Szerző: Majer Dániel

  • Ralf Schumacher coming outja összetörte volt feleségét, az expilóta szerint volt neje hazudik

    Ralf Schumacher coming outja összetörte volt feleségét, az expilóta szerint volt neje hazudik

    Ralf Schumacher a közösségi médiában reagált volt feleségének kemény szavaira. Cora Brinkmann úgy érzi, volt férje kihasználta, és az egész házasságuk hazugság volt.

    Mióta Ralf Schumacher júliusban bejelentette, hogy meleg, rengeteg támogatást kapott a közösségi médiában a bátorságáért, többek között fia, David Schumacher is szívhez szóló szavakkal állt ki mellette. A Toyota, a Williams és a Jordan korábbi F1-es pilótájának exfelesége azonban a jelek szerint nem tartozik a támogatók közé, a Der Spiegelnek ugyanis nemrég egy interjúban az alábbi mondatok hagyták el a száját.

    „Bárcsak Ralf velem is közölte volna mindezt, vagy legalább szólt volna, hogy erre a bejelentésre készül. Versenyzői pályafutása közben keringtek róla furcsa pletykák a paddockban, kérdeztem is annak idején, hogy mi ebből az igazság, de ő mindvégig tagadott. Sőt, azt mondta, képzelődöm, és menjek el pszichiáterhez. Ám ezek a pletykák az évek során egyre erősebbek lettek. Olyannyira, hogy már nem tudtam eldönteni, képzelődöm, vagy tényleg meleg a férjem, és kezdtem kicsit megbolondulni, de Ralf végig tagadott, én pedig vakon bíztam benne, az ő szava nekem szentírás volt” – nyilatkozta a Ralf Schumacherrel 2001 és 2015 között házasságban élő Cora Brinkmann.

    Ralf Schumacher, Cora Schumacher, 2003
    Ralf és Cora 2003-ban / Fotó: BMW Picture by John Townsend

    A 49 éves expilóta volt felesége ezután elmondta, ő is Ralf július 14-i Instagram-posztjából tudta meg, hogy exférje meleg. „Ez a hír olyan volt nekem, mint tőrdöfés a szívembe. Tizennégy évig voltunk házasok, született egy gyerekünk, szerelmes voltam Ralfba. Most úgy érzem, hogy mindvégig csak kihasznált, és az egész házasságunk ordas nagy hazugság volt. Elherdáltam a legszebb éveimet, hiszen úgy tűnik, mindvégig hazudott nekem. Ha meleg, nem szerethetett” – jelentette ki.

    Cora állítását, miszerint korábban nem tudott Ralf melegségéről, azonban igencsak megkérdőjelezi az expilóta által a minap közzétett Instagram-poszt, amelyhez a következő szöveget írta. „Szeretném tisztázni, hogy Cora gratulált nekünk 2023 szeptemberében (kora októberben), mert azt gondolta, hogy összeházasodtunk. Ő is boldog volt, mint az az Etienne-nek küldött üzenetéből látszik. Sajnálatos Etienne-re és rám nézve, hogy [Cora] ennyi hazugságot terjeszt. Mindketten csak békére és nyugalomra vágyunk.”

    Schumacher ezt párja, Etienne telefonjából származó WhatsApp-beszélgetés képernyőfotója mellé írta. A beszélgetésben Cora írt rá Etienne-re azzal, hogy azt hallotta, összeházasodtak, amit Etienne cáfolt, mire Cora azt felelte, akárhogy is van, örül nekik.

    Ralf Schumacher megmutatta szerelmét – közeli barát árult el részleteket a kapcsolatukról

  • A Hungaroring mellett másik történelmi F1-es helyszín is hatalmas átalakuláson megy át

    A Hungaroring mellett másik történelmi F1-es helyszín is hatalmas átalakuláson megy át

    Miközben a 39. Magyar Nagydíj után nagy erőkkel megkezdődött a Hungaroring felújítási munkálatainak következő fázisa, egy másik nagymúltú európai helyszín azért fejleszt, hogy visszakerüljön a Forma–1 körforgásába.

    A Német Nagydíj 2019 óta hiányzik a Forma–1-es versenynaptárból, és egyelőre nincs is napirenden a visszatérése, pedig a Hockenheimring és a Nürburgring révén két, gazdag történelemmel bíró helyszín is alkalmas lenne a futamrendezésre, miként évtizedeken át fogadta is a száguldó cirkusz mezőnyét. Legutóbb, 2019-ben előbbin versenyeztek a pilóták Német Nagydíjon – 2020-ban a Nürburgringen volt a legutóbbi Németországban rendezett verseny, de az Eifel Nagydíj néven futott – és hoztak össze igencsak emlékezetes futamot, ám a nagydíj megmeneküléséhez ez sem volt elég. De vajon a Baden-Württembergben található aszfaltcsík azoknak a hatalmas változásoknak köszönhetően, amelyek a jövőben végbemennek rajta, visszanyerheti helyét a naptárban?

    Befektetők egy csoportja ugyanis megvásárolta a pályát, és 250 millió eurót fog invesztálni a következő 5-10 évben annak modernizálásába és átalakításába. A városi tanács áldását adta, hogy a Hockenheimring GmbH részvényeinek 74,99 %-a kerüljön az Emodrom Group tulajdonába, amely ezért 6 millió eurót fizet.

    Így nézhet ki a Hockenheimring, ha elkészülnek a fejlesztések:

    Hockenheimring to receive 250 million Euros for renovations & new buildings
    byu/Zyratoxx informula1

    „Több mint négy éve dolgozunk a háttérben azon, hogy továbbfejlesszük a Hockenheimringet, mint vezető versenypályát, most pedig szeretnénk realizálni ezeket a jövőbemutató projekteket. Természetesen a Forma–1-re is gondolunk, de nagyon óvatosan közelítünk az efféle megfontolásokhoz” – idézi a Welt Tim Bauert, az Emodrom Group ügyvezető igazgatóját.

    A befektetők az elmúlt években már 40 millió eurót invesztáltak a pályába, amelyen kibővítik a Porsche élményközpontot, építenek egy szállodát és egy Motorworldöt, valamint egyéb fejlesztéseket is végrehajtanak, hogy ismét vonzóvá váljanak az F1 számára. „Nem fogunk pénzügyileg semmilyen őrültséget csinálni, de próbáljuk megtalálni a módját, hogy visszahozzuk a Forma–1-et Németországba” – mondta Bauer.

    Még épp időben elkészült az átalakított Monza, ami a Hungaroringhez hasonló reményeket dédelget

  • Norris újabb balesetekre számít, Verstappennel is fog még szerinte ütközni

    Norris újabb balesetekre számít, Verstappennel is fog még szerinte ütközni

    Lando Norris tisztában van vele, hogy Max Verstappennel is lesz még ütközése a Forma–1-es pályafutása során, de ettől még nem fog másként viselkedni a pályán.

    Kétségtelenül Lando Norris és Max Verstappen ausztriai csatája és ütközése eddig az idei Forma–1-es szezon egyik legemlékezetesebb és legvitatottabb momentuma, amiről még évek múltán is beszélni fognak. Már csak azért is, mert a McLaren brit pilótája először került igazán sok vitát kiváltó szituációba – lévén először van olyan autója, amellyel stabilan harcolhat a győzelmekért –, és a győzelemért csatázva, Verstappennel akadt össze.

    Az eset után Norris kilátásba helyezte, hogy megromlik a barátsága a hollanddal, de később mindent tisztáztak, a McLaren versenyzője pedig elismerte, hogy kissé túlreagálta a dolgot. A RacingNews365.comnak adott exkluzív interjúban viszont nemrég arról beszélt, hogy ennek ellenére nem gondolja, hogy nem fog már soha senkivel összeütközni a pályán. „Arra számítok, hogy a jövőben többet fogok ütközni különböző emberekkel és Max-szal. Nem azért, mert azt várom, hogy balesetet szenvedjek, hanem mert az ilyesmi mindig megtörténik. További 5-10 évvel az F1-ben előbb-utóbb az ember ilyen helyzetbe kerül.”

    Arra tehát nem kell számítani, hogy Norris az Osztrák Nagydíjon történtek miatt változtat a hozzáállásán, mert mint mondja, a pályán soha nem fog úgy viselkedni, mint azon kívül. „Amit az F1-en kívül csinálok, az más világ, más élet, más mentalitás. Nem is ugyanazzal a fejjel gondolkodok itt, mint a verseny alatt, amikor rajtam van a sisak. Nem is érdekelhetne kevésbé [a pályán], ha valakivel a múlt héten együtt padeleztem vagy elmentem vacsorázni. Ez nem változtat azon, amit a pályán akarok elérni, ez pedig a győzelem. Ha bármilyen hatása is van [a pályán kívüli dolgoknak], akkor az az, hogy még inkább le akarom győzni a többieket. Számomra ez két külön világ. Hogy a pályán kívül miként viselkedek, nem is állhatna távolabb attól a mentalitástól, amit versenyzőként az autóban képviselek.”

    A McLaren és a Red Bull tapasztalatból sejtheti, hogy nem lesz fordítás Verstappen ellen

  • Utódja eddig durván beárazza a celebbé vált F1-es csapatfőnököt

    Utódja eddig durván beárazza a celebbé vált F1-es csapatfőnököt

    A Haas nemcsak eredményesebben szerepel, mint tavaly, hanem az új csapatfőnök elérte, amit Günther Steinernek évek alatt sem sikerült.

    Az idei szezon előtt a Haas F1-es csapatától váratlanul távozott, azóta médiaszerepléseire koncentráló Günther Steiner nélkül az utóbbi négy szezonból háromszor a konstruktőri pontverseny utolsó helyén záró amerikai istálló egyértelműen jobban teljesít, hiszen az idén 14 futam alatt gyűjtött 27 pontot, míg tavaly egész évben 11-et. Ezzel a gárda most a 7. helyet foglalja el, megelőzve az Alpine-t, a Williams-t és a Saubert, miközben a csupán 7 pontra levő RB sincs elérhetetlen távolságban tőle.

    A menesztett Steiner előállt és megtette, amit Gene Haas nem engedett neki

    Miután távozott, Steiner kifejtette, hogy lényegében nincs lehetőség az előrelépésre a Haasnál, mert Gene Haas tulajdonos nem hajlandó invesztálni a csapatába, anélkül pedig nem fogják tudni felvenni a versenyt a riválisokkal. A csapaton belülről kinevezett és csapatfőnökké előléptetett Komacu Ajao azonban bebizonyította, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokkal is lehet jobb munkát végezni, amivel meggyőzte Gene Haast arról, hogy fektessen többet az istállóba.

    „Megmutattuk, hogy képesek vagyunk javítani a teljesítményen. A tulajdonos meggyőzéséhez teljesítményre van szükség. Mindig azt nézi, hogy »Jobbak akarunk lenni, akkor hogyan válhatunk gyorsabbá?« Úgyhogy, ha apró lépésekkel meg tudjuk mutatni, hogy ha együtt dolgozunk, akkor ugyanazokkal az erőforrásokkal is sikeresek lehetünk… Most, még ha hatalmas toborzás közepén is tartunk, amilyet a Haas F1 Team története során még soha nem láthattunk, ezek az emberek még nincsenek itt, ezért nagyjából továbbra is ugyanakkorák vagyunk. De amikor együtt dolgoztok, akkor már a légkör is annyira más lesz. És amikor a légkör nagyon más, amikor ennyi a pozitivitás, akkor az emberek természetesen jobban működnek és jobb teljesítményt nyújtanak. Szerintem ez a legnagyobb különbség” – idézi Komacut a Motorsport Week.

    Ezek a szavak pedig nagyon nem festenek jó fényt a Haast 2016-tól egészen az idei év elejéig irányító Steinerre, akinek vezetése alatt ezek szerint nem éppen volt rózsás a hangulat a Haasnál. És persze az eredmények sem mellette szólnak, hiszen Komacu 14 futam alatt megmutatta, hogy ugyanazokból az alapanyagokból jobb levest főz az olasz-amerikainál, ráadásul más megközelítést alkalmazva elérte, hogy a vezetőség több pénzt adjon neki.

    Komacu Ajao, Haas
    Komacu vezetési stílusa gyökeresen eltér Steinerétől / Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas

    Elmondása szerint ebben nagy segítségére volt Bob Murray, a Haas vezérigazgatója, aki gyárlátogatásokon vett részt és több versenyre is elutazott. Komacu azért szorgalmazta ezt, hogy Murray, és általa Gene Haas is pontosabb képet kapjon róla, hogy mire van szükség a sikerhez az F1-ben.

    „Az volt a stratégiám, hogy bevonjam az olyanokat, mint Bob, aki 38 éve Gene jobbkeze, és Gene-t is, hogy meglássák, mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a Forma–1-ben. A korábbi stratégia talán éppen ennek az ellenkezője volt. Az én stratégiám viszont az első naptól fogva az, hogy »Ha a tulajdonos nincs tisztában a valósággal, akkor természetesen ideges lesz, mert olyan eredményekre számít, amelyeket nem tudunk elérni.« De ha a helyén vannak a várakozásai… Igazán nagy szükségem volt arra, hogy [Gene Haas] jobban megértse, mi kell a sikerhez a Forma–1-ben. Bob pedig kulcsfontosságú ebben, szóval ez nagyszerű.”

    „És aminek igazán örülök, hogy Bob is elkötelezte magát, amikor leszerződtetett. Azt mondta, »Ajao, támogatni foglak, veled fogok dolgozni.« Ez megmutatja, hogy Gene és Bob, az anyacég részéről megvan az elköteleződés, Bob pedig 100%-ban támogatta a tetteimet, amiért igazán hálás vagyok.”

    Jöhet a Ferrari-motoros Toyota? – fontos bejelentést tett a Haas

  • Verseny az F1-es csapatfőnököknek? – a Williams vezére szerint roncsderbi lenne

    Verseny az F1-es csapatfőnököknek? – a Williams vezére szerint roncsderbi lenne

    Alighanem sokan megnéznék, mire mennének egymással az autóversenyzői múlttal rendelkező F1-es csapatfőnökök. Zak Brown és James Vowles benne lenne egy versenyben.

    Jelenleg négy autóversenyzői múlttal rendelkező csapatfőnök is van a Forma–1-ben, illetve ott van Zak Brown a McLaren ügyvezető igazgatója. Az amerikai üzletember az F1 egyik Instagram-posztja alá kommentelve pedig előállt azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha ő és kollégái összemérnénk a tudásukat. Brown azt írta: „Szerintem ki kell derítenünk, hogy ki a legyorsabb.” Egy efféle versenyben benne lenne James Vowles, a Williams csapatfőnöke is, aki az F1.com-nak adott exkluzív interjúban Brown felvetésétől függetlenül beszélt erről.

    A Brown kommentjéből készült X-posztban még nincs ott Oliver Oakes, az Alpine frissen kinevezett csapatfőnöke, aki korábban szintén autóversenyző volt:

    „Én benne vagyok, szerintem lenyűgöző lenne. Ahogy azt valószínűleg el tudja képzelni, Toto [Wolff] és én már néhányszor voltunk együtt a pályán, és annyira szórakoztató volt. Egyik alkalommal Austinban Lewis [Hamilton] is ott volt, és bár nem adhatom ki a felvételt, csak az hallatszik rajta, ahogyan nevet az autóban.”

    Vowles GT4-es és GT3-as autókkal is rendszeresen versenyzett azelőtt, hogy a Williams csapatfőnöke lett belőle, és mivel korábban a Mercedes alkalmazásában állt, a korábban profi autóversenyzőként is ténykedő Wolff-al is megmérkőzött már. Egyiküknek sincs azonban tapasztalata formaautóval, ellenben Brownnal és Christian Hornerrel. Előbbi GT-versenyzői évei előtt a brit és német Forma–3-ban, valamint az Indy Lights-ban is megfordult, Horner pedig a nemzetközi Forma–3000-ig jutott, ahol többek között Juan Pablo Montoya ellen is versenyzett.

    Ugyanakkor bármennyire is tapasztaltak a vezérek, Vowles úgy véli, egy ilyen versenynek nem lenne jó vége. „Szerintem Toto, Christian és Zak múltjával remekül szórakoznánk. Szerintem én sem vallanék szégyent, ugyanakkor roncsderbibe torkollna a verseny. Egyik autó sem érne vissza négy kerékkel… Ha azt gondolják, hogy az F1-ben nagy a versengés, csak meg kellene nézni ezt a futamot.”

    James Vowles az idei goodwoodi sebességfesztiválon a Williams FW08-ast is vezette:

  • „Totális szarban vagyunk” – így hívta vissza a kétes hírű megmentőt a makacs Renault-vezér

    „Totális szarban vagyunk” – így hívta vissza a kétes hírű megmentőt a makacs Renault-vezér

    Flavio Briatore megpróbál segíteni egykori csapatának, és 2027-re már dobogót ígér. Az egykori csapatfőnök felidézte, a Renault vezére eleinte nem adott a szavára.

    Mióta a Renault 2016-ban gyári csapatként visszatért a Forma–1-be, lényegében csak ígérgetni tud, ezekből az ígéretekből pedig rendre nem lett semmi. Amikor Daniel Ricciardo 2020-ban megszerezte az első dobogójukat, majd rátett még egyet, úgy tűnhetett, hogy hamarosan még egy szinttel feljebb lépnek, majd 2021-ben – igaz, káoszfutamon – Esteban Ocon révén az első győzelem is meglett, immár Alpine néven. Ám azóta csúfos mélyrepülést mutatott be a francia gárda, amely tavaly ilyen tájt megvált csapatfőnökétől, amit vezető szakemberek exodusa követett.

    Az idei évet ezek után bántóan gyengén kezdték, aminek az lett a következménye, hogy felhagynak a saját motorprogrammal, és inkább a Mercedes ügyfeleként képzelik el a jövőjüket a sportágban. Hogy ez a jövő milyen lesz, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója ellentmondásos módon a csapattal korábban világbajnoki címeket nyerő, ám a 2008-as szingapúri ütközésbotránnyal azt a mélybe taszító Flavio Briatore segítségében látja a megoldást. 

    Egy csapatutasítás bomlasztó ereje: a Renault válsága már Ricciardo 2019-es érkezésével elkezdődött

    A 74 éves olasz üzletember az idén tanácsadói szerepben tért vissza egykori munkaadójához, és azonnal el is kezdte az átszervezéseket – azóta bejelentették Bruno Famin csapatfőnök távozását, és a Hitech-főnök Oliver Oakes érkezését. Briatore most a Formula for Success podcastban Eddie Jordannek és David Coulthardnak mesélt arról, hogy miért tért vissza, illetve elárulta, évekbe telt, mire de Meo hallgatni kezdett rá.

    „Jóval azelőtt ismertem már Lucát, hogy megérkezett a Renault-hoz. Amikor megjött, adtam neki némi útmutatást. »A Forma–1 nehéz üzlet, és az embereid nem túl jók.« De nem hallgatott rám, semennyire sem. Aztán három évvel később felhívott, találkoztunk, és azt mondta, »Totálisan szarban vagyunk a csapattal.« Én pedig azt mondtam neki, »Luca, a Forma–1 más üzlet. A Forma–1-ben szükséged van valakire, aki a csapatnak szenteli minden idejét, elkötelezett, és nem vállalati ember. Ott van a csapatszellem, és a többi, és a többi” – ecsetelte a korábbi csapatfőnök.

    „Egyszer, amikor beszéltünk, azt mondta nekem: »Miért nem jössz vissza segíteni nekem?« Ez elindította a párbeszédet Lucával. Ismerem a csapatot, ismerem a gyárat, ismerek mindent. Úgyhogy azt mondtam, »Miért ne? De teljesen át kell szerveznem az életem, mert nem akarok elutazni minden versenyre, nem akarok Angliában élni, talán egy napot lennék ott egy héten, és a többi, és a többi. És aztán ez lett. Tudjátok, ez a régi csapatom, hét bajnoki címet nyertünk együtt. Ez egy új kihívás, új motiváció, és nagyon boldog vagyok, hogy visszatértem. Új csapatfőnökünk van. Ott van Luca, én és Oliver, a csapatfőnök, így fogunk dolgozni” – jelentette ki, majd tett egy ígéretet.

    Váratlan reakciókat váltott ki a korábban eltiltott Briatore F1-es visszatérése

    „Megígérem, hogy két éven belül dobogón leszünk. Adjatok két évet, és 2027-ben lesz dobogónk.”

    Hogy Briatore egyetlen dobogós helyezésre gondolt-e, vagy az összetett dobogóra, az nem teljesen világos, de elnézve, hogy az Alpine jelenleg a konstruktőri 8. helyen áll mindössze 11 ponttal, miközben a 3. helyezett Ferrarinak 345 egység áll a neve mellett, utóbbi amúgy sem tűnik túl reális célnak.

  • Hiába a győzködés, elválnak Hamilton és legnagyobb szövetségesének útjai

    Hiába a győzködés, elválnak Hamilton és legnagyobb szövetségesének útjai

    Lewis Hamilton az idei Abu-dzabi Nagydíj után búcsút int annak a csapatnak, amellyel hat világbajnoki címet nyerve a Forma–1 történetének legeredményesebb pilótájává vált, hogy új kihívás után nézve csatlakozzon a Ferrarihoz. Ám a jelek szerint ezt barátja, kollégája, pártfogója és legnagyobb szövetségese nélkül kell megtegye.

    Természetesen a Mercedes sztárjával annak 2013-as Brackley-be igazolása óta versenymérnökként együtt dolgozó Peter Bonningtonról van szó, akivel kapcsolatban már Hamilton átigazolásának év eleji bejelentésekor felmerült, hogy vajon követi-e a hétszeres világbajnokot Maranellóba. „Ezt a párbeszédet mindannyiunknak le kell folytatnia az elkövetkező hónapok során. Amikor beszéltem Bonóval a bejelentésről, azt kérdezte, »Április elseje van?«. Ezt meg kell vitatnunk a jövőben” – mondta Wolff Hamilton bejelentése után.

    Úgy tűnik, hogy azóta lezajlottak ezek a beszélgetések, a formua1a.uno ugyanis úgy tudja, hogy Bonnington a maradás mellett döntött, noha Hamilton szerette volna, hogy vele tartson. Ennek oka pedig nem más, mint Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 17 esztendős szupertehetsége, akit sajtóhírek szerint az Olasz Nagydíjon jelentenek be Hamilton utódjaként, és akinek a versenymérnöke 2025-től Bonnington lesz.

    Lewis Hamilton, Peter Bonnington, Mercedes, Magyar Nagydíj
    Hamilton és Bonnington az idei Magyar Nagydíjon / Fotó: Steve Etherington / Mercedes

    „Az olasz pilóta egyre meggyőzőbb a teszteken, még az olyan mérnökök, mint James Allison is kijelentették ezt néhány hete. Közéjük tartozik Peter Bonnington, Lewis Hamilton versenymérnöke is, akit nagyon lenyűgöznek a fiatal olasz képességei, és most ő az első számú jelölt arra, hogy a versenymérnöke legyen. A legutóbbi teszten, Spában már dolgoztak együtt. Ez attól is visszatartotta [Bonningtont], hogy megfontolja a Ferrarihoz szerződés lehetőségét Lewis Hamiltonnal, aki a végsőkig próbálta meggyőzni őt arról, hogy tartson vele Maranellóba” – írja a formu1a.uno.

    Amennyiben így lesz, az F1 történetének leghosszabb és legsikeresebb pilóta-versenymérnök kapcsolata ér véget az idén.

    A Mercedes beugró csapatfőnöke is megy Hamiltonnal a Ferrarihoz

  • „Soha nem láttam még ilyet” – menedzsere Alonso visszavonulásáról beszélt

    „Soha nem láttam még ilyet” – menedzsere Alonso visszavonulásáról beszélt

    Flavio Briatore elmondta, mennyit tud arról, hogy a 2026 végéig biztosan a Forma–1-ben versenyző Fernando Alonso mikor vonulhat vissza.

    Fernando Alonso 43 évesen sem mutatja semmi jelét annak, hogy hanyatlana a teljesítménye, vagy hogy ne lenne ugyanolyan elkötelezett a Forma–1 iránt, mint az utóbbi 23 évben. Főleg utóbbi az, ami lenyűgözi Flavio Briatorét. A sportágba az idén visszatérő olasz továbbra is a kétszeres világbajnok menedzsere, ám még ő sem tudja előre, hogy Alonso meddig versenyezhet az F1-ben.

    „Nem tudom, hogy alakul a jövője. Ha engem kérdeznek, Fernando folytatni akarja majd, miután lejár a mostani szerződése. Jelenleg a 2026-os az utolsó évünk. Hogy mit akar csinálni utána, azt nem tudom. Akarja folytatni még egy évre?” – tette fel a költői kérdést a Formula for Success podcastban a spanyol pilótával még a Renault csapatfőnökeként 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet nyerő Briatore.

    Az Alpine újjáépítését tanácsadóként segítő olasz szerint Alonso 43 évesen is kiemelkedően magas szinten van, és miközben persze a végtelenségig ő sem fogja tudni fenntartani ezt, 2026 végén inkább az lesz a kérdés, hogy 45-46 évesen is élete minden percét a Forma–1-nek akarja-e majd szentelni.

    „A teljesítmény ott van, látni, milyen teljesítményt nyújt Fernando. Nem arról van szó, hogy elveszíti a koncentrációját, a versenyek alatt mindig ott van. Ha 11., akkor 10. akar lenni, ha 10., akkor 9. akar lenni. Azt akarja, hogy versenyképes legyen az autó. Jól megy az időmérőkön, jól megy a futamokon. Őszintén mondom, nem tudom, hogy 2026 végén vissza akar-e vonulni, vagy folytatni akarja-e. Tényleg nem tudom. Attól függ, hogy miként fog érezni a versenyzéssel és az időzítéssel kapcsolatban. Nem tudom, hogy lesz-e családja addigra, vagy bármi. De az biztos, hogy ő különleges. Soha nem láttam még hozzá foghatót, aki minden egyes nap ennyire elkötelezett. Soha nem adja fel. Hihetetlen.”

    Alonsót az vigasztalja, hogy több versenyző nála is szomorúbb lesz

  • Példátlan árverés – ez lehet minden idők legdrágább F1-es autója

    Példátlan árverés – ez lehet minden idők legdrágább F1-es autója

    Új rekord születhet minden idők legdrágább Forma–1-es autójának terén, amennyiben az RM Sotheby’s árverésén az előre becsült összegért sikerül eladni a Mercedes egyik legendás versenygépét.

    Noha minden idők legdrágább autójának, a 2022-ben a Mercedes által 135 millió euróért értékesített Mercedes 300 SLR Uhlenhaut Coupé-nak ilyen szempontból a nyomába sem érhet, az RM Sotheby’s árverésén új rekord születhet minden idők legdrágább F1-es autójának terén. A jelenlegi, 2013-ban felállított csúcsot Juan Manuel Fangio 1954-es Merecdes W196R-je tartja 30 millió dollárral, amit az idén szintén egy W196-os dönthet meg.

    A több szempontból is példátlan árverésen az Indianapolis Motor Speedway Museum, azaz az indianapolisi pálya múzeumának tulajdonában levő összesen 11 autó kerül árverésre. Az RM Sotheby’s közülük a Fangio először egy 1954-es, vb-n kívüli futamon vezette azt Buenos Aires-ben, majd a kocsi megkapta az áramvonalas karosszériát és Moss kezei között vett részt az 1955-ös Olasz Nagydíjon, amelyen leggyorsabb kört ért el, de a kockás zászlót motorhiba miatt nem láthatta meg.

    Mercedes W196R
    Mercedes W196R / Fotó: RM Sotheby’s

    A 2023-ig a Ferrari legutóbbi Le Mans-i győztes autójának számító 250 LM-el Jochen Rindt és Masten Gregory vett részt az 1965-ös Le Mans-i 24 óráson és nyert. A kocsit az RM Sotheby’s nem árazta be, ami annak tükrében talán érhető, hogy egy másik példány tavaly Monterey-ben nem kelt el. Azt akkor 18-20 millió dollár közé taksálták.

    A gyűjtemény kiemelt darabja továbbá Craig Breedlove Spirit of America-Sonic I nevű, 1965-ös szárazföldi sebességrekord-döntésre használt autója. Ez volt az első kocsi, amely a világon áttörte a 600 mérföld/órás határt, és 5 éven át tartotta az abszolút rekordot. Breedlove utólag elmondta, ennél a sebességnél az első kerekek többnyire nem érintkeztek az úttal, úgyhogy gyakorlatilag repült az autó.

    Árverésre kerül még egy, Michael Schumacher által az első teljes F1-es szezonja, azaz 1992 elején használt Benetton B191-es; egy 1966-os Holman-Moody Ford GT MkIV, illetve egy 1957-ben Sebringben győzelmet arató Chevrolet Corvette SS Project XP64-es sportautó; valamint több, 20. század eleji Grand Prix-autó is, mint egy 1908 Mercedes Brookland-Semmering Rennwagen, egy 1907-es Itala, egy 1928-as Bugatti Type 35B Grand Prix, egy 1911 Laurin & Klement Racer, valamint egy 1911-es Mercedes 22/40 “Colonial Car” Touring is.

    Ferrari 250LM, 1965
    Ferrari 250 LM / Fotó: RM Sotheby’s

    „Ezen járművek némelyike a világ valaha volt legjelentősebb eladásra került autói lesznek. A Moss/Fangio W196-ostól kezdve a Le Mans-győztes 250 LM-ig, beleértve a szárazföldi sebességrekordot megdöntő autóig ezek nem csupán jelentős kocsik, hanem az autógyűjtés csúcsát jelentik – olvashatók Gord Duff, az RM Sotheby’s aukciók globális vezetőjének szavai a cég honlapján. – Szinte semmihez nem lehet őket hasonlítani, és nagyszerű érzés, hogy egy ilyen nemes ügyért kerülnek eladásra.”

    A nemes ügy az, hogy újra akarják gondolni az IMS múzeumát, mivel új struktúrákat és installációkat, interaktív tárlatokat és élményeket terveznek, valamint biztosítani szeretnék a múzeum hosszú távú pénzügyi stabilitását.

    Ennyiért adták el Kimi Räikkönen utolsó F1-es McLarenjét

  • Verstappennél is jobbnak tartja magát a hollandhoz képest Európában ismeretlen pilóta

    Verstappennél is jobbnak tartja magát a hollandhoz képest Európában ismeretlen pilóta

    Kiemelkedően magabiztos hozzáállásra vall, ha valaki kijelenti: ő bizony jobb pilóta, mint Max Verstappen. Az Egyesült Államokban kiemelkedően népszerű, de Európában a háromszoros világbajnokhoz képest szinte ismeretlen bajnokban megvan ez a magabiztosság.

    Nyilván szimpátiától is függ, de azért a Forma–1-szurkolók és kedvelők körében alighanem eléggé általános nézet, hogy Max Verstappen jelenleg a világ egyik, ha nem a legjobb autóversenyzője, és akinél nincs az első helyen, valószínűleg az is legfeljebb egy másik F1-es pilótát tesz elé. Ehhez képest az Európában csak az igazán elhivatott rajongók körében ismert NASCAR-bajnok úgy véli, összességében ő jobb autóversenyző, mint a holland.

    Kyle Larsonról, a NASCAR Cup Series 2021-es bajnokáról van szó, aki szabadidejében előszeretettel versenyez sprintfutamokon – a Knoxville Nationals bajnoki címét most nyerte meg harmadszor –, az idén pedig az Indy 500-on is részt vett és meggyőzően teljesített. A Hendrick Motorsports pilótája pedig úgy véli, egyedül formaautóban maradna alul Verstappennel szemben, így egy általános erőfelmérőtől nem tartana.

    „Nem igazán. Tudom, hogy a fejemben én vagyok a jobb pilóta, ami a sokszínűséget illeti – nyilatkozta a 32 esztendős versenyző a Flo Racingnek. – Kizárt dolog, hogy Verstappen beülve egy Sprint Carba megnyerné a Knoxville Nationalst. Kizárt, hogy meg tudná nyerni a Chili Bowlt, vagy egy Cup-futamot Bristolban. Valószínűleg én sem tudnék Forma–1-es futamot nyerni Monacóban, de az autó miatt szerintem nagyobb esélyem lenne nekem az ő terepén, mint neki az enyémen. Ez tesz magabiztossá azzal kapcsolatban, hogy jobb vagyok nála. Talán nem egy IndyCarban vagy Forma–1-es autóban, de ez csak egy szakág. Szerintem minden másban legyőzném őt, ezt nyugodtan idézhetitek is.”

    Kyle Larson
    Larsonban is megvan a toppilótákra jellemző magabiztosság / Fotó: Chris Jones | IMS Photo

    Larson persze könnyen beszél, hiszen nem nagyon van lehetőség a reális összevetésre. Egyrészt azt kizárhatjuk, hogy ő valaha is Forma–1-es pilóta lesz, másrészt Verstappen sem valószínű, hogy akár az F1-es pályafutása után átnyergel a NASCAR-ba, hiszen többször is elmondta, hogy a GT-versenyzés jobban foglalkoztatja. Opció lenne viszont az, ha az Olimpia proramjába felvennék az autósportot (2028-ra ez biztosan nem fog megtörténni, de a 2032-es ausztráliai játékokra már szó van róla), Larson szerint ez azonban nem fog bekövetkezni.

    „Egyszerűen csak nem látom a motorsportot az olimpián, mert az 100%-ban a sportolókról szól – mondta az idei bajnokságot 4 győzelmével vezető NASCAR-pilóta. – Ott 100%-ban azért nyer valaki, mert ő a jobb, míg az autóversenyzésben mindig ott a gép, így nem 100%-ban az emberről szól. Még ha két egyforma autóra azt is mondanánk, hogy egyformák, valójában nem azok. Ezért nem gondolom, hogy az autóversenyzés ott lesz az olimpián. De közben szeretném, ha ott lenne, mert én biztosan részt vennék. Remek lenne ez a lehetőség, és talán akkor megváltozna a véleményem. Jelenleg viszont nem tudom, egyszerűen csak nem gondolom, hogy az autósport olimpiai sportág lehet. De imádnám, ha nyerhetnék aranyat, vagy bármilyen érmet Max Verstappen vagy különböző országokból érkező fickók ellen meg ilyenek. Az igazán klassz lenne.”

    Ha Hamilton a Forma-1 Đokovića, akkor Verstappen a Federere?