Walter Röhrl is azok közé tartozik, akik szerint Mick Schumachernek tennie kell valamit a folyamatos balesetei ellen, mert ha nem, az F1 rideg világa vele is el fog bánni.
Nincs könnyű helyzetben Mick Schumacher azok után, hogy Monacóban ismét hatalmas balesetet szenvedett, az idén már másodszor verve millió dolláros nagyságrendű javítási költségekbe a Haast. A 23 esztendős versenyző kapcsán egyre több helyről hallani kritikát, mint ahogyan egyesek már azt is tudni vélik, hogy a Haas az év végén megválik tőle.
Miután még saját nagybátyja is megfedte, nem meglepő, hogy Walter Röhrl, a németek kétszeres világbajnok ralilegendája is úgy véli, ilyen teljesítmény mellett még a Schumacher-név sem elegendő az F1-ben maradáshoz. „Jelenleg egyszerűen túl sokszor töri össze az autót, ami rengeteg pénzbe kerül a csapatnak. Ha nem történik javulás, nem fogják ezt a végtelenségig nézni. A Forma-1 brutális és rideg sport” – idézi a 14-szeres futamgyőztest a Bild am Sonntag.
A 75 esztendős exversenyző úgy véli, Schumacher hibái egyértelműen a Kevin Magnussen teljesítménye jelentette nyomásra vezethetőek vissza. „Keserű a helyzet Mick számára, mert a Forma-1-be egy év kihagyás után visszatérő Kevin Magnussen jócskán jobb nála. Ez extra nyomást helyez rá, puskaporossá teszi a légkört, és egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetet.”
Helmut Marko továbbra sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a Mercedes csatlakozik a két topcsapathoz, és még az idei szezon folyamán visszatér a győztesek közé.
41 pont. Ennyi a hátránya a pontversenyben előrébb álló Mercedesnek Max Verstappennel szemben. Persze, ez nem kevés (közel két futamgyőzelem), Helmut Marko szerint azonban annyira nem is sok, hogy csak a Ferrarira koncentráljanak a világbajnoki címekért folyó harcban.
„Ez nonszensz – válaszolta a Red Bull tanácsadója az OE24-nek adott interjúban arra a kérdésre, hogy már a győzelmi pezsgő kinyitására készülnek-e. – Éppen most számoltam ki, hogy még van 15 verseny hátra, és még Russell is csak 41 pontra van Verstappentől. Még bármi lehetséges.”
Természetesen ahhoz, hogy Russell vagy Hamilton beleszólhasson az év végi elszámolásba, a Mercedesnek sürgősen megoldást kellene találnia a problémáira. Marko szerint azonban egy körön már biztató formát mutatnak, ezért ő azt sem zárja ki, hogy háromszereplős lesz az idei vb-harc.
„Az autójuk napról napra gyorsabbá válik, a leggyorsabb köreik pedig már a mi szintünkön vannak, ha nem jobbak. Egyáltalán nem szabad leírni őket. És ha a Mercedes hirtelen elkezd megint dominálni, akkor Hamilton is vissza fog térni” – jelentette ki a 78 esztendős osztrák, aki Hamilton eddigi idei szereplését Sebastian Vettel 2014-es vesszőfutásához hasonlította.
A négyszeres világbajnok a sorozatban nyert vb-címek után akkor szintén új csapattársat kapott Daniel Ricciardo személyében, aki meg is előzte őt az összetettben. „Sok minden Lewis ellen volt, akárcsak Ricciardo esetében, amikor minden jól ment a számára Vettel csapattársaként” – mondta a tanácsadó, majd Ricciardo McLarennél látott kálváriája kapcsán hozzátette: „Szomorú látni, ami Daniellel történik.”
Sajtóhír szerint nem véletlenül nem fogadja tárt karokkal az F1 a 2024-től beszállni szándékozó Andrettit, a sportág irányítói ugyanis jobban örülnének egy másmilyen csapat érkezésének.
A szaklap ugyanis arról számolt be, hogy az F1 részvényesei nem véletlenül nem lelkesednek az Európában és az Egyesült Államokban egyaránt jól csengő nevű istálló érkezése iránt, ugyanis biztosítékokat akarnak arra, hogy az Andretti hosszú távra tervez, valamint elég médiaérdeklődést generál – főként az USA-ban – ahhoz, hogy mind az FIA-nak, mind a csapatoknak megérje a bevételek többfelé osztása miatti kiesést.
A The-Race szerint az F1 azonban még akkor sem látná szívesen az Andrettit 11. csapatként, ha minden kritériumnak megfelel. Hogy miért nem? Azért, mert a hírek szerint sokkal vonzóbbnak tartanának egy gyári istállót. Ennek oka, hogy az Andretti sikere az Egyesült Államokban tapasztalt fogadtatáson múlna, míg egy nemzetközileg ismert és elismert autógyártó sokkal több embert tudna elérni.
A szaklap szerint két név merülhet fel új gyári résztvevőként: a 2026-os érkezését már megerősítő Audi, illetve az F1-ből hivatalosan a tavalyi év végén kiszálló, a Red Bull és az Alpha Tauri motorszállítójaként azonban továbbra is jelen levő Honda.
A Honda gyári csapatként nem ért el kiemelkedő sikereket, motorszállítóként viszont hat egyéni és hat konstruktőri vb-címet nyert Fotó: Red Bull Content Pool/Mark Thompson/Getty Images
Előbbivel az a probléma, hogy a jelek szerint nem akar a semmiből csapatot építeni, hanem inkább megvásárolna egy jelenlegi alakulatot. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez vagy a Sauber, vagy a Williams lesz, miután a McLaren korábban kizárta, hogy eladná bárkinek is a csapatot, az Aston Martin megvásárlása pedig a Race szerint egyre komplikáltabbnak tűnik.
Ami a Hondát illeti, noha csak tavaly szálltak ki hivatalosan, az F1 állítólag nagyon szeretné, ha minél hamarabb visszatérnének, és mindezt gyári csapatként tennék. Vannak is arra utaló információk, hogy a szakurai központ kutatási és fejlesztési részlege nem állt le teljesen, és nem kizárólag a Red Bullnak és az Alpha Taurinak szállított motorok felkészítésével foglalkozik. Ráadásul a Honda a 2026-os új motorszabályok alakulásán is rajta tartja a szemét, így aztán, ha az elkövetkező években úgy döntenek, hogy visszatérnek, nem a nulláról kellene kezdeniük.
Ami a visszatérés ellen szól, hogy nyilván nem véletlenül szálltak ki, és csoportosították át az F1-re költött összegeket a fenntartható technológiák fejlesztésére, ezen a téren ugyanis hátrányba kerültek a riválisaikkal szemben. Ám, ha 180 fokos fordulatot vesz a menedzsment hozzáállása, és 2026-ban mondjuk gyári csapatot indítanának, a The-Race szerint az F1 bármikor hamarabb bólintana rá az ő (vagy más gyári csapat) érkezésére, mint az Andretti beszállására, mivel úgy vannak vele, hogy egy gyártó jelenléte még akkor is kifizetődőbb, ha csak néhány évet tölt el a sportágban, mielőtt a menedzsment ismét úgy dönt, hogy elzárja a pénzcsapot.
Az Andrettinek tehát kiemelkedőnek jó csomagot kell összeraknia az F1 meggyőzéséhez, és lehet, hogy még ez sem lesz elég.
A svédországi Kristianstadban rendezték meg a gokart Európa-bajnokság harmadik versenyhétvégéjét, amelynek OK-Junior kategóriájában Molnár Martin is pályára lépett. Az Energy Corse magyar versenyzője mindhárom nap során remek tempót ment, de a szerencse most nem állt mellette.
Két héttel azután, hogy életében először versenyzett a svédországi Kristianstadban, Molnár Martin ismét pályára lépett az Åsum Ringen, csak ezúttal a Champions of the Future Euro Series helyett az Európa-bajnokság OKJ kategóriájának mezőnyében mérette meg magát. Lévén a korábbi látogatása előtt az Energy Corse 13 esztendős gokartversenyzője nem tudott tesztelni az 1221 méter hosszú aszfaltcsíkon, az Eb-ig pedig teszttilalom volt érvényben a pályán, a két héttel ezelőtti tapasztalataira támaszkodva vágott neki a négyfordulós sorozat harmadik hétvégéjének.
Martin hétvégéje nem indult zökkenőmentesen, csütörtökön nem tudott annyi kört megtenni, mint szeretett volna. A tempójával ennek ellenére nem volt gond, az időmérő csoportjában a 8. időt érte el – megelőzve mindkét, vele egy csoportban levő csapattársát, így az összesítésben a 22. lett.
A pénteki két előfutam során egy-egy hetedik helyezést szerzett, ami biztató előjel volt a szombati folytatásra nézve. A versenyhétvége második napját jól kezdte: ötödik lett a bemelegítő edzésen. Ezt követte az aznapi első, összességében harmadik előfutam, amin a rajtnál veszített néhány pozíciót, miután az ezen a pályán nem túl előnyös külső oldalról indult, de így is bejött a kilencedik helyen.
A tempóval nem volt gond Fotó: MOTAM
A következő előfutamra a csapat tengelyt cserélt a gokartján, amivel küszködött egy kissé, de így is sikerült megfutnia a leggyorsabb kört, miközben a korábbi eredményén kettőt javítva a hetedik helyen intette le a kockás zászló. Hogy összességében jó napot zárhasson, ahhoz az utolsó szombati előfutamban elért nyolcadik helye kellett. Noha a tempójával nem volt elégedett, sikerült javítania a rajtpozícióján, így magabiztosan várhatta a vasárnapot.
A szuper előfutam előtti bemelegítés igazolta, hogy a tempója megvan ahhoz, hogy beleszóljon a legjobb tíz csatájába az elődöntőnek is felfogható viadalon. A rajtnál kicsit beragadt, de sikerült visszazárkóznia, és egészen a hatodik helyig kapaszkodott fel, miközben volt olyan pontja a versenynek, amikor az ő neve mellett szerepelt a leggyorsabb kört jelző felirat. Ezután azonban ketten is kilökték a fűre, az összekoszolódott abroncsokon pedig már nem sokat tehetett, így a 13. helyen jött be.
A hétvége lezárását jelentő döntőben a 19. helyről rajtolt, de hamar világossá vált a számára, hogy a teljes svédországi forduló legnehezebb 21 köre áll előtte, mivel a döntőre kapott gumiszettel a gokartjának nem volt meg a tempója. Noha vívott néhány emlékezetes csatát, javítani nem tudott, és a 27. helyen zárt.
Fotó: MOTAM
„Ami az előzési lehetőségeket illeti, továbbra sem vagyok elragadtatva ettől a pályától, de egyébként jó kis tempós aszfaltcsík, jó ritmusa van, amire rá kell érezni. A hétvégém sajnos eléggé szenvedősen alakult, ezért nem bánom, hogy vége. A döntőig megvolt a tempónk, de ott valami félresiklott, és hirtelen körönként 5 tizedmásodperces lemaradásba kerültünk. Valószínűleg a gumikat okolhatjuk. A döntőre szokás szerint kaptunk négy új gumit és úgy tűnik, ez rossz széria volt” – nyilatkozta Molnár Martin.
„A tempóhiány ellenére azért izgalmasan alakult a döntő, jókat csatáztam. Ami az eredményt illeti, ez most így sikerült, de legközelebb újra megpróbáljuk” – értékelte az Eb harmadik versenyhétvégéjét az Energy Corse gokartosai közül a második legjobb eredményt elérő sportoló.
Martin legközelebb június 23. és 26. között versenyez az olaszországi Franciacortában rendezett Champions of the Future Euro Series-ben, majd két héttel az után ugyanott az Európa-bajnokság negyedik, egyben záró hétvégéjén gurul pályára. Versenygokartja megtekinthető lesz a Super Racing fesztiválon, június 11-én és 12-én a Hungaroringen.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke makacs dolognak tartja, hogy egyes csapatok a költségplafonnal kapcsolatos engedmények ellen vannak. Szerinte az egész Forma-1-nek hátrányos lenne, ha máshogy kellene megoldaniuk az inflációval kapcsolatos problémákat.
Miközben a pályán a Ferrari és a Red Bull küzd az idei világbajnoki címekért, a háttérben egy kevésbé látványos, ám hasonlóan fontos harc is zajlik, mindez ráadásul az összes csapat részvételével. A koronavírus-járvány utáni időszak, megspékelve az ukrajnai háborúval évtizedek óta nem látott mértékű inflációt eredményezett számos európai országban, ez pedig az F1-es csapatokat is nagy mértékben sújtja.
A problémát az jelenti, hogy a költségplafon minden istállót arra kötelez, hogy beleférjen a 140 millió dolláros éves keretbe, ám több csapat is jelezte, hogy ezt nem fogja tudni megtenni. Számos gárda a költségplafon maximumához igazította ez évi költségvetését, ezért megoldást sürget, hogy elkerülhesse az olyan drasztikus lépéseket, mint a létszámleépítés.
Azok a csapatok viszont, amelyeknek a költségvetése nem éri el a plafont, ódzkodnak attól, hogy beleegyezzenek az engedményekbe, mondván a nagyok spóroljanak máshol, például fejlesszenek kevesebbet. Többek között az Alpine és a Haas is ezen az állásponton van, noha utóbbi megfontolna egy ideiglenes engedményt az FIA által is monitorozható szállítási költségekre vonatkozóan.
A Haas akkor sem tudna többet költeni, ha engednék neki, ezért nem is nagyon akar belemenni abba, hogy a csapatok engedményeket kapjanak Fotó: Steven Tee / LAT Images / Haas
A Mercedes csak az embereinek akar jót
A kisebb csapatok egyik félelme, hogy a tehetősebb istállók csak az inflációt akarják felhasználni ürügyként arra, hogy több pénzt költhessenek a versenyelőnyt biztosító területekre, ezáltal előnybe kerüljenek a kevesebb pénzből gazdálkodó riválisaikkal szemben. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke ugyanakkor makacs dolognak tartja ezt a hozzáállást. Az osztrák üzletember kijelentette: az alkalmazottai fizetését is szeretné kompenzálni az engedményekkel.
„Nem arról van szó, hogy nagyobb profitot akarunk, hanem szó szerint szeretnénk kompenzálni az alkalmazottaink fizetését az elképesztő mértékű infláció miatt, amelytől szenvednek. Nem az történik, hogy hirtelen többet akarunk, de ragaszkodjunk azokhoz a tényekhez, amelyekkel elkezdtük az évet, és azokhoz a feltételekhez, amelyekkel befejeztük, és nézzük meg a számokat most. Ezután remélhetőleg találunk módot a kiigazításra.”
„Szerintem a sportág számára a makacs álláspont a legrosszabb. Ha néhány kisebb csapat azt gondolja, hogy a nagyok előnyhöz akarnak jutni, és mi majd jól kitolunk velük azzal, hogy ezt nem engedjük” – mondta Wolff, aki leszögezte, hogy nem akarnak emelést a költségplafonban.
„Csapattulajdonosként elmondhatom, nem akarom emelni a költségplafont, hogy aztán az folyamatosan emelkedjen és tulajdonképpen megkerülje az eredeti koncepciót. Ugyanakkor azt akarom, hogy az embereim jól meg legyenek fizetve, különösen ilyen nehéz körülmények között.”
Többek között a szerelőknek sem mindegy, hogy mennyit ér a fizetésük Fotó: Wolfgang Wilhelm/Mercedes-AMG Petronas
Mi lehet a megoldás?
Hogy elkerüljék a trükközést és a felhasználható extra források mondjuk az autó fejlesztésére fordítását, Wolff azt javasolja, hogy egyszerűen figyelni kell a csapatok könyvelését, és ellenőrizni, hogy az energia és a szállítás megnövekedett költségeinek fedezésére fordítsák az elkölthető plusz pénzt.
„Nagyon könnyen demonstrálhatjuk ezt. Az energiát érintő kiadásaink Brackley-ben 2,5 millió fontról 6,5 millióra nőttek. A szállítási költségekkel hasonló a helyzet, azok kettőről hatra emelkedtek. Ezt feketén fehéren látni lehet a könyvelésben. Ez az, amit kérünk kiigazításként, ami lehetővé tenné, hogy annak egy részét a bérek növelésére fordítsuk.”
A Mercedes csapatfőnöke ezután hangsúlyozta, hogy igen „fájdalmas” átszervezéseket kellett végrehajtaniuk ahhoz, hogy beférjenek a költségplafon alá, és az utolsó, amit szeretne, hogy ezt még egyszer meg kelljen tenniük. Mindez szerinte az egész sportágnak káros lenne. Azt ugyanakkor ő sem akarja, hogy évente alkudozás legyen a költségplafonról, amit a kis csapatok érdekében vezettek be, de úgy véli, a mostani kivételes helyzet.
A Ferrari vezető stratégája rávilágított a Monacói Nagydíjon elkövetett hibák hátterére, és például elmagyarázta, miért hívták ki egyszerre kerékcserére Carlos Sainzot és Charles Leclerc-t.
Azon nincs nagyon mit vitatni, hogy a Ferrari több stratégiai hibát is elkövetett a Monacói Nagydíjon, amelyek a győzelmébe, illetve a kettős dobogójába kerültek. Inaki Rueda, az istálló sportigazgatója és vezető stratégája pedig a csapat által közzétett videóban most elmagyarázta, hogy kétszer is rosszul mérték fel az autók között levő távolságot, és ez vezetett a rossz döntésekhez.
Az első akkor történt, amikor Charles Leclerc-rel egy körrel később reagáltak a kelleténél arra, hogy Sergio Pérezt a Red Bull kihívta intermediate abroncsokért, így a monacói pilóta elveszítette a virtuális első helyet, miután csak a mexikói mögé tért vissza a kerékcseréről.
Rueda elárulta, hogy amikor Leclerc a bokszba hajtott, a Ferrari stratégiai szoftvere szerint még volt egy másodperc előnye Pérezzel szemben, ám a mexikói a harmadik szektorban is annyival gyorsabb volt annál, mint amire számítottak, hogy végül simán megelőzte a futamot addig vezető monacóit.
A Ferrari kettős vezetést szórakozott el a stratégiai melléfogásokkal Fotó: Eric Alonso/Getty Images/Red Bull Content Pool
A vezető stratéga ezután részletezte azt az esetet, amikor mindkét autójukat egyszerre hívták a bokszba slick gumikért, a rádióban szentségelő Leclerc-nek pedig várnia kellett, hogy Carlos Sainz autóján lecseréljék a kerekeket.
„Mindkét autónak fel akartuk tenni a száraz pályás abroncsokat. Úgy véltük, hogy a 21. körben a pálya már megfelelő ehhez. Miközben behívtuk Carlost, hogy megpróbáljuk megszerezni a vezetést, azt gondoltuk, hogy »hozzuk be Charles-t és próbáljunk meg elévágni Péreznek, amivel kettős győzelmet szerezhetünk.«” – magyarázta Rueda, akinek szavaiból egyértelművé válik: a Ferrari úgy számolt, hogy Sainz biztosan elé fog tudni vágni Péreznek, és a mexikói kiállása után átveszi a vezetést, ami végül Nicholas Latifinak köszönhetően szintén nem történt meg.
„Miközben a pilóták a bokszba tartottak, figyeltük a különbségeket. A két autónk között 5 másodperc volt, ami eléggé szoros egy dupla cseréhez. A kényelmes különbség ezen a pályán 6 másodperc az ilyesmihez, de úgy véltük, hogy öt és fél másodperc elég lehet.”
„Viszont, ahogy az autók egyre közelebb értek a bokszbejárathoz, a különbség csökkent, a bokszbejáratban pedig már csak három és fél másodperc volt. Az utolsó pillanatban megpróbáltunk szólni Charles-nak, hogy maradjon kint, de már túl késő volt, mivel addigra befordult a bokszba, majd a kerékcseréje előtt két másodpercet veszített. Ez döntőnek bizonyult, mert egy körrel később Verstappen emiatt tudott elé kijönni a saját kerékcseréjéről” – fejtette ki Rueda.
Leclerc végül Verstappennel szemben is pozíciót veszített Fotó: Eric Alonso/Getty Images/Red Bull Content Pool
A Ferrari tehát még az első hely elveszítése után is biztosíthatta volna, hogy Leclerc-nek legalább a dobogó meglegyen, és csökkenteni tudja a hátrányát az összetettben Verstappennel szemben, de a második hiba ezt is ellehetetlenítette.
Felipe Massa szerint égetőbb problémája is van Daniel Ricciardónak annál, hogy a McLarennel közös folytatáson és az azokkal kapcsolatos szóbeszédeken rágódjon.
A 2006 és 2013 között a Ferrarinál versenyző, ottani évei alatt a gyengébb teljesítményével járó nyomást szintén megtapasztaló Felipe Massa úgy véli, Daniel Ricciardónak jelenleg nem az a legnagyobb problémája, hogy jövőre is a McLaren versenyzője lesz-e. A 2008-ban kis híján világbajnoki címet nyerő, az ausztrál pilótával baráti kapcsolatot ápoló brazil az F1 TV-n mondta el, szerinte mire kellene koncentrálnia Ricciardónak.
„Újra mosolyogni kell látnunk őt. Élveznie kell. Nekem is volt nehéz időszakom a Ferrarinál. Bármelyik pillanatban félrecsúszhat valami, az ember pedig nem tud megfelelően koncentrálni, nem nyugodt és boldog. De boldognak kell lenned, élvezned kell a közös munkát a csapattal. Vissza kell szereznie a mosolyát, és élveznie kell a versenyzést” – fejtette ki a 41 esztendős expilóta.
Ricciardo jövője körül az utóbbi időben nagyon sok a kérdőjel, ami az ausztrál idei teljesítményének tudható be. Intő jel volt, amikor Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezető igazgatója kijelentette: egyik fél sem elégedett a helyzettel, majd elmondta, vannak olyan mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik, hogy Ricciardo 2023 végéig szóló szerződésének lejárta előtt véget érjen kettejük közös útja (a The-Race szerint ugyanakkor csak Ricciardónak van lehetősége kilépni a szerződésből)
Massa szerint azonban barátjának meg kell próbálnia teljesen kizárnia ezeket a dolgokat, és csak a vezetésre szabad összpontosítania. „Amikor valaki Daniel Ricciardo szintjén van – ő egy elképesztő pilóta, hihetetlen szinten – akkor nem aggódhat ilyenek miatt. Ezek a dolgok eltörpülnek amellett, amire a pályán képes, úgyhogy arra kell koncentrálnia. Akár van szerződése jövőre, akár nincs, ez nem számít. Ezt félre kell tenni, mert ez nem olyan probléma, amin aggódnia kell.”
A brazil úgy véli, Ricciardónak most fontosabb rájönnie arra, hogy miként élvezheti újra az F1-et. „Más a probléma: az, hogy meg kell értenie, hogyan legyen boldog, és miként élvezze a versenyzést, és hagyja maga mögött a többi dolgot, és térjen vissza a boldogsághoz.”
Günther Steiner érdekes észrevételt tett a Forma-1-be az idei szezon előtt visszatérő dánról, akinek szerinte jót tett, hogy 2020 végén elveszítette az ülését.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Kevin Magnussen új lendületet adott a pályafutásának azzal, hogy rögtön pontszerzéssel tért vissza a tavalyi évet nulla egységgel az utolsó helyen záró Haashoz, és már 15 pontnál jár. A dán pilóta emellett eddig magabiztosan veri a tavaly Nyikita Mazepint elhomályosító Mick Schumachert, nem kis nyomás alá helyezve ezzel a 23 esztendős németet.
Hogy Magnussen ennyire jó lesz, talán senki nem gondolta volna előre, mer bár az F1-ben korábban eltöltött hat szezonja során is voltak villanásai, leginkább megkérdőjelezhető manővereivel és Romain Grosjeannal történt ütközéseivel szerzett nevet magának.
Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke szerint pilótája szárnyalása ugyanakkor nem annak köszönhető, hogy Magnussen érettebb lett, hanem annak, hogy már nem fél az ülése elvesztésétől.
„Nem gondolom, hogy korábban éretlen lett volna, de mostanra felnőtt. 29 éves, még mindig fiatal, de amikor az év elején visszatért a csapathoz, sokkal magabiztosabb volt. Szerintem a korábban velünk töltött időszaka alatt abban a félelemben élt, hogy elveszíti a helyét a Forma-1-ben, de miután ez valójában meg is történt vele, ez a félelem már nincs benne” – nyilatkozta az olasz amerikai a Motorsport.com olasz kiadásának.
Magnussen 2020 végén gyakorlatilag elkönyvelte, hogy véget ért az F1-es karrierje, és ezután a hosszú távú versenyzésre koncentrált. A Haas ajánlata pedig meglepetésként érte.
„Van ennek egy másik aspektusa is, amis szerintem egyáltalán nem mellékes: nem keresett ülést az F1-ben, hanem mi kerestük meg őt – ecsetelte Steiner a dán idei teljesítményének hátterét. – Ez szerintem jutalom egy profi autóversenyzőnek. Természetesen a nagyon fontos ötödik hely, amit a bahreini visszatérésekor elért, szintén az ő malmára hajtotta a vizet. Egyfajta hőssé vált, manapság pedig helyén van a szíve és békére lelt saját magával szemben.”
„Én egy olyan Kevint látok, aki többet kommunikál, magabiztosabb a csapattal való interakcióiban, de versenyzőként ugyanolyan, mint volt.”
A Bottas és a Leclerc 2.0 után lehet, hogy Kevin Magnussennek is van második verziója?
A Red Bull a Monacói Nagydíj után két éves szerződéshosszabbítást jelentett be Sergio Pérezzel, a bikások tanácsadója pedig most elmondta, mikor ajánlották azt fel a mexikói pilótának.
Sokaknak feltűnt a Monacói Nagydíj után Sergio Pérez elejtett félmondata Christian Horner felé. A versenyt megnyerő mexikói pilóta az ünneplés során annyit mondott főnökének: „Valószínűleg túl korán írtam alá.”
Az FIA sajtótájékoztatóján a 32 esztendős pilóta igyekezett elbagatellizálni a dolgot, és a pezsgőre fogni a szavait, a Red Bull azonban kedden bejelentette, hogy 2024 végéig szerződést hosszabbított Pérezzel. Ez a lépés többek szerint csak azért történt, mert a mexikói elszólta magát, de Helmut Marko most elárulta, hogy már korábban megegyeztek vele.
„A Monacói Nagydíj péntekjén szerződéshosszabbítást ajánlottunk neki, ami után extrán motivált volt. Nagyon jó, hogy ilyen párosunk van, az idén már öt győzelemnél tartunk velük” – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója az osztrák OE24-nek.
Hogy Pérez mire gondolt a „túl korán” alatt, az viszont nem derült ki, de vélhetően arra célzott hogy monacói győztesként akár jobb feltételeket is kiharcolhatott volna az új szerződésében.
Marko arra is kitért, hogy a Max Verstappentől mindössze 15 ponttal lemaradó pilóta nyomás alá helyezheti-e csapattársát a világbajnoki címért folyó csatában.
„Max nyugodt marad, miközben eléggé bízik magában. Ők (a Ferrari) vannak nyomás alatt. Charles Leclerc-nek nehéz időszaka volt, és jöttek a hibák, de ilyen a versenyzés. Monacóban arra kényszerítettük a Ferrarit, hogy reagáljanak a stratégiánkra, és rosszul reagáltak” – utalta a Verstappen mögött 9 ponttal lemaradva a második helyen álló monacói pilóta győzelmének elbukására.
Lévén jövőre már 38 éves lesz, vélhetően egyre közelebb van Lewis Hamilton visszavonulása, a Mercedesnek így egyre inkább foglalkoznia kell azzal, hogy ki veheti majd át sztárpilótája helyét. Toto Wolffnak már meg is van az első számú jelöltje?
Egy ideig úgy tűnt, hiába nyerte meggyőző fölénnyel a 2019-es Forma-2-es szezont, Nyck de Vries számára ez sem lesz elég ahhoz, hogy bemutatkozhasson a Forma-1-ben. Az immár 27 esztendős hollandra azonban a jelek szerint nagyon is számít a Mercedes, ami azt jelenti, hogy a jövőben akár a mezőny egyik legjobb csapatában kezdheti meg késleltetett, ám végül csak beinduló F1-es karrierjét.
Legalábbis a túraautó-legenda Tom Coronel szerint, aki úgy véli, honfitársa lesz az első számú esélyes Lewis Hamilton helyére, amikor a hétszeres világbajnok majd visszavonul. Coronel szerint ugyanis az F1-ben még soha nem versenyző, nagydíjhétvégén először az idén, Barcelonában vezető (Alex Albon helyére ugrott be az első szabadedzésre a Williamsnél) de Vries nem véletlenül a Mercedes teszt és tartalékpilótája még úgy is, hogy alig van F1-es tapasztalata.
„Ha Lewis Hamilton abbahagyja, Nyck de Vries fogja megkapni az ülését. Tudják, miért? Mert ahogyan azt már egy éve mondom, Nyck Toto Wolff biztosítéka” – jelentette ki Coronel a RacingNews365.nl podcastjában.
Ez pedig annyit tesz, hogy Wolff nem akar még egyszer olyan helyzetbe kerülni, mint amilyenben 2016 végén került, amikor Nico Rosberg a vb-címmel a zsebében váratlanul bejelentette a visszavonulását.
Nyck de Vries a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén Fotó: Williams
„Ezt már átélte egyszer Rosberggel. Nem akarom azt mondani, hogy »használja« Nycket, de ezért tartja magához közel – fejtegette Coronel. – Ez a srác mindent megtesz, amit meg kell tennie. Megnyert minden bajnokságot, amit meg kellett nyernie. George Russell, Lando Norris és Max Verstappen generációjához tartozik, és ha megnézzük az eddigi eredményeit, valamint, hogy mit csinál most, láthatjuk, hogy minden megvan benne, ami az imént említett pilótákban, és az ember pontosan ezt is kapja tőle.”
Regnáló Formula E-bajnokként de Vries legutóbbi F1-es kiruccanásakor is megmutatta, hogy nem véletlenül tartja őt nagyra Wolff, hiszen a számára teljesen ismeretlen Williamsszel azonnal gyorsabb volt Nicholas Latifinél a barcelonai első szabadedzésen, elmondása szerint pedig jóval többet is ki tudott volna hozni az autóból, ha nem kerül forgalomba, és nem olyan korán hajt pályára a lágy keverékű Pirelliken.
Hogy valóban a jövőre már 38 esztendős Hamilton utódjaként tekint-e rá Wolff, azt még egy ideig valószínűleg nem fogjuk megtudni, ám az nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy az osztrák üzletember meg fogja próbálni 2023-ra versenyzői üléshez juttatni védencét, erre pedig a legjobb lehetősége a Williamsnél lehet. Addig is ne lepődjünk meg azon sem, ha az idén még egyszer látjuk őt első szabadedzésen, csak már nem a Williams, hanem a Mercedes színeiben.