Alighanem sokak emlékezetében élénken élnek még a Magyar Nagydíjon történtek, ami akár a mai Holland Nagydíjon is előfordulhatnak valamilyen formában.
Mivel a két McLaren-pilóta a Magyar Nagydíj óta először rajtol olyan helyről, hogy jó eséllyel mindkettejük a győzelmért harcolhat majd, óhatatlanul is felmerül, hogy ezúttal lesz-e csapatutasítás, miként a Hungaroringen volt. Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója a nyári szünet után kijelentette, hogy náluk két első számú pilóta van, azaz hiába Lando Norris van előrébb a pontversenyben, – legalábbis egyelőre – nem fogják Oscar Piastrit a brit versenyző szolgálatába állítani.
Az időmérőn a 3. helyet megszerző ausztrál ennek megfelelően úgy készül, hogy a saját versenyét futja, azaz nem a pole-ból rajtoló Norris segítésére koncentrál. „Ha az élre tudok kerülni, az nagy szolgálatot tehet nekem. A rajt mindig jó lehetőség az előrelépésre, és nyilván a lehető legjobb helyen akarok végezni. Ha fel tudok jönni a második helyre, az nyilván kicsit egyszerűbbé teszi a csapat dolgát, de… nem fogok semmi specifikusat tenni azért, hogy megpróbáljam ezt összehozni. Meg akarom nyerni a versenyt, és majd meglátjuk, hogy mit tehetek ennek érdekében” – nyilatkozta az FIA sajtótájékoztatóján, majd hangsúlyozta, hogy ugyanolyan feltételek mellett versenyezhetnek Norrisszal, mint eddig.
„A szabályok nagyon-nagyon világosak és nem változtak. Szabadon versenyezhetünk egymással és megpróbálhatunk nyerni. Természetesen harcban vagyunk a konstruktőri bajnoki címért, és tudjuk, hogy nagy a tét a csapatnak, de időről időre megmutattuk, hogy jól és tisztán tudunk egymással versenyezni. Szabadon próbálkozhatunk mindketten a verseny megnyerésével, ez pedig nem változott.”
Piastri tehát nyerni akar, miként természetesen Norris is, aki ezt a kérdést annyival zárta rövidre, hogy „Soha nem volt semmilyen szabály attól eltekintve, hogy »ne menjetek neki a másiknak«”.
Ettől még persze az ilyesmi a verseny hevében megtörténhet, miként a kimondott csapatsorrend ellenére olyan helyzet is előállhat, amelyben a McLaren csapatutasítást alkalmaz. Ilyen szituáció például abban az esetben történhet meg, ha Max Verstappen ellen kell védekeznie a McLareneknek, és a kettős győzelem elvesztését kockáztatnák azzal, ha egymással bonyolódnak csatába, de természetesen számos más forgatókönyv is elképzelhető. Így aztán bár versenyezhet Norris és Piastri, pusztán már a kettejük rajtrácson elfoglalt helye is kilátásba helyez egy Magyar Nagydíjhoz hasonló feszült helyzetet.
Piastri is a győzelemre hajt / Fotó: McLaren
Norristól jó rajt kell
Az időmérő utáni sajtótájékoztatón a Verstappent a pontversenyben 78 pontos hátrányban követő Norris arról is beszélt, hogy tisztában van a rajt fontosságával, és azt is tudja, hogy az idén több alkalommal is a gyenge rajtjával bukta el az esélyt a győzelemre vagy a lehető legjobb eredmény elérésére.
„Ez nyilvánvaló. Tudom, hogy nem a rajtjaim voltak az erősségeim. Nem voltak rosszak, őszintén szólva továbbra is ott vagyok a legjobb átlagos rajtolók között. Csak néhány versenyen nem jött össze, és talán kicsit rosszabb vagyok ebben, mint a korábbi szezonok során. Néhány alkalommal nem volt olyan a rajtom, mint kellett volna, de ennek nincs különösebb oka. Minden alkalommal más volt az ok, de magabiztos vagyok azt illetően, hogy sok munkát fektetetek ebbe, és megpróbáljam kicsit jobbá tenni a rajtjaimat. Holnap pedig új nap virrad.”
Miután az Alpine ajtaja Jack Doohan előléptetésével – legalábbis egyelőre – bezárult előtte, Mick Schumachernek az Audi (egyelőre még Sauber) maradt az egyetlen reális esélye arra, 2025-ben visszatérjen a Forma–1-be. Ám a Holland Nagydíjon történtek a hírek szerint váratlan lehetőséget adhatnak a 24 esztendős pilótának.
Logan Sargeant 14 perccel a Holland Nagydíj harmadik szabadedzésének kezdete után rátette a Williams jobb oldali kerekeit a hármas kanyar vizes kijárati kerékvetőjére, aminek következtében elveszítette az uralmat az FW46-os felett, majd nagy sebességgel a védőkorlátnak csapódott. A becsapódástól az autó motorja és váltója is sérült, a váz azonban csodával határos módon nem, ám az amerikai pilótának így is ki kellett hagynia az időmérő edzést.
Ami pedig a Williams szempontjából a legnagyobb gond, hogy Sargeant jó néhány alkatrészt kukázott a csapat idei első nagy fejlesztési csomagjából, amit a grove-iak a Holland Nagydíjon vetettek be. „Több száz órát öltünk a fejlesztésbe, a jelek szerint működik, de csak néhány darab van az elemekből. Tényleg a legrosszabb időzítés, amikor apró darabonként elhozod a fejlesztést, majd a pályán a falban végzi” – idézte a Racefans James Vowles-t, a Williams csapatfőnökét.
Noha Vowles még a baleset előtt nagyon pozitívan beszélt a Williamstől az év végén távozó – a nyári szünet kezdetekor bejelentették Carlos Sainz leigazolását – Sargeantről, és elmondta, hogy az amerikai versenyző folyamatosan fejlődik, és különösen a hétvégéit építi fel sokkal jobban, mint a kezdetekben (most pont ennek az ellenkezőjét bizonyította), a baleset után rögtön olyan sajtóhírek kaptak szárnyra, amelyek szerint már a jövő hétvégi Olasz Nagydíjon más ülhet a helyére.
Természetesen nem a Ferrarival az év végéig szerződésben álló Carlos Sainz fogja előbbre hozni williamses debütálását, az Auto Motor und Sport ugyanis arról ír, hogy a Williamsszel már tavaly is szóba hozott Mick Schumacher kaphatja meg az ülést. Noha Vowles a német szaklapnak elmondta, hogy nem érzelmi alapon fog döntést hozni – ebben az esetben Schumacher toronymagas esélyes lenne, hiszen a csapatfőnök a Mercedesnél dolgozott együtt az apjával, akit nagyon sokra tart –, azt is elismerte, hogy mostanra betelt a pohár, az AMuS szerint pedig a jelenleg az Alpine WEC-csapatában versenyző, mellette a Mercedes harmadik számú pilótai feladait ellátó Mick Schumacher is esélyes az ülésre. Vowles-t nem sokkal a harmadik szabadedzés vége után Toto Wolff irodájába menet látták…
Az valószínűnek tűnik, hogy amennyiben Sargeantet leváltják, azt Monza előtt lépik meg, mert az olasz pálya jó terep a bemutatkozásra, ellenben az utána következő Baku-Szingapúr kettőssel. Ugyanakkor nem Mick Schumacher lehet az egyetlen jelölt, és ha a kiszemelt nem Mercedes-motoros csapattal áll szerződésben jelenleg, Vowles-nak akkor is beszélnie kellene Wolffal. Az AMuS és Erik van Haren elismert holland újságíró ezért a Red Bull-tartalék Liam Lawson nevét is bedobta – utóbbi szerint Vowles a Red Bullhoz is elment Zabdvoortban, hogy érdeklődjön az új-zélandi felől –, jóllehet, ő is csak ideiglenes megoldást jelentene, lévén 2025-ben a csapat az Albon-Sainz kettőssel versenyez.
És akkor itt van még a Williams saját juniorja, az F2-ben versenyző Franco Colapinto is, de nem tűnik valószínűnek, hogy Vowles újoncnak adna lehetőséget. Persze őt legalább nem másnak tréningeznék, hiszen ebben a helyzetben fennáll az esély arra, hogy bárkivel is váltják le Sargeantet, jövőre máshol fog versenyezni, és más csapat profitál majd az idén a Williamsszel szerzett tapasztalataibó – Lawson esetében tulajdonképpen a Red Bullt segítenék a grove-iak, míg Mick Schumacher autóba ültetésével potenciálisan az Audit. Schumacher szerepeltetése ugyanakkor kisebb kockázatot rejtene magában ilyen szempontból, hiszen Helmut Marko szavai alapján Lawson biztosan versenyezni fog valahol jövőre, míg Schumacher esetében ez a sansz jóval kisebb.
Az autótörős múltja persze a 25 esztendős versenyző ellen van, ám két éves tapasztalata viszont mellette, a Mercedes és az Alpine – utóbbival teljesített, Jack Doohannel közös tesztjéről a hírek szerint a Williams is kért adatokat – révén pedig Vowles pontosan képben lehet arról, hogy mit várhat a hétszeres világbajnok fiától. Amennyiben Toto Wolffon és a Mercedesen múlik, alighanem már most oda lehetne adni Sargeant ülését a németnek, így már csak az a kérdés, hogy Vowles miként gondolkodik.
Charles Leclerc érthető módon csalódottan nyilatkozott a Holland Nagydíj időmérő edzése után. Ő is érzi, hogy folyton ismételni kénytelen saját magát.
Rengeteg víz lefolyt a Dunán azóta, hogy a Ferrari megnyerte az idei Monacói Nagydíjat, és a Scuderia szép lassan egyértelmű negyedik erővé esett vissza a McLaren, a Red Bull és a Mercedes mögött. Ezt mutatja a Holland Nagydíj időmérő edzése is, amelyet Carlos Sainz a 12., Charles Leclerc pedig a 6. helyen zárt (Albon kizárásával előbbi előbbre jött egy helyet), és még a monacói pilóta hátránya is 0.909 másodpercre rúgott a pole pozíciót megszerző Lando Norris mögött.
Sainz a második szabadedzés nagy részét váltóhiba miatt kihagyta, így az esős időben rendezett első és harmadik tréning miatt anélkül kellett nekivágnia az időmérőnek, hogy körözött volna a lágy gumikon, ami némileg magyarázza a teljesítményét, de Leclerc szavai alapján a Ferrari nem takarózhat ezzel.
Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Ferrari
„Sajnos ez [a valóság] – nyilatkozta az Autosportnak a monacói. – A köröm jó volt, de 9 tizeddel le vagyunk maradva sajnos, ráadásul ilyen rövid pályán. Ez sok, túl sok. De igen, csapatként tisztában vagyunk vele, hogy hiányzik a teljesítmény, és padlógázzal dolgozunk rajta. Sajnos az utóbbi néhány hónapban túl sokszor ismétlem magam, de jelenleg ez a valóság, és abszolút mindent megteszünk, hogy a lehető leggyorsabban csökkentsük a hátrányt. Remélhetőleg a lehető leghamarabb hozott fejlesztések segíteni fognak ebben.”
Leclerc a jövőbeli fejlesztések mellett abba próbált kapaszkodni, hogy talán pályaspecifikus a hátrányuk, és Zandvoortban különösen kijönnek az SF-24-es gyengeségei. „Van tervünk a felzárkózásra. Amikor ekkora különbséget látok, mert 9 tized az sok, akkor nem vagyok benne biztos, hogy a szezon végéig ez lesz a helyzet, de meglátjuk. Azt is gondolom, hogy az ehhez hasonló pályák nem fekszenek az autónknak, és a hátrányunk valószínűleg nagyobb, mint amit más pályákon fogunk látni ugyanezzel az autóval. Ma különösen szenvedtünk, de remélem, hogy Monzától kezdve jobb helyzetben leszünk.”
Max Verstappen a Holland Nagydíj időmérő edzése után Toto Wolff egy nappal korábbi kijelentéseire is reagált, reakciója pedig sok mindent elárult.
A korábbi kijelentései után talán nem is annyira meglepő nyíltsággal beszélt Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke arról, hogy a nyár folyamán egyeztetéseket folytatott Max Verstappen menedzsmentjével (az apjával Josszal, és menedzserével, Raymond Vermeulennel) a háromszoros világbajnok esetleges 2025-ös Mercedeshez szerződéséről. Az osztrák üzletember szavairól a Holland Nagydíj időmérője után természetesen a Red Bull holland pilótáját is megkérdezték, aki először úgy tett, mintha nem tudná, hogy miről van szó, és visszakérdezett, hogy „milyen találkozó?”, majd közölte, hogy „nem emlékszem”.
Ám amikor az Autosport sarokba szorította azzal, hogy akkor szerinte itt van-e az ideje annak, hogy Wolff többet ne beszéljen róla és továbblépjen, Verstappen gyorsan megvédte a Mercedes csapatfőnökét. „Nem. Mindenki azt mondhat, amit csak akar. Nagyon jól kijövök Totóval, szerintem nagyon nyitott azzal kapcsolatban, ami a csapatánál történik, nem? A versenyzői felállással és egyéb dolgokkal kapcsolatban. Úgyhogy semmi baj nincs ezzel. Eközben pedig én csak a munkámra koncentrálok. Amúgy is sok dolgunk van, úgyhogy csak erre koncentrálunk.”
Még ha meg nem is erősítette a találkozó tényét, azzal, hogy ilyen látványosan visszakozott, amikor azt sugallták neki, hogy Wolff rosszul teszi, hogy folyton a megszerzéséről beszél, Verstappen lényegében beismerő vallomást tett. Persze ettől még jövőre a Red Bullnál fog vezetni, ám szavai is mutatják, hogy egyáltalán nem zárható ki a legkorábban 2026-tól történő Mercedeshez igazolása.
Wolff elszólása
Miként arról beszámoltunk, eközben a Mercedes vezére lényegében beismerte, hogy Monzában Andrea Kimi Antonellit fogják bejelenteni Lewis Hamilton utódjaként, ám az elszólása után igyekezett visszakozni. Persze azért nem túl komolyan. „Ez mind a stratégia része, tudják. Mondtam valamit, ami talán nem úgy van. Csak a jövő héten teszünk bejelentést, szóval talán meglepetés lesz” – idézi őt az Autosport.
Ami a bejelentés idejét illeti, a csapatfőnök egyelőre ezt sem akarta egyértelműen bevallani, de azért nem is tett nagy erőfeszítéseket a cáfolatra. „Adunk magunknak egy kis időt. Nem tudom, hogy napokról vagy hetekről van szó, de végül meg fog történni a bejelentés. De [Monza] jó hely, igazán jó hely. Szép pálya, imádom az ottani embereket, aztán meglátjuk, hogy hogy élvezni fogjuk-e a pillanatot.”
Molnár Martin a legendás Donington Parkban áll rajthoz a brit Forma–4 soron következő fordulójában. A legutóbbi versenyhétvégén két összetett dobogós helyezést szerző, az újoncok pontversenyében élre álló pilóta nagy kihívás előtt áll, hiszen soha nem vezetett még ezen a nyomvonalon.
Molnár Martin a hétvégén visszatér oda, ahol áprilisban életében először állt rajthoz Forma–4-es versenyen. Az 1931-ben átadott, azóta Anglia és a világ egyik legismertebb versenypályájává váló Donington Parkban azonban ezúttal nem a National, hanem a Grand Prix-nyomvonalon csap össze a brit Forma–4 mezőnye, ami különösen nagy kihívás elé állítja a három kanyarral hosszabb vonalvezetésen a valóságban még soha nem vezető magyar pilótát.
A 16. születésnapját a verseny előtti szerdán ünneplő Martin számára a csütörtöki edzésnap – merthogy Doningtonban a péntek ezúttal is szünnap az F4-eseknek – ezért azzal telt, hogy ráérezzen a tavaszi fordulóból hiányzó kanyarokra. „Sikerült feltöltődni a rövidke szünet alatt, még a nagyszüleimnél is jártam vidéken, na és természetesen rengeteget edzettem, úgyhogy készen állok a hétvégére. Noha az első F4-es versenyemet itt teljesítettem, jelentősnek mondható a különbség, mivel ez a három kanyar a pálya három legnehezebb kanyarja. Természetesen sokat gyakoroltam a szimulátorban, de ráérezni ezeknek a kanyaroknak a trükkjeire csak a valóságban lehet. Hogy mást ne mondjak, a virtuális térben a sikánban nincs ott az a hurka alakú kerékvető, amin tökéletesen kell áthaladni, különben nem jön össze a jó köridő” – ecsetelte a nehézségeket Martin.
Donington ránézésre is gyorsan felismerhető pálya / Fotó: MGR Images
„A három kanyarból az első egy sikán, amelybe nagy tempóval érkezünk, majd kell fékezni, de nem szabad túllassítani az autót. Egy része kicsit szűk, magas a hurka kerékvető, amit el kell találni, szóval rá kell érezni erre a kanyarra. Utána a visszafordítóban lejtőn kell fékezni, a kanyarnak pedig két érintési pontja van, ami nyilván nehezebbé teszi. Figyelni kell, hogy hol érintsd a csúcspontot, majd mennyire fordulj. Aztán az utolsó ismét nehéz kanyar. A jobboldali kerekekkel a rázókövön kell fékezni, ahol nyilván kisebb a tapadás, így könnyebb blokkolni a kereket. A pálya itt is lejt, a kanyar beláthatatlan, és elég érdekes íve van. Nehéz belőni, hogy mikor forduljon az ember, majd a kijáraton nagy kormányszöggel kell kigyorsítani, és könnyen kipörög a belső kerék.”
Az újonc éllovas beszámolója alapján rögtön érthetőbbé válik, mekkora előnnyel indulnak azok, akiknek már van tapasztalata erről a helyszínről. A Virtuosi Racing magyarja a két szabadedzésen a 11. és 13. helyen zárt, ami mondhatni megfelel a várakozásoknak. „Az első két szektorban kicsi volt a különbség, jelentős hátrányt a harmadik szektorban szedtük össze. Nekem is javulnom kell szombatra és a beállításokon is változtatni fogunk, ilyen szempontból nem jön jól, hogy az időmérő lesz a következő pályára lépésünk, hiszen jó lenne kipróbálni a módosításokat. A szünnap ugyanakkor hasznos azt nézve, hogy több időnk van kielemezni a szabadedzéseket” – összegzett Martin.
Kordában tartott várakozások
Természetesen azok után, hogy Zandvoortban megszerezte a magyar autósport első dobogós helyezését FIA F4-es bajnokságban, majd Knockhillben újabb két összetett dobogós helyezést ért el – amiből az egyik egy 2. hely –, Martintól most sokan azt várhatják, hogy a folytatásban futószalagon szállítja ezeket az eredményeket. Ám mint arra Kiss Pál Tamás, a MOTAM operatív vezetője, egyben Martin coach-a és mentora rámutat, ezek túlzó elvárások lennének.
Kiss Pál Tamás és Molnár Martin Doningtonban / Fotó: MGR Images
„Próbálunk nem irreális elvárásokat támasztani Martinnal szemben, miként ő is igyekszik reálisan látni a dolgokat. Zandvoort ahhoz hasonló kakukktojás volt az idei versenynaptárban, mint amilyen a Forma–1-ben Monaco szokott lenni, Knockhill pedig a legtöbb csapatnak nagyon messze van, így aztán nem tesztelnek rajta sokat, míg Doningtonnal kapcsolatban éppen ennek ellenkezője az igaz. Ezzel együtt jó érzésekkel várom ezt a hétvégét is, mert az egy dolog, hogy Knockhillben Martin kezdettől fogva gyors volt, és rengeteget gyakorolta a pályát szimulátoron, de azon a pályán nagyon jól kell érezni az autót, a kontrollnak és az érzetnek nagyon magas szintűnek kell lennie ahhoz, hogy ott valaki gyors legyen. A zandvoorti eredmény terhet vett le a válláról és plusz löketet adott, a magabiztosság mellett pedig az autó kezelésében lépett előre a legtöbbet, és úgy ment a határon, hogy egyszer sem csúszott ki a kavicságyba.”
„Ami a várakozásokat illeti, leginkább kíváncsi vagyok, hogy az elmúlt hetek tapasztalatai után hányadán állunk visszatérve a megszokott pályákra. Összességében mind a csapat, mind Martin tapasztalatából kiindulva nagyobb hátrányban leszünk, többet kell ledolgozni, viszont közben az erőviszonyok is folyamatosan változnak, különösen az újoncok között. Knockhillben Campbell-Pilling és Martin gyakorlatilag azonos tempót mentek, míg Yuanpu Cui lassabb volt. Érdekes lesz látni, hogy egy olyan helyszínen, ahol Cui tesztelt korábban a legtöbbet, hogyan változik mindez.”
Természetesen Martin versenyzői ösztöne azt mondja, hogy mindig minden versenyen a győzelem a cél, de azt a 16 esztendős pilóta is elfogadja, hogy reális elvárásokat kell támasztania magával szemben. „Sosem jó visszavenni az elvárásokból, én sem szeretem azt mondani, hogy reálisan nézve most nem a dobogó a célunk. Nem jó ilyet mondani azok után, hogy az elmúlt két hétvégén egyaránt dobogóra álltunk, de látni kell, hogy a riválisaink rengeteget teszteltek már itt, és a legtöbben velem ellentétben mentek már a Grand Prix-nyomvonalon” – mondta a tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője.
Fotó: MGR Images
Kiss Pál Tamás célkitűzésként összetettben a top 10-es eredményeket, az újoncok között pedig a győzelmet nevezte meg. „Az elmúlt futamok dobogóit a helyén kell kezelni, mert ezek nagyon kimagasló, extrém jó eredmények újoncként, ennyire erős mezőnyben. Amennyiben sikerül a legjobb tízben lennünk, természetesen minél előrébb, és az újoncok között az élen állnunk, azzal maximálisan elégedett leszek. És persze mindig azt kell nézni, hogy mi van az adott eredmény mögött. A legfontosabb, hogy a tempó meglegyen, az pedig megesik, hogy éppen nem úgy jön ki a lépés, nem sikerül összerakni jól a szektorokat vagy az ember balszerencsés.”
Ezen a hétvégén a brit F4 mezőnye a megszokottól ellentétben nem 3, hanem 4 futamot teljesít, hiszen itt pótolják a doningtoni szezonnyitón az eső miatt törölt versenyt.
A 8. versenyhétvége menetrendje (magyar idő szerint):
Max Verstappen mérföldkőhöz érkezik hazai versenyén, de még egyszer ennyit már nem vállal be.
Max Verstappen eddig sem rejtette véka alá, hogy részben a Forma–1 által követett, neki nem minden téren tetsző irány, részben a más versenysorozatok iránti érdeklődése miatt nem akar extra hosszú F1-es pályafutást. A 200. futamát pont hazai pályán, Zandvoortban teljesítő háromszoros világbajnok a Holland Nagydíj sajtónapján pedig most elmondta, még egyszer ennyi futama nem lesz.
„Nem. Csak szépen nyugodtan – válaszolta az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján arra a felvetésre, hogy lesz-e még egyszer 200 futama. – Már túl vagyok [az F1-es pályafutásom] féltávján, ez biztos. Elképesztő utazás volt az első 200 verseny, és nem érződik 200-nak. Természetesen manapság rengeteg verseny van egy évben, úgyhogy elég gyorsan összejön ez a szám.”
Verstappennek jelenleg 2028 végégig van szerződése a Red Bull-lal, így arra a kérdésre is válaszolt, hogy annak lejárta után tervez-e a Forma–1-ben maradást. „2028 messze van. Jelenleg nem gondolkodom új szerződésen. Meg akarom nézni, hogy megy, és megvárni az új szabályokat, hogy szórakoztatók-e vagy sem. Aztán 2026-ban és 2027-ben is sok időnk lesz még eldönteni, hogy mi legyen. Mindent nyitva hagyok és eléggé könnyen veszem ezt” – felelte, egyúttal azt is világossá tette, hogy addig nem akar más versenysorozatot kipróbálni, amíg nem fejezte be az F1-es karrierjét. „Jelenleg nehéz más sorozatokat kombinálni az F1-gyel, mivel ilyen sok a verseny. Amint abbahagyom az F1-et, szeretnék mást csinálni és nyugodtabb életet élni, többet otthon lenni. Mert amikor versenyzek valahol, jó akarok lenni és nyerni akarok.”
Nemcsak a Mercedes, hanem George Russell is tehetett volna többet azért, hogy ne zárják ki a Belga Nagydíjról. A pályafutása 3. F1-es győzelmét elveszítő pilóta azonban nem akarja, hogy a jövőben csapata óvatosabb legyen.
George Russell nem a legjobb érzésekkel mehetett nyári szünetre még augusztus elején, hiszen miután remek versenyzéssel és stratégiával megnyerte a Belga Nagydíjat, 1,5 kg-mal könnyebbnek találtatott a futam utáni mérlegelésen, ami miatt a kizárás sorsásra jutott. Pályafutása harmadik győzelmét így Lewis Hamilton örökölte meg, Russell pedig azzal vigasztalódik, hogy az emlékeit már senki nem veszi el tőle. Egyúttal nem kéri arra a Mercedest, hogy a jövőben legyen óvatosabb.
A kizárással a kettős győzelmet szintén elbukó brackley-i istálló alapos vizsgálatot folytatott le a spái verseny után, ami arra jutott, hogy három tényező összejátszása eredményezte a súlyhatár alá kerülést. Az egyik az egykiállásos stratégia miatti jelentősebb gumiveszteség, a másik a padlólemez túlzott kopása az Eau Rouge-ban, a harmadik pedig Russell futam közbeni súlyvesztesége a forró pilótafülkében. Ugyanakkor a kétszeres futamgyőztes a Holland Nagydíj sajtónapján beismerte: az ő felkészülése sem volt tökéletes, mert már a rajt előtt könnyebbnek bizonyult a versenysúlyánál.
A pilóta és az autó súlya együtt számít / Fotó: LAT Images/Mercedes-AMG F1
Valószínűleg ezért is felelt nemmel arra a kérdésre, hogy a Mercedesnek ezek után a jövőben óvatosabbnak kell-e lennie a számításaival, és nagyobb ráhagyással nekivágni a versenyeknek. „Nem gondolom, hogy nagyobb ráhagyás kell, szerintem ehelyett nem voltak olyan folyamataink, amelyek az összes eshetőséget lefedik. A verseny előtt tudtam, hogy kicsit könnyebb vagyok, de már túl késő volt jelentős változást elérni anélkül, hogy eszem egy steaket vagy ilyesmi, ami valószínűleg nem a legjobb felkészülés lett volna a futamra. Utólag viszont már vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy csinálhatjuk jobban, és a jövőben jobban is fogjuk. Mint mindig, először hibázni kell, mielőtt felismered a problémát” – idézi az Autosport Russellt.
„Régóta arra sarkallom a csapatot, hogy feszegesse a határokat. Ha mindenben ráhagyással dolgozunk, soha nem zárnak ki, soha nem követsz el hibát vezetés közben, és soha nem csúszol ki. De soha nem is fogod megtudni a benned rejlő valódi potenciált. Nyilván nagyon frusztráló, hogy pont azon az egy versenyen voltunk túl könnyűek, amelyiket megnyertük, de egyáltalán nem neheztelek, mert együtt vagyunk ebben, és ez csak erősebbé tesz a jövőre nézve. 25 pontot veszítettem, de megtartottam a győztes sisakomat, és oda fogom tenni az ágyam mellé a másik két győztes sisakhoz. Az ünneplés a csapattal a futam után karrierem legjobb pillanatai voltak, úgyhogy csak a pozitívumokat viszem tovább a történtekből” – tekintett előre.
Úgy tűnik, jövőre biztosan nem a mostani négy versenyzővel fog szerepelni az F1-ben a Red Bull két csapata.
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója olyan kijelentést tett a Holland Nagydíj előtt, ami alapján a 2025-ös szezon előtt vagy aközben Daniel Ricciardo vagy Sergio Pérez nagy eséllyel távozni fog a bikás istállótól. A 81 esztendős osztrák ugyanis a Kleine Zeitung hasábjain közölte, „döntés fog születni szeptemberben” Liam Lawsonról, és a tavaly a sérült Ricciardo helyén az RB-vel bemutatkozó új-zélandi pilóta „egyértelműen az egyik autónkban fog ülni jövőre”.
Mivel Max Verstappen 2025 előtti távozásának esélye mostanra gyakorlatilag 0-ra csökkent, a Red Bull pedig megerősítette, hogy Cunoda Júki náluk fog versenyezni a következő szezonban, Daniel Ricciardo vagy Sergio Pérez lesz az, akinek nem marad hely. Mivel Pérez kirúgása már a nyári szünet előtt igen valószínűnek tűnt, hogy aztán a Red Bull nem sokkal a Belga Nagydíj után bejelentse a maradását, a mexikói elkövetkező versenyeken nyújtott teljesítménye sok mindenről dönthet. Amennyiben Pérez nem javul, ismét hamar elkezdhet alatta inogni az ülés, ebben az esetben pedig nem zárható ki, hogy jövőre Ricciardo veszi át a helyét. Eközben az is egy forgatókönyv, hogy Pérez javul, Ricciardo viszont nem bizonyít, és az ausztrált küldik el.
Lawson megnyugodhat? / Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool
Ricciardo nem készült Pérez leváltására
Amennyiben Pérezt menesztette volna a Red Bull a nyári szünetben, szinte biztosan Ricciardo ült volna át a Red Bullba. Ez végül nem történt meg, a nyolcszoros futamgyőztes pedig Zandvoortban a Sky Sports-nak elmondta, nem is nagyon számolt ezzel a forgatókönyvvel. „Nem zártam ki [Pérez lecserélésének lehetőségét], és azt gondoltam, talán valami történhet, ugyanakkor nem számítottam rá vagy reménykedtem benne. Tisztában voltam vele, hogy talán valami változik, de csak arra gondoltam, hogy csinálom tovább, amit csinálok, és ha szólnak, akkor szólnak. Végül nem szóltak, de erre is készültem mentálisan” – mondta Ricciardo, majd arról beszélt, továbbra is csak rajta múlik, hogy lesz-e helye a Forma–1-ben.
„Minden lehetőségem megvan, és ez ennek a szépsége, hogy rajtam múlik. Igen, mindig helyezek nyomást magamra, és a Red Bull részéről is megvan ez, de tudom, hogy ha jó munkát végzek, akkor lesz ülésem és lesz hol versenyeznem. Továbbra is tisztában vagyok vele, hogy a teljesítmény a legjobb barátom. És ha azt teszem, amiről tudom, hogy képes vagyok rá, akkor ez nagyon jó helyzetbe hoz ahhoz, hogy valahol a Red Bull-családon belül maradjak a következő évben. Csak erre kell koncentrálnom. Ami Liamet illeti, láttam őt, ahogyan tavaly vezette az autót, és szerintem remek munkát végzett. Megérdemel egy ülést, úgyhogy bizonyos módon örülök neki. Ha garantált ülése van jövőre, az jó, mert megérdemli. Hogy ez mit jelent rám nézve? Mint mondtam, ezt még nem igen tudni, de ha teljesítek, biztos vagyok benne, hogy találnak nekem helyet valahol.”
Az autón kell javítani
Helmut Marko az ESPN-nek közben arról beszélt, hogy a Red Bull „továbbra is hisz abban, hogy megfordíthatjuk a helyzetet és stabilabbá tehetjük” Pérezt, ehhez pedig szerinte elsősorban az autó kezelhetőségén kell javítaniuk. „Nem a legjobb dolog Max csapattársának lenni a Forma–1-ben. Checónak megvannak a maga érdemei, versenyeket nyert. Nemcsak a versenyzőkről beszélgettünk, hanem általános megbeszélés volt arról, hogy mit tehetünk a helyzet javításának érdekében. Könnyebben vezethetővé kell tennünk az autót, mert minél nehezebb azt vezetni, annál nagyobb lesz a különbség Maxhoz képest, mert ő annyira kiemelkedő tehetség. Ha az autó hátulja megcsúszik, nem emeli el a gázt, hanem csak azt mondja, »igen, kissé ideges«, míg Checo azt, hogy »nehéz vezetni«, vagy hogy »ez vezethetetlen.«”
Marko hangsúlyozta, hogy természetesen Verstappennek is jól jönne a könnyebben vezethető autó és a jobb egyensúly, szóval mindkét pilóta érdeke ez. Pérezzel kapcsolatban pedig hozzátette: „A legjobb, ha Checóval folytatjuk, a fő probléma pedig a hullámzás volt a teljesítményében. Volt néhány nagyon jó eredménye, nagyon jó teljesítménye, aztán másnap fél másodpercre volt Maxtól.”
Lewis Hamilton és Peter Bonnington páratlanul sikeres és hosszú közös időszaka a végéhez ér.
Beigazolódott, amit korábban mi is megírtunk, azaz az idei szezon után különválnak a Forma–1 történetének legsikeresebb és leghosszabb idei együtt levő pilóta-mérnök párosának útjai. Lewis Hamilton és Peter Bonnington 2013 óta dolgoznak együtt, az elmúlt 11 évben pedig 6 világbajnoki címet nyertek. Jövőre azonban külön utakon folytatják.
A Bono becenévre hallgató mérnök ugyanis nem tart Hamiltonnal a Ferrarihoz, helyette előléptetik a Mercedesnél, erősítette meg a csapat egyik szóvivője az f1.com-nak. Így 2025-től vezető versenymérnök lesz, ami nem jelenti azt, hogy nem fog közvetlenül együtt dolgozni valamelyik versenyzővel annak mérnökeként. Ez a pilóta minden bizonnyal Andrea Kimi Antonelli lesz, de egyelőre az sem zárható ki, hogy George Russell mellé helyezik. Bonington így hasonló szerepkört fog betölteni, mint Gianpiero Lambiase a Red Bullnál, aki amellett, hogy vezető versenymérnök, Max Verstappen versenymérnöke is.
Bono és Hamilton természetesen az idei szezon hátralevő részében folytatja a közös munkát, előbbi pedig a maradásával tovább nyújtja a brackley-i alakulatnál töltött időszakát, hiszen már akkor az istállónál volt, amikor azt még Hondának hívták. Hamilton előtt Michael Schumacher, illetve Jenson Button versenymérnökeként is tevékenykedett, és ő az, akinek a szájából rendszeresen hallhattuk a „Hammertime” kifejezést.
Ha egy kicsit hamarabb javult volna fel, a Mercedes már az idei szezonban is ott lehetne a vb-címért zajló csatában, ám Lewis Hamilton szerint így ez már nagy falat lesz. George Russell ugyanakkor optimista a jövőt illetően.
Miután 2022-ben és 2023-ban versenyt sem nyert, 10 futammal az idei szezon vége előtt Lewis Hamilton neve mellett már áll néhány meggyőző statisztika, például Max Verstappennel egyetemben ő nyerte a legtöbb futamot (2) a Monacói Nagydíj óta óta, az elmúlt hét futamon pedig Lando Norrisszal és Oscar Piastrival együtt a legtöbb dobogót szerző versenyzők közé tartozik négy pódiummal. A hétszeres világbajnok ennek köszönhetően 150 pontjával a 6. helyen áll az összetettben, 27 pontra a dobogótól, 49 pontra a második helyezett Norristól, és 127 pontra az élen álló Max Verstappentől.
Már a McLaren pilótájával szembeni lemaradása sem kicsi, de a Red Bull hollandjával szembeni hátránya hatalmas, ezért amikor a Belga Nagydíj után arról kérdezték, hogy az újabb győzelmével esetleg lát-e némi esélyt arra, hogy az idén a vb-címért küzdjön, igen egyértelműen felelt. „Nem, az nagy elvárás lenne. Persze ha folytatni tudjuk azt a teljesítményt, amit az elmúlt versenyeken, amelyek fantasztikusak voltak… Ha egy kicsit jobban tudnánk kezdeni a hétvégéket, akkor remélhetőleg folytatni tudjuk. A McLaren nyilván nagyon erős volt [Belgiumban], a versenyen pedig egy kicsit előrébbről indultunk, de igen, csak nyomnunk kell tovább” – idézi az F1.com a 39 esztendős pilótát.
A Mercedes ezért leginkább már 2025-re tekintgethet, hiszen az idei szezon közben elért formajavulásával jövőre papíron már semmi akadálya nem lesz annak, hogy a világbajnoki címért menjen. „Igen, abszolút, abszolút – felelte George Russell arra a felvetésre, hogy az idei év második felében ágyazhatnak meg a jövő évi bajnoki hadjáratnak. – Mindannyiunknak nehéz volt az utóbbi néhány év, amelyekben visszahoztuk az autót arra a szintre, hogy folyamatosan a győzelmekért küzdhessünk. De annyira motivált vagyok, izgatott a szezon második fele miatt, ami végső soron építkezés 2025-re. És ha megnézzük az ellenfeleket most, nincs okunk arra, hogy miért ne harcolhatnánk [a 2025-ös világbajnoki címért]. Ha a szezon Montrealban indult volna, nagyon-nagyon másként nézne ki a tabella, szóval nagyszerű lesz. A többi csapat is annyira motivált, hogy az élre kerüljön, a McLarentől kezdve a Ferrarin át magunkat is beleértve. Egészen biztos, hogy nem lesz könnyű, de remélhetőleg jót csatázhatunk jövőre.”