Szerző: Majer Dániel

  • „Ez egyáltalán nem szórakoztató” – a Mercedes kulcsembere kihagyott lehetőségként látja az idei évet

    „Ez egyáltalán nem szórakoztató” – a Mercedes kulcsembere kihagyott lehetőségként látja az idei évet

    A Mercedes technikai igazgatója nem akarja megismételni az idei évet, miközben irigykedik és kalapot emel a McLaren előtt, amelynek sikeréből merítve érezné ismét azt, amiben már évek óta nem volt része.

    A Mercedes 4 győzelemmel zárta az idei évet, ami 3-mal több mint az azt megelőző két szezonban együttvéve, hiszen George Russell 2022-es brazíliai sikere után a 2014 és 2021 között zsinórban 8 konstruktőri világbajnoki címet nyerő istálló 2023-ban egyetlen futamot sem nyert (jóllehet, a Red Bullon kívül ez csak a Ferrarinak jött össze, és nekik is csak egyszer). Ez egyértelmű előrelépés tavalyhoz képest, ám a brackley-iek továbbra sem tudtak labdába rúgni a vb-címért folytatott csatában, míg a McLaren révbe ért, és 1998 után ismét világbajnok lett.

    Minek köszönhető a Mercedes Las Vegas-i szárnyalása?

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója ezért is érzi úgy, hogy „az idei évet nem szeretném megismételni”, mert „emocionálisan kemény szezon volt.” A Mercedes által közzétett videóban a szakember elmondta, nem volt jó érzés nézni, hogy más szerzi meg az összetett győzelmet.

    „A jó öreg hullámvasútra hasonlított ez a szezon extrém csalódottsággal az év kezdetén, amit feltámadás követett, majd jött egy kis újabb gyengélkedés és még néhány felvillanás. A csapatban uralkodó általános érzés a kihagyott lehetőség érzése. Nem teljesítettünk azon a szinten, amin szerettünk volna, és másokat nézni, amint kiérdemlik és megnyerik a világbajnoki címet, egyáltalán nem szórakoztató. Szóval kemény év volt” – mondta.

    Allison természetesen nagyon jól tudja, hogy milyen érzés nyerni, és látva, ahogy ezt mások tapasztalják meg, erősíti benne a vágyat arra, hogy ismét nyerjen. „Szerintem az egyik legjobb dolog a Forma–1-ben, hogy annyira nehéz, hogy nehéz mindent jól csinálni. Vannak azok, akik igazán kiérdemelték a győzelmet, és az ember nem tehet más, mint kalapot emel előttük, mert megérdemlik. Úgyhogy, amikor láttam a mosolyt a mclarenes srácok arcán, azt gondoltam, hogy igen, kiérdemelték ezt, és én tudom, hogy ez milyen érzés, miközben irigylem őket érte. De rászolgáltak. Mindez pedig csak megtölt a vággyal aziránt, hogy átéld újra ugyanezt magadért és a csapatodért.”

    A Mercedes jövőre Andrea Kimi Antonellivel és George Russell-lel száll újra harcba a vb-címekért, és ha ebben az évben sem jön nekik össze a siker, akkor úgy zárják a jelenlegi, 2022 óta érvényben levő szabályciklust, hogy egyszer sem értek fel benne a csúcsra.

    „Tényleg ennyi volt” – Lewis Hamilton könnyes szemmel távozott végleg a Mercedestől (videó)

  • Nem mindennapi búcsúajándékot kapott Sainz a Ferraritól (videó)

    Nem mindennapi búcsúajándékot kapott Sainz a Ferraritól (videó)

    A Ferraritól négy közös szezon után Lewis Hamilton érkezése miatt elköszönő Carlos Sainz aligha kaphatott volna szebb búcsúajándékot annál, hogy apjával egyszerre vezethetett Forma–1-es Ferrarit a Scuderia házi tesztpályáján.

    Miként azt korábban testvéroldalunk is megírtuk, idősebb Carlos Sainz a mai napon lehetőséget kapott arra, hogy kipróbáljon egy Forma–1-es Ferrarit a Scuderia fioranói tesztpályáján. Mint az várható volt, a kétszeres ralivilágbajnok és négyszeres Dakar Rally-győztes – aki egyébként 2006-ban már vezetett F1-es autót – a 2022-es F1-75-öt hajthatta meg, ám amellett, hogy egyedül is körözött, az egy másik két évvel ezelőtti Ferrarival pályára guruló fiával egyszerre is száguldozhatott. Így azután, hogy Charles Leclerc az Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén öccsével, Arthur Leclerc-rel egyszerre lépett pályára a maranellóiak színeiben, most újabb különleges alkalmat hozott össze az istálló.

    „Mindannyiótoknak nagyon köszönöm, el sem tudjátok képzelni, mennyire. Nagyon boldoggá tettetek ma egy nagypapát” – mondta idősebb Sainz a tesztcsapat tagjainak és Frédéric Vasseur-nek, a Ferrari csapatfőnökének a teszt után a fioranói pálya célegyenesében, majd fia vette át a szót, aki nagy tapsvihart váltott ki azzal, hogy megjegyezte, ez a 62 éves nagypapa az idén megnyerte a Dakar Rallyt, majd F1-es Ferrarit vezetett. A jövőre a pályafutását Williams színeiben folytató, a csapattal Abu-Dzabiban már tesztelő pilóta ezután azzal köszönt el mindenkitől, hogy jövőre majd a pályán találkoznak.

    Videón a teszt:

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Carlos Sainz (@carlossainz55)

    Miként az a Ferrari által megosztott videóból kiderült, Charles Leclerc is a helyszínről figyelte a két Sainz szórakozását:

  • Karácsony előtt pont kerülhet Sergio Pérez Red Bull-os jövőjére

    Karácsony előtt pont kerülhet Sergio Pérez Red Bull-os jövőjére

    A Red Bull tanácsadója több helyen is elmondta, mikor jöhet a bejelentés Sergio Pérez kapcsán.

    Nem nagyon van olyan ember az F1-ben, aki szerint Sergio Pérezt nem teszi lapátra a Red Bull az idei szezon előtt. A mexikói pilóta teljesítményét, vagy inkább annak hiányát már számtalan alkalommal és módon szemléltettük, és noha nyilván árnyalja a képet az, hogy Max Verstappen személyében minden idők egyik legjobb pilótája a csapattársa, Pérez elképesztően kevés pontja, sorozatos Q1-es kiesései és érthetetlen hibái után a Red Bullnak is be kellett látnia, hogy nem fenntartható a jelenlegi helyzet.

    „Ő nem egy idióta” – Verstappen kiállt Pérez mellett

    Sajtóhírek szerint Christian Horner csapatfőnök és Helmut Marko tanácsadó már az Abu-dzabi Nagydíj utáni hétfőn tartott megbeszélésen közölte Pérezzel, hogy nem maradhat 2025-re, ám a szakítás feltételeinek véglegesítése és a mexikói pilóta utódjának kiválasztása miatt egyelőre nem történt bejelentés. Ám hamarosan történhet. „A pilótapárost illetően a következő néhány nap során fogunk bejelentést tenni – írta Marko szokásos jegyzetében a Speedweeken, az Inside Line Podcastban pedig szintén utalást tett erre. – Zajlanak az egyeztetések, és pozitív vagyok azt illetően, hogy ezen a héten megszületik a döntés és a bejelentés. Ez egy összetett helyzet, és ez az első alkalom, hogy részvényesek is bevonódnak. De mint mondtam, pozitívak a tárgyalások, ugyanakkor legyenek türelemmel. Úgy vélem, ezen a héten jönni fog a döntés és a bejelentés is.”

    Több helyen arról lehetett olvasni, hogy Pérez elküldésében a pénz játssza a legfőbb szerepet, ami valószínűleg így is van, ám Marko a sajtóban keringő összegeket „teljes nonszensznek” titulálta. A GPblog például arról írt, hogy Pérez nagyjából 14 millió dolláros teljes jövő évi fizetésére igényt tart, illetve azt akarja, hogy a Red Bull kompenzálja őt a menesztése esetén meg nem kapott szponzorpénzek miatt, amelyek csak akkor járnának neki, ha a Forma–1-ben versenyez. Így aztán a bikás csapatnak több tízmillió dollárt kellene fizetnie, ami Marko elmondása szerint tehát nem így van.

    Ami a januárban 35. életévét betöltő versenyző utódját illeti, már csak ketten, Liam Lawson és Yuki Tsunoda vannak versenyben az üléséért, és minden bizonnyal előbbi lesz a befutó.

    Tsunoda dagad az önbizalomtól, a teszten meggyőzte a Red Bullt?

  • Verstappen elárulta, hogyan esett neki barátja degradáló megjegyzése

    Verstappen elárulta, hogyan esett neki barátja degradáló megjegyzése

    Lando Norris frusztrált megjegyzése nagy port kavart, miután a McLaren versenyzője lényegében elbukta a vb-címet. Max Verstappen erről és egy korábbi csipkelődésről is beszélt egy szezon végi nagyinterjúban.

    Max Verstappen a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj helyszínén közel egy órás interjút adott a holland Viaplaynek, a nemrég megjelent beszélgetésben pedig az idei év több fontos momentumára is visszaemlékezett. Az egyik ilyen a Brazil Nagydíj volt, amelyet a 17. rajtkockából indulva nyert meg úgy, hogy a pole pozícióból rajtoló Lando Norris csak 6. lett. Ezzel a McLaren pilótája ahelyett, hogy jelentős pontmennyiséget faragott volna a hátrányán, lényegében elbukta a vb-címet (amit aztán Verstappen a következő versenyen, Las Vegasban be is biztosított), majd olyan kijelentést tett, amire sokan felkapták a fejüket. Az F1 hivatalos csatornájának Verstappen győzelméről ugyanis azt mondta: „Ilyen az élet. Ők kockázatot vállaltak, és most bejött nekik. Ez nem tehetség, csak szerencse.”

    Norris ezzel arra gondolt, hogy Verstappen is kint maradt a pályán akkor, amikor a jó döntés egyértelműen a kerékcsere lett volna, majd a piros zászlós megszakításnak köszönhetően ingyen cserélhetett kereket. A McLaren versenyzője ezt a megjegyzését azóta az FIA év végi díjátadóján már visszavonta – miközben megjegyezte, hogy kiragadták a szövegkörnyezetből –, Verstappen azonban már azelőtt sem haragudott érte.

    Norris visszavonta Verstappenről tett, nagy felháborodást kiváltó megjegyzését

    „Egyből egy olyan verseny után készült az interjú, amelyen mentális csapást szenvedett el. Csökkenthetett volna a ponthátrányán, de megfordítottuk a helyzetet – mondta a holland. – Ismerem Landót, abban a pillanatban nagyot csalódott magában, majd rögtön kap egy ilyen kérdést. Nem kellett volna kamerák előtt álljon. Ismerem őt, jó ember, és valójában nem gondolja így. Egyszerűen csak nagyon csalódott volt, aztán kapott egy ilyen kérdést. Ilyenkor rögtön válaszolsz, miközben frusztrált vagy. Úgyhogy nem veszem ezt komolyan.”

    Verstappen magáról a futamról úgy vélte, egyértelműen ez volt a fordulópont és lényegében eldöntötte kettejük küzdelmét, mert „utána már tudtuk, hogy a bajnoki cím nem csúszhat ki a kezeink közül.” Ami a felzárkózását illeti, az időmérőn történt Q1-es kiesése is kellett hozzá, és nemcsak azért, mert enélkül nem rajtolt volna ennyire hátulról. „Nyilvánvalóan nagyon mérges voltam az időmérő után, de az évek során megtanultam, hogy ezt miként fordítsam valami pozitívvá, máskülönben azt kockáztatod, hogy frusztráltan vezetsz és hibákat követsz el. Rendesen vissza kell tekinteni és kielemezni a történteket. És általában az esőben is jól megy a vezetés.”

    Ki akartak zökkenteni

    Miként azt az idén láthattuk, egy 24 futamos szezon során előfordulnak csipkelődések és keményebb odamondogatások is, amelyeket nem minden esetben a frusztráció szül. Előbbi kategóriába tartozott Norris megjegyzése is, amelyet a csapatrádióban tett, miután Hollandiában utcahosszal nyert Verstappen előtt. A brit ellenfele szállóigévé vált mondatával („Simply Lovely, huh?”) reagált a sikerre, ami nyilván fricska akart lenni a Red Bull versenyzőjének. Őt azonban elmondása szerint ilyesmivel nem lehet kihozni a sodrából.

    Lando Norris, McLaren, Holland Nagydíj
    Norris, amint megnyeri a Holland Nagydíjat / Fotó: McLaren

    „Ezt elismerésként kell látni. Ha a többiek elkezdenek utánozni, az elismerés. Szerintem nagyon arra koncentráltak, hogy legyőzzenek Zandvoortban és ezzel kibillentsenek mentálisan. De engem nem érdekelnek ezek a dolgok. Egyszerűen csak csalódott voltam, hogy alulmaradtunk a versenyen. Természetesen szerettem volna nyerni Zandvoortban, de mentálisan ez nincs rám hatással. Még egy ilyen megjegyzés sem zavar. Ez rendben van, csak elengedem, mert már a következő versenyre koncentrálok. Az embernek érzelemmentesnek kell maradnia, mert ha hagyod, hogy az ilyen dolgok megzavarjanak, elkezdesz hibákat elkövetni.”

    És ami a legfontosabb, a kapcsolatuk nem sínylette meg az idei szezont. „Abszolút rendben van – felelte Verstappen arra a kérdésre, hogy milyen a barátságuk. – Nem tudok róla, hogy bármi is változott volna. Írunk egymásnak, találkozunk, nemrég én hívtam őt, hogy cseréljünk sisakot, meg ilyenek.”

    Az FIA elnöke minden versenyzőt közmunkára küldene, olyan jól sikerült Verstappené Afrikában

  • Leclerc nem viccel, ezzel töltötte az idejét az FIA ruandai díjátadója előtt

    Leclerc nem viccel, ezzel töltötte az idejét az FIA ruandai díjátadója előtt

    Charles Leclerc az idei szezon utolsó futama után sem lassít, miközben már most arról beszél, hogy reméli, jövőre világbajnok lehet.

    Miközben a Ferrari legutóbb 2018-ban nyert annál több futamot, mint az idén, a maranellóiak továbbra is világbajnoki cím nélkül állnak, hiszen végül nem sikerült utolérniük a McLarent. Ugyanezt elmondhatja magáról a 2019 óta a Scuderiánál versenyző Charles Leclerc is, aki harmadik lett az összetettben.

    „Mindent egybevetve rengeteg pozitív momentuma volt az idei szezonnak, de a második vagy harmadik hely nem az, amit akarunk, mert nyerni vagyunk itt – idézi az FIA ruandai díjátadójáról a kedden még Abu-Dzabiban tesztelő monacói pilótát a RacingNews365. – Az év második fele nagyon pozitívan alakult, és már nagyon várom, hogy a következő évben összejöjjön a világbajnoki cím. Nagyon éhes vagyok, miközben a csalódás persze még friss az utolsó futam miatt, hiszen az utolsó pillanatig harcoltunk a McLarennel a konstruktőri világbajnoki címért, de ők egyszerűen csak jobb munkát végeztek. Teljes mértékben megérdemlik a címet és gratulálok nekik és Max [Verstappennek]. Nagyon hosszú idény volt, de elértem néhány álmomat.”

    Leclerc a kormányt ütötte csalódottságában, Sainz miatt is frusztrált volt (videó)

    „Valószínűleg a csúcspont Monaco volt – folytatta az elért álmokról Leclerc. – Ott nőttem fel és arról álmodtam, hogy a Ferrari pilótája leszek. Ott kezdődött a motorsport iránti szenvedélyem, és nagyon-nagyon különleges volt, hogy nyerni tudtam ott, miként a monzai győzelem is. Egy másik álmom pedig eléggé váratlanul teljesült akkor, amikor az [abu-dzabi] első szabadedzésen az öcsémmel vezethettem. Az nagyon különleges pillanat volt a családunknak.”

    Egy 24 futamos idény után az ember azt gondolná, hogy ezek a napok már a pihenésről szólnak minden F1-es pilótának, ám Leclerc-nek nem. „Ebédeltem egy jót, aztán elmentem a hotelba, edzettem egy kicsit, aztán most itt vagyok, készen állok az estére” – összegezte a Ruandában töltött napját, mire az egyik riporter visszakérdezett, hogy az F1-es pilótáknak manapság nincs szünete, hogy Leclerc még a díjátadó előtt is edzett?

    „Nincs, mert a helyzet az, hogy a szezon közben nagyon nehéz edzeni. Annyira elfoglaltak vagyunk, hogy minden az állóképességünk fenntartását szolgálja. Úgyhogy az edzésprogramom valójában most kezdődött el. Most teljes gőzzel csinálom, aztán december 20-ától január 5-ig teljesen leállok, akkor minden a pihenésről fog szólni, de most még elég sok a dolgom” – felelte a nyolcszoros futamgyőztes, aki szemmel láthatóan mindent megtesz azért, hogy jövőre csúcsformában kezdje az évet.

    A maranellóiakkal januárban még csak ismerkedni kezdő Lewis Hamiltonnak fel kell kötnie a gatyáját.

    „Tényleg ennyi volt” – Lewis Hamilton könnyes szemmel távozott végleg a Mercedestől (videó)

  • Nem lesz semmi a szenzációs F1-es visszatérésből?

    Nem lesz semmi a szenzációs F1-es visszatérésből?

    Sajtóhírek szerint Daniel Ricciardo nem fog visszatérni 2026-ban a Forma–1-be, és nem azért, mert az akkor érkező új csapat ne lenne nyitott erre.

    Mióta a múlt hónapban a Forma–1 zöld utat adott a General Motors által támogatott F1-es istálló 2026-os beszállásának, beindultak a találgatások arról, hogy kik lehetnek a második amerikai csapat versenyzői. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy egy amerikai pilóta és egy F1-es tapasztalattal bőséggel rendelkező pilóta alkothatja majd a leendő felállást, utóbbi esetében ezért felvetődött a Red Bull által a szeptemberi Szingapúri Nagydíj után elküldött Daniel Ricciardo neve is. A nyolcszoros futamgyőztes 257 F1-es rajttal a háta mögött pedig nemcsak tapasztalt, hanem Amerikában hihetetlen népszerűségnek is örvend, ami szintén nem lenne utolsó szempont.

    A német Bild a héten ezért arról írt, hogy Ricciardo áll a Cadillac kívánságlistájának első helyén, és a felek előzetes megállapodást kötötte arról, hogy az ausztrál versenyző 2026-ban visszatér a rajtrácsra. Az ESPN azonban saját forrásaira hivatkozva azt írja, hogy nem történt ilyen megállapodás, és Ricciardót nem is érdekli a Cadillac-lehetőség, mert úgy véli, hogy a Forma–1-es karrierje az idén szeptemberben véget ért.

    Végre kiderült, mi az igazság Daniel Ricciardo F1-es visszavonulása kapcsán

    Mindez azok után érthető lehet, hogy Ricciardo már korábban is többször hangoztatta, nem áll szándékában csak azért az F1-ben vezetni, hogy a mezőny tagja legyen, és a célja egyértelműen az volt, hogy visszatérjen a Red Bullba, és ismét futamgyőzelmekért küzdjön. A Cadillackel ez a feltétel aligha teljesülne, hiszen az új csapatnak minden bizonnyal még hosszú éveken át kell majd küzdenie azért, hogy legyen esélye ilyesmire, ha egyáltalán valaha lesz.

    Azt ugyanakkor egyelőre nem tudni, hogy Ricciardo a versenyzéssel is teljesen felhagy-e, a Bild szerint ugyanis a Toyota jelentős összeget lenne kész fizetni neki azért, hogy a NASCAR-ban és/vagy az ausztrál Supercars-sorozatban versenyezzen a japánok autójával.

    McLaren: 7 tizedmásodpercen múlt a világbajnoki címünk

  • McLaren: 7 tizedmásodpercen múlt a világbajnoki címünk

    McLaren: 7 tizedmásodpercen múlt a világbajnoki címünk

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója szerint elképesztő, hogy egy 24 futamos szezon végén ennyin elmehetett volna a csapat 1998 óta első konstruktőri vb-címe.

    A McLaren a minap az FIA év végi díjátadóján átvehette a Forma–1 konstruktőri világbajnokának járó trófeát, az eseményen a két pilóta, Lando Norris és Oscar Piastri, valamint Andrea Stella csapatfőnök mellett jelenlevő Zak Brown a High Performance Podcastban ugyanakkor rámutatott, nagyjából 7 tizedmásodpercen múlhatott az év végi sikerük. A McLaren vezérigazgatója az Abu-dzabi Nagydíjról beszélt, amelyet Lando Norris 5,8 másodperces előnnyel nyert meg Carlos Sainz előtt, ám amikor a 25. körben a britet üldöző spanyol megejtette a kerékcseréjét, a rá egy körrel később reagáló Norris cseréjénél elképesztő nyomás nehezedett a wokingiak szerelőire, mert egy apró hiba is a vb-címbe kerülhetett volna.

    Brown és Stella a konstruktőri trófeával:

    „Nem szerettem volna a bokszcsapat tagjának lenni, akiknek két másodperces bokszkiállást kellett teljesíteniük, és teljesítették – mondta Brown. – Ha már a nyomásról beszélünk, kijelenthetjük, hogy egy 24 futamos szezon végén 7 tizedmásodpercre voltunk attól, hogy elveszítsük a konstruktőri bajnokságot. Mivel Lando 1,6-1,7 másodperccel Carlos elég jött vissza, Carlos pedig gyors volt. A turbulens légáramlatok miatt, még ha Landónak szerintem volt is még némi tartaléka, nem hiszem, hogy képes lett volna védekezni, ha [Sainz] DRS-távolságon belülre kerül. A Ferrari nagyon gyors az egyenesben, Lando pedig aztán turbulens levegőbe kerül…”

    Sainzcal a Ferrari az egész futam második leggyorsabb kerékcseréjét hozta össze, rajtuk tehát nem múlt semmi, de Norris cseréje így is 4 ezreddel gyorsabb volt, a McLaren szerelői tehát tényleg igazán kitettek magukért. „Képzeljétek el: Carlos bejön, csinálnak rajta egy 2,2 másodperces kerékcserét, te pedig tudod, hogy neked ennél gyorsabbnak kell lenned. Mekkora nyomás. De odaálltak és összehozták a futam legjobb kerékcseréjét. Egész évben ezt csinálta a csapat, ami csodálatos.”

    Brown szerint tehát amennyiben 7 tizeddel lassabbak, Sainz megelőzte volna Norrist, aki ezután nem tudta volna visszavenni az első helyet. Ha a spanyol nyer, Norris a második, Charles Leclerc a harmadik, Oscar Piastri pedig ugyanúgy tizedik, a Ferrari és a McLaren 659-659 ponttal, holtversenyben zárta volna az évet, de az olaszoknak lett volna több győzelme, így az övék lett volna a világbajnoki cím.

    Lando Norris, McLaren, Abu-Dzabi, kerékcsere
    Az ominózus kerékcsere / Fotó: McLaren

    Brown ezután arról is beszélt, hogy miként mindenben, a kerékcserék terén is igyekeztek nem extra nyomást helyezni magukra. „Úgy kell mindennek történnie, ahogy általában. Persze könnyű ezt mondani, és természetesen nem pontosan így van, hiszen mindenki tudja, hogy ez nem egy átlagos helyzet. De sokan kérdezték tőlem, hogy mit fogtok másképp csinálni ezen, vagy az utolsó néhány versenyen. Szerintem ilyenkor is ugyanazt kell csinálnod, ami eljuttatott abba a helyzetbe, ahol vagy. Amint elkezdesz változtatni, eszedbe jut, hogy várjunk csak, egész évben nagyszerű bokszkiállásaink voltak, miénk a világrekord, nem kell megmondanunk a szerelőknek, hogy mi a tét, mert szerintem pontosan tudták.”

    Norris visszavonta Verstappenről tett, nagy felháborodást kiváltó megjegyzését

  • Norris visszavonta Verstappenről tett, nagy felháborodást kiváltó megjegyzését

    Norris visszavonta Verstappenről tett, nagy felháborodást kiváltó megjegyzését

    Lando Norris az FIA év végi díjátadóján ragadta meg az alkalmat, hogy visszavonja egyik korábbi megjegyzését Max Verstappenről, majd elmondja, hogy a Red Bull pilótájának az idén is viszonylag könnyű dolga volt, és neki soha nem volt valós esélye arra, hogy elkapja a hollandot.

    Pénteken Ruandában lezajlott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) év végi díjátadója, amelynek csúcspontja természetesen a Forma–1-es egyéni, illetve konstruktőri világbajnoki címért járó trófea átadása volt, miközben a Max Verstappen mögött az évet második helyen záró Lando Norris és az összetett harmadik helyén végző Charles Leclerc-t is díjazták. Amikor pedig a McLaren versenyzőjét szólították a színpadra, az idényéről levetített kisfilmbe a kontextusból kiragadva bevágták Norris Brazil Nagydíj után tett, nagy port kavart megjegyzését, miszerint Verstappen győzelmének semmi köze a holland tehetségéhez és csakis a szerencse miatt végzett a 17. rajtkockából indulva az első helyen.

    Az elbukott pontok története, avagy ezért köszönheti Norris magának, hogy nem lesz világbajnok az idén

    Miután a jelenlévőkkel együtt Norris is végignézte a kisfilmet, a díjjal a kezében kérdéseket tettek fel neki a színpadon, ám ő rögtön az első kérdést ignorálta, és helyette az elhangzott megjegyzéséről kezdett beszélni.  „Először is visszavonom az iménti megjegyzést, ahol azt mondtam, hogy ez mind csak szerencse volt, nem tehetség. Tudják, a média megváltoztat dolgokat” – utalt arra, hogy kiragadták a kontextusból a szavait, amelyekről ezek szerint ezzel együtt úgy érzi, hogy nem kellett volna mondania.

    Norris ezután így folytatta: „Először is, gratulálok Maxnak. Amit az idén tett, amit Brazíliában csinált, az természetesen elképesztő volt. Én vagyok az első, aki elismeri ezt, amikor ellene küzdök. Természetesen kemény év volt, igyekeztem a legjobbamat adni, a legjobban megnehezíteni a dolgát, de ez az idén nem volt elég. Ugyanakkor olykor örömmel vagyok második Max mögött, mert nagy dolog sokkal jobbnak lenni ennél. Csodálatos évem volt sok nagy eredménnyel. Sokat fejlődtem, de azt is tudom, hogy tovább kell fejlődnöm, és többet kell tennem, mint az idén, úgyhogy izgatottan várom a következő évet, és megpróbálom ugyanezt.”

    Norrisnak legyen mondva, valóban nem Verstappen brazíliai vagy akár egész éves teljesítményét akarta degradálni Interlagosban, hanem arra utalt, hogy a hollandnak is segített a piros zászlós megszakítás, mert ez lehetővé tette, hogy ingyen kerékcserével a megfelelő gumikra váltson. „Igen, lehet gumit cserélni piros zászló alatt, ezt tették a többiek, úgyhogy csak balszerencsések voltunk – mondta Norris még Brazíliában. – Olykor egyszerűen csak neked kedvezően alakulnak a dolgok, úgyhogy semmit nem csináltunk rosszul. Nem értem, miről beszélnek az emberek, mert nem a kint maradás volt a helyes döntés. Nem kellett volna piros zászlóval félbeszakítani a versenyt, de végül nyilván ott volt a baleset, ami miatt jött a piros… Olykor ilyen az élet. Kockáztatsz, nekik pedig most kifizetődött ez. Ez nem tehetség, pusztán szerencse. Mi pedig kissé balszerencsések voltunk.”

    Soha nem voltak közel Verstappenhez

    Norris gyakorlatilag az említett brazíliai hétvégén vesztette el szinte minden esélyét a vb-címre, amelyet Verstappen a következő futamon, Las Vegasban biztosított be, hogy ezután Katarban megszerezze idei utolsó győzelmét. A szezonzárót aztán Norris nyerte, míg a holland csak hatodik lett, de így is 63 ponttal zárt az élen a McLaren versenyzője előtt. Miután az idei első 5 futamból 4-et megnyert, Verstappen tulajdonképpen az év elején kialakított tetemes előnyét őrizve jutott el zsinórban negyedik vb-címéig, Norris pedig csak üldözte, de igazán közel soha nem került.

    Ám mint most kiderült, ő maga sem igazán hitte el soha, hogy ledolgozhatja a különbséget. „Soha nem voltam elég közel Maxhoz. Ha bárki is úgy gondolta, hogy utolérhetem, az kissé túl sokat gondolt. Ugyanakkor addig próbálkoztunk, amíg csak lehetett” – idézi őt a RacingNews365.

    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Norris emellett azt is elmondta, hogy bár a Red Bull hullámvölgybe került, és a szezon nagy részében nem a bikásoké volt a leggyorsabb autó, Verstappennek szerinte olyan nagyon azért így sem kellett megizzadnia. „Az ő tapasztalatával szerintem így is relatíve könnyű szezonja volt. Ha jobb autónk lett volna az év elején, sokkal többet harcoltunk volna vele. Sokkal nagyobb nyomás alatt lett volna, mint valaha – ecsetelte a brit, aki szerint amint feljavultak, bebizonyosodott, hogy Verstappen is tud hibákat elkövetni, de így is annyira keveset hibázott, hogy végül ekkora előnnyel nyert. – Nyomás alá helyeztük, és amint megtettük, hibákat követett el, miként a csapata is. De a szezon egésze alatt nagyon keveset hibázott. Ez teszi annyira jóvá. Nem volt egy rossz időmérője vagy futama sem. A legrosszabb versenye valószínűleg Budapesten volt, de ott is ötödik lett. (Verstappen valójában Monzában, Mexikóban és Abu-Dzabiban is csak hatodikként zárt – a szerk.). Minden alkalommal mindent kihoz az autóból, amit mindig lenyűgöző látni. Mindig van mit tanulni.”

    „Tényleg ennyi volt” – Lewis Hamilton könnyes szemmel távozott végleg a Mercedestől (videó)

  • „Tényleg ennyi volt” – Lewis Hamilton könnyes szemmel távozott végleg a Mercedestől (videó)

    „Tényleg ennyi volt” – Lewis Hamilton könnyes szemmel távozott végleg a Mercedestől (videó)

    Lewis Hamilton végleg elköszönt a Mercedestől.

    Miután a múlt héten utoljára versenyzett a Mercedes színeiben, Lewis Hamiltonra még várt egy búcsúturné, amely során a Petronastól Kuala Lumpurban, a Mercedestől Stuttgartban, az F1-es motorrészlegtől pedig Brixworth-ben köszönt el, hogy végül csapata főhadiszállásán, Brackley-ben intsen végső búcsút annak a helynek, amely az elmúlt 12 évben a második otthonául szolgált. A hétszeres világbajnok a motorrészleg és az F1-es istálló alkalmazottainak is érzelmes beszédet mondott.

    „A Mercedes megváltoztatta az életemet – jelentette ki Brixworth-ben, ahol a Mercedes mind a hét, eddigi F1-es pályafutása során csakis a németek motorjait használó pilótát vb-címhez segítő erőforrást, illetve Hamilton 2008-as McLarenjét és 2020-as Mercedesét is kiállította egy nagy közös fotózáshoz. – Stevenage-ben felnőve arról álmodoztam, hogy egy napon eljutok a Forma–1-be és világbajnok leszek. Akkoriban csak én voltam meg a szüleim, el sem tudtam képzelni, hogy egyszer rengeteg emberrel dolgozom majd együtt, és ők lesznek majd azok, akik felemelnek és elvisznek erre az utazásra, hogy valami ilyesmit nyerjünk. Mindig nézni fogom a képernyőkön, hogy hol álltok, srácok, és mindig az abszolút legjobbat fogom kívánni nektek. Hiszek bennetek, továbbra is hinni fogok, és amikor majd jönni fognak a sikerek, büszke leszek rátok, tudván, hogy remélhetőleg egy kicsit én is részese voltam az álmaitoknak, amiket éppen megéltek. Hatalmas köszönet mindannyiótoknak, szeretlek titeket, nektek és a családotoknak is minden jót kívánok. És mint mondtam, remélem, hogy évek múlva visszajöhetek és találkozhatok veletek. Nagy-nagy köszönet mindenkinek.”

    Hamilton búcsúposztja – „Tényleg ennyi volt. Abu-Dzabi, Kuala Lumpur és Stuttgart után itt ér véget. Ez volt az otthonom. A több ezer embernek, akik Brackley-ben és Brixworth-ben dolgoznak, barátok és csapattársak voltatok, és nem tudom eléggé megköszönni a kemény munkátokat és támogatásotokat. Ez igazi volt.”

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Lewis Hamilton (@lewishamilton)

     „Tudjátok, elmegyek, de nektek, srácok, annyi sikerben lesz még részetek a jövőben, mert ez egy elképesztő csoport, annyira tehetséges és szenvedélyes – mondta már Toto Wolff csapatfőnök és George Russell társaságában az őt hallgató dolgozóknak Brackley-ben, ahol az összes világbajnok Mercedesét felsorakoztatták a gyár udvarán. – Bárki szerencsésnek mondhatja magát, hogy veletek dolgozhat. Remélem, hogy amikor majd egyszer abbahagyom a versenyzést, visszajöhetek meglátogatni mindannyiótokat, miközben tudom, hogy mindig visszatekinthetünk majd ezekre a kedves emlékekre. Micsoda utazás volt. Nincs még egy pilóta a világon, aki átélte mindezt egy csapattal, ami sokkal nehezebbé teszi az elengedést. De a legnagyszerűbb emlékeket viszem magammal. Tudjátok, srácok, hogy ti az álmaimat éltétek, és remélhetőleg én pedig részben a tiéteket. Hatalmas köszönet a szívem mélyéről, és a családom is köszöni az évek során mutatott eltökéltségeteket. Hatalmas köszönet mindenkinek. Isten áldjon titeket!”

    Hamilton ezután egy kabrió Mercedes hátulján integetve, könnyes szemmel gurult ki a Brackley-i központból, hogy pályafutása során utoljára hagyja el annak a csapatnak a központját, amellyel 84 győzelmet és hat világbajnoki címet nyert. A végső búcsúról alább láthatók videók.

     

  • „Ő nem egy idióta” – Verstappen kiállt Pérez mellett

    „Ő nem egy idióta” – Verstappen kiállt Pérez mellett

    Max Verstappen együttérez a kirúgás előtt álló Sergio Pérezzel, mivel szerinte az emberek sokszor nagyon kemények voltak a mexikói pilótával. 

    Minden jel arra mutat, hogy az elmúlt hétvégén lezárult Max Verstappen és Sergio Pérez közös ideje a Red Bullnál, hiszen az energiaitalos csapat nagy valószínűséggel el fogja küldeni a hozzájuk a 2021-es idény előtt csatlakozó, az idei teljesítményéért minden korábbinál több kritikát kapó mexikóit, akire a holland ezzel együtt nem húzta rá a vizes lepedőt az Abu-dzabi Nagydíj után.

    Pérez remekül indította az idei évet, amikor az első 5 futamból 4-en dobogóra állt, de az azt követő 19 versenyen egyszer sem tudta megismételni ezt, végül pedig csak az összetett 8. helyén zárt, 285 ponttal lemaradva a zsinórban negyedik világbajnoki címét nyerő csapattársától, miközben a Red Bull 77 ponttal csúszott le a konstruktőri vb-címről… Ez alapján viszonylag egyszerű az ő nyakába varrni a konstruktőri vereséget, hiszen a sorozatos Q1-es kieséseket és a Verstappenhez viszonyított tetemes hátrányt nem magyarázza az sem, hogy az idei Red Bull igencsak problémásra sikeredett.

    Sokatmondó beismerést tett a Red Bull csapatfőnöke Pérezről

    A holland ugyanakkor Abu-Dzabiban kiemelte, hogy mennyire jól együtt tudott dolgozni Pérezzel, akit remek fickónak tart, és akinek a kritizálását az emberek olykor túlzásba vitték. „Őszintén mondom, nagyon ritka, hogy az embernek olyan csapattársa legyen, mint ő. Mindig nagyon jó volt, és közben kedves fickó is” – idézi a The-Race.com Verstappent.

    A világbajnoktól ezután megkérdezték, hogy Pérez a Red Bull gondjai miatt küszködött-e, mire azt felelte: „100%-ban”, majd újabb kérdésre igennel felelt arra, hogy együttérez a csapattársával. „Hétről hétre együtt dolgozom vele, és úgy vélem, az emberek nagyon kemények voltak vele. Természetesen néhány hétvégéje alakulhatott volna jobban, de olykor nagyon keményen bántak vele, mert ő nem egy idióta. Mindig nagyszerű versenyzőnek tartották, úgyhogy ez kemény. De mindenkinek kemény volt a csapatban, mert az autót olykor nagyon nehéz volt vezetni.”

    Mivel az egyik autóban Verstappen ült, nehéz megítélni az idei Red Bull valós teljesítményét, de azért azt nehéz elhinni, hogy az RB20-as a nyári szünet óta ne lett volna a 7. helynél és 21 pontnál többre hivatott. Pérez ugyanis ennél többre nem volt képes vele, azaz kevesebb pontot gyűjtött ebben az időszakban, mint Pierre Gasly az Alpine-nal, és csak kettővel többet, mint Nico Hülkenberg a Haasszal.

    Perez, Verstappen
    Pérez és Verstappen négy idényen át voltak csapattársak, és jövőre már aligha lesznek azok / Fotó: Peter Fox/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    „Nyilván mindig a csapattársad a mérce, az autó pedig Max kezei között 9 futamot nyert és 10 pole pozíciót szerzett. Az nincs a fejemben, hogy hány pódiumot és leggyorsabb kört, de ez a szám is jelentős – mondta már Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – Messze volt a legkönnyebben vezethető autótól, Max csapattársának lenni pedig a világon a legnehezebb dolog. Nagyon nehéz mellette ülni, és kihozni a legtöbbet az autóból, az RB20-as pedig nyilvánvalóan az egyik nagyobb kihívást jelentő autó az autóink sorában, az az ablak, amelyben ki lehetett hozni belőle a legjobb teljesítményt, pedig nagyon-nagyon szűk. Ennek a szélesítésén dolgozni fogunk a következő évre.”

    Horner ezután arról is beszélt, hogy a konstruktőri bajnokság miatt mennyire fontos, hogy mindkét pilóta pontot szerezzen, és a riválisaik pilótapárosa jövőre is nagyon erős lesz. Persze mondhatjuk, hogy ha annyira fontos lenne a Red Bullnak a konstruktőri elsőség, akkor már régen kirúgták volna Pérezt, ám amennyiben 2025-ben is olyan kicsik lesznek a különbségek, mint az idei szezon második felében, akkor már Verstappen vb-esélyeit is jelentősen ronthatja, hogy a csapattársa nem tud pontokat rabolni a fő riválisoktól.

    Döbbenetes statisztika terjedt el az idei F1-es szezonról, csak kár, hogy nem igaz