Szerző: Majer Dániel

  • Tovább fogyott az előnye, de éllovasként várja a szezonzárót Michelisz Norbert

    Tovább fogyott az előnye, de éllovasként várja a szezonzárót Michelisz Norbert

    A szombati első verseny után vasárnap a második futammal folytatódott és zárult a TCR World Tour kínai versenyhétvégéje Zhuzhou-ban.

    Vasárnap a fordított rajtrácsos versennyel zárult a TCR World Tour kínai állomása. A pole pozícióból Michelisz Norbert egyik csapattársa, Néstor Girolami kezdett, mellőle pedig a GOAT Racing versenyzője, Marco Butti indult. A hazaiak hőse, Ma Qing Hua a harmadik helyről azonban hamar megelőzte Buttit, míg a negyedik helyre a szombati második helyezett Esteban Guerrieri ért fel az ötös kanyarban, miközben összekoccant a TCR China éllovasával, Martin Xie-vel, ami miatt utóbbi később feladni kényszerült a futamot.

    Guerrieri a 2. körben csapattársát, Buttit megelőzve feljött a 3. helyre, majd érkezett az első biztonsági autós fázis az Audiját törött jobb első futóművel leparkoló Hu Heng miatt. Ezután a pályabírók teszetoszaságát figyelhettük, akiknek 6 körbe telt biztonságos helyre vinni a lerobbant autót. A verseny a 9. körben folytatódott, annak második felében pedig nagyrészt Girolami vezetett, Ma Qing Hua azonban az utolsó körre minden addiginál jobban felzárkózott rá, majd a 4-es kanyarban támadást indított az első helyért. A két autó összeért, majd a következő néhány kanyarban a két pilóta fej-fej mellett haladt, és végül Ma került ki győztesen a csatából, amivel megnyerte a hazai futamát.

    A dobogó legalsó fokát végül nem az utolsó körben technikai probléma miatt lelassuló Guerrieri, hanem Yann Ehrlacher szerezte meg. A 4. helyen a 10. pozícióból felzárkózó Santiago Urrutia zárt, mögötte a lelassuló Guerrieri lett az 5., Butti a 6., a 15. (!) pozícióból előretörő Rob Huff a pedig a 7. A 6. helyről rajtoló Michelisz Norbert végül a 8. helyen futott be úgy, hogy csapattársa, Mikel Azcona a végén elengedte őt. A spanyol a 9. helyen zárt, míg Thed Björké lett az utolsó pontszerző pozíció.

    Michelisz Norbert a november 14. és 17. között esedékes makaói szezonzáró előtt így továbbra is vezet az összetettben (274 ponttal), ám az előnye tovább olvadt és már csak 10 pont a második helyre előrelépő, 264 pontos Guerrieri előtt. A bajnokság 3. helyén Björk áll 255 ponttal, őt Ehrlacher (251) és Azcona (247) követi.

     

  • Az idiótázó Alonso megfenyegette riválisát – „Az ő karrierje a tét, nem az enyém”

    Az idiótázó Alonso megfenyegette riválisát – „Az ő karrierje a tét, nem az enyém”

    Nem tetszett Fernando Alonsónak, ahogyan Liam Lawson versenyzett ellene az USA Nagydíj sprintjén, amit rögtön az új-zélandi pilóta tudomására is adott. Lawson viszont nem igazán érti, hogy a kétszeres világbajnoknak mi a baja.

    Fernando Alonso és Liam Lawson valószínűleg nem lesznek egyhamar barátok, legalábbis az alapján, ahogyan a 43 esztendős veterán beszélt a Daniel Ricciardót váltó új-zélandiról. Az Aston Martin spanyolját az húzta fel, ahogyan Lawson védekezett ellene a sprinten, amikor a hátsó egyenesben támadta őt a 16. helyért. Az RB pilótája még a féktáv előtt, de már igencsak az utolsó pillanatban húzódott be a mögötte nagy sebességgel érkező Alonso elé, aki ezután végre tudta hajtani az előzést, Lawson azonban aláfordult és a kigyorsításon visszaelőzte, majd mintaszerűen védekezve ott is tartotta a kétszeres világbajnokot.

    Videón a szóban forgó eset:

    Lawson végül a 16. helyen, két pozícióval a 18.-ként végző Alonso előtt ért célba, majd a parc fermében feszült párbeszédbe elegyedett a spanyollal, aki a 22 esztendős pilóta szerint megfenyegette őt. „Azt mondta, hogy ki fog tolni velem, és azt hiszem, betartotta a szavát – utalt arra Lawson, hogy Alonso az időmérő elején rögtön megelőzte őt a bokszutcából kifelé. – Igazán dühös volt, de nem igazán tudom, hogy miért. A 16. helyért versenyeztünk, szóval nem tudom, miért volt annyira dühös. De ez van, remélhetőleg túl tudja tenni magát rajta és továbbléphetünk. [Az időmérőn] azonnal elkezdett játszmázni, de ez van, ez is a játék része, úgyhogy nem zavar. Tudom, hogy eléggé borzalmas futama volt, szóval megértem, hogy dühös, de ha bármi rosszat tettem volna, büntetést kaptam volna, szóval…”

    Amikor Lawsontól azt kérdezték, gondolta-e volna, hogy visszatérése után rögtön egy kétszeres világbajnokkal alakul ki rivalizálás, azt mondta, nem gondolja, hogy ez rivalizálás lenne, „egyszerűen csak volt egy esetünk a versenyen, most pedig továbbléphetünk.”

    Alonso nem akar felhajtást, miközben azt csinál

    Alonsótól az időmérő után megkérdezték, hogy mit mondott Lawsonnak, ő azonban nem árulta el, mondván „ez ránk tartozik.” Az Autosport kérdésére azonban azt azért elmondta, hogy ő hogyan látta az időmérő elején, illetve a sprinten történteket.

    „Az időmérőn? Hogy mi történt az időmérőn? Mivel kopott szetten voltam, nem igazán tudtam gyors kört futni, és nem akartam több időt veszíteni. Nem sokat változtatott az ő helyzetén. A sprinten viszont nagyon-nagyon keményen csatáztunk, véleményem szerint nagyon keményen küzdött a 16.-17. helyért. De semmit sem tehetünk. Amíg a két autóból az egyik elveszi a gázt, soha nem lesz baleset. Ma rajtam volt a sor. A pályán mindenki úgy viselkedik, ahogy akar, de számomra ez a mai szükségtelen volt. Mindenkinek meglehet a véleménye, nincs bajom ezzel. 24 futam van, úgyhogy valahol találkozni fogtok a szezon során” – küldött egyértelmű üzenetet Lawsonnak Alonso.

    Liam Lawson, Fernando Alonso
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ami magát az incidenst illeti, Alonso azt 2022-es ütközéséhez hasonlította, amikor ugyanebben az egyenesben ment neki még az Alpine pilótájaként Lance Strollnak. „Az egyenesben majdnem összeütköztünk 300 km/óra felett, ahogyan Lance-al két éve. Aztán ahogyan leterelt a kanyarokból kifelé.. például az első körben a 11-es után. De nem akarok nagy feneket keríteni ennek. Nincs büntetés, amikor valaki elemeli a gázt a 16-os/17-es kanyarban. Valószínűleg ez volt a legmeglepőbb.”

    Alonso a spanyol DAZN tévécsatornának még hozzátette: „Talán túl sok akció volt ez Lawsontól, akinek hat futama van bizonyítani. Nem gondolom, hogy ez a legjobb módja, de az ő karrierje a tét, nem az enyém.”

    Ritka apróság jelentett nagyon sokat Norrisnak, aki emiatt (is) győzhette le Verstappent

  • Ritka apróság jelentett nagyon sokat Norrisnak, aki emiatt (is) győzhette le Verstappent

    Ritka apróság jelentett nagyon sokat Norrisnak, aki emiatt (is) győzhette le Verstappent

    Lando Norris nemcsak George Russell hibájának, hanem saját magának és versenymérnökének is köszönheti, hogy megszerezte a pole-t az USA Nagydíjra egy olyan körrel, amelynél elmondása szerint később sem tudott volna jobbat.

    Miután a sprintidőmérőn csak a 4. időt ért el, majd a sprinten a túlzott gumikopásnak köszönhetően az utolsó körben elbukta a 2. helyet, meglepetésre Lando Norris szerezte meg a pole pozíciót az USA Nagydíjra. Ehhez persze alighanem kellett az, hogy George Russell a Q3 végén a falba tegye a Mercedest és a dupla sárga zászló miatt senki se tudjon javítani az idején, hiszen az első szektor alapján Max Verstappennek jó esélye volt megdönteni Norris körét, míg a McLaren britje már ekkor jelentős hátrányba (több mint 2 tized) került a címvédővel szemben. Ám másra is szükség volt mind Norristól, mind a versenymérnökétől.

    Lando Norris, McLaren
    Az időmérő előtt nem úgy tűnt, hogy Norris eséllyel pályázhat a pole-ra / Fotó: McLaren

    A Q1-ben csak a 10., a Q2-ben pedig a 3. időt autózó Norris ráadásul utólag elmondta, már az utolsó próbálkozása előtt úgy érezte, hogy nem fog tudni gyorsulni, mivel mindent kihozott az autójából az első körben. „Karrierem legjobbja, nagyon jó kör volt. Túl magasra is tettem vele a lécet, mert a második körömben arra gondoltam, hogy »Srácok, nem hiszem, hogy fogok tudni javulni.« Mindent kihoztam az autóból. Elég sokat változtattunk a sprint után, amivel egyértelműen előreléptünk, de így is sokat küszködtem” – ecsetelte.

    „Ezért tudtam, hogy kicsit több kockázatot kell vállalnom és bele kell tennem azt a kis extrát, amitől ezután tökéletesen összeállt minden. Ugyanakkor ezt a kört egyértelműen nem tudtam volna megismételni, ezért nagyon boldog vagyok, mert tényleg nem számítottam erre.”

    Hogy mennyit kockáztatott Norris, azt jól mutatja, hogy fél másodpercet gyorsult a Q2-es idejéhez képest, míg Verstappen két tizedet, a végül a 3. rajtkockát megszerző Carlos Sainz pedig kevesebb, mint 2 tizedet.

    „Egy kicsit mindenhol – felelte Norris arra a kérdésre, hogy a pálya mely részein javult a korábbiakhoz képest. – A Red Bullokhoz képest különösen a gyors kanyarokban szenvedtünk, Max extrém gyors volt az első szektorban, úgyhogy kordában tartani ezt jó kezdet volt. Aztán ott volt az utolsó szektor a 12-estől a 16-os kanyarig, aminek ha az egyik része rosszul sikerül, az egész körnek gyorsan annyi lesz. Egyszerűen csak mindent összeraktam, ami valószínűleg az egész hétvégén először és utoljára sikerült. Egyszerűen csak tökéletesen összeállt. Nagyon-nagyon jó kör volt, alighanem karrierem legjobbja.”

    A pillanat, amikor biztossá vált, hogy megvan Norris 4. pole-ja az elmúlt 5 futamból:

    Ritka esemény is segített

    Norris elárulta azt is, hogy versenymérnöke, Will Joseph közvetítésbe is bejátszott bátorításának is volt szerepe a jó teljesítményében. „Bízz az autóban, ne terheld túl egyszerre (ne fékezz és kanyarodj túl nagy mértékben ugyanakkor), a köridő jönni fog” – mondta a versenymérnök a Q3 elején, amiben semmi különleges nincs, ám Norris elmondta, „nagyon ritka”, hogy mérnöke ilyesmit közöl vele.

    „Tudja, hogy normál esetben nem szeretem az ilyesmit – mutatott rá az okra. – Csak azért mondta, mert a Q2 után megjegyeztem, hogy egyáltalán nincs meg a magabiztosságom az autóban. Mindenhol pattogott, és hiányzott az önbizalmam ahhoz, hogy jó kört rakjak össze. Küszködtem az 1-es és a 12-es kanyarban, de nagyjából azért ott voltunk, így leginkább az volt a fontos, hogy összerakjak egy jó kört, úgyhogy ezt tettem. Hogy ez Will megjegyzése miatt volt vagy sem, arra valószínűleg nemmel válaszolnék, máskülönben túlságosan nagy lesz az egója. De valószínűleg kellett egy kis [bátorítás], mert nagyon szenvedtem az autóval, és ezen a hétvégén kicsit le vagyunk maradva. Egy kis bátorítás olykor nem árt.”

    Persze a pole pozícióért nem jár pont, Norrisnak pedig égető szüksége lenne egy győzelemre, hiszen a sprinten 52-ről 54 pontra nőtt a hátránya Max Verstappennel szemben. A 19 kör alatt ugyanakkor sikerült annyira elkoptatnia a közepes keverékű gumikat, hogy az utolsó előtti körben mindkét Ferrari ráesett a nyakára, az egyikük (Sainz) pedig meg is előzte.

    „Eléggé – felelte Norris arra a kérdésre, mennyire aggódnak a gumikopás miatt az 56 körös versenyen. – Nem akarom megismételni [ami a sprinten történt], úgyhogy meglátjuk. Viszont nem hiszem, hogy olyan rossz volt, mint amilyennek tűnt, és bizonyos események vezettek ehhez. Elég sokat javítottunk az autón, míg pénteken a pole közelében sem voltunk. Egy kicsit továbbra is le vagyunk maradva, de jó helyzetben vagyunk. Hasonló a tempónk, mint Maxnak, a Ferrariktól és a Mercedesektől viszont többre számítottam. Talán ők a hétvége korábbi részében többet ki tudtak hozni az autóból, mi pedig nagyobbat tudtunk előrelépni a sprint és az időmérő között. De nehéz verseny lesz, a Ferrari jól kezelte a gumikat a sprinten, Max pedig Max. Mindig is azt mondtam, hogy Max az Max, úgyhogy ő gyors lesz. Izgatott vagyok, jó csata lesz, valószínűleg látványos is.”

    Hamilton nagylelkű felajánlást tett a borzasztó időmérő után, de a Mercedes nem fog élni vele

  • Hamilton nagylelkű felajánlást tett a borzasztó időmérő után, de a Mercedes nem fog élni vele

    Hamilton nagylelkű felajánlást tett a borzasztó időmérő után, de a Mercedes nem fog élni vele

    A Mercedes jelentősen visszaesett az USA Nagydíj időmérő edzésére, ráadásul nemcsak a tempó hiánya, hanem George Russell új fejlesztéseket kukázó balesete is sújtja őket.

    Miután a pénteki sprintidőmérőn még a sprint pole pozíciójáért harcolt, szombaton ettől már nagyon messze volt a Mercedes, és az USA Nagydíj kvalifikációján csak a 6. (George Russell) és a 19. helyet (Lewis Hamilton) szerezte meg. A hétszeres világbajnok ráadásul már a Q1-ben búcsúzott, ami legutóbb az idei Kínai Nagydíjon esett meg vele (akkor 18. lett), miközben a mostani az eddigi legrosszabb időmérős eredménye ebben az évben. George Russell ezzel szemben eljutott a Q3-ig, ám ott összetörte az autóját, amivel kukázta az Austinba elvitt fejlesztéseket.

    A Q1-ben Hamilton és Russell is utolsó mért körével volt kénytelen bebiztosítani a továbbjutását, ami csak utóbbinak sikerült, miközben Hamilton a második szektorban hibázott és fél másodpercet kapott a csapattársától, végül pedig csak Csou Kuan-jünél tudott jobb időt elérni. Az időmérő után a 39 esztendős pilóta elmondta, hogy gondjai már a sprint felvezető körében elkezdődtek (amikor furcsa hangot jelentett az autó eleje felől, de a Mercedes akkor az adatokban nem látott semmit), és bár a csapat megtalálta a probléma forrását az időmérő előtt, az autójának egyensúlya csapnivaló volt a kvalifikáción.

    Hamilton Q1-es búcsúja (Austinban az eddigi 11 itteni szerepléséből még soha nem indult az 5.-nél rosszabb helyről):

    „Eléggé borzasztó volt. Pénteken az autó nagyszerűnek érződött, úgyhogy nyilván igazán optimista voltam a mai nappal kapcsolatban. [A sprinten] valami elromlott az első felfüggesztésben, szó szerint ahogy elindultunk a felvezető körre, és a verseny alatt azzal kellett küzdenem. Rájöttek, hogy mi az, újjáépítették az autó elejét, de az időmérőn egy nagy zűrzavarnak érződött” – nyilatkozta Hamilton, aki a Sky Sports-nak elmondta: „Valószínűleg a bokszutcából kellene rajtolnunk, mert máskülönben sehová nem fogok eljutni onnan, ahol vagyok. Nagyon következetlen volt az egyensúly és nem volt tapadás.”

    Hamilton egy helyet egyébként nyerne, mivel Liam Lawson 60 helyes rajtbüntetéssel néz szembe, de így is csupán a 18. helyről indulhatna, így valószínűbb a bokszutcai rajt.

    Oda az új fejlesztési csomag fele

    A Mercedes eközben nem csak világbajnokának helyzete miatt néz szembe nehéz USA Nagydíjjal, hanem amiatt is, mert az új fejlesztési csomag egy részét Russell a Q3 végén sikeresen kukázta, amikor nekiment a falnak. Lévén az új elemekből csak annyi készült el, hogy mindkét pilótának mindenből legyen egy, Russell összetört alkatrészeit nem fogják tudni pótolni a futam előtt, így minden bizonnyal vissza kell váltani a korábbi specifikációra.

    Normál esetben ez automatikusan bokszutcai rajtot érne, ám a sprinthétvégén más szabályok vannak érvényben, így a Mercedes büntetlenül cserélhet akkor, ha valóban az a csere oka, hogy ugyanabból a specifikációból nem áll rendelkezésre több, illetve a felhelyezett specifikációt már használták legalább egy időmérőn vagy versenyen.

    A baleset:

    Russell az időmérő után elárulta, hogy a balesete miatt Hamilton felajánlotta, hogy az autójáról tegyék át az új fejlesztéseket Russellére, de ezzel nem fognak élni. „Jelenleg az új elemek miatt aggódunk. Vissza kell térnünk a korábbi specifikációhoz. Lewis kedvesen felajánlotta az ő elemeit, de nem fogunk cserélni. Nem tudom, hogy mi lesz, de jelenleg emiatt aggódunk a legjobban” – mondta a Mercedes fiatalabbik britje.

    Hogy miért nem lesz csere, arra az Autosport szerint az a magyarázat, hogy túl nagy munka lenne Hamilton és Russell autóját is újjáépíteni.

    Russell sem érti

    Ami a Mercedes péntekről szombatra eltűnő tempóját illeti, arra Russellnek sincs magyarázata, ugyanakkor nem újkeletű problémáról van szó. „A szezon során az autó bármikor a megfelelő tartományba kerül, pole pozíciókért és győzelmekért harcolunk. Pénteken mindketten harcban voltunk a pole-ért, ma pedig majdnem mindketten kiestünk a Q1-ben (Russell azért messze volt ettől, hiszen a 4. helyen jutott tovább, 6 tizedre az első kieső helytől – a szerk.). Igazán nyomtam neki az utolsó körben, végül pedig olyan teljesítményt akartam kisajtolni az autóból, amit nem lehetett, ennek pedig megfizettem az árát. Egyszerűen csak csalódott vagyok magam miatt, mert mindenki olyan keményen dolgozott a fejlesztéseken, és ez most megy a kukába.”

    „Nincsenek válaszaink, mert folyton ebben a helyzetben találjuk magunkat. Arról van szó, hogy az autó miként használja a gumikat. A hőmérsékletekről, apró változtatásokról, a szélről. Egész szezonban ez megy, a régi és az új fejlesztésekkel is. Vagy ott vagyunk az elejében, vagy 5-6 tizeddel le vagyunk maradva” – összegezte a csapat helyzetét.

    Kivételezni fognak az Audival az F1 új korszakának kezdetén

  • Norris némi szerencsével legyőzte Verstappent, Hamilton az utolsó előtti lett az időmérőn

    Norris némi szerencsével legyőzte Verstappent, Hamilton az utolsó előtti lett az időmérőn

    Max Verstappen volt a nagy esélyes, de végül Lando Norrisé lett az USA Nagydíj pole pozíciója, miután George Russell balesete miatt csonka lett az időmérő edzés utolsó szakasza. 

    Helyi idő szerint szombaton délután 5 órakor minden visszatért az idény nagy részében megszokott kerékvágásba, és kezdetét vette az USA Nagydíj időmérő edzése. A pénteki sprintidőmérővel ellentétben itt már a Q1-ben és Q2-ben felkerültek a lágy abroncsok, a sprint után pedig mindenki nyomott egy resetet, hiszen lehetett állítani az autókon. Ezt az Aston Martin például nemhogy megtette, hanem jelentős változtatásokat eszközölt, miközben az új fejlesztéseket fent hagyta, míg a Saubernek már azért is versenyt kellett futnia az idővel, hogy elkészüljön Valtteri Bottas sprinten lángra kapó autójának javításával a Q1-re.

    Vizsgálták Norrist az austini sprint után, de végül nem kapott büntetést (Frissítve)

    Miután az élmezőny minden tagja teljesített egy mért kört, Verstappen állt az élre, de a sorrend nem volt reprezentatívnak mondható, mert a legtöbben használt gumikon kezdtek. Az viszont már mérvadónak bizonyult, hogy 5 és fél perccel a vége előtt a két Ferrari közül csak az egyik (Leclerc) tudta megelőzni az időközben Verstappennél is gyorsabban körbeérő Pierre Gasly-t, Lando Norris pedig közvetlenül ezután csak a 4. helyre lépett fel.

    Az első tízben ekkor Leclerc, Gasly, Sainz, Norris, Verstappen, Hülkenberg, Lawson, Piastri, Ocon, Pérez volt a sorrend, Russell és Hamilton pedig a kiesőzónában tanyázott, de aztán mindketten repesztettek egy kört friss lágy gumin. Csakhogy azon csupán Russell katapultálta magát az élmezőnybe, míg Hamilton a 16. időt érte el, végül pedig a 19., azaz utolsó előtti helyre csúszott vissza, és csak Csou Kuan-jüt előzte meg.

    Az első helyen a szintén javító Verstappen zárta a Q1-et Leclerc, Lawson, Russell és Gasly előtt, míg a kiesőzónában Albon, Colapinto, Bottas, Hamilton és Csou volt a sorrend. Hamilton körét utólag egyébként törölték a 12-es kanyar kiszélesítése miatt, de ha nem teszik, az sem változtatott volna semmin.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakasz elején Verstappen és a Ferrarik használt gumikon mentek ki, míg a McLarenek új lágy szettet kaptak, így nem meglepő, hogy az első etap után Lando Norris állt az élen 1:32.851-gyel. Két tizeddel mögötte azonban Verstappen volt a második 5 ezreddel előzve Piastrit, akit Russell, Gasly, Sainz, Pérez, Hülkenberg, Magnussen és Cunoda követett az első tízben. Charles Leclerc csak a 14. helyen szerénykedett, míg az erőforrás-elemek cseréje miatt 60 helyes rajtbüntetést kapó Liam Lawson ebben a szakaszban már nem teljesített mért kört, helyette csapattársát igyekezett szélárnyékkal segíteni a hátsó egyenesben.

    A hajrára Lando Norrist kivéve mindenki kijött és az eddig használt gumit nyüstölők is megkapták az új lágy szettjüket. Verstappen érkezett elsőként és 1:32.584-gyel átvette a vezetést, majd Leclerc is körbeért és felugrott a 3. helyre. Ezután Sergio Pérez sorolt be mögé 4.-nek, Sainz pedig még csapattársánál is jobbat ment és átvette a 2. pozíciót.

    Pérez mögött Piastri, Russell, Gasly, Alonso és Magnussen jutottak még tovább a Q3-ba, míg Cunoda, Hülkenberg, Ocon, Stroll és Lawson ebben a sorrendben búcsúztak. A Haas német pilótájának kiesése a hétvége eddigi alakulásának fényében meglepetés, ám mivel már az első kanyart elrontotta az utolsó körében, teljességgel érhető.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    A korábbi spórolás eredményeként a harmadik szakaszban már nem kellett gumit spórolnia az élmezőnyből senkinek, így rögtön egymásnak ronthattak a pole pozíció várományosai. Lando Norris jött elsőnek és 1:32.330-cal erős időt futott, amire némi meglepetésre Max Verstappennek sem volt válasza. A holland végül 0,031 másodperccel maradt el a McLarentől és az ideiglenes második helyet szerezte meg, míg Norristól már több mint 3 tizedre Sainz iratkozott fel a 3. pozícióba. Leclerc a 4., Piastri az 5., Russell pedig a 6. helyen állt az első próbálkozások után, Pérez pedig a sor végén szerénykedett, miután törölték a 8. helyre elegendő idejét.

    Az utolsó körök során Verstappen már Norris előtt haladt, az első szektorban pedig abszolút legjobb időt repesztett, miközben a McLaren britje nem javított. A holland versenyző pechére ugyanakkor nem ő volt a legelőrébb a mért kört futók közül, amire a 2021-es Monacói Nagydíjhoz hasonlóan ráfázott, George Russell ugyanis eldobta és falba állította a Mercedest az utolsó előtti kanyarban. Így aztán senki nem javított és maradt az első mért körök során kialakult sorrend (az egy szett gumival rendelkező Alonso időközben bejött a 8. helyre Magnussen és Pérez elé), azaz Norrisé lett a pole Verstappen és Sainz előtt.

    Az USA Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Vizsgálták Norrist az austini sprint után, de végül nem kapott büntetést (Frissítve)

    Vizsgálták Norrist az austini sprint után, de végül nem kapott büntetést (Frissítve)

    Alighogy véget ért az USA Nagydíj sprintje, a Max Verstappen és Carlos Sainz mögött a 3. helyet megszerző Lando Norrist vizsgálat alá vonták az FIA felügyelői, amiért az utolsó körben „szeszélyesen” vezetett. Arról a manőverről van szó, amellyel Norris a 15-ös kanyarban levédte Charles Leclerc korábban George Russell ellen már sikerrel alkalmazott bevetődős támadását, aminek következtében a monacói pilóta kis híján elveszítette az uralmat az autója fölött. Norris már egy 5 másodperces büntetéssel is elveszíthette volna a dobogót és visszacsúszott volna a 4. helyre Charles Leclerc mögé, de végül nem büntették.

    Az FIA felügyelői azt az indoklást tették közé a vizsgálat után, hogy az adatok és videós bizonyítékok alapján nem történt jelentős irányváltás fékezés alatt, Norris manővere pedig szabályos védekezési manővernek minősül.

    A szóban forgó manőver:

  • Hatalmas csatákat és sima Verstappen-győzelmet hozott az USA Nagydíj sprintje

    Hatalmas csatákat és sima Verstappen-győzelmet hozott az USA Nagydíj sprintje

    Max Verstappen kontrollált versenyzéssel, simán nyerte az USA Nagydíj sprintjét, mögötte azonban számos parázs csatát láthattunk. A 4. helyről a rajtnál a 2. pozícióba felzárkózó Lando Norris az utolsó körben bukta el a második helyet.

    Az idei negyedik sprintfutamra került sor a hatból az USA Nagydíj hétvégéjén. Austinban Max Verstappen várhatta a pole pozícióból a lámpák kialvását, miután a sprintidőmérő végén elcsente a pole-t George Russelltől. Ugyanakkor nem csak Russellnek és Verstappennek, hanem Lewis Hamiltonnak és Lando Norrisnak is abszolút reális esélye volt az első helyre, csak mindketten belehibáztak az utolsó körükbe.

    Verstappen és Russell mögött Leclerc, Norris, Sainz, Hülkenberg, Hamilton, Magnussen, Cunoda és Colapinto volt az első tíz helyezett sorrendje a rajt előtt, míg Sergio Pérez csupán a 11., Oscar Piastri pedig csak a 16. helyről kezdhetett. Egy pilóta, név szerint a mindössze 18.-ként záró Alex Albon a bokszutcából rajtolt, mivel a Williams jelentős beállítás-változtatásokat hajtott végre az autóján, és bevallottan tesztként fogta fel a sprintet a rendes időmérőre és a vasárnapi versenyre.

    A 19 körös száguldás legnagyobb kérdése a győztes kilétén túl természetesen az volt, hogy Lando Norris képes lesz-e faragni 52 pontos hátrányán az összetettben továbbra is vezető Max Verstappenhez képest. Lévén a maival együtt már csak 3 sprint és 6 nagydíj van hátra a szezonból, a McLaren versenyzőjének minden egyes alkalmat égetően fontos lenne kihasználnia a lemaradásának csökkentésére.

    Norris nagy rajtja:

    A rajtnál Verstappen megtartotta az első helyet, a 4. helyről induló Norris azonban a belső íven Leclerc és Russell mellett is elslisszolt, azaz feljött a második helyre. Leclerc ezután még az első körben bevetődött Russell mellé a 12-es kanyarban, majd kanyarokon át csatázott vele, de egyelőre Mercedes maradt előrébb. Az 1. kör végén Verstappen, Norris, Russell, Leclerc, Sainz, Hamilton, Magnussen, Cunoda, Hülkenberg, Pérez volt az első tíz sorrendje.

    A 2. körben folytatódtak a csaták: Sainz támadta DRS-sel a hátsó szárnyát szintén nyitó Leclerc-t a hátsó egyenesben, majd a 15-ös kanyarban bevetődött a csapattársa mellé, de a monacói aláfordult és megtartotta a 4. helyet. Aztán ugyanezt eljátszották a 3. kör elején az egyes kanyarban is, de Leclerc megint visszajött, majd jelezte a csapatnak, hogy talán az előttük haladókat kellene utolérni. Magyarul: szóljatok Carlosnak, hogy hagyjon békén!

    Sainz azonban nem szállt le a csapattársról és a 4. körben ismét a 12-es kanyarban próbálkozott, hogy ismét előzzön, Leclerc pedig ismét visszabújjon a belső íven. Az 5. körben azonban már nem volt menekvés Leclerc-nek, Sainz a 15-ösben bevetődött mellé, majd szépen kiterelte őt a bukótérbe, hogy aztán a gyors jobbosban külső íven gyorsabban kanyarodva elöl maradjon. Az élen Verstappen eközben 4 kör alatt tudta 1 másodpercnél jobban leszakítani Norrist, akire viszont DRS-távolságon belülre zárkózott Russell.

    Sainz nem hagyta annyiban, és végül lenyomta Leclerc-t:

    A Mercedes versenyzője a 6. körben intézte első támadását Norris ellen a 12-es kanyarban, de nem tudta visszaszerezni az elveszített 2. rajthelyet, viszont Verstappennek nagy szívességet tett, hiszen a holland hirtelen több mint 2 másodperces előnybe került. Második attak egyelőre nem érkezett Russelltől, helyette Norris lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, és elkezdte csökkenteni a hátrányát Verstappen mögött.

    A 9. körre kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy Russell és a két Ferrari kicsekkolt a második helyért zajló csatából, egymással viszont még elég jól elbíbelődtek. Olyannyira, hogy Sainz Russellt meglepve eljátszotta a Mercedes pilótájával ugyanazt, amit azelőtt Leclerc-rel, és a 15-ös kanyarban bevetődve átvette a 3. helyet. Ezután nem kellett sokat várni – egy kört –, hogy Leclerc is megcsinálja ugyanott ugyanazt, miközben Russell azt jelentette a rádióban, hogy a bal első gumija teljesen elkészült.

    Aki abban reménykedett, hogy a Verstappenhez körönként hajszálnyival közelebb kerülő Norris a sprint végére DRS-távolságon belülre kerül, és legalább láthatunk egy csatát az első helyért, annak csalódnia kellett, a holland ugyanis egyszer csak újfent elkezdett elszakadni, majd ismét 2 másodperc fölé tornázta a különbséget, míg Norrishoz Sainz nem tudott elég közel kerülni az előzési kísérlethez.

    Sainz előzése Russell ellen:

    A táv utolsó harmadára fordulva Cunoda és Piastri öldöklő csatáját élvezhettük a 10., azaz a sprinten még nem pontszerző helyért úgy, hogy az ausztrál korábban 5 másodperces büntetést kapott leszorításért, amit a versenyidejéhez adtak hozzá. A McLaren kétszeres futamgyőztese végül a 16. kör elején előzött, de a tőle közel 5 másodpercre levő Pérez utolérésére már nem volt esélye.

    Ekkor úgy tűnt, a hajrában legfeljebb a két Ferrari között lehet meccs, de hirtelen Norris tempója nagyon visszaesett, Sainz és Leclerc pedig valósággal ráesett a britre, aki az első támadási kísérletnél kapitulált, és az első kanyart elfékezve átadta a második helyet a spanyolnak. Ezután a hátsó egyenesben DRS-sel még visszatámadhatott volna, ám ott is hibázott, majd a 15-ös kanyarban legalább levédekezte Leclerc-t, aki ettől kis híján megforgott.

    Verstappen végül tükörsimán, közel 4 másodperces előnnyel nyert Sainz és Norris előtt, amivel 52-ről 54 pontra növelte az előnyét az összetettben utóbbi előtt. Hogy a végére is maradjon még egy kis látványosság, arról az utolsó helyen célba érő Valtteri Bottas Sauberje gondoskodott azzal, hogy a finn kigyulladt jobb hátsó fékkel volt kénytelen leparkolni azt a levezető körben.

    Az USA Nagydíj sprintjének végeredménye:

  • Verstappen után Ricciardo volt főnöke is beismerte, hogy nem kezelték jól pilótájuk távozását

    Verstappen után Ricciardo volt főnöke is beismerte, hogy nem kezelték jól pilótájuk távozását

    Laurent Mekies, az RB csapatfőnöke nem boldog amiatt, ahogyan Daniel Ricciardo távozását kezelték a Szingapúri Nagydíjon, és ha visszamehetne az időben, már másképp cselekedne.

    Miként azzal több cikkben is foglalkoztunk a Szingapúri Nagydíj alatt és után, a Red Bull kívülről nézve igencsak dicstelen módon búcsúztatta el a Liam Lawsonra leváltott Daniel Ricciardót. Azaz pontosabban nem búcsúztatta el, és pont ez az, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, hiszen az ausztrál pilóta már utánpótlás évei során az energiaitalosok támogatását élvezte, összesen pedig hét teljes és két csonka szezont húzott le a Red Bull valamelyik csapatában, amelyek során 8 győzelmet szerzett.

    Lehetett volna szebben is – Ricciardo nem ezt érdemelte a Red Bulltól

    Noha David Coulthard az Eddie Jordannel közös podcastjában kissé más megvilágításba helyezte a történteket – azt mondta, tudomása szerint Ricciardónak meglett volna a lehetősége tudatni a világgal, hogy a szingapúri az utolsó futama, csak nem akarta ezt megtenni, mert az utolsó pillanatig reménykedhetett a folytatásban –, Max Verstappen USA Nagydíjon tett nyilatkozata ismét csak arra utal, hogy a Red Bull a ludas abban, hogy Ricciardótól nem köszöntek el megfelelően (az is sokatmondó, hogy az ausztrál pilóta a hír hivatalossá válása után semmilyen platformon nem mondott köszönetet a Red Bullnak).

    Austinban pedig Laurent Mekies, az RB csapatfőnöke is elismerte, hogy nem így kellett volna intézniük a dolgokat. „Nem vagyunk boldogok amiatt, ahogyan végül kezeltük ezt, és természetesen nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy végezhettünk volna jobb munkát ezzel, és végeznünk is kellett volna – nyilatkozta az F1 TV-nek. – Daniel és mi rendszeresen beszéltünk, majd úgy vágtunk neki annak a hétvégének, hogy mindketten tudtuk, hogy mi a helyzet. Több ok miatt úgy döntöttünk, hogy úgy vágunk neki Szingapúrnak, hogy megpróbáljuk nem nyilvánosságra hozni ezt, de a hétvége során nagyon-nagyon gyorsan kiderült, hogy sajnos nem ez volt a helyes döntés.”

    Daniel Ricciardo, Laurent Mekies
    Laurent Mekies és Ricciardo Szingapúrban / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mekies azzal igyekezett vigasztalódni, hogy miután Szingapúrban hivatalos bejelentés nélkül is nyilvánvalóvá vált, hogy Ricciardót kiteszi a Red Bull, az RB csapata és a drukkerek elbúcsúztatták az ausztrált. „Ha újra megtehetnénk, egyértelműen máshogy cselekednénk, de szeretném azt gondolni, hogy abból, amit Szingapúrban láttunk, a szurkolók és a paddock reakciójából, hihetetlen, hogy így vagy úgy, de ez a rengeteg szeretet és támogatás így is megérkezett, még ha nem is volt hivatalos, a klasszikus értelemben vett búcsú. Úgy éreztük, hogy a szurkolók megtalálták a módját [hogy elköszönjenek], mi pedig mindannyian imádjuk Danielt, aki ott bizonyította, hogy nagyobb a Forma–1-nél.”

    Az ugyanakkor továbbra sem derült ki, hogy mi miatt nem kommunikálták vagy kommunikálhatták Ricciardo távozását már Szingapúrban.

    Hol versenyez legközelebb Daniel Ricciardo? Lehetőségek egész sora az ausztrál előtt

  • Itt a magyarázat, miért kizárt, hogy csalt a Red Bull a hasmagasággal

    Itt a magyarázat, miért kizárt, hogy csalt a Red Bull a hasmagasággal

    Mark Hughes elismert F1-es szakíró igencsak meggyőző magyarázattal állt elő azzal kapcsolatban, hogy a Red Bull miért nem csalhatott korábban a többi csapatétól eltérő helyen levő hasmagasság-állító szerkezetével.

    Mint arról mi is beszámoltunk, az USA Nagydíj előtt az energiaitalos istálló több riválisa is azzal a gyanúval fordult az FIA-hoz, hogy mivel a Red Bull a pilótafülkéből is tudja állítani autójának elülső hasmagasságát (egészen pontosan az úgynevezett teástálca magasságát), felmerülhet, hogy ezt az időmérő és a verseny közötti parc fermé alatt elvégzett javítások során feltűnés nélkül is megteszi. Mivel ilyenkor az első szárny dőlésszögét kivéve tilos változtatni az autó aerodinamikai konfigurációján, ezzel súlyos szabálysértést követne el.

    Az ügy azóta odáig jutott, hogy az FIA változtatásokat eszközölt az ellenőrzési folyamataiban és leplombálta a Red Bull állító szerkezetét az USA Nagydíjon, miközben a bikás csapat beleegyezett, hogy a Brazil Nagydíjra igyekszik változtatni az autójának ezen részén, hogy a jövőben fel se merülhessen a szabályszegés gyanúja. A riválisok, élükön Zak Brownnal, a McLaren ügyvezető igazgatójával azonban további válaszokat követelnek, és azt várják, hogy az FIA kiderítse, az eddigi futamokon a Red Bull tilosban járt-e.

    Az FIA nem tudja bizonyítani a csalást a Red Bullnál, a McLaren viszont nem éri be ennyivel

    Ezt azonban az FIA nem tudja bizonyítani, mivel nincsenek meg az eszközei ahhoz, hogy visszamenőleg ellenőrizzen (a zártláncú kamerarendszer képeiből állítólag nem lehet megmondani, hogy történt-e ilyen állítás vagy sem), a józan gondolkodás ugyanakkor azt mondatja, hogy eléggé elképzelhetetlen, hogy ilyesmi megtörtént. Miként azt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sports-nak hosszasan ecsetelte, ahhoz, hogy hozzá lehessen férni a hasmagasságot a pilótafülkéből állító szerkezethez, jelentős mértékben le kell bontani a pilótafülke elülső részét.

    Mindez persze még nem zárja ki, hogy a Red Bull trükközhetett, hiszen az időmérő és verseny között bizonyos módosításokat (például pedálállítás a pilóta kényelmének növelésére), illetve javításokat az FIA felügyelete mellett lehet eszközölni. Erre mutatott rá Zak Brown is, arról viszont nem beszélt, hogy a hasmagasság-állítást nem lehet csak úgy, egy gyors mozdulattal elvégezni.

    Ezt fejtette ki Mark Hughes a Motor Sport Magazine hasábjain, rávilágítva arra, hogy gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy ilyen műveletet úgy kivitelezzen a Red Bull, hogy a jelenlévő ellenőrnek az ne tűnjön fel. Hughes onnan indít, hogy először is hiába csak milliméterekről beszélünk, egy csapat jelentős előnyhöz juthatna azzal, ha más hasmagassággal futtathatná az autóit az időmérőn és a versenyen, mert így előbbin a lehető legjobban leengedhetné a hasmagasságot, ami az egész padlólemez hatékonyságát nagy mértékben növelhetné. Ezzel szemben a szabályosság keretein belül maradva értelemszerűen ráhagyással kell dolgozni, különben a futamon a nehezebb autó túl alacsonyra kerül, és túlzottan elkoptatja a padlólemezt, ami azonnali kizáráshoz vezet.

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen megszerezte a pole-t az austini sprintre, úgyhogy eddig nem úgy tűnik, hogy megzavarta a Red Bullt a hasmagasság-állítós huzavona / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Szóval nagyon is lenne értelme az ilyen trükközésnek, aminek a lehetőségét erősíti, hogy a többi csapattal ellentétben a Red Bullon két helyen lehet változtatni a padlólemez elülső részének magasságán. Van egyszer a hagyományos szerkezet, ami az autó aljáról elérhető, és amit a többi istálló is használ például a szabadedzések alatt. A Red Bull azonban használ még egy állítót, ami a pilótafülkéből, pontosabban az annak elején levő panelen keresztül elérhető. Hughes elmondása szerint ezt arra használják, hogy új padlólemez felhelyezése esetén még jobban tudják finomhangolni azt, mint amennyire a külső állítóval lehet.

    Ahhoz, hogy ezt megtegyék, le kell venni az orrkúpot, a pilótafülke tetején levő takarópanelt, illetve a pedálok saroktámasztóját, majd – és ez a lényeges rész –, egy szerelőnek fejjel előre be kell bújnia a vezetőülés felől a pilótafülkébe, míg egy másik az orrkúp fölött állva, kezében az állításhoz szükséges szerszámmal dolgozik. A pilótafülkébe bújt szerelő ezután szemre, a lehető legprecízebben instruálja a szerszámos szerelőt az állításban.

    Ole Schack, a Red Bull egyik szerelője demonstrálja a hasmagasság-állítást az FIA ellenőreinek Austinban:

    Hogy egy ilyen mutatványt a Red Bull miért nem tudna a pilótafülkébe bújt szerelő általi pedál- vagy biztonsági öv állításnak álcázni, miközben a hasmagasságot állítja? Nos, szimplán azért, mert a jelenlévő FIA-megfigyelő nyilván feltenné a kérdést, hogy mit csinál a pilótafülke mellett álló, abba felülről egy szerszámmal benyúló másik szerelő…

    A részletek ismeretében így már inkább tűnik az egész ügy visszavágásnak a McLaren részéről amiatt, hogy Baku után változtatniuk kellett a hajlékony hátsó szárnyukon, mintsem valódi problémának. Különösen úgy, hogy ez az extra állító szerkezet legalább három éve benne van a Red Bullban, és a nyílt forráskódú alkatrészek közé tartozik, azaz fel kell tölteni a terveit az FIA összes csapat által elérhető szervereire, hogy amennyiben valaki szeretné, le tudja másolni. Ezt a gyakorlatot a jelenlegi szabályrendszer kezdetén, költségcsökkentési megfontolásból vezették be.

    A hasmagasság-gate tehát valószínűleg csak vihar egy pohár vízben, ami jelentős károkat okozhat a Red Bullnak, hiszen ezek után rajongók tucatjaiban csupán az marad majd meg, hogy csaláson kapták őket, csak ezt senki sem tudta bebizonyítani.

    Verstappené a pole az austini sprintre, Norris az első háromba sem fért be

  • Csökkent Michelisz előnye a pontversenyben az első kínai futam után

    Csökkent Michelisz előnye a pontversenyben az első kínai futam után

    A bajnokság első helyéről várhatta az idei TCR World Tour utolsó előtti fordulóját Michelisz Norbert. A Kínában, a Zhuzhou International Circuiten rendezett hétvége időmérő edzésén a címvédő az ötödik helyet szerezte meg, majd az első futamon a 7. helyen ért célba.

    Az élről az addigi összes edzést az első helyen záró uruguayi Santiago Urrutia vághatott neki az első futamnak, amely még száraz pályán, ám az eső fenyegetése mellett kezdődött. Urrutia már az első kanyarban elveszítette a vezetést és azt csapattársa, a szintén a bajnoki címre hajtó Thed Björk vette át egy nagyon sima előzéssel. Urrutia visszaesése azonban ezzel nem ért véget, hiszen néhány kanyarral később másik csapattársa, Yann Ehrlacher is elment mellette, majd a kör végén Mikel Azcona is lenyomta őt a Hyundai-al.

    A spanyol versenyző ezután remek tempót diktált és azonnal nyomás alá helyezte Ehrlacher-t, akit végül a harmadik körben, az ötös kanyarban bevetődve megelőzött, csakhogy a francia a kijáraton visszajött és visszavette a második pozíciót.

    Ezután rögtön be kellett küldeni a biztonság autót Jamie Lai Jing Wen és Lo Sze Ho balesete miatt. A mezőny 3 kört töltött a Safety Car mögött, majd a 7. körben kapta meg a zöld zászlót, ám a 8. körben ismét történt egy baleset. Ezúttal Andy Yan lökte bele Martin Xie-t David Zhu autójába az ötös kanyarban, majd Deng Bao Wei ütközött neki Xie-nek a kanyarkijáraton. Így aztán most 4 körös biztonsági autós fázis következett, és mire a 13. körben sor kerül az újraindításra, megérkezett az eső.

    Néhányan kiálltak esőgumiért, a mezőny nagy része azonban kint maradt slickeken, az élen pedig Azcona használta ki a legjobban a megváltozó körülményeket, miközben Esteban Guerrieri is nagy hajrát mutatott be, előbb Ehrlacher-t, majd az utolsó körben Björköt megelőzve. Azcona végül idei első győzelmét aratva több mint 7 másodperccel ért célba Guerrieri előtt, míg Björk állhatott fel a dobogó utolsó fokára. 

    Michelisz Norbert a rajpozíciójához képest két hellyel hátrébb, a 7. helyen ért célba, ám továbbra is vezet az összetettben. A Hyundai magyar pilótájának előnye ugyanakkor 15 pontra csökkent Björkkel és 16 pontra Guerrierivel szemben. „Trükkös, esős verseny és 7. hely Kínában az első futamon. Az volt a cél, hogy pontokat szerezzek, és végül most ez volt a maximum” – írta Michelisz a közösségi oldalán.

    A második versenyt magyar idő szerint vasárnap reggel 8 órakor rendezik.

    Az első futam végeredménye: