Carlos Sainz ausztriai motorhibája könnyen olyan helyzetbe hozhatta volna a Ferrarit, hogy két körön belül nemcsak a kettős győzelem, hanem az első hely megszerzése is kicsúszik a kezeik közül.
Nem csak Charles Leclerc valamivel Carlos Sainz kiesése után jelentkező pedálproblémáján úszhatott volna el a Ferrari győzelme az Osztrák Nagydíjon. Inaki Rueda, a maranellói istálló vezető stratégája elmondta, mikor kellett jó döntést hozniuk a kettős győzelem elvesztése után ahhoz, hogy legalább az első hely meglegyen.
„Sajnos Carlosnak meghibásodott a motorja, amikor készült megelőzni Verstappent, emiatt pedig virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe. Ekkor döntést kellett hoznunk Charles-lal kapcsolatban. Kint maradunk a vadonat új kemény gumin, vagy kiállunk egy közepes szettért? A tény, hogy Verstappen nagyon régi keményeken haladt, meggyőzött minket, hogy új közepeseket tegyünk fel, mert meg voltunk győződve róla, hogy ő is ezt fogja tenni” – ecsetelte a szakember.
Leclerc éppen elhaladt csapattársa füstölgő Ferrarija mellett, amikor a versenyirányítás életbe léptette a VSC-fázist, mérnöke pedig nem sokkal ezután közölte vele, hogy Verstappen ki fog állni új gumikért, majd azt is, hogy ők is jönnek. Leclerc a bokszbejárat felé haladva még visszakérdezett, hogy akkor hajtson-e be a bokszutcába, majd miután megjött a megerősítés, a szerelői felé vette az irányt. Mögötte Verstappen ugyanígy tett.
Az élen álló kettős így 13 kört tett meg a közepes keveréken, Verstappen pedig nem tudott rohamosan közelíteni a pedálproblémához jól alkalmazkodó monacóihoz. De nagyon más lehetett volna a helyzet, ha Leclerc nem áll ki, a holland ebben az esetben ugyanis 9 körrel frissebb, és egy lépcsőfokkal lágyabb abroncsokon vehette volna üldözőbe, a VSC miatt a hátránya pedig nem lett volna olyan nagy, mintha rendes tempónál iktatott volna be egy extra cserét.
A jó döntés mellett Rueda a Ferrari szerelőit is dicsérte, akik 3 másodpercnél kevesebb idő alatt cserélték le Leclerc abroncsait. „A szerelőink öt nagyon jó bokszkiállást teljesítettek ezen a hétvégén, és ez alól az utolsó sem volt kivétel, ismét három másodpercnél kevesebb idő alatt végeztek. Két futam van még a nyári szünetig, mi pedig teljes mértékben motiváltak vagyunk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el ezeken a versenyeken” – tekintett előre a stratéga.
Kimi Räikkönen a nyaralásán igyekezett megitatni egy autóban felejtett kutyust. Az esetről videó is készült.
Noha a Forma-1-ben töltött éveiről sokakban a flegma, nemtörődöm Jégember imidzs maradt meg róla, Kimi Räikkönen időről időre azért mindig bizonyította, hogy hatalmas szíve van, és törődik másokkal. Most pedig az is kiderült, hogy a négylábúakat sem hagyja cserben, a közösségi médiában ugyanis elkezdett terjedni róla egy videó, amelyen az látható, amint kislánya, Rianna társaságában éppen egy bajba jutott házi kedvencnek segít.
A felvételt kisebb szünetet leszámítva évtizedek óta a Ferrari alkalmazásában álló, nem mellesleg Räikkönennel is baráti viszonyt ápoló (ő a finn pilóta fiának, Robinnak a keresztapja) Gino Rosato is megosztotta saját Instagramján, mellé pedig a következőt írta:
„Vissza Toszkánába, egy hagyományos vakációra. Mindannyiunknak hiányzik Kimi Räikkönen, mert mindig hiányoljuk azt, aki ennyire különleges. Miért? Mert amikor egy ember időt szakít arra, hogy kiürítse a fagyis poharát, hogy vizet tegyen bele, és azt egy szegény, a hőségben autóba zárt kutyának adja.. Isten áldjon testvérem, jó ember vagy.”
Hogy Räikkönen mennyire járt sikerrel, az nem derült ki, de a reakciójából ítélve rendesen azért nem tudta megitatni az autóban hagyott jutott kutyust, akiről csak remélhetjük, hogy nem esett baja a hőségben.
Az Osztrák Nagydíj paddockjában Charles Leclerc és Lewis Hamilton között zajló párbeszédet csípett el a Ferrari, amiben utóbbi elismeri, rajta múlt, hogy nem ismétlődött meg a közte és Max Verstappen között történt tavalyi silverstone-i baleset.
Lewis Hamilton az idei Brit Nagydíjon kísértetiesen hasonló szituációba került Charles Leclerc ellen a Copse-kanyarban, mint amilyenben tavaly, Max Verstappennel volt része, ám míg egy évvel korábban ütközés lett a csata vége, addig az idén a Ferrari és a Mercedes gond nélkül elfért a gyors jobbosban.
A hétszeres világbajnok nem is mulasztotta el megjegyezni, hogy Leclerc mennyivel okosabban versenyez, mint Verstappen, amit az is bizonyít, hogy probléma nélkül átjutottak a Copse-on. Persze a holland pilóta reakciója sem maradhatott el: gúnyosan megjegyezte, hogy mennyire pozitív, ha valaki 37 évesen is tud tanulni, és képes eltalálni a kanyarcsúcspontot.
Verstappen ezzel arra célzott, hogy az ő és Hamilton 2021-es ütközését szerinte – és nem mellesleg a felügyelők szerint is – az okozta, hogy a hétszeres világbajnoknak hiába lett volna helye a Red Bull mellett a kanyarban, ő szélesebben fordult annál, mint ahogy kanyarodhatott volna. Ezért is volt furcsa Hamilton idei megjegyzése arról, hogy Leclerc ellen „egyértelműen más volt, mint amit tavaly tapasztaltam”, mert az egyetlen dolog, ami másként zajlott, az az ő viselkedése, hiszen a Ferrari ellen jóval szűkebben, a kerékvetőn kanyarodott el.
Ám ezt – noha a napnál is világosabb volt – csak a külső szemlélők állapíthatták meg, Hamilton erre nem tért ki. A Ferrari azonban az Osztrák Nagydíj után közzétette szokásos, színfalak mögötti eseményeket feldolgozó videóját, amelynek egyik jelenetében Leclerc és Hamilton beszélgetnek az ausztriai paddockban. Noha nem voltak bemikrofonozva, a Mercedes pilótáján pedig maszk volt, így is tisztán kivehető, hogy a silverstone-i párharcuk a téma, Hamilton pedig a következőket mondja, miközben kezével imitálja is az elhangzottakat: „Úgy voltam vele, hogy »baszki, nem akarlak megpöckölni és kiütni«”.
Ez alapján pedig kijelenthető, hogy – ellentétben azzal, amit Hamilton korábban állított –, leginkább rajta múlt, hogy nem ismétlődött meg más szereposztásban a tavalyi baleset, és Leclerc nem jutott az elemi erővel a védőfalnak csapódó Verstappen sorsára.
Mika Häkkinen is elismerően szórt a zsinórban másodszor pontot szerző, élete eddigi legjobb eredményét elérő Mick Schumacher ausztriai teljesítményéről.
Azok után, hogy Silverstone-ban megszerezte első pontjait az F1-ben, Mick Schumacher az Osztrák Nagydíjon is brillírozott, és egy remek hatodik helyezéssel örvendeztette meg magát és a Haas-csapatot. Ez a teljesítmény Mika Häkkinen elismerését is elnyerte, így a finn világbajnok az Unibetnek írt szokásos jegyzetében régi nagy ellenfele, Michael Schumacher fiára is kitért.
„Boldogan láttam, hogy Mick újabb erős versenyt teljesített és a hatodik helyen végzett, két hellyel a tapasztalt csapattársa előtt – írta a kétszeres vb-győztes. – Mickre rengeteg figyelem irányul az apja hírneve miatt, ami nyomással jár, ugyanakkor ő egy nagyon nyugodt, érett fiatal srác, aki még mindig csak 23 éves, és egyértelműen egyre jobban bízik magában és az autóban.”
1998 és 1999 világbajnok úgy véli, a gyenge szezonkezdet után Schumacher most már képes lehet kiaknázni az idei autójában rejlő potenciált. „Tavaly volt az első éve az F1-ben, egy tanulóév, amelyben a Haasnak nem volt versenyképes autója. Erre a szezonra a csapat szépen fejlődött az új autóval és szabályokkal, így Mick előtt ott az esély, hogy megmutassa a képességeit.”
A fiatal német 12 pontjával jelenleg a 15. helyen áll a pontversenyben, 10 ponttal elmaradva az évet nála sokkal jobban kezdő csapattársától.
Miután George Russell és Lewis Hamilton is összetört egyet-egyet a legújabb fejlesztésű hátsó szárnyból az Osztrák Nagydíj pénteki időmérőjén, a Mercedes a kvalifikáción csapattársánál hátrébb végző, és a pontversenyben is rosszabbul álló hétszeres világbajnoknak adta az egyetlen tartalékot. Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója elmondta, miért döntöttek így.
Nem egyszer volt már vita abból a Forma-1-ben, hogy csak az egyik pilóta kapott meg valamilyen új fejlesztésű elemet, és a másik versenyző úgy érezte, hogy neki, vagy neki is járt volna az alkatrész. Az egyik legemlékezetesebb ilyen eset a 2010-es Brit Nagydíjon történt, amikor Sebastian Vettel Red Bulljáról a harmadik szabadedzésen magától leesett az új fejlesztésű első szárny, és mivel megsérült, a folytatásban nem lehetett használni. A csapat pedig gondolt egyet, és az időmérőre Vettelnek adta a Mark Webber autóján levő másik új szárnyat, igencsak feldühítve ezzel az ausztrált.
Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén nem teljesen ugyanez, de valami hasonló történt a Mercedesnél, amely két pilótája pénteki balesete után úgy döntött, hogy Lewis Hamiltonnak adja az egyetlen tartalékot az új hátsó szárnyból, és George Russell autójára a régebbi változatot teszi. Annak tükrében, hogy az időmérőn Russell végzett előrébb, és a pontversenyben is jobban áll a hétszeres világbajnoknál, ez többekben is kérdéseket vetett fel, ám mint kiderült, a Mercedes nem azért tette ezt, mert Hamiltont tekinti első számú versenyzőjének.
„Amikor mindkét autó balesetet szenved, az onnantól kezdve mindig nagyon nehézzé teszi a hétvégét. Elé nagy kár keletkezett mindkét kocsiban, mindkét padlólemez és mindkét hátsó szárny, illetve a felfüggesztések nagy része megsérült, Lewis autóján pedig az első szárny is összetört, illetve a kasztnin is keletkeztek kozmetikai sérülések” – foglalta össze Hamilton és Russell pénteki időmérőn történt balesetének következményeit Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója.
„Ezeket a sérüléseket meg tudjuk javítani, de nem egy versenyhétvége alatt, emiatt Lewis autóját a nulláról kellett újjáépítenünk, ami azt jelentette, hogy a két padlólemezből raktunk össze egyet. Egy tartalék padlólemezünk volt, így a két töröttből kellett egy újat építenünk” – árulta el a szakember.
Hasonló volt a helyzet a hátsó szárnnyal is. Az új fejlesztésből három állt rendelkezésre a hétvége előtt, de miután kettő megsérült, maradt egy, ezt pedig azért a sprinten Russellnél öt hellyel hátrébb induló Hamilton kapta, mert a régebbi változat nagyobb leszorítóerőt generál, így azzal nehezebb lett volna előzni.
„Csak egyetlen komplett tartalék hátsó szárnyunk volt, és úgy döntöttünk, hogy ezt Lewis autójára tesszük fel, mert neki át kellett verekednie magát a mezőnyön. Ez azt jelentette, hogy George valószínűleg nem ideális leszorítóerejű szárnyat kapott, aminek ehhez a pályához egy kicsit túl nagy volt a leszorítóereje” – ismerte be Elliott.
Russell végül a 4. helyen zárta a sprintet, a Mercedes logikája tehát helyes volt, hiszen a Verstappen-Leclerc-Sainz hármas tempóelőnyét elnézve őket az új hátsó szárnnyal sem kaphatta volna el.
Több nagy baleset már nem fért bele
Elliott arról is beszélt, hogy a pénteki törések után szombaton mindkét versenyzőjüknek nagyon észnél kellett lennie, a tartalék alkatrészek hiánya miatt ugyanis egy újabb bukás azt is eredményezhette volna, hogy amelyikük tör, az nem tud elindulni a vasárnapi nagydíjon.
„Azzal, hogy ekkora sérüléseket szenvedtünk el pénteken, a pilóták abba a helyzetbe kerültek, hogy amennyiben a sprinten is összetörik az autót, talán nem versenyezhettek volna vasárnap. Ezt mind figyelembe kell venni, és ezek a dolgok egyaránt hátráltatnak minket a hétvége során.”
Hamilton pénteki bukásának másik következménye pedig az volt, hogy a szombati szabadedzésen csak nagyon kevés kört tudott megtenni a többiekhez viszonyítva, ami szintén nem segített.
„Az autók újjáépítésével újra be kellett állítanunk azokat, a második szabadedzésen pedig nagyon kevés idő áll rendelkezésre ehhez, úgyhogy ez egy újabb kompromisszum volt. Ami Lewist illeti, annyira megsérült az autójának a kasztnija – valójában csak külső sérülések voltak, de nem tudtuk azokat a pályán rendbehozni – , hogy szombat reggel a semmiből kellett újjáépítenünk a kocsit. Rögzíteni kellett a motort, a váltót, minden felfüggesztéselemet és az összes rendszert. A szerelőknek három és fél óra alatt sikerült végrehajtaniuk mindezt, ami elképesztő eredmény, és minden elismerés megilleti őket azért, hogy még pályára tudtunk lépni a második edzésen” – dicsérte a csapatot a szakember.
Nem volt éppen nyugodt Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke az Osztrák Nagydíj utolsó köreiben. A svájci olasz elárulta, annyira félt Leclerc kiesésétől, hogy az utolsó köröket inkább nem nézte.
A Ferrari nem volt messze attól, hogy az idén harmadszor is vezető helyről bukja el a győzelmet műszaki probléma miatt. Barcelonában és Bakuban Charles Leclerc-nek már át kellett élnie, hogy milyen keserű érzés ez, így érthető módon megrémült az Osztrák Nagydíjon, amikor az autójában elkezdett rakoncátlankodni a gázpedál.
A monacói pilóta utólag elmondta, hogy ő is csak reménykedni tudott benne, hogy nem romlik tovább a helyzet, és nem lesz újabb kiesés a vége. Eközben nem tehettek más a Ferrari irányító központjában és bokszfalán ülők sem azon kívül, hogy imádkoznak. Hogy mennyire volt nagy a feszültség, azt pedig Mattia Binotto nyilatkozata tökéletesen érzékelteti. „Be kell ismernem, hogy nagyon ideges voltam, egyúttal csalódott is amiatt, ami Carlosszal történt. Annyira ideges voltam, hogy az utolsó három kört már nem is néztem” – árulta el a Scuderia csapatfőnöke.
Binotto pedig a győzelem ellenére sem nyugodhatott meg teljesen, hiszen nem túl biztató jel, hogy kis híján mindkét autójuk elvérzett. Míg Leclerc esetében arra gyanakodnak, hogy valamilyen műszaki probléma idézte elő a pedálproblémát, addig Sainz kieséséről úgy vélik, hogy a monacói pilóta bakui kiesésénél történtek ismétlődtek meg.
„Nyilván le kell folytatnunk a vizsgálatot. Hogy ugyanaz volt-e a hiba oka, mint ami Bakuban Charles esetében? Ez nagyon valószínű. Egyértelműen aggodalomra ad okot, de az emberek Maranellóban nagyon keményen dolgoznak azért, hogy megpróbálják rendbehozni a dolgokat. Carlos esete mutatja, hogy nyilván ez még nem történt meg, de vannak új alkatrészeink, és tudom, hogy milyen keményen dolgoznak, és mennyire jó szakemberek. Számítok rájuk, hogy remélhetőleg minél hamarabb megszületik a megoldás” – próbálta levenni a terhet a csapattagokról a svájci olasz.
Daniel Ricciardo egyetlen Instagram-posztban tisztázta a jövőjét, és eloszlatta a pletykákat a McLaren jövő évi pilótapárosa körül.
Gyenge teljesítménye és Zak Brown korábbi kijelentései miatt egy ideje bizonytalanság lengi körül Daniel Ricciardo jövőjét. A McLaren ausztrál versenyzőjének 2023 végéig van szerződése az istállóval, de az Osztrák Nagydíj alatt is tartották magukat a pletykák, hogy a csapat nyitott lenne a leváltására, és az Alpine tartalékját, egyben a tavalyi F2-es bajnok Oscar Piastrit is szívesen látná Ricciardo helyén. De felmerült Alex Albon, Sebastian Vettel, és természetesen a tavalyi McLarent a minap tesztelő Colton Herta neve is.
Ezt a névsort – de legalábbis egy részét – szomoríthatta el Daniel Ricciardo az Instagramra kitett posztjában, amelyben az alábbiakat írta.
„Rengeteg pletyka kapott szárnyra a Forma-1-es jövőmmel kapcsolatban, és azt akarom, hogy tőlem halljátok. El vagyok köteleződve a McLarennel a következő év végéig, és nem fordítok hátat a sportágnak. Elismerem, hogy nem mindig volt könnyű, de ki akarja, hogy az legyen. A belemet is kidolgozom a csapattal, hogy előrelépést érjünk el, rendbe rakjuk az autót és visszajuttatjuk az élre, ahová tartozik. Továbbra is minden korábbinál jobban akarom ezt. Találkozunk Le Castellet-ben. Daniel.”
Mindez persze vélhetően nem fogja teljesen megszüntetni a pletykákat, hiszen valószínűleg vannak olyan záradékok Ricciardo szerződésében, amelyek bizonyos forgatókönyvek esetében lehetővé teszik, hogy a McLaren idő előtt megváljon tőle. Ezek jellemzően a teljesítményre vonatkoznak, az ausztrál pilóta jelenlegi eredményeit elnézve pedig alighanem lenne lehetősége a wokingiaknak lecserélni őt. A McLaren vezetői ugyanakkor egyelőre azt hangoztatják, hogy minden erejükkel Ricciardo segítésén fáradoznak, és azt akarják, hogy működjön a két fél kapcsolata.
Miután hivatalossá vált, hogy távozik a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelékéből, Michael Masi megtörte a csendet, és először szólalt meg azóta, hogy lényegében az általa a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon elkövetett hibák döntötték el a 2021-es világbajnoki címet.
A tavalyi szezonzárón történtek után hónapokig lógott a levegőben Michal Masi, az F1 korábbi versenyigazgatójának jövője, mígnem kiderült, hogy többek között a versenyigazgatói pozícióját sem tarthatja meg, és az FIA leváltja őt a Niels Wittich-Eduardo Freitas kettősre. A duó ettől a szezontól kezdve megosztva tölti be ezt a szerepkört, amely a Masival történtek után jelentős mértékben átalakult.
Az ausztrál szakember az FIA-tól azonban ekkor még nem távozott, és időről időre felmerült, hogy valamilyen más szerepkörben folytatja. Ez azonban végül nem történt meg, az ausztrál Speedcafe-nak adott nyilatkozatában pedig megerősítette, hogy hazatér Ausztráliába.
„Öröm és megtiszteltetés volt képviselni az FIA-t, az együléses bizottság sportigazgatójaként, a Forma-1 versenyigazgatójaként és biztonsági delegáltjaként Charlie [Whiting] 2019-ben, Melbourne-ben bekövetkezett váratlan és tragikus halála után.”
„Miután a kinevezésem előtt világszerte több évtizeden keresztül különböző projekteken dolgoztam a szövetséggel és tagszervezeteivel, most úgy döntöttem, elhagyom az FIA-t, és visszaköltözöm Ausztráliába, hogy közelebb lehessek a családomhoz és a barátaimhoz.”
„Büszke vagyok rá, hogy sok éven át partnerként dolgozhattam együtt a különböző FIA-tagszervezetekkel, a Forma-1-csoporttal, a versenyzőkkel, promóterekkel, pályaüzemeltetőkkel, valamint a kollégáimmal és az FIA csapatával.”
„Mindig kincsként fogom őrizni ezeket az élethosszig tartó barátságokat és kapcsolatokat, amelyeket az eddigi utazásom során építettem fel. Különösen örökké hálás leszek Herbie Blash-ek és a néhai Charlie Whitingnak, amiért 2018-ban utódjának jelölt engem arra a szerepkörre, amelyről Charlie sokkoló távozása előtt vártam, hogy sok éven át fogom tanulni tőle.”
„Ezen kívül őszinte elismerésemet fejezem ki Jean Todt, korábbi FIA-elnök, Stefano Domenicali és elkötelezett együléses bizottsági csapatom támogatásáért és útmutatásáért. Ezt az elismerést szeretném kiterjeszteni a több tízezer elkötelezett önkéntes és tisztviselő felé, akik lehetővé teszik, hogy a motorsport napról napra működjön szerte a világban, mivel a versenyzők és hivatalos személyek biztonsága mindig a legfontosabb marad a számomra.”
„Köszönöm az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek és a csapatának a kinevezése óta nyújtott személyes támogatást, és a legjobbakat kívánom nekik a jövőre. A családom, barátaim és kollégáim személyes támogatása világszerte ezen az úton és különösen az utóbbi hónapokban csakis az elsöprő jelzővel írható le, és olyasmi, amit soha nem fogok elfelejteni.”
Az egyelőre nem derült ki, hogy mi lesz Masi karrierjének következő állomása.
Hiába fektetett le az FIA világos szabályokat az év elején, az Osztrák Nagydíj után többeknek nem tetszett, hogy milyen szigorúan felügyelték a pályaelhagyást. Max Verstappen szerint a jelenlegi helyzet nem vet jó fényt a sportágra, a versenyigazgatóknak pedig inkább együtt kellene működnie a pilótákkal ahelyett, hogy makacsul ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz.
Noha az év elején Niels Wittich, az F1 idei szezontól kinevezett egyik új versenyigazgatója egyszerűsített a pálya határaira vonatkozó szabályokon, és bevezette, hogy ezentúl helyszíntől és kanyartól függetlenül mindenhol a fehér vonalak képezik majd a határokat – és azok négy kerékkel történő átvágása lesz szabálytalan –, az Osztrák Nagydíj után mégis többen panaszkodtak arra, hogy nem minden esetben jó a jelenlegi szisztéma.
Aki nézte a Red Bull Ringen zajló versenyt, bizonyára emlékszik rá, hogy szinte percenként fevillant a felirat a képernyőn arról, hogy éppen kit figyelmeztettek, majd később arról, hogy kit büntettek pályaszélesítésért. Az FIA összesen 43 szabálysértést jegyzett a 71 körös viadal során, 5 másodperces időbüntetést (három kihágás után jött a büntetés) pedig Lando Norris, Pierre Gasly, Sebastian Vettel és Guanyu Zhou kapott.
Max Verstappen megúszta, a verseny utáni hivatalos sajtótájékoztatón azonban így is felszólalt a téma kapcsán, és elmondta, ez a helyzet szerinte rossz fényt vet az F1-re.
„Szerintem inkább a pilótákkal való együttműködésen kellene legyen a hangsúly ahelyett, hogy makacsul ragaszkodsz az álláspontodhoz – szúrt oda a versenyigazgatóknak arra reagálva, hogy George Russell szerint az F1-nek vissza kellene térnie az egy versenyigazgatós rendszerhez. – Mi mindenki számára jobbá akarjuk tenni a helyzetet, és nem csak magunkért harcolunk. Mi, pilóták egymás között jókat szoktunk beszélgetni és szerintem a legtöbb dologban többé-kevésbé egyetértünk, miközben természetesen mindenkinek megvan a saját véleménye az egyes dolgokról.”
Az utolsó kanyarban többször előfordult, hogy a pilóták mind a négy kerékkel elhagyták a pályát Fotó: Joerg Mitter / Red Bull Content Pool
„De a pálya határok… Szerintem a pálya határairól folytatott vita ezen a hétvégén kisebb vicc volt, és nemcsak az F1-ben, hanem az F2-ben és az F3-ban is” – utalt a holland arra, hogy az F2-ben például Roberto Merhi pályaszélesítésért kapott 5 másodperces büntetés miatt nem örökölte meg az egyéb büntetések miatt máskülönben neki járó győzelmet.
„Kívülről könnyű azt mondani, hogy »a fehér vonalon belül kell maradnod.« Nagyon egyszerűnek hangzik, de nem az, mert amikor ennyire gyorsan mész át egy kanyaron, amelyek közül némelyik kissé beláthatatlan, az autó pedig kissé alulkormányzottá válik, mert kopnak a gumik, akkor nagyon könnyű átszelni a fehér vonalat – fejtegette Verstappen. – De ezzel valóban időt nyerünk? Talán igen, talán nem… És őszintén szólva mindössze két-három kanyarban lehet egy kicsit szélesebben menni. Nem gondolom, hogy azt kellene csinálni, hogy »egy milliméterrel átszelted, ez büntetés«. Akkor tegyenek oda falat, vagy kavicságyat. Mint például a hatos kanyar kijáratán. Szerintem az remek megoldás, mert ott kavics van, és magadat bünteted, ha szélesre futsz.”
„Meg kell vizsgálnunk ezeket a dolgokat, és hogy miként tehetnénk jobbá azokat, mert a felügyelőknek és a pálya határainak betartását ellenőrzőknek [is ez az érdeke]. Szinte lehetetlen ellenőrizni ezt, mert minden autóra rá kell állítani egy embert a teljes versenyre, hogy az összes körben nézze, átszeli-e a fehér vonalat. Legalábbis ezen a pályán. Egyes helyeken természetes módon jön a büntetés azzal, hogy kicsit szélesítve is megcsíped a kavicságyat.”
„Az ilyen dolgok a sportágra sem vetnek jó fényt, és ez csak az egyik része. A másik a versenyhelyzetek és hasonlók megítélése. Biztosan tudunk ennél jobbat, és szerintem dolgozni fogunk rajta, megpróbálva javítani a helyzeten” – zárta mondandóját a címvédő.
Verstappenétől némileg eltérő álláspontot fogalmazott meg Lando Norris, aki egyetértett azzal, hogy az utolsó két kanyarban büntettek, de ő is kiemelte, hogy nem minden esetben kellene a fehér vonalat nézni.
Norris elfogadta, hogy az utolsó előtti (a képen) és az utolsó kanyarban a fehér vonal jelentette a határt Fotó: McLaren
„Ez mindenkinek ugyanaz. Az utolsó két kanyar kapcsán teljesen megértem a dolgot. Nehéz megítélni annál a tempónál, amivel megyünk, de ha ott szélesre mész, akkor előnyt szerzel. Az idegesítő az volt, hogy az egyes kanyarban is megszegtem a szabályt, miközben blokkoltam az első kereket, a kijáraton rámentem a hurka kerékvetőre, és a hármas kanyarig nagyjából egy másodpercet veszítettem. Épp eleget bűnhődtem emiatt” – nyilatkozta a McLaren versenyzője.
„Néhány esetben kissé buta a szabály, de ilyen az élet. Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mi csak következetességet akartunk. Persze frusztráló, amikor az ember az autóban ül. A legrosszabb a hatos kanyarban volt. Mondjuk, hogy két méter széles az autó, a fehér vonaltól a kavicsig pedig volt nagyjából két méter és öt centiméter. Viszont, ha öt centinél közelebb mentél a kavicságyhoz, az már büntetést ért. Ez szerintem butaság.”
„Kissé bután néz ki, hogy egy centiméterrel lemegyünk a pályáról, és öt másodperces büntetést kapunk érte – tette hozzá a közvetlenük Norris előtt, a 6. helyen záró Mick Schumacher. – A legtöbb esetben nem is nyerünk időt, ami még rosszabbé teszi az egészet. Beszélni kell erről, és meg kell néznünk, hogy javíthatjuk-e a helyzetet a következő futamig, mert Paul Ricardon ez szerintem különösen nagy probléma lesz.”
Az egyes kanyar kijáratán a hurka kerékvető amúgy is megbüntette azt, aki nem maradt a fehér vonalon belül Fotó: McLaren
Az FIA az Osztrák Nagydíj után egyelőre továbbra is azt hangsúlyozta, hogy az idén az összes versenyen a fehér vonalak jelentették a pálya határait.
„Minden pályán a fehér vonal határozza meg a pálya szélét. Ezt a pilótákkal és a csapatokkal folytatott párbeszéd után vezették be, hogy növeljék a következetességet, és egyértelműbb legyen a helyzet a versenyzőknek és a szurkolóknak. A versenyen kiosztott büntetések száma arányos azzal, hogy a versenyzők hányszor sértették meg a sportszabályzat 33.3-as cikkelyét. A futam során a pilóták két alkalommal szelhették át négy kerékkel a fehér vonalat, a harmadikért fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kaptak, az ezt követő kihágásokat pedig jelentettük a felügyelőknek” – írták.
Mick Schumacher ausztriai hatodik helyezése után elmondta, Günther Steiner kemény szavaira is szükség volt ahhoz, hogy végre magára találjon.
Azok után, hogy a Brit Nagydíjon megszerezte Forma-1-es pályafutása első pontjait, Mick Schumacher az Osztrák Nagydíjon ismét a pontszerzők között ért célba, sőt, a 6. helyezéssel eddigi legjobb eredményét érte el. A 23 esztendős pilóta természetesen rendkívül boldog volt. „Nagyon jól szórakoztam. Át kellett verekednünk magunkat a többieken, amit az ember olykor nem szeretne, de ebben az esetben remek tapasztalat volt, és megmutathattuk, hogy mire vagyunk képesek” – utalt arra, hogy számos előzést bemutatott, többek között Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Daniel Ricciardo, Lando Norris, Guanyu Zhou és Kevin Magnussen mellett is sikerült elmennie.
Mindez bizonyára nagy felüdülés Schumachernek azok után, hogy év eleji teljesítménye miatt kritikák hada zúdult rá, és saját főnöke is kritizálta. A német pilóta most elismerte, hogy alighanem ez a nyomás is kellett neki a javuló teljesítményhez. „Sportolóként mindig keresi az ember ezt a nyomást, mert ez gyújt a hátsója alá ahhoz, hogy gyorsan menjen. Bizonyos módon pedig ez is történt. A silverstone-i pontszerzés éppen az volt, amire szükségem volt, hogy elinduljon nálam a tűzijáték.”
A Haasnak pedig különösen biztató lehet, hogy úgy érte el a legjobb eredményét a 2018-as Osztrák Nagydíj óta, hogy egyedüli istállóként még nem fejlesztette az idei autóját, és a nyári szünetig nem is fogja. Schumacher ezért bízik benne, hogy innen még előrébb léphetnek.
„Szerintem a jó irányba haladunk, pontokat szereztünk Silverstone-ban és Ausztriában, és pontokat szerezhettünk volna szombaton is, ami meredek felfelé ívelő trendet mutat, és valójában ez az, amit keresünk. Remélhetőleg Paul Ricardon és Budapesten is fenn tudjuk majd tartani ezt, a nyári szünet után pedig jól kezdhetünk az új fejlesztésekkel, hogy igazán erős második félévünk legyen.”