Szerző: Majer Dániel

  • A Mercedes kettős győzelmet szerzett, Verstappen világbajnok lett Las Vegasban

    A Mercedes kettős győzelmet szerzett, Verstappen világbajnok lett Las Vegasban

    Max Verstappen bebiztosította negyedik világbajnoki címét a Las Vegas-i Nagydíjon szerzett 5. helyezésével, miközben a két Mercedes tarolt: George Russell nyert a 10. helyről a 2. pozícióba felkapaszkodó Lewis Hamilton előtt, míg Carlos Sainz lett a 3.

    A rajtrács első 14 helyezettje a közepes keveréken várta a lámpák kialvását a Las Vegas-i Nagydíjon, míg Sergio Pérez, Valtteri Bottas és az időmérőn nagyot bukó, majd a versenyzésre fittnek nyilvánított, de csak a bokszutcából induló Franco Colapinto a kemény, Fernando Alonso egyedüliként pedig a lágy gumikra szavazott.

    Russell simán megtartotta a vezetést, és Sainz rajtja sem volt rossz, miközben a másik Ferrarival Charles Leclerc már az első kanyarban megelőzte a szélesen forduló Pierre Gasly-t, hogy aztán az ajtót teljesen nyitva hagyó csapattársa mellé érjen, és a második kanyarban már a spanyol előtt forduljon. Hátrébb Verstappen maradt az 5., Norris a 6., Cunoda a 7., Hülkenberg pedig a 2. kör elején megelőzte Piastrit és átvette a 8. pozíciót. Őket Lewis Hamilton követte az utolsó pontszerző helyen.

    Russell az élen egyáltalán nem tudott ellépni, az állítható hátsó szárny engedélyezésével pedig Leclerc a 4. körben támadást indított ellene, de a Mercedes pilótája még visszaverte az őt az utolsó DRS-zónában, majd a célegyenesben is szorongató monacóit. Eközben Verstappen mindenfajta ellenállás nélkül megelőzte Gasly-t és feljött a 4. helyre, a rajtkockáját rosszul elfoglaló, ezért utólag 5 másodperces büntetést kapó Piastri pedig visszaelőzte Hülkenberget, majd Hamilton is elment a Haas mellett.

    A padlólemezének bal oldalával törmeléket összegyűjtő Russell Leclerc első támadása után nem kellett tovább védekezzen, sőt, elkezdett rohamos ütemben elszakadni Leclerc-től, akit a 7. körben Sainz, majd a 8.-ban Verstappen is megelőzött. Hátrébb eközben Hamilton folytatta a felzárkózást és Piastrin is átverekedte magát, majd a 9. körben Cunoda mellett is elment, hogy a 10. kör elején már Gasly-t támadja.

    Leclerc első támadása Russell ellen:

    A 9. kör végén Leclerc, a 6. helyen autózó Norris, valamint Albon és Stroll is kiállt kereket cserélni, Sainz pedig a második helyen már több mint 7 másodpercre szakadt le Russelltől. A gumik ugyanis nemcsak Leclerc, hanem az ő autóján is megszűntek működni, így mielőtt a 10. kör végén ő is meglátogathatta volna a szerelőit, Verstappen megelőzte, majd a 11. kör végén a holland is megkapta a kemény keverékű Pirelliket és visszajött mindkét Ferrari elé. Ezzel a két Mercedes állt az élre, de csak addig, amíg a 12. kör végén Russell is kiállt, majd a 2. helyre jött vissza Hamilton mögé.

    Az élmezőnyben autózókéval ellentétben nem mindenkinek alakult ugyanakkor simán a kerékcseréje: Esteban Ocon elnézte a garázs előtti helyet, így továbbmenve egy teljes extra kört kellett megtennie, mire újra kiállhatott; Lance Stroll kiállása pedig teljesen váratlanul érte az Aston Martint, így a szerelőknek akkor kellett a kemény gumikkal rohangálniuk ki a garázsból, amikor a kanadai már ott állt.

    A 14. körben eközben Hamilton is letudta a kerékcseréjét, majd a 9. helyre állt vissza, de a továbbra is a rajtnál használt közepes gumijain haladó Magnussent azonnal megelőzte, majd a Verstappen, Sainz, Leclerc, Norris vonat után eredt. Az élen ekkor Russell 9 másodperccel vezetett a még kiállás előtt álló Pérez előtt, aki hamarosan elengedte Verstappent.

    A verseny első kiesőjét a 15. körben könyvelhettük el, amikor a 3. helyről rajtoló Gasly alatt elkezdett füstöt eregetni az Alpine, a francia pedig kénytelen volt leparkolni az autót a garázsban.

    Elfüstölt az Alpine:

    A 16. körben Sainz is lehagyta Pérezt, Norris pedig az utolsó DRS-zóna végén kifékezte Norrist és feljött a 6. helyre. A 17. körre aztán a mexikói annyira visszalassult, hogy a többiek szó szerint ráestek a váltójára. Leclerc-nek sikerült bebújnia mellé a 7-es kanyarban, majd jött Hamilton és Norris is, mielőtt Pérez a kör végén a szerelői felé vette az irányt, majd a 14. helyre tért vissza.

    A Mercedes remek tempóját nemcsak az mutatta, hogy Russell folyamatosan szakadt el az élen, és a 19. körre már több mint 10 másodperc volt az előnye Verstappennel szemben, hanem az is, hogy Hamilton elkezdte szorongatni Verstappent. A 3. helyen haladó Sainz ekkor szólt be a rádión, hogy közölje vele a csapat, ha átállnak a C-tervre (a két kiállásra), mert az mindent megváltoztatna. A Ferrari a 20. körben erre azt válaszolta, hogy maradnak egyelőre az A-terv mellett, azaz egy kiállásra játszanak, hacsak nem jön megint olyan mértékű szemcsésedés, mint a közepes keveréken.

    Mivel a 23. kör tájékán Norris azt jelentette a rádióban, hogy a jobb elsője bármelyik pillanatban felmondhatja a szolgálatot, nem tűnt reálisnak, hogy a Ferrari vagy bárki más eljut az 50. körig további kerékcsere nélkül. Erre utalt Fernando Alonso 24. kör végi kerékcseréje is, ami azt jelentette, hogy a kétszeres világbajnok 20 kört bírt menni a kemény gumikon.

    Hamilton előzi Verstappent:

    Elsőként a McLaren cselekedett és a 25. kör végén kihívta Piastrit egy újabb kemény szettért – közben Albon műszaki probléma miatt feladta a versenyt, kettőre növelve a kiesettek számát –, majd a visszalassuló, a 26. kör végén már Leclerc ellen védekező Sainz arra kérte a Ferrarit, hogy cseréljék le a kerekeit, de ez ennek a körnek a végén nem történt meg.

    Sainz a 27. körben tovább könyörgött egy kerékcseréért, de erre az volt a maranellóiak válasza, hogy engedje el Leclerc-t. Ezt ő a 27. kör végén meg is tette, aminek köszönhetően megkapta Hamiltont a nyakába, majd a hétszeres világbajnokkal együtt behajtott a bokszba, ám a Ferrari az utolsó pillanatban a fülére szólt, hogy maradjon kint, mert nem állnak készen a kerékcserére. Sainz emiatt átvágta a bokszbejáratott jelző vonalat, majd egy körrel később állt ki, miközben szólt a csapatnak, hogy itt lenne az ideje felébredni. A felébredés azonban rajta már nem segített, hiszen pozíciót veszített a cseréjét rendben letudó Hamiltonnal szemben, a büntetést ugyanakkor igencsak érthetetlen módon megúszta.

    Hamilton cseréje után a 2. helyen haladó Verstappen is kapott egy új kemény szettet, amivel a 4. helyre esett vissza, de maradt Hamilton előtt. Az élen a Russell, Leclerc, Norris hármas még kivárt, de a következő körben a McLaren, majd egy körre rá a Ferrari versenyzője is érkezett, miközben Hamilton a második DRS-zónában simán elment Verstappen mellett. A 32. körben Sainz is megtette ezt Leclerc ellen, míg Russell is kereket cserélt az élen, és kialakult a Russell, Hamilton, Verstappen, Sainz, Leclerc, Norris, Piastri sorrend az első 7 helyen.

    Russell előnye ekkor 10 másodperc volt Hamiltonnal szemben, de a hétszeres világbajnok elkezdte szórni a leggyorsabb köröket és folyamatosan közeledett a csapattársára. Hasonlóan tett Sainz is Verstappen mögött, míg Leclerc sem szakadt le. Bő 10 körrel a vége előtt a holland feltette a kérdést, hogy védekezzen-e a Ferrarik ellen, mire mérnöke közölte, hogy igen, nem ártana. A 41. körben azonban Sainz bevetődött a második DRS-zóna végén, a hollandnak pedig nem volt esélye védekezni. A legtöbben bizonyára arra számítottak, hogy ezután Leclerc azonnal követi őt, ám mivel a spanyol nem tudta faképnél hagyni a Red Bullt, Verstappennek még körökön át lehetősége volt DRS-sel védekezni a monacóival szemben. A 46. körben azonban Verstappen nem nyithatta a szárnyát a második DRS-zónában, Leclerc pedig azonnal lecsapott és feljött a 4. helyre.

    Az élen eközben Hamilton hiába tett meg mindent, 5 másodpercnél nem tudott közelebb kerülni a tempóját menedzselő Russellhez, a Mercedes fiatalabbik britje így pályafutása 3. győzelmét aratta csapattársa és Carlos Sainz előtt. A mai napon azonban ennél fontosabb volt az, hogy ki ért célba az 5. helyen, Max Verstappen ugyanis azzal, hogy megelőzte Lando Norrist, behozhatatlan előnyre tett szert a pontversenyben, és Sebastian Vettelt, valamint Alain Prostot utolérve megnyerte 4. világbajnoki címét.

     

  • Kellemes meglepetésben volt része az F1-es mezőny tagjainak Las Vegasban

    Kellemes meglepetésben volt része az F1-es mezőny tagjainak Las Vegasban

    Miután az FIA elnöke a Las Vegas-i Nagydíj előtt menesztette az F1 versenyigazgatóját, kérdéses volt, hogy az utód milyen hamar veszi fel a fonalat, illetve milyen hozzáállást tanúsít. Utóbbi már látszik, és rögtön szerzett néhány jó pontot vele a mezőny tagjainál.

    Sokan előre féltették a rá váró, semmihez sem hasonlítható feladattól Rui Marques-t, az FIA váratlanul kirúgott korábbi versenyigazgatója, Niels Wittich helyére érkező szakembert, de egyelőre pozitív csalódás a ténykedése. Persze a főpróba, a Las Vegas-i Nagydíj még hátravan, és elég egyetlen komoly hiba, hogy azonnal a kritikák kereszttüzében találja magát, de az mindenképpen jó kezdésről árulkodik, hogy több pilóta is nagyon dicsérte az eddig az F2-ben és az F3-ben ténykedő versenyigazgatót.

    Marques először a csütörtöki versenyzői eligazításon találkozott a pilótákkal, akik közül többen is arról számoltak be, hogy a szavaikat végre tettek is követik. „Azt mondanám, hogy pozitív volt – mondta a megbeszélésről George Russell. – Olyan időszakon mentünk keresztül, amelyben meghallgatták a véleményünket, de nagyon kevés változás történt. De most például több pilóta is beszélt a négyes kanyar kijáratán a pályahatárokról, mert úgy véltük, hogy utcai aszfaltcsíkon ez kissé szükségtelen, az FIA pedig változtatott. Mi, versenyzők ezt akarjuk látni. Azt akarjuk, hogy meghallgassanak minket, majd rögtön cselekedjenek. Úgyhogy eddig pozitív a helyzet.”

    Elegük van az F1-es pilótáknak – az FIA magasról tesz rájuk

    Marques emellett egy másik változtatást is eszközölt a Las Vegas-i pályán a pilóták kérésére. „Azt is kértük, hogy változtassanak a bokszbejáraton és legyen láthatóbb a vonal, mert szó szerint nem láttuk azt, ami miatt eléggé aggódtunk – mondta Carlos Sainz. – Ma a pályára érkezve pedig azt láttuk, hogy kiszélesítették a bejáratot jelző vonalat, egy kék csíkot, és mindannyian azt mondtuk, hogy ez nagyon jó és remek a megközelítés.”

    „Rui igazán együtt akar dolgozni velünk, és eszközölt néhány igazán jó változtatást a pályán – tette hozzá Esteban Ocon. – Kétféle színnel festették le a bejárati vonalat, és így már nagyon jól látszik. Emellett arrébb vitte a 4-es kanyar kijáratán a pálya határát. Mi, versenyzők ezt a két dolgot kértük, és ma reggel nagyon jó kis meglepetés volt, hogy mindkettőt megcsinálták.”

    „Úgy tűnt, fontos neki, hogy kérdéseket tegyen fel és készéggel állt rendelkezésre az ötleteink és véleményünk megvalósításához, ami jó érzés” – mondta már Kevin Magnussen.

    Az efféle egyöntetű dicséret a versenyigazgató felé nem megszokott, az pedig, hogy Sainz „hosszú idő óta az egyik legjobb” megbeszélésként hivatkozott a találkozóra, eléggé sokatmondó. Mindezt azok után, hogy a Brazil Nagydíjat követően a Grand Prix-versenyzők érdekvédelmi szövetsége (GPDA) nyílt levélben ment neki az FIA-nak és annak elnökének, az egyik kifogásolt pontjuk pedig az volt, hogy nem hallgatnak rájuk eléggé, amikor különböző problémákra hívják fel a figyelmet.

    A versenyigazgató kirúgása és annak időzítése is meglepte az F1-es pilótákat

  • Így lehet világbajnok Max Verstappen magyar idő szerint vasárnap reggel

    Így lehet világbajnok Max Verstappen magyar idő szerint vasárnap reggel

    Amennyiben a Las Vegas-i Nagydíj időmérő edzését az 5. helyen záró Max Verstappen és a 6. helyen végző Lando Norris a rajtpozíciójukban érnének célba a magyar idő szerint vasárnap reggel 7 órakor elrajtoló versenyen, előbbi már a kaszinók városában megünnepelhetné pályafutása 4. világbajnoki címet. De persze nem csak ebben az esetben nem kellene tovább számolgatni.

    Miután a 17. rajtkockából megnyerte a Brazil Nagydíjat, Max Verstappen három futammal a vége előtt 62 pontos előnyre tett szert Lando Norrisszal szemben, és lényegében lezárta az idei világbajnoki küzdelmet. Matematikailag ugyanakkor még nem nyert, hiszen 86 pont gyűjthető még az idén, ugyanakkor tényleg hatalmas földindulásnak kellene történnie ahhoz, hogy a 2024-es év ne a Red Bull versenyzőjének zsinórban negyedik év végi elsőségével záruljon.

    A Red Bullnál már „biztos becsomagolták” a Verstappen vb-címét ünneplő pólókat

    Ahhoz, hogy Verstappen már Las Vegasban pezsgőzhessen, nincs más dolga, mint Norris előtt végezni a versenyen. Amennyiben bármilyen pozícióban megteszi ezt, automatikusan világbajnok, míg a McLaren pilótája csak úgy tudja életben tartani matematikai esélyeit, hogy legalább 3 ponttal többet szerez riválisánál. Persze a valós esélyeinek felélesztéséhez ehhez jóval többet kellene tennie, mert ahhoz a leggyorsabb körrel megszerzett győzelemnél alább nemigen adhatja. Norris tetemes lemaradását egyébként jól szemlélteti, hogy amennyiben ezt megteszi, majd Katarban a sprintet és a futamot is megnyeri, miközben utóbbin ugyancsak leggyorsabb kört ér el, Verstappen pedig a Las Vegas-i Nagydíjon, majd a Katari Nagydíjon és a sprinten is nulláz, a holland még akkor is pontelőnnyel érkezne meg az abu-dzabi szezonzáróra. Norrisnak tehát makulátlan teljesítmény esetén is két nullázás kéne a Verstappentől úgy, hogy a háromszoros világbajnok az idei szezonban egyszer sem végzett még futamon a legjobb haton kívül.

    A McLaren versenyzőjének tehát tényleg csak matematikai az esélye, de azért nézzük meg, hogyan tudná legalább a katari hétvégére kitolni a bajnokavatást:

    Verstappen helyezése Norrisnak itt kell végeznie 
    1. Verstappen mindenképp világbajnok
    2. 1.
    3. 2. (vagy 1., ha Verstappené lesz a leggyorsabb kör)
    4. 3. (vagy 2., ha Verstappené lesz a leggyorsabb kör)
    5. 4. leggyorsabb körrel, vagy 3.
    6. 5. leggyorsabb körrel, vagy 4.
    7. 6. leggyorsabb körrel, vagy 5.
    8. 7. leggyorsabb körrel, vagy 6.
    9. 8. leggyorsabb körrel, vagy 7.
    10. 9. leggyorsabb körrel, vagy 8.
    11. vagy rosszabb 9. leggyorsabb körrel, vagy 8.

     

    Verstappen egyedül nem sokat tehet

    Amennyiben a Verstappen és Norris között az egyéni vb-címért folyó harcot lefutottnak tekintjük, akkor sem kell temetni az izgalmakat az idei év hátralevő részére, a konstruktőri világbajnoki címért zajló versenyfutás ugyanis rendkívül izgalmasnak ígérkezik. Itt a McLaren vezet 36 ponttal a Ferrari, illetve 49 ponttal a Red Bull előtt, miközben 147 pont van még fent a táblán. Elnézve Sergio Pérez szereplését – a mexikói pilóta ismét búcsúzott a Q1-ben –, a csata alighanem kétszereplős, hiszen legyen bármennyire erős Verstappen, a Ferrari és a McLaren általában két versenyzőjével van ott az élmezőnyben.

    A konstruktőri vb-cím még semmiképpen sem dőlhet el Las Vegasban, és mivel a McLaren csak a 6. és a 8. helyet szerezte meg az időmérőn, miközben a Ferrari pilótái a 2. és 4. helyről kezdenek, inkább arra mutatkozik esély, hogy a maranellóiak csökkentik a lemaradásukat az utolsó két versenyhétvége előtt.

    Hamilton az utolsó esélyét dobta el arra, hogy győzzön a Mercedesszel?

  • Minek köszönhető a Mercedes Las Vegas-i szárnyalása?

    Minek köszönhető a Mercedes Las Vegas-i szárnyalása?

    A Mercedes úgy nyerte meg a Las Vegas-i Nagydíj időmérő edzését, hogy nemcsak a Q1-ben, a Q2-ben és a Q3-ban volt a leggyorsabb, hanem előtte az összes szabadedzésen is. A pole-t megszerző George Russell elmondása szerint ez még őket is meglepte, de van rá magyarázat.

    „Az első szektorban 3 tizeddel gyorsabbak nálunk, egyszerűen sokkal gyorsabban működésre tudják bírni a gumikat” – világított rá Carlos Sainz a Mercedes legfőbb erősségére a vegasi időmérő után, ami aranyat ért a brackley-ieknek a hideg és poros aszfalton. A W15-ös olyannyira jól muzsikált ezen a téren, hogy a Q3-ban a Ferrarikkal, McLarenekkel, Max Verstappen Red Bulljával és Pierre Gasly Alpine-jával ellentétben nem volt szüksége a felvezető kör után egy extra előkészítő körre ahhoz, hogy el lehessen vele kezdeni egy gyorskört, azaz George Russell és Lewis Hamilton gumija volt a legjobb állapotban a mindent eldöntő másfél perc során.

    Utóbbi végül nem tudott élni a lehetőséggel és mindkét Q3-as körét elrontva csak a 10. helyen végzett, Russell viszont megszerezte a pole-t, majd közölte, hogy a csapat sem igazán érti, hogy mitől ennyire erősek. Mert bár Montrealban, Silverstone-ban és Spában is jól muzsikáltak hűvös körülmények között, a vegasi pálya nagyon eltérő az iménti három aszfaltcsíkhoz képest, és a lassú, derékszögű kanyarjai nem kedveznek a W15-ösnek. Ám mint kiderült, ezeket a hiányosságokat sikeresen elfedte a remek gumimelegítés.

    Hamilton az utolsó esélyét dobta el arra, hogy győzzön a Mercedesszel?

    Russell utólag arról beszélt, hogy ezen a pályán annyit csúszkál az autó, hogy kevésbé volt hangsúlyos a szezon során rendre fellépő alulkormányzottság, az első szektorban pedig olyan érzés volt vezetni, mintha sínen menne, miután itt mutatkozott meg a leghangsúlyosabban az új gumik és a megfelelő gumihőmérséklet kombinációja. Ezzel szemben például az egy körrel kopottabb gumikon érkező Ferrarikon még ekkor sem volt optimális tartományban az első gumik hőmérséklete, Leclerc ráadásul kissé elóvatoskodta a gumimelegítő körét, ami miatt ki is kapott Sainztól.

    Persze Russell dolgát az is könnyítette, hogy a vele addig lépést tartó, olykor nála gyorsabb Hamilton mindkét Q3-as körét elrontotta, illetve azt is megúszta, hogy az első Q3-as körében lekoccolta a falat, ami miatt a csapatnak első szárnyat kellett cserélni az autóján. Emiatt kicsit késve jött ki az utolsó próbálkozásra, és azt hitte, nem lesz ideje felérni egy gyorskörre, de végül lett, ami nélkül csak az 5. helyen zárt volna.

    A Red Bull spórolt

    Miután Sergio Pérez kiesett a Q1-ben – csapattársával ellentétben nem tudta kellően felmelegíteni a gumikat –, Max Verstappen a jobbik Mercedes-pilótától közel fél másodperccel elmaradva, az 5. helyre hozta be a Red Bull állva maradt autóját, miközben hiába vágtak ki jelentős darabokat az RB20-as hátsó szárnyából a csütörtöki edzések után, továbbra is időt veszítettek az egyenesekben és a kanyarokban, hiszen egy ilyen félmegoldás nemcsak, hogy nem olyan hatékony, de túlzott leszorítóerő-veszteséggel is jár. A címvédő az időmérő után elmondta, hogy a költségplafon bevezetése óta nem csinálnak monzai stílusú, annyira alacsony leszorítóerős hátsó szárnyat, mivel azt kettő, legfeljebb három pályán tudnák bevetni, így emiatt ide sem tudtak ilyen elemet hozni. Magyarán nem elrontották a számításokat vagy logisztikai hibát vétette, hanem egyszerűen nincs ilyen szárnyuk. A holland úgy vélte, lehet, hogy a jövőben át kell majd gondolniuk ezt a gyakorlatukat.

    Verstappen szenved Las Vegasban, a Red Bull megoldhatatlan okot lát

    Verstappen ugyanakkor még az 5. hellyel is elégedett lehet, hiszen a pontversenyben mögötte a második helyen álló Lando Norris csak 6. lett. A tavaszi Miami Nagydíj óta eltelt időszak nagy részében a leggyorsabb autóval rendelkező McLaren szintén a gumik felmelegítésével küszködött, ez a küszködés pedig olyan méreteket öltött, hogy Norris és Piastri a pálya javulása ellenére nem tudott gyorsulni a Q2-ről a Q3-ra.

    Andrea Stella csapatfőnök azonban rámutatott, hogy amikor egymás után sok kört tudnak megtenni, visszakerül az autó a normális működési tartományába, így a futamon erősebb teljesítményre számítanak. Miként a Ferrari is, amely szintén előreléphet a futamon a Mercedeshez képest, amely a rajtot, illetve az esetleges SC-fázisokat/új rajtokat kivéve ott már nem fog tudni profitálni a gyors gumimelegítési képességükből.

    Brad Pitt is balesetet szenvedett Las Vegasban, majd elájult a célegyenesben (videó)

  • Brad Pitt is balesetet szenvedett Las Vegasban, majd elájult a célegyenesben (videó)

    Brad Pitt is balesetet szenvedett Las Vegasban, majd elájult a célegyenesben (videó)

    A közösségi médiában keringő videók tanúsága szerint Brad Pitt tántorgott egy kicsit, majd összeesett a Las Vegas-i F1-es pálya célegyenesében.

    Nem Franco Colapinto 50 G-s becsapódást eredményező balesete volt az egyetlen komoly bukás a Las Vegas-i Nagydíj versenyhétvégéjének eddigi részében, a valóságban ugyanakkor csak az argentin pilóta csapódott a falnak, a másik esetet pedig csak eljátszották. Ugyanis sok más versenyhelyszínhez hasonlóan Las Vegasban is forog a 2025-ben a mozikba érkező „F1”, amelynek cselekményét természetesen nem lehet teljesen titokban tartani, hiszen több alkalommal nézők ezrei, olykor tízezrei előtt zajlik a forgatás.

    Így volt ez a 2023-as Magyar Nagydíj után is, amikor még Lewis Hamilton (hogy spontán, vagy előre eltervezett módon, az azóta sem derült ki) is részt vett az egyik jelenetben, és az autójából kiszállva ünnepelt egy kicsit a Joshua Pearce-t alakító statisztával, de legutóbb az idei Mexikóvárosi Nagydíjon is tízezrek figyelhették, ahogyan maga Brad Pitt ünnepelteti magát egy stadionnyi ember előtt.

    Hamilton olyan pilótával ünnepelt a Magyar Nagydíj után, aki nem is vett részt a versenyen (fotók)

    Las Vegasban azonban nem voltak nézők a lelátón, amikor a Brad Pitt által játszott Sonny Hayes hatalmasat bukott az időmérőn, majd az autójából kiszállva tántorgott néhány lépést és összesett. A stáb persze nem ott, élesben tört rommá egy F1-es autóvá alakított F2-es gépet, hanem beállított jelenetről volt szó, amit többször is felvettek, hiszen az egyik, közösségi médiában keringő videón az egyik operatőr közelről veszi Pittet, egy másikon pedig fejkamerával esik ugyanúgy rá a célegyenesben bekészített szivacsra.

     

    A stáb által kezelt APX GP X-oldal – amely minden bizonnyal a filmben is fel fog tűnni – egyébként az alábbi posztot tette ki Hayes balesetéről: „A csapat közleménye. Az időmérő edzés alatt Sonny jelentős becsapódást szenvedett el, amely azonnali orvosi beavatkozást igényelt. Az ilyen mértékű baleseteket mindig komolyan vesszük, és Sonny egészsége számunkra a legfontosabb. Miközben Sonny állapota stabil, nem fog részt venni a holnapi versenyen, és a felépülésre koncentrál. A teljes csapat mögötte áll, amikor tudunk, további hírekkel szolgálunk. Holnap Joshua egyedül fog versenyezni, miközben előreviszi a csapatot.”

    Hogy a film készítése során a producerként is érintett Lewis Hamilton miként igyekszik segíteni a stábnak és Brad Pittnek, arról alábbi cikkünkben írtunk.

    Hamilton igyekszik megvédeni Brad Pittet a nevetségessé válástól

  • Wolff elárulta, milyen szabályt fektetett le Hamiltonnal

    Wolff elárulta, milyen szabályt fektetett le Hamiltonnal

    Toto Wolff és Lewis Hamilton megbeszélte előbbi félreérthető kijelentését, a Mercedes csapatfőnöke ugyanakkor továbbra is kitart a véleménye mellett.

    A Brazil és a Las Vegas-i Nagydíj közötti időszakban többen felhúzták a szemöldöküket azon, hogy egy Mercedesről megjelent könyvben Toto Wolff kifejtette: Lewis Hamiltonnak is van szavatossági ideje, amely előbb-utóbb lejár, és a hétszeres világbajnok megkönnyítette az ő dolgát azzal, hogy átigazol a Ferrarihoz, mert így soha nem kell majd elküldeni. Az osztrák üzletember ezután igyekezett finomítani a kijelentésein, amelyekre Hamilton Las Vegasban reagált és kiemelte, főnöke a közös éveik alatt mindig támogató volt vele, és most sem érzi úgy, hogy bármit is bizonyítania kell neki.

    A Mercedes csapatfőnöke ezután a Las Vegas-i Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján sem kerülhette el a szavatossági idővel kapcsolatos kérdést, majd megerősítette, hogy Hamiltonnal megbeszélték a dolgot. „Lewis és én beszélünk, mindig is beszéltünk. Egy mondat, ami megesik, rosszul néz ki amiatt, hogy egy olyan hétvégén került nyilvánosságra, amelyen különösen nem volt elégedett a vezetésével vagy az autóval. Egy szabályt a kapcsolatunk nagyon korai szakaszában lefektettünk, ez pedig az, hogy azonnal beszélünk. Miért mondtad ezt? Vagy mit értettél ez alatt? Most is ezt tettük.”

    „Ez egy mondat a könyvben, de mondtam 99 másik mondatot is a brazíliai hétvége környékén, és idéztek néhány interjúból, amelyeket Lewisról adtam, és amelyekben egyértelműen kijelentettem, hogy ő minden idők legnagyszerűbb versenyzője, és ha képesek vagyunk gyors autót adni neki, akkor képes lesz nyerni és a világbajnoki címért küzdeni, de elbuktunk abban, hogy ezt megtegyük” – mondta Wolff.

    Amellett az osztrák ugyanakkor továbbra is kitart, hogy mind a pilótákra, mind a többi alkalmazottra érvényesek a szavatossági idővel kapcsolatos megjegyzései. „Gyakran hangoztatom ezt, különösen a mai világban. Mindannyiunkon nyomot hagy ez. Évente több mint 20 versenyt csinálunk végig és repkedünk a világban. Amit mondtam, arra mondtam, hogy mindenkinek van szavatossága, és az ember nem akar nagyszerűből jóvá válni. Ez alól pedig a versenyzők sem kivételek. Továbbra is kitartok emellett, mert én is folyamatosan kérdéseket teszek fel magamnak a szervezet és minden érintett érdekében.”

    Verstappen, a békebíró: így segített rendezni apja és Horner viszonyát

  • Hamarosan mégis 20-ról 22-re nőhet a Forma–1-es mezőny létszáma

    Hamarosan mégis 20-ról 22-re nőhet a Forma–1-es mezőny létszáma

    Fordulat következhet be a 11. F1-es csapat ügyében, a jelentős változások után ugyanis már van rá esély, hogy 2026-tól nőjön a mezőny létszáma. A General Motors érkezhet.

    Noha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábban zöld utat adott az Andretti F1-es projektjének, az F1 vezetése a csapatok többségével egyetértésben az idén januárban elutasította az amerikai istálló belépési kérelmét a sportágba, ezért úgy tűnt, még jó ideig maradhat a 10 csapatos létszám. Ám a legújabb fejlemények arra mutatnak, hogy 2026-tól mégis bővülhet a mezőny.

    Ugyanakkor nem az Andretti fog érkezni, hanem a General Motors, számolt be róla magasrangú forrásokra hivatkozva többek között a BBC. A brit lap azt írja, hogy ez a korábbiakkal ellentétben tisztán a GM projektje lenne, és miután a csapat feláll, az Andretti nem venne részt annak működtetésében, ezért – noha egyelőre nem kommentálta az értesüléseket – az F1 másként tekintene erre a nevezésre, mint az Andretti korábbi próbálkozására.

    „Mindent megteszek, hogy ne szállhassatok be” – személyeskedésig fajult az F1 és az Andretti vitája

    Dan Towriss, az Andretti tulajdonosa a Las Vegas-i Nagydíj helyszínén tartózkodik és a 2026-os belépésen dolgozik. A GM korábban az akkor még részben Michael Andretti által tulajdonolt Andretti Global támogatójaként tervezte a beszállást azzal a céllal, hogy 2028-tól saját motort épít, az új felállásban azonban a világ egyik vezető autógyártója csapattulajdonosként érkezne. Az első két évben ugyanakkor egy jelenlegi gyártótól kellene ügyfélmotort vásárolnia, mivel saját erőforrást ugyanúgy csak 2028-tól csinálna.

    Fontos változás az is, hogy Michael Andretti társalapítóként már semmilyen szerepet nem tölt be a menedzsmentben, hiszen szeptemberben Towriss lett az új tulajdonos, Michael Andretti pedig nagykövetként maradt a szervezetnél. Ez a változás is lényeges szempont lehet az F1 megváltozott hozzáállásában, Andretti személye, pontosabban agresszív megközelítése ugyanis finoman szólva sem az általa remélt módon sült el.

    „Ha egy csapat hozzá tud tenni a bajnoksághoz, és különösen, ha a General Motors úgy dönt, hogy tulajdonosként belép, az más történet – mondta a korábban nyíltan Andretti ellen állást foglaló Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Las Vegas-i Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján. – Amíg kreatív, az azt jelenti, hogy nő a sportág népszerűsége, nőnek a bevételei. Ebben az esetben egyetlen csapat sem lesz ellene, szóval én ebben reménykedem.”

    „A párbeszéd az FIA, a csapat és az F1 között zajlik, ez nem a mi döntésünk – tette hozzá Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke. – Nyilván ha ez jó a sportnak, jó a show-nak, az üzletnek, és sportoldalról értéket ad hozzá, akkor mindannyiunk részéről oké a dolog.”

    Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma ezzel együtt vizsgálatot folytat az F1-gyel szemben amiatt, hogy elutasították az Andretti korábbi jelentkezését.

    A Red Bull felnyomta a többi csapatot, a Ferrarinak is változtatnia kellett az autóján

  • A Red Bull felnyomta a többi csapatot, a Ferrarinak is változtatnia kellett az autóján

    A Red Bull felnyomta a többi csapatot, a Ferrarinak is változtatnia kellett az autóján

    A Red Bull felhívta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) figyelmét egy olyan kiskapura a szabályokban, amit kihasználva eddig többi istálló előnyhöz jutott, számolt be róla az Auto Motor und Sport. A szövetség ennek hatására technikai direktívát adott ki, a szóban forgó csapatok pedig kénytelen voltak módosításokat eszközölni. A Ferrari és a Mercedes is az érintettek között van.

    A szívóhatású autók 2022-es visszatérésével ismét nagy hangsúly került a padlólemezekre, hiszen ezeket az autókat a minél nagyobb leszorítóerő előállításához a lehető legközelebb kell engedni az aszfalthoz, emiatt pedig megnő a padlólemez túlzott kopásának veszélye – a 2023-as USA Nagydíjon közel 20 év óta először történt kizárás a padlólemez túlzott kopása miatt, amikor Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t is diszkvalifikálták.

    A fa padlólemezen pontos előírások alapján kopólemezeket helyeznek el a csapatok, amelyek külső részének vastagságát méri le az FIA, és ez alapján dől el, hogy a 10 mm vastag padlólemez túlságosan, azaz 9 mm-nél vékonyabbra kopott-e. A német szaklap információi szerint a mezőny nagyjából fele, köztük a Ferrari, a Mercedes és a Haas is rögzítőcsavart alkalmazott ezeknek a kopólemezek hátsó részén azért, hogy így védje a padlólemezt a túlzott kopástól.

    Lewis Hamilton, Mercedes, Monacói Nagydíj, 2003, padlólemez
    Jól láthatók a fém kopólemezek a tavalyi Mercedesen / Fotó: Vándor Iván

    A Red Bull a hírek szerint óvást tervezett benyújtani ezen megoldást használók ellen, az FIA azonban proaktív volt, és a Las Vegas-i Nagydíj előtt egy héttel kiadott technikai direktívával bezárta a kiskaput, azaz változtatott a kopólemezek engedélyezett rögzítési módján. Az AMuS úgy tudja, a Ferrari szerette volna elérni, hogy csak a Katari Nagydíjtól lépjen életbe a módosítás, ám ez nem jött össze neki, így mindenkinek változtatnia kellett. A maranellóiak valószínűleg azért akarhatták a halasztást , mert a vegasi aszfaltcsík hosszú egyenesei és lassú kanyarjai kedveznek nekik, és nem szerették volna, hogy egy potenciális győzelmet bukjanak el a módosítás miatt.

    Az AMuS szerint a Red Bullnak és a McLarennek sem kellett változtatnia az autóján, a The-Race.com viszont úgy tudja, hogy a bikásoknak apró módosításokat végre kellett hajtania, de nem akkorát, mint a Ferrarinak. Akármi is a valóság, a Red Bull minden bizonnyal nyert az ügyön, különben nem jártak volna közben az FIA-nál. Hogy mindez mennyire befolyásolja majd az erősorrendet, az az utolsó három futam során kiderül, mindenesetre annyira szoros a mezőny, hogy apró változtatásoknak is komoly hatása lehet.

    Meglepő beismerést tett Hamilton: tényleg faképnél akarta hagyni a Mercedest

  • Pérez: Nem értek egyet az apámmal, hibát követett el

    Pérez: Nem értek egyet az apámmal, hibát követett el

    Sergio Pérez nem ért egyet a Ralf Schumachert elfogadhatatlan módon kritizáló apjával, Antonio Pérezzel.

    Miként arról mi is beszámoltunk, Antonio Pérez, Sergio Pérez édesapja úgy vágott vissza a fiát a német Sky szakértőjeként rendszeresen kritizáló Ralf Schumachernek, hogy a hatszoros futamgyőztes expilóta homoszexualitásán élcelődött. Mint ismert, az F1-ben 1997 és 2007 között 180 versenyen induló fiatalabbik Schumacher-testvér nyáron jelentette be, hogy meleg, ami után volt felesége, Cora Brinkmann a sajtóban ment neki, mondván volt férje csak kihasználta őt, és az egész házasságuk hazugságra épült.

    „Az ember nem tudja, hogy ő most akkor újságíró, férfi vagy nő. Először kijelenti, hogy Checót kirakja a Red Bull, majd a következő héten bejelenti, hogy meleg. Nem tudom, talán szerelmes volt Checóba. Sok a furcsa dolog. Egyszerűen csak már az ember nem tudja, hogy ő újságíró, nő vagy férfi, de a világa összeomlóban van. Nem Checo Pérez, hanem a felesége szavai miatt” – nyilatkozta Antonio Pérez az ESPN-nek.

    Ralf Schumacher coming outja összetörte volt feleségét, az expilóta szerint volt neje hazudik

    Ralf Schumacher erre reagálva elmondta, noha nem ért egyet azzal a stílussal, amit Antonio Pérez képvisel, nem haragszik rá, mert tudja, hogy elragadták az érzelmei, és ő is mindent megtenne azért, hogy megvédje a fiát. A Las Vegas-i Nagydíj szerdai sajtónapján aztán megérkezett Sergio Pérez reakciója is, aki szintén nem állt az apja mellé.

    „Először is, nem értek egyet egyik hozzászólásával sem – mondta a Red Bull pilótája a Sky Sports-nak. – Szerintem ebben most hibázott. Nem osztom egyik nézetét sem, ugyanakkor nem irányítom, hogy mit mond az apám, csak azt tudom kontrollálni, amit én mondok. Sportágként fontos megmutatni, hogy bármi történik is a pályán, az a pályán marad. Én így látom, és mindig példával kell elöl járnunk a világ többi része számára.”

    Ez lehet az oka, hogy a Red Bull nem rúgta még ki Sergio Pérezt

  • Meglepő beismerést tett Hamilton: tényleg faképnél akarta hagyni a Mercedest

    Meglepő beismerést tett Hamilton: tényleg faképnél akarta hagyni a Mercedest

    Eddig úgy gondoltuk, Lewis Hamilton csak a szerelőinek üzent, ám most ő maga ismerte be, hogy megfordult a fejében a szezon vége előtti távozás gondolata.

    A Brazil Nagydíj után többekben felmerült, hogy Lewis Hamilton nem akarja kitölteni szerződését a Mercedesnél, és az idei utolsó három verseny előtt elhagyná azt az istállót, amellyel 2014 és 2020 között zsinórban hat egyéni világbajnoki címet nyert. A Ferrarihoz tartó 39 esztendős pilóta az interlagosi futam levezető körében ugyanis erre utaló üzenetet címzett a csapatának a rádióban, ám a Mercedes utólag elhessegette ezeket a felvetéseket, és inkább azzal magyarázta a hétszeres világbajnok szavait, hogy az idén utoljára Brazíliában szolgálatot teljesítő szerelőinek üzent.

    A Las Vegas-i Nagydíj szerdai sajtónapján azonban Hamilton elismerte, valóban megfordult a fejében, hogy Brazília után nem áll rajthoz többet az idén. „Abban a pillanatban így éreztem. Nem igazán akartam visszajönni azután a hétvége után, de szerintem ez természetes – idézi őt a Sky Sports. – Frusztráló, amikor az embernek ilyen szezonja van. Biztos vagyok benne, hogy több ilyen idényem nem lesz, de legalábbis azon fogok dolgozni, hogy ne legyen. Abban a pillanatban nem éreztem magam valami nagyszerűen, de itt vagyok, erős vagyok, és abszolút mindent bele fogok adni az utolsó versenyekre.”

    Hamilton már a karácsonyt várja, de tett egy 1 millió dolláros ajánlatot

    Nem csoda, hogy Hamilton a Brazil Nagydíj után teljes érdektelenséget mutatott aziránt, hogy hol végez az összetettben csapattársához képest, majd közölte, hogy ő már inkább a Karácsonyt várja. Az idei Brit Nagydíjon 2021 óta ismét futamot nyerő klasszis ugyanis Interlagosban csak szenvedett: a sprintfutamon a 11. helyen végzett, majd kiesett a Q1-ben az időmérőn, végül pedig a 14. helyről rajtolva az utolsó pontszerző, azaz a 10. helyen ért célba a versenyen. Ez az utóbbi két és fél évet tekintve a legrosszabb eredménye az F1-ben.

    Az pedig, hogy a pillanat hevében szélsőséges megnyilvánulást tesz, szintén nem áll távol Hamiltontól, aki sikerkorszaka alatt is több alkalommal tudott elkedvetlenedni egy-egy rosszabb eredmény után.

    Nem akar bizonyítani Toto Wolffnak

    Hamiltont Las Vegasban arról is kérdezték, mit szól Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének megjegyzéseihez. Az osztrák üzletember a csapatról megjelent könyvben ugyanis arról beszélt, mindenkinek lejár egyszer a szavatossági ideje, és pilótája megkönnyítette a dolgát azzal, hogy magától megy el, mert így nem kellett előbb-utóbb nekik a távozás felé terelniük őt. Wolff azóta kifejtette, kissé ki lettek ragadva a szavai a szövegkörnyezetből, Hamilton azonban – legalábbis látszólag – amúgy sem tulajdonít nagy jelentőséget nekik.

    Wolff magyarázkodik: nem pont úgy gondolta, amit Hamiltonról mondott

    „Nem – felelte Hamilton arra a kérdésre, hogy ezek után bizonyítani akarja-e főnökének, hogy továbbra is csúcsformában van. – Magabiztos vagyok, erősnek érzem magam, jól edzettem, szóval remekül vagyok. Őszintén mondom, mentálisan egész évben most érzem magam a legjobban, és megnézve, hogy mennyire rossz volt a legutóbbi verseny, ez szerintem sokat elmond. Régóta részese vagyok ennek a játéknak, és annyi mindent mondtak már rólam, annyi mikro-agressziót tapasztaltam. Nyilván nem a főnököm részéről, mert ő mindezen évek során támogató volt és annyi mindent értünk el együtt, hanem összességében, a média és minden más részről, de semmi sem tud térdre kényszeríteni.”

    „Továbbra is itt vagyok, továbbra is küzdök, és folytatni fogom. Olyan csapatom van, amelyet továbbra is őszintén szeretek, és bár elmegyek, biztosra akarok menni, hogy a legjobbat nyújtom nekik a következő versenyeken. Ha olyan autót adnak nekem, amelyik a pályán akar maradni, akkor remélhetőleg jobbak lesznek az eredmények” – utalt vissza azért a brazíliai problémáira a hétszeres világbajnok.

    Hamilton különleges gesztussal kedveskedik néhány szerencsés rajongójának