Szerző: Majer Dániel

  • A McLaren vette át a vezetést Spában, Verstappen már csak a harmadik

    A McLaren vette át a vezetést Spában, Verstappen már csak a harmadik

    Azok után, hogy az első szabadedzésen Max Verstappen erődemonstrációt tartott Belgiumban, a második gyakorlásra fordult a kocka, és Lando Norris ragadta magához a vezetést.

    Mivel a második szabadedzés előtt 40% volt az eső valószínűsége, változatos futástervekre volt kilátás, hiszen a csapatoknak el kellett döntenie, hogy az időmérő-szimulációkat vagy a megtankolt autós etapokat hozzák előbbre, így biztosítva, hogy legalább az egyiket száraz pályán tudják végrehajtani. Végül azonban csak Lando Norris és Charles Leclerc jelent meg lágy gumin a kezdésnél, de az első helyet egyikük sem tudta megkaparintani, mert Max Verstappen továbbra is szárnyalt, és 1:43.456-os közepes gumis körével már elsőre kevesebb mint 1 tizeddel maradt el attól a lágy gumis időtől, amivel az élen zárta az első tréninget.

    Norris 0,115 másodperccel a második, Leclerc pedig 0,582 másodperces lemaradással csak a 6. helyre iratkozott fel, míg a harmadik helyen George Russell (0,282), a negyediken Sainz (0,332), az ötödiken pedig Piastri (0,376) állt. A különbségek azonban hamarosan változtak, a címvédő ugyanis rövid boxutcai kitérő után 1:43.339-re javított, több mint 2 tizedre szakítva le magáról Norrist, aki szintén jött egy újabb kört, és mindössze 2 ezreddel volt lassabb a saját legjobbjánál.

    A következő két lágy gumis fecskének Sainz bizonyult, és 1:43.098-al ő már megverte a hollandot, aki így 0,241 másodperces hátránnyal a 2. helyre szorult. Ám közvetlenül ezután jött Piastri, és 1:42.475-tel agyoncsapta a Ferrari spanyoljának idejét, sőt, ez már Verstappen ellen is versenyképes kör volt, lévén a lágy gumit megkapó holland 2 ezreddel elmaradt tőle, azaz nem tudta visszavenni az első helyet. Hajszálnyi különbség, nem úgy, mint Pérez esetében, aki egy teljes másodpercet kapott a McLaren ausztráljától – hamarosan Kevin Magnussen, majd Esteban Ocon is bejött elé –, miközben Russell is megejtette a maga lágy gumis körét, de 8 tizednél ő sem került közelebb. A hamarosan szintén érkező Lewis Hamiltont viszont így is megelőzte, lévén a hétszeres világbajnok csapattársánál is közel 2 tizeddel lassabbnak bizonyult.

    Ekkorra az élmezőnyből mindenki letudta már a lágy gumis próbálkozását, Leclerc és Norris azonban vételezett egy második szettet. Mindketten javítottak, de míg a monacói 0,362 másodperccel elmaradt Piastri idejétől, addig Norris 1:42.260-nal 0,215 másodpercet adott a csapattársának.

    Mivel innentől a megtankolt autós etapokra koncentráltak a csapatok, a legjobb tízben már nem történt változás, így Norris végzett az élen Piastri és Verstappen előtt, míg mögöttük Leclerc, Sainz, Russell, Ocon, Magnussen, Pérez és Hamilton tette teljessé az első tízet.

    A Belga Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

  • A büntetést kapó Verstappen kezdett az élen Spában, de legfeljebb a 11. helyről rajtolhat majd

    A büntetést kapó Verstappen kezdett az élen Spában, de legfeljebb a 11. helyről rajtolhat majd

    Hiába érkezett fejlesztések nélkül a Belga Nagydíjra, Max Verstappen kezei között a Red Bull nagyon meggyőző tempót diktált a spái első szabadedzésen. 

    Noha péntekre és szombatra is jósoltak esőt, a Belga Nagydíj első szabadedzése száraz időben vette kezdetét, úgyhogy minden csapat zavartalanul vághatott neki az előre eltervezett programjának. A 10 istállóból 7 készült fejlesztésekkel a nyári szünet előtti utolsó hétvégére – a legtöbb újítást az Alpine hozta, de a Mercedes is 5 helyen változtatott (ebből 4 teljesítményt érintő) az autóján, míg a McLaren és a Ferrari is fejlesztett. A Red Bull azonban nem, így ők ugyanazzal a csomaggal – pontosabban csak félig, mivel Max Verstappennél is visszaváltottak a Magyar Nagydíjra elvitt, nagyobb leszorítóerőt igénylő pályákra optimalizált csomagról a korábbira – vágtak neki az első szabadedzésnek, mint amivel a Magyar Nagydíjon versenyeztek.

    Mindez azonban nem gátolta meg a címvédőt abban, hogy uralja a tréning elejét, és negyed óra elteltével 1:44.524-es idővel álljon az élen. A motorcsere miatt immár biztosan 10 helyes rajtbüntetés kapó Verstappen ezt ráadásul kemény gumin ért el, miközben a mögé 0,474 és 0,683 másodperces hátrányban, Russell–Hamilton sorrendben felsorakozó Mercedesek a közepes keveréket használták. Akárcsak az utánuk következő McLarenek (Piastri, Norris) és Ferrarik (Leclerc, Sainz), míg a második legjobb kemény gumis időt Alex Albon érte el, megelőzve a 9. helyen szerénykedő Sergio Pérezt.

    Az első fél óra két leginkább említésre méltó eseménye Daniel Ricciardo korai megpördülése az első kanyar kijáratán, illetve az ezen a hétvégén a társtulajdonos Ryan Reynolds legújabb filmje miatt különleges festéssel köröző Alpine műszaki problémája volt. A francia istállótól jövőre a Haashoz igazoló Esteban Ocon ugyanis már a legelső körében kapta az üzenetet, hogy térjen vissza a boxba, miután az autóján a hírek szerint vízszivárgás lépett fel. Többet nem is láttuk, így mért idő nélkül zárta az első szabadedzést.

    Ricciardo szemben a forgalommal:

    Közvetlenül féltáv előtt Verstappen, a két Mercedes, illetve a két McLaren is kimerészkedett friss lágy gumin, ami már relevánsabb összehasonlítással szolgált, de a holland riválisaira nézve ez sem volt kedvezőbb, Verstappen ugyanis 1:43.372-re javítva 0,531 másodpercet adott a piros oldalfalú Pirellin ezt az időt második próbálkozásra összehozó Oscar Piastrinak, míg Russellt már 0,8, Hamiltont, Leclerc-t és Pérezt 0,9, Norris 1, Sainzot pedig már 1,2 másodperccel verte.

    Hogy szokás szerint a Williamsnek is erős hétvégje lehet Belgiumban, azt a 20 perces határhoz közelítve Albon jelezte, amikor feljött a 3. helyre 0,727 másodperces hátrányban, és mivel ezután már senki nem javított a legjobb tízben, meg is tartotta ezt a pozíciót. A hátralevő időben a csapatok megtankolt autós etapokat teljesítettek, amelyek során többen is a jelentős gumikopásra panaszkodtak.

    Max Verstappen egyébként nem az egyedüli, akire büntetés vár, Cunoda Júkit ugyanis több erőforrás-elem cseréje miatt egyenesen a rajtrács végére száműzik majd.

    A Belga Nagydíj 1. szabadedzésének végeredménye:

  • Hamilton szerint ő semmiben nem hibás, nagyon meglepték a Magyar Nagydíj felügyelői

    Hamilton szerint ő semmiben nem hibás, nagyon meglepték a Magyar Nagydíj felügyelői

    Lewis Hamilton nagyon meglepődött azon, hogy a Magyar Nagydíj sportfelügyelői szerint tehetett volna többet azért, hogy ne ütközzön össze a Hungaroringen rendezett futamon Max Verstappennel.

    Mint azt már a 39. Magyar Nagydíj után megírtuk, a sportfelügyelők Max Verstappent és Lewis Hamiltont sem büntették meg a kettejük első kanyarban történt ütközéséért, mert úgy ítélték meg, hogy egyiküket sem terheli túlnyomó részben felelősség. A felügyelők kissé érthetetlen módon azt írták az indoklásban, hogy „a 44-es rajtszámú autó vezetője azt állította, hogy ő egyszerűen csak követte a normális versenyívet (amit a korábbi körök videós és telemetriai bizonyítékai megerősítenek”, majd kiemelték, hogy Hamilton mozdulatát nem tekintik a féktáv alatti irányváltás „tipikus esetének”, noha úgy vélik, a hétszeres világbajnok tehetett volna többet az ütközés elkerüléséért.

    Az ütközés:

    Miközben Verstappen egyértelműen úgy vélte, hogy Hamilton irányváltása miatt ütköztek, a Mercedes veteránja versenybalesetnek titulálta a történteket, éppen ezért nagyon meglepődött azon, hogy a felügyelők szerint rajta is múlt az incidens. „Igen, nagyon is, igazán meglepett – idézi őt az Autosport. – Eleve nagyon nyugodtan kezeltem a helyzetet, mondván, »Nézzétek, ez sima versenybaleset, lépjünk tovább.« De figyelembe véve, hogy az egyik autót uralma alatt tartotta a vezetője, a másikat nem… Amikor mindegyik kereked blokkol, nyilván nem vagy az autó ura. Ha megnézzük a visszajátszást, az egész manőver végén nagyon messze vagyok a kanyarcsúcsponttól, úgyhogy sok helyet hagytam a jobb oldalon. Tényleg nagyon meglepett [az indoklás]. Nem tudom, hogy ki írta, de valószínűleg meg fogom kérdezni, amikor előbb-utóbb megint beszélek velük” – vetítette előre Hamilton, aki szerint tehát csakis Verstappen hibázott, mert elveszítette a kontrollt a Red Bull fölött.

    A Magyar Nagydíj utáni interjúzónás találkozáskor Verstappen jól hallhatóan azt mondta a vele lepacsizó britnek, hogy „majd beszélünk”, amivel kapcsolatban Spában elárulta, hogy mindketten „elmagyaráztuk egymásnak a nézeteinket, aztán hazamentünk”, Hamilton viszont azt állította, hogy „nem, nem beszéltünk utólag.” „Elmentünk a felügyelőkhöz, és ennyi. Nem beszéltünk, nem tudom, hogy fogunk-e. Ha lesz időnk, talán beszélünk a vasárnapi pilótaparádén ezen a hétvégén. Talán.”

    Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

  • Brad Pitt és Hamilton filmjébe Spában a nézőket is bevonták

    Brad Pitt és Hamilton filmjébe Spában a nézőket is bevonták

    Természetesen a nyári szünet előtti utolsó F1-es futamon is folytatódik a Brad Pitt nevével fémjelzett F1 című film, a Belga Nagydíj pénteki napján pedig a célegyenes egy bizonyos részére jeggyel rendelkező nézőket is bevonták a forgatásba.

    Miután a film forgatása során először a Magyar Nagydíjon is jelen volt, Brad Pitt a Belga Nagydíjon is jelen van, hogy folytassa a mozikba jövő nyáron érkező F1-es film forgatását. A stáb már csütörtökön akcióban volt a spái versenypályán, és a teljes versenyhétvége alatt forgat, pénteken pedig a nézőket is bevonta. A pálya kivetítőin ugyanis reggel az alábbi üzenet jelent meg:

    „Ezen a hétvégén Spában folytatódik a jövő nyáron érkező F1-es film forgatása. Ma 11:55-től 12:35-ig kulcsjelenet felvétele zajlik a rajtrácson az egyik APXGP-autóval a Gold 1 lelátó előtt. A film készítői nagyon hálásak lennének a Gold 1-es tribün A, B és C szektorába jeggyel rendelkezőknek, ha 11:35-től elfoglalnák helyüket, hogy részesei legyenek egy komoly hollywoodi filmnek. Kérem, legyenek a helyükön 11:35-re, készen állva a felvétel 11:55-ös kezdetére. A készítő csapat többet is elárul majd, amint ott vannak.”

    A kanyarokban akarja legyőzni a Red Bullt Brad Pitt az F1-es filmben

  • Döbbenetes videót tettek közzé Hamilton utódjáról – ez már szupererő?

    Döbbenetes videót tettek közzé Hamilton utódjáról – ez már szupererő?

    Lewis Hamilton rendre hangoztatja, hogy nagyon rossz a memóriája, és sokszor azt is nehezen idézi fel, ami a legutóbbi futamokon történt vele. Ezzel szemben a helyére legnagyobb eséllyel pályázó Andrea Kimi Antonelli olyan dolgokra emlékszik, ami csapattársát és mérnökét is megdöbbenti.

    Az egyértelmű, hogy Andrea Kimi Antonellinek a Forma–1-ben a helye, és az is annak tűnik, hogy a jövő egyik világbajnokáról van szó. Az már kevésbé, hogy valóban „az új Max Verstappent” köszönthetjük a személyében, de a Mercedes belé vetett bizalma nem véletlen, a 17 esztendős olasz eddigi karrierje során pedig rendre bizonyította, hogy kivételes autóversenyző. A Prema által közzétett videóban pedig most azt is megmutatta, hogy döbbenetes a memóriája.

    „Kimi a valaha volt összes pályára lépésének köridejeire emlékszik” – vezette fel Pedro Matos, a Prema és Antonelli versenymérnöke a videó elején a csapat motorhome-jában tartott megbeszélésen, hogy mi vérható a folytatásban. „Megnézi az F3 szabadedzésének első köreit, majd így szól, »Nem rossz a pálya, tavaly 26,4-et mentek az első körben, most meg 26 akármennyit…«” – erősítette meg az asztal túloldaláról az olasz fiatal „szuperképességét” a jövőre már a Haasnál az F1-ben versenyző csapattárs, Oliver Bearman.

    Kimi Antonelli
    Egyelőre az F2-ben megy, de ez hamarosan változhat / Fotó: Formula 2

    Ezután pedig próbára tették a Mercedes juniorját. Mérnöke elsőként arra kérte, mondja el, milyen időt ért el az idei barcelonai időmérőn, mire Antonelli bemondta, hogy „ez könnyű”, és 1:24,894-el felelt. Ám 23 századot tévedett (vélhetően egy másik körére emlékezett), mert a valóságban 1:24,871-el kvalifikált. Innentől viszont – jóllehet, már csak tizedesig mondta az időket – szinte nem hibázott, és helyesen felelte a melbourne-i időmérőn futott körére (29,0) és a silverstone-i első futamon teljesített leggyorsabb körre (2:01,2).

    Bearman ezután egy kicsit nagyobb próbatétel elé állította Antonellit, és arra kérte, hogy mondja meg 2021-es közös olasz F4-es hétvégéjükön elért időmérős idejét. „Tudni akarod?” – nézett az asztal túloldalán ülő csapattársára az olasz, majd tizedre pontosan megmondta, hogy 52,9, amikor pedig a mérnöke az első időmérőn elért idejét is megkérdezte, 53,5-tel annak is csak egy tizeddel lőtt mellé (valójában 53,6-ot ment).

    A csattanó pedig a végére maradt, amikor az idei dzsiddai időmérőről nemcsak a saját (42,4), hanem Bearman (42,2) körét is megmondta. A hitetlenkedő, korábbi köridőkre Pedro Matos nem véletlenül jellemezte szupererőként a videóban Antonelli képességét, azzal zárva, hogy „Haver, ez lehetetlen.”

    A teljes videó alább nézhető meg:

    Antonelli váltja Hamiltont

    Noha Antonelli a Hungaroringen aratott vasárnapi F2-es győzelme után úgy nyilatkozott: „Nem tudom, hogy készen fogok-e állni [2025-ben az F1-re], Joe Saward veterán újságíró úgy értesült, hogy mostanra „tulajdonképpen biztossá vált, hogy a Mercedes hamarosan megnevezi Andrea Kimi Antonellit, mint Lewis Hamilton 2025-ös utódját”, és a „teszteredményeit a Mercedesszel szándékosan visszatartják, hogy ne növeljék az elvárásokat, de mostanra látszólag minden kétely elszállt.”

    Ha már teszt, Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója a Motorsport olasz kiadásának megerősítette, hogy Antonelli a Belga Nagydíj utáni hétfőn egynapos privát teszten vesz részt a brackley-iek 2022-es autójával, az év hátralevő részében pedig további tesztek várnak majd rá.

    Az F1 vezérének sem tetszett Verstappen viselkedése, figyelmeztette a csapatokat

  • Az F1 vezérének sem tetszett Verstappen viselkedése, figyelmeztette a csapatokat

    Az F1 vezérének sem tetszett Verstappen viselkedése, figyelmeztette a csapatokat

    Max Verstappen az F1 vezérénél sem szerzett jó pontokat a Magyar Nagydíjon mutatott viselkedésével.

    Miközben Max Verstappen saját magát és a Red Bullt is kínos helyzetbe hozta azzal, ahogyan gyakorlatilag a teljes Magyar Nagydíj alatt a csapatát szidta a rádióban, az F1 vezetésének más baja volt azzal, ahogyan a holland pilóta viselkedett. Verstappen ugyanis nemcsak szidta a csapatot és azzal vádolta versenymérnökét, hogy „baromságokat” beszél, hanem többször használt az angol fuck szót, majd utólag elküldte melegebb éghajlatra azokat, akiknek nem tetszett mindez.

    A The Times pedig most, a Belga Nagydíj előtt arról ír, hogy Stefano Domenicali, a Forma–1 elnök-vezérigazgatója emlékeztette az összes csapatot, hogy jobban válogassák meg az élő televíziós közvetítésbe is bevágható rádiózás alatt a szavaikat, mert milliók példaképei, és a káromkodással rossz üzenetet közvetítenek. Jelenleg trágár kifejezések használatáért ugyanakkor nem büntet az FIA, és kizárólag a kirívóan sértő megjegyzések vonhatnak szankciót maguk után.

    max verstappen, stefano domenicali, red bull
    Domenicali szerint már túlzás volt, amit Verstappen csinált / Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Persze az is jogos felvetés, mennyire elvárható adrenalintól fűtött, felfokozott idegállapotban levő sportolóktól az, hogy minden esetben káromkodás nélkül kommunikáljanak, hiszen például a futballisták is megteszik ezt a mérkőzések alatt, miközben persze vannak olyan sportágak (például a tenisz vagy vívás), ahol a csúnya beszédet nagyon szigorúan büntetik.

    Verstappen Belgiumban azt mondta, szerinte az ilyen helyzeteket nagyon egyszerűen ki lehet védeni: „Akinek nem tetszik, ahogy beszélek, az ne hallgassa, vagy halkítsa le a hangerőt. Engem a siker vezérel, szerintem ezt már bizonyítottam, mindig optimalizálni akarom a dolgokat. Az emberek mondhatják, hogy nem kell ennyire szókimondónak lennem a rádióban, de ez az ő véleményük. Szerintem nem kell bocsánatot kérnünk, egyszerűen jobb munkát kell végeznünk. Nem tudom, miért gondolják azt, hogy nem beszélhetünk csúnyán a rádióban. Ez egy sport, ha valakinek nem tetszik, az maradjon otthon.”

    Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

  • Nem volt kedve – Coulthard elárulta, Häkkinen miért nem állt dobogóra utolsó F1-es futamán

    Nem volt kedve – Coulthard elárulta, Häkkinen miért nem állt dobogóra utolsó F1-es futamán

    Lehet, hogy Mika Häkkinen törlesztett is egykori csapattársa felé a 2001-es Japán Nagydíjon, de David Coulthard most elárulta, a kétszeres világbajnok valójában miért engedte őt el Szuzukában.

    Noha hivatalosan csak szabadságra ment, azért a legtöbben alighanem Mika Häkkinen búcsúfutamaként tekintettek a 2001-es Japán Nagydíjra. A finn klasszis végül nem is tért vissza – noha 2006-ban tesztelt a McLarennél –, így a szuzukai 4. hellyel zárta le két világbajnoki címet hozó Forma–1-es pályafutását, sokan pedig bizonyára bánták, hogy nem láthatták őt még egyszer utoljára a dobogón pezsgőzni, mivel az utolsó körben fogta magát, és a 3. helyen haladva félreállt csapattársa, David Coulthard elől.

    17 éve jött vissza tesztelni Häkkinen, de a nagy visszatérésből semmi nem lett (videó)

    Mindezt természetesen betudtuk annak, hogy az együtt töltött hat idényük során a skót többször is segítette őt, nem utolsó sorban 1997-ben Jerezben és 1998-ban Ausztráliában is átengedte neki a győzelmet – mindkétszer Häkkinen volt a jobb, de a külső körülmények miatt Coulthard mögé került –, a finn pedig így fizetett vissza valamit ebből. Lando Norris és a McLaren Magyar Nagydíjon történt esete kapcsán Coulthard azonban most az Eddie Jordannel közös podcastjában, a Formula for Success-ben lerántotta a leplet egykori csapattársa valós motivációjáról, hozzátéve, hogy azért ezzel egyáltalán nem lett kárpótolva, hiszen nem győzelmet kapott vissza.

    „Mika félreállt előlem Szuzukában az utolsó körben, amikor ő a 3., én pedig a 4. helyen haladtam. Megelőztem, én lettem a 3., ő pedig a 4., mert nem volt kedve a díjátadóhoz és a médiakötelezettségekhez, inkább lelépett a reptérre” – mondta vigyorogva az 53 esztendős expilóta.

    Persze ki ne értené meg Häkkinent, aki a csapatával ezzel nem tolt ki, hiszen ugyanannyi pontot szereztek, számára pedig már semmit nem jelentett eggyel több dobogó, az viszont annál inkább, hogy az F1-ből kiábrándulva, motivációját veszítve minél hamarabb otthon lehessen a családjával.

    A Ferrarinál kiderül, visszatért-e a vakvágányról

  • Verstappen továbbra is éjszakázhat, de Spában enélkül sem lát sok esélyt a győzelemre

    Verstappen továbbra is éjszakázhat, de Spában enélkül sem lát sok esélyt a győzelemre

    Max Verstappen ezen a hétvégén nem fog hajnalig versenyezni a virtuális térben, de nem azért, mert a Red Bull nem engedi neki, hanem azért, mert amúgy sem lenne versenye. A háromszoros világbajnok ugyanakkor ennek ellenére nem számol győzelemmel a Belga Nagydíjon.

    A Hungaroringen bemutatott verbális ámokfutása miatt többekben, köztük David Croftban, a Sky Sports kommentátorában is felmerült, hogy Max Verstappen esetleg azért volt ingerlékenyebb a szokottnál, mert a Magyar Nagydíj napján hajnali 3 után hagyta abba a szimulátor-versenyzést a virtuális spái 24 óráson. A Red Bull csapatfőnöke ezt már a holland pilóta számára 5. helyet hozó futam után cáfolta, majd megtette ugyanezt Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is a Speedweek hasábjain. A 81 esztendős osztrák viszont arra is kitért, hogy megegyezett Verstappennel, miszerint a címvédő a jövőben eltekint az F1-es versenyhétvégék alatti szimulátor-versenyzéstől.

    „Max Verstappen meglehetősen érzékeny volt ezen a hétvégén, és természetesen nem is kellett sokat várni, hogy a kritikák is megérkezzenek. Nem is csoda, hiszen a fél éjszakát szimulátorozással töltötte. Ne feledjük persze, hogy Imolában az éjszakai szimulátorozás után csak háromkor bújt ágyba, majd megnyerte a nagydíjat. Max alvásritmusa eltér a többségétől, és így is tudott hét órát aludni. Magyarországon pedig csak amiatt szimulátorozott éjszaka, mert a csapatának egyik versenyzője kidőlt. Mindazonáltal megegyeztünk, hogy a továbbiakban már nem fog ilyen késői órákban a szimulátorba ülni” – ecsetelte Marko.

    Betelt a pohár a Red Bullnál, hungaroringi kirohanásai után lecsapott Verstappen kedvenc hobbijára

    A háromszoros világbajnok azonban a Belga Nagydíj csütörtöki sajtónapján cáfolta főnöke szavait, és közölte, hogy senki nem szól bele a Red Bullnál abba, hogy mivel töltheti a szabadidejét. „Beszéltünk róla, de amúgy sincs most verseny, szóval senkinek nem kell emiatt aggódnia. Úgyhogy nem, nem arról van szó, hogy megtiltották vagy bármi ilyesmi. Nekem sem kell megmondanom nekik, hogy mit csináljanak a szabadidejükben és a versenyhétvégék alatt, úgyhogy rám is ugyanez vonatkozik. A hajnali 3-ig versenyzés nem újdonság, és olyasmi, ami nagyon fontos az életemben.”

    Verstappen úgy érzi, a kritikusai csak amiatt hozakodtak most elő ezzel, mert nem nyert, ő viszont pontosan tudja, hogy mi fér bele a versenyek előtt, és mi nem. „Amikor nem nyersz, az emberek mindig azt fogják mondani, hogy »Áá, hajnali háromig fent marad, vagy egy kilóval nehezebb.« Mindig vannak dolgok, amiket ki lehet találni, amikor nem nyersz. De például Imolában mindkét futamot megnyertem. 2015 óta csinálom ezt, úgyhogy számomra ez nem változtat a felkészülésen. Úgy értem, három világbajnoki címet nyertem, úgyhogy szerintem eléggé jól tudom, mit tehetek meg és mit nem. Mindig nagyon kemény vagyok magammal abban, hogy mi megengedett és mi nem, és mindazzal a tapasztalattal, amit a Forma–1-ben szereztem, elég jól tudom, hogy mit lehet.”

    Max Verstappen, Red Bull, Belga Nagydíj
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nem sok esélyt lát a győzelemre

    A Belga Nagydíj alatt tehát azzal együtt sem tervez játszani, hogy megtehetné, ugyanakkor bármennyit is aludjon majd a futam előtt, saját elmondása szerint nem lesz esélye nyerni. A Red Bull ugyanis várhatóan Spában veti majd be az idei negyedik belső égésű motorját Verstappen autójában, mivel a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén elektromos hiba miatt a holland egyik V6-osa használhatatlanná vált. Azóta tudni, hogy előbb-utóbb be kell majd vállalniuk a 10 helyes hátrasorolással járó cserét, Verstappen pedig csütörtökön tulajdonképpen elismerte, hogy ezt itt fogják megtenni. „Valószínű, igen. De természetesen tudtam, hogy ez vár rám, szóval nem ért meglepetésként.”

    Amikor arról érdeklődtek nála, hogy Spa jó pálya-e a motorcserére, lévén itt viszonylag könnyű előzni, így felelt: „Majd vasárnap kiderül, hogy mennyire lesz jó, nem igaz? Egyes pályák természetesen jobbak ebből a szempontból, mint mások. Nyilván egy utcai pályán az ember nem akar hátrasorolásos büntetést, ezért a legvalószínűbb, hogy itt lesz.”

    Noha Verstappen a legutóbbi három Belga Nagydíjat megnyerte – a 2022-est szintén motorcsere miatti hátrasorolás után a 14., a tavalyit pedig váltócsere miatti 5 helyes hátrasorolás után a 6. helyről rajtolva –, a Red Bull jelenlegi formáját (a legutóbbi 3 futam egyikén sem nyertek) elnézve nem gondolja, hogy Spában képesek lehetnek a győzelemre. Még akkor sem, ha az időmérőn ők a leggyorsabbak, és így a 10. helyről kezdhetik a futamot.

    Verstappen, Red Bull
    Tavaly simán nyert, de azóta sok minden megváltozott / Fotó: Red Bull Content Pool/Peter Fox/Getty Images

    „Valószínűleg igen – felelt arra a kérdésre, hogy a kármentésről fog-e szólni a versenye. – Ha megnézzük az utóbbi néhány futamot, amelyeken nem éppen mi voltunk a leggyorsabbak, nem mondanám, hogy 10 helyes hátrasorolással van esélyünk nyerni. De egy verseny mindig a feje tetejére állhat, ezért nyitottnak kell lennünk és megpróbálnunk kihozni a helyzetből a legtöbbet. Ezt is fogjuk tenni. Jelenleg viszont azt sem tudom, mennyire leszünk versenyképesek itt. Helyenként új az aszfalt, ezért meg kell néznünk, hogy a gumik miként reagálnak erre. Továbbra is sok az ismeretlen, és ott az időjárás is, hiszen péntekre és szombatra is esőt várnak. Csak követnünk kell az időjárást és fejlődnünk a hétvége során, és majd meglátjuk, mennyire leszünk versenyképesek.”

    Amikor azonban felvetették neki, hogy a két McLarent, a két Mercedest, a két Ferrarit és csapattársát az első hét helyre sorolva számára a 8. hely lesz-e ebben az esetben a maximum, azt válaszolta, hogy ennél azért kicsit többen reménykedik.

    Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

  • Verstappen nem hibázott a Hamilton elleni ütközésben, a felügyelők érthetetlen indoklást adtak

    Verstappen nem hibázott a Hamilton elleni ütközésben, a felügyelők érthetetlen indoklást adtak

    Max Verstappen nem kapott büntetést a Magyar Nagydíjon Lewis Hamiltonnal történt ütközéséért, de a felügyelők a hétszeres világbajnokot sem találták hibásnak, az indoklásukban pedig igencsak érthetetlen kijelentést tettek. 

    Már a Magyar Nagydíj sportfelügyelőinek döntése előtt is világos volt, hogy Max Verstappen nem saját hibájából ütközött össze Lewis Hamiltonnal a 70 körös futam 63. körében, mivel a hétszeres világbajnok a féktáv alatt folyamatosan jobbra húzódott, ami a holland pilóta elfékezéséhez vezetett.

    „Teljesen jó volt a manőverem, de aztán a féktáv közepén, amikor már elköteleztem magam a manőver mellett, hirtelen elkezdett jobbra húzni. Ha nem tettem volna én is ezt, mialatt fékezek, [már hamarabb] összeértünk volna, előbb-utóbb pedig persze, hogy blokkoltak a kerekeim, mert folytatta a jobbra húzódást” – nyilatkozta Verstappen a Sky Sports-nak, majd felemlegette, hogy amikor az Osztrák Nagydíjon ő csinált hasonlót Lando Norrisszal, sokan rögtön keresztre akarták feszíteni.

    Az ütközés:

    „Az emberek nagy feneket kerítettek annak, ami Ausztriában történt, hogy nem volt korrekt, bla, bla, bla. De akkor a féktáv előtt váltottam irányt, majd egyenes vonalban fékeztem, eléggé egyenesen álltak a kerekeim. Úgy éreztem, hogy most nem az első mozdulatnál történt az irányváltás, hanem a féktáv alatt folyamatosan jobbra tartott. Nem teheted ezt, amikor valaki elkötelezte magát a belső íven. Ezért blokkoltam, máskülönben szintúgy összeütközünk, mert egyszerűen belém kanyarodik. Meglátjuk, de végső soron, ha jobb stratégiával állunk elő, nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe. Nem gondolom, hogy bármi rosszat tettem, elköteleztem magam egy teljesen korrekt manőver mellett, és nem gondolom, hogy túl későn fékeztem.”

    Hamilton még a top3 által adott interjúk során versenybalesetnek titulálta a történteket, és végül a felügyelők is így látták, mert sem Verstappent, sem Hamiltont nem büntették, lévén „egyiküket sem terheli túlnyomó részben a felelősség.”

    Érthetetlen indoklás

    Mivel a felügyelőknek olyan információk is a rendelkezésére állnak (pl telemetria), ami nekünk nem, nehéz belekötni az ítéletükbe, de a külső és fedélzeti kamerás felvételek alapján az egyértelműen látszik, hogy miután Hamilton és Verstappen a célegyenes végi féktáv előtt lekörözte Alex Albon Williamsét, a hétszeres világbajnok visszahúzódott az ideális ívre, majd miután beletaposott a fékbe, elkezdett jobbra tartani. A szemből mutatott visszajátszásból és a helikopteres képekből is egyértelmű, hogy Hamilton a féktáv alatt nem azt az ívet követte, amit a korábbi körökben, a felügyelők mégis azt írták az indoklásban, hogy „a 44-es rajtszámú autó vezetője azt állította, hogy ő egyszerűen csak követte a normális versenyívet (amit a korábbi körök videós és telemetriai bizonyítékai megerősítenek.”

    Hogy ez miként lehet, arra sajnos mi nem találunk magyarázatot, mert teljesen egyértelmű, hogy Hamilton nem az addigi íven ment, hanem befelé mozdult. A felügyelők leírták, hogy Verstappen a meghallgatáson is elmondta, hogy féktáv alatti irányváltás történt, ám ők ezt nem tekintik a féktáv alatti irányváltás „tipikus esetének”, noha úgy vélik, Hamilton tehetett volna többet az ütközés elkerüléséért.

  • Árulkodó szavak Péreztől, aki a gyerekei miatt nem dobja be a törölközőt

    Árulkodó szavak Péreztől, aki a gyerekei miatt nem dobja be a törölközőt

    Sergio Pérez egy pillanatra leengedte az álarcot, és betekintést nyújtott abba, hogy valójában mi játszódhat le benne, miközben mindenki arra vár, hogy a Red Bull mikor meneszti őt.

    Miként arra a szombati időmérős betlije utáni nyilatkozatáról írva felhívtuk a figyelmet, Sergio Pérez a két héttel ezelőtti Brit Nagydíjhoz hasonlóan továbbra is úgy csinál, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és azt hajtogatja, hogy vissza fog térni a formájához, az elszántsága pedig töretlen. A jövőjéről nyilatkozva pedig csütörtökön még arról beszélt, hogy az idei év második felében és jövőre is itt lesz, hiszen 2025 végéig szól a szerződése. A mexikói versenyző tehát jóformán úgy tesz, mintha semmilyen hatással nem lenne a bukdácsolása a jövőjére, miközben Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója már többször elmondta, hogy a nyári szünetben leülnek, és átbeszélik a lehetőségeiket, amire nyilván nem lenne szükség, ha Pérez jól teljesítene.

    Az időmérő edzés után azonban volt egy kérdés, amire Pérez kicsit kilépett a sablonválaszok és előre elraktározott panelek világából – persze, hagyjuk meg az esélyét, hogy tényleg teljes tagadásban él, és úgy gondolja, hogy minden rendben, de azért nem ez a valószínű –, és kicsit bepillantást engedett a saját valóságába. Arról érdeklődtek ugyanis tőle, hogy a jelenlegi helyzetében továbbra is szórakoztatónak tartja-e a Forma–1-et.

    Sergio Pérez, Red Bull, Magyar Nagydíj
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nem mondanám, hogy szórakoztatónak találom, hanem inkább kihívásnak. Olyasminek, ami mentálisan igazán kemény, a legkönnyebb pedig az lenne, ha egyszerűen feladnám, és azok után, amilyen karrierem volt, azt mondanám, hogy elég volt. De nem ezt akarom tanítani a gyerekeimnek, nem az efféle hozzáállást akarom mutatni nekik.”

    „Fontos, hogy megfordítsuk a dolgokat, visszatérjünk a formánkhoz, mert nem volt olyan rég [hogy jól mentek a dolgok], csak egyik dolog jön a másik után. Sok versenyzőnél láttuk már ezt, van egy nehéz hétvégéjük, de amikor a Red Bullnál vagy, ez sokkal nagyobb hír. Vissza akarok térni, és vissza is fogok, nem adom fel.”

    Ha valamiben, abban biztosak lehetünk, hogy amit Pérez a gyerekeivel kapcsolatban mondott, azt őszintén így gondolja, és leginkább ezek a szavak azok, amelyek megmutatják, hogy mik játszódhatnak le benne. Hogy a kifelé mutatott képpel ellentétben igenis tisztában van vele, hogy mekkora a baj, és a legkönnyebb megoldás már az lenne, ha fogná magát és elsétálna.

    Pérez, Red Bull, Brit Nagydíj
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Konyhai beszélgetés is volt

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke az újabb időmérős betli után nem hordta le a sárga földig a pilótáját, de azt újfent elismételte, hogy ez nem mehet így tovább. „Tisztában vagyunk vele, hogy az utóbbi hat versenyen Checo csak 15 pontot szerzett, ez pedig nem fenntartható. Hacsak nem változik a helyzet, el fognak kapni minket, Checo pedig nagyon is tisztában van ezzel. Nehéz lesz változtatnia a 16. helyről, de ismét a pontszerzést kell megcélozzuk” – nyilatkozta a Channel 4-nak, majd hozzátette: „A gondunk az, hogy más csapatoknak két pilótája van az elejében. Ott a két McLaren, most a két Aston és a két RB. Nem engedhetjük meg, hogy ekkora különbség legyen a két autónk között.”

    Horner még a hétvége kezdetét elárulta azt is, hogy angliai otthonában találkozott nemrég Pérezzel, aki ott bevallotta neki, hogy túl sokat szokott agyalni. „Nagyon nyitott a kapcsolatunk, és leültem vele a házam konyhájában és azt mondtam, »Ki vele, mi folyik itt? Van valami más a háttérben?« Ő pedig azt felelte, hogy »Nem, szerintem csak kicsit túlgondolom a dolgokat«” – árulta el Horner a Sky Sports-nak.