Michael Schumacher öccsét és a nevét viselő szurkolói klub elnökét is feldühítette, hogy Kerpen városa nem tartja fontosnak, hogy díszpolgárrá avassa a hétszeres világbajnokot.
Kerpen neve valószínűleg nemcsak Michael Schumacher rajongóinak, hanem számos F1-drukkernek örökre bevésődött, hiszen a későbbi hétszeres világbajnok itt nőtt fel testvérével, a szintén az F1-ig jutó, ott 6 futamgyőzelmet szerző öccsével, Ralf Schumacherrel, a helyi gokartpályát pedig a Schumacher-család üzemeltette. Az idősebbik Schumacher testvér sok honfitársa nemtetszését kiváltva profi autóversenyzőként aztán előbb Monacóba, végül pedig Svájcba költözött egyrészt az adóterhek csökkentése, másrészt a privát szférájának megőrzése miatt, ez azon a tényen azonban nem változtat, hogy a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekvő 67 ezres lakosú kisvárost a Ferrari egykori sztárja milliók számára helyezte fel a térképre, és a helyi gokartos közösséget, illetve annak 2020-as bezárásáig a pályát is segítette. A díszpolgári címhez azonban ez sem volt elég.
Schumacher 2001-ben a gokart-világbajnokság zárófutamára visszatért Kerpenbe:
A Kerpenben működő Michael Schumacher szurkolói klub – a hétszeres világbajnoknak gokart és szórakoztató központja is van itt – az idén év elején ugyanis petíciót indított azért, hogy kedvencükből díszpolgár legyen, a városi tanács novemberben azonban úgy döntött, hogy nem lesz. Ennek a polgármester szerint elsősorban az az oka, hogy Kerpenben még soha nem adományoztak senkinek ilyen címet, és úgy vélik, nem szükséges a most 55 éves, továbbra is 2013-as síbalesetéből felépülni igyekvő expilóta miatt elkezdeniük.
„Ez jellemző Németországra és a politikánkra. A teljesítmény a jelek szerint már nem fontos. Ha arra gondolok, hogy mit tett a bátyám Kerpenért a sikerei által, egyszerűen nem találok szavakat” – posztolta felháborodott sorait Ralf Schumacher az Instagramon.
„Ahogyan Michael-lel, mint emberrel bánnak, az undorító. Nagyon mérges vagyok. A város nem tud díszpolgári címet adni valakinek, aki hét világbajnoki címet nyert nekünk? – mondta Reiner Ferling, a szurkolói klub elnöke. – Mindazok után, ami történt, nem tudom elképzelni, hogy a Schumacher-család továbbra is akarná, hogy Michael díszpolgár legyen.”
Amikor a Kolner Stadtanzeiger nevű újság arról kérdezte Andreas Lippet, a városi tanács egyik tagját, hogy miért szavaztak a díszpolgári cím bevezetése ellen, ő azzal felelt: „Mert jelenleg nincs értelme. Egyszerűen vannak más projektek, amelyeken dolgozunk.”
Michael Schumacher egyébként 2006 óta a Ferrari otthonának, Maranellónak, 2019 óta pedig a belgiumi Spának (itt mutatkozott be az F1-ben, majd itt szerezte első győzelmét, később pedig négy további győzelmet, majd 2004-ben itt nyerte meg hetedik vb-címét) díszpolgára…
A Forma–1-es csapatfőnökök megszavazták a 2024-es szezon legjobb tíz versenyzőjét, az eredmény pedig olyasmit mutatott, amit még soha.
Szokás szerint az idei szezon után is tartott szavazást az F1 az idei év 10 legjobb pilótájáról. Most a csapatfőnökök voksolását tették közzé először (ha pilóták értékelése nem lesz, akkor utoljára), és most nem történt ahhoz hasonló nevetséges döntés, ami tavaly, amikor az egyik csapatfőnöknél a létező összes rekordot megdöntve vb-címet nyerő Max Verstappen az első kettőbe sem fért be.
A szavazás ezúttal is titkos volt, a csapatfőnököknek pedig a top 10-es listájukat kellett leadni, majd az összesítésnél az F1-es pontrendszer alapján értékelték a voksokat. A végeredmény olyasmit mutatott, amit a szavazás 7 éves története során még soha, ugyanis először fordult elő, hogy valaki maximális pontszámot kapott, azaz a csapatfőnökök egyöntetűen őt jelölték az első helyre. Ez a valaki természetesen Max Verstappen, aki azzal érte ezt el, hogy nem a legjobb autóval is világbajnok lett, így a jelek szerint már a csapatfőnökök sem mondhatták, hogy csak a Red Bull miatt nyert.
A holland mögötti sorrend a hetedik helyig leképezte a 2024-es szezon valós végeredményét, hiszen a szavazatok alapján Lando Norris lett a második, Charles Leclerc a harmadik, Oscar Piastri a negyedik, Carlos Sainz az ötödik, George Russell a hatodik, Lewis Hamilton pedig a hetedik. Norris, Leclerc és Sainz egy, Piastri és Russell pedig három helyet javított a tavalyi eredményéhez képest, míg Lewis Hamilton kettőt rontott.
A nyolcadik helyre a tavaly a top 10-ben nem szereplő Nico Hülkenberget szavazták be a csapatfőnökök, akik közül csak egy nem tette a németet a legjobb tízbe. A legnagyobb visszaeső Fernando Alonso lett, aki a másodikról a kilencedik helyre zuhant vissza a listán, azaz a csapatfőnökök szerint nemcsak az Aston Martin esett vissza, hanem a spanyol veterán sem nyújtotta azt, amit 2023-ban, amikor 8 dobogós helyezéssel zárta az évet. A tizedik helyre a tavalyi listáról szintén lemaradó, az Alpine-nak az idén dobogós helyezést szerző Pierre Gasly fért oda.
A Ferrari a lehető legkevesebb extra energiát akarja szentelni Lewis Hamilton érkezésének, hogy maximálisan a teljesítményre összpontosíthasson.
A Ferrari a héten bejelentette, hogy február 19-én, egy nappal a jövőre első ízben megrendezett londoni össznépi szezonindító esemény után mutatja be 2025-ös F1-es torpedóját. Az új Ferrari érkezését mindig kiemelt figyelem övezi, ám ez jövőre várhatóan még inkább így lesz, hiszen ez lesz Lewis Hamilton első éve Maranellóban. A hétszeres világbajnok várhatóan már valamikor januárban – a pontos időpontot még nem közölték – debütálni fog vörösben, és minden bizonnyal a 2023-as autót vezetheti Fioranóban, külön bemutatást azonban nem kap.
Schumacher első körei a Ferrarival és a neki szervezet sajtóesemény:
Olyat, amilyet Michael Schumacher, a sportág másik hétszeres világbajnoka kapott – még kétszeres világbajnokként – 1995 novemberében, amikor a Benettontól a Scuderiához csatlakozott. A kulcsszó itt a novemberen van, Frédéric Vasseur csapatfőnök ugyanis az idő rövidségével magyarázta, hogy nem tartanak külön sajtóeseményt Hamiltonnak. „A szezonra kell koncentrálnunk. Nagyon feszített időszak lesz az első napja és az autóbemutató között, mindössze néhány hét. Azt akarom, hogy mindenki a teljesítményre koncentráljon. Ott lesz a szezonindító esemény, majd az autóbemutató, ami már így is két esemény, és messze túl sok lenne még egy” – idézi a Ferrari csapatfőnökét az Autosport.
Ami Hamilton akklimatizálódását illeti, azt jelentősen megkönnyítette volna, ha részt vehetett volna a szezon utáni abu-dzabi teszten, ugyanakkor saját elmondása szerint akkor sem akart volna ott először Ferrarit vezetni, ha a Mercedes elengedi. Így viszont csak a korábbi autóval történő fioranói körözés, a szimulátor, másfél bahreini tesztnap és vélhetően egy forgatási nap áll majd a rendelkezésére ahhoz, hogy a lehető legjobban beilleszkedjen. Vasseur ugyanakkor nem tart attól, hogy ez ne lenne elég.
„Nem újonc, úgyhogy egyáltalán nem aggódom emiatt. Tudjuk, hogy rengeteg folyamathoz kell alkalmazkodnia néhány nap alatt, de elég tapasztalt ahhoz, hogy megtegye. Ott van a szimulátor, amelyben tud majd időmérős és versenyszimulációt is teljesíteni, és remélhetőleg teljesen felkészült lesz a kormánnyal és az autó különböző részeivel kapcsolatban. De nem aggódon emiatt és nem is ez a legnagyobb kihívás” – jelentette ki a Hamiltonnal már az F3-ban és a GP2-ben is együtt dolgozó francia.
Carlos Sainz nem nyert világbajnoki címet a Ferrarival, sőt, még csak harcban sem volt érte négy vörösben töltött szezonja alatt, ám így is világbajnokoknak kijáró gesztussal köszöni meg a munkáját a Scuderia.
Hogy mekkora becsben tartotta a négy közös év után Lewis Hamilton érkezése miatt távozó Carlos Sainzot a Ferrari, mi sem mutatja jobban, mint az, ahogyan a Scuderia búcsúzik a velük négy versenyt nyerő spanyol pilótától. Sainz először a héten olyan élményt kapott – sajtóhírek szerint Frédéric Vasseur csapatfőnök ötlete volt mindez –, ami egy életen át el fogja kísérni őt és az apját, hiszen idősebb Carlos Sainz-cal egyszerre léphetett pályára Fioranóban egy-egy 2022-es F1-75-tel. A jövőre a pályafutását a Williams színeiben folytató versenyző azonban nemcsak vezethette azt az autót, amellyel a 2022-es Brit Nagydíjon karrierje első győzelmét szerezte, hanem a Gazzetta dello Sport értesülései szerint meg is kapja ajándékba.
„A Ferrari vezetése úgy döntött, odaajándékozza az autót hálája jeléül a négy Maranellóban töltött idényért és azért a pályán mutatott nagylelkűségért, amit [Sainz] egészen az utolsó futamig láttunk” – írja az olasz sportnapilap, majd kitér arra, hogy ez a mesébe illő befejezése korántsem volt magától értetődő, hiszen a hosszabbításban 99%-ig biztos Sainz már az idén januárban megtudta, hogy leváltják Lewis Hamiltonra, így benne volt, hogy megromlik a kapcsolata a csapattal.
Sainz menet közben tanácsokat is adott apjának a 2022-es Ferrari tesztelése közben:
Ehelyett Sainz példamutató módon, rendkívül profi hozzáállással kezelte a helyzetet, és továbbra is mindent megtett a Ferrariért, amellyel két futamot nyert az idén, és kis híján a konstruktőri világbajnoki cím is összejött. A Gazzetta szerint a 30 esztendős versenyző szerződésében nem szerepelt, hogy utolsó F1-es Ferrarija az övé lehet, és ez tényleg pusztán gesztus a maranellóiak részéről, amivel – noha eredményességben jócskán elmaradt mindegyiküktől – Sainzot olyan megtiszteltetés érte, ami korábban Michael Schumachernek és Kimi Räikkönennek is megadatott, hiszen mindketten kaptak egy-egy példányt utolsó Ferrarijukból (eközben Vettelnek egy aláírt motorborítás jutott), a Jégember ráadásul utolsó futamgyőztes autóját, a 2018-as USA Nagydíjon első helyen célba érő példányt vehette át. A prímet eközben Fernando Alonso viszi ezen a téren, hiszen neki az összes F1-es Ferrarijából van egy, ő ugyanakkor minden csapatánál a szerződésébe foglaltatja, hogy a múzeuma számára mindegyik modellből jár neki egy.
Sainz egyébként nemcsak kapta az ajándékokat, hanem magát is megajándékozta egy saját igényei szerint kialakított Ferrari Daytona SP3-mal. Az alábbi videóban látható, ahogyan átveszi a szupersportautót és kipróbálja:
Christian Horner állítása szerint Sergio Pérez saját döntése volt, hogy elmegy a Red Bulltól.
Miután a Red Bulltól a minap távozó Sergio Pérez egészen az Abu-dzabi Nagydíjig azt hajtogatta, hogy szerződése van 2025-re, az ő szempontjából semmi sem változott és ezért jövőre is Max Verstappen csapattársa lesz, addig Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a szakítás után arról beszélt, hogy végül a mexikói pilóta döntött a távozás mellett. Horner már a szezon vége előtt úgy nyilatkozott, hogy hagyni fogják Péreznek „levonni a megfelelő következtetéseket”, a bejelentés után a Sky Sports-nak pedig úgy tálalta a történteket, hogy Pérez saját döntéséből megy el.
„A szezon után visszatekintett. Leültünk és a múlt héten megbeszéltük, hogy mik a következő lépések. Úgy döntött, hogy kivesz egy kis szabadságot. Szomorú látni őt elhagyni a csapatot, de itt az ideje annak is, hogy időt töltsön a fiatal családjával és végiggondolja, hogy mihez akar kezdeni a jövőben” – mondta a csapatfőnök Pérez 5 éves lányára, valamint 7, illetve 2 éves fiaira utalva.
Hornertől ezután megkérdezték, hogy az idén júniusban azért hosszabbítottak-e két évvel Pérezzel, hogy növeljék az önbizalmát, mire úgy felelt, hogy „természetesen.” „Mielőtt aláírtunk, négy dobogós helyezést szerzett öt verseny alatt, úgyhogy logikus volt a hosszabbítás, csak hogy megszüntessük a csapat körül kialakult, már így is túl sok spekulációt. Minden szerződésben vannak teljesítmény-záradékok, ez azonban nem jelentett semmilyen különbséget Sergio arról hozott döntésében, hogy szabadságra megy.”
Amikor a csapatfőnököt arról faggatták, hogy mi siklott félre Péreznél, azt mondta, hogy ebben volt pilótája sem igazán biztos. „Az autó működési tartománya még jobban beszűkült, ő pedig Maxhoz képest küszködött ezzel. Hatalmas volt a szakadék a pontok terén kettejük között, ő pedig küszködött, ami nyomást helyezett rá, és olykor minél keményebben próbálkozol, annál lassabb leszel. Szinte ördögi körré vált ez a számára. Azerbajdzsánban felvillant valami a régi formájából, de ez sajnos nem mutatkozott meg pontokban, úgyhogy nagyon frusztráló év volt ez neki. Ez eléggé fájdalmasan érintett minket a konstruktőri bajnokságban.”
Horner megerősítette azt is, hogy Pérez jelenlegi karrierszakaszában „soha nem volt igazán opció” számára az, hogy lefokozzák a Racing Bullshoz, úgyhogy erről soha nem is beszéltek, most pedig „erre a döntésre jutott, amit teljes mértékben támogatunk.”
Valtteri Bottas 2025-től visszatér a Mercedeshez, hogy harmadik számú pilótaként segítse George Russellt és Andrea Kimi Antonellit, valamint egykori csapatát.
Ahogyan arra számítani lehetett, Valtteri Bottas 2025-ben is marad az F1-ben, és a Mercedes tartalékpilótája lesz. A 35 esztendős finn pilóta az utóbbi három idényt a Saubernél töltötte, ám ülés nélkül maradt, miután a korábbi ígéretekkel ellentétben nem hosszabbítottak szerződést vele, és az F2 idei bajnoka, Gabriel Bortoleto kapta meg az ülését.
Bottas 2017-től 2021-ig versenyzett a Mercedesnél, amellyel 10 futamgyőzelmet, 20 pole pozíciót és 58 dobogós helyezést szerzett, miközben minden egyes közös évben konstruktőri világbajnoki címhez segítette az istállót. A visszatérése azután vált hivatalossá, hogy az utóbbi két évben a Mercedes tartalékpilótájaként tevékenykedő – nem mintha nem tölthetnék be többen is ezt a szerepkört – Mick Schumacher úgy döntött, nem folytatja a csapattal, és 2025-től ismét csakis a versenyzésre koncentrál.
„Örülök, hogy végre megválaszolhatom a kérdést, amit az utóbbi hónapokban rendre nekem szegeztek – olvashatók Bottas szavai a Mercedes közleményében. – Hazatérek a Mercedes-családhoz harmadik számú versenyzőként 2025-re, és nem is lehetnék ennél elégedettebb. Meg szeretném köszönni Totónak, az egész csapatnak Brackley-ben és mindenkinek a három csillagos márkánál, hogy tárt karokkal fogadtak vissza. Az utóbbi néhány év kihívásai ellenére tudom, hogy még olyan sokat adhatok az F1-nek. Öt éves korom óta, a finnországi Nastolában felnőve arra koncentráltam, hogy sikeres legyek a motorsport csúcsán. Szerencsés vagyok, hogy annyi elképesztő pillanatot élhettem át az eddigi 12 F1-ben töltött évem alatt. Miközben visszatérek arra a helyre, ahol ezen pillanatok közül oly sokat megéltem, várom, hogy a megszerzett tapasztalataimmal segítsem a csapatot a jó teljesítményben és a fejlődésben a céljaink felé, ami a világbajnoki címekért való küzdelem.”
„Valtteri hatása és hozzájárulása óriási volt a korábban versenyzőként velünk töltött öt éve során. Amellett, hogy számos futamot nyert, kulcsszerepet játszott öt konstruktőri világbajnoki címünk megszerzésében. A technikai visszajelzései és hozzájárulása fontosak voltak abban, hogy elérjük ezeket a sikereket és előrevigyük a csapatot. És emellett fantasztikus kollégának és csapattagnak bizonyult. A száraz humora és kellemes természetes mindenki által nagyon kedveltté tette őt Brackley-ben és Brixworth-ben. Tartalékként ezek a tulajdonságok elképesztően fontosak lesznek nekünk ahhoz, hogy segítsen a világbajnoki címekért küzdeni és mind George-ot, mind Kimit támogassa a pályán. Isten hozott itthon, Valtteri! Nagyszerű, hogy visszatértél” – idézi Toto Wolffot, a Mercedes csapatfőnökét a közlemény.
A Sergio Pérez utódjának előléptetett Liam Lawsontól lényegében azt várja a Red Bull, hogy megtegye, ami Max Verstappen óta senkinek sem sikerült, de hárman elvéreztek a próbálkozásban. Nem lett volna jobb, ha a másik opciót választják?
Mióta az élmezőnybe tartozó csapatként tartjuk számon a Red Bullt a Forma–1-ben, még soha nem alkalmaztak annyira tapasztalatlan versenyzőt, mint amilyet a 2025-ös szezonban fognak. Hiszen Liam Lawson eddig mindössze 11 futamon indult – azt is két részletben –, azaz kevesebb az F1-es tapasztalata, mint a 2019-ben 12 hétvége után a Belga Nagydíjon mély vízbe dobott Alex Albonnak. Hogy a thai-brit versenyző sorsa végül mi lett, arra alighanem mindenki emlékszik, de aki nem, annak röviden: másfél szezon után leváltották Sergio Pérezre.
Hogy Max Verstappen csapattársának lenni mennyire nehéz feladat – Albon előtt Gasly 12 futam alatt „elvérzett” –, arra Christian Horner csapatfőnök is kitért a Red Bull közleményében, ugyanakkor azt is megjegyezte, arra számítanak, hogy Lawson jövőre szállít néhány „kiemelkedő eredményt”. Ez az elvárás pedig könnyen visszaüthet a 23 éves új-zélandira, hiszen már most világossá tették a számára, hogy rögtön eredményekre van szükség tőle, mindezt még azelőtt, hogy a 2025-ös Red Bull akár egyetlen métert is megtett volna a pályán.
Fotó: Red Bull Racing / Red Bull Content Pool
Persze az világos, hogy a Red Bullnál csakis az eredmények számítanak, de lényegében akkor is egy újoncról beszélünk, aki jövőre az F1 történetének egyik legjobbja ellen méreti meg magát azonos feltételek mellett úgy, hogy semmi garancia nincs rá, hogy az RB21-es bármilyen szempontból is a legjobb autó lesz. És ha nem lesz kiemelkedő, Lawson abban az esetben egyik pillanatról a másikra a Q1-es/Q2-es továbbjutásért küzdve találhatja magát még akkor is, ha mindössze néhány tized a lemaradása Verstappenhez képest, onnan pedig elképesztően gyorsan negatív spirálba kerülhet, miközben a szurkolók és a sajtó is egyre hangosabban kérdőjelezi majd meg, hogy jó döntés volt-e az előléptetése.
Az az előléptetés, amelyet a Red Bull olyan indokokkal támaszt alá, amelyekről bármennyire is jó az elképzelése, bizonyosságot jelenleg nem nyerhet. Hiszen nem is a gyorsabb és nem is a tapasztaltabb pilótát rakják Verstappen mellé az RB-től, hiszen mind a kettő Yuki Tsunoda. Hanem arra szavaztak, aki amellett, hogy szintén gyors, szerintük nagyobb eséllyel fogja tudni kezelni azt a nyomást, ami a Verstappen melletti másik üléssel jár. Azzal, hogy a japánt kikosorazták, egyértelművé vált, hogy szerintük Lawson ebben jobb, de ez is csak akkor fog kiderülni, amikor elkezdődik a következő idény, illetve leginkább akkor, amikor már jó néhány futamon túl leszünk.
Persze Lawson és Tsunoda mély vízbe dobásában egyaránt benne van/lett volna a kockázat, hogy Gaslyhoz és Albonhoz hasonlóan kénytelenek már szezon közben változtatni, de míg Lawson esetében ez a versenyző korai kiégetéséhez vezethet, addig utóbbinál semmit nem veszítettek volna azon túl, hogy kiderül, Tsunoda valóban nem alkalmas a feladatra. Hiszen a japánnak a következő lesz az ötödik szezonja a Forma–1-ben, így aztán ha ennyi tapasztalattal a háta mögött is megbukik, akkor valószínűleg 2026-ban vagy 2027-ben is megbukott volna. Ezzel szemben, amennyiben Lawson kapott volna még egy (vagy akár csak egy fél, amivel alapból megduplázta volna a jelenlegi tapasztalatát) szezont a Racing Bullsnál, és csak utána léptetik elő, amennyiben szükséges, alighanem jobbak lettek volna az esélyei a sikeres szereplésre.
Tsunoda jobb választás lett volna? / Fotó: Rudy Carezzevoli / Getty Images / Red Bull Content Pool
Így viszont a Red Bull azt kockáztatja, hogy újabb juniorját darálja le szükségtelenül. És itt érdemes visszaemlékezni arra, amit Franz Tost, az RB tavalyi szezon végén nyugdíjba vonult csapatfőnöke rendszeresen hangoztatott, és amit Tsunoda első (!) F1-es szezonjának felénél is elmondott. „Nem várhatja senki egy újonctól, hogy a kezdetektől fogva mindent tudjon. Ezért mondom mindig, hogy egy fiatal versenyzőnek három évre van szüksége, hogy megértse ezt a bonyolult Forma–1-et, mert a sportág sokkal bonyolultabbá vált, mint azelőtt volt.”
Tsunoda pedig kétségtelenül rengeteget fejlődött az első három idényében, a negyedikben mutatott teljesítményével és az idei fejlődésével pedig meglepte az RB-hez 2024-től csapatfőnökként csatlakozó Laurent Mekiest és az ettől az évtől a sportigazgatói pozíciót betöltő Alan Permane-t. Két olyan szakembert, akik kevesebb mint egy éve a Red Bull-család tagjai, azaz nincsenek különböző berögződéseik az elmúlt években a bikás istállón belüli pilótahelyzet kapcsán.
Mekies nemrég egyenesen odáig ment, hogy a The-Race.com-nak Tsunodáról kijelentette: „Ha egy pilóta olyan sebességi szinten teljesít, ahol ő jelenleg, akkor hazugság lenne azt állítani, hogy nem áll készen valami gyorsabbra. Hazugság lenne. Brazíliában harmadik lett az időmérőn, Vegasban hetedik. Ki vagyok én, hogy azt mondjam, nem áll készen egy gyorsabb autóra? Persze, hogy készen áll rá.”
„Abból a szempontból pedig, amit az autón kívül csinál, igen, hatalmas fejlődést mutatott, mind a visszajelzései, mind az érzelmeinek kontrollálása terén. Minden csapaton belüli helyzet más, de nem tudom azt mondani, hogy »nem, nem gondolom, hogy készen áll« erre vagy arra a környezetre. Azt mondhatjuk, hogy egy másik versenyzőnek megvannak azok a képességei, amelyek legalább ennyire késszé vagy jóvá teszik arra a környezetre, de az biztos, hogy mindketten készen állnak a következő lépésre” – mondta Mekies Tsunodára és Lawsonra utalva.
Tsunoda a Red Bullban az abu-dzabi teszten / Fotó: Mark Sutton/Getty Images/Red Bull Content Pool
A korábban Enstone-ban Fernando Alonsóval és Kimi Räikkönennel is együtt dolgozó Permane pedig elmondta, érkezése után „kellemesen meglepődött” azon, amit Tsunodától látott. „Szupergyors, és tulajdonképpen mindig képes kihozni az autóból a legtöbbet, különösen egy körön. Az időmérős tempója nagyon jó. És a visszajelzései is megleptek, az angolja pedig kiváló. Aki nem egy csapatban van vele, általában csak a frusztrált megjegyzéseit hallja, amiket szerintem sokszor kiemelnek. Ha a gyengeségekről beszélünk, akkor ez az egyik gyengesége, amivel ő is tisztában van, és keményen dolgozik rajta. De a tempója és a visszajelzései, a rövid és hosszú etapjai egyaránt jók, és az idei év során sokat fejlődött” – nyilatkozta a veterán mérnök.
Tsunoda tehát két veterán szakember szerint egyaránt kész lett volna arra, hogy előléptessék, az abu-dzabi szezon utáni tesztet követően – ahol Verstappen autóját vezethette – pedig a Red Bull mérnökei is nagyon elismerően beszéltek a visszajelzéseiről. Hogy mindezek ellenére mégis Lawson kapta meg Pérez ülését, miközben a Red Bull mondhatta volna azt, hogy beülteti a tempója, tapasztalata és rutinja terén jóval kockázatmentesebb választásnak számító japánt, és ha szükséges, a következő szezon közben vagy után még mindig lecserélheti Lawsonra, aki addig legalább tapasztalatot gyűjt a Racing Bullsnál, az akárhonnan nézve kockázatos döntésnek tűnik.
Mert az idei hat versenyén mutatott teljesítménye alapján a Red Bull gondolhatja úgy, hogy Lawsonban hosszabb távon több van – hiszen nagyon kevés F1-es tapasztalattal képes volt nagyon közel kerülni a szupergyorsnak tartott Tsunodához egykörös tempóban, és mivel 11 versenyhétvégén vett részt eddig négy szezon ellenében, a fejlődési potenciálja értelemszerűen nagyobb, mint Tsunodáé –, de a túl korainak túnő előléptetéssel azt veszélyezteti, hogy ez a több valaha megmutatkozzon.
Lawsonra hatalmas feladat vár / Fotó: Mark Sutton/Getty Images/Red Bull Content Pool
Mindez persze még nem jelenti azt, hogy ne jöhetne be a húzás. Alan Permane „az igaziként” (az angol real deal kifejezést használta) jellemezte Lawsont, magyarán világbajnoki potenciált lát benne, és vannak arra utaló jelek, hogy az új-zélandi nem csak egy újabb Albon vagy Gasly lesz. Ehhez azonban verstappeni magasságokba kell emelkednie, hiszen az említett két pilóta, valamint az egy Toro Rossónál töltött idény után a Red Bullhoz előléptetett Danyiil Kvjat egyaránt megbukott, így az eddigi egyetlen versenyző, akinél bejött a gyors mély vízbe dobás, az Verstappen. Hogy Lawson képes lesz-e erre, illetve a Red Bull engedi-e neki elkövetni azokat a hibákat a csapatában, amelyeket Verstappennek engedett, az jó kérdés, és csak a jövő adhat rá választ.
Sergio Pérez távozásának másnapján a Red Bull bejelentette, hogy Liam Lawson váltja a mexikói pilótát, így az idei Szingapúri Nagydíj után Daniel Ricciardo helyére az RB-hez visszatérő új-zélandi lesz Max Verstappen csapattársa 2025-ben.
Nem okozott különösebb meglepetést a Red Bull azzal, hogy a februárban 23. életévét betöltő Liam Lawsont léptette elő Max Verstappen csapattársának a 2025-ös szezonra, hiszen már eddig is mindenki arról írt, hogy az új-zélandi lesz a befutó a 2021 óta a testvércsapatban versenyző Yuki Tsunoda helyett. Lawson ezzel Alex Albon 2019-es mély vízbe dobása óta az első olyan pilóta, aki úgy mutatkozhat be az anyaistállóban, hogy nincs egy teljes szezonnyi F1-es tapasztalata (Albon 12 futamon indult előtte a Toro Rossóval), de összességében is csak a negyedik. Korábban Robert Doornbos ülhetett be David Coulthard mellé a 2006-os Kínai Nagydíjtól úgy, hogy azelőtt mindössze 8 versenyen indult még 2005-ben a Minardival, illetve Vitantonio Liuzzi a 2005-ös San Marinó-i Nagydíjon egyenesen a Red Bull-lal debütált a száguldó cirkuszban.
A 2022-es Forma–2-es szezon bronzérmese tavaly debütálhatott a Forma–1-ben, miután Daniel Ricciardo kezét törte Zandvoortban, majd mindössze harmadik futamán, Szingapúrban pontot szerzett. Öt verseny után, az USA Nagydíjon ennek ellenére vissza kellett adnia az RB ülését az ausztrálnak, aki az idei szezonra is maradt, ám a teljesítménye nem volt meggyőző, így Lawson az idei USA Nagydíjtól ismét lehetőséget kapott a bizonyításra. Idei hat futama során kétszer, Austinban és Brazíliában szerzett pontot (mindkétszer 9. lett), összességében pedig elmaradt csapattársa, Tsunoda pontmennyiségétől, míg az időmérőkön 7-2-es (sprintek nélkül 6-0-ra) vereséget szenvedett a japántól.
Lawson és Verstappen jövőre csapattársak lesznek / Fotó: Adam Pretty/Getty Images/Red Bull Content Pool
A Red Bull azonban úgy érezte, hogy hozzáállása és mentális erősségei miatt Lawsonban nagyobb potenciál rejlik a jövőre nézve, ezért őt választották Tsunoda helyett. „Liam teljesítményei a Visa Cash App Racing Bullsnál töltött két etapja alatt megmutatták, hogy nemcsak képes jó eredmények elérésére, de igazi versenyző is, aki nem riad meg attól, hogy megküzdjön a legjobbakkal és győztesen jöjjön ki a csatából – utalt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke Lawson Pérez és Alonso elleni idei csörtéire az istálló közleményében. – Az érkezése folytatja a csapat hagyományait a Red Bull junior programjából történő előléptetés terén, ahogy olyan világbajnokok és futamgyőztesek nyomába lép, mint Sebastian Vettel és Max Verstappen. Kétségtelen, hogy Max, egy négyszeres világbajnok és kétségtelenül minden idők egyik legjobb F1-es pilótája mellett versenyezni félelmetes feladat, de biztos vagyok benne, hogy Liam fel tud nőni a kihíváshoz és szállíthat néhány kiemelkedő eredményt nekünk jövőre.”
„Életem álma, hogy a Red Bull Racing versenyzője lehetek, és ez olyasmi, amiért 8 éves korom óta dolgoztam, amit azóta akartam – idézi Lawsont a Red Bull közleménye. – Elképesztő utazás volt ez eddig, és nagy köszönetet szeretnék mondani a teljes VCARB csapatnak a támogatásukért, hiszen az elmúlt hat verseny hatalmas szerepet játszott abban, hogy felkészüljek a következő lépcsőfokra. Meg szeretném köszönni Christiannak, Helmut [Markónak] és a teljes Red Bull-családnak is, hogy hisznek bennem és megadták ezt a lehetőséget. Nagyon izgatott vagyok, hogy Max-szal dolgozhatok és egy világbajnoktól tanulhatok, kétségem sincs afelől, hogy tanulni fogok a szakértelméből. Alig várom, hogy elkezdjük!”
A Red Bull azt még nem jelentette be, hogy Lawson helyét ki veheti át a Racing Bullsnál, de nagy valószínűséggel az idei F2 ezüstérmese, Isack Hadjar lesz a befutó.
Fernando Alonso nem mindennapi módon vezetett le az idei szezon után, a McLaren vezérével elment ugyanis szórakozni egy kicsit.
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után Fernando Alonso lett az idén a harmadik Forma–1-es világbajnok, aki kipróbálhatta Ayrton Senna egyik korábbi versenyautóját. A saját tulajdonában levő 1993-as MP4/8-cast Imolában vezető négyszeres és az 1990-es világbajnok MP4/5B-t Brazíliában vezető hétszeres világbajnokkal ellentétben a kétszeres világbajnok azonban nem versenyhétvége keretein belül, hanem egy privát tesztnapon ülhetett bele a brazil legenda egykori munkaeszközébe. Alonso az 1989-es MP4/5-öt hajtotta meg a spanyolországi Motorland Aragónban, tette mindezt Zak Brown, a McLaren vezérigazgatójának társaságában, akivel több, az amerikai üzletember magángyűjteményébe tartotó autót is kipróbáltak.
Season’s done, so time for some fun on track in Spain with @alo_oficial in my 1976 Australian Touring Car Championship-winning DeKon Monza, 5 x IMSA-winning 1989 TWR Jaguar XJR-10, and my 2011 Holden Commodore that won the Bathurst 1000 with my team at the time, Walkinshaw… pic.twitter.com/PrbSwdVsRQ
„A szezonnak vége, úgyhogy eljött az ideje egy kis szórakozásnak a pályán @alo_oficial-lal (Fernando Alonso X-fiókjának a neve – a szerk.) az 1976-os ausztrál túraautó-bajnokságot megnyerő DeKon Monzával; az ötszörös IMSA-futamgyőztes 1989-es TWR Jaguar XJR-10-zel és a 2011-es Holden Commodore-ommal, amely abban az évben megnyerte a Bathurst 1000 mérföldes versenyt az akkori csapatom, a Walkinshaw Racing színeiben. Szórakoztató nap volt” – írta a McLaren vezére a posztban.
A McLarennél 2015 és 2018 között négy szezonon át versenyző, ez idő alatt azonban még csak dobogóra sem álló spanyol 2016 novemberétől dolgozott együtt a csapathoz akkor csatlakozó Brownnal, majd miután 2018 végén távozott az F1-ből, 2019-ben még volt egy közös projektjük az Indy 500-indulással, ám ennek is eléggé csúfos vége lett, hiszen Alonso még csak kvalifikálni sem tudta magát a versenyre. Ennek ellenére kettejük jó kapcsolata a mai napig megmaradt.
Alonso Vettellel és Hamiltonnal ellentétben egy Marlboro szponzorfestéssel ellátott McLarennel körözött, hiszen a tesztelésre nem vonatkozik a dohányreklámok tilalma:
Hamilton y Vettel se subieron también y dieron un gran show.
Alonso ha llegado, ha catado el coche sin dar espectáculo y lo que mola es que lleva la propaganda de Marlboro propia de los 90 y con un mono de Senna, brutal.
Kezdetét vette a 2013-as síbalesete óta a világtól elzártan élő Michael Schumacher családja ellen elkövetett zsarolási kísérlettel vádolt három férfi tárgyalása, és az egyikük rögtön az első napon megvádolta a hétszeres világbajnok egyik korábbi ápolóját, mondván segített nekik hozzájutni a Schumachert ábrázoló több mint 1500 fotóhoz, több száz videofelvételhez, valamint orvosi dokumentumokhoz.
Tegnap elkezdődött annak a három férfinak a tárgyalása, akik 15 millió eurót akartak kizsarolni Michael Schumacher családjától azért, hogy ne hozzák nyilvánosságra a 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedett, azóta a világtól elzártan, teljes titoktartás mellett élő és ápolt hétszeres világbajnokról készült fotókat és videókat.
Mint az már korábban kiderült, a Schumacherék által 2012-től 2020-ig biztonsági emberként alkalmazott 53 éves Markus Fritsche, annak Daniel Lins nevű (az anyja leánykori nevét használja) 30 éves fia, illetve Fritsche szintén 53 éves, kidobóként dolgozó barátja, Yilmaz Tozturkan több mint 1500 fotóhoz és 200 videóhoz jutott hozzá négy USB-meghajtón és két külső merevlemezen Schumacherről. A férfiak azt tervezték, hogy 15 millió eurót zsarolnak ki a családtól, amely ha nem fizet, közzéteszik a megszerzett file-okat a darkweben. Végül a német és a svájci rendőrség összehangolt akcióval kapcsolta le őket, a tárgyalásuk pedig a minap kezdődött meg a németországi Wuppertalban.
És már a tárgyalás első napján eddig nem ismert részletek láttak napvilágot, képbe került ugyanis egy ápolónő, számolt be róla a Daily Mail. A brit lap nem fedte fel a vádiratban „részt vettként” feltüntetett nő kilétét – akit tanúként idéztek be, de nem jelent meg –, Tozturkan ugyanakkor azt állította, hogy az ellopott file-okat egy ápolónőtől kapta. „Fritsche azt mondta, hogy az ápolónőnek pénz kell. A terv az volt, hogy eladjuk az anyagot, majd három felé osztjuk a pénzt köztem, Fritsche és az ápolónő között. Én nem találkoztam az ápolnővel, csak egy képet láttam róla és ennyi” – mondta Tozturkan.
A nőt egyelőre nem vádolják semmivel, viszont a svájci hatóságok jelenleg is vizsgálják, hogy volt-e bármilyen közvetlen szerepe a bűncselekmény elkövetésében. A Linkedinről azóta törölt önéletrajza szerint egyébként négy nyelvet beszél (francia, angol, arab és német), és VIP ellátásra, valamint neurológiai rehabilitációra szakosodott.
Sabine Kehm, Michael Schumacher menedzsere és a család egyik bizalmasa a tárgyalás első napján elmondta, feltűnt neki, hogy a nő látszólag nagyon jól kijött Fritsche-vel. „Emlékszem, láttam Fritsche-t és ezt az ápolót, ahogy kettesben beszélgetnek. Nagyon jól kijöttek. Végül azonban [az ápolónő] elment, mert problémáink voltak vele, azzal, ahogyan dolgozott. Láttunk néhány kellemetlen dolgot. Először az ápolónő, majd Fritsche távozott [az állásából].”
Kehm nem részletezte, hogy pontosan mit láttak, de további részleteket is megosztott. „Volt egy számítógép, amelyhez az ápolók és az orvosi személyzet férhetett hozzá, nekik voltak belépési kódjaik, és ha valaki más is belépett, azt észrevettük. Corinna [Schumacher, Michael Schumacher felesége] és én automatikusan [az ápolónőre] gyanakodtunk, csak ő lehetett az.”
Tozturkan a tárgyaláson elmondta, hogy a file-ok között nemcsak fotók és videók, hanem orvosi feljegyzések is találhatók, Heike Puschmann, a család egy másik alkalmazottja pedig úgy fogalmazott: „Az ügyészek szerint az anyag nagyon személyes információkat tartalmaz, amelyek Schumachert ábrázolják a családjával a síbaleset előtt és után.” Puschmann arról is beszélt, hogy Fritsche három havi végkielégítést kapott a családtól, és ezt kevesellte, és emailt írt neki arról, hogy amennyiben nem kap több pénzt, ártani fog Schumacheréknek.
„Az ügyfelem nagyon keveset tud erről a nőről, egy fotót látott róla egyszer, nincs kapcsolatban vele és nem ismeri őt – mondta a tárgyaláson Oliver Doelfs, Tozturkan ügyvédje – Az ápolónő Svájcban él, a német hatóságok pedig nem kérdezhetik ki őt. Úgy tudjuk, folyamatban vannak eljárások ellene, de ragaszkodnak ahhoz, hogy nem adnak ki nekünk információt.”
Később a wuppertali bíróság pedig az alábbi közleményt juttatta el a Daily Mailnek:
„Az ügy egyik vádlottja egy korábban a Schumacher családnál dolgozó ápolónőt vádolt meg azzal, hogy részt vett a bűncselekményben. Az ügyészség a nyomozás jelenlegi állása alapján részletesen értékeli ezeket a kijelentéseket. Ezután születik döntés arról, hogy kell-e nyomozást indítani a vádlott ellen. Még eldöntendő, hogy a vádlott az ápolót beidézi-e, és tanúként hallgatja-e ki a wuppertali bíróság.
Tozturkan ügyvédje a Daily Mailnek pedig azt mondta: „Azt is láthatták, hogy a tanúk szerint az ápolónő és Fritsche közel álltak egymáshoz, és látszólag több volt közöttük munkakapcsolatnál. Technikailag [az ápolónő] nem köteles beszélni, mert Svájcban él és azzal gyanúba keverheti magát, úgyhogy most a bíróságon múlik, hogy beidézik-e őt.”