Charles Leclerc bakui kiesésével a másodikról a harmadik helyre csúszott vissza a pontversenyben, hátránya pedig már 34 pont az élen álló Max Verstappennel szemben. A monacói pilóta egy héttel az azerbajdzsáni kudarc után Montrealban köszörülhetné ki a csorbát, de lehet, hogy nem lesz rá lehetősége.
Leclerc bakui motorhibájának pontos okairól továbbra sem mondott semmi a Ferrari, a Motorsport olasz kiadása ugyanakkor szinte kész tényként kezeli, hogy a monacói pilótát tíz helyes rajtbüntetéssel fogják sújtani Kanadában, mert idei negyedik turbóját kell majd használnia, ebből az erőforrás-elemből pedig egy szezonban csak három “fogyasztható el” büntetlenül.
Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke rögtön az Azerbajdzsáni Nagydíj után utalt rá, hogy Leclerc-nek új motort kell majd beszerelni Kanadára, mert a Bakuban meghibásodó egységet ilyen rövid idő alatt nem fogják tudni átvizsgálni és rendbehozni. Binotto arra azonban nem tért ki, hogy teljes erőforrás-csere lesz-e, vagy csak a V6-osból raknak be újat.
Leclerc idei második motorját a Miami Nagydíjon vetette be a Ferrari, majd Barcelonában is ezt használta, amikor az élről kiesett. A katalán pályán a turbó hibásodott meg, ami a második volt ebből az elemből. Az elsőt a szezon elejétől Miami-ig használta, majd az egyes számú motor visszatérésével Monacóban is ez volt az autóban.
A motorerő-igényes Bakuban azonban be kellett szerelni az idei harmadik motort a harmadik turbóval, a Motorsport szerint pedig a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy Kanadára teljes sorcsere következik, és minden elemből újat tesznek a 16-os rajtszámú F1-75-ösbe, a 4. turbó behelyezése pedig 10 helyes hátrasorolást ér majd.
Hogy kell-e negyedik turbó, az azon múlik, hogy a Bakuban szolgálatot teljesítő egység még használható-e, de Leclerc kiesését elnézve ez nem tűnik valószínűnek. Az egyes számú turbót pedig aligha fogják áthelyezni a hármas motorra, mert akkor az egyes számú V6-os kiesik a rotációból, és a folytatásban a pénteki szabadedzéseken sem mehetnének vele.
Leclerc tehát igen nehéz helyzetből várhatja a folytatást, hiszen hátrasorolás esetén normál körülmények között aligha fog tudni a Red Bullok előtt végezni, így Kanadában alighanem tovább nő majd a hátránya az összetettben.
Öt futam alatt nagyot fordult a világ Max Verstappennel, aki a Kanadai Nagydíj előtt bevallotta, korábban már elengedte az idei világbajnoki címet.
Max Verstappen nyolc verseny után 150 ponttal áll az összetett élén, 21 ponttal előzve a második helyezett Sergio Pérezt, és 34 egységgel a harmadik helyre visszacsúszó Charles Leclerc-t. Erre alighanem kevesen fogadtak volna az Ausztrál Nagydíj után, amelyen a műszaki hiba miatt kieső holland három futam alatt másodszor nullázott, és 46 pontos hátrányba került az idei második győzelmét arató Leclerc mögött.
Az azóta eltelt 5 futamból viszont négyet megnyert, miközben Leclerc kétszer kiesett, nagyot fordult vele tehát a világ. Verstappen a Talking Bull podcastban pedig most elismerte, a melbourne-i futam után már ő maga sem hitt az idei vb-címben.
„Mielőtt egy versenyt sem teljesítettünk a szezonból, az ember nem tudja, hogy mire számítson. Talán jó autónk van, talán nincs. Aztán úgy tűnt, hogy versenyképes lett a kocsi, és harcolhatunk a világbajnoki címért. De miután kétszer kiestem és 46 pontos hátrányba kerültem, úgy voltam vele, hogy »ez a bajnokság elúszott, az idén nem nyerjük meg«, de legalábbis nagyon hosszú időbe fog telni a visszazárkózás. Ezután viszont tulajdonképpen három verseny alatt fordítottunk a helyzeten csapatként, és most már mindketten ott vagyunk az élmezőnyben” – utalt magára és csapattársára.
Jelenleg alighanem a Ferrari és Leclerc érezheti magát olyan helyzetben, ahogy Verstappen és a Red Bull érezte Ausztrália után. Ugyanakkor 14 verseny még most is hátravan, így bőven van még lehetősége a vörösöknek a feltámadásra. Tudja ezt Verstappen is, aki szerint a legfontosabb a folytatásban az lesz, hogy többször ne essenek ki.
„Elég nagy elégedettséggel tölt el [a jelenlegi helyzet], de természetesen tudjuk, hogy nagyon gyorsan változhat, ezért ébernek kell maradnunk. Arra kell koncentrálnunk, hogy többet ne essünk ki, mert már ez a kettő is túl sok volt. Az eddigi versenyek eléggé hektikusak és őrültek voltak” – mondta a címvédő.
Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke finoman jelezte, hogy Mick Schumachernek meg kell találnia az összhangot az óvatosság és a teljesítmény között.
A bakui futam előtt Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke nyomatékosította, hogy több autótörés nem fér bele Mick Schumachertől. A Monacóban a VF-22-est az idén másodszor leíró 23 esztendős pilótának sikerült is anyagi károkozás nélkül teljesítenie a hétvégét, amelyen az utolsó helyről rajtolva (1,1 másodpercet kapott Magnussentől) a célba érkezők közül az utolsó előtti lett.
Steiner annak örült, hogy pilótája nem tört ismét autó, de a verseny után elmondta, Schumachetől egy kicsit nagyobb tempó kell. „Az biztos, hogy a mostani helyzet neki és a csapatnak is nehéz. Ez egy teljesítmény alapú sport, és mire van szükség egy ilyen sportban? Teljesítményre. Ugyanakkor szerintem a helyes dolgot csinálta, mert ha újra összetörte volna magát, az nem lett volna jó. Inkább menjen így, minthogy újra összetörje az autót, próbálva valami olyasmit elérni, ami talán nincs benne.”
A német pilóta már az első szabadedzésen hátrányba került, mivel vízszivárgás miatt a teljes tréninget ki kellett hagynia, ez pedig elmondása szerint a teljesítményére is hatással volt.
„Nem volt valami nagyszerű futam, és a hátam is fáj egy kicsit. Nem ilyen hétvégében reménykedtünk. A második naptól kezdve ugyanakkor tiszta volt, ami jó, de amint eljön a szombat, nehéz megítélni, hogy a beállítások jók-e vagy sem. És csak egyetlen szabadedzésünk volt megtalálni a jó beállításokat, amelyek végül sajnos nem bizonyultak megfelelőnek, de akkor már ezzel kellett boldogulnunk a versenyen.”
„A kanyar közepén alul-, a kijáraton túlkormányzott volt az autó, ami nem ideális, és így meglehetősen igénybe vettük a gumikat is. Az utolsó etapig nem volt valami jó a helyzet, az viszont eléggé rendben levőnek érződött” – összegzett Schumacher, aki továbbra is nulla ponttal áll, és a soron következő versenyhétvégén, Montrealban sem lesz könnyű dolga, hiszen a falak Kanadában is nagyon közel vannak, azaz egy hiba itt is komoly anyagi kárral jár, ráadásul még soha nem versenyzett a Circuit Gille Villeneuve-ön.
A Forma-1 és az Ausztrál Nagydíj szervezői bejelentették, hogy tíz évvel, 2035-ig meghosszabbították a melbourne-i futam 2025-ben lejáró szerződését. Ez azt jelenti, hogy a versenyzők és szurkolók körében egyaránt népszerű helyszín még 13 évig biztosan a versenynaptár része lesz, ráadásul öt alkalommal a szezonnyitónak is az Albert Parkban fekvő pálya adhat majd otthont.
A melbourne-i szervezők 3 évvel a mostani szerződésük lejárta előtti hosszabbítási szándéka vélhetően a Forma-1-es futamrendezés iránti megnövekedett érdeklődés miatt volt ennyire sietős (az Autosport szerint országon belülről, egészen pontosan Sydney-ből is volt vetélytársuk), a 2035-ig szóló megállapodás részeként pedig egy sor kötelezettséget vállaltak.
„Az elmúlt két évben a promóter jelentős befektetést hajtott végre, hogy fejlessze a pályát, és a következő években folytatni fogja a szurkoló élmény és a létesítmények jobbá tételét, beleértve a paddockot és bokszutcát” – áll az F1 közleményébn.
„Ez a verseny mindig is a szurkolók, a pilóták és a csapatok egyik kedvence volt – nyilatkozta a naptárban 1996 óta szereplő melbourne-i futamról Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója. – Melbourne egy elképesztő és vibráló nemzetközi város, ami tökéletesen illik a sportágunkhoz. Az idén hatalmas és szenvedélyes tömegeket láttunk a nagydíjon, és nagyon izgatottak vagyunk az ausztráliai jövőnkkel kapcsolatban, miközben a sportág tovább növekszik.”
„Ez egy szenzációs bejelentés, ami egyszerűen nagyszerű Melbourne-nek és Victoria államnak – lelkendezett Andrew Westacott, az Ausztrál Nagydíj vezérigazgatója. – A gazdag motorsport történelmünkre és Melbourne nagy sportesemények iránti szeretetére egyaránt épít, miközben segíti az ausztrál versenyzők következő generációjának törekvéseit. Büszkék vagyunk az F1-gyel kiépített erős kapcsolatunkra, együtt fogjuk növelni a sportág népszerűségét Ausztráliában és a szélesebb Ázsia és csendes-óceáni térségben. Az Australian GP Corporationnél mindenki várja, hogy új szintre emelje a Forma1-es Ausztrál Nagydíjat a következő 13 év során.”
Ismét lesz melbourne-i szezonnyitó
Az új szerződés egyik eleme ráadásul az, hogy az 1996 és 2005 között hagyományosan a szezon első versenyének otthont adó, azóta viszont ezt a titulust több alkalommal is a Bahreini Nagydíj javára elveszítő helyszín legalább részben visszakapta ezt a kiváltságot, és a következő 13 szezon során 5 alkalommal rendezheti meg az aktuális szezon első versenyét.
2024-ben és 2025-ben biztosan Melbourne-ben indul majd a szezon, 2035-ig pedig még három alkalommal lesz az első verseny Ausztráliában, de ezeket az időpontokat még nem határozták meg. A bejelentésből következik az is, hogy 2023-ban még nem Melbourne-ben lesz az első futam.
Andrew Westacott elmondta, hogy a korábbi megállapodásuk is garantálta számukra, hogy a szezon elején kapnak helyet, az idei rekord nézőszám (419 ezer ember a hétvége során) azonban megmutatta, hogy nem kulcsfontosságú, hogy náluk legyen a szezonnyitó. Egyúttal elárulta, hogy amikor nem ők fogják indítani az évet, a jövőben akkor is az első három verseny valamelyikét rendezhetik meg.
Sokan nem nézik jó szemmel, ahogyan Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke Mick Schumacher rossz szereplését és különösen az istállónak milliókba kerülő baleseteit kezeli. Többek között Toto Wolff sem, aki szerint ebben a helyzetben az lenne a legfontosabb, hogy ne helyezzenek nyomást a 23 esztendős versenyzőre.
Mick Schumacher újabb feledhető versenyhétvégén van túl, miután a célba érkezők közül az utolsó előtti helyen végzett az Azerbajdzsáni Nagydíjon. A Monacóban az autóját csúnyán összetörő pilóta a hétvége előtt elmondta, a folytatásban egyértelműen szerepet fog játszani a hozzáállásában, hogy nem engedhet meg magának több komoly balesetet. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke eközben világossá tette, hogy tényleg nem, és igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy le kell-e ülnie komolyan beszélgetni a 23 esztendős pilótával, ha ismét autót tör.
Az tény, hogy Steiner nem szokott kertelni, és nem próbálja meg kozmetikázni Schumacher teljesítményét a médiában. A német Sky-on (Ralf Schumacher, Mick nagybátyja is itt dolgozik szakértőként, és gyakran nem kíméli a csapatfőnököt) azonban többször kritizálták őt azért, hogy nyilatkozataival nem segít Micknek, sőt.
Steiner viszont úgy reagált erre, hogy „a Sky megpróbálja megosztani” a Haast. „Vagyok, aki vagyok, és nem fognak megváltoztatni. Szükség van a keményebb fickókra. De továbbra is azt mondom, hogy nem vagyunk olyan rosszak vagy emberetlenek, mint amilyennek megpróbálnak beállítani minket. Mick válláról is próbálom levenni a nyomást. Hogy kívülről próbálják megosztani a csapatot, az nem jó Micknek. Mi belül pozitív és rendes párbeszédet folytatunk. Azt akarjuk, hogy Mick sikeres legyen, és rajtunk múlik, hogy miként érjük el ezt. Nincs szükségünk tanácsra” – nyilatkozta a csapatfőnök.
„Nekem szükségem van Mickre, Micknek pedig ránk. Hatalmas a kívülről érkező nyomás azzal, hogy minden szót kiforgatnak. Ha nem dolgozunk össze, nem érjük el a célt – jelentette ki, majd hozzátette, nyilván az ő szerepüket sem lehet elvitatni a gyengébb szereplésben. – Tudjuk, hogy nem fejlesztettük az autót, míg a többiek igen, úgyhogy ez sem segít.”
Steiner nem szokott finomkodni Fotó: Carl Bingham / LAT Images / Haas
Sascha Roos, a német Sky kommentátora ezzel együtt úgy gondolja, hogy Steiner nem kezeli a legjobban Schumacher gyengébb teljesítményét.
„Steiner ellentmond saját magának. Ha én valakiről le akarom venni a nyomást, akkor nem helyezek rá nyomást nyilvánosan. Még akkor is, ha bizonyára máshogy értette, az ő pozíciójában óvatosnak kellene lennie azzal kapcsolatban, hogy miként fogalmaz. Régóta itt van már, és tudja, hogy minden szavát háromszor kiforgatják, hogy aztán egy bizonyos módon tálalják” – magyarázta a kommentátor.
„Steiner a maga módján nagyon érzelmes. Néha ez előtör belőle. Végső soron azonban nem viselkedett megfelelően. Nyilvánvaló, hogy Mick Schumacher nem teljesít úgy, mint azt mindenek előtt ő elvárja saját magától, és mint amit a csapat remél tőle. És az is világos, hogy a csapatfőnöknek az az érdeke, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.”
Roos szerint a csapatfőnöknek leginkább azt kellene átgondolnia, hogy nem idejétmúltak-e a vezetési módszerei. „Nem fog változtatni a vezetési stílusán, mert úgy gondolja, hogy eddig is sikeres volt vele. És nem is volt olyan sikertelen. A kérdés az, hogy a stílusa most is releváns-e. Ezt pedig egyértelműen meg lehet kérdőjelezni.”
Wolff szerint totálisan rossz, amit Steiner csinál
Nemcsak a Sky és Ralf Schumacher, hanem Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke sem tartja követendő példának Steiner viselkedését, szerinte ugyanis „teljességgel a rossz irány” az, amit a Haas csapatfőnöke képvisel.
Ralf Schumacher a Sky műsorában nem meglepő módon egyetértett ezzel. „Steiner stílusa megnehezíti a versenyzők dolgát. Elképesztően autokratikusak a vezetési módszerei, ami az én Forma-1-es időszakomra emlékeztet, de ez ma már nem helyénvaló. Nagyon is el tudom képzelni, hogy egy olyan csapatfőnökkel, mint Franz Tost vagy Andreas Seidl, Mick már szerzett volna pontokat” – utalt az Alpha Tauri és a McLaren csapatfőnökére a Toyota, a Williams és a Jordan korábbi pilótája.
Schumacheren alighanem túl nagy a nyomás Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas
A német RTL-nek nyilatkozva Wolff elmondta, „le kell venni a nyomást” Schumacher vállairól. „Mick intelligens, és tudjuk, hogy képes vezetni, ezért engedni kell, hogy az ösztöneit kövesse.”
A Mercedes csapatfőnöke ahelyett, hogy a további balesetek elkerülésére figyelmeztetné őt, a következőt tenné: „csak szabadjára engedném annak a lehetőségével, hogy ismét a falban végzi. Persze meg kell tanulnia [hogy ne törje össze az autót], de meg kell bízni benne.”
Idei szereplése és két nagy balesete sokakban már Schumacher F1-es jövőjével kapcsolatban is kérdéseket vetett fel, Wolff szerint azonban továbbra is benne van a pakliban, hogy a hétszeres világbajnok fiának hosszú F1-es karrierje lesz. „Akár Schumacher a neve, akár nem, Micknek megvannak azok az erősségei, amelyek miatt mindig is a látóterünkben lesz” – utalt arra az osztrák üzletember, hogy a jövőben még Mick Mercedeshez szerződését sem zárná ki.
Az idei harmadik versenyhétvégéje ígérkezett az eddigi legnehezebbnek a MINI CHALLENGE-ben versenyző Rácz Geri számára, ő azonban remekül helytállt, amiért eddigi legjobb eredménye lett a jutalma.
A mezőny nagy részéhez képest jóval kisebb tapasztalattal vágott neki első,
Oulton Parkban teljesített versenyhétvégéjének Rácz Geri, mégis az idei legjobb
eredményét érte el. Az EXCELR8 Motorsport magyar versenyzője a MINI
CHALLENGE harmadik fordulójában bizonyította: kifejezetten fekszenek neki az
ehhez hasonló kihívások.
Azok után, hogy Geri a szabadedzéseken vezetett először valós versenyautót a
rendkívül tempós és pilótaszemmel is izgalmas aszfaltcsíkon, a mindkét futamon
javított a rajtpozícióján. Az első versenyt a 16. helyről kezdhette a 30 fős
mezőnyben, a végén pedig a 14. helyen intette le a kockás zászló, míg a vasárnap
rendezett második viadalon kettő helyett négy helyet javítva már a 10. lett,
menet közben pedig megdöntötte az időmérő edzésen elért idejét. Ez egyben az
eddigi legjobb eredménye is a sorozatban.
Fotó: MOTAM
„Nagyon örülök, mert miután előzetesen szinte semmilyen tapasztalatom nem
volt a pályáról, hiszen nem teszteltem itt, sikerült jól felépítenünk a hétvégét, és
folyamatosan képesek voltunk javulni. Szerintem erre büszke lehetek. A második futamon sikerült jobb időt autóznom, mint az időmérőn, ami szintén azt mutatja,
hogy mennyit fejlődtünk” – értékelt a 16 éves pilóta.
„Az első versenyen a mellőlem induló csapattársamhoz viszonyítva jó rajtot
vettem, noha egy kicsit kipörögtek a kerekeim. Ezzel együtt mellé értem, de a
külső ívről már nem tudtam előtte elfordulni, és inkább elengedtem” –
elevenítette fel a történteket Geri, aki a vasárnapi verseny előtt mérnökével
részletesen elemezte az első futam eseményeit, hogy még több pozíciót tudjon
javítani a futam elején.
„Ekkor is a rosszabbnak számító külső ívről rajtoltam, de ehhez már kezdek
hozzászokni. Az elindulást ezúttal is jól kaptam el, a közvetlenül előlem rajtoló
versenyző lefulladt, nekem pedig el kellett rántanom a kormányt, hogy ne
rohanjak bele. Kicsit megijedtem, hogy túlságosan kipörögnek a kerekeim, és
nem fogom tudni kikerülni, de szerencsére sikerült megoldanom.”
Fotó: MOTAM
Aki mer, az nyer
Geri az első verseny után kitartott amellett, hogy bár nagyon szűk és nehéz rajta
előzni, az Oulton Park igen szórakoztató pálya. „Ha az ember előtt a teljes
futamon át csatáznak, akkor lehetetlen bebújni a másik mellé, mert csak a füvön
marad hely. Noha végig képes voltam tartani a lépést a többiekkel, úgy érzem,
tiszta pályán tudtam volna gyorsabban is menni, de az első körtől kezdve nagyon
nagy forgalomban autóztam” – összegezte a tapasztalatait.
A csapattal ezért abban maradtak, hogy a második versenyen nagyobb
kockázatot fog vállalni. „Azt mondták, hogy legyek bevállalós, és a futam elején
menjek bele a rizikós manőverekbe. Ez bejött, mert sikerült az első körben
pozíciót nyernem. Igazából ez volt a legfontosabb feladatom, illetve azt is kérték, hogy a lassabb kanyarokból kifelé figyeljek oda a pedálkezelésre. Szerintem ezt is
sikerült megvalósítanom.”
Gerit az sem zökkentette ki, hogy a második kanyarban az egyik riválisa
nekiment, válaszként ő a következő kanyarban visszaelőzte a túlbuzgó ellenfelet.
„Miután belém jött, betört, illetve behajlott a bal oldali visszapillantóm, így azon
az oldalon nem láttam hátrafelé. De ez olyannyira nem zavart, hogy a verseny
végéig észre sem vettem. A következő kanyarban aztán visszaelőztem, majd
magam mögött tudtam tartani” – idézte fel az esetet.
Nem ez volt az egyetlen előzése, hiszen a leintésig összesen négy helyet jött
előre, és megmutatta, hogy bár nehéz, azért nem lehetetlen előzni az Oulton
Parkban. „Az utolsó előtti kör végén sikerült felzárkóznom az előttem haladóra,
majd az utolsó kör utolsó kanyarjában mellé értem, és úgy voltam vele, hogy lesz,
ami lesz, én elfordulok. Egy kicsit nekem is jött, és kitolt a pályáról, de a gázra
lépve jó kigyorsítással otthagytam, és a tizedik helyen szeltem át a célvonalat.”
Fotó: MOTAM
Geri így egy 14. és egy 10. hellyel zárta a hétvégét, miközben az újoncok
értékelésében az első futamon a harmadik, a másodikon pedig a második lett.
A MINI CHALLENGE küzdelmeiben most hosszabb szünet következik, a mezőny
legközelebb július 29. és 31. között a skóciai Knockhillben lép pályára. Geri
ugyanakkor addig sem fog tétlenkedni, és többek között a szezon negyedik
fordulójának helyszínén is tesztel majd, így a mostaninál felkészültebben fogja
várni a folytatást.
Nem csak a pályán feszültek pattanásig az idegek a Forma-2 azerbajdzsáni hétvégjén, hanem azon kívül is, a paddockban ugyanis összetűzésbe került az egyik pilóta apja a fia riválisával, és annak személyi edzőjével. Az eset után a verekedő apa fiát büntették meg.
Balhé volt a vasárnapi F2-es főfutam után, amelyen az izraeli Roy Nissany és a török Cem Bolukbasi versenye úgy ért véget, hogy a DAMS pilótája elfékezte magát, majd kívülről ráfordult a Charouz versenyzőjére. Ezután a két autó összeakadt, és mindkettő a falnak csapódott. Nissany a rádióban idiótának nevezte Bolukbasit, az FIA felügyelői szerint azonban teljes mértékben az izraeli volt felelős a balesetért, amiért egy büntetőpontot és három helyes rajtbüntetést kapott a silverstone-i fordulóra.
Az FIA közleménye szerint az eset után Bolukbasi apja, Yavuz Bolukbasi és menedzsere, Temucin Unalp a DAMS sátra felé vette az irányt. Yavuz Bolukbasi maga is elismerte, hogy kijött a sodrából, amiért Nissany derogáló megjegyzést tett a fiára, és heves szóváltásba került a Williams tesztpilótájával.
Ezután lépett közbe Francesco Martinez, Nissany trénere, ami után volt „némi lökdösődés és fizikai kontakt az apa és a tréner között.” Az FIA közleménye arra is kitér, hogy senki nem ütött meg senkit, és a hívatlan vendégeket végül kitessékelték a területről.
Apja forrófejűségéért a szövetség végül Cem Bolukbasit büntette meg 5000 euróra, amelyet 48 órán belül kellett megfizetnie, apja akkreditációját pedig visszavonta a soron következő silverstone-i versenyhétvégére.
Jogosan merül fel, hogy apja tettéért miért a versenyző kapott büntetést, de az FIA csak a szabályok szerint járt el: „A fizikai erőszakot, vagy az azzal való fenyegetést soha nem fogjuk tolerálni. A Nemzetközi Sportkódex 9.15.1-es cikkelyének megfelelően a versenyzők felelősek minden olyan személy tetteiért, akiknek ők adtak belépőt a lezárt területekre. Az erőszakkal való fenyegetés és a Bolukbasi úr által kezdeményezett kisebb dulakodás a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1-es cikkelye megsértésének minősül, ennek megfelelően a versenyzőt pénzbírsággal sújtják, a szabálysértés kezdeményezőjét pedig szankcionálják” – áll a szövetség indoklásában.
Az Autosportnak a Charouz-istálló egyik képviselője elmondta, nehéz megítélniük, hogy mi történt, mert nem látták azt, hiszen még zajlott a verseny és mindenki a bokszfalon vagy annak közelében tartózkodott. Emellett hangsúlyozta, hogy ők is elítélik Bolukbasi apjának cselekedetét, és teljes mértékben támogatják az FIA lépéseit.
Yavuz Bolukbasi közleményben reagált
A balhé után a török pilóta apja az Autosportnak az alábbi közleményt juttatta el, amelyből kiderül, hogy végül sikerült békésen rendezni az ügyet:
„Úgy vélem, érdemes korrigálnom az FIA nyilatkozatát. Szomszédosak a sátraink Roy Nissany csapatával, a DAMS-szal. A baleset után átmentem hozzájuk, hogy megvitassuk a Cemre használt szavait, mire Nissany keményen elkezdett szidni engem. Ezután szócsata alakult ki közöttünk. Temuçin Ünalp (Bolukbasi menedzsere – a szerk) odajött, hogy lenyugtasson, ezután pedig visszamentünk a garázsunkba. Miután hallott az esetről, Roy Nissany apja átjött a garázsunkba, és elnézést kért. Ezután a fiával együtt is megkeresett minket, és mindketten bocsánatot kértek, és rendeztük a helyzetet, minden rendben van. Az FIA a szabályoknak megfelelően megbüntetett engem, és egy versenyre kitiltott a paddockból. Ez a büntetés nem Cemnek szól. Szerettem volna ily módon első kézből a megfelelő információval szolgálni.”
Ami a két pilóta idei szezonját illeti, egyiküknek sem valami fényes a mérlege. Bolukbasi 0 ponttal az összetett 21. helyén áll, míg a 14 pontos Nissany a 17. helyet foglalja el.
A Nemzetközi Automobil Szövetségben (FIA) vezető beosztást kapó korábbi Mercedes-alkalmazott miatt aggódik a Ferrari, amelynek csapatfőnöke reméli, aggodalmuk alaptalannak fog bizonyulni. A Peter Bayer helyére érkező Shaila-Ann Rao kinevezése Toto Wolff szerint minden csapatra nézve pozitív lesz.
Miután az FIA június elején bejelentette, hogy távozik pozíciójából Peter Bayer sportért felelős főtitkár, egyben a Forma-1 ügyvezető igazgatója, Shaila-Ann Raót nevezték ki a helyére. A tapasztalt szakember 2016 és 2018 között már dolgozott az FIA-nál jogi igazgatóként, ezután csatlakozott a Mercedeshez, ahol főtanácsadóként, majd Toto Wolff csapatfőnök különleges tanácsadójaként tevékenykedett.
Miután az F1-ben betöltött szerepkörében ezentúl Bayer helyett ő lesz az összekötőkapocs a csapatok és az FIA között, a mercedeses múltja miatt több istállónál is szemöldökráncolva fogadták a kinevezését. Kételyeinek adott hangot Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke is, ugyanakkor hangsúlyozta, nem Rao alkalmasságát kérdőjelezi meg.
„Igen, egyértelműen aggodalomra ad okot. Szerintem nagyszerű ember, rengeteg tapasztalattal, így egyértelműen alkalmas a feladatra. Ebben biztos vagyok. De [a kinevezése] aggodalomra ad okot, de pusztán ennyi. Az FIA dolga biztosítani, hogy ne legyen semmilyen érdekellentét, és mindenki rendesen viselkedjen. Az elnök feladata ennek a biztosítása, én pedig megbízom bennük, hogy biztosítani fogják ezt. Ferrariként mi aggódunk, de biztos vagyok benne, hogy a viselkedésükkel és a döntéseikkel bizonyítani fogják, hogy alaptalan az aggodalmunk” – nyilatkozta a Scuderia csapatfőnöke az Azerbajdzsáni Nagydíj csapatfőnököknek tartott sajtótájékoztatóján.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint ugyanakkor valójában minden csapat jól jár korábbi főtanácsadója FIA-kinevezésével.
„Ami Shaila-Annt illeti, az FIA-nál dolgozott, mielőtt csatlakozott hozzánk, azelőtt pedig az egyik legnagyobb sportügynökségnek volt az ügyvezetője. Pozitívum vele kapcsolatban ebben a pozícióban, hogy ért a kormányzáshoz és az átláthatósághoz, mivel ügyvéd. A múltban kritizáltuk, hogy a dolgok nem mindig voltak eléggé átláthatóak és világosak a csapatoknak. Szerintem ez lesz az egyik legfontosabb dolog, amit végre akar hajtani, ez pedig minden csapatnak jó hír” – nyilatkozta az osztrák üzletember.
Nem szólnak bele az elnök dolgába
A sajtótájékoztatón Bayer elküldésével kapcsolatban Binotto és Wolff is elmondta, hogy amennyiben Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök így látja jónak, minden joga megvan a személycserékhez az FIA-n belül, ők pedig mindketten tiszteletben tartják ezt.
„Jó ideje dolgoztunk már Peter Bayerrel. Ésszerű fickó volt, én személy szerint élveztem, hogy rendszeresen vitázhattam vele, de az FIA változtat a struktúráján és a szervezetén, az elnöknek pedig döntéseket kell hoznia, nekünk pedig nem szabad beleavatkoznunk ezekbe a döntésekbe. Megvan a víziója arról, hogy hová akarja eljuttatni az FIA-t, és ha ennek része a szervezet megváltoztatása, akkor azt tiszteletben kell tartanunk”– mondta Wolff.
„Élveztük az együttműködést Peterrel. Mindig nagy volt az átláthatóság, igazságosan bánt a csapatokkal és racionálisan kezelte az ügyeket. Nagyon kompetens volt, rengeteg tapasztalattal. De mint Toto mondta, ha újjászervezés zajlik az FIA-n belül, akkor az új elnök feladata dönteni a saját csapatáról, mi pedig teljes mértékben tiszteletben tartjuk a döntéseit. Elfogadjuk ezt, és a jövőbe tekintünk. Igyekszünk biztosítani, hogy rendesen együttműködjünk, és hogy az FIA egyre erősebbé váljon” – csatlakozott kollégájához Binotto.
George Russell meg van győződve róla, hogy tenni kell valamit az idei autókkal, mert ha nem tesznek, előbb-utóbb óriási baleset fog történni.
Már a szezon korábbi részében is kifejezte aggodalmát, majd az Azerbajdzsáni Nagydíj pénteki szabadedzései után is kitért arra a problémára George Russell, hogy hosszú távon tarthatatlan lesz az új generációs Forma-1-es autókra jellemző pattogás. Az időmérőn az 5. rajtkockát megszerző Mercedes-pilóta ezután szombaton hosszabban is beszélt arról, hogy valamit tenniük kell, mert előbb-utóbb valaki nagyon össze fogja törni magát.
Mivel az idei évtől visszahozták a szívóhatást az F1-be, az új szabályok úgy lettek kialakítva, hogy maximalizálják ezt, ezért az autók a korábbiaknál alacsonyabb hasmagassággal és jóval merevebb felfüggesztéssel futnak. Emiatt nagy sebességnél sokkal hamarabb leér az aljuk a növekvő leszorítóerő miatt, és ha nem is kezdenek el feltétlenül delfinezni, akkor is pattognak valamennyire.
Bakuban ez a pálya jellege miatt minden korábbi versenynél nagyobb méreteket öltött, ami több pilótában is kérdéseket vetett fel a biztonsággal kapcsolatban. A pénteki versenyzői eligazításon is szóba került a dolog, és a versenyzők elkezdtek beszélni arról, hogy a csapatokra kell-e bízni a helyzet megoldását, vagy a biztonsági kockázat miatt az FIA-nak kell-e közbelépnie.
Bárhogy is lesz, George Russell szerint mindenképpen tenni kell valamit, mert „csak idő kérdése” egy hatalmas baleset.
„Sokunk alig tudja egyenesben tartani az autóját ezeken a huplikon. Az utolsó két kanyaron 300 km/h-s sebességgel megyünk át, miközben leér az autó alja. Az aszfalton is látszik, hogy mennyire közel futnak a kocsik a talajhoz. Még a Forma-2-esek is ebben a helyzetben vannak, mert azoknak az autóknak is hasonló a filozófiája. Ez pedig szerintem szükségtelen napjaink technológiája mellett. Szükségtelennek tűnik, hogy milliméterekre az aszfalttól vezetünk Forma-1-es autót 320 km/h-s tempó felett” – nyilatkozta az időmérő után a Mercedes pilótája.
„Ez a katasztrófa receptje. Úgyhogy nem tudom, mit tartogat a jövő, de nem gondolom, hogy ez három éven át, vagy amennyi idei ezek a szabályok lesznek érvényben, fenntartható lesz” – tette hozzá.
Russell igyekezett elejét venni azoknak a hangoknak, amelyek szerint csak azért kampányol ennyire a változtatás mellett, mert a Mercedest a többieknél jobban sújtja a pattogás, és ha az FIA változtatna a szabályokon, az nekik különösen jól jönne.
„Csapatként nem vagyunk kimondottan mellette, mert versenyről versenyre egyre többet tanulunk az autóról, és bármilyen változtatás korlátozni fogja ezt a tanulási folyamatot – világított rá éppen az ellenkezőjére a 24 esztendős pilóta. – Szerintem a top 3 csapat ugyanolyan helyzetben van. A Ferrarit valószínűleg kicsit jobban érinti, mint a Red Bullt, hiszen láthatóan szenvednek ezzel, de senki nem a teljesítmény fokozásáért változtatna, hanem biztonsági okokból.”
„Alig látom a féktávot, mert annyira pattog az autó. Az utolsó kanyarban pedig mindkét oldalon fal van, miközben közel 320 km/h-val megyünk, az autó pedig le-föl pattog. Nem túl kényelmes, úgyhogy együtt újra kell gondolnunk ezt, mert egyértelműen veszélyes” – jelentette ki Russell.
Mattia Binotto nem akar drámázni az újabb megbízhatósági problémák miatt, de elismerte, hogy Kanada előtt nem valószínű, hogy orvosolni tudják az összes problémájukat.
A számukra kettős kieséssel végződő Azerbajdzsáni Nagydíj után Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elmondta, értelemszerűen még nem tud pontos magyarázattal szolgálni a megbízhatósági problémák okaira, mert előbb ki kell elemezniük a történteket. Az ugyanakkor nem a legjobb előjel, hogy az egy hét múlva következő Kanadai Nagydíj előtt nem számít fejlesztésekre a motorral kapcsolatban.
„Egyértelmű, hogy ez aggodalomra ad okot, ezt már Baku előtt is elmondtuk – válaszolta a Sky Sports azon kérdésére, hogy aggódik-e a jövőre nézve a Bakuban történtek miatt. – A teljesítményhez hasonlóan a megbízhatóság is kulcsfontosságú a bajnoki címért zajló csatában. A télen és tavaly nagyon sokat tettünk az autó fejlesztéséért, a most történtek pedig bizonyítják, hogy a megbízhatóság még nem száz százalékos, és van még min dolgozni.”
„Viszont nem fogunk drámázni a mai nap miatt. Meg kell értenünk a problémákat, majd meg kell oldanunk azokat, a jövőben pedig még erősebbek leszünk. Néha az ilyesmihez türelem kell, aztán fordulhat a kocka.”
Leclerc autójában a második számú erőforrás romlott el a versenyen, ami ugyanaz, mint ami Barcelonában is az élről ejtette őt ki (Monacóra az egyes számú motort tették vissza). Ez mindenképpen aggályos lehet, és kérdéseket vet fel az egységgel kapcsolatban, amelyhez Binotto elmondása szerint az idő rövidsége miatt a motorerőt előtérbe helyező Montreal előtt nem érkezik fejlesztés (a megbízhatóságot érintő módosítások engedélyezettek).
Binotto nem kezd el pánikolni Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
„Ki fogjuk elemezni a történteket, de Kanada előtt nem lesz időnk korrigálni, vagy strukturális változtatásokat végrehajtani. Kezelnünk kell a helyzetet, és világos, hogy új elemeket kell beszerelnünk – mondta a csapatfőnök, majd kitért arra, hogy a Bakuban kieső összesen négy Ferrari-motoros autó problémái valószínűleg nem függnek össze. – A Zhou-val történtek például szerintem nem az erőforrással kapcsolatosak, de bármi is történt, hasznos adatokkal szolgálhat. Nem üzleti szempontok, hanem a visszajelzések miatt szállítunk motorokat az ügyfeleknek, úgyhogy mindent ki fogunk elemzi.”
„Lehet, hogy lesz gyors megoldás, de ezt még nem tudjuk. Mint ahogy a szezon elején sem kerültük eufórikus állapotba, most sem fogunk összezuhanni. Koncentráltak maradunk és folytatjuk a kemény munkát” – jelentette ki.
Ami a stratégiát illeti, Binotto szerint Monacóval ellentétben ezúttal jó döntést hoztak. „A mi stratégiánk volt a legjobb, miközben a többiek hibáztak. A virtuális biztonsági autó alatti kerékcsere előnyhöz juttatott minket. Versenyképesek voltunk a közepes keverékem, majd a keményekre váltottunk, amelyek ellenállóbbak és a mi autónkon mindig jól működnek.”
Max Verstappen azért elmondta, hogy a frissebb gumik biztosan utolérte volna az élen haladó Leclerc-t, de persze más kérdés, hogy meg is tudta volna-e előzni.