John Elkann, a Ferrari elnöke Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t is elővette a Brazil Nagydíj után. Nem igazán lehet értelmezni, hogy mire volt jó mindez, miközben a Ferrari F1-es csapatának idei küszködéséről a legkevésbé a két versenyző tehet.
„Fontos, hogy a pilóták a vezetésre koncentráljanak, és kevesebbet beszéljenek” – jelentette ki John Elkann, a Ferrari elnöke Rómában, az Olasz Olimpiai Bizottság dísztermében, a Stellantis és a Milano–Cortina Alapítvány közötti megállapodás bemutatója során, majd a Corriere della Sera szerint azt is hozzátette: „A pilótáknak nem magukra, hanem a csapatra kell gondolniuk.”
Ha a 2003-ban elhunyt legendás FIAT-vezér Gianni Agnelli unokája így próbálja motiválni Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont, akkor valaki szólhatna neki, hogy nem feltétlenül ez a legjobb módszer az ilyesmire, mert bár tény, hogy a Ferrari brazíliai kettős kiesése rosszabbkor nem is jöhetett volna a konstruktőri második helyért küzdő istállónak, hiszen nem elég, hogy a Mercedes, de még a lényegében egyautós csapatként funkcionáló Red Bull is megelőzte őket, azaz visszaestek a negyedik helyre, a maranellóiak idei küszködéséről legkevésbé a versenyzők tehetnek.
Hamilton és Leclerc is üzent az őket kritizáló Ferrari-elnöknek?
Ráadásul sem Leclerc, sem Hamilton nem nyilatkozott semmi kirívót vagy ártalmasat a Ferrari-márkára nézve, amitől még inkább meglepő volt ez a nyilvános feddés az elnök részéről, ha pedig csapaton belüli kritikákról van szó, arra pláne nem a nyilvánosságban kell reagálni. Mindezek tükrében minimum ironikus, hogy Elkann a csapategység fontosságát is hangsúlyozta, mint olyasmit, ami elengedheteltlenül szükséges ahhoz, hogy az utolsó három versenyen a Ferrari visszakapaszkodjon a konstruktőri második helyre. Hiszen mi sem tesz jobbat a csapategységnek, mint egy kis nyilvános kritizálás…
Főleg akkor, amikor kéthetes szünet következik az F1-ben, azaz nem kezdődik négy nappal a brazíliai futam után egy csütörtöki sajtónap, amelyen egyéb témák sokasága (Norris és Piastri vb-harca; Verstappen esélyei; brazíliai felügyelői döntések és a többi) elterelheti a figyelmet Elkann szavairól – nem mintha Las Vegasban nem kérdeznék majd meg erről a versenyzőket és Frédéric Vasseur csapatfőnököt –, így az olasz és nemzetközi sajtó is szűk két héten át rágódhat azon, hogy vajon mi zajlik a maranellói falak között – merthogy valami zajlik, az eléggé valószínű.
Vasseur ezzel együtt nyugodt lehet, legalábbis ami az ő helyét illeti, Elkann ugyanis külön kiemelte, hogy milyen jó munkát végez. Azért viszont az ő feje is főhet, hogy a főnöke homlokegyenest mást tett, mint amit ő szokott, hiszen a francia szakember folyamatosan megvédi Hamiltont és Leclerc-t, amikor kritizálják a csapatot, mondván az érzelmek beszélnek belőlük, de házon belül minden rendben van és mindenki egységes. Ezzel szemben – még ha a fő üzenettel egyet is érthet – Vasseur aligha repes az örömtől azt látva, hogy Elkann nyilvánosan támadta meg a két versenyzőt és kérdőjelezte meg a csapategységet.
Nem lehet a pilótákra fogni
Mivel Elkann többes számban beszélt, joggal feltételezhetjük, hogy az üzenet Charles Leclerc-nek és Lewis Hamiltonnak egyaránt szólt, az elnök ráadásul egyértelművé tette, hogy a csapat többi részével elégedett. „Egyfelől mondhatjuk, hogy ott vannak a szerelőink, akik megnyerik [a kerékcsere] világbajnoki címet a teljesítményükkel és mindazzal, amit a kiállások alatt csinálnak. Ha pedig megnézzük a mérnökeinket, kétségtelen, hogy az autó fejlődött. Majd ha megnézzük a többi dolgot, az nem üti még a mércét.”
Miközben tehát Elkann kevesebb beszédet vár a versenyzőktől, egyértelművé tette, hogy jelentős szeletet tulajdonít nekik a Ferrari idei sikertelenségében. Ezzel szemben a valóság az, hogy a csapat az idén is számos operatív hibát vétett és rossz stratégiai döntést hozott, miközben technikai fronton egyértelműen messze elmaradt a várakozásoktól, hiszen olyan autóval állt elő, amelyet nem lehet az annak leginkább kedvező, nagyon szűk működési tartományban üzemeltetni, mert akkor kizárják a padlólemez túlzott kopása miatt.

Charles Leclerc még így is hét dobogós helyezést szerzett már vele az idén, és Brazíliában könnyen meglehetett volna a nyolcadik, ha Kimi Antonelli Mercedese nem üti őt ki, míg Hamilton a kínai sprint pole-lal és sprintgyőzelemmel megmutatta, hogy amikor az ő szájíze szerint lehet beállítani az SF-25-öst, ő is képes vele kiemelkedő eredményre. Ettől még természetesen tény, hogy a hétszeres világbajnok a vártnál nehezebben alkamazkodik új csapatához és küszködik az autóval, de ebben a küszködésben megkérdőjelezhetetlen szerepe van a technikai hiányosságoknak. Azt pedig már csak halkan tesszük hozzá, hogy Elkann volt az, aki Hamiltont a Ferrarihoz hozta, nyilvánvalóan üzleti szempontok által vezérelt döntés következtében, innen nézve pedig már régen busásan megtérült a jelenléte.
Az pedig, hogy a mérnökök fejlesztettek az SF-25-ösön, egy dolog, de mivel a Forma–1-ben minden csapat folyamatosan fejlődik, ez a kijelentés önmagában semmit nem igazol. A Ferrari a közvetlen riválisaihoz viszonyítva inkább visszafejlődött, hiszen hiába próbáltak bármilyen megoldással úrrá lenni a szezon eleje óta fennálló problémákon, ez nem jött össze, Leclerc és Hamilton pedig még most is azzal van elfoglalva, hogy miként vitorlázzon végig versenyeket a féktávokon, így megelőzve a padlólemez túlzott kopását.
Arról nem is beszélve, hogy a Ferrari a Red Bull-lal és a Mercedesszel ellentétben tudatosan nem fejlesztett új első szárnyat a hajlékonyságra vonatkozó tesztek júniusi Spanyol Nagydíjon életbe lépő szigorítása után, mondván inkább 2026-ra csoportosítja át az erőforrásait. Ez a döntés szintén visszavetette az idei versenyképességüket, amiről megint csak nem Leclerc és Hamilton tehet.
Így fogják elüldözni Leclerc-t?
Elkann szavai kísértetiesen hasonlítanak arra, amikor Sebastian Vettel 2016-ban, mindössze második ferraris évében megkapta Maurizio Arrivabene csapatfőnöktől, hogy „maradjon a vezetésnél”, és ne próbálja meg egymaga jó irányba állítani a csapatot, miközben a németnek minden oka megvolt arra, hogy kifejezze elégedetlenségét és próbáljon hatni a szervezetre, hiszen egy biztató, három futamgyőzelmet hozó 2015-ös kezdés után 2016-ban a Ferrari egyetlen futamot sem nyert.

Ennél is jogosabb az, ha a maranellóiakkal hetedik éve versenyző, világbajnoki címre képes autóra azóta is hiába váró Leclerc fejezi ki a frusztrációját a folyamatos sikertelenség és egyhelyben toporgás miatt. Mindezt úgy, hogy az esetek többségében kiáll a csapat mellett; folyamatosan hangoztatja, hogy a Ferrarival akar nyerni; és igyekszik pozitívumot találni a legnagyobb blama közepette is, időnként azonban óhatatlanul is úrrá lesz rajta a frusztráció, amiért aligha lehet hibáztatni.
És ha ezért cserébe nyilvánosan feddik meg, amiért túl sokat beszél, azzal aligha erősítik benne azt az érzést, hogy mindenáron tartson ki Maranellóban. Márpedig Leclerc elvesztése akárhonnan nézve érvágás lenne a Ferrarinak, a problémákat pedig nem oldaná meg. De ha 2026-ban sem kap győztes autót, és még a sikertelenséget is a nyakába varrják, abszolút érthető lenne, ha Leclerc komolyan fontolóra venné a váltást.
Nem jó a WEC-párhuzam
A versenyzők hibáztatása és az autó fejlődésének felemlegetése mellett Elkann azon kijelentése is sántít, miszerint a „WEC-győzelem bizonyítja, hogy csak egységben lehet nyerni.” A hosszú távú sportautó-világbajnokságban alkalmazott szabályrendszer ugyanis gyökeresen eltér a Forma–1-étől, hiszen míg utóbbiban a szabályok adta keretek között, a költségplafonon belül mindenki maga határozza meg, hogy mit fejleszt az autóján, addig a WEC-ben nincsenek szezon közbeni fejlesztések, helyette teljesítmény-kiegyenlítő rendszer (BoP) van érvényben, amivel az autók súlyát és teljesítményét módosítják bonyolult számításokkal.
Ez a rendszer az idei évre megváltozott, mostanra pedig a szabályozó szerv is beismerte, hogy nem az előnyére, ezért jövőre újabb változások jönnek, a Ferrari pedig ebbből az ellentmondásos rendszerből profitálva lett egyszer csak verhetetlen az év elején és húzta be zsinórban a futamokat a Le Mans-i 24 órást is beleértve, majd esett vissza a teljesítménye az idény második felére a világbajnoki cím ellenére. Amennyiben az F1-ben is hasonló szisztéma működne, alighanem nyertek volna már futamot az idén, így azonban jó esély van rá, hogy 2021 után ismét nem fognak.
Mindez nyilván meg lesz bocsátva, ha 2026-ban a Ferrari feltámad, de ha nem, akkor ilyen előzmények után nem lenne meglepő egy nagyobb belviszály Maranellóban.











