Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója csak olajat öntött a tűzre az ő, illetve Adrian Newey és Max Verstappen esetleges távozása kapcsán.
Hogy a pályán meg tudja-e valaki szorítani a Red Bullt, azt most még nem tudni, de ha nem, akkor is nagyon érdekes versenyhétvégének nézünk elébe Szaúd-Arábiában. Ennek oka természetesen a Red Bullnál zajló belviszály, amelyről nap, mint nap jelennek meg újabb hírek, pletykák és feltételezések.
Hogy az egésznek mi állhat a hátterében, arról ITT írtunk, ám hogy miként alakul a helyzet, azt nagyon nehéz megjósolni. A Motorsport.com német oldala azt írja, Dzsiddába Oliver Mintzlaff, a Red Bull sportért felelős ügyvezető igazgatója is elutazik, és nyilván nem azért, hogy a helyszínről nézzen meg egy Forma–1-es versenyt. Ott lesz természetesen Christian Horner is, akinek zaklatási botrányával kapcsolatban akár újabb fejlemények is napvilágot láthatnak – korábban több mértékadó oldal is arról írt, hogy várható újabb szivárogtatás, de ez eddig nem történt meg –, illetve azt is érdekes lesz figyelni, hogy Jos Verstappen Horner ellen irányuló nyilatkozata után Max Verstappen miként kezeli a helyzetet.
Verstappen Bahreinben kiállt Horner mellett, vajon Szaúd-Arábiában változik a helyzet? / Fotó: Bob McCaffrey/Getty Images/Red Bull Content Pool
Az mostanra teljesen világos, hogy a Red Bull F1-es csapatán belül két frakció alakult ki: Horner és a thai többségi tulajdonos, Chalerm Yoovidhya áll szemben az osztrák kisebbségi tulajdonossal, illetve az ő pártját fogó Helmut Markóval és a két Verstappennel. A Red Bull csapatfőnökét pedig valaki vagy valakik nagy erőkkel próbálják meg lejáratni, miközben ő a többségi tulajdonos támogatását élvezve egyelőre viseli ezeket a támadásokat. Persze kérdés, hogy amennyiben Horner a helyén marad, az milyen következményekkel járhat.
Gerhard Berger szerint ebben az esetben Verstappen, Marko és Adrian Newey, a Red Bull sztártervezője is elhagyhatja az istállót. Marko valószínűleg visszavonulna, Verstappen a Mercedeshez mehetne Lewis Hamilton helyére, Newey pedig igen sok opció közül válogathatna (Ferrari, Audi, Mercedes, WEC). Hogy Jos Verstappen és Toto Wolff több alkalommal is hosszasan egyezetett Bahreinben, az biztos (a hírek szerint a Four Seasons hotelben együtt is vacsoráztak), azt viszont nem lehet eldönteni, hogy mekkora a valós esély Verstappen csapatváltására, és nemcsak nyomásgyakorlásról van-e szó Horner távozását illetően.
Mindenesetre Marko az osztrák Oe24-nek nyilatkozva a minap csak olajat öntött a tűzre azzal, hogy miután a Horner-üggyel és az egész belviszállyal kapcsolatos kérdésekre rendre a „no komment” válasz érkezett a részéről, arra a felvetésre azonban, hogy mit szól ahhoz, hogy Berger szerint amennyiben Horner marad, ő és Newey távozik, Verstappen pedig a Mercedeshez megy, Marko úgy felelt: „Ez érdekes változat.”
Marko nem cáfolt / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
A 80 esztendős tanácsadó mondhatta volna azt is, hogy „ez teljes nonszensz, senki nem megy sehova”, vagy hogy „Verstappennek 2028 végéig szerződése van”. De nem, ő inkább sokat sejtetően nem tagadott, ami azt mutatja, hogy a csapaton belüli szakadás tényleg elég nagy lehet ahhoz, hogy efféle forgatókönyvek egyáltalán felmerüljenek.
Marko ezen kívül még egy érdekes válasszal előállt, ugyanis amikor arról kérdezték, hogy a Verstappen-család és a Horner közötti bizalomvesztés ellenére a csapatfőnök folytathatja-e a jelenlegi felállásban, az osztrák közölte: „Nem mondok semmit addig, amíg az ügynek nincs vége.” Csakhogy az ügynek hivatalosan vége van, hiszen a Red Bull független vizsgálata egy héttel ezelőtt lezárult, amit Horner Bahreinben többször hangsúlyozott, és mindenkit a továbblépésre sarkallt. Amikor erre az ellentmondásra felhívták Marko figyelmét, azt felelte: „Oké, akkor rosszul fejeztem ki magam. Maradjunk annál, hogy no komment.”
Christian Horner és Jos Verstappen viszonya végleg megromolhatott a Bahreini Nagydíjon, ezek után pedig aligha meglepő, hogy a csapatfőnök nem kapott meghívást Max Verstappen apjának születésnapi bulijára.
Miként arról korábban beszámoltunk, Jos Verstappen nemcsak, hogy nyilvánosan nekiment Christian Hornernek a Bahreini Nagydíjon, hanem a The Telegraph információi szerint az idei első versenyhétvége pénteki napján össze is veszett vele annak irodájában. Később a Sky Italia közzétett egy felvételt, ami alátámasztja, hogy Horner és az 52 esztendős expilóta között valóban történt szóváltás, noha a felvételen nem a csapatfőnök irodájában, hanem a Red Bull motorhome-jában vitatkoznak.
Végleg elmérgesedhetett kettejük viszonya / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Fagyos volt tehát a viszony a két férfi között már Jos nyilatkozata előtt is, azóta pedig a német Bild szerint csak tovább romlott a helyzet, Max Verstappen apja ugyanis nem hívta meg Hornert a hétfőn este, Dubajban tartott, 52. születésnapja alkalmából rendezett partira – persze a történtek után ki lepődik meg ezen. Pedig a csapatfőnök is a városban volt, aznap találkozott ugyanis Raymond Vermeulennel, Max Verstappen menedzserével, hogy megpróbálják rendezni a sorokat a kialakult helyzetben. A Telegraph értesülései szerint a háromszoros világbajnok és a Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is jelen volt Jos Verstappen buliján.
Nehéz kérdések várnak Verstappenre
A Telegraph korábban azt is megírta, hogy tudomása szerint Jos Verstappen közeli kapcsolatban állt a Red Bull-alkalmazott nővel, aki megvádolta Hornert, és a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj után együtt látták a hölgyet Max Verstappen apjával. Hogy ennek mekkora a szerepe abban, hogy Jos gyakorlatilag lemondásra szólította fel a Red Bull független vizsgálata által felmentett, azóta viszont kiszivárogtatott állítólagos bizonyítékok által újabb támadást elszenvedő csapatfőnököt, nem tudni, de az biztos, hogy a szokásos sajtónappal ma, azaz szerdán kezdődő szaúdi-arábiai versenyhétvégén Max Verstappen számos kérdést kap majd apja megnyilvánulásával kapcsolatban.
A két Verstappen közül pedig csakis ő tud majd szembenézni a sajtó képviselőivel Dzsiddában, apja ugyanis nem lesz ott az idei szezon második versenyhétvégéjén, mivel Belgiumban áll rajthoz raliversenyen. Persze, hogy egyáltalán hajlandó lesz-e kommentálni Jos szavait, az más kérdés, miként korábban sem volt hajlandó belefolyni a főnökét érintő zaklatási botrányba. Persze azóta sok víz lefolyt a Dunán, és körvonalazódott, hogy a zaklatási botrány csak mellékszála, vagy inkább következménye egy sokkal nagyobb horderejű ügynek. Hogy mi állhat a háttérben, arról alábbi cikkünkben írtunk bővebben.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Red Bullon belül zajló hatalmi harcok következményeként a Red Bull Racing megszűnt létezni úgy, ahogyan eddig ismertük, és a jelenleg zajló folyamatok miatt a Forma–1-et az elmúlt két szezonban leigázó, várhatóan az idei világbajnoki címet is behúzó istálló dominanciája hosszú távon véget fog érni. Hacsak…
Miként azt megírtuk, olyan pletykák kaptak szárnyra Christian Hornerrel, a Red Bull hetek óta támadás alatt álló csapatfőnökével kapcsolatban, amelyek szerint az 50 esztendős szakember tavaly brit befektetők segítségével részesedést akart szerezni a Red Bull F1-es csapatában, csakhogy ezirányú törekvéseivel az az osztrák kisebbségi tulajdonos tudta nélkül kereste meg Chalerm Yoovidhya-t, a Red Bull (az egész vállalat, nem csak az F1-es istálló) thai többségi tulajdonosát.
A hírek megjelenése óta közzétett blogbejegyzésében Joe Saward, az F1 egyik veterán, a sportág történéseiről évtizedek óta a helyszínről tudósító újságírója is fejtegette ezt a témát, és részletesebben is beszámolt arról, amit hallott.
„Egy ideje keringenek olyan pletykák, amelyek szerint Chalerm Yoovidhya, a Red Bull 51%-os többségi tulajdonosa azt fontolgatja, hogy kiveszi a Red Bull Technology Group Ltd.-t a Red Bull GmbH-birodalomból. Ennek nagyon is lenne értelme, mert egy energiaital-gyártó számára nem igazán értékes egy motorgyártó cég és egy szuperautókat gyártó divízió. Mivel Yoovidhya birtokolja a részvények 51%-át, úgy tehet, ahogy jónak látja. Horner eltávolítása viszont a Red Bull GmbH irányítása alatt tartaná a Red Bull Technology Group-ot. Akárhogy is, Horner azt akarja, hogy külső beavatkozás nélkül hagyják meg annak a csoportnak az élén, amelyet ő hozott létre. Amíg Dietrich Mateschitz élt, megvolt ez a szabadsága” – írta.
Saward sorainak megértéséhez kicsit nem árt tisztába tenni a fogalmakat: a Red Bull Technology az a cég, amely tervezi, fejleszti, gyártja és építi a Red Bull Racing Forma–1-es autóit, míg az említett motorgyártó cég a – Red Bull Racinget és az RB-t 2026-tól motorral ellátó – Red Bull Powertrains, a szuperautókat is gyártó divízió pedig a Red Bull Advanced Technologies. Saward szerint tehát Yoovvidhya fogná Red Bull Technology-t, és Hornerrel közösen működtetné tovább – Horner amellett, hogy a Red Bull Racing csapatfőnöke, mindhárom felsorolt cég ügyvezető igazgatója is – az osztrák kisebbségi tulajdonos beleszólása nélkül.
Valakinek nagyon szúrja a szemét / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Amennyiben valóban ilyen terveik vannak, azoknak nyilván Dietrich Mateschitz 2022-es halála és az azután végbement változások a kiindulópontja. Az osztrák milliárdos és Yoovidhya a Red Bull Racing vezetésével 2004-ben megbízott Hornernek abszolút szabad kezet adott, az autóversenyzőből lett vezető pedig a saját vízióját végrehajtva létrehozta azt a mára több ezer embert foglalkoztató, több száz millió dollárt érő birodalmat, amit a három vállalat alkot.
Merthogy miként azt Mark Hughes, egy másik elismert, évtizedek óta a paddockból tudósító újságíró a The-Race.com-on megjelent cikkében is taglalta: Horner feladata már réges-régen nem csak az, hogy egy néhány száz főből álló F1-es csapatot irányítson és a versenyhétvégéket koordinálja a bokszfalról. Az elmúlt lassan két évtizedben sikeres ügyvezető vált belőle, aki a csapattal együtt fejlődött, miközben meghatározta annak identitását. Ennélfogva naivitás lenne azt gondolni, hogy csak úgy le lehet őt váltani valakire, és minden ugyanúgy megy majd tovább. Hughes szerint Jonathan Wheatley csapatmenedzser sem tudná egy az egyben átvenni Horner szerepét, mert egyszerűen nincs meg a kellő szakértelme, így valószínűleg kellene mellé valaki, aki az üzleti ügyekkel foglalkozik.
Horner fontosabb, mint Verstappen?
Miközben a Red Bull az évek során sokkal több és nagyobb lett, mint pusztán egy F1-es csapat, működésében sikerült megmaradnia annak, ami volt: egy egyszerű struktúrával rendelkező, gyorsan alkalmazkodó, a vállalati működés béklyóitól mentes versenycsapatnak, ami miatt az olyan zsenik, mint Adrian Newey, ki tudtak virágozni és jól tudták érezni magukat. Mindez csakis a már említett, Hornernek biztosított szabadság miatt valósulhatott meg.
Mateschitz soha nem szólt bele, hogy Horner miként működtesse az F1-es bizniszt / Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
Mateschitz 2022 októberi halálával ez a fajta működés – ami nemcsak a Red Bullra, hanem például a Mercedesre is jellemző, ahol a német gyártó csak harmadrészben tulajdonos, és az egész biznisz vezetését Toto Wolffra bízza – került veszélybe, de legalábbis megjelent egy méretes kérdőjel azt illetően, hogy az osztrák milliárdos örököse, illetve az ekkor felállított háromtagú igazgatótanács is hasonlóan áll-e majd hozzá az F1-es projekthez. Mi van akkor, ha Horner és Yoovidhya felismerte, hogy nem, és csak úgy fognak tudni a továbbiakban is sikeres csapatot működtetni, ha a saját útjukra lépnek?
Amennyiben Hornert eltávolítanák – márpedig valaki vagy valakik nagyon azon vannak –, a Red Bull Racing anyavállalattól való függetlensége szinte biztosan csökkenne, ez pedig egyenes út a hanyatláshoz, miként arra már számos példát láthattunk a Forma–1-ben. A technikai gárda közép-, illetve hosszú távon gyengülhet, hiszen nehezebb lesz odacsábítani a legjobb szakembereket, azok pedig, akik már ott vannak, engedhetnek a riválisok csábításának, amelyek minden erővel azon lesznek, hogy szert tegyenek a mezőny jelenlegi legjobb csapatánál évek alatt felhalmozott tudásra.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ha a csapatfőnök mondjuk holnap távozik, akkor a Red Bull ne nyerhetné meg az idei, vagy akár még a jövő évi világbajnoki címet is. A lendület valószínűleg vinni fogja őket úgy, ahogyan a Ferrarit vitte még néhány évig, amikor 2006 végén felbomlott a sikercsapat, de hosszú távon komoly következményekkel kell majd számolniuk. Ebben az esetben pedig az utóbbi napokban Lewis Hamilton jövőre felszabaduló mercedeses ülésével hírbe hozott Max Verstappen is elgondolkodik majd a csapatváltáson.
Verstappen vajon tényleg kész lelépni? / Fotó: Clive Rose/Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool
Hogy már jövőre csatlakozhat a Mercedeshez, az ezzel együtt jó eséllyel lehet pusztán nyomásgyakorlás is a csapatfőnök elmozdítására, mondván a Red Bullnak cselekednie kell Horner-ügyben, különben elveszíti szupersztárját. Hogy a fentebb taglaltak miatt ez mennyire okos húzás, az persze már más kérdés, de bármelyik forgatókönyv is érvényesül, Hughes arra jutott – amit mi a címben ki is emeltünk –: „Ami biztosnak tűnik most, hogy az a Red Bull Racing, ami volt, a Horner vezette, Verstappennel egységben dolgozó, ellenfeleket összezúzó csapat, már nincs többé.”
Ezután hozzátette, hogy persze egy ideig ettől még dominálhatnak, de a dominanciájuk napjai meg vannak számlálva.
Verstappen lesz a járulékos veszteség?
Hogy a zaklatási botrány Horner lejáratását célozta-e, vagy a hatalmi harcoktól teljesen függetlenül robbant ki, azt jelenleg nem tudni, de az tény, hogy a független ügyvéd felmentette őt a zaklatási vádak aló. Az ügyvéddel kapcsolatban egyébként szintén felmerültek furcsaságok, de ezek bizonyítottságának hiányában csak abból indulhatunk ki, hogy mégis csak egy királyi jogtanácsosi (KC) rangban levő személyről van szó, és mivel ezt az elismerést csak a legkiválóbb, a jövőben potenciálisan bírókká váló ügyvédek kaphatják meg, a szakértelméhez nem férhet kétség.
Ezt a támadást a csapatfőnök túlélte, de órákkal annak lezárása után érkezett az újabb a kiszivárgott WhatsApp-üzenetek formájában. Egyelőre ezek miatt sem került bajba, de szinte felocsúdni sem volt ideje, és Jos Verstappen nyilatkozatának képében újabb attak következett. Hogy Horner meddig képes állni az ütéseket, illetve a Red Bull többségi tulajdonosa meddig tart ki, az majd kiderül, de Joe Saward szerint amíg Horner élvezi Chalerm Yoovidhya támogatását, addig gyakorlatilag nincs mitől tartania.
Yoovidhya és Horner a Bahreini Nagydíjon szemmel láthatóan erős egységet alkottak
„Horner sérült, de még ott van, és minél több kísérletet tesznek az elmozdítására, annál jobban úgy fog tűnni, hogy ez egy szándékos és célzott hadjárat a megbuktatására. Arról jelenleg csak spekulálhatunk, hogy ki vesz részt ebben és miért, de amíg Yoovidhya Horner mellett áll, Christian túl fogja élni” – írta a veterán újságíró, akinek szavai alapján ő nagyonis el tudja képzelni, hogy Yoovidhya és Horner véghezviszi a tervét, és „kimenekíti” a Red Bull Technologies-t a Red Bull GmbH alól, hogy miként azt fentebb idéztük, továbbra is „külső beavatkozás nélkül hagyják meg annak a csoportnak az élén, amelyet ő hozott létre.”
„Azt gyanítom, hogy hamarosan más változásokat is látni fogunk a Red Bull-birodalomban, ahogy a mérleg nyelve a másik irányba billen. Ha Max elhagyja a Red Bullt, a csapatot újabb csapás éri, de ha a cél az, hogy a Red Bull technológiai divízióját kivonják a Red Bull-birodalomból, akkor ez nem lesz más, mint járulékos veszteség. Ha pedig a Red Bull top ülése elérhetővé válik, nem lesz hiány jelöltekből” – utalt arra Saward, hogy bár egy az egyben Verstappen sem pótolható, olyan versenyzőt azért lehet találni, aki egy ütőképes csapat ütőképes autójával világbajnoki címet nyer.
Olyan csapatfőnököt és ügyvezetőt azonban, aki az eddigi elvek mentén képes irányítani egy ekkora szervezetet, viszont már jóval nehezebb.
Elveszítheti kulcsembereit a Red Bull utóbbi években mindent megnyerő Forma–1-es csapata, amennyiben Christian Horner nem távozik az istálló éléről.
Napról napra, de inkább óráról órára derülnek ki újabb részletek a Red Bullnál kialakult válságról, amely egyelőre nemhogy megoldódni látszana, de egyre csak mélyül. Jos Verstappen Bahreini Nagydíj utáni kijelentése egyértelművé tette, hogy hatalmi harcok dúlnak a háttérben, valaki vagy valakik pedig mindent megtesznek azért, hogy a zaklatási botrányba keveredett Christian Hornert eltávolítsák a Red Bull Racing éléről.
Max Verstappen korábban maga is a Forma–1-ben versenyző apjának szavai azonban nemcsak ezért voltak jelentősek, hanem azért is, mert Jos jóval több egy átlagos versenyzőapukánál. Az 51 éves expilóta továbbra is aktívan részt vesz fia karrierjének menedzselésében, és általában két kézzel ragadja meg azokat az alkalmakat, amikor úgy érzi, közbeavatkozásával kell hatnia Max pályafutására.
Így volt ez a 2022-es Monacói Nagydíj után is, amikor a Verstappen.com-on közzétett blogbejegyzésében bírálta a Red Bullt, amiért a Sergio Pérez győzelmével záruló versenyen nem a fiát segítették. Utólag kiderült, hogy mi volt ennek az előzménye: Pérez szándékosan a falnak ment az időmérőn, hogy így maradjon csapattársa előtt, ami feldühítette Verstappenéket. Max helyett azonban Jos volt az, aki mintegy tolmácsolva a fia véleményét, nyilvánosan kiállt a szerinte igazságtalan végkifejlet miatt.
Persze kijelenteni nem lehet, hogy most is ez a helyzet, de mivel ártani biztosan nem akar a fia pályafutásának, erősen valószínű, hogy Jos Verstappen szavai nemcsak saját, hanem Max véleményét is tükrözik. Azét a Maxét, akit az utóbbi napokban számos vezető külföldi szaklap, például a brit Autosport és a német Auto Motor und Sport is Lewis Hamilton megüresedő mercedeses ülésének egyik esélyesévé kiáltott ki, miután Toto Wolff és Jos Verstappen több alkalommal is megbeszélést folytatott Bahreinben.
Hogy ennek mennyi a reális esélye, azt nehéz megmondani, hiszen könnyen lehet, hogy Verstappenék csak így akarnak nyomást gyakorolni Hornerre. Jos Verstappen szavai egyértelművé tették, hogy a csapatfőnök távozását szeretnék, és akár az is benne van a pakliban, hogy ha Horner nem megy, akkor ők fognak. Ezt pedig az F1-Insider.com szerint a 2028 végéig szerződéssel rendelkező Max Verstappen a kontraktusában levő záradéknak köszönhetően tehetné meg, amely kimondja, hogy a háromszoros világbajnok szabadon távozhat, ha Helmut Marko elhagyja a Red Bullt.
Az utóbbi hetek történéseinek függvényében akár ez is megtörténhet, és sokatmondók Marko szavai: „Ami engem illet: nem állok Max útjába”.
Emellett a Red Bullhoz közel álló (annak megalakulása után éveken át volt a Toro Rosso csapatfőnke és résztulajdonosa) Gerhard Berger, Dietrich Mateschitz egykori barátja is igen erős kijelentést tett az F1-Insidernek: „A dolgok jelenlegi állása alapján Horner maradni fog, Helmut Marko és Adrian Newey távozik, Max pedig a Mercedeshez megy.”
Berger szerint tehát a szintén az osztrák tulajdonos pártján álló sztártervezőjét is elveszítheti a Red Bull, ha Horner nem mond le. Hogy Newey ebben az esetben hol folytathatja, arról több sajtóhír is megjelent, amelyek a Ferrari mellett a Toyota WEC-csapatát és a 2026-ban érkező Audit emlegették.
És nemcsak Berger, hanem a hozzá hasonlóan kiváló red bullos kapcsolatokkal rendelkező Ralf Schumacher is hasonló állásponton van: „Túlságosan megromlottak a személyes kapcsolatok, és ezt már nem lehet rendbehozni. A Red Bullnak az lenne a legjobb, ha Horner lemondana, de kétlem, hogy ezt meg fogja tenni” – mondta az F1-Insidernek.
A Ford is kiszállhat
A hatalmi harcok következtében ráadásul nemcsak sztártervezőjét és sztárpilótáját veszítheti el a Red Bull, hanem egyik legjelentősebb partnerét, a hivatalosan 2026-ban, az új motorszabályokkal érkező Fordot is. Az F1-Insider információi szerint a Horner zaklatási botránya kapcsán korábban nyilvános kritikát megfogalmazó amerikai gyártó jelenleg azt vizsgálja, hogy fel lehet-e bontani a Red Bull-lal tavaly aláírt együttműködést, mert a Ford vezetői mindenáron távol akarják magukat tartani egy ekkora botránytól, nem beszélve arról, hogy az sem lenne az ínyükre, ha felbomlana az utóbbi években mindenkit letaroló sikercsapat.
Christian Hornert valaki el akarja távolítani a Red Bull Racing éléről, de eddig nem lehetett tudni, hogy mi ennek az oka. Most viszont felröppent egy hír, ami alapján a csapatfőnök olyasmit tett, amivel kivívhatta a Red Bull osztrák anyacégének haragját.
Jos Verstappen múlt szombaton tett nyilatkozata világossá tette, amit eddig is sejteni lehetett: hatalmi harcok dúlnak a Red Bullon belül, a csapat pedig két frakcióra szakadt. Az egyik oldalon áll Chalerm Yoovidhya, a thai többségi tulajdonos, akinek Christian Horner csapatfőnök élvezi a támogatását, a másikon pedig a Red Bull GmbH-t 49%-ban tulajdonló osztrák fél, amely mellett Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója és idősebbik Verstappen megszólalása alapján a holland exversenyző és háromszoros világbajnok fia áll.
Jos Verstappen szerint pedig amennyiben Horner nem távozik a Red Bull Racing éléről, a csapat kettészakadhat és felrobbanhat, és a csapatfőnök jelenleg az áldozat szerepét játssza, miközben ő a problémák forrása. Utóbbi mondatával természetesen Horner zaklatási botrányára utalt, amely a nyilvánosság előtt február eleje óta tart, és amelyben egy független vizsgálat felmentette az 50 esztendős szakembert, de a feltételezett bizonyítékok egy részének ezután történt kiszivárgása csak felerősítette a gyanút, hogy a vizsgálatot végző ügyvéd nem megfelelően járt el.
A szivárogtatás megerősítette, hogy Hornert valaki vagy valakik nagy erőkkel próbálják elmozdítani a Red Bull Racing éléről, és nem nyugszanak bele a független vizsgálat eredményébe. De hogy miért, azt eddig nem igazán lehetett tudni. Miután Dietrich Mateschitz 2022 októberében meghalt és tulajdonrésze fiára, Mark Mateschitzre szállt, a Red Bull osztrák részének irányítását egy háromtagú igazgatótanács vette át. A sportért, így a két F1-es istállóért azóta Oliver Mintzlaff felel.
A változásokat követően pedig már tavaly is olyan pletykákat lehetett hallani, hogy súrlódás alakult ki, mivel Christian Horner egyre nagyobb hatalmat és egyre több döntési jogkört akar magának. Ekkor kezdett el az F1-es sajtó arról is cikkezni, hogy a csapatfőnök megpróbálta megfúrni Dietrich Mateschitz egykori jobbkezét és bizalmasát, a Red Bull F1-es projektjein belül a fontos kérdésekben döntő Helmut Markót.
A Formulapassion.it pedig most saját forrásaira hivatkozva arról ír, hogy Horner olyasmit tett, amivel nagyon magára haragította az osztrák felet. 2023-ban ugyanis brit befektetőkkel megkereste Chalerm Yoovidhyát egy vételi ajánlattal, hogy részben vagy egészben a Red Bull Racing tulajdonosává váljon. Mindezt tette az osztrák fél tudomása nélkül. Ezt Mintzlaffék finoman fogalmazva sem fogadták jól, ami már jóval a zaklatási botrány kirobbanása előtt elindította a hatalmi háborút az istállón belül. Ezek után persze azok a feltételezések is szárnyra kapnak majd, hogy az egész zaklatási ügy is emiatt robbanhatott ki.
Hogy egy sportszervezet irányítójának, vagy F1-es csapatfőnöknek részesedése is legyen az általa vezetett istállóban, az persze egyáltalán nem példátlan, elég csak felhozni Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét és ügyvezetőjét, de korábbról ott van Ron Dennis, a McLaren egykori vezére is, aki szintén hasonló felállásban vezette a wokingi istállót. Horner is hasonló befolyásra akarhatott szert tenni, de úgy tűnik, lehet, hogy kissé elszámolta magát.
A BusinessF1 nevű újság számos új részletet közölt Christian Horner, a Red Bull F1-es csapatfőnökének botrányával kapcsolatban. A magazin 17 oldalon át taglalja az ügyet, több, eddig nem ismert információt közölve, amelyek, ha igaznak bizonyulnak, biztosan az 50 esztendős szakember bukását hozzák.
Az újság márciusi számának Hornerről szóló oldalait a Motorsport-Total.com szemlézte, hozzátéve, hogy számos állítást az ügy jelenlegi állása alapján nagyon nehéz hitelesíteni, ezért ők sem publikálják azt. Több dolgot viszont publikáltak a BusinessF1 cikkéből. Például kiemelték, hogy a magazin elsőként nevezi meg azt a női alkalmazottat, aki bepanaszolta Hornert a viselkedése miatt, és részletesen leírják, hogy miként omlott össze az egyik versenyhétvégén és mesélte el sírva a kollégáinak főnöke zaklató viselkedését.
A nő nevét a Motorsport-Total nem közölte, ám ha vetünk egy pillantást a BusinessF1 márciusi címlapjára, a Red Bull-csapatruházatban levő hölgy pólóján látható keresztnév és a Google segítségével már bárki elég gyorsan célt érhet.
Amit a német lap részletesen szemlézett, az a történetnek a BusinessF1 által a Red Bull reakcióját bemutató szála. Ez alapján az energiaital-gyártó igazgatótanácsa – miután már hetekkel korábban szembesült a női alkalmazott panaszával – az ausztriai Fuschlben található központban már február 2-án meghozta a döntést, hogy Horner viselkedése nem összeegyeztethető a vállalat viselkedési kódexével, a vállalati projektek (köztük az F1-es csapatok) felügyeletével megbízott ügyvezető, Oliver Mintzlaff pedig úgy döntött, meneszti a csapatfőnököt.
A BusinessF1 úgy tudja, már a hivatalos sajtóközleményt is megírták, amely a Red Bullra jellemző tömör és lényegre törő módon csupán így szólt: „A Red Bull GmbH megerősíti, hogy Christian Horner azonnali hatállyal elhagyta a Red Bull Racinget. A Red Bull GmbH további megjegyzést nem fűz az ügyhöz.” A Motorsport-Total szerint Fuschlben megadták volna az esélyt Hornernek, hogy arcvesztés nélkül távozzon, és az eltávolítása után egészségügyi okokra hivatkozhatott volna. A csapatfőnök azonban nem ment bele ebbe, helyette az ügyvédei által még a sajtóközlemény kiküldése előtt közbelépett, és egy olyan záradékra hivatkozott a szerződésében, amely ilyen esetben független vizsgálat lefolytatására ad lehetőséget.
Horner ügyvédei állítólag kilátásba helyezték, hogy amennyiben a Red Bull meneszti a csapatfőnököt, a Londoni Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak. A BusinessF1 azt írja, Mintzlaff ezután arra jutott, hogy már így is hetek óta húzódik az ügy, és két további hét már nem oszt, nem szoroz. Emellett biztos volt benne, hogy egy független vizsgálat is Horner ellen döntene, annyira egyértelműnek gondolta a csapatfőnök elleni bizonyítékokat.
Csakhogy a Bahreini Nagydíj szerdai sajtónapján megtett bejelentés alapján azóta már tudjuk, hogy a vizsgálat felmentette Hornert, azaz Mintzlaff számítása nem jött be. A BusinessF1 szerint ez azonban nem véletlen, időközben ugyanis Chalerm Yoovidhya, a Red Bull 51%-os többségi tulajdonosa védelmébe vette Hornert. Hogy pontosan milyen módon érték el a vizsgálat Hornerre nézve pozitív lezárását, azt a Motorsport-Total nem szemlézte, de azt írták, hogy a mai napig vannak kételyek a vizsgálat függetlenségét illetően (nem véletlenül szólalt fel az átláthatóság hiánya miatt Toto Wolff, a Mercedes és Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója), és a BusinessF1 számos részletet említ ennek alátámasztására, többek között az ügyvéd kijelölését illetően is. Illetve ők is megemlítik azt a már korábban is taglalt fura részletet, miszerint az ügyvéd Horner február 9-i kikérdezése után két hétre szabadságra ment és a telefonját sem vette fel.
Horner tehát a BusinessF1 szerint csakis a thai többségi tulajdonosnak köszönheti, hogy a vizsgálat számára kedvező eredménnyel zárult, ami egybecseng azokkal a hírekkel, melyek szerint hatalmi harcok dúlnak a Red Bullon belül, és Yoovidhya oldalán Horner, míg az osztrák fél oldalán Helmut Marko tanácsadó és Verstappenék állnak. Ami pedig a bizonyítékok egy részének múlt csütörtöki kiszivárogtatását illeti, a BusinessF1 úgy véli, Horner tisztára mosdatása több embert is feldühített, akik most a saját kezükbe vették az ügyet, és szivárogtatással próbálják megbuktatni a csapatfőnököt.
Már így is a Christian Horner körüli botrány uralta a híreket a Forma–1-es szezonnyitó Bahreini Nagydíjon a pályán történt események helyett, de az igazi csavar csak szombaton késő este következett be: Jos Verstappen, az idei első versenyt megnyerő Max Verstappen apja közölte: Christian Hornernek le kellene mondania a csapatfőnöki pozícióról.
Rövid ideig úgy tűnt, hogy a Bahreini Nagydíj szerdai sajtónapján véget érhet Christian Horner zaklatási botránya, hiszen a Red Bull bejelentette, hogy az általa kezdeményezett független vizsgálat felmentette a csapatfőnököt. Mint ismert, az energiaital-gyártó február 5-én közölte: független vizsgálatot indított az 50 esztendős szakember ellen, akit az egyik női alkalmazott panaszolt be. Hogy miért, azt a mai napig nem erősítették meg, de sajtóhírek szerint túlságosan kemény vezetési stílus és/vagy szexuális zaklatás volt a vád.
Február 11-én Hornert Londonban meghallgatta a vizsgálatot végző ügyvéd, majd február 28-án közölték a vizsgálat Hornerre nézve pozitív lezárását. Csakhogy másnap, február 29-én robbant a bomba: a Bahreini Nagydíj második szabadedzése alatt egy ismeretlen személy körbeküldte a Horner-ügy bizonyítékainak egy részét az F1-es paddockban, így újságírók, csapatfőnökök és az F1, valamint az FIA vezetői is kaptak egy Google Drive-mappát, benne WhatsApp-üzenetek képernyőfotóival.
Az állítólagos bizonyítékok gyorsan elterjedtek a közösségi médiában, de azok hitelességét eddig nem lehetett minden kétséget kizáróan megerősíteni, így a sajtó konkrétumokat sem közölhetett. Horner hamarosan közleményt adott ki, amelyben leszögezte, nem reagál névtelen spekulációkra, a Red Bull vizsgálata pedig felmentette, így részéről lezártnak tekinti az ügyet.
A szivárogtatás azonban erősen rányomta a bélyegét a teljes hétvégére, amelynek utolsó, szombati napjára aztán Christian Horner felesége, Geri Horner (korábbi nevén Geri Halliwell) is megérkezett a bahreini paddockba, és látványosan támogatta – sokak szerint színjátékot előadva – férjét azzal, hogy vele kézenfogva sétált be a pályára, majd később is rendre a fotósok és kamerák által jól látható helyeken mutatkozott vele.
A versenyen a Red Bull domináns kettős győzelmet aratott, ám a leintést követő kerekasztal-beszélgetésen így sem a csapat pályán nyújtott teljesítménye volt a téma. Horner a hétvége során először állt az írott sajtó képviselőinek rendelkezésére, és mivel az FIA csapatfőnöki sajtótájékoztatójára nem kapott meghívást, többen egyszerre is az egyébként minden versenyhétvége lezárásaként szokás szerint megtartott eseményen kérdezhették először.
Geri Horner és Christian Horner bevonulása a bahreini paddockba / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
A The-Race.com beszámolója szerint a 9 perces kérdezz-felek során a kérdések nagy része a zaklatási botrányra irányult, a levegő pedig akkor fagyott meg igazán, amikor Andrew Benson, a BBC újságírója rákérdezett Hornernél arra, hogy miért nem beszélhet a csütörtökön körbeküldött fájlokról. „Nem fogom kommentálni ezt. Nem fogok névtelen, spekulatív üzeneteket kommentálni egy ismeretlen forrástól. Ezek ismeretlen forrástól származnak, amit nem fogok kommentálni, úgyhogy kérem a következő kérdést” – felelte a csapatfőnök.
Benson ezután újra, majd újra megkérdezte, hogy a képernyőfotók valódiak-e, mire a Red Bull PR-osa velősen félbeszakította őt, jelezve, hogy jobban tenné, ha nem feszegetné tovább a témát.
Horner a többi próbálkozásra is hasonlóan reagált, majd az erre vonatkozó kérdésre kijelentette: „abszolút” magabiztos azt illetően, hogy ezután is ő lesz a Red Bull csapatfőnöke, és teljes mértékben a szezonra koncentrál, miközben „egy elképesztő család, egy elképesztő feleség és egy elképesztő csapat és abban mindenki támogat.”
Borult a bili
Nos, Horner utóbbi kijelentése nem biztos, hogy fedi a valóságot, Jos Verstappen, Max Verstappen apja ugyanis a Bahreini Nagydíj után a Daily Mailnek úgy nyilatkozott: „Itt feszültség lesz, amíg [Horner] a pozíciójában van. A csapatot a kettészakadás veszélye fenyegeti, ez így nem mehet tovább, fel fog robbanni. Játssza az áldozatot, miközben ő a problémák okozója.”
Idősebb Verstappen tehát egyértelműen állást foglalt Horner ellen, ami nagyon jelentős fejlemény, hiszen a fiának óriási a befolyása a Red Bullnál. Hogy ezek Max Verstappen álláspontját is tükrözik-e, azt persze nem lehet kijelenteni, ugyanakkor kizárni sem. A háromszoros világbajnok mindenesetre még pénteken úgy nyilatkozott arra a kérdésre, hogy továbbra is hisz-e a főnökében, hogy ő nem a Horner körüli történésekre koncentrál, mert nem az ő dolga.
Jos Verstappen nyíltan kimondta, hogy Hornernek távoznia kellene a Red Bulltól / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Ami engem illet, és ezt látom a szerelőkön és a mérnökökön is, teljes mértékben az autó teljesítményére helyezzük a fókuszt, és ennek így is kell lennie – fogalmazott. – A továbbiakban is így fogunk tenni, mert nem vagyunk érintettek abban, hogy mi folyik a háttérben, nem a mi dolgunk. Azért fizetnek minket, hogy a munkánkat végezzük. Ezt tesszük, és ezt szeretjük tenni.”
„Annak alapján, hogy hogyan működteti a csapatot, Christian mindig is elképesztő csapatvezető volt. A teljesítmény szempontjából ez megkérdőjelezhetetlen, és nekem ez a fontos. Rengeteget beszélgetek Christiannal, aki persze ezen a hétvégén is teljesen elkötelezett a csapat mellett. Természetesen ő is a teljesítmény miatt van itt, bár valószínűleg most kicsit elvonják a figyelmét. De mindannyian csak a teljesítményre koncentrálunk.”
Max Verstappen és Horner viszonya kívülről nézve változatlan / Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool
Jos Verstappen szavai után természetesen szárnyra kapnak majd azok, a már a vizsgálat tényének bejelentése után felerősödött pletykák – például, hogy nem véletlen, hogy a holland De Telegraaf írt először a botrányról, majd jóval azok szétküldése előtt közölte tényként, hogy látta a szexuális zaklatást bizonyító képernyőfotókat –, melyek szerint a holland expilóta is szereplője a színfalak mögött zajló állítólagos hatalmi harcoknak.
Hogy így lenne, azt idősebb Verstappen a Daily Mailnek tagadta („Ennek nem lenne értelme, miért tennék ilyet, amikor Max ennyire jól megy itt?”), de a csapat szétszakadására vonatkozó megjegyzése egybecseng azokkal a sajtóhírekkel, amelyek szerint Hornernek Verstappenékkel és Adrian Newey-val is megromlott a viszonya, és mindannyian szívesen látnák az ajtón kívül.
Miközben a Red Bull mindent vitt a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, a testvércsapat szerényen szerepelt, és még egy dühöngő versenyzővel is meg kellett birkóznia.
Már a Bahreini Nagydíj közvetítéséből is nyilvánvaló volt, hogy Cunoda Júki nagyon nehezen viselte, amikor az RB félreállította őt a verseny hajrájában a mögötte kettővel lágyabb keveréken érkező Daniel Ricciardo elől, hátha az ausztrál meg tudja előzni a mindkettejük előtt autózó Kevin Magnussent.
Cunoda először szarkasztikusan visszakérdezett a mérnökénél, hogy ugye csak viccel a helycserével, majd miután az többször rászólt, végül félreállt és rögtön elkezdte dühösen mondogatni, hogy Ricciardo nem elég gyors és túl lassan megy előtte. Végül Ricciardo sem tudott előbbre lépni, ám a csapat nem cserélte vissza a helyezéseket, így a két RB Ricciardo–Cunoda sorrendben ért célba a 13. és a 14. helyen.
Cunoda dühöngése a verseny alatt:
Yuki wasn't impressed when asked to swap places with Danny Ric 😤#F1#BahrainGP
A rádióban korábban a kialakult helyzetet cinikusan megköszönő japán pilóta a célba érés után dühösen csapkodni kezdett a pilótafülkében, miközben sem ő, sem mérnöke nem szólt a rádióban egyetlen szót sem. Cunoda ezután haladt a levezető körön, mígnem a 8-as kanyar előtt utolérte Ricciardót, és akkora lendülettel viharzott el mellette, hogy állóra fékezett jobb elsővel majdnem a bukótérben kötött ki. Az ausztrál emiatt gurulós tempóban visszaelőzte, Cunoda azonban raliversenyző módjára driftelve gyorsított, hogy aztán már csak centikkel suhanjon el a csapattárs mellett.
Ricciardo eközben a mérnökével diskurált, majd a váratlan manővert követően szitkozódni kezdett, de gyorsan abbahagyta, közölve, hogy inkább nem kezd bele abba, amit mondani akart, de azért még az angol szlengben használatos „helmet” szóval „fa**fejnek” nevezte Cunodát.
Az esetet IDE KATTINTVA lehet megnézni előbb Ricciardo, majd Cunoda fedélzeti kamerájából.
Ricciardo éretlennek nevezte Cunodát
A verseny után megkérdezték Ricciardótól, hogy Cunoda miért ment olyan közel hozzá a levezető körben, mire ő így felelt: „Nem tudom, utána rádióztam és próbáltam nyugodt maradni – mondta az F1 stábjának. – Most eléggé érzékeny vagyok, de nevezzük ezt éretlenségnek. Nyilvánvalóan frusztrált a csapatutasítás miatt, de legyünk őszinték, erről beszéltünk a futam előtt. Nagyon valószínű volt, hogy lágy gumikat fogom használni a verseny végén, így tudta, hogy van rá esély, hogy tempóelőnyben leszek, és szólnak neki. Nem adott pontokat nekem, a 13. helyért csatáztunk, és így legalább megadtuk magunknak az esélyt, hogy az egyik autóval megpróbáljunk pontot szerezni.”
Beigazolódott, amitől a Red Bull ellenfelei tartottak: az energiaitalos csapat sokkal nagyobb előnybe került a Bahreini Nagydíjra, mint amekkorában az időmérő edzésen volt. Ennek köszönhetően Max Verstappen utcahosszal nyerte a szezonnyitót, mögötte pedig az 5. helyről rajtoló Sergio Pérez ért célba a második helyen. A Red Bull ezzel mindent vitt, mert a holland pilótáé lett a leggyorsabb körért járó extra pont is.
A második helyről kezdő Charles Leclerc a verseny elejétől kezdve küszködött az autójával, számos alkalommal elfékezte magát és leszaladt a pályáról, így hamar pozíciókat veszített. Végül az utolsó etapjában javított, de a dobogóról így is lemaradt, annak utolsó fokát ugyanis az őt kétszer is megelőző csapattársa, Carlos Sainz szerezte meg. Leclerc mögött a magát sokáig jól tartó, az utolsó etapban visszaeső George Russell ért célba, majd Lando Norris, Lewis Hamilton, Oscar Piastri, Fernando Alonso és Lance Stroll volt a további pontszerzők sorrendje.
A verseny nagyrészt zavartalanul folyt, egyedül a rajt után volt egy kis csetepaté, amikor a Valtteri Bottas által meglökött Nico Hülkenberg nekikoccant Lance Strollnak. Ettől utóbbi keresztbeállt, a Haas németje pedig új első szárnyat vételezett a bokszban. Virtuális vagy rendes biztonsági autót azonban nem kellett beküldeni a törmelékek miatt, miként Logan Sargeant négyes kanyarban történt elfékezését is megúszta a mezőny. Az amerikai a bukótérbe rongyolt, amikor hirtelen szinte a teljes fékerő az első tengelyre irányult, majd a kormányon a fékegyensúllyal bíbelődés után visszatért és folytatta a körözést.
A teljes mezőny a lágy gumikon sorakozott fel a 2024-es szezon első versenyének rajtrácsára, ami nem volt meglepő, lévén a Pirelli a lágy–kemény–lágy, illetve a lágy–kemény–kemény stratégiát tartotta a legkifizetődőbbnek a futamra. A pole-ból induló Verstappen jobban kapta el az elindulást, de a kezdeti gyorsítási fázis után megingott alatta a Red Bull, így Leclerc meg tudta támadni, és az egyes kanyar féktávján kívülről mellé is ment. Ám a holland nem hagyott neki helyet a kanyarcsúcspont után, ezzel pedig véget is vetett az első helyért zajló csatának, innentől kezdve ugyanis fokozatosan lépett el a mezőnytől, és többé senkivel nem kellett meccselnie.
Hátrébb nem sikerült mindenkinek baj nélkül elfordulnia, Nico Hülkenberg ugyanis kapott egy ütést Bottastól és megpöckölte Strollt, aminek következtében mindketten visszaestek az utolsó két helyre, a Haas pilótája pedig kénytelen volt szárnyat cserélni. A felügyelők végül senkit nem büntettek.
Az első három helyen nem történt változás, azaz Verstappen, Leclerc, Russell sorrendben kezdődött a 2. kör, Sergio Pérez viszont javított egy helyet és megelőzte Sainzot. Utánuk szintén nem módosult az állás, úgyhogy Alonso, Norris, Piastri és Hamilton volt a sorrend a 9. helyig bezárólag, míg a top 10-be a 11. helyről kezdő Cunoda férkőzött be.
Verstappen hamar DRS-távolságon kívül került Leclerc előtt, aki viszont nem tudta leszakítani Russellt, és a 3. kör elején elveszítette a 2. helyet. Hátrébb Norris előzte Alonsót a 6. helyért az egyes kanyarban, majd néhány körrel később a másik McLarenben ülő Oscar Piastri is megtette ezt ugyanott.
A 7. körben folytatódott Leclerc vesszőfutása, és miután elfékezte magát és szélesre futott a 10-es kanyarban, Pérez is elment mellette.
A 10. körben fennállt az esély, hogy legalább VSC-fázist érvénybe léptet a versenyigazgató, Logan Sargeant ugyanis leparkolta Williamsét a 4-es kanyar bukóterében. Ám az amerikai hamarosan tovább tudott menni, és mint kiderült, a fékegyensúly hirtelen megbolondult az FW46-osban, és a teljes fékerőt az első tengelyre irányította, innen az elfékezés.
A 11. körben Leclerc saját csapattársával szemben is alulmaradt, az utolsó kanyarból kigyorsítva ugyanis megcsúszott és kikerült DRS-távolságból Pérez mögött. Sainz az egyes kanyar féktávján ment be mellé belülről, Leclerc azonban nem adta magát könnyen, és kívül a spanyol mellé fordult. Végül a kettes kanyar előtt kénytelen volt engedni, különben ütközés lett volna a vége.
Sainz és Leclerc első csörtéje:
LAP 11/57
A stunning moment as the two Ferrari drivers duel down into Turn 1 ⚔️🍿
Az élmezőnyből Russell és Pérez kezdték meg a kerékcseréket, amikor a 12. körben kemény gumira váltottak, majd egy körrel később érkezett Pérez is, de nem tudott Russell elé vágni. A 14. körben viszont így is megtámadta a Mercedest, majd a 4-es kanyarban alávágva elviharzott a W15-ös mellett.
Sainz a 15. körben érkezett a második helyről, de csak a korábban megelőzött Leclerc mögé jött vissza. A monacói eközben folyamatosan arra panaszkodott, hogy nem tud mit kezdeni a blokkoló első kerekekkel, az autója ráadásul a féktávon félrehúz, és így nem tud másokkal csatázni. A 17. körben Sainz ellen sem tudott, aki ismét az egyes kanyarban támadott, ezúttal pedig jóval simább előzést mutatott be. A Ferrari spanyolja ezután Russell nyomába eredt, és egy körrel később a 4-es kanyarban őt is megelőzte.
Az élen zavartalanul autókázó Verstappen a 18. körig húzta lágy gumin, majd 15 másodperccel Pérez elé tért vissza. A mexikói mögött Sainz, Russell, Leclerc volt a további sorrend.
A második kerékcsere-hullámot Russell indította meg a 32. körben, miközben nemcsak a gumijaira, hanem a motorjára is vigyáznia kellett, a két Mercedes-pilóta ugyanis túlmelegedéssel küzdött, ami miatt mindkettejüket több „vitorlázásra” (a versenyző korai gázelvétellel vitorlázik be a féktávra, majd később lép a fékre, mint amúgy lépne) kérte a csapat.
A Mercedes fiatalabbik britje végül a 46. körig tudta tartani a 4. helyezését, ekkor ugyanis elfékezte magát a 10-es kanyarban, így Leclerc a kigyorsítás után megelőzte.
Leclerc előzése:
LAP 46/57
Leclerc's pressure pays off. Russell locks up and runs wide as he tries to defend
Ezzel kialakult a végső sorrend, miközben hátrébb Lewis Hamilton a második cseréje után javított egy helyet, amikor a bokszból elé visszaérkező Oscar Piastri elfékezte magát az első kanyarban, a hétszeres világbajnok pedig elment mellette. A jövőre a Ferrarihoz távozó veterán ezután hiába üldözte Lando Norrist, nem tudott támadási pozícióba kerülni.
Verstappen végül 22 másodperccel nyert Pérez előtt, és megmutatta, hogy bizony joggal aggódtak a riválisok a Red Bull versenytempója miatt.
Nyitott lenne a visszatérésre a Mercedeshez, de elsősorban egy másik projekt érdekli Valtteri Bottast, aki beáldozná bajuszát és frizuráját Lewis Hamilton üléséért.
Valtteri Bottas pályafutása 12. szezonját kezdte meg a Forma–1-ben, és egyelőre nem sok jel utal arra, hogy a 34 esztendős pilóta egyhamar újra versenyképes autóba ülhet, ha egyáltalán megadatik ez még neki valaha. Hacsak….
A Sauberrel harmadik idényének nekivágó finn ugyanis nyitott lenne rá, hogy visszatérjen korábbi csapatába, és Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződésével újra a Mercedesnél versenyezzen. „Ebben a sportban soha ne mondd, hogy soha. Itt minden lehetséges, de ennyit tudok most erről mondani” – nyilatkozta az Ilta Sanomatnak, amikor a potenciális visszatérésről kérdezték.
Bottas 2017 és 2021 között volt a Mercedes pilótája, ahol zsinórban ötször kapott ki Lewis Hamiltontól úgy, hogy a brit mindegyik évben világbajnok lett. Viszont azt bizonyította, hogy remek másodhegedűs, aki jó napjain képes volt meghajtani a hétszeres világbajnokot a pénzéért. Így amennyiben Toto Wolffnak kellene valaki, aki Andrea Kimi Antonelli érkezéséig melegen tartja az ülést, Bottas valószínűleg kézenfekvő választás lehetne.
Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas
A tízszeres futamgyőztes saját bevallása szerint is nagy változáson ment át, mióta nem a Mercedes-pilótasággal járó nyomással versenyez, ami a külsején is meglátszik, hiszen egy ideje egykori német futballistákat megszégyenítő, hátul hosszabbra hagyott frizurával versenyez, illetve bajuszt növesztett. De akár még ezektől is megszabadulna, ha újra győztes autóba ülhetne.
„Nos, az nem lenne túl jó követelmény – reagált nevetve a felvetésre. – De persze, ha a sikerről beszélünk és arról, hogy ismét dobogós helyezésekért és győzelmekért harcolhatnék, szerintem a haj és a bajusz mehetnek. De úgy vélem, talán [a Mercedesnél] tanultak valami újat rólam, így szerintem nem várnák el ezt. Részemről inkább az lenne a fontos, hogy milyenek lennének a feltételek.”
Elmondása szerint ugyanakkor az elsődleges célja nem az, hogy megkaparintsa Hamilton ülését. „A tény az, hogy a szerződésem az idei szezon végén lejár. Még nem beszéltünk a csapattal a hosszabbításról, de az év korai részében, vagy az elkövetkező hónapok során fogunk. Most a szezon elejére és a korai versenyekre koncentrálunk, de amikor lesz elég szünet, beszélni fogunk. A szezon mindig gyorsan elrepül, és ha túl későre hagyod a dolgokat, az ebben a sportban általában nem túl jó. Meglátjuk. És mint mondtam, biztos, hogy lesz mozgás a pilótapiacon, úgyhogy azon is rajta kell tartanom a szemem.”
Bottas tehát maradna, ami nem véletlen, hiszen 2026-ban a Sauberből az Audi gyári istállója lesz. „Igen, a prioritásom az, hogy részt vegyek abban a projektben – jelentette ki. – Végső soron az Audi mindig sikeres volt a motorsport mindegyik vállfajában, és nem fél gőzzel vágnak bele a Forma–1-be. A legnagyobb célom, hogy én is a részese legyek ennek. Természetesen az majd kiderül, hogy sikeres lesz-e vagy sem, de ez is jó motiváció arra, hogy jó eredményeket érjek el az idei szezon korai szakaszában.”
Fotó: Stake F1 Team
Egyelőre nem úgy néz ki, hogy a Sauber az idén megválthatja a világot, amivel Bottas is tisztában van, de ettől még nem csak a szórakozás kedvéért versenyez.
„Személy szerint nagy céljaim vannak. A szezon után azt akarom érezni, hogy ez volt a legjobb évem. Persze nem feltétlenül az eredmények terén, hanem a következetesség szempontjából, illetve a csapattársamhoz viszonyítva akarok mindig a topon lenni és mindent kihozni minden versenyből. A teljesítménybeli célkitűzésekről továbbra is nehéz bármit is mondani, de természetesen az egyértelmű fejlődést kell megcéloznom a tavalyi évhez képest, ami eléggé nehéz volt.”