Szerző: Majer Dániel

  • „Támadás alatt állunk” – szólalt fel az FIA elnöke, de nem mindenki ért egyet vele

    „Támadás alatt állunk” – szólalt fel az FIA elnöke, de nem mindenki ért egyet vele

    Az FIA elnöke levelet írt, amelyből kiderült, mit gondol az utóbbi időszak személyét érintő botrányairól.

    Mohammed bin Szulajm, az FIA elnöke a tagoknak küldött levélben reagált az utóbbi időszak Nemzetközi Automobil Szövetséggel kapcsolatos fejleményeire. Mint arról korábban beszámoltunk, az elnököt két üggyel kapcsolatban is vizsgálta az FIA etikai bizottsága, majd mindkettőben felmentette. Bin Szulajmról ugyanis felmerült, hogy a tavalyi Szaúd-arábiai Nagydíj után személyesen járt közben a felügyelőknél, hogy azok enyhítsék Fernando Alonso büntetés; illetve az is, hogy a Las Vegas-i Nagydíj előtt biztonsági hiányosságok kreálásával meg akarta fúrni a verseny megrendezését.

    A felmentés után pedig jött egy újabb ügy: Susie Wolff a francia bíróságon feljelentette az FIA-t, amiért tavaly decemberben megalapozatlan pletykákra hivatkozva közleményben kezdett vizsgálatot lebegtetni ellene, illetve férje, Toto Wolff ellen, mondván az F1 Academy ügyvezetője és a Mercedes csapatfőnöke között összeférhetetlenség merült fel, és Susie Wolff bizalmas információkat szivárogtatott az osztrák üzletembernek.

    Így reagált Toto Wolff, miután a felesége feljelentette az FIA-t

    Bin Szulajm az AP által részben nyilvánosságra hozott levélben abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy az utóbbi időszak eseményeit „egyetlen világos cél vezérelte: hogy célba vegye a vezetőségünk szívét és aláássa a szövetségünk alapjait.” Az elnök kijelentette, hogy az FIA „bizalmas és érzékeny információk rosszindulatú szivárogtatásának áldozata lett, amely rontja a hírnevünket, és aggodalmat kelt tagjainkban.”

    „A személyem és a teljes szervezetünk ellen irányuló támadások ellenére erősebbek és elszántabbak vagyunk, mint valaha. Tudjuk, hogy ezeknek az elítélendő cselekedeteknek a végső célja az, hogy célba vegyenek engem, és gyengítsék az FIA-t” – írta.

    Ezután kifejtette, hogy elkötelezettek „az FIA-n belüli átlátható, elszámoltatható és rendíthetetlen integritású környezet mellett”. Ez annak tükrében mondjuk érdekes kijelentés, hogy semmilyen részletes információt nem közöltek az elnök ellen lefolytatott vizsgálatokkal, valamint azzal kapcsolatban sem, hogy mi alapján rontották Wolffék hírnevét azzal, hogy elhamarkodottan hoztak nyilvánosságra meg nem erősített információkat.

    Hamilton: Sohasem bíztam az FIA elnökében

    Ezért aztán több csapatfőnök is aggódik amiatt, hogy az FIA-n belül nagyon nem zajlanak rendben a dolgok, az FIA pénteki sajtótájékoztatóján pedig Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója is felszólalt.

    „Minden, ami az utóbbi időben napvilágot látott, nagyon komoly helyzetet teremt. 2024-ben, és nem 1984-ben élünk, ami teljes átláthatóságot kíván. A három eset más, de mindegyik nagyon komoly, és szerintem biztosítanunk kell, hogy a dolgok átlátható, tényleg független módon történjenek. Mindenkinek üdvözölnie kellene az átláthatóságot.”

    „Tudom, hogy mindenki azt szeretné, hogy ezek helyett a különböző ügyek helyett a versenyzésre koncentrálhassunk, de amíg a megválaszolatlan kérdéseket nem válaszolják meg, az emberek kérdezni fognak. Nem valami nagyszerű a helyzet, amiben vagyunk, hogy a harmadik futamon is még ilyen gondokról beszélünk. Nem volt megfelelő szintű az átláthatóság, és biztosítanunk kell, hogy mindenkinek ugyanannyi lehetősége legyen felszólalni” – jelentette ki Brown.

    Zak Brown, McLaren, Osztrák Nagydíj
    Zak Brown (jobbra) szerint sincs minden rendben / Fotó: McLaren Racing

    Ugyanakkor Peter Bayer, az RB ügyvezetője – és az FIA korábbi alkalmazottja – részben az szövetség mellé állt.

    „Ez ugyanolyan, mint amikor a felügyelők döntést hoznak, vagy más esetek. Lehet, hogy nem tetszik a döntés, de végső soron el kell fogadnunk a folyamatot. Az FIA-nál töltött időm alapján az etikai bizottság független testület, amelyet annak elnöke, Francois Bellanger vezet. Elvégezték a független vizsgálatukat, és mivel maga az elnök is aggódott, végső soron nekik kellett megbirkózniuk a helyzettel. Úgyhogy ismétlem, bíznunk kell bennük. Kijöttek egy közleménnyel.”

    „Egy másik kérdés pedig, amit fel kell tennünk magunknak, hogy mi valójában az FIA hatásköre? Ők a szabályalkotók és a törvényhozók a motorsportban. Így némely kérdést, amelyekben válaszokat várunk tőlük, valószínűleg nem válaszolhatnak meg, míg másokra egyértelműen válaszolniuk kell. Ezekkel kapcsolatban, mint például, hogy az elnök potenciálisan beleavatkozott a felügyelők döntésébe, nagyon-nagyon fontos megbíznunk bennük. És igen, meg is bízunk.”

  • A Ferrarinak nem jött össze, Verstappené a pole Melbourne-ben; Hamilton a Q3-ba sem jutott be

    A Ferrarinak nem jött össze, Verstappené a pole Melbourne-ben; Hamilton a Q3-ba sem jutott be

    A várakozásokkal ellentétben a Ferrari nem tudta megszorongatni a Red Bullt az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, amelynek végén Max Verstappen feljebb kapcsolt egy fokozattal, és végül simán megszerezte a pole pozíciót a vasárnapi futamra. A címvédőt Carlos Sainz és Sergio Pérez követte, míg Charles Leclerc csak ötödik lett. A Mercedesek küszködtek, Hamilton már a Q2-ben búcsúzott.

    Q1

    Az első mért idő Alex Albon nevéhez fűződött, akinek van mit visszafizetnie a Williamsnek, hiszen azok után, hogy pénteken hibázott és összetörte az autóját, a csapat visszahívta Logan Sargeantet, és a thai-brit versenyzőnek adta az amerikai autóját a hétvége hátralevő részére. Albon nem kezdett jól, hiszen rögtön az első idejét elvették pályaszélesítés miatt.

    Az egyetlen Williams után szépen sorban a többiek is feliratkoztak a tabellára, ám teljesen az a kép rajzolódott ki, ami a 3. szabadedzésen, mert bár 1:17.244-es idővel Charles Leclerc vezetett 4 századdal előzve Carlos Sainzot, a két Mercedes küszködött (Hamilton elsőre 8., Russell csak a 17. időt autózta), így a Red Bullok foglalták el a virtuális második sort.

    Ám ahogyan azt a szabadedzésen is láthattuk, a lágy gumikban több kör is volt, így kerékcsere nélkül is folyamatosan záporoztak az egyre jobb idők. Előbb a javító Fernando Alonso ugrott az első helyre, de aztán jöttek újra a Ferrarik, és visszaállt vörös 1-2, de ezúttal Sainz volt a gyorsabb, két és fél tizedet adva a csapattársának. A szintén javító Verstappen a 4. helyen már fél másodperces hátrányban volt.

    A pilóták közben sorban azt jelentették a rádióban, hogy a pálya nagyon más, mint amilyen a 3. edzésen volt, és nehéz ugyanazt a kört megfutni, mint néhány órával korábban. George Russell ráadásul az első fékjeivel sem volt kibékülve, mert úgy érezte, mintha nem működnének. Második próbálkozásával ugyanakkor így is 3 századra zárkózott a szintén javító Hamiltonra, ám a két Mercedes így is csak a 8. és a 9. helyet foglalta el.

    Hogy senki nem ülhet a babérjain, jól jelezte, hogy az új gumikat felpakoló Albon bő 3 perccel a vége előtt 4 tizedes hátrányban felugrott az 5. helyre. A két Red Bull még az első szettjén javított: Pérez a 2., Verstappen a 3. pozícióba ugrott előre. A két bikás autó mellett a két Ferrari és Alonso sem vett részt a Q1 végi tűzijátékban, mindenki más azonban még érkezett. Végül Nico Hülkenberg, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo és Csou Kuan-jü búcsúzott ebben a sorrendben (azért csak négyen, mert Sargeant kiválásával csak 19-en vettek részt az időmérőn), azaz Esteban Oconnak sikerült kimenekülnie a másik Alpine-nak a kiesőzónából.

    Ricciardo különösen bosszankodhat, hiszen hazai közönsége előtt kapott ki ismét Cunodától, ráadásul úgy, hogy az 5-ös kanyar kiszélesítése miatt törölték az egyébként simán továbbjutást érő (Cunodánál úgy is lassabb lett volna) körét. Csou sem örülhetett, hiszen Valtteri Bottas 13. helye mutatta, hogy simán tovább lehetett jutni a Sauberrel. A kínai pilóta a 10-es kanyar kijáratát annyira kiszélesítette, hogy a kerékvető megrongálta az első szárnyának bal oldalát, innentől pedig esélytelen volt, hogy értékelhető időt érjen el.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakasz első pengeváltásából Max Verstappen került ki győztesen és 1:16.387-tel az élre állt, viszont mindezt új gumikon tette, míg a mögötte felsorakozók használt abroncsokon kezdtek. A hollandtól 2 tizedre elmaradva Piastri sorolt be a második helyre, majd jött a két Ferrari Sainz-Leclerc sorrendben. Őket Norris, Pérez, Russell, Hamilton, Stroll és Alonso követte az első tízben.

    A folytatásra aztán természetesen a többiek is feltették az új gumit, Sainz pedig jött és 2 tizedet adott Verstappennek, így 1:16.189-cel átvette a vezetést. Ehhez Leclerc hozzászagolni sem tudott, és közel 4 tizeddel lassabb körrel Verstappent sem előzte meg, viszont a 3. helyre azért odaért. Persze ezzel messze nem volt vége, hiszen többek között a McLarenek, a Mercedesek és az Aston Martinok is érkeztek még.

    Közülük végül öten tovább is jutottak, Lewis Hamilton viszont nem. A hétszeres világbajnok körének vége eléggé hektikusra sikerült – de már az első szektorban 4 tizeddel volt lassabb Sainznál –: az utolsó előtti kanyarban megcsúszott a W15-ös, a célegyenesre fordulva Hamilton pedig már az autóban gesztikulálva jelezte, hogy egyáltalán nem elégedett. Végül Lance Stroll taszította ki a legjobb tízből és 59 ezreddel csúszott le a továbbjutásról, ami egyenlő azzal, amennyivel a csapattársától kikapott, George Russell zárt ugyanis a 10. helyen.

    Az Ausztráliában 2010 óta a Q3-ról először lemaradó Hamilton mögött a hajrára a garázsból ki sem hajtó Albon, majd Bottas, Magnussen és Ocon volt a kiesők további sorrendje, míg az élen Sainz mögé Leclerc végül 115 ezredes hátránnyal felzárkózott a 2. helyre Verstappen és Piastri elé. Elismerés illeti még Cunodát, aki szintén a hajrában javítva ugrott be a továbbjutók közé, és a 9. helyen vitte Q3-ba az RB-t.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    A mindent eldöntő 10 perces finálé elején Verstappen vitte be az első ütést, és 1:16.048-cal közel 3 tizedet adott a Leclerc-t tovbbra is verő Sainznak, míg a monacói hátránya már kis híján 4 tizedre rúgott. A 4. helyre Pérez ért oda, majd jött Norris, Piastri, Russell és Cunoda. A két Aston Martin nem ért el időt, mivel Strollt ki sem küldték, Alonso pedig nagy tempóval átvágtatott a 6-os kanyar kavicságyán, így nem fejezte be a körét.

    Amíg nem jött az állva maradt mezőny többi tagja, Lance Stroll egyetlen Q3-as mért körét nézhettük végig, a kanadai Cunoda előtt jött be a 8. helyre.

    Na de vissza az élre. A hajrában Verstappen ért elsőként körbe, és 1 tizedet lefaragott az addigi legjobbjából (1:15.915), amitől Sainz 27 századdal maradt el, Pérezt viszont megelőzte és bejött másodiknak. Ekkor potenciálisan már csak Leclerc-nek volt esélye pole-t szerezni, ám a monacói pilóta be sem fejezte az utolsó mért körét, mert a 12-es kanyarban hibázott, ezután pedig inkább a bokszba hajtott. A rádióban eközben azt jelentette, hogy nagyon nehéz volt vezetni az autót, ami hol alul-, hol túlkormányzott volt, és nem tudja, miért.

    Az első három helyen így Verstappen, Sainz, Pérez lett a sorrend, majd utánuk Norris, Leclerc, Piastri, Russell, Cunoda, Stroll és Alonso következett. A kétszeres világbajnok a végén ugyan futott egy mért kört, ám ez igencsak gyengére sikeredett, így csak a 10. helyre fért oda.

    Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Így reagált Toto Wolff, miután a felesége feljelentette az FIA-t

    Így reagált Toto Wolff, miután a felesége feljelentette az FIA-t

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is megszólalt Susie Wolff FIA-feljelentése kapcsán, és elmondta, hogy feleségét semmi nem fogja eltántorítani attól, hogy kiderítse, miért támadták meg őt tavaly decemberben.

    Mint ismert, az F1 Academy ügyvezetője a héten jelentette be, hogy büntetőfeljelentést tett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ellen a francia bíróságon, amiért az néhány hónapja szerinte megalapozatlan vádakkal illette.

    Az FIA ugyanis a tavalyi szezon után közleményt adott ki arról, hogy megvizsgálja azon állításokat, melyek szerint Susie Wolff bizalmas információkat adott át férjének, és emiatt összeférhetetlenség áll fenn. Az információkról hamar kiderült, hogy hamisak, így az FIA nem sokkal később közleményben tudatta, hogy még csak vizsgálatot sem kezdeményez az ügyben, ám a károkozás Wolffék nevének közzététele miatt már megtörtént.

    Lényegében ugyanis az történt, hogy az FIA egy már számtalan alkalommal teljességgel megbízhatatlannak bizonyuló, rendre légből kapott „információkat” megjelentető újság spekulációi alapján vizsgálódni kezdett, és ahelyett, hogy a nyilvánosság kizárásával először megbizonyosodott volna arról, hogy valóban történt-e vagy történhetett-e szabályszegés, majd az itt felmerülő esetleges alapos gyanú fényében indított volna vizsgálatot (ebben az esetben is először a felek értesítésével), gyorsan kiadott egy közleményt arról, hogy elképzelhető, hogy összeférhetetlenség áll fenn, majd amikor kiderült, hogy nem, ugyanolyan gyorsan lezártnak nyilvánította az ügyet.

    Persze mindez aligha lehet véletlen, és több, megbízható médium már tavaly decemberben is arról írt, hogy valójában Mohammed bin Szulajm FIA-elnök és az F1 jogtulajdonosa közötti háború áll a háttérben.

    Az FIA sem akkor, sem azóta nem közölte, hogy a „médiában megjelent spekulációk” mellett mi késztette egyáltalán arra, hogy vizsgálódjon; és miért nem értesítette erről Toto és Susie Wolffot, valamint az F1-et, így még mindig csak azzal a reakcióval kell beérnie a feleknek, hogy „nincs itt semmi látnivaló, mi csak a munkánkat végeztük, mindenki lépjen tovább.”

    De az FIA-nak nem a munkája légből kapott információk alapján nyilvánosan lejáratni másokat azzal, hogy a gyanú árnyékét vetíti rájuk, így aztán Susie Wolff lépése abszolút érthető. A minap Lewis Hamilton és George Russell is kiállt mellette – a hétszeres világbajnok pedig közölte, hogy Bin Szulajm soha nem élvezte az ő támogatását –, pénteken pedig Toto Wolff is megszólalt.

    „Először is, Susie erős nő. Nem fogad el senkitől semmit, és mint mindig, a saját meggyőződéseit és értékeit követ. Ebben az esetben is így tesz – kezdte a Mercedes csapatfőnöke a Sky Sports-nak. – Nagyon érzelemmentesen és pragmatikusan áll ehhez. Úgy érzi, hogy rosszat tettek vele, a bíróságnak pedig hallania kell ezt. Semmi nem fogja letéríteni erről az útról. Ilyen a személyisége.”

    „Másfelől pedig, az a helyzet és a tények, hogy most már egyfolytában olyan esetekről beszélünk, amelyek nélkülözik a transzparenciát és egyéb tényezőket, ami egyszerűen nem jó. Erre utalt Lewis is. A sport nagyszerűségéről kellene beszéljünk és arról, ahol tartunk, nem más dolgokról, de rá kell mutatni erre” – szögezte le az osztrák üzletember.

    Toto Wolff elmondta azt is, hogy feleségének célja kideríteni, hogy mi is történt valójában, és miért folyamodott egyáltalán az FIA olyan lépéshez, hogy besározza a nevüket. Magyarázatot vagy bocsánatkérést ugyanis azóta sem kaptak, miközben az FIA azt sugallta, hogy más csapatok panaszolták be őket. Ezt azonban a Mercedes mind a 9 riválisa rögtön közleményben tagadta.

    „Mint azt korábban is mondta, Susie hónapokkal ezelőtt elindította ezt a folyamatot. Amennyire tudom, nagyon szorgalmasan dolgozott rajta, és végig fogja csinálni. A legfontosabb az neki, hogy kiderítse, mi történt, és hogy ezek az emberek vállalják a felelősséget, és a dolgokat ne söpörjék a szőnyeg alá. Mi, sportként ezt minden területen meg kell tegyük, legyen szó Susie ügyéről, vagy más csapatokkal kapcsolatos ügyekről. Ez a sport olyan hatalmas platformot nyújt, és annyira jól teljesít, hogy olykor talán ki kell vinnünk ezeket az ügyeket a sport joghatóságai alól a való világba, és meg kell néznünk, hogy ott mi történik” – ecsetelte Toto Wolff.

    A Mercedes csapatfőnöke ezután elmondta, nem vár fordulópontot az ügytől (azaz vélhetően nem fogják önmagában ezzel a feljelentéssel az elnök bukását okozni), de úgy gondolja, hogy egy bizonyos pont után nem lehet szó nélkül állni az ütéseket.

  • Brutális döntésre készül a Williams, de vajon igazságos ilyet tenni egy pilótával?

    Brutális döntésre készül a Williams, de vajon igazságos ilyet tenni egy pilótával?

    Elképzelhető, hogy a Williams egyetlen autóval lesz kénytelen rajthoz állni az Ausztrál Nagydíjon, ennek pedig a csapat vétlen versenyzője ihatja meg a levét.

    Komoly balesettel indult az Ausztrál Nagydíj versenyhétvégéje, hiszen Alex Albon csúnyán összetörte a Williams-t az első szabadedzésen. Ezzel pedig a thai-brit pilóta nagyon nehéz helyzetbe hozta magát, ugyanis megrongálta az FW46-os vázát, tartalék váz pedig a szezon ilyen korai szakaszában még nem áll a csapat rendelkezésére. Így amennyiben az istálló nem tudja szombatra megjavítani a teljes második edzést kihagyó versenyző autóját, a hétvége további részében csak egy autóval folytatja.

    Albon bukása:

    „Elég nagy baleset volt, a motor megsérült, a váltó kettétört, és a kasztni is rongálódott. Ez a legrosszabb, ami történhet. Nincs itt harmadik kasztnink, úgyhogy most minden azon múlik, hogy meg tudjuk-e javítani ezt. Van javítókészletünk, de alapjaiban véve még nem vagyok biztos benne, hogy javítható, mert elég komoly baleset volt” – nyilatkozta James Vowles, a Williams csapatfőnöke az Autosportnak az első szabadedzés után.

    Noha az F1 TV-n szakkommentárorként dolgozó, 2016-ban és 2017-ben a Renault-val az F1-ben versenyző Jolyon Palmer a második szabadedzés során úgy vélte, a Williams nem tenne ilyet, Vowles elismerte, hogy amennyiben nem lesz javítható a váz, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy Albont nem láthatjuk a folytatásban, a csapat ugyanis kész meghozni azt a brutális döntést, hogy a semmiről sem tehető Logan Sargeantet partvonalon kívülre ülteti, hogy a tapasztaltabb és pontot alighanem nagyobb eséllyel szerző Albon versenyezhessen.

    „Egyetlen itt megszerzett pont a különbséget jelentheti a konstruktőri 6. és 10. hely között a bajnokságban, ennyire egyszerű – mutatott rá Vowles arra, hogy adott esetben miért dönthetnek így. – Attól függ. Meg akarom várni, hogyan alakul a második edzés, és miként teljesít a kocsi. Illetve látni akarom azt is, hogy milyen opcióink lesznek a kasztnit illetően.”

    Logan Sargeant, Williams, Japán Nagydíj
    Sargeant önhibáján kívül hagyhatja ki az Ausztrál Nagydíjat / Fotó: Williams Racing

    Amennyiben Albon átveszi Sargeant helyét, attól még az új motort és váltót az ő rendelkezésre álló egységei közül szerelik be, így legalább ez nem sújtaná az amerikait, akinek nyilván elég nagy csapás lenne önmagában az is, hogy nem vehet részt a hétvége folytatásában.

    „Nagyon nyíltan beszéltünk arról, hogy minden téren az abszolút határig mentünk el a tél folyamán, hogy eljussunk oda, ahol vagyunk, és áldozatokat kellett hozni – utalt Vowles arra, hogy a Williams a holtszezonban alapjaiban változtatta meg azt, ahogyan hozzááll az autóépítés folyamataihoz, ennek hátulütőjeként pedig hatalmasat kellett hajráznia, hogy készen álljon a szezonkezdetre – Az egyik ilyen áldozat, egy bevállalt kockázat, pedig az, hogy remélhetőleg nagyjából a harmadik versenyre hozunk először tartalék vázat. Ez most kitolta ezt. Ilyenkor az ember bízik abban, hogy a szezon elején nem lesz komoly balesete, ami jelen körülmények között nem fizetődött ki.”

  • „2028-ig van szerződésem” – így ugrasztotta be a brit sajtót Verstappen

    „2028-ig van szerződésem” – így ugrasztotta be a brit sajtót Verstappen

    Max Verstappen megerősítette, hogy 2028 végéig marad a Red Bullnál – állítja a Sky News. Ám a holland pilóta szavai nem pont erről árulkodnak.

    „BREAKING: Max Verstappennek szándékában áll legalább 2028-ig, szerződése lejártának végéig a Red Bullnál maradni”. Ezzel a címmel osztotta meg közösségi csatornáin a Sky Sports News azt az interjút, amelyet Max Verstappen adott az Ausztrál Nagydíj csütörtöki sajtónapján a paddockban összegyűlt újságíróknak.

    A Forma–1-et többek között Nagy-Britanniában is közvetítő csatorna női műsorvezetője a stúdióból úgy konferálta fel a bejátszott interjúrészletet, hogy „Max Verstappen megerősítette, hogy a Red Bullnál marad a jelenlegi szerződésének 2028-as lejártáig”, majd miután műsorvezetőtársával némi háttérrel szolgáltattak arról, hogy ez miért nagy hír (Verstappen korábban azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben Helmut Marko elmegy, ő is távozik, majd Christian Horner csapatfőnök félreérthetetlen üzenetként közölte: senki nem nagyobb a csapatnál, és aki menni akar, az nyugodtan mehet), a Sky férfi műsorvezetője is kijelentette: Verstappen megerősítette, hogy marad a szerződése végéig.

    De nézzük, mit mondott a címvédő.

    „Én csak a munkámra koncentrálok, ami nyilván a vezetést jelenti, amikor pedig hazamegyek, számos egyéb dologgal foglalkozom, aminek nincs köze a Forma–1-hez, és akkor is jól szórakozom. Tudom, hogy 2028 végéig szerződésem van a csapattal, és nagyon örülök annak, hogy milyen emberekkel dolgozhatok együtt. Az autó igazán jól megy, úgyhogy erre kellene koncentrálnunk és élveznünk kell, amit csinálunk, és szerintem ezt is tesszük. A korábbi hétvégéken is sok mindenről beszéltek, de csapatként igyekszünk magunk mögött hagyni ezt és arra koncentrálunk, ami a pályán történik.”

    A teljes interjúrészlet a stúdiós felvezetéssel alább tekinthető meg:

    Hogy Verstappen hol és mikor erősítette meg, hogy 2028 végéig marad, az nem derült ki az elmondottakból, hiszen csupán leszögezte, hogy 2028 végéig van szerződése, ami eddig is ismert tény volt. Ezt úgy interpretálni, hogy a holland leszámolt a pletykákkal, és kijelentette: nem megy sehova, igencsak pontatlan helyzetértékelés.

    Persze mindez nem zárja ki, hogy tényleg így lesz, és Verstappen végül maradni fog a Red Bullnál, ám azt gondolni, hogy egyik pillanatról a másikra minden megoldódott a bikások háza táján, és Verstappenék hirtelen megbékéltek a helyzettel (Christian Horner maradásával), igencsak naiv feltételezés lenne.

    „Szerintem minden okom megvan boldognak lenni – mondta még a fentebb idézett interjú előtt a címvédő az írott sajtó képviselőinek arra a felvetésre, hogy csapattársa, Sergio Pérez szerint nagy csapás lenne a Red Bullnak, ha elmenne. – Az autó igazán jól megy, és annyi nagyszerű ember van a csapatban, akik folyamatosan a jobb eredményekért küzdenek. Én erre koncentrálok, a teljesítményre. Boldog vagyok, és amikor hazamegyek, nem gondolok másra, mert eléggé fix, hogy hol vagyok. És itt is akarok lenni.”

    Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull, Ausztrál Nagydíj
    Horner és Verstappen a melbourne-i paddockban / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Kísértetiesen hasonló szavak és megfogalmazás a televíziós interjúval, ami nyilván nem véletlen – a versenyhétvégék során nyilatkozó személyek a hétvége kezdetekor mindannyian részt vesznek egy megbeszélésen a csapatuk kommunikációs főnökével, amelyen részletesen átbeszélik a potenciálisan felmerülő témákat és azt, hogy miként fognak reagálni azokra; miről nem beszélnek; hogyan kezelik a kényesebb kérdéseket; milyen irányelvekhez tartják magukat és a többi.

    Verstappen megszólalásaiból egy dolgot lehet biztosan leszűrni: a holland pilóta pontosan tartja magát az előre megbeszéltekhez, miközben nem akar olajat önteni a tűzre, és hozzáállásával visszatért oda, ahol a Szaúd-arábiai Nagydíjon kirobbant Marko-gate (amely során először foglalt állást a belháborúban szemben álló felek valamelyike, jelen esetben a 80 esztendős tanácsadó mellett) előtt volt, és próbálja a pályán zajló események felé terelni a figyelmet, miközben profi módon ügyel arra, hogy ne tegyen olyan kijelentést, amit nem akar.

    Hiszen a jövőjét firtató kérdésekre mondhatta volna azt is, amit Charles Leclerc a tavalyi szezon során számtalanszor elismételt, amikor megpróbálták összeboronálni a Mercedesszel. A monacói pilóta rendre ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett: „Teljes mértékben elkötelezett vagyok a Ferrari iránt és imádom a Ferrarit. Mindig is az volt az álmom, hogy ebben a csapatban legyek, és a legfontosabb, hogy világbajnok legyek ezzel a csapattal, úgyhogy nem foglalkoztat [a csapatváltás].”

    Max Verstappen, Red Bull, Ausztrál Nagydíj
    Ekkora volt az írott sajtó érdeklődése Verstappen iránt / Fotó: Robert Cianflone/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen is mondhatná, hogy egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy elhagyja a Red Bullt, vagy leszögezhetné, hogy az a szándéka, hogy kitöltse a szerződését. Ehelyett csupán azt hangsúlyozta, hogy jelenleg „itt akarok lenni”, illetve leszögezte, hogy tudja, 2028 végéig szól a szerződése. Megnyugtatónak szánt szavak, de valószínűleg csupán a közvéleménynek szólnak, azt ugyanis nem lehet elvitatni, hogy a legjobbat a teljes Red Bullnak az tenné, ha a problémáikat a nyilvánosság kizárásával, csapaton belül rendezhetnék.

    A felszín alatt azonban szinte biztos, hogy továbbra is nagy a bizonytalanság, és a Red Bullnál zajló belviszály egyik legnagyobb kérdése még mindig Verstappen jövője. Hogy aztán a háromszoros világbajnokot elüldözi-e a „Horner-show” – ahogyan Johnny Herbert jellemezte a Christian Horner csapatfőnök körül kirobbant zaklatási botrányt, amely vélhetően az energiaital-gyártón belüli hatalmi harcok egyik szála – az előbb-utóbb ki fog derülni.

  • Hivatalos panaszt nyújtott be az FIA-nál Christian Horner vádlója

    Hivatalos panaszt nyújtott be az FIA-nál Christian Horner vádlója

    Újabb fejleményt látott napvilágot Christian Horner zaklatási botrányával kapcsolatban, az őt megvádoló Red Bull-alkalmazott ugyanis hivatalos panaszt nyújtott be a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA) – számolt be róla a BBC.

    A Red Bull csapatfőnökét zaklatással vádoló hölgy az FIA etikai bizottságához fordult, a BBC pedig megtudta, hogy korábban már két névtelen panasz is érkezett a szövetséghez az ügyben. Az első az etikai bizottság forródrótján még február 2-án, amikor is valaki Horner egyik női alkalmazottak szembeni viselkedésére panaszkodott, és arra kérte az FIA-t, hogy vizsgálja meg az ügyet. Az ismeretlen személy emellett abbéli félelmének is hangot adott, hogy a Red Bull megpróbálhatja eltussolni a történteket.

    Új szereplő lépett a Horner-botrányba – kulcsfontosságú lehet a csapatfőnök kirúgásában

    A második panasz több mint egy hónappal később, március 6-án futott be, és szintén az üggyel kapcsolatban közölte, hogy a következő lépés a sajtó értesítése lehet. A BBC megkereste az FIA-t, azonban a szövetség egyik értesülést sem kommentálta, míg a Red Bull Racing egyik szóvivője azt közölte, hogy nem tud a panaszról, és nem akar további megjegyzéseket fűzni ahhoz.

    A BBC azt írja, hogy az FIA-nak benyújtott hivatalos panasz előtt Horner vádlója már meghozta a döntést arról, hogy fellebbez a Red Bull független vizsgálatának eredménye ellen, amely még a szezonnyitó Bahreini Nagydíj előtt felmentette a csapatfőnököt.

    Az ügy további alakulása már csak azért is jelentős, mert komoly hatása lehet a Red Bullon belül zajló hatalmi harc végkimenetelére. Ebben az energiaital-gyártó thai és osztrák tulajdonosa áll szemben egymással, Horner pedig előbbi bizalmát élvezve egyelőre biztonságban érezheti magát. Ám mivel a másik oldalon álló Verstappen-család és Helmut Marko sajtóhírek szerint nem akarja a folytatásban a Red Bull élén látni a csapatfőnököt, nagyon nem mindegy, hogy Horner a továbbiakban milyen vádakkal kell szembenézzen, és a vádlójának fellebbezése milyen eredményt ér el.

    Amennyiben minden marad a régiben, és a csapatfőnököt nem sikerül elmozdítani vagy nem mond le, az könnyen oda vezethet, hogy a Red Bull elveszíti Max Verstappent, illetve Adrian Newey és egyéb, kulcsszerepben levő mérnökök jövője is kérdésessé válhat.

    Brutálisan sokáig is elhúzódhat a Christian Horner körüli botrány

  • Ricciardo újra Red Bullban, Alonso végre Mercedesben? – ilyen lehet a 2025-ös F1-es mezőny

    Ricciardo újra Red Bullban, Alonso végre Mercedesben? – ilyen lehet a 2025-ös F1-es mezőny

    Noha még csak két verseny telt el a 2024-es szezonból, már mindenkit az foglalkoztat, hogy miként folytatódik a pilótakeringő a 2025-ös idényre. Az egyik F1-es újságíró szerint lesznek még meglepetések.

    Hat ülés. Ennyinek van gazdája a 2025-ös Forma–1-es szezonra a meglévő szerződések alapján, de miután Max Verstappen jövője fölött egyre nagyobb kérdőjelek lebegnek, lehet, hogy ez a 6 valójában csak 5. Mindenesetre csak két csapat, a Ferrari és a McLaren várja úgy a következő idényt – miközben persze még az ideiből is csak két verseny ment le –, hogy nem kell azon gondolkozzon, kit és hogyan fog megszerezni a pilótapiacról.

    A Ferrari már januárban bejelentette, hogy Lewis Hamilton jövőre csatlakozik hozzájuk, míg Charles Leclerc nemrég hosszabbított hosszú távra. A McLarennél Lando Norris tette ezt meg, így 2025-ben is ő és Oscar Piastri alkotja majd a wokingiak kettősét (persze láttunk már csodákat, így mindenképpen érdekes lesz figyelni, hogy amennyiben a Red Bullnál akár Pérez, akár Verstappen távozása miatt üresedés lesz, az miként hat majd Norrisra), míg a Red Bullnál és a Mercedesnél egy-egy versenyzőnek, név szerint Verstappennek és George Russellnek van érvényes kontraktusa, előbbinek 2028, utóbbinak 2025 végéig.

    Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, Bahreini Nagydíj
    Mindkettejüknek hosszú távú szerződése van, de Verstappen red bullos jövője körül így is sok a kérdőjel / Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Emellett alighanem Lance Stroll nevét is felvéshetjük az Aston Martinhoz – ahogyan ezt Lawrence Barretto, az F1 riportere meg is tette ebben a videóban –, a többi ülés viszont még gazdára vár. Barretto ezután levezette, hogy szerinte hogyan fog kinézni a 2025-ös mezőny.

    Persze mindent ő sem tud, így ezeknek a tippeknek a nagy része a jelenleg rendelkezésre álló információk, illetve egyéb információmorzsák, valamint meg nem erősített pletykák és benyomások alapján született, de azért olyan szempontból érdemes rá odafigyelni, hogy egy hétről hétre az F1-es paddockban dolgozó, az összes csapattal kapcsolatban levő újságírónak jobb rálátása van az ilyesmire, mint mondjuk a szurkolóknak.

    Barretto szerint a Red Bull-lal és a Mercedesszel is szóba hozott Alex Albon maradni fog a Williamsben, míg az RB jövőre beülteti a tavaly Daniel Ricciardo helyetteseként remekül bemutatkozó Liam Lawsont, hogy 2025-től Cunoda csapattársa legyen. Ugyanis a riporter szerint Cunoda jövőre is az RB pilótája lesz, míg Ricciardót elő fogja léptetni a Red Bull a távozó Sergio Pérez ülésébe, Max Verstappen mellé. Baretto szerint Verstappen tehát jövőre még biztosan Red Bullt fog vezetni.

    Daniel Ricciardo, RB
    Ricciardo nem kezdett meggyőzően az idén, de még sok van hátra / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Barretto ezután a Mercedes 2025-ös felállását „véglegesítette”, és nem a Forma–2-ben versenyző Andrea Kimi Antonellit, hanem Fernando Alonsót helyezte George Russell neve mellé. „Szerintem Fernando szeretne egy esélyt a Mercedesben, Toto [Wolff] pedig szívesen hozna egy nagy nevet Lewis Hamilton helyére, egyúttal adni fog még egy kis időt Antonellinek, hogy felvegye a ritmust a Williamsben” – magyarázta a riporter, miközben Antonelli nevét Alex Alboné mellé helyezte.

    Az Alpine szerinte az egyik jelenlegi pilótáját mindenképpen meg akarja majd tartani, ez a versenyző pedig Pierre Gasly lehet, aki mellé 2025-től beültethetik tartalékjukat, a MotoGP-legenda Mick Doohan fiát, Jacket.

    Ám ennél valószínűleg sokkal többeket foglalkoztat, hogy miként oldja meg Alonso pótlását az Aston, illetve Carlos Sainz a 2026-tól Audivá váló Saubernél folytatja-e. Nos, Barretto szerint nem, a Sauber ugyanis a Haasnál remekül teljesítő Nico Hülkenberget fogja szerződtetni Csou Kuan-jü helyére, Bottas pedig a tapasztalata miatt szerződéshosszabbítást kap, így egy igencsak rutinos párossal kezdheti majd meg 2026-ban F1-es szereplését a német gyártó.

    Carlos Sainz, Ferrari, Bahreini Nagydíj
    Sainz mégsem az Audit választja? / Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Ferrari

    Carlos Sainz pedig így a Mercedeshez távozó Fernando Alonsót pótolhatja az Aston Martinnál, amelynek kelleni fog valaki, aki remek visszajelzéseket ad és hozzá tud járulni a csapat fejlődéséhez, de emellett a pályán is tudja szállítani az eredményeket. Sainz ilyen, és hosszú távra is lehet vele tervezni, ami a silverstone-i istállónak fontos lesz, hiszen 2026-tól lényegében a Honda gyári istállójává válik, és össze kell majd csiszolódnia a japánokkal.

    A végére egy csapat, a Haas maradt, amely Barretto szerint jövőre meg fogja adni a lehetőséget a Szaúd-arábiai Nagydíjon szenzációs bemutatkozás produkáló Oliver Bearmannek, és hogy legyen egy tapasztalt pilótája is, megtartja Kevin Magnussent.

  • Meglepő helyen köthet ki Verstappen – mégsem a Mercedeshez megy a holland?

    Meglepő helyen köthet ki Verstappen – mégsem a Mercedeshez megy a holland?

    Max Verstappen csapatváltása mostanra abszolút valós forgatókönyvé vált, ám amennyiben a háromszoros világbajnok tényleg elhagyja a Red Bullt, nem is biztos, hogy a Mercedes lehet számára a kézenfekvő új állomáshely.

    Érdekes fejtegetés jelent meg az Autosport hasábjain a Forma–1-et 30 éve a helyszínről tudósító Adam Cooper klaviatúrájából azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán nem olyan biztos, hogy Max Verstappen a Mercedeshez fog szerződni, amennyiben tényleg elhagyja a Red Bullt. Merthogy míg néhány hete elképzelhetetlennek tűnt a háromszoros világbajnok csapatváltása, addig mostanra igencsak megváltozott a helyzet. „Noha a Christian Horner-saga a feje tetejére állította az F1-et és felfedte a feszültségeket a [Red Bull]-táborban, minden részlet még nem derült ki, a teljes kép azonban egyszerű. Verstappen nem akar maradni, ha Horner marad a csapatfőnök, illetve akkor sem, ha a Red Bull tanácsadója és az ő támogatója, Helmut Marko távozik” – írja Cooper.

    Noha a holland pilóta 2022 márciusában 2028 végéig szóló szerződést írt alá a Red Bull-lal, annak esélye, hogy ezt kitölti, Cooper szerint mostanra csekély lett, az pedig, hogy ezt Horner is így látja, az ő szavaiból is kiolvasható. Hiszen míg a csapatfőnök a Bahreini Nagydíjon ragaszkodott hozzá, hogy Verstappen nem megy sehová és 2028 végéig marad, addig mindössze egy héttel később, Szaúd-Arábiában már azt mondta: „Soha ne mondd, hogy soha. Ha egy versenyző nem akar valahol lenni, akkor elmegy máshová, de nem látok rá okot, hogy miért akarna bárki is kilépni ebből a csapatból. Ez olyan, mint az életben bármi. Nem erőltetheted, hogy valaki valahol legyen, mert egy darab papír azt írja. Ha valaki nem akar ebben a csapatban lenni, akkor nem fogjuk erőszakkal, az akarata ellenére itt tartani.”

    Verstappen világos üzenetet kapott a Red Bull csapatfőnökétől

    Verstappen távozása tehát elképzelhetetlenből minimum az egyik valós forgatókönyvvé vált, és a Red Bull-botrány alakulásától függően akár meg is történhet. Ha pedig a holland pilóta az egyéb tényezőket is figyelembe veszi, még inkább érthető lenne az a döntése, hogy nem marad ennyire sokáig. Egyrészt 2026-ban mindenki a nulláról indul, és egyáltalán nem biztos, hogy a Red Bull meg tudja tartani a vezető szerepet, különösen úgy, hogy saját motorrészlegének beindítása miatt az Audival egyetemben sokkal nagyobb kihívás előtt áll a motorépítés terén, mint a Ferrari, a Honda vagy a Mercedes.

    Emellett az F1-ben általános, hogy a legjobb pilóták első nagyobb sikereik után új kihívást keresnek, és máshol is megpróbálnak felérni a csúcsra. Ezt tette Michael Schumacher a Ferrarival, Fernando Alonso a McLarennel, Lewis Hamilton a Mercedesszel, vagy Sebastian Vettel szintén a Ferrarival. Ami pedig mindegyikükben közös, hogy sokkal kevesebb időt töltöttek el első sikercsapatukban, mint amennyit Verstappen fog a Red Bull-lal, ha 2028 végéig marad, hiszen a 2015-ös, Toro Rossónál eltöltött évet is ide számolva a hollandnak az lenne a 14. szezonja az energiaitalosok családjában.

    Cooperben ezért felvetődött, hogy Verstappen akár a botrány nélkül is elgondolkozhatna azon, hogy máshol is szerencsét próbál. Elvégre már a 2022-es énjéhez képest is sokat változott, miközben számtalan alkalommal fejtette már ki, mennyire nem tetszik neki az irány, amibe a Forma–1 tart, és a rengeteg verseny miatt jelenleg esze ágában sincs még 10 év múlva is a mezőnyben lenni. Így miért ne gondolkozhatna úgy, hogy mielőtt máshoz kezd – mondjuk elmegy a hosszú távú világbajnokságba (WEC) nyerni néhány Le Mans-i 24 órást –, a motivációját megújítva még megpróbál másik csapattal is sikeres lenni az F1-ben.

    A Red Bullnál „fejek fognak hullani” – nincs még vége a botránynak

    Problémás lehet helyet találni a Mercedesnél

    Mióta felmerült, hogy a belső feszültségek miatt a Red Bull Verstappent is elveszítheti, folyamatosan arról hallani, hogy a címvédő miként igazolhatna át a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton helyére a Mercedeshez. A lehetőséget eközben Toto Wolff is nyitva tartja, Szaúd-Arábiában például kijelentette, hogy nagyon szeretné, ha Verstappen náluk menne, de ehhez először rendbe kell tenniük az autójukat.

    Persze nem újkeletű, hogy Wolff meg akarja szerezni Verstappent, hiszen 2014-ben egyszer már meg akarta, csak mivel nem tudott neki rögtön Forma–1-es ülést adni, Verstappenék inkább a Red Bullt választották. Lehet, hogy most jött el az idő arra, hogy a holland végre csatlakozzon a brackley-iekhez, akik már csak a motorépítési tapasztalataiknak és szakértelmüknek köszönhetően is jó helyzetből kezdhetik a 2026-os évet?

    Ám mint arra Cooper is rávilágít, a Mercedesnek van egy kis problémája: ismét telítettek lehetnek a helyek, és nem egyértelmű, hogy Verstappennek miként juthatna hosszabb távon ülés. A csapat ugyanis kimondva a Mercedes-nevelés George Russellben látja a Hamilton távozása utáni új vezérét, és bár a 26 esztendős brit szerződése 2025 végén lejár, meglepő lenne, ha Wolff elengedné a kezét azért, hogy Verstappennek legyen helye.

    Wolff: Gyorssá kell tennünk a Mercedest, hogy vonzó legyen Max számára

    De hiszen Verstappen Hamilton ülését venné át! – vághatják rá most sokan, csakhogy a helyzet ennél bonyolultabb. Ott van ugyanis Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 17 esztendős szupertehetsége, akire Wolff a következő Verstappenként tekint, és már elmondta róla, hogy vele nem akarja elkövetni ugyanazt a hibát, amit a hollanddal elkövetett. Antonelli az idén még a Forma–2-ben versenyez, ám augusztustól – miután betöltötte a 18-at – intenzív F1-es tesztprogramba kezd előbb egy 2021-es, majd egy 2022-es Mercedesszel.

    2025-ös Mercedesbe ültetése mellett szólna, hogy lenne egy szezonja a csapatban felvenni a ritmust, mielőtt a 2026-os, új lehetőségekkel kecsegtető szabályváltozások évében a csapat reményei szerint visszatér a győztes útra. Ebben az esetben Verstappennek értelemszerűen nem lenne helye, viszont ha Antonellit a Mercedes jobbnak látja előbb mondjuk a Williamshez helyezni, akkor sem biztos, hogy érdemben javul a holland helyzete.

    Hiszen Verstappen számára aligha lesz kecsegtető egy, vagy legfeljebb két évre eligazolni valahová (amíg Antonelli nem jön), hiszen kis túlzással mire megveti a lábát és jöhetnek a sikerek, már le is járt a szerződése. Viszont Cooper felvetett egy, jobban belegondolva igencsak ütős alternatívát a probléma megoldására.

    Meglépheti, amit Schumacher és Hamilton?

    Ez az alternatíva pedig nem más, mint az Aston Martin. A silverstone-i istállóban ugyanis 2025-től felszabadulhat egy hely (Lance Stroll ülése nyilván betonbiztos), amennyiben Fernando Alonso a távozás vagy a visszavonulás mellett dönt. „Nyilván jelenleg nincs szerződésem [2024 utánra], úgyhogy jobb ezeken a listákon lenni, mint más sorozatok listáin, vagy a visszavonulási listán – felelte Alonso még Szaúd-Arábiában arra a kérdésre, hogy ott van-e Toto Wolff potenciális Hamilton-utódokat felsoroló listáján. – A következő hetekben, vagy következő versenyek során fogom meghozni a döntést arról, hogy elkötelezem-e magamat a jövőt illetően. Mindenek előtt magammal kell beszélnem, és döntést kell hoznom arról, hogy személy szerint én akarom-e ezt. Nyilván minden mást teljes mértékben fel kell áldoznom az életben, hogy készen álljak az F1-re. Ez lesz a döntés, amit meg kell hoznom.”

    Itt az újabb bizonyíték, hogy Alonso kész elhagyni az Aston Martint?

    Alonso néhány nappal ezután pedig hozzátette, úgy lenne igazságos a részéről, ha az Aston Martin miatt nem halogatná sokáig a döntést, hogy a csapatának se szűküljenek be a lehetőségei a jövőt illetően arra az esetre, ha nem marad. És ha nem marad, az Aston Martin – mint bárki más, akinél lesz üresedés – első számú célpontja naná, hogy Verstappen lesz, Lawrence Stroll pedig anyagilag és minden egyéb módon meg fog tenni mindent, hogy a hollandot meggyőzze (megtette ezt már Sebastian Vettellel, aztán Alonsóval).

    Cooper sorra vette az amellett szóló, abszolút logikus érveket, hogy Verstappen számára miért lehet vonzó a silverstone-i gárda.

    Először is Alonso távozása esetén sokkal egyértelműbb lenne, hogy itt addig marad, ameddig csak akar, és nem kell fél szemmel a pilótahelyzetet figyelnie, ahogyan a Mercedesnél kellene, ráadásul a csapattársának kiléte sem kérdés, hiszen az mindenkor Lance Stroll lenne.

    A versenyképességet illetően az Aston Martin tavaly bizonyította, hogy képes nagy előrelépésre, és bár az idei évük egyelőre nem indul olyan látványosan, továbbra is ott ólálkodnak a topcsapatok közelében, amit Alonso dzsiddai 5. helye is mutat. Ami pedig 2026-ra és azutánra rendkívül vonzóvá teheti őket Verstappennek, hogy ettől az évtől lényegében ők lesznek a Honda gyári alakulata, annak minden előnyével, azaz kilépnek az ügyfélcsapati státuszból, és nem kell többé a Mercedes váltójára és felfüggesztés-elemeire támaszkodniuk. Verstappennek pedig kiváló a kapcsolata a Hondával, mindemellett ráadásul alighanem azt is pontosan látja, hogy a japánok hogyan állnak az új korszakra való felkészüléssel.

    Lawrence Stroll
    Lawrence Stroll Verstappent is meg tudná győzni? / Fotó: Aston Martin F1

    Az Aston és idősebb Stroll emellett bizonyította az elmúlt években, hogy nem azzal a bizonyos dologgal gurigázik, és igenis komolyan gondolja, hogy egy napon világbajnok lesz. Verstappen olyan istállóhoz csatlakozhatna, amelynek nemrég készült el a vadonatúj központja és nemsokára érkezik a vadonatúj szélcsatorna, ami erős technikai gárdával párosul. Ennek tagjai közül jó néhányat köszönthetne régi ismerősként a címvédő, hiszen nemcsak a technikai igazgató Dan Fallows, hanem más szakemberek is érkeztek a Red Bulltól, idősebb Stroll pedig folyamatosan erősít, amit az F1-es veterán, korábban a Mercedesnél is megforduló Bob Bell nemrég történt ügyvezetői kinevezése is mutat.

    Egy másik igen fontos érv pedig, ami az Aston mellett szól, az az, hogy akárcsak a Mercedesnél vagy a Red Bullnál eddig (kérdés, hogy ott a jövőben is így marad-e), a silverstone-i istállónál is nagyon egyszerű a felállás: ez Stroll csapata, ő hozza a fontos döntéseket, jobbkeze, Martin Whitmarsh és a csapatfőnök Mike Krack pedig segítik őt. Azaz Verstappennek nem kellene vállalati politizálástól és hasonló, a Red Bullnál az idén felmerülő zavaró tényezőktől tartani.

    Emellett a hollandnak alighanem nem kellene egy rakás marketing-kötelezettségnek eleget tennie, mivel Stroll ezeket is a minimálisra szorítaná annak érdekében, hogy sztárja elégedett legyen. Ez persze bagatellnek tűnhet, de mivel Verstappen így is rengeteget panaszkodik arra (és nemcsak ő), hogy mennyire hosszú a szezon, egy teljes idényre bontva jelentős könnyebbséget jelent, ha az embernek nem kell hetente szponzoreseményekre utaznia. Ez a Mercedesnél pedig nehezebben lenne kivitelezhető, amit Russell és Hamilton helyzete is mutat, hiszen ott Wolff nem egyszemélyben dönt ezekről a dolgokról.

    Cooper szerint akármelyik csapat mellett is dönt, felkészülhetünk arra, hogy a következő hetekben érkezhet egy nagy bejelentés Verstappentől, amely arról fog szólni, hogy 2025-től vagy 2026-tól már nem lesz a Red Bull tagja.

  • Massa beperelte a Forma–1-et, hogy bíróságon szerezze meg Hamilton bajnoki címét

    Massa beperelte a Forma–1-et, hogy bíróságon szerezze meg Hamilton bajnoki címét

    Felipe Massa megtette, amit tavaly óta ígérget, és a bíróságon próbálja megszerezni a 2008-as vb-címet.

    A tavalyi év egyik legérdekesebb pályán kívüli eseménye volt Felipe Massa F1-gyel és FIA-val szemben indított támadása. A Ferrari egykori brazil pilótája azt szeretné elérni, hogy utólag adják neki oda a 2008-as világbajnoki címet, mert úgy érzi, hogy azt elcsalták tőle. Az F1-ből 2017 végén visszavonult versenyző azok után toborzott ügyvédi csapatot és lendült akcióba, hogy Bernie Ecclestone egy interjúban elismerte, már a 2008-as szezonban tudomására jutott, hogy a Renault-istálló elcsalta a Szingapúri Nagydíjat, és utólag bánja, hogy nem törölték a futam eredményét, amire szerinte az akkor rendelkezésre álló bizonyítékok tükrében lett volna lehetőség. Ecclestone utólag azt is letagadta, hogy adott ilyen interjút.

    Amennyiben most, 16 évvel később Massának sikerülne elérnie a szingapúri eredmény semmissé tételét, az övé lenne a 2008-as világbajnoki cím. A tavalyi év során hónapokig húzódott az a lépés, amit most Massa képviselői megtettek, a pilóta képviselői ugyanis hétfőn megerősítették, hogy keresetet nyújtottak be a Londoni Legfelsőbb Bíróságon a Formula One Management (FOM), az FIA, illetve Bernie Ecclestone ellen.

    Az FIA korábbi elnöke egy dologban egyetért a hadjáratot indító Massával

    „Mr. Massa annak megállapítását kéri, hogy az FIA megsértette az előírásait, amikor nem vizsgálta ki azonnal Nelson Piquet Jr. balesetét a 2008-as Szingapúri Nagydíjon, és ha megfelelően járt volna el, Mar. Massa nyerte volna a versenyzők világbajnoki címét abban az évben. Mr. Massa emellett kártérítést is követel az FIA kudarca miatt elszenvedett jelentős anyagi veszteség miatt, amelyben Mr. Ecclestone és FOM is közreműködött” – olvasható a Vieira Rezende Advogados nevű brazil ügyvédi iroda közleményében, amely hozzáteszi: „A békés megoldásra irányuló kísérletek nem jártak sikerrel, így Mr. Massának nem maradt más választása, mint jogi eljárást kezdeményezni.”

    A közlemény ezután a közelmúlt eseményeire utalva – Mohammed bin Szulajm FIA-elnököt megvádolták azzal, hogy manipulálta a tavalyi Szaúd-arábiai Nagydíj eredményét, illetve azzal, hogy szándékosan keresztbe akart tenni az első Las Vegas-i Nagydíj megrendezésének – megjegyzi, „a nemrég történtek demonstrálják, hogy az átláthatóság és integritás kérdése releváns a Forma–1-ben, és világos, hogy komoly munkára van szükség, hogy visszaállítsák a sportág szavahihetőségét és biztosítsák a hosszú távú jövőjét.”

    Az Autosport úgy tudja, Massa a vb-cím mellett 60 és 150 millió font (27-68 milliárd forint) közötti kártérítést szeretne.

    Amennyiben a brazil sikerrel jár, az nemcsak a Forma–1-ben, hanem az egyetemes sportban is precedenst teremt, és hirtelen tucatjával kezdhetnek el bíróságra kerülni a hasonló esetek.

    Massa úgyis világbajnok lehet, hogy Hamiltont nem fosztják meg a 2008-as címtől?

  • Új szereplő lépett a Horner-botrányba – kulcsfontosságú lehet a csapatfőnök kirúgásában

    Új szereplő lépett a Horner-botrányba – kulcsfontosságú lehet a csapatfőnök kirúgásában

    Christian Horner elmozdítása az egyik legjelentősebb német szaklap szerint is küszöbön áll, amiben a Red Bull anyacégének eladásokkal foglalkozó ügyvezető igazgatója is kulcsszerepet játszhat.

    Az F1-insider.com után a Motorsport.com német testvéroldala, a Motorsport-Total.com is beszámolt arról, hogy Christian Hornert menesztheti a Red Bull. A szaklap saját forrásaira hivatkozva szintén arról ír, hogy bár Chalerm Yoovidhya, a Red Bull GmbH thai többségi tulajdonosa eddig kiállt Horner mellett, az osztrák kisebbségi tulajdonos érvei most már őt is arra a belátásra bírták, hogy jobb lesz, ha felmenti a csapatfőnököt.

    A Motorsport-Total arról ír, hogy az ügyben jelentős fordulat részben Franz Watzlawicknak, a Red Bull osztrák felében ügyvezetői igazgatóként tevékenykedő férfinak köszönhető. Míg Oliver Mintzlaff a háromtagú igazgatótanácsban a sportért felelős ügyvezető szerepét tölti be, addig Watzlawick felelősségi köre „a doboz”, azaz ő felel azért, hogy a Red Bull energiaitalok értékesítése világszerte zavartalanul és egyre növekvő mértékben történjen.

    Horner először posztolt családi témában a botrány kirobbanása óta

    Watzlawick merőben szokatlan módon szintén ott volt a múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon, vasárnap pedig ő, Mintzlaff és Yoovidhya Dubajban találkozott, hogy megoldást találjanak a kialakult krízisre. Ezen a meetingen akár Horner jövőjéről is döntés születhetett, Watzlawick a Motorsport-Total szerint ugyanis aggódik a Red Bull észak-amerikai eladásai miatt. Mert miként azt az F1-insider is megírta, az Egyesült Államokban Európánál és a világ többi részénél jóval szigorúbban kezelik azt, aki szexuális zaklatási botrányba keveredett, és látva a Horner átláthatónak a legkevésbé sem nevezhető vizsgálat általi felmentését, a Red Bull ellen irányuló lépéseket tehetnek. A német szaklap szerint ilyen lépés lehet, hogy a Walmart áruházlánc visszahívja polcairól a Red Bull termékeit, ami önmagában kisebb sorscsapással érne fel a vállalatnak. Ez pedig már az eddig töretlenül Hornert támogató Yoovidhyának is olyan indok lehet, ami miatt belemehet a csapatfőnök elküldésébe.

    A másik, Horner menesztését előidéző fejlemény a Motorsport-Total szerint is az lehet, hogy az éveken át a csapatfőnök titkárnőjeként dolgozó, őt megvádoló nő napokon belül civil bíróságra mehet. A lap szerint erre leginkább az sarkallhatja, hogy látja, ahogyan a csapatfőnök az elmúlt napok médiamegjelenései során áldozatnak állítja be magát. „A nő közleményt készül kiadni a héten azért, hogy bemutassa a saját álláspontját, és ne hagyja szó nélkül Horner szerinte félrevezető kijelentéseit. Amennyiben tényleg ehhez a lépéshez folyamodik, az lehet az ügy eszkalálódásának következő szintje, és jelentősen növelné a nyomást Horneren és a Red Bullon” – írják.

    A lap Ralf Schumachert is megszólaltatta, aki szerint Horner a dubaji részvényesi találkozó után „nagyon-nagyon nehéz” helyzetben lesz, és úgy véli, a csapatfőnök le fog mondani, és „nem éli túl” az ügyet. A német expilóta szerint Yoovidhyának nem lesz más választása, mint elhatárolódni a csapatfőnöktől annak érdekében, hogy az olyan jelentős partnerek, mint a Ford, a Honda és a Red Bull energiaital-eladásai szempontjából kulcsfontosságú Walmart ne szakítsanak velük.

    „Tudjuk, hogy Amerika elképesztően kritikus az ilyen ügyekben. Még csak nem is kérdeznek, rögtön kirúgják az embert, ha bebizonyosodik, hogy valakinek helytelen kapcsolata volt mással a cégen belül. A McDonald’s vezére nagyon jó példa erre” – hozta fel Ralf Schumacher Steve Easterbrook, a McDonald’s korábbi vezérigazgatójának 2019-es botrányát. Easterbrook szexuális tartalmú üzeneteket küldött egy női alkalmazottnak, akivel mint kiderült, megegyezéses alapú viszonyt folytatott. A vállalat kirúgta őt, majd miután utólag kiderült, hogy több alkalmazottal is szexuális viszonyt folytatott, 105 millió dollárt kellett fizetnie, mert bebizonyosodott, hogy hazudott az ellene indított belső vizsgálat során.

    Persze ez nem jelenti azt, hogy Horner esete egy az egyben párhuzamba állítható az Easterbrookkal történtekkel, de mutatja, hogy az USA-ban mennyire érzékenyek az ilyesmire, és hogy az ilyen botrányoknak milyen következménye lehet.

    Horner komolyan gondolja, hogy Verstappen, Newey és a Ford nélkül is képes nyerni?