Szerző: Majer Dániel

  • Figyelmeztetés a magyar drukkereknek (is): tilos „szuvenírt” lopni a futam után

    Figyelmeztetés a magyar drukkereknek (is): tilos „szuvenírt” lopni a futam után

    Leáldozott a Forma-1-es futamok utáni szurkolói portyázásnak, azaz mostantól nem tanácsos a drukkereknek hazavinni a féktávokat vagy a DRS-zónát jelző táblákat, és semmi mást sem, ami a versenyek után elmozdítható az adott helyszínen.

    Az Osztrák Nagydíj után látható jelenetek arra sarkallták az F1 vezetését, hogy szigorúbban ellenőrizze a versenyek után a pályára (jellemzően a célegyenesbe) beengedett drukkerek viselkedését. Ez azt jelenti, hogy a július végi Magyar Nagydíjra kilátogató nézőknek sem árt észben tartani: nem szabad semmit hazavinniük szuvenírként (na jó, egy kis gumitörmelék azért bizonyára belefér) a pályáról.

    Az F1 azután döntött a szigorítás mellett, hogy a közösségi médiában terjedő videofelvételek tanúsága szerint Ausztriában a szurkolók csak azt nem vitték haza, amit nem volt mozdítható. Így kelt lába a DRS-zónát jelző tábláknak és különböző reklámtábláknak, vagy a féktávokat jelző habszivacs kockáknak. Ezeket az F1 stábja természetesen versenyről versenyre magával viszi (vagy vinné), azaz nem válnak haszontalanná az aktuális futam után.

    Az Autosport értesülései szerint a sportág vezetése már a hétvégi Francia Nagydíjra szigorít, ami azt jelenti, hogy ezentúl figyelni fogják a futam után készült felvételeket, és azonosítani fogják az elkövetőket, akik ellen a helyi hatóságok büntetőeljárást indítanak.

    Sajnos a versenyeken tapasztalt szurkolói viselkedés nemcsak emiatt került előtérbe az elmúlt hetekben, hanem azért is, mert több szurkoló is szexuális zaklatásról számolt be. Az F1 a verseny után közleményben reagált a történtekre, és megerősítette, hogy beszél az osztrák futam promóterével, és felszámolja az elfogadhatatlan viselkedést.

     

  • Hivatalos: Sainz büntetést kapott a Francia Nagydíjra

    Hivatalos: Sainz büntetést kapott a Francia Nagydíjra

    Mint ahogyan arra számítani lehetett, Carlos Sainz legalább tíz helyes rajtbüntetéssel néz szembe a Francia Nagydíjon, de vélhetően még ennél is hátrébb fogják sorolni, egészen a mezőny végére.

    Noha csütörtökön még úgy nyilatkozott, hogy a Ferrari egyelőre nem döntött arról, hogy cserélnek-e motort vagy erőforrás-elemeket az autójában, már akkor is sejteni lehetett, hogy az Osztrák Nagydíjat látványos elfüstölés közepette feladó Carlos Sainz büntetést fog kapni a Francia Nagydíjra.

    A megerősítés végül az első szabadedzése kezdete után érkezett, az FIA által közzétett dokumentumból ugyanis kiderült, hogy a spanyol pilóta autójába új vezérlőelektronikát szereltek, ami – mivel átlépte az egy szezonban felhasználható mennyiséget – tíz rajthelyes büntetést von maga után.

    Sainz tehát amennyiben meg is nyerné az időmérőt, jelen állás szerint akkor is csak a 10. helyről rajtolhatna, ám minden bizonnyal a mezőny végéről fog, a Ferrari ugyanis valószínűsíthetően további elemeket fog cserélni az SF75-ösében.

     

  • A Ferrari még nem döntött Sainz motorcseréjéről

    A Ferrari még nem döntött Sainz motorcseréjéről

    Az időmérő eredményétől függetlenül vélhetően csak a mezőny végéről kezdheti majd a Francia Nagydíjat Carlos Sainz, aki állítja, ezzel együtt egyelőre nem döntötték el, hogy motort cseréljenek-e az autójában.

    A Francia Nagydíj hétvégéjének egyik nagy kérdése, hogy Carlos Sainz hátrasorolásos büntetésben részesül-e a futamra. Amennyiben igen, az azt jelenti, hogy a Ferrari a motorjának – és ebben az esetben vélhetően az egyéb erőforrás-eleminek – kicserélése mellett döntött.

    A Marca már a spanyol pilóta számára látványos elfüstöléssel véget ért Osztrák Nagydíj után megszellőztette, hogy a maranellóiak újabb (Leclerc Kanadában volt kénytelen a mezőny végéről indulni) büntetést vállalnak be, Sainz a Paul Ricard-versenypályán azonban elmondta: még nem döntöttek.

    „Még nincs eldöntve” – jelentette ki a spanyol csütörtökön, majd hozzátette: „van rá esély, hogy új motort szerelünk az autóba erre a hétvégére, ami büntetéssel járna. A végső döntést azonban még nem hoztuk meg.”

    Persze kérdés, hogy mennyire hihetünk Sainznak, hiszen Kanadában utólag derült ki, hogy bár Charles Leclerc is ugyanazt mondta a versenyhétvége kezdetén, mint most a csapattársa, a Ferrari valójában már jóval korábban meghozta a döntést a cseréről. Amennyiben most is így van, Sainz vélhetően csak minél később akarja az ellenfelek tudtára adni, hogy mire számítsanak.

    Amennyiben egyébként a csere mellett döntenek, vélhetően minden elemből újat kap majd a spanyol, akinél még a harmadik szabadedzés előtt is cserélhetnek majd, hogy a lehető legtöbb erőforrás-elemet „tárazzák be” a folytatásra. Természetesen mindez azt jelentené, hogy a pontverseny negyedik helyezettje az utolsó helyről lesz majd kénytelen kezdeni az idei 12. futamot.

    A nagy meleg is tényező lesz

    A Ferrarinál arra számítanak, hogy a Francia Nagydíj hétvégéje lesz az idei eddigi legmelegebb versenyhétvége, ami azt jelenti, hogy minden téren alkalmazkodniuk kell.

    „Az aerodinamikán dolgozó szakemberek feladata, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket. Közepes és magas szintű hűtést fogunk alkalmazni a karosszérián, felhasználva a motorborítás felső részén levő hűtőkopoltyúk nyílásait, illetve a fékhűtésen is dolgozunk, hogy maximalizáljuk a felnik hűtését és elvezessük a hőt az abroncsoktól” – nyilatkozta Diego Tondi, a Ferrari aerodinamikai fejlesztésért felelős vezetője.

    „A pálya karakterisztikája azt jelenti, hogy ezeket a dolgokat mindenképpen megtennénk, hogy a lehető legjobban hozzájáruljunk a jó gumikezeléshez, a forró körülmények azonban méginkább hangsúlyossá teszik ezt a feladatot. Ami a fékeket illeti, nincsenek különösebben nagy féktávok, így hűtési szempontból a verseny nem jelent aggodalmat” – összegzett az olasz szakember.

     

  • Alonso napjaink F1-es drukkereit kritizálta

    Alonso napjaink F1-es drukkereit kritizálta

    Az Alpine kétszeres világbajnok szerint manapság már nem mélyednek el annyira a szurkolók a Forma-1-ben, ezért felszínesen ítélik meg a versenyzők teljesítményét.

    Fernando Alonso kissé beleszállt napjaink F1-es drukkereibe, akik szerinte nem mélyednek el eléggé a sportágban ahhoz, hogy értékelni tudják a versenyzők valós teljesítményét, ezért az aktuális győztest tartják a legjobbnak, az utolsó helyezettet pedig a legrosszabbnak. Természetesen az autók közötti különbségekből adódóan sokszor nem a pilóták valós tudását tükrözik az eredményeik, ami elmondható a saját véleménye szerint élete legjobb formájában versenyző spanyolról is.

    „Vannak új drukkerek, akik bizonyos módon – és nem szeretnék tiszteletlen lenni velük szemben – nem sokat tudnak a Forma-1-ről. Inkább olyanok, mint a futballszurkolók, akik csak követik az eredményeket, és aki nyer, az a legjobb, aki pedig utolsó, az nem Forma-1-es szintű pilóta” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok a The-Race.comnak.

    Az Alpine 40 esztendős veteránja szerint a legtöbbször az aktuális versenyhétvége határozza meg, hogy a rajongók kit emelnek piedesztálra, emellett pedig a futamok között szerinte sokan nem is foglalkoznak a sportággal, azaz nem mélyednek el a miértekben azzal kapcsolatban, hogy ki, miért nyújtott olyan teljesítményt, amilyet.

    „Amikor jó hétvégéd van, Istennek tűnsz, amikor pedig rossz, akkor túl öreg vagy, vagy túl fiatal, vagy bármi. Manapság a szurkolók megnézik a versenyt, kialakul bennük egy kép, majd amint vége, azonnal ki is kapcsolják, és csak a következő vasárnap foglalkoznak vele újra. A Forma-1-nek már nincs meg az az igazi kultúrája.”

  • Verstappentől már tud tanulni Schumacher, Mazepintől nem tudott

    Verstappentől már tud tanulni Schumacher, Mazepintől nem tudott

    Günther Steiner szerint Mick Schumacher teljesítményének javulásában az is szerepet játszik, hogy az idén nem a mezőny végén körözget. 

    Mick Schumacher a jelek szerint sokkal nyugodtabbá vált, és emiatt is kezdett el jobb teljesítményt nyújtani, mint az idei szezon elején. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke úgy véli, ebben a csapatnak is nagy szerepe volt, mert igyekeztek nyugtatni a 23 esztendős pilótát, miközben kívülről a sajtó megpróbált – tegyük hozzá, nem alaptalanul – feszültséget kelteni. Az olasz szakember szerint Schumachernek idő kell ahhoz is, hogy hozzászokjon a tavalyinál lényegesen jobb autóhoz.

    „Az volt a cél, hogy elérjük ezt a nyugodtságot. A jó dolog, hogy pontosan akkor jött el ez a nyugalom, amikor a kívülállók megpróbáltak nyugtalanságot kelteni. Nem mondanám, hogy ez elégedettséggel tölt el, de azért dolgoztunk, hogy Mick sikeres és gyors legyen. Ezt elértük, amivel elégedett vagyok” – nyilatkozta Steiner.

    A Haas csapatfőnöke ezután kifejtette, hogy a Nyikita Mazepint tavaly elhomályosító Schumachernek meg kellett küzdenie azzal, hogy Kevin Magnussent eleinte nemhogy legyőzni nem tudta, de messze elmaradt tőle.

    „Kezdetben Micknek is nehéz volt ez a helyzet, mert tavaly igencsak fölényben volt, majd hirtelen hátrányba került. Szerintem ennek van hatása arra, hogy egy pilóta miként vezet, miként helyezi nyomás alá magát. Ezt meg kellett tanulnia. Mindig azt mondom, hogy »minél magasabbra jutsz, annál ritkább lesz a levegő, és annál vastagabb bőrre van szükséged.« Vegyük például a Verstappennel vívott silverstone-i csatáját. Veszített, de jól jött neki, mert közben rengeteget tudott tanulni. A legjobb módja a tanulásnak, ha az igazán jóktól tanul az ember, és amikor ilyen ellenfelekkel csatázol, gyorsan tanulsz.”

    Ellenben tavaly jóformán csak Mazepinnel tudott meccselni a német. „Tavaly a mezőny végén nem hiszem, hogy ennyit tudott tanulni arról, hogy miként működik a Forma-1. Sok Forma-2-ből érkező srác azt hiszi, hogy tudja, hogyan működik a Forma-1, de ez időbe telik, és nem lehet erőltetni. Olyan ez, mint az iskola, ahol négy év tananyagát szintén nem lehet két nap alatt megtanulni.”

    „Micknek most meg kell tanulnia egy jobb autót vezetni, és folytatnia kell a mezőny első felében csatázást és a pontszerzést. Logikus, hogy minél előrébb kerülsz, annál nehezebb. Ez normális. Ezért gondolom, hogy jó, hogy most elértük ezt a szintet. Most egyik lépcsőt kell megugranunk a másik után, amíg normálissá nem válik, hogy a pontokért küzdünk.”

  • Fejlesztésekkel készül a Mercedes a Francia Nagydíjra

    Fejlesztésekkel készül a Mercedes a Francia Nagydíjra

    A Francia Nagydíjra is fejlesztésekkel készül a Mercedes, erősítette meg Toto Wolff, az istálló csapatfőnöke a Paul Ricard-i hétvége előtt.

    Az utóbbi négy versenyen egyaránt dobogón végző Mercedes biztató formát mutatott az elmúlt időszakban, Toto Wolff csapatfőnök azonban hangsúlyozta, hogy egyelőre nem tudnak versenyre kelni a Red Bull-lal és a Ferrarival. Ám azon vannak, hogy hamarosan erre is képesek legyenek. A jelek szerint sikerült megoldani a W13-as modellt kiemelten sújtó delfinezést, így most már koncentrálhatnak az autó fejlesztésére. És koncentrálnak is, a szezon 12. futamára ugyanis újításokkal készülnek.

    „Az ausztriai harmadik és negyedik hely az egész csapatot elégedettséggel töltötte el, különösen azt nézve, hogy milyen helyzetben voltunk péntek este. A csapat csodát tett azzal, hogy két versenyautót állított ki a sprintre és a nagydíjra. Huszonhét pont vasárnap remek jutalom volt ezért az erőfeszítésért” – értékelte Wolff röviden a legutóbbi versenyhétvégét az istálló futamelőzetesében.

    „Három dobogós helyezést szereztünk az első hét versenyen, az utóbbi négyen pedig négyet. Elégedett vagyok a lendülettel, ami tükrözi a csapat óriási erőfeszítéseit. Körről körre jobban értjük a W13-ast, és biztató, hogy ez a fejlesztéseinkben és az eredményeinkben is tükröződik.”

    „Noha gyorsabbak voltunk Ausztriában, még mindig nem vagyunk elég gyorsak ahhoz, hogy felvegyük a versenyt az élen állókkal. Tovább kell hajszolnunk ezt a néhány utolsó tizedet, fejlesztéseket kell hoznunk az autóra, beleértve ezt a hétvégét, Franciaországban.”

    „A Paul Ricard egy nagyon más kihívást jelentő pálya. Sima az aszfaltja és sokféle kanyar található rajta, hosszú egyenesekkel összekötve. A célunk az lesz, hogy tovább csökkentsük a különbséget, és remélhetőleg ismét dobogóra álljunk.”

  • Alonso elárulta, mire számít a jövője kapcsán?

    Alonso elárulta, mire számít a jövője kapcsán?

    Egyelőre nincs szerződése a 2023-as szezonra, de Fernando Alonso szavai arra engednek következtetni, hogy maradni fog az Alpine-nál.

    Noha Fernando Alonso maga is elismeri, hogy nincs garancia az Alpine-nál maradására, azért a kétszeres világbajnok szavai arra engednek következtetni, hogy számításai szerint jövőre is a francia csapatban fog versenyezni. A hamarosan 41. születésnapját ünneplő veterán pilóta ugyanis arról beszélt, hogy időben el kell kezdeniük a jövő évi autó fejlesztését, ha nem akarnak hátrányba kerülni a nagyobb forrásokkal rendelkező istállókkal szemben.

    Alonso az idei évet nagyon gyengén kezdő, az utóbbi időben viszont látványos fejlődésbe kezdő Mercedes példájából kiindulva gondolja úgy, hogy mindenképpen a hosszú távú céljaikat kell szem előtt tartani, és nem szabad túl nagy figyelmet fordítani az A522-es modellre.

    „Nem hiszem, hogy könnyű dolgunk lesz. A Mercedesnek hatalmas szervezete van, és tudjuk, hogy előbb-utóbb vissza fognak térni. Számunkra inkább közép és hosszú távú program, hogy megpróbálunk annyit fejlődni, amennyit ők. Nekünk azon múlik ez, hogy elég korán elkezdjük a jövő évi autót, és ne kerüljünk hátrányba a következő projekttel, mert nagy csapatok elkezdhetik a jövő évi autó fejlesztését, és azzal egy időben fejleszthetik az ideit is. Másoknak ez nagyobb kihívást jelent.”

    Az, hogy ennyire a hosszú távú célokra koncentrál, mindenképpen arra enged következtetni, hogy a spanyol pilóta bízik a maradásban és abban, hogy az Alpine meghosszabbítja az idei év végén lejáró szerződését.

    Ami pedig az idei kocsit illeti, természetesen azon is van mit javítani. „Néhány kanyarban kicsit hátrányban vagyunk, a lassú kanyarok jelenleg például nem tartoznak az erősségeink közé. Bakuban láthattuk, hogy néhány autó nagyon erős volt a sok lassú kanyarban. Az Alpha Tauri ötödik lett, és az Aston Martin is nagyon jól ment. Néhány pályán ezek a csapatok ismét életre kelhetnek, úgyhogy kicsit mindenhol kell fejlődnünk. Nem hiszem, hogy van egy bizonyos gyenge pontja az autónknak, amin javítanunk kell, helyette minden területen szükség van a fejlődésre.”

    És várhatóan fognak is még újítások érkezni az A522-es modellre, Otmar Szafnauer csapatfőnök ugyanis utalt rá, hogy addig fejlesztik az idei autót, amíg a költségvetésük engedi. „Az év elején azt mondtuk, hogy ez a szezon erről fog szólni. A tanulási görbe a szélcsatornában továbbra is nagyon meredek, amiből előnyt kell kovácsolnunk, és továbbra is fejlesztenünk kell az autót. Addig fogjuk csinálni ezt, amíg el nem fogy a pénzünk.”

  • Leclerc a zongora mögé menekül a rossz időszakokban

    Leclerc a zongora mögé menekül a rossz időszakokban

    Charles Leclerc a zongorázást választja, ha el akar menekülni a problémák elől, ismerte be a Servus TV-nek adott interjúban.

    Van, aki extrém sportol, más kerékpározik, de akad olyan is, aki saját zenét csinál. Ahány pilóta, annyiféle feszültség-levezetési és kikapcsolódási módszer létezik a Forma-1-ben is, és olykor előfordulnak igencsak különlegesek is. Mint például a zongorázás, amit Charles Leclerc, a Ferrari pilótája űz előszeretettel a szabadidejében, és erről szeret posztolni is a közösségi médiában.

    „Imádok zongorázni. Teljesen kikapcsol, közben nem gondolok a versenyzésre és nagyon élvezem” – nyilatkozta a Servus TV-nek.

    Nem Leclerc az első F1-es pilóta, aki zongorázik, de némileg talán különlegessé teszi a hobbiját, hogy a rossz napjain játszik sokat igazán. Ilyenből az Osztrák Nagydíj előtti hetekben pedig bőven akadt, hiszen több alkalommal is győzelmet bukott el, hol megbízhatósági problémák, hol a Ferrari rossz döntései miatt.

    Leclerc zongorázik

    „Többet zongorázom a rossz időszakokban, mint a jókban. Amikor jól mennek a dolgok, gyorsan vissza akarsz térni a pályára, és a versenyzésen jár az eszed. Amikor viszont nem mennek jól, zongorázom, és próbálok mindenről megfeledkezni magam körül” – magyarázta.

    A Max Verstappen mögött 38 pontos lemaradásban levő Leclerc bizonyára annak örülne igazán, ha a szezon második felében minél kevesebbszer érezne késztetést arra, hogy a zongora mögé meneküljön a problémák elől.

     

     

  • Sainz megérti azokat, akik leírják őt Leclerc-rel szemben

    Sainz megérti azokat, akik leírják őt Leclerc-rel szemben

    Carlos Sainz is tisztában van vele, hogy az idei szezonja eddig nem a legjobban alakult, viszont már látja a fényt az alagút végén, és az egyik rá jellemző sormintából is erőt meríthet.

    Azok után, hogy tavaly, első közös szezonjukban sikerült Charles Leclerc előtt végeznie a pontversenyben, Carlos Sainz joggal remélte, hogy amennyiben az autója jó lesz, az idén ő is harcba szállhat a győzelmekért és a világbajnoki címért. Noha továbbra is igen gyenge a megbízhatósága, az SF75-ös gyors autó lett, a spanyol azonban így sem mondható éppen vb-esélyesnek. Az ausztriai kiesése után Max Verstappentől 75 pontos hátrányban, az összetett 4. helyén álló pilóta ugyanakkor pozitívan áll a saját teljesítményéhez, ami elmondása szerint az utóbbi időben egyre javult.

    „Az utóbbi hétvégéken jobb munkát végeztünk. Szerintem Monaco már egy kisebb fordulópont volt, a pole pozícióért küzdöttem, mint ahogy Bakuban is, Kanadában pedig a győzelemért harcoltam. Elkezdtem lendületbe jönni. Nem mondanám, hogy már 100%-ban ott tartok, ahol szeretnék, továbbra is van miben fejlődni, mint ahogy azt a silverstone-i versenyen is láthattuk, de egyértelműen sokkal jobban jobban érzem magam, és most már bármikor odaérhetek” – értékelt a Sky Sportsnak.

    A Brit Nagydíjon pályafutása első győzelmét szerző pilóta tetemes hátránya ellenére úgy gondolja, hogy még őt sem szabad leírni a világbajnoki címmel kapcsolatban, már csak azért sem, mert általában a szezonok második felében nyújtja a jobb teljesítményt.

    „Azt mondanám, hogy várjuk meg az év végét, mert szerintem még mindig korán van. Akkor is az volt, amikor második lettem az idénnyitón, és mindenki azt mondta, hogy sétagalopp lesz az idei év a Ferrarinak. De akkor is ezt mondtam, amikor Barcelonában mélyponton voltam a versenyen történt megpördülésem után, és most is ezt mondom. Túl korai még ezt megítélni.”

    „Persze megértem azokat, akik azt mondják, hogy nem én vagyok az a Ferrari-pilóta, akinek esélye lehet a bajnoki címre, mert nem volt a legkönnyebb a szezonkezdetem. De ha megnézzük az utóbbi 4-5 évemet az F1-ben, mindig a szezon második felében értem el a legjobb teljesítményt, mindig nagyon erős második félévet produkáltam, úgyhogy várjuk ki a végét.”

    Műszaki problémák és a Ferrari megbízhatatlansága miatt az idén több futamgyőzelemtől eleső Charles Leclerc 37 ponttal gyűjtött eddig többet a csapattársánál, amivel Verstappentől 38 ponttal lemaradva a második helyen áll a pontversenyben.

  • Atomerőműben dolgozott, felnőttként kezdett gokartozni, most pedig a fiatal nőkért is küzd Rácz Geri főnöke

    Atomerőműben dolgozott, felnőttként kezdett gokartozni, most pedig a fiatal nőkért is küzd Rácz Geri főnöke

    Csapatfőnökként és tulajdonosként nemcsak lehetőséget ad a brit MINI CHALLENGE-ben versenyző Rácz Gerihez hasonló fiataloknak, hanem azokért a nőkért és fiatal lányokért is küzd, akik a motorsportban szeretnének elhelyezkedni. Justina Williams úgy véli, a legfontosabb az, hogy ne csak beszéljünk erről, hanem tegyünk is valamit, ő pedig tesz is.

    Justina Williams, a Rácz Gerit is a soraiban tudó EXCELR8 Motorsport alapítója és tulajdonosa volt Alistair Stewart ismert brit híradós vendége a GB News műsorában. A Brit Hadsereg STEM (science, technology, engineering and mathematics, azaz tudomány, technológia, gépészet és matematika) nagyköveteként és a brit motorsport-szövetség Girls on Track programjának nagyköveteként Justina nagy hangsúlyt fektet arra, hogy segítse a fiatalokat és a fiatal nőket/lányokat az álmaik megvalósításában.

    Miután 16 évesen gyakornoki állást kapott egy atomerőműben, ahol villamosmérnökként dolgozott, majd az ingatlanpiacon és pénzügyi tanácsadóként is tevékenykedett, az EXCELR8 Motorsport alapítója nem a motorsportban megszokott utat járta be, míg csapattulajdonos lett.

    Felnőttként kezdett gokartozni, miután férjével közösen megteremtették az ehhez szükséges anyagi feltételeket, a benzingőz azonban már kislány korában megfertőzte. Úgy véli, a lehetőségek a nők számára is éppen úgy adottak, csak ki kell használni azokat. „Valaki azt mondta, futtathatnék egy csapatot, én pedig úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg.”

    A beszélgetés témája az volt, hogy munkája révén miként tud nőknek segíteni abban, hogy elhelyezkedjenek a jellemzően férfiak uralta motorsport és a hadsereg világában, akár mérnökként, akár versenyzőként  „Nincs oka, hogy a nőknek miért ne lehetne helye a motorsportban, és ha valaki fiatalon nagyon eltökélt, miért ne juthatna el a Forma-1-ig. Fiatal mérnökként soha nem éreztem azt, hogy visszafognának, és azzal foglalkoztam, amivel szerettem volna” – elevenítette fel.

    A motorsport sikerek hajszolása mellett Justina szenvedélye az is, hogy felnyitja a fiatal, motorsport vagy mérnöki szakma iránt érdeklődő lányok szemét.

    „Nagyon szerencsés vagyok, hogy a brit hadsereg STEM-nagykövete, és az FIA Girls on Track UK nagykövete is lehetek. Meghívunk fiatal lányokat, hogy jöjjenek és nézzék meg, mit csinálunk, pillantsanak be a kulisszák mögé. Megkérdezem tőlük, hogy ki az, aki szereti a matematikát, és miután felteszik a kezüket, elmondom, hogy nem csak könyvelő lehetsz, hiszen a matematika a legfontosabb ahhoz, hogy például mérnök legyél a motorsportban. Ez felnyitja a szemüket, és nagyon izgatottan és lelkesen mennek el.”

    Justina hangsúlyozta, hogy egészen más beszélni valamiről, és testközelből látni azt, ezért nagyon fontosnak tartja, hogy minél több fiatalt tudjanak közel vinni a motorsporthoz.