helyzetben van a Pirelli az F1-ben, hiszen többnyire csak akkor említik meg a termékeit, amikor valamilyen kritikát fogalmaznak meg azokkal szemben. Így volt ez a Monacói Nagydíj után is, amikor Sebastian Vettel és Jos Verstappen is szidta egy kicsit az olasz gyártó esőgumiját.

    Lévén száraz aszfalton is a versenynaptár leglassabb helyszíne, esőben szinte csak csigatempóban lehet körözni a monacói pályán, ilyenkor pedig óriási hangsúly helyeződik a mechanikai tapadásra, amit első sorban a gumik biztosítanak. A jókora csúszással kezdődő idei futam első részében kötelezően használt esőgumik azonban Sebastian Vettel szerint borzasztóan gyengén tapadtak, és mivel máshol sem jobb a helyzet, a Pirellinek ideje lenne változtatnia rajtuk.

    „Utólag valószínűleg jobb lett volna az esőgumin maradni, de az annyira lassú, hogy nem az volt a megfelelő abroncs – utalta arra Vettel, hogy ki kellett volna várni, amíg intermediate helyett száraz pályára alkalmas gumikat tehetnek fel. – Az esőgumi messze túl kemény ehhez a pályához, de az olyanokhoz is, mint Imola, úgyhogy egyszerűen rossz gumi.”

    „Tulajdonképpen használhatatlan. Szépen néz ki, de amint csak tudunk, váltani kell az intermediate-re, mert lágyabb a keveréke, és egyszerűen jobb gumi. A sima esőgumi nem kezd el működni” – korholta a 2011 óta az F1 kizárólagos beszállítójaként működő gyártót a négyszeres világbajnok.

    Vettelhez pedig csatlakozott Jos Verstappen is, aki a Verstappen.com-on megjelent jegyzetében tért ki a Pirelli kék oldalfalú abroncsaira.

    „Elképesztőnek találom, hogy milyen kicsi a tapadás a sima esőgumikon, és ez nem olyan újdonság, ami a legutóbbi versenyen derült ki, hanem már régóta így van. Valamit tenni kellene vele. Biztosítani kéne, hogy az autók meg tudjanak birkózni 3 cm-nyi vízzel. A Bridgestone és a Michelin gumiháborújának idején az abroncsok képesek voltak erre” – utalt vissza arra az időszakra Max Verstappen apja, amikor még ő is a mezőny tagja volt.

  • Van valami, amiben Hamilton nincs Schumacher szintjén

    Van valami, amiben Hamilton nincs Schumacher szintjén

    A Mercedes korábbi aerodinamikusa szerint Lewis Hamiltont különösen zavarja valami az idei Mercedesben, mert bizonyos téren elmarad a Forma-1 másik hétszeres világbajnokától.

    Noha nem tudjuk pontosan, hogy mi zajlik a színfalak mögött, és többször kiderült már, hogy a problémáira több fronton megoldásokat kereső Mercedes mással próbálkozott a két autóján, azért így is kijelenthető, hogy George Russell eddig jobban boldogul a W13-assal, mint az idei modellből a jövő évi autóra több dolgot kukázni kívánó Lewis Hamilton.

    Persze nem lehet elvitatni, hogy a hétszeres világbajnokot többször sújtotta már balszerencse, de azt ő maga is elismeri, hogy egyelőre nem tud annyit kihozni a munkaeszközéből, mint csapattársa. A Mercedes korábbi aerodinamikusát mindez pedig nem lepte meg.

    Philipp Brändle-ről van szó, aki korábban hat évet töltött el a csapatnál, meglehetősen jó rálátása van tehát Hamilton igényeire. A szakember szerint pedig a hétszeres világbajnok teljesítménye némileg romlik, amikor kiszámíthatatlan autóval van dolga. Brändle úgy véli, hogy a brit ebben a tekintetben nem olyan jó, mint amilyen a sportág másik hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher volt.

    „Lewisnak szüksége van rá, hogy magabiztos legyen az autóban, ez nagyon fontos neki. Nem olyan, mint [Michael] Schumacher, nincs meg az a technikai háttere. Viszont különösen jól érzi az autót” –nyilatkozta a Servus TV-nek a szakember, majd hozzátette, Hamilton tavaly 32 pontos hátrányt dolgozott le, így egyelőre nem írná le őt az idén sem.

    Monacóban ismét szenvedtek

    Azok után, hogy Barcelonában a fejlesztési csomagjának köszönhetően javult a konstruktőri címvédő teljesítménye, Monacóban eddig nem tapasztalt gondok ütötték fel a fejüket, ami azt eredményezte, hogy a W13-ast igen nehéz volt terelgetni mind Russellnek, mind Hamiltonnak.

    „A csapatnak és a pilótáknak is frusztráló hétvége volt. Egy körön távolról sem voltunk elég gyorsak, de a versenyen sem volt elég jó a tempónk. George jó munkát végzett azzal, hogy a száraz gumikra váltás során megelőzte Lando [Norrist], majd megtartotta az ötödik helyet a verseny végéig. Szerencséjére Lando csak egy körön át autózott mögötte” – értékelt Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója a csapat szokásos kérdezz-felelek videójában.

    „Lewis-nak eközben nehéz versenye volt, miután a futam nagy részében be volt szorulva a két Alpine közé. Egyszerűen nem találtunk módot arra, hogy szabaddá tegyük előtte a pályát anélkül, hogy előznie kelljen, ami ezen a pályán szinte lehetetlen.”

    „A hűvös körülmények megnehezítették a gumik dolgát is, ami miatt mindkét autónk tempója visszaesett a verseny vége felé. Egyértelműen van min dolgoznunk Baku előtt, miután sok hasonlóság van Monacóval a kanyargós részeken, ez a pálya pedig kihangsúlyozta a gyengeségeinket” – ismerte be a rangidős mérnök.

  • Wolff elmondta, mi kellene Hamiltonnak Russell legyőzéséhez

    Wolff elmondta, mi kellene Hamiltonnak Russell legyőzéséhez

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint egyáltalán nem jelenthető ki, hogy az idei szezonban az vált a normává, hogy George Russell gyorsabb Lewis Hamiltonnál.

    A szezon előtt aligha számítottak rá sokan, hogy hét futam elteltével George Russell nemhogy előrébb lesz a pontversenyben Lewis Hamiltonnál, de egyet kivéve az összes versenyen előtte végez, és az időmérőkön is 4-3 arányban vezet majd vele szemben. Pedig most ez a helyzet, amihez ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a hétszeres világbajnokot sokkal többször sújtotta eddig balszerencse, mint 24 esztendős csapattársát.

    Azt viszont aligha lehet elvitatni Russelltől, hogy rendszeresen gyorsabb tud lenni Hamiltonnál, aki viszont a barcelonai fejlesztésekkel elkezdte jobban érezni magát a W13-asban. Toto Wolff szerint pedig, amint elkerüli a balszerencse, hozni fogja Russell tempóját.

    „Nem [vált normává, hogy Russell legyőzi Hamiltont.] Csak nézzük meg a balszerencséjét, ezen a versenyen például ismét beragadt a forgalomba. Összeért Estebannal, beragadt Fernando mögé, és ott volt a piros zászló az időmérőn – utalt Hamilton monacói nehézségeire a Mercedes csapatfőnöke. – De a mérleg nyelve át fog billenni. Amint ezek a szerencsétlen helyzetek el fogják kerülni Lewis-t, nagyjából azonos tempón lesznek. Az egyik edzésen az egyik van előrébb, a másikon a másik, ami nagyszerű. Emellett együtt dolgoznak, hogy javítsunk az autón, mert szükségünk van rá, hogy javítsunk rajta.”

    Ez pedig a barcelonai fejlesztésekkel egészen biztosan sikerült is, jelenleg ugyanis a Mercedes tűnik az egyértelmű harmadik erőnek. Wolff azonban érthető módon ennél többre vágyik. 

    „Csak a harmadik csapat vagyunk, ezért végzünk az ötödik és hatodik helyen. Jelenleg ide tartozunk, de nem ide akarunk. Amikor öröklünk egy dobogót, az jó, hosszú távon jót tesz a pontoknak de nem szeretném ezt. Én győzni akarok, a mostaniak pedig fontos leckék, amelyekből tanulunk, és hosszú távon az alapját fogják képezni annak, hogy ismét jól teljesítsünk” – tekintett előre az osztrák.

  • Ricciardo hagyhatja ott a McLarent, és nem fordítva?

    Ricciardo hagyhatja ott a McLarent, és nem fordítva?

    Sajtóértesülések szerint, amennyiben Daniel Ricciardo úgy dönt, kitöltheti 2023 végéig szóló szerződését a McLarennel.

    Egy ideje aktívan foglalkoztatja az F1-es paddockot és a rajongókat, hogy mi lesz Daniel Ricciardo és a McLaren közös jövőjével. Az ausztrál pilóta a második wokingiaknál töltött szezonjában is egyértelműen alulteljesít, Zak Brown nemrég tett nyilatkozata pedig komoly kételyeket ébresztett a közös folytatással kapcsolatban, a McLaren ügyvezetője ugyanis nyíltan kijelentette: Ricciardo nem hozza az elvárt szintet.

    Mivel az ausztrál pilótának a következő szezonra is van szerződése, valamelyik félnek aktiválnia kellene a minden kontraktusban benne levő, természetesen csak az érintett felek által ismert, többnyire teljesítményhez kötött kilépési záradékokat. Mivel Ricciardo az, aki elmarad a várakozásoktól (a másik McLarennel Norris már dobogót is szerzett az idén, és 48 pontja van Ricciardo 11-ével szemben), az lenne a feltételezhető forgatókönyv, hogy a McLarennek állna érdekében szakítani a versenyzővel.

    A The-Race.com ugyanakkor úgy tudja, hogy nem a McLaren van olyan helyzetben, hogy felmondhatja a szerződést, hanem Ricciardo, így jelen állás szerint csak rajta múlik, hogy 2023-ban is a McLaren versenyzője lesz-e.

    Zak Brown, McLaren
    Brown nem teheti ki Ricciardót 2023 előtt? Fotó: McLaren

    Persze, jogos a kérdés, hogy ki ne akarna a McLarennel a Forma-1-ben versenyezni. Csakhogy az is érthető, ha egy pilóta nem szeretné a saját renoméját tovább rombolva kitenni magát a csapattársától sorozatban elszenvedett vereségeknek, és a pontszerző helyeken kívül szenvedni egy olyan autóval, amely ennél sokkal többre képes.

    Ricciardo a Monacói Nagydíj hétvégéjén Scott Mitchell, a The-Race újságírója szerint egyáltalán nem akarta elkerülni a jövőjéről és a teljesítményéről szóló kérdéseket, és készségesen válaszolt ezekre. Ugyanakkor sokszor igencsak elveszettnek tűnt, mivel ő sem érti, hogy miért nem teljesít jobban. Azt pedig többször is hangsúlyozta, hogy sem ő, sem a csapat nem a 14. helyért akar küzdeni, és együtt kell valahogy kikecmeregniük ebből a gödörből. Jelenleg azonban nem igazán látszik, hogy ez miként sikerülhet.

    Mitchell szerint Ricciardo nem tűnik olyan pilótának, mint akit éppen igyekeznek kitenni a csapatból, ugyanakkor érezhetően azt sem tudja, hogy mihez fog kezdeni jövőre. Jelen állás szerint tehát az a legvalószínűbb, hogy a két fél továbbra is azon lesz, hogy közösen oldják meg a problémákat, és kezdjenek el javítani az eredményeken, és legfeljebb akkor fogják jelezni az ausztrálnak, hogy talán nem ártana mennie, ha ez nem sikerül. Ebben az esetben pedig vélhetően Ricciardo sem akar majd mindenáron Wokingban maradni.

  • Tényleg direkt volt, de nem úgy: Albon megmagyarázta Leclerc feltartását

    Tényleg direkt volt, de nem úgy: Albon megmagyarázta Leclerc feltartását

    Többekben felmerült, hogy Charles Leclerc nem véletlenül szorult be közel egy teljes körre Alex Albon Williamse mögé a Monacói Nagydíjon, és a thai-brit pilóta esetleg a Red Bullnak akarhatott segíteni ezzel. Valójában azonban Albon csak a saját versenyét helyezte előtérbe, miközben úgy volt vele, Leclerc-nek is az a legjobb, ha nem engedi elő őt.

    Saját csapata taktikai baklövése mellett Alex Albon is hozzájárult Charles Leclerc szenvedéseihez Monacóban, amikor közel egy teljes körön át tartotta fel a hazai futamát az első helyről elveszítő pilótát. A Ferrari versenyzője az első kerékcseréje után egy teljes kört már megtett az intermediate gumikon, amikor Albon pont előtte hajtott ki a bokszutcából kemény keverékű slickeken (ő volt a második a mezőnyben, aki száraz pályás abroncsokra váltott). Leclerc a Casino-térnél érte utol a Williams-t, amelynek ekkorra már bőszen kék zászlóztak, de nem engedte el a Ferrarit.

    Leclerc a Loews-hajtűben eleresztett a rádióban egy “ó, Alexet”, majd az uszodához érve már káromkodva szentségelt. A slickeken helyenként még csúszkáló Albonnak azonban esze ágában sem volt félreállni, és végül úgy “engedte el” a gyorsabb autót, hogy a célegyenes végén elfékezte magát, és egyenesen kiszaladt a bukótérbe. Ennek következtében minden gumiját lekockázta, lassú defekt miatt pedig négy körrel később ismét a bokszba kellett hajtania. A versenyt végül műszaki hiba miatt nem fejezte be, de utólag azért elmondta, miért hagyta figyelmen kívül a kék zászlókat és fényjelzéseket.

    „Nehéz helyzet volt, mert slick gumikon mentünk ki, ezért nagy tempóelőnyben voltunk. Három kanyarba került volna elengednem őt, de utána azonnal elég gyors lettem volna ahhoz, hogy visszaelőzzem – utalt a köztes esőgumin autózó Leclerc-re. –Abba a helyzetbe kerültünk, amiben véleményem szerint mindkettőnk számára gyorsabb volt, ha elöl maradok, mert elég gyorsan elkezdtem volt elszakadni tőle. Ez egyike volt azoknak a kínos szituációknak. Tényleg úgy voltam vele, hogy ha azonnal elengedem őt, rögtön vissza is fogom előzni.”

    Albon nyilatkozata alapján felmerül a gyanú, hogy a thai-brit versenyző azt hitte, Leclerc még esőgumikon van, és ezért jóval lassabbnak ítélhette a tempóját annál, amire intereken képes volt. Ez ugyanakkor még nem mentesíti őt a kék zászlók figyelmen hagyása alól, amiért egyértelműen büntetést kellett volna kapnia. 

    Végső soron tehát mondhatjuk, hogy Albon direkt nem engedte el Leclerc-t, de nem azért, hogy a Red Bullnak segítsen, hanem egyszerűen csak a saját futamát helyezte előtérbe, és nem akarta hátrányba hozni magát azzal, hogy beszorul a Ferrari mögé.

  • Schumacher ismét elővette Leclerc-t: ennél szerényebbnek kellene lennie

    Schumacher ismét elővette Leclerc-t: ennél szerényebbnek kellene lennie

    Charles Leclerc a Monacói Nagydíj után sem úszta meg Ralf Schumacher kritikáját. A hatszoros futamgyőztesnek ezúttal a monacói pilóta verseny utáni megnyilvánulásai nem tetszettek.

    Ralf Schumacher a Monacói Nagydíj előtt már kritizálta Charles Leclerc-t, amiért szerinte nem hozza ki a legtöbbet a „nagyon jó” Ferrariból. A Hercegségben azonban Leclerc mindent megtett, ami tőle telt, azaz megszerezte a pole pozíciót, majd vezette a versenyt, amikor a csapat rossz stratégiai döntése a győzelmébe került. A verseny után a monacói nem is mulasztotta el kritizálni a csapatát, ami nagyon nem tetszett a 46 esztendős expilótának.

    „Ő is éppen elégszer eltolta már, úgyhogy szerényebbnek kellene lennie. Az ilyesmi megesik. Együtt nyertek és együtt veszítetek. Eddig a csapat kevesebb dolgot szúrt el nála” – mondta a német Sky adásában Ralf Schumacher, aki bizonyára élénken emlékszik még arra, hogy bátyja miként viselte azokat a helyzeteket a Ferrarinál, amelyekben a csapat hibájából estek el a jó eredménytől.

    Egy másik német expilóta eközben a maranellóiak felelősségét hangsúlyozta.

    „A Red Bull stratégáinál tapasztalt nyugalom hiányzott a Ferrarinál, ez pedig a győzelmükbe került. Hallatszott, hogy mennyire pánikoltak a rádióban. Nem értettem, hogy miért nem maradtak kint, vagy miért nem reagáltak korábban. Charles esetében nem volt egyértelmű, hogy mi a jó döntés, végül pedig a rossz döntést hozták, így fenntartva Leclerc monacói átkát” – fogalmazta meg véleményét a 91 Forma-1-es futamon részt vevő Timo Glock.

    Leclerc eddig egy komoly hibát vétett ebben a szezonban, amikor Imolában a biztos dobogótól fosztotta meg magát és a Ferrarit a Variante Altában történt megpördülésével, és végül csak hatodik lett.

  • Ralf Schumacher: Mick ezt nem engedheti meg magának

    Ralf Schumacher: Mick ezt nem engedheti meg magának

    Saját nagybátyja is kénytelen volt kritikus hangnemet megütni a Monacói Nagydíjon súlyos következményekkel járó hibát vétő Mick Schumacherrel szemben. Felipe Massa szerint nem véletlen, hogy a Haas 24 esztendős versenyzője ennyit ront, de úgy véli, ezzel együtt helye van a Forma-1-ben.

    Mint utólag kiderült, Mick Schumacher saját hibájából csapódott a falnak és szakította le autója hátsó részét a Monacói Nagydíjon, mert nagyjából 10 cm-rel letért az ideális ívről, és ráfutott egy nedves részre. Ralf Schumacher szerint ez azonban nem mentség, és unokaöccsének egyszerűen nem lenne szabad ilyen hibákat elkövetnie.

    „Más versenyzők probléma nélkül átmentek ott, de ő nem – mondta a 46 esztendős expilóta a német Sky-nak. – Elsőre azt hittem, hogy valahol eltalálta a szalagkorlátot és lassú defektet kapott, de mint kiderült, csak letért az ideális ívről. Ez egy olyan hiba, amit az ember nem engedhet meg magának. Nemcsak a teljes versenye ment a kukába, de egy ennyire megsérült autónak a költségplafon miatt a csapatra nézve is következményei vannak. Micknek meg kell tanulnia, hogy az ilyen hibáknak nem szabad megtörténnie. Ehhez nem férhet kétség.”

    Túl nagy a nyomás?

    Felipe Massa, Mick Schumacher apjának volt csapattársa szerint a Haas németje ezzel együtt „elég jó a Forma-1-hez”, amit szerinte már bizonyított. „Megnyerte a Forma-3-at és a Forma-2-t, ez pedig véletlenül nem sikerülhet – jelentette ki a brazil pilóta. – Minden tisztelettel, de vannak olyan versenyzők a Forma-1-ben, akik egyértelműen rosszabbak nála.”

    Massa a hibák okáról is beszélt. „Nem lep meg, hogy számos balesetet szenvedett, mert új csapattársa van, aki sokkal nagyobb kihívás elé állítja. Micknek sokkal inkább a határon kell vezetnie, mert Kevin Magnussen megmutatja, hogy mire képes a Haas. Amikor pedig az ember több kockázatot vállal, hibázni is könnyebb.”

    Eddie Jordan, a Jordan-istálló egykori csapatfőnöke szerint Mick Schumachernek ugyanakkor nem lesz gondja a továbblépéssel. „Tanulni fog belőle, és nem lesz tőle lassabb. Talán másként fogja látni a dolgokat. Hála Istennek nem esett baja” – emelte ki a legfontosabbat Jordan.

  • Kínos: az F1 TV kommentátora azonnal látta, amit a Ferrari nem

    Kínos: az F1 TV kommentátora azonnal látta, amit a Ferrari nem

    Súlyos kérdéseket vet fel egy Forma-1-es csapatnál az, amikor egy szakkommentátor azonnal látja, hogy mi lenne a helyes taktika, az istálló stratégái viszont nem. Monacóban a Ferrarival pontosan ez történt.

    Mattia Binotto maga is elismerte, hogy hibáztak a Monacói Nagydíjon, amikor elbukták a vezetést a kerékcserék során. A Ferrari csapatfőnöke elmondta, hogy alábecsülték az intermediate gumik teljesítményét, ezért érte őket váratlanul, hogy Sergio Pérez elé tudott vágni az első helyről indulva a futamot a 19. körig vezető Charles Leclerc-nek. 

    A svájci olasz több külső körülmény hibáztatása mellett előrevetítette, hogy utólag természetesen kielemzik a történteket, mert Charles Leclerc jogosan volt dühös, amikor kijelentette: ilyesmi nem fordulhat elő.

    Binotto arra is hivatkozott, hogy a pillanat hevében hozott döntések olykor félrecsúszhatnak, az ugyanakkor mindenképpen komoly kérdéseket vet fel a Ferrari stratégáival kapcsolatban, hogy az F1 TV adását szakkommentátorként segítő Sam Collins már akkor felismerte, hogy Leclerc-t azonnal hoznia kell a Ferrarinak, amikor a 16. kör végén kiálló Pérez még ki sem jött a kerékcseréje után a bokszutcából.

    „A Ferrarinak reagálnia kell erre Charles Leclerc-rel, akinek a kör végén ki kell állnia a bokszba, mert ha nem teszi, Pérez óriási elévágást fog bemutatni rajta” – hangzott el a közvetítésben.

    Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, Monacói Nagydíj
    Leclerc-t végül Verstappennek is sikerült átugrania Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    A maranellóiak azonban nem jöttek, ami még nem jelentette volna automatikusan a győzelem elvesztését, mert még mindig ott volt az a lehetőség, hogy kihagyják az intermediate abroncsokra váltást, és egyből slickeket tesznek fel. Sainz-al végül ezt is tették, és ha nincs a kék zászlókra késve reagáló Nicholas Latifi, a spanyol alighanem visszajött volna az első helyre.

    Ebből következik, hogy a 18. kör végén megejtett kerékcseréjéig Sainz előtt haladó Leclerc szinte biztosan az élen maradt volna, ha akkor nem áll ki köztes esőgumikért, hanem valamivel később szintén egyből száraz pályás abroncsokra vált. A Ferrari azonban kihívta őt interekért, tálcán nyújtva át az elévágást Pereznek.

    „Az ott Pérez volt, ahogy megelőzte – kommentálta Collins a történéseket, miközben Leclerc tért vissza a pályára a kerékcseréről. – Ezt mondtam korábban. Túl sokáig vártak, túl későn hozták ki [Leclerc-t]. Egy körrel korábban kellett volna kihozniuk, annyira egyértelműek voltak az adatok.”

    Jogos kérdés, hogy ha az F1 TV szakértőjének már menet közben is a napnál világosabb volt, hogy mi a jó taktika, akkor a nála nagyságrendekkel több és jobb erőforrásokkal rendelkező Ferrarinak hogyan nem.