Szerző: Majer Dániel

  • A Mercedes előbb-utóbb kirúgta volna Hamiltont, ha nem megy el magától

    A Mercedes előbb-utóbb kirúgta volna Hamiltont, ha nem megy el magától

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének szavai mutatják, hogy még Lewis Hamilton, a Forma–1 történetének legeredményesebb versenyzője sem tölthet el annyi időt a Mercedesnél, amennyit csak akar.

    Az idei év elején Lewis Hamilton az egész világot sokkolva bejelentette, hogy az év végén elhagyja azt a Mercedest, amellyel az elmúlt 10 évben hat világbajnoki címet nyert és a Forma–1 történetének legeredményesebb pilótájává vált, hogy 2025-től a Ferrari versenyzője legyen. Több részlet már nem sokkal a bejelentés után kiderült, ám bizonyos dolgokra csak az azóta eltelt hónapok során derült fény, és még mindig jönnek új infók. Most például Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének részéről, aki az Inside Mercedes F1: Life in the Fast Lane című, nemrég megjelent könyvben felfedte, hogy idősebb Carlos Sainz volt az a személy, akitől megtudta, hogy Hamilton a Ferrarihoz tart. Wolff azonban mondott mást is.

    „Mindenkinek van egy szavatossági ideje. A mi sportunkban a kognitív élesség rendkívül fontos. Abszolút számítottam rá, hogy Lewis el fog menni, csak azt nem tudtam megérteni, hogy miért váltana másik csapathoz azelőtt, hogy kiderül, versenyképesek leszünk-e. És arra sem maradt időm, hogy reagáljak. Sürgősen fel kellett hívnom a partnereinket, és valószínűleg lemaradtam arról, hogy tárgyaljak az olyan versenyzőkkel, mint Charles Leclerc és Lando Norris, akik néhány héttel azelőtt hosszabbítottak szerződést” – idézi az osztrák üzletembert Matt Whyman, a könyv szerzője.

    Érdekes lett volna látni, hogy a Mercedes miként tereli finoman Hamiltont a visszavonulás vagy a csapatváltás felé / Fotó: LAT Images/Mercedes-AMG F1

    A Mercedes a kialakult helyzetre nem reagált azonnal, mondván nem akarja elsietni Hamilton utódlását, így jó ideig Fernando Alonsótól kezdve Carlos Sainzon át Andrea Kimi Antonelliig több név szerepelt a lehetséges érkezők listáján, míg végül a szeptemberi Olasz Nagydíjon bejelentették, hogy az ülést a saját nevelésű 18 esztendős tehetségük kapja. Antonelli ideális esetben ugyanakkor jövőre még nem, hanem leghamarabb 2026-ban érkezhetett volna, hiszen Hamilton 1+1 éves szerződéshosszabbítást írt alá, aminek a második évét így nem tölti ki.

    Azt ugyanakkor soha nem fogjuk megtudni, hogy amennyiben Hamilton soha nem akart volna más csapathoz menni, meddig lehetett volna a Mercedes pilótája, mert bár Wolff a hétszeres világbajnok 2021-es szerződéshosszabbításakor azt mondta, hogy „amíg Lewisban ég a tűz a versenyzés iránt, addig folytathatja, amíg csak akarja”, az említett könyvben Hamilton távozása kapcsán megjegyezte: „De tetszik a helyzet, mert segít elkerülni azt a pillanatot, amelyben meg kell mondanunk a sportág legnagyobb ikonjának, hogy be akarjuk fejezni vele a közös munkát.”

    Magyarán Wolff szerint előbb-utóbb eljött volna az a pillanat a Mercedes és Hamilton életében, amelyben a csapatfőnöknek az istálló jövőjére gondolva ugyanazt kellett volna tennie, amit most is tesz („a következő generációra kell tekintenem”), még azon az áron is, hogy kiteszi minden idők legeredményesebb versenyzőjének a szűrét. Ebből a szempontból Hamilton mindenképpen megkönnyítette főnöke életét, hiszen a Ferrarihoz szerződésével megspórolt neki egy nehéz döntést.

    Hamilton tényleg a szezon vége előtt távozik a Mercedestől?

  • Örök klasszikust és igazi ritkaságot jósol a 2025-ös F1-es szezonra a volt pilóta

    Örök klasszikust és igazi ritkaságot jósol a 2025-ös F1-es szezonra a volt pilóta

    Az idei F1-es szezon sem mondható unalmasnak, a Red Bull és Max Verstappen tavalyi brutális dominanciája után pedig sok semleges drukkernek (a McLaren szurkolóiról nem is beszélve) felüdülést jelent, jövőre azonban ennél is nagyobb izgalmakra van kilátás a korábbi F1-es pilóta szerint.

    Noha az idei Forma–1-es szezon egyéni világbajnoki címért zajló csatája soha nem volt annyira szoros, amennyire egy igazi klasszikus vb-párharchoz erre szükség lett volna, Martin Brundle, a Sky Sports 158 nagydíjnyi tapasztalattal bíró szakkommentátora úgy véli, 2025-re már előre dörzsölhetjük a tenyerünket. A 65 esztendős expilóta ezt arra alapozza, hogy a topcsapatok autóit már most sem választja el sok egymástól, a jelenlegi szabályrendszer utolsó évében pedig még inkább kiegyenlítődhet a teljesítményük. Erre utal, hogy a McLaren, Ferrari, Red Bull hármas most is 49 ponton belül van a konstruktőri összetettben, és négy csapatnak (az említett hármas, plusz a Mercedes) van már legalább 3 győzelme az idén, miközben eddig 7 különböző pilóta nyert futamot.

    Verstappen alighanem az idén is világbajnok lesz, de dominanciáról már szó sincs / Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/ Red Bull Content Pool

    „Szerintem a 2025-ös év örök klasszikus lehet. Az autók teljesítménye egyre közelebb van egymáshoz, és van néhány brilliáns pilóta a mezőnyben. A csapatok gyorsak és elképesztő a megbízhatóságuk. Annyira szoros lesz – mondta a Sky Sports műsorában Brundle, aki szerint Max Verstappen a három futammal a vége előtt meglévő több mint 60 pontos előnyét nagyrészt az év eleji formájának köszönheti. – Max sok futamot nyert 2024 elején, ami adott neki némi mozgásteret. De hét pilóta nyert eddig versenyt, jövőre pedig talán 8-9 fog. Annyira szoros az eleje. A versenyzés jó, és mi ezt is akarjuk. 2025-ben pedig még inkább az lesz.”

    Verstappen az év első 7 futamára egyaránt megszerezte a pole pozíciót, az első 10 versenyből pedig 7-et megnyert, azóta viszont a Red Bull év közbeni formahanyatlása miatt csak egyetlen további nagydíjgyőzelmet ért el, míg pole-ban legutóbb az idény 11. állomásán, az Osztrák Nagydíjon volt. Hogy a szezon első felében elért eredményei mennyiben járulnak hozzá a nagy valószínűséggel bekövetkező vb-győzelméhez, azt jól mutatja, hogy amennyiben az ausztriai versennyel kezdődött volna a szezon, Verstappen csak a 3. helyen állna az összetettben Norris és Piastri mögött, noha lemaradása csupán 7 pont lenne az előrébb levő McLaren-pilótával szemben.

    Verstappen a júniusi Spanyol Nagydíj óta a múlt hétvégén, Brazíliában nyert először / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az idei szezon így némileg hasonlatos Jenson Button és a Brawn GP 2009-es tündérmeséjéhez, noha a Brawn és a Red Bull formahanyatlásának oka merőben eltér. Akkor a brit versenyző a szezon első 7 versenyéből 6-ot megnyert, majd úgy lett világbajnok, hogy ezután egyszer sem végzett az első helyen.

    Jó ómen lehet, hogy a 2009-es szezont követő 2010-es idény utolsó futamára 4 pilóta érkezett úgy, hogy van matematikai esélye a vb-címre, míg közülük 3 abszolút reális sansszal vágott neki a végül Sebastian Vettel győzelmét hozó szezonzárónak.

    Amennyiben pedig bejön Brundle azon jóslata, hogy akár 9 győztest is köszönthetünk jövőre, az igazán ritka alkalom lesz, az F1 történetében ugyanis eddig mindössze kétszer, 1982-ben (11) és 1975-ben (9) fordult elő, hogy legalább 9 különböző pilóta nyerjen futamot.

    Az F1 tündérmeséje is kezdődhetett volna katasztrófával, de a Brawn megúszta, amit a Williams nem

  • Újabb fordulat az F1-es pilótapiacon: kirúgná a legenda fiát a magát meggondoló csapat

    Újabb fordulat az F1-es pilótapiacon: kirúgná a legenda fiát a magát meggondoló csapat

    Michael Schumacher szerződtetéséhez hasonló fordulatra készül Flavio Briatore, az Alpine F1-es csapatának tanácsadója a neves olasz sportnapilap szerint.

    Nem sokkal azután, hogy a Sauber bejelentette Gabriel Bortoleto leigazolását és ezzel újabb 2025-ös pilótapáros vált véglegessé az F1-ben, úgy tűnik, hogy az egyik, már fixált kettősben változás történhet. A Gazzetta dello Sport ugyanis arról ír, mégsem biztos, hogy az Alpine a Pierre Gasly–Jack Doohan kettőssel vág neki a 2025-ös szezonnak.

    Jelenleg Sergio Pérez leváltása a legfontosabb kérdés a 2025-ös F1-es mezőny felállása kapcsán, hiszen úgy tűnik, hogy míg a Red Bull az idén érthető okokból nem akar megválni a folyamatosan alulteljesítő mexikóitól, addig jövőre már nem vele képzeli el a folytatást. A 34 esztendős versenyző helyére Liam Lawson és Franco Colapinto is esélyes, ám míg előbbi a Red Bull juniorjaként a kézenfekvőbb és egyszerűbb megoldás, addig utóbbit ehhez ki kell vásárolni a Williamstől.

    Ugyanakkor miként arról mi is beszámoltunk, nemcsak a Red Bull, hanem meglepő módon az Alpine neve is felmerült a Williamsnél a Carlos Sainz érkezése miatt 2025-től mindenképpen ülés nélkül maradó argentin kapcsán, a Gazzetta dello Sport pedig most konkrétan meg is írta, hogy a franciákhoz az idén szezon közben tanácsadóként visszatérő Flavio Briatore áll a háttérben.

    Jack Doohan, Alpine
    Doohan hoppon maradhat / Fotó: Alpine

    „Az utóbbi hetekben és hónapokban aláírt F1-es szerződések és megtett bejelentések alapján a kirakós készen áll, a valóságban azonban nem pontosan ez a helyzet. Az egyik kétely például Jack Doohant, az ötszörös gyorsaságimotoros-világbajnok fiát érinti, akinek jövőre kellene bemutatkoznia az Alpine-nál Pierre Gasly mellett. Ám úgy tűnik, Flavio Briatore meggondolta magát, és sikerülhet elcsennie Franco Colapintót. Amennyiben mindez realizálódik, az a francia csapatnál egy ideje a tartalékpilótai szerepkört betöltő Doohan Jr. álmának végét jelentené” – írja az olasz sportnapilap.

    A motoros legenda Mick Doohan fia tehát még azelőtt kosarat kaphat az Alpine-tól, hogy bemutatkozna az F1-ben, ami mindenképpen nagyon nehéz helyzetbe hozná őt a jövőre, hiszen reálisan nézve egyedül a francia istállónál lett volna esélye. Briatore részéről ugyanakkor egyáltalán nem lenne idegen egy olyan lépés, hogy lecsap a másik csapatban bemutatkozó aktuális feltörekvő tehetségre, elég csak a leghíresebb hasonló húzását, Michael Schumacher leigazolását említeni.

    A német pilóta Colapintóhoz hasonlóan 21 évesen mutatkozott be az F1-ben a Jordannél, az akkor az Alpine jogelődjét, a Benettont irányító olasz üzletember pedig rögtön lecsapott rá, így Schumacher két héttel később már az ő csapatában állt rajthoz az Olasz Nagydíjon. Persze lényeges különbség a két eset között, hogy a Jordan a folytatásban is számított volna Schumacherre, míg a Williams bevallottan nem tud neki ülést adni 2025-re, és az az érdeke, hogy Colapintónak legyen helye máshol, illetve az is, hogy az üzlet részeként a Benettontól kigolyózott Roberto Moreno átülhetett Schumacher helyére a Jordanbe, míg Doohannek nem maradna ülése az F1-ben.

    Briatore és Schumacher az üzlet létrejötte után két egyéni és egy konstruktőri világbajnoki címet nyert együtt, mielőtt utóbbi 1996-tól átigazolt a Ferrarihoz, az Alpine így minden bizonnyal azt reméli, az olasznak hasonlóan jó most is az orra a tehetségekhez, és Colapintóval nagyot nyerhetnek.

    A Gazzetta dello Sport szerint amennyiben Colapinto megegyezik az Alpine-nal, a Red Bull Liam Lawsont promótálná Max Verstappen mellé, az új-zélandi pilóta helyét pedig a bikások 20 esztendős, Forma–2-ben szereplő juniorja, Isack Hadjar venné át az RB-nél.

    Tényleg van esély a szenzációs F1-es átigazolásra, de a Red Bull sokallja az összeget

  • Ez lehet az oka, hogy a Red Bull nem rúgta még ki Sergio Pérezt

    Ez lehet az oka, hogy a Red Bull nem rúgta még ki Sergio Pérezt

    Versenyhétvégéről versenyhétvégére érthetetlenebb, hogy a Red Bull miért ad újabb és újabb lehetőséget Sergio Péreznek, akinek a megtartása alighanem az idei konstruktőri világbajnoki címbe kerül. Az F1 egyik jól értesült újságírója most előállt egy magyarázattal.

    Sergio Pérez elképesztően gyenge idei szezonja és Max Verstappenhez viszonyított pontmennyisége már unalomig ismételt téma az F1-es sajtóban. A mexikói pilóta alatt ezért az augusztusi nyári szünetben nagyon rezgett a léc, de végül nem cserélték le Daniel Ricciardóra, mivel az ausztrál pilóta sem tudta következetesen azt a teljesítményt hozni, amit vártak tőle. Pérez azonban a bakui versenyt leszámítva – amelyen végig harcban volt a győzelemért, hogy aztán Carlos Sainzcal ütközve nulla ponttal zárjon – azóta is csak bukdácsol, a leváltása pedig folyamatosan napirenden van.

    Több mértékadó brit lap szerint is közeleg a 34 esztendős versenyző menesztése, és a Red Bull a 2025-ös idényt már annak ellenére nem vele tervezi elkezdeni, hogy érvényes szerződése van a következő évre. Ám miközben az energiaitalos alakulat Liam Lawsont teszteli az RB-ben és Franco Colapintót igyekszik megszerezni a Williamstől, Pérezzel szépen lassan kicsúszott a kezükből a címvédés esélye a konstruktőrök között, mert bár matematikailag még bőven van lehetőségük nyerni (49 pont a hátrányuk és 147 pont gyűjthető még az idén), Pérez teljesítményével ez szinte lehetetlennek tűnik.

    Zavarba ejtő nyilatkozatot adott jövőjével kapcsolatban Sergio Pérez

    A Red Bull azonban mégsem lépett közbe és küldte el a mexikóit azután, hogy egyértelművé vált, a teljesítménye nem javul. Hogy ennek mi az oka, azt mi innen csak találgatni tudjuk, az F1 egyik veterán, és ami ennél fontosabb, igen jól értesült újságírója, Joe Saward azonban nyújtott némi kapaszkodót azt illetően, hogy mi állhat a háttérben.

    „Akadt néhány igen vad összeesküvés-elmélet, noha amikor valaki ránéz a pénzügyekre, világos, hogy a csapat eléggé pragmatikusan áll ehhez, és nem fog pénzt veszíteni a Pérezzel együtt járó szponzorpénznek köszönhetően. Ez azt is jelenti, hogy a Red Bull több tesztelési időhöz jut majd a szélcsatornában jövőre annak eredményeként, hogy hátrébb végeznek. Úgy tűnik, elfogadták, hogy nem sokat tehetnek a konstruktőri cím megmentéséért, de elkerülik a jogi hercehurcát, ami akkor történne, ha megpróbálnák kitenni Sergiót. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ülése soha nem volt veszélyben, mert világos, hogy veszélyben volt. Közel állt ahhoz, hogy elküldjék a nyári szünetben, de Ricciardo teljesítménye nem volt elég ahhoz, hogy őt léptessék a helyébe” – írta Saward a blogjában.

    Magyarán: a Red Bullnak fontosabb és valószínűleg jövedelmezőbb, hogy Pérez elküldésével ne bukjon el egy csomó pénzt, mint az, hogy megnyerje a konstruktőri világbajnoki címet, ráadásul az egésznek még ott van az a pozitív hozadéka is, hogy a 2025-ös év első felében többet tölthet majd szélcsatornás és CFD-tesztekkel, mint a McLaren (és amennyiben a Ferrari is előttük végez, akkor náluk is).

    Sergio Pérez, Red Bull, Valtteri Bottas, Sauber, Oliver Bearman, Sauber
    Pérez a Brazil Nagydíjon sem váltotta meg a világot / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Hosszú távon azonban nyilván nem fenntartható a mostani helyzet, ezért várhatóan 2025-től már nem Pérez lesz Max Verstappen csapattársa. Christian Horner a Brazil Nagydíj után azt nyilatkozta, „semmilyen nyilvánvaló” magyarázat sincs arra, hogy az egyébként Interlagosra új vázat kapó Pérez miért küszködött ennyire, és miért nem tudott legalább nyomokban ahhoz hasonló felzárkózást bemutatni, amilyent a 17. rajtkockából nyerő Verstappen.

    „Ez egy lehetőség volt, hogy a konstruktőri bajnokságban sok pontot hozzunk a Ferrarin és a McLarenen, de sajnos nem tudtunk élni vele, ami nyilván frusztráló – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke, ami egyértelműen a három élcsapat 8 pilótája közül csontutolsó Pérez kritikája.

    Hogy a leváltása esetén Pérez számára mit tartogathat a jövő, azzal kapcsolatban jelenleg három opció tűnik elképzelhetőnek: vagy visszavonul; vagy szünetet tart és akár a Red Bull-családon belül maradva kivár egy évet, hogy 2026-ban egy másik csapattal térhessen vissza; vagy pedig másik sorozat után néz.

    Cunoda őrült szokásáról mesélt a csapattársa

  • A McLaren szerint nem világosak a szabályok, de 6 másik csapatnak azok voltak

    A McLaren szerint nem világosak a szabályok, de 6 másik csapatnak azok voltak

    Lando Norris Brazil Nagydíjon elkövetett szabályszegésében és büntetésében a McLaren csapatfőnöke szerint a nem teljesen világos szabályok is szerepet játszottak. Ám míg tény, hogy voltak zavaró körülmények, a 10-ből 6 csapat tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit kell tennie, köztük a Red Bull és a Ferrari is.

    A McLaren csapatfőnöke szerint pontosítani kell a szabályokon, mert összezavarta őket, hogy a Brazil Nagydíjon Lance Stroll kavicságyas mutatványa miatt a felvezető kör végén megszakított rajtnál el kellett-e menjenek egy újabb felvezető körre, vagy sem. A szabályok értelmében ilyenkor ugyanis nincs új felvezető kör, hanem minden autó a rajtrácson marad, és újrakezdődik a teljes rajtprocedúra. A pole pozícióban álló Lando Norris azonban a rajtlámpák sárgára váltása és az „aborted start” (megszakított rajt) felirat megjelenése után rögtön a gázra lépett és újabb felvezető kört kezdett meg. A mellőle rajtoló George Russell ugyanígy tett.

    Csakhogy mindez szabálytalan volt, ezért több másik pilótával együtt a McLaren és a Mercedes versenyzőjét is vizsgálták a futam után, majd némi meglepetésre mindketten megúszták 5000 eurós bírsággal, míg több pilótát nem büntettek, mondván ők csak Norris és Russell elindulására reagáltak. Ez mondjuk nem teljesen fedi a valóságot, de erről majd később.

    A McLaren igazából nem is annyira akarta megnyerni az egyéni bajnokságot

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke szerint ugyanakkor nem tehetők teljes mértékben ők felelőssé a szabályszegésért, a szabály szövegezése az ő véleménye szerint ugyanis nem egyértelmű. „Ha megnézzük a szabály szövegét, az kissé trükkös, mert szó van benne extra felvezető körről, aztán késleltetett rajtról, majd megszakított rajtról, illetve a rajtrácsra való visszatérésről. Úgyhogy van néhány szakkifejezés, ami talán kissé zavarossá tette a helyzetet Landónak. Azt hiszem, ő csak a lámpák kialvására reagált” – idézi a csapatfőnököt a Motosport Global.

    Stella szavai ugyanakkor teljesen irrelevánsak abból a szempontból, hogy Norris olyan gyorsan indult el a sárga lámpák megjelenésére, hogy a mérnökének nem volt ideje reagálni, más kérdés, hogy minden bizonnyal ha a brit versenyző kivár, Will Joseph akkor is az újabb felvezető kör megkezdésére utasítja, mivel teljesen természetesnek vette, hogy versenyzője tovább ment.

    Norris védelmében annyit fel lehet hozni, hogy mivel ő volt az első helyen, neki kellett elsőként reagálnia, azaz eldöntenie, hogy menjen vagy maradjon, hiszen felvezető kör esetén a versenyzők egymás után hagyják el a rajtrácsot. A a hátrébb levő csapatoknak így volt némi ideje arra, hogy reagáljanak és végiggondolják, hogy mi is ilyenkor a teendő, ám a csapatrádiók meghallgatásából az derült ki, hogy a legtöbb esetben az adott csapat vagy tisztában volt a szabállyal, vagy nem, és csak azon ment legfeljebb a tanakodás, hogy kövessék-e a tévesen elindulókat. Norris egyedül abban lehetett volna körültekintőbb, hogy rákérdez a csapatnál, hogy biztosan elinduljon-e ahelyett, hogy automatikusan ezt teszi.

    Norrisban fel sem merült, hogy nem kéne elinduljon / Fotó: McLaren

    Stella egyébként a sportszabályzat 46.1-es pontjára utalt, amely leírja, hogy késleltetett rajtot (delayed start) akkor rendelhet el a versenyirányítás, amikor a felvezető kör még nem indult el, és az autók továbbra is a rajtrácson állnak. Aztán ott van a félbeszakított rajt (aborted start), amely a felvezető kör megkezdése után rendelhető el, és azt jelenti, hogy „minden autónak vissza kell térnie a rajtrácsra, ahol a hivatalos üzenetközvetítő rendszeren keresztül mindenkit informálni fognak a várható csúszásról.”

    Brazíliában az volt a zavaró a McLarennek, hogy amikor a félbeszakított rajtról szóló üzenet megérkezett, az összes autó befejezte már a felvezető kört és felállt a rajtrácsra. „Összességében úgy véljük, hogy ez egy nagyon üdvös helyzet, és ha bármire jó, akkor arra igen, hogy lehetőséget adhat tisztázni, hogy mi a teendő ilyen helyzetekben, mert a döntés nagyon későn jött [a megszakított rajtról], amikor Lando már hosszú ideje a pole-ban ült. A körülmények szerintem már jó ideje alkalmasak voltak arra, hogy elrendeljék a megszakított rajtot, úgyhogy ez kissé összezavarta a pilótát” – mondta Stella.

    Norris Verstappen győzelméről: „Ez nem tehetség, csak szerencse”

    A McLaren megint nem volt elég éles

    Az idei szezonban számos alkalommal érte már az a kritika a McLarent, hogy bizonyos helyzeteket nem kezelt megfelelően, és bár tény, hogy voltak nehezítő körülmények, a brazíliai szituációról is elmondható, hogy kisebbségben voltak azok a csapatok, akik nem voltak tisztában a követendő procedúrával. A McLarenen kívül ugyanis csak a Mercedes, a Haas és az RB utasította arra a pilótáit – a wokingiak egyébként csak Piastri esetében szóltak, hogy kapcsolja be a bokszutcai sebességszabályozót, azaz induljon el, hiszen Norris rögtön reagált a lámpára –, hogy új felvezető kört kezdjen meg.

    A Mercedes George Russell-lel és Lewis Hamiltonnal is azt közölte, hogy „normális elindulás” (azaz nem rajtgyakorlat), miközben a Haas Oliver Bermannak az „elhalasztott rajt, extra felvezető kör, pit limiter be”, Nico Hülkenbergnek pedig csak a „pit limiter be” üzenetet továbbította. Ezzel szemben a Red Bullnál és a Saubernél hihetetlenül felkészülten reagáltak, ugyanis mindkét istállónál nem a mérnökök, hanem a csapatmenedzser/sportigazgató szólt egyidejűleg a két pilóta fülére, és közölte, hogy félbeszakították a rajtot, kapcsolják le a motort/ne menjenek sehova.

    A Red Bullnál Jonathan Wheatley ráadásul azt látva, hogy a mezőny eleje elindul, rögtön reagált és hozzátette: „azt javaslom, hogy kövessük őket”, míg például a Saubernél kivártak, és csak az FIA-tól kapott megerősítést után szóltak Csounak és Bottasnak, hogy induljon el.

    Rajtuk kívül a Ferrari, az Alpine, a Williams és az Aston Martin is nagyon világos üzenetekkel operált, és egyik istállónál sem merült fel kétség azt illetően, hogy a rajtrácson maradás lenne a helyes procedúra, de végül mindannyian követték a mezőny elején rosszul döntőket.

    Az F1-es pilóták nyilvánosan vonták kérdőre az FIA elnökét

  • Az F1-es pilóták nyilvánosan vonták kérdőre az FIA elnökét

    Az F1-es pilóták nyilvánosan vonták kérdőre az FIA elnökét

    Mohammed bin Szulajm, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke évek óta nem teljesíti a Forma–1-es pilóták kérését, többek között ezt is felrótták neki abban a közleményben, amit Grand Prix-versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA adott ki.

    Közleményt adott ki a Grand Prix-versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA, amelyben kérdőre vonja az FIA elnökét, Mohammed bin Szulajmot. Az F1-es pilóták kiállása azután történt, hogy Charles Leclerc-t a múlt hétvégén 10 ezer eurós (ebből 5000 felfüggesztve) pénzbírsággal sújtotta a szövetség, amiért a Mexikóvárosi Nagydíj után véletlenül kicsúszott a száján az angol „fuck” szó. A történtek további előzménye, hogy Max Verstappent közmunkára ítélték korábban, amiért szintén ezzel a szóval jellemezte a saját autóját (Leclerc egy mexikói versenyszituációval kapcsolatban használta, mondván ez jutott eszébe, amikor megcsúszott és elveszítette a 2. helyet).

    A GPDA nemcsak ezt rótta fel Mohammed bin Szulajm FIA elnöknek, hanem egyértelmű célzást tett arra is, hogy bin Szulajm nem mindig úgy beszélt velük/róluk, ahogyan az elvárható lenne, illetve felemlegették azt a 2022-ben nagy port kavart intézkedést, amely szerint a pilótáknak tilos ékszert viselniük az autóban, illetve ellenőrizni fogják azt is, hogy rajtuk van-e a tűzálló alsónemű.

    A GPDA ezután arra kérte bin Szulajmot, hogy gondolja át a pénzbüntetések alkalmazását, illetve biztosítson átláthatóságot azok felhasználásával kapcsolatban, mert eddig hiába kérték erre, ez a mai napig nem történt meg.

    Mohammed bin Szulajm, FIA
    Mohammed bin Szulajm kihúzta a gyufát a versenyzőknél / Fotó: Hungaroring Média

    A teljes közlemény alább olvasható:

    „Mint minden sportban, a résztvevőknek be kell tartania a bíró döntéseit, akár tetszik nekik, akár nem, vagy akár egyetértenek vele, akár nem. Így működik a sport. Ez alól a pilóták (a tagjaink) sem kivételek, és ezt teljes mértékben megértik. A tagjaink profi autóversenyzők, a Forma–1-ben versenyeznek, a nemzetközi motorsport csúcsán. Ők a gladiátorok, és minden versenyhétvégén nagyszerű show-t csinálnak a szurkolóknak.”

    „A káromkodással kapcsolatban: van különbség a mások sértegetésére irányuló és az általánosabb káromkodás között, mint például az, amit a rossz időjárásra, vagy egy olyan élettelen tárgyra, mint egy Forma–1-es autóra, vagy egy versenyszituáció jellemzésére használunk. Arra buzdítjuk az FIA elnökét, hogy legyen tekintettel a saját hangnemére és nyelvezetére is, amikor a tagjainkkal vagy róluk beszél, akár nyilvánosan, akár máshogy. Továbbá, a tagjaink felnőtt emberek, nincs szükségük arra, hogy a sajtón keresztül instruálják őket olyan triviális dolgokról, mint az ékszerek és az alsónemű viselése.”

    „A GPDA számtalan alkalommal kifejezte már azon véleményét, hogy a pilótákra kiszabott pénzbírság nem helyénvaló a sportunkban. Három éve kérjük az FIA elnökét, hogy ossza meg az FIA-nak befizetett pénzbírságok elosztásának és elköltésének részleteit és az ezzel kapcsolatos stratégiát. Azzal kapcsolatban is kifejeztük aggodalmunkat, hogy a pénzbüntetések milyen negatív képet festenek a sportunkról. Ismételten kérjük az FIA elnökét, hogy biztosítsa a pénzügyi átláthatóságot és folytasson nyílt és közvetlen párbeszédet velünk. Az összes részvényesnek (az FIA, az F1, a csapatok és a GPDA) közösen kellene dönteni arról, hogy ezt a pénzt hogyan és hol költik el a sportágunk érdekeit szolgálva.”

    „A GPDA konstruktív módon kíván együttműködni minden részvényessel, beleértve az FIA elnökét is, annak érdekében, hogy minden benne dolgozó, azért fizető, azt néző és egyben szerető hasznára promotáljuk a sportágunkat. Mi megtesszük, ami tőlünk telik.”

    Hamilton Verstappen mellé állt: Remélem, nem tölti le a büntetését, én sem tenném

    Eddig hiába próbálkoztak

    Miként azt a közlemény is megemlíti a pénzbüntetések felhasználásának stratégiája kapcsán, a GPDA eddig hiába kérte az elnököt az információk megosztására. Ebből adódóan bin Szulajm vélhetően a káromkodással és a pénzbüntetésekkel kapcsolatban általában sem volt hajlandó meghallgatni a GPDA-t, amelynek így nem volt más választása, mint nyilvánosan kérdőre vonni az elnököt.

    Azt az elnököt, aki tavaly 250 ezerről 1 millió dollárra emelte a pilótákra kiszabható büntetési limitet, és aki 2021 végi pozícióba kerülése óta sok más mellett azért is rengeteg kritikát kapott, hogy folyamatosan abszurdabbnál abszurdabb „problémákkal” foglalkozik a fontosabb kérdések helyett. A bírságok összegének és gyakoriságának növekedése mögött Joe Saward veterán F1-es újságíró szerint pedig nem más áll, mint az, hogy az FIA növelni akarja a bevételeit, bin Szulajm pedig egyúttal szeretné felhívni magára a figyelmet.

    Hogy az FIA-n belül mekkora az átláthatóság az olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek esetében ez ellentétes a szövetség érdekeivel, Saward egy példával támasztotta alá. „Már jó ideje próbálok írni az F1-es belépési folyamattal kapcsolatos bírósági ügyről. Ez a folyamat azt eredményezte, hogy az FIA zöld utat adott az Andrettinek a beszállásra (aztán később a Formula 1 group elutasította őket), de elutasította a Hitech jelentkezését. Úgy tűnik, a bíróság elfogadta, hogy a folyamat nem volt igazságos, de az ítélet titkos. Az eredmény nagy valószínűséggel az lesz, hogy az FIA kártérítést kell fizessen a Hitech-nek. Miközben mindkét fél megegyezett a titoktartásban, nem látom okát, hogy a Hitech miért tiltakozna az ellen, hogy nyilvánosságra hozzák az ítéletet. Bin Szulajm szeret a teljes átláthatóságról beszélni, de ebben az esetben ez a jelek szerint nem így lesz. Nagyobb kárt okozna a döntés nyilvánosságra kerülése, mint a vádak, melyek szerint az FIA titkol dolgokat” – írta.

    Mivel a Hitech rengeteg pénzt ölt abba, hogy felállítson egy F1-es részleget, amit aztán a döntés megszületése után le is építhetett, az FIA-nak vélhetően jelentős kártérítést kell fizetnie, így aztán jól jönne, ha minden egyes fuckért 5-10 ezer eurókat tudna legombolni a versenyzőkről…

    Minden benne volt Hamilton mozdulatában, ahogy győzelme után faképnél hagyta az FIA elnökét

  • Tényleg van esély a szenzációs F1-es átigazolásra, de a Red Bull sokallja az összeget

    Tényleg van esély a szenzációs F1-es átigazolásra, de a Red Bull sokallja az összeget

    Miként arról már több alkalommal, legutóbb a Brazil Nagydíj hétvégéje alatt beszámoltunk, a Red Bull is azok közé tartozik, akik kivetették a hálójukat a Williamsszel szenzációs bemutatkozást produkáló Franco Colapintóra. Eddig ezt egy elismert holland és két argentin újságíró állította, az interlagosi hétvége után azonban már a brit sajtó is erről ír.

    A The-Race.com és az F1 egyik veterán újságírója, Joe Saward is arról számolt be ugyanis, hogy a Red Bull is a 21 esztendős argentin versenyző megszerzésén dolgozik – furcsa módon az Alpine-t is mindkettő megemlíti, noha a franciák már bejelentették a 2025-ös felállásukat –, az előbbi pedig a korábbi értesülésekhez hasonlóan azt írja, hogy Colapintót akár rögtön a bukdácsoló Sergio Pérez helyére ültethetik az anyacsapatba.

    A The-Race hozzáteszi, hogy mivel amikor előléptették Logan Sargaent helyére, Colapinto hosszú távú megállapodást írt alá a Williamsszel, mindenképpen ki kell őt vásárolnia a szerződéséből annak, aki meg akarja szerezni. A szaklap információi szerint a grove-iak pedig igen jelentős összeget szeretnének érte kapni – ami érthető, hiszen nyilván azt akarják, hogy megtérüljön a befektetés –, akkorát, amekkorát a Red Bull még akkor is soknak tart, ha nem csak kölcsönben, hanem végleg megszerezhetné az argentint.

    Colapinto, Williams
    Nagyon kapós lett az argentin / Fotó: Williams

    „Aktívan együtt dolgozunk az érdeklődő csapatokkal, hogy megpróbáljuk megtalálni a helyes megállapodást, amely segít Francónak és az összes féllel egyetemben védi is őt. Az F1-es csapatok között soha nem egyértelmű az ilyesmi, mert csatáztok egymással a pályán, miközben próbáltok megoldást találni egy fiatalember karrierjére. Kiérdemli a helyét, miközben még többet kell tennie a pályán ehhez, de tündököl, ezért érdeklődnek iránta más csapatok. Az ő irányába és a Williams felé is felelősséggel tartozom, és remélhetőleg majd remek hírekről számolhatunk be” – nyilatkozta James Vowles, a Williams csapatfőnöke Brazíliában.

    A The-Race szerint a Red Bullt Colapinto egykörös tempója (hiszen pontosan tudják és ismerik a korábban náluk versenyző Alex Albon képességeit) és mentális ereje nyűgözte le, és még a szezon utolsó futama előtt megszülethet a megállapodás, amelynek létrejöttéhez a Williamsnek vagy engednie kell az árból, vagy egy harmadik félnek is be kell szállnia. Utóbbi sem kizárt, hiszen az argentin pilóta támogatói egy red bullos ülés esetén vélhetően a zsebükbe fognak nyúlni.

    Lawson is esélyes

    Jogosan vetődik fel persze a kérdés, hogy eközben mi a helyzet azzal a Liam Lawsonnal, akit visszatérése óta az első számú esélyesnek tartanak Pérez ülésére, és aki mindkét futamon pontot szerzett azóta, hogy leváltotta Daniel Ricciardót az RB-ben. Nos, a The-Race szerint – noha az egykörös tempójával kapcsolatban vannak fenntartásaik –, a Red Bull Pérez-utódokat tartalmazó listáján továbbra is Lawson neve szerepel az első helyen, ami nem meglepő a teljesítményét látva. Az új-zélandi ráadásul a brazíliai sprintet is számolva az utóbbi két hétvégén három alkalommal csapott össze a pályán Pérezzel, és ezekből kétszer ő került ki győztesen – legutóbb a Brazil Nagydíjon, amelyet a mexikói futamhoz hasonlóan Pérez előtt fejezett be. Ez azért rá igencsak jó, míg Pérezre nagyon rossz fényt vet.

    Liam Lawson, RB
    Lawson is folyamatosan bizonyít / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A helyzet valószínűleg a következő 2-3 futam során is változhat, és nem szabad elfelejteni, hogy a Red Bullnak összesen két kiadó ülése lehet jövőre, és megteheti, hogy csak később dönt arról, hogy Lawson vagy Colapinto lesz Max Verstappen csapattársa jövőre, míg a másikat Cunoda Júki mellé ülteti az RB-be. Azt pedig a The-Race kizárta, hogy Carlos Sainz neve is képbe került – ilyen sajtóhírek is szárnyra kaptak Christian Horner Williams motorhome-ban tett látogatása után –, azaz a Red Bull csapatfőnöke Colapinto ügyében találkozott Vowles-zal.

    És hát valljuk be, eléggé nagy őrültség lenne a Red Bulltól euró tízmilliókat fizetni Sainzért úgy, hogy az év nagy részében elérhető volt a számukra, és a hírek szerint nem is fontolgattak ilyesmit, mert úgy vélik, a múlt már megmutatta, hogy a spanyol pilóta és Verstappen kettősében benne lenne a belviszály veszélye. Na meg persze a Williams sem azért szerezte meg Sainzot, hogy még a bemutatkozása előtt túladjon rajta.

    A legszerényebb F1-es pilóta csak azért nem eszik hamburgert, mert fél, hogy lefényképezik vele

  • Látványos nézői videón a Brazil Nagydíj egyik legnagyobb balesete

    Látványos nézői videón a Brazil Nagydíj egyik legnagyobb balesete

    A Williams pilótái összesen háromszor balesetet szenvedtek a Brazil Nagydíj vasárnapján, amivel igencsak nehéz helyzetbe hozták a csapatot. Alex Albon időmérős eséséről pedig egy látványos nézői felvétel is készült.

    Egészen elképesztő módon alakult a Williams-istálló számára a múlt vasárnapi Brazil Nagydíj, hiszen az aznap reggelre halasztott időmérőn mindkét pilótájuk összetörte az autóját, majd miután csak Franco Colapinto FW46-osát tudták megjavítani, az argentin versenyző hatalmas balesetet szenvedett a futamon. Ezzel a grove-i istálló nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen a költségplafon miatt bárkinek komoly fejtörést okozna ilyen rövid időn belüli három ekkora bukás, miközben a tartalék alkatrészekkel is hadilábon állnak.

    „A Forma–1 természete, hogy elérheted a legelképesztőbb eredményeket, amelyektől elképesztően jó érzések töltenek el, ugyanakkor átélheted a legrosszabb pillanatokat is, amit a sportban csak lehet. Szerintem kijelenthetjük, hogy ez a hétvége az utóbbiról szólt. Három elképesztően nagy balesetünk volt mindössze néhány óra leforgása alatt, és most borzasztóan sok munka vár ránk, hogy elég tartalék alkatrészünk legyen, mielőtt néhány hét múlva elutazunk Las Vegasba” – idézi James Vowles csapatfőnököt az ESPN.

    Colapinto balesete:

    Vowles Colapinto piros zászlót előidéző bukása után sem fordított egyébként hátat az eseményeknek és végignézte a versenyt, mert „azt akartam, hogy emlékezzek a mai napra, mert azt szeretném, hogy a jövőben ne érezzük így magunkat.”

    Hogy Albon időmérős vagy Colapinto versenyen történt balesete járt-e nagyobb anyagi kárral, azt kívülről nehéz megítélni (talán az utóbbi), az viszont látszott, hogy míg az újoncnál egyértelműen felúszott az autó a vízre, addig Albon esetében valamilyen műszaki hiba történhetett. „Tényleg nem számítottam a balesetre, úgyhogy rendesen meg kell vizsgálnunk, hogy mi történt. Csalódáskeltő, mert nagyszerű lehetőségünk lett volna pontokat szerezni, mivel tudtuk, hogy itt mindig megvan az esély az őrült versenyekre. Most azonban a riválisaink tudtak profitálni ebből” – utalt Albon arra, hogy az Alpine kettős dobogójának köszönhetően megelőzte őket, amivel visszacsúsztak a 9. helyre a pontversenyben.

    Albon bukása a nézőtérről is igen látványosra sikeredett, az alábbi nézői felvételen pedig sokkal jobban átjön, hogy a thai-brit versenyző mekkora tempóval szállt el, és a becsapódás is jól hallható:

    @raavaar88 justo lo grabé 🤣 @WilliamsF1 #alexalbon #F1 #saopaulo #brasilGP #choque #romeoviajes ♬ sonido original – Rudisaurio

  • Hamilton tényleg a szezon vége előtt távozik a Mercedestől?

    Hamilton tényleg a szezon vége előtt távozik a Mercedestől?

    Lewis Hamilton élete egyik, ha nem a legrosszabb hétvégéjén van túl a Forma–1-ben, a brit sajtó pedig már az idény előtti távozásáról beszél.

    Lewis Hamilton minden szempontból katasztrofális versenyhétvégét teljesített a Brazil Nagydíjon: a sprintfutamon a 11. helyen végzett, majd kiesett a Q1-ben az időmérőn, végül pedig a 14. helyről rajtolva az utolsó pontszerző, azaz a 10. helyen ért célba. Ez az utóbbi két és fél évet tekintve a hétszeres világbajnok legrosszabb eredménye az F1-ben, hiszen legutóbb a 2022-es Emilia-romagnai Nagydíjon végzett ennyire hátul.

    Ami pedig a 39 esztendős versenyző produkciójánál is meglepőbb, hogy a brazíliai futam után a brit sajtóban sorra kezdtek megjelenni azok a „hírek”, hogy Hamiltonnak annyira elege lett, hogy még a szezon vége előtt elhagyhatja a Mercedest. Többek között a Telegraph is beszámolt erről azt pedzegetve, hogy Hamilton esetében ez sem lenne meglepő. És hogy mire alapozták mindezt az angol lapok?

    Nos, egy félreérthető rádióüzenetre, amely a közvetítésből kimaradt. Hamilton a brazil futam levezető körében ugyanis elejtett egy olyan megjegyzést, ami a Telegraph szerint még a Mercedest is meglepte. „Ez katasztrofális hétvége volt, srácok. Az autó a legrosszabb volt valaha. De köszönöm, hogy továbbra is próbálkoztok, remek munka a srácoktól a bokszkiállásnál. Ha ez az utolsó alkalom, hogy fellépek, sajnálatos, hogy nem volt nagyszerű, de hálás vagyok nektek” – szólt a rádióüzenet, amelynek utolsó mondatát értelmezték úgy sokan, hogy Hamiltonnak ez lehetett az utolsó futama a Mercedes színeiben.

    Az ominózus rádióüzenet:

    Ennél azonban sokkal valószínűbb és ésszerűbb – lévén Hamilton egyetlen futam utáni megnyilvánulásában sem utalt arra, hogy idő előtt lelépne a Mercedestől – magyarázat az, hogy a folyamatos rotáció miatt Hamilton Brazil Nagydíjon szolgálatot teljesítő szerelőgárdájának az interlagosi volt az idei utolsó versenyhétvégéje, és Las Vegasban, Katarban, valamint Abu-Dzabiban már egy másik csapat szervizeli a hétszeres világbajnok W15-ösét, Hamilton így a téli szünetet most megkezdő szerelőitől búcsúzott el.

    Persze a veterán pilóta nem rejtette véka alá csalódottságát, de az alábbi nyilatkozata is arról árulkodik, hogy azzal a csapattal fejezi be az idényt, amelynek a 2013-as szezon óta a tagja. „Az autó olyan, mint egy deszka, egyszerűen nincs felfüggesztése. Mindenhol pattog, és sehol nem lehet időben a gázra lépni. Szerintem most volt a legrosszabb valaha, különösen a kanyarokban. Annyira merev. De remélhetőleg nem jönnek már huplis pályák. Azt hiszem, az utolsó három helyszín nem annyira huplis, de igen, boldogan elmennék már téli szünetre. Ha olyan autót adnak a következő néhány futamon, amelyik nem pattog le az útról, akkor remélhetőleg jobb eredményeket érhetünk el. De már várom a karácsonyt.”

    Ilyen fantasztikusan nézett ki belülről, ahogy Hamilton vezeti Senna autóját (videó)

  • Az FIA megindokolta a Verstappent és a Red Bullt feldühítő tettét

    Az FIA megindokolta a Verstappent és a Red Bullt feldühítő tettét

    Az FIA megindokolta, hogy miért várt szokatlanul sokat a Brazil Nagydíj időmérőjének második szakaszában a piros zászló érvénybe léptetésével. A késlekedés a Red Bullt és Max Verstappent is feldühítette, noha a holland pilóta gyorsabb reakció esetén is kiesett volna.

    1 perccel és 37 másodperccel azelőtt, hogy leintették volna a Brazil Nagydíj időmérő edzésének második szakaszát, Lance Stroll a falhoz csapta az Aston Martint a hármas kanyarban. Emiatt rögtön dupla sárga zászlós fázis lépett érvénybe, majd 40 másodperccel később jött a piros zászlós megszakítás, ami bebiztosította mindkét Red Bull kiesését. A 12. időt elérő Max Verstappen azonnal nekiment az FIA-nak, amiért nem jött rögtön a piros, majd utólag Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is kifakadt a Sky Sports-nak.

    Verstappen frusztráltságában butaságokat nyilatkozott

    „Nem értem, miért tartott ilyen sokáig, hogy érvénybe lépjen a piros zászló. Ez nyilvánvalóan nagy baleset volt. A hármas kanyar az egyik legveszélyesebb kanyar a pályán. 40 másodpercbe telt érvénybe léptetni a pirosat, és ez már a második nap zsinórban, hogy nagyon késői döntések születnek, akár a tegnapi VSC-ről, akár a mai pirosról beszélünk. A többi piros zászló rögtön érkezett. Csakis a biztonságra kell koncentrálni, nem arra, hogy autók befejezhessék a körüket. Stroll nem próbált meg továbbmenni, annyi volt neki” – nyilatkozta Horner.

    A közösségi médiában persze rögtön beindultak az összeesküvés-elméletek arról, hogy az FIA direkt Verstappennel és a Red Bull-lal akart kitolni, ám a valóság az, hogy a holland pilóta már egy teljesen megszokott reakcióidejű piros esetén is kiesett volna. Az Autosport értesülései szerint pedig az FIA nem is amitt késlekedett, hogy többen is befejezhessék a mért körüket, hanem azért, mert Horner szavaival ellentétben a kanadai pilóta fedélzeti kameráján az látszott, hogy próbál elindulni. És mivel a vasárnapra halasztott időmérővel nagyon szűkös az idő a kvalifikáció és a futam között, ilyen helyzetekben életbevágó lehet, ha egy pilóta vissza tud kecmeregni a garázsba, és nem kell a csapatnak jóval az időmérő vége utánig várnia arra, hogy visszaszállítsák a sérült kocsit.

    Ezért Stroll mérnöke arra utasította a pilótát, hogy amennyiben lehetséges, hossza vissza az autót, mert a telemetria szerint a motornak nem volt baja, és a hőmérsékleti szenzorok sem jeleztek veszélyt. Az FIA is ezért várt, és csak azután léptette életbe a piros zászlót, hogy bizonyossá vált, Stroll nem fog tudni elindulni, de az Aston Martin még a piros jelzés megjelenése után is reménykedett ebben, és csak később szólt a kanadainak, hogy állítsa le a motort.

    Stroll balesete:

    Az a felvetés Horner részéről pedig szintén sántít, hogy biztonságosabb lett volna rögtön piros zászlót alkalmazni, mert a dupla sárga zászló lényegében egy lokális piros zászlónak felel meg, a pilótáknak azon a szakaszon ugyanis pontosan úgy kellett cselekedniük (le kell lassítani és fel kell készülni a megállásra), mintha piros zászló lett volna érvényben.

    Az valóban vita tárgyát képezheti, hogy Colapinto balesete után az FIA miért csak 6 másodpercet várt a piros zászlóig, Alonso és Albon esetében ugyanakkor egyértelmű volt, hogy a kár annyira jelentős, hogy a pilóta nem fog tudni továbbmenni. Verstappent ezzel együtt ugyanakkor egy, a megszokottnál semmivel sem később érvénybe léptette piros sem mentette volna meg, hiszen Leclerc a sárga zászló megjelenése után 2 másodperccel már kiütötte őt a továbbjutók közül.

    Elképesztő felvételek: így vezette Hamilton Senna autóját a Brazil Nagydíj előtt (videó)