Szerző: Majer Dániel

  • „Rosszul vagyok, hogy csalónak állítják be őket” – volt F1-es pilóta csapatát zárták ki a legendás versenyről

    „Rosszul vagyok, hogy csalónak állítják be őket” – volt F1-es pilóta csapatát zárták ki a legendás versenyről

    A Tower Motorsporttól elvették a Daytonai 24 órás kategóriagyőzelmét, amivel az istálló legnevesebb pilótája és a csapatfőnök sem értett egyet. Két másik korábbi F1-es pilóta viszont jól járt.

    A múlt hétvégén rendezték meg az idei Daytonai 24 órást, amelynek LMP2-es kategóriájának győztesét utólag megbüntették. Ezzel a Tower Motorsport Sebastien Bourdais, Job van Uitert, Sebastian Alvarez és John Farano által sikerre vitt 8-as számú autója elveszítette az első helyet, és a 12., azaz utolsó pozícióban lett rangsorolva a hivatalos értékelésben. Noha a technikai vétségért büntetett istálló utólag fellebbezett, ezt az IMSA nem fogadta el.

    A 2008-ban és 2009-ben a Toto Rossóval a Forma–1-et is megjárt háromszoros Champ Car-bajnok Bourdais utólag határozott közleményben kritizálta az IMSA-t, mert szerinte nem voltak ésszerűek. A Tower Motorsport egyetlen autójának ugyanis a megengedett 5 mm-nél jobban elkopott a hátsó kopólemeze, ezért zárták ki, Bourdais szerint azonban figyelembe kellett volna venni, hogy mindez miért történt.

    A Tower Motorsport itt még örülhetett:

    „A versenyzés kegyetlen tud lenni, de az irányító testületek ennél sokkal rosszabbak lehetnek. A harmadik hátsó lengéscsillapító, ami a hátsó hasmagasságot kontrollálja, elromlott, ettől pedig az autó hátulja túlságosan alacsonyra került, és végül a kopólemez túlzottan elkopott. Amíg csak visszaemlékszem, az IMSA mindig józan ésszel alkalmazta a szabályokat technikai szabályszegésnél, de most sajnos nem ez volt a helyzet. Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani a csapatban a hibátlan kivitelezésért és elkötelezettségükért.”

    Bourdais ezután megvette a csapatát. „Rosszul vagyok attól, hogy csalóknak állítják be őket, mivel mindig követik a szabályokat. Természetesen remélem, hogy lesz még lehetőségünk versenyeket nyerni a jövőben. Mindenkinek köszönöm a támogatást!”

    „A Tower Motorsport mélyen csalódott az IMSA döntésében – olvasható Ricky Capone, a Tower Motorsport csapatvezetőjének közleményében. – A csapatunk határozottan vitatja ezt az ítéletet, és kitart amellett, hogy nem sértettünk meg szándékosan semmilyen technikai szabályt. Az IMSA által citált szabályszegés a kopólemez túlzott kopására vonatkozik. Az ilyesmi természetesen előfordulhat egy intenzív hosszú távú versenyen a csapat közvetlen ráhatásán kívül álló változók miatt. A 8-as autó folyamatosan gond nélkül átment a technikai ellenőrzéseken az esemény alatt és a korábbi versenyeken. Határozottan hisszük, hogy ez a végkifejlet nem tükröz a részünkről semmilyen jogosulatlan tettet vagy versenyelőny-szerzést.”

    „Beadtunk egy hivatalos fellebbezést, amit az IMSA elutasított. Miközben tiszteletben tartjuk a szabályozási folyamatot, elképesztően elkeserítő ez a döntés. Hihetetlenül büszkék vagyunk erre a csapatra, mindez pedig nem kisebbíti a versenyzőink, mérnökeink és szerelőink óriási erőfeszítéseit és elkötelezettségét. 24 órán át hiba nélkül teljesítettek. Azt is megértjük, hogy nehéz volt meghozni az IMSA-nak ezt a döntést, és méltányoljuk a kommunikációjukat és a folyamatba történő betekintésüket. Miközben nem értünk egyet a végkifejlettel, tisztában vagyunk vele, mennyire komplex dolog betartatni a szabályokat. Elkötelezettek maradunk a sport igazságosságának megőrzése mellett, és minden lehetséges opciót megvizsgálunk válaszul erre a büntetésre. Szeretnénk kifejezni a hálánkat a szurkolóink, partnereink és támogatóink felé, akik mellettünk állnak, miközben keresztülmegyünk ezen a nagy kihívást jelentő helyzeten.”

    A 8-as autó kizárásával a United Autosport Paul di Resta személyében szintén korábbi F1-es pilótát soraiban tudó 22-es egysége örökölte meg a győzelmet, míg a szintén korábbi F1-es Felipe Massával felálló Riley-csapat autója lett a második, a PR1/Mathiasen Motorsports 52-es egysége pedig a harmadik.

    Képeken Lewis Hamilton és a Ferrari barcelonai tesztje

  • Képeken Lewis Hamilton és a Ferrari barcelonai tesztje

    Képeken Lewis Hamilton és a Ferrari barcelonai tesztje

    Lewis Hamilton és Charles Leclerc az elmúlt két nap során Barcelonában készült a közelgő szezonra.

    Lewis Hamilton a minap befejezte első, mondhatni rendes tesztjét a Ferrarival, hiszen a múlt heti fioranói bejáratás után Barcelonában már odaléphetett a maranellóiak 2023-as autójának. Noha a hétszeres világbajnok továbbra is egy két éves modellt vezethetett, a katalán pályán már belekóstolhatott abba, hogy milyen a határon vezetni egy Ferrarit, miközben Charles Leclerc is autóba ült, hogy referenciaként szolgáljon neki, illetve ő is minél jobban visszarázódjon a téli szünet után.

    A 40 esztendős veterán a második napon aztán kicsit össze is törte az autót, ami miatt a tesztje a tervezettnél hamarabb véget ért, az utolsó, csütörtöki napon ugyanis már a tartalékpilóta Antonio Giovinazzi, illetve az életében F1-es autót először vezető Dino Beganovic osztozik az SF23-ason. Hamilton és Leclerc a jövő héten folytatja a tesztelést, amikor a Pirelli barcelonai gumitesztjén már a 2024-es autó 2026-os leszorítóerő-szintek alapján módosított változatával köröznek, miközben a programot teljes egészében a Pirelli határozza meg.

    Alább galéria látható Hamilton és Leclerc elmúlt két barcelonai tesztnapjáról:

  • Korábbi F1-es pilótával nyerte a Porsche a szuperizgalmas Daytonai 24 órást

    Korábbi F1-es pilótával nyerte a Porsche a szuperizgalmas Daytonai 24 órást

    Ismét a Porsche örülhetett Daytonában, miután a Porsche Penske Motorsport Felipe Nasr, Nick Tandy és Laurens Vanthoor nevével fémjelzett 7-es számú egysége nyerte a 63. Daytonai 24 órást. A győzelmük azonban egyáltalán nem volt sima, miként egyik kategória első helyezettjéé sem.

    Az utolsó fél órájába lépve, 23 és fél óra versenyzés után sem lehetett még megmondani, hogy ki lesz a 63. Daytonai 24 órás győztese, aztán 22 perccel a leintés előtt a korábban a Forma–1-ben 2015-ben és 2016-ban a Sauberrel két teljes idényt lehúzó Felipe Nasr megelőzte a hatos rajtszámú testvérautót vezető Matt Campbellt. Ezután úgy tűnt, hogy a Campbell, Mathieu Jaminet és Kevin Estre alkotta egység bejöhet a második helyen és kettős Porsche-győzelem születhet, csakhogy az utolsó tíz percben Tom Blomqvist a 60-as Meyer Shank Acurával elkapta őt, és aztán Nasrt is megpróbálta levadászni, de az már nem jött neki össze.

    Ehhez az izgalmas fináléhoz persze az is kellett, hogy miután a korábban egyaránt vezető Cadillac, Acura, BMW, Porsche négyesből utóbbi vált az éjszaka során az egyértelmű favorittá, majd vasárnap is tartotta az előnyét, a 22. órában érkező teljes pályás sárga zászlós periódus visszahozza a küzdelembe a 24-es rajtszámú BMW-t és a 60-as Acurát. Az újraindításnál előbbivel Dries Vanthoor át is vette az első helyet Nasrtől, de aztán a kettes kanyarban megcsúszott, aminek köszönhetően a brazil a négyes kanyarban visszaelőzte.

    A Porschék csatája az első helyért a hajrában:

    A következő órában aztán a 6-os Porsche ugrott az élre a harmadik helyről azzal, hogy a bokszkiállás során nem cserélt kereket, miközben Nasrék igen. Vanthoor ezután a 6-os Porschéval is csatába bonyolódott, de Campbell előzése közben elfékezte az első kanyart és átvágott a füvön. Mázlijára egy GT Lamborghini miatt jöhetett az újabb sárga, Vanthoornak így újabb esélye nyílt, de ekkor sem tudott élni vele: az újraindításnál lekoccolta Campbellt, ezzel pedig végleg kiírta magát a küzdelemből, a BMW-nek ugyanis megsérült a már azelőtt is mozgó orra, Vanthoor pedig kénytelen volt a boksz felé venni az irányt, majd egy körös hátrányban visszatérni a pályára.

    Ami a BMW balszerencséje, az a 60-as Acura szerencséje volt, amely a verseny egy pontján egy körös hátrányba került az élen állóhoz képest, miután Felix Rosenqvist kicsúszása miatt orrészt kellett cserélni az autón, majd áthajtásos büntetést kaptak bokszutcai sebességtúllépésért.

    A Vanthoor, Kevin Magnussen, Phillip Eng és Raffaele Marciello féle négyes végül negyedik lett a 24-es BMW-vel, ami csalódás annak tükrében, hogy egyértelműen ők voltak tempóban a Porsche első számú kihívói. De még így sem volt olyan gyenge versenyük, mint a Cadillacnek, amelynek három autója közül a legjobb, a Pascal Wehrlein, Tijmen van der Helm, Bryce Aron és Gianmaria Bruni vezette 85-ös is egy kör hátrányban az ötödik helyen zárt, miközben a 10-es autó (Filipe Albuquerque, Ricky Taylor, Will Stevens, Brendon Hartley) már hajnalban körhátrányba került, miután az éppen Marco Wittmann által vezetett 25-ös BMW megtorpedózása miatt áthajtásos büntetést kaptak.

    Vanthoor hibája a BMW-vel:

    Ennél is rosszabbul járt a 40-es Cadillac, amely a verseny korai szakaszában még szárnyalt Kamui Kobayashival, de a nyolcadik órában Louis Deletraz falhoz csapta azt a kettes kanyarban, majd a pályára visszatérve több LMP2-es és GTD Pro autóval kibabráló balesetet okozott. És akkor ott volt még az Action Express Racing 31-es Cadillac-je (Earl Bamber, Jack Aitken, Felipe Drugovich, Frederik Vesti), amely felfüggesztéshiba miatt szenvedett balesetet, de hosszas javítás után visszatért, és végül 40 körös hátrányban a 9. helyen zárt.

    Az LMP2-ben is korábbi F1-es pilóta győzött

    Az LMP2-es kategóriában is nagy izgalmakat hozott a verseny: a 22. órában még a 88-as AF Corse Oreca vezetett jelentős előnnyel, amikor Matthieu Vaxiviere műszaki probléma miatt megállt a pályán. Így az AO Racing 99-es autója vehette volna át az első helyet, de őket is műszaki problémák sújtották, így nem tudtak visszatérni a pályára a bokszutcából.

    Végül a Tower Motorsports 8-as rajtszámú ORECA-ja nyert, de a négyszeres Champ Car-bajnok, 2008-ban és 2009-ben a Toro Rossóval az F1-ben is megforduló Sebastien Bourdais mindössze 45 másodperces előnnyel szelte át a célvonalat. A Bourdais, Job Van Uitert, Sebastian Alvarez és John Farano négyest a fentebb taglaltak mellett az hozta helyzetbe, hogy az Era Motorsport 18-as autója az utolsó órában egy riválissal történt ütközés miatt az első helyről visszacsúszott az ötödikre.

    Ezután a 8-as autó a United Autosports Paul di Resta, Daniel Goldburg, James Allen és Rasmus Lindh négyesből álló 22-es Orecájával csatázott az első helyért az utolsó órában, de utóbbinak egy bokszutcai szabályszegés miatt összeszedett áthajtásos büntetés miatt végül be kellett érnie a második hellyel. Harmadikként a 74-es Riley zárt, soraiban Felipe Massával.

    A Ford jött ki győztesen a hármas csatából

    A GTD Pro mezőnyben hármas csata zajlott az első helyért a BMW, a Corvette és a Ford között, amiből végül utóbbi jött ki győztesen. Ehhez kellett, hogy a hajrában vezető 1-es BMW Kelvin van der Lindével a volánnál az élről forogjon ki Alexander Sims 3-as Corvette-jével történt ütközése után. A 3-as autó végül 1,9 másodperccel ért célba az első helyezett 65-ös Ford Mustang mögött, amelyet Dennis Olsen, Frederic Vervisch és Christopher Mies vezetett győzelemre.

    A nagy vesztes tehát a BMW lett, amely a dobogóról is lecsúszott, miután annak harmadik fokára a Sebastian Priaulx-ból, Mike Rockenfellerből és Austin Cindricből álló Ford-egység állhatott fel, így a bajorok legjobb csapata a negyedik helyen végző 1-es egység lett van der Lindével, Neil Verhagennel és Connor de Phillippivel.

    A Corvette a GTD-osztály megnyerésével vigasztalódhatott, ahol a 13-as rajtszámú, Matthew Bell, Orey Fidani, Lars Kern és Marvin Kirchhofer vezette AWA Corvette végzett az élen, miután az utolsó órában nagyot csatázott a Heart of Racing 27-es Aston Martin Vantage-ával. Bell végül 17 perccel a leintés előtt tudott előzni a 6-os kanyarban, a 27-es autó pedig a második helyet sem tudta megtartani, ami a 120-as rajtszámú Wright Motorsports Porsche 911-eséé lett.

  • Norris már másként gondolja, hogy nyerhetett volna-e tavaly

    Norris már másként gondolja, hogy nyerhetett volna-e tavaly

    Lando Norris már nem állítja, hogy a 2024-es világbajnoki címet tökéletes teljesítménnyel sem hódíthatta volna el.

    Miután Max Verstappen tavaly bebiztosította zsinórban negyedik világbajnoki címét, kijelentette, hogy a McLarennel már hamarabb is világbajnok lett volna, Lando Norris nem értett egyet ezzel, mondván a sportág történetében még soha senki nem állt fel akkora hátrányból, amekkorába ő került a szezon első harmadában. A címről végül 73 ponttal lemaradó brit pilóta egy másik interjúban pedig azt is kijelentette, hogy akkor sem lett volna az övé az összetett elsőség, ha tökéletes szezont teljesít, azaz nincsenek az elrontott rajtok és egyéb, összeadva jelentős pontmennyiségbe kerülő hibák.

    Az elbukott pontok története, avagy ezért köszönheti Norris magának, hogy nem lesz világbajnok az idén

    Most azonban, több mint másfél hónappal a tavalyi szezont lezáró Abu-dzabi Nagydíj után már úgy látja, hogy reális esélye volt Max Verstappen legyőzésére. „Elérhető közelségben volt [a világbajnoki cím] – mondta egy, a svájci Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon készült interjúban. – Az idén rendbe kell hoznom néhány dolgot, dolgoznom kell néhány dolgon, és erősebben kell visszatérnem. Készen állok megtenni ezt.”

    Norris egyúttal küldött egy kis figyelmeztetést is a riválisoknak, mondván a McLaren a konstruktőri világbajnoki címmel a zsebében egyáltalán nem lazított a szezon végeztével.

    „Csapatként rájöttünk, hogy most ott vagyunk, hogy meg akarjuk könnyíteni a saját dolgunkat. Folytatni akarjuk, hogy könnyedén nyerjünk futamokat, és nem olyan nehezen, mint tavaly. Szóval a csapat nagyon fókuszált maradt. Mindannyiuknak könnyű lett volna azt mondani, hogy »jók vagyunk, megcsináltuk, most pihenjünk.« Pont az ellenkezőjét tették, és azt mondták, hogy »még többet akarunk«, és még keményebben dolgoztak, hogy az idei évre megpróbáljanak új dolgokat találni. Úgyhogy szerintem ezeket a várakozásokat pozitív dolgokká fordították, még több motivációvá és hajtóerővé, hogy újra nyerni akarnak.”

    „Ami engem illet, bármennyire is szeretném minden évben megnyerni a konstruktőri világbajnoki címet, önző módon az egyéni címre is hajtok. Szükséged van egy jó csapatra magad mögött, és szerintem nekem most pontosan rendelkezésemre áll egy ilyen. Tavaly úgy ahogy közel kerültem, de mindig egy kicsit messze voltam, de már megéreztem a győzelem szagát. Volt bennem egy olyan érzés, hogy oké, nagyjából ilyen lehet.”

    Sokan az idei évtől azt várják, hogy a McLaren folytatja a tavalyi jó formáját, és 2024-gyel ellentétben már az év elejétől a wokingi istálló lesz az, amelyet a többieknek le kell majd győzni. Amennyiben így lesz, Norris ezúttal jóval közelebb kerülhet a vb-címhez, de egyrészt egy 24 futamos szezon során menet közben is változhatnak az erőviszonyok (amire a tavalyi év remek példa), másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy Oscar Piastri személyében csapaton belül is nagy ellenállásra kell számítania.

    Kiderült, hogyan törték össze Lando Norris Ferrariját (videó)

  • A Mercedes csak a „hátsóját fedezi”, jelentette ki az F1 korábbi fenegyereke

    A Mercedes csak a „hátsóját fedezi”, jelentette ki az F1 korábbi fenegyereke

    Juan Pablo Montoya szerint nem véletlen, a Mercedes leszerződött az istállónál 2017 és 2021 között Lewis Hamilton csapattársaként versenyző Valtteri Bottasszal.

    A márciusban 18 évesen bemutatkozó Andrea Kimi Antonellivel a Mercedes saját bevallása szerint is kockázatot vállal, de Toto Wolff csapatfőnök úgy van vele, hogy egy akkora tehetség esetében, mint az új Max Verstappennek kikiáltott olasz, vállalni kell ezt a kockázatot. Egyetértett nemrég volt főnökével Nico Rosberg is, aki elmondta, Antonelli nyilván el fogja követni az idén az újonchibákat, de reméli, hogy megfelelő támogatást kap majd, mert az F1 kegyetlen világ, és néhány rosszabb teljesítmény után gyorsan meg tudnak változni a dolgok.

    Azzal együtt, hogy meglepő lenne, ha Antonelli olyasmit tudna csinálni az idén, ami miatt a Mercedes vagy szezon közben, vagy a 2026-os idényre leváltja őt, a 2001-ben szintén topcsapatban (a Williams akkor még annak számított) bemutatkozó Juan Pablo Montoya úgy véli, Valtteri Bottas szerződtetése harmadik számú pilótának valójában azt a célt szolgálja, hogy legyen egy tapasztalt versenyző kéznél arra az esetre, ha Antonelli nagyon nem válik be.

    A Mercedes álcázta Hamilton utolsó világbajnok autóját és Antonellit is (fotó, videó)

    „Kimi Antonelli a rivaldafényben lesz az egyik legjobb csapatban egy olyan csapattárssal, aki szuper munkát végez – mondta Montoya a CasasDeApuestas.bet-nek George Russellre utalva. – Úgy adták el, mint a következő Max Verstappent, és ha nem teljesít, az kemény lesz. Én úgy látom, hogy Bottasszal a Mercedes csak a hátsóját fedezi. Ő a biztonsági háló, hogy legyen valaki arra az esetre, ha a dolgok nem működnének Antonellivel, és ezt ő is tudja.”

    Hogy valóban van-e emögött ilyen elgondolás, azt Wolff vélhetően akkor sem árulná el, ha így lenne, miközben Bottas jelenlétének az is lehet az egyik oka, hogy a csapat korábbi pilótájaként (aki ráadásul öt konstruktőri vb-címben játszott fontos szerepet) a finn egyfajta mentőövet kapott az osztrák üzletembertől, hogy tűzközelben maradva próbálhasson meg ülést találni magának 2026-ra.

    Sokkal nehezebb a mostani újoncok dolga

    Miközben a Forma–1 mindig is kegyetlen világ volt, és az újonc versenyzőknek mindig is nagyon gyorsan fel kellett venniük a ritmust, Karun Chandhok, a Sky Sports szakértője szerint a jelenlegi mezőny több tagja miatt mostanra még nagyobbak lettek az elvárások az olyan tehetségekkel szemben, mint amilyen Antonelli is.

    „Akár az előző évet 10. helyen záró istállóban, akár élcsapatban versenyzel, a Forma–1-ben újoncként nincs hová bújnod. Ott vannak az olyan emberek, mint mi, akik minden egyes köröd minden szektorát kielemzik. Az, hogy Kimi Antonelli topcsapatban mutatkozik be, azt jelenti, hogy azt várják tőle, hogy teljesíteni fog, miként Lewis [Hamilton], amikor a McLarennél rögtön zsinórban kilenc dobogós helyezést szerzett, vagy úgy, ahogyan Oscar Piastri teljesített az elmúlt két évben. Az újoncokkal szembeni várakozások magasak, és többé nem mondhatod azt, hogy »Ó, azért vagyok itt, hogy tanuljak« Ezek a kifogások az olyanokkal, mint Verstappen, Leclerc, Russell, vagy azelőtt Lewis, elszálltak, mert ezek az újoncok magasabbra tették a lécet a várakozások terén” – mondta az indiai expilóta a Sky Sports podcastjában.

    Így segítette Antonellit a Mercedesbe Russell

  • Csak helikopterezik és pózol – Hamilton ismert tévéstől kapott kritikát a ferraris bemutatkozásáért

    Csak helikopterezik és pózol – Hamilton ismert tévéstől kapott kritikát a ferraris bemutatkozásáért

    Nem minden honfitársa volt elájulva Lewis Hamilton ferraris bemutatkozásától, az egyik ismert televíziós műsorvezető pedig kissé kiosztotta a hétszeres világbajnokot.

    Lewis Hamilton és a Ferrari egyesülése szurkolói szimpátiától függetlenül minden idők legnagyobb érdeklődésre számot tartó csapatváltása a Forma–1-ben, amit mi sem mutat jobban, minthogy a hétszeres világbajnok által hétfőn Enzo Ferrari háza elől, egy Ferrari F40-es mellől posztolt fotója minden idők legtöbbet like-olt F1-es témájú Instagram-fotója lett (jelenleg 5,5 millió kedvelésnél tart). Amikor a sportág történetének legeredményesebb versenyzője összeáll annak legeredményesebb csapatával, mindez persze teljesen érthető, és ha még hozzátesszük, hogy Hamilton nemcsak a valaha volt legeredményesebb F1-es pilóta, hanem az F1-en kívül is széles körben ismert globális szupersztár, akkor tényleg nincs min meglepődni.

    Az F1-kedvelő Jeremy Clarkson, a Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő egykori Top Gear című autós műsor volt házigazdája számára viszont van, ő ugyanis – mint az a Sunban megjelent jegyzetéből kiderül –, rosszallással figyelte Hamilton első ferraris hetét – a Mercedestől érkezett versenyző hétfőn állt munkába Maranellóban, majd két napnyi csapattal ismerkedés és szimulátorozás után szerdán gurult ki először F1-es Ferrari volánja mögött a fioranói tesztpálya aszfaltjára.

    Volt iskolatársa kikotyogta, hogy Adrian Newey megy-e a Ferrarihoz

    „Ha annyira meg akarja szerezni a nyolcadik vb-címet, az ember azt gondolná, hogy már az első napon megérkezik a gyárba, meg akarja ismerni az autó titkait és hogy miként hozhatja ki az egész versenyzési arzenálból a legtöbbet. Ehelyett egy SUV-val, öltönyben és nyakkendőben jelenik meg, fotókhoz pózol, mielőtt találkozna a szurkolókkal egy videós drón figyelő szeme mellett, amely szerencsére ott volt, hogy megörökítse a pillanatot. Aztán körbevezetik a csapat főhadiszállásán, ahol lassított felvételben láthatjuk a hízelgő mérnököket és a tapsot, majd végül kimegy a pályára egy három éves (valójában kettő – a szerk.) Ferrariban” – írta Clarkson, majd azzal folytatta, hogy Hamiltont napi szinten Milánóból reptetik Maranellóba.

    „Azt mondták, hogy az új háza a közelében sincs a csapat főhadiszállásának, hanem Milánóban van, és ahelyett, hogy Ferrari utcai autóval ingázna, a Fiat helikopterét választotta. Azon tűnődöm, hogy micsoda Lewis most? Versenyző vagy szupersztár? – tette fel a költő kérdést Clarkson, majd rátért arra, hogy szerinte a 40 esztendős pilótának Charles Leclerc legyőzésével sem lesz könnyű dolga. – Nagyon nehéz dolga lesz csapattársa, Charles Leclerc legyőzésével, aki beszél olaszul, ismeri a csapatot, és nem tölt annyi időt azzal, hogy fotókhoz pózoljon, valamint egy körön sokak szerint az egész mezőny leggyorsabbja. Talán Lewis tisztában van ezzel, és talán más okból kifolyólag írt alá a Ferrarihoz, és tudja, hogy már túl van a csúcson, és nem akar úgy visszavonulni, hogy soha nem vezetett a motorsport koronaékszerénél. Bármelyik is az igaz, minden jót kívánok neki.”

    Fotó: Ferrari

    Clarkson kritikáját persze azért érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen egyrészt fogalmunk sincs, hogy az általa kifogásolt dolgok közül mi az, ami csakis Hamilton miatt történt úgy, ahogy történt, és miben mennyi szerepe volt a Ferrarinak. Másrészt az rajta kívül rengeteg ember számára világos, hogy Hamiltonnnal nemcsak egy még mindig nagyon gyors és versenyképes pilótát szerződtetett a Ferrari, hanem súlyos dollártízmillókat fizet a csak Instagramon 39 millió követővel rendelkező Hamilton-brandért is, amelyet bolond lenne nem a végletekig kiaknázni. Ezt láthattuk már Hamilton első ferraris napjának felvezetésében is, amikor a kis kutyatálakat és egyéb, különböző hamiltonos utalásokat tartalmazó közösségi médiás posztokkal árasztották el az internetet, amire nyilvánvalóan nem a hétszeres világbajnok utasította őket.

    Azt pedig, hogy Hamilton milyen autóval érkezett, milyen ruhát viselt és mi volt a pontos programja, illetve erről hogyan és milyen felvételek készültek, szintén egy előre megtervezett, vele egyeztetett forgatókönyv határozta meg, amelyet nagy valószínűséggel a Ferrari alakított ki, miként szinten biztosan a Ferrari ötlete volt az is, hogy Hamilton kedvenc ágaskodó lovas sportautója, az F40-es legyen rajta az első Ferrari-pilótaként készült képen.

    Egyedül a lakóhelyválasztás tűnhet elsőre furcsának, hiszen Michael Schumacher maranellói tartózkodása idején mindig az Enzo Ferrari fioranói pálya mellett álló házában lakott. Ez a kiváltság viszont azóta senkinek, azaz sem Kimi Räikkönennek, sem Fernando Alonsónak, sem Sebastian Vettelnek nem járt, miként Hamilton sem kapta meg. Persze ettől még választhatott volna magának közelebbi lakóhelyet, de hogy pont ő ne a divat fővárosába helyezze olaszországi székhelyét, az talán még testidegen is lett volna. Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke pedig egyébként is már tavaly leszögezte, neki aztán teljesen mindegy, hogy Hamilton hol lakik.

    Hamilton már nem a régi, de nem fog betojni a Ferraritól, véli az expilóta

  • Hamilton már nem a régi, de nem fog betojni a Ferraritól, véli az expilóta

    Hamilton már nem a régi, de nem fog betojni a Ferraritól, véli az expilóta

    Az F1-es pilótából lett kommentátor szerint a mai már nem a legjobb Lewis Hamilton, akire várnak komoly próbatételek a Ferrarinál, de még így is nyerhet.

    Lewis Hamilton abszolút tiszteletreméltó módon 40 évesen vágott bele egy új kalandba, ráadásul az eddigiek közül a legnagyobba, hiszen a Ferrarival nyerni a Forma–1-ben bárki számára pályafutását megkoronázását jelenti. A hétszeres világbajnok a héten megismerkedett a maranellói gárdával, majd Fioranóban először vezetett F1-es Ferrarit, hogy aztán a jövő héten már Barcelonában folytassa az akklimatizálódást. Eközben pedig nyilvánvaló, hogy a Ferrari már most rengeteget kaszál az érkezésén, így Hamilton úgy is bőven visszahozza az árát és még nyereséget is termel, ha nem fog tudni nyerni a Scuderiával.

    „Kétségtelen, hogy már most megéri a pénzét. A Forma–1 75 éves történetének legnagyobb nevei közül kettő, vagy egyesek szerint a két legnagyobb. Lewis Hamilton az ágaskodó ló vörösébe öltözve abszolút szenzációs történet. Olyan sztori, olyan ajándék, amely folyamatosan jutalmazni fog minket a Sky F1-nél – nyilatkozta a 158 F1-es nagydíjon induló, jelenleg a Sky Sports szakkommentátoraként dolgozó Martin Brundle a Sky News-nak. – Ez Hamilton mindössze harmadik csapata a Forma–1-ben, és annak ellenére, hogy nemrég lett 40 éves, oda akar majd menni, és meg akarja mutatni, hogy nincs túl a csúcson, miként azt néhányan tavaly mondták róla, és azt is, hogy ismét a helyes döntést hozta. Energiával telve fog odamenni.”

    Lewis Hamilton, Ferrari, Fiorano
    Fotó: Scuderia Ferrari

    Hamilton tavaly az összetettben és az időmérős párharcok terén is kikapott George Russelltől a Mercedesnél, utóbbiban honfitársa ráadásul 19-5-re győzte le, ami akár aggodalomra is okot adhat a Hamilton-drukkereknek 2025-re, hiszen Charles Leclerc-t a mezőny egy körön az egyik, ha nem a leggyorsabb versenyzőjének tartják. Brundle ezzel együtt úgy véli, jó autóban Hamilton továbbra is képes lesz nyerni.

    „Vár rá néhány nagy kihívás, a csapattársa, Charles Leclerc hét éve a csapat tagja, pontosan tudja, melyik gomb mit csinál, melyik csapattagnak mi a dolga, és eléri, hogy a dolgok megtörténjenek. Lewisnak szembe kell néznie ezzel, illetve a ténnyel is, hogy Leclerc elképesztően gyors. De nincs kétségem afelől, hogy amennyiben a Ferrarinak futamgyőzelemre, vagy világbajnoki címre alkalmas autója lesz, akkor Lewis nyerhet versenyeket, és még világbajnoki címet is.

    Az 1997 óta a brit F1-es közvetítések állandó tagjaként szakértőként komoly hírnevet szerző Brundle ezzel együtt azok közé tartozik, akik szerint a mostani már nem a legjobb Hamilton.

    „Nézzük meg a tavalyi Brit Nagydíjat. Amikor volt esélye nyerni, akkor nyert. Aztán nyert Spában is, amihez a szerencse is kellett, hiszen George [Russellt] kizárták. Lewis elképesztő volt a vegasi edzéseken, aztán nem sikerült teljesítenie az időmérőn, ami olyasmi, amit egykor nem igazán mutatott, de utána elképesztő volt a versenyen. Úgyhogy a tempója szerintem még megvan. Hogy azt gondolom-e, hogy a legjobb Lewis Hamilton még előtte van, vagy már maga mögött hagyta? Szerintem már maga mögött hagyta. Szerintem a korával veszített az élességéből, mint ahogyan az lenni szokott. Olykor olyan csatákba bonyolódik, amelyekből eddig ő jött ki győztesen, de most már nem ő jön, vagy hibázik az időmérőn. De szerintem egy 96-97%-os Lewis Hamilton egy győztes autóban továbbra is elég jó.”

    „Ott van a rengeteg tapasztalata, az energiája és szenvedélye pedig új lendületet kap majd az egész élménytől. Nem fogja annyira túlterhelni, hogy Ferrarit vezethet, mint olyan sok versenyzőt, és azt se felejtsük el, hogy a Tifosi már azelőtt imádta, hogy a Ferrari pilótája lett. Akkor is szurkoltak neki, amikor a Mercedesszel nyert.”

    A Ferrari elkezdte kitörölni Hamilton memóriáját

  • Molnár Martin helytállt a darálóban a közel keleti F4-es bajnokság második állomásán

    Molnár Martin helytállt a darálóban a közel keleti F4-es bajnokság második állomásán

    Eddigi legjobb eredményét érte el a három futamból kétszer ismét csapata legjobbjának bizonyuló Molnár Martin az F4 Middle East Championship második fordulójában, miközben már most kijelenthető, hogy remek felkészülésként szolgál számára ez a sorozat a brit F4-es bajnokságra.

    Maradt Abu-Dzabiban az F4 Middle East Championship mezőnye a szezonnyitó után, hiszen mindössze egy nap szünettel következett a bajnokság második fordulója. A 29 fiatal versenyző némileg más vonalvezetésen csapott össze, mint a nyitóhétvégén, és ezúttal nem az 5281 méter hosszú Grand Prix-nyomvonalon, hanem a 4572 méteres, 18 helyett 16 kanyarból álló Corkscrew aszfaltcsíkon mérette meg magát. Ez a vonalvezetés nagyrészt megegyezik az F1-esek által is használttal, de a leghosszabb egyenesre fordító 5-ös kanyar nincs benne, helyette egy, a híres Laguna Seca-i dugóhúzóra hasonlító kombináción mennek át a versenyzők a hármas kanyar után, innen is ered a nyomvonal neve.

    Martin és csapata, az Evans GP a múlt heti utolsó versenyre előrelépett a beállításokkal, így jobb alapokkal várhatta a második fordulót, a Hungarian Motorsport Academy (HMA) pilótájának az időmérőn azonban nem jött ki a lépés: az első kvalifikáción a 12., a másodikon – amely a harmadik futam rajtsorrendjéről dönt – pedig a 14. időt autózta. Az első versenye azonban már úgy sikerült, ahogy remélte, és a 12. helyről egészen a 7. pozícióig kapaszkodott fel, ami az eddigi legjobb eredménye ebben a bajnokságban.

    „Jól sikerült a rajtom, rögtön nyertem két pozíciót, majd a kör végén éppen előzni készültem, amikor beküldték a biztonsági autót. Az újraindításnál tapadtam az előttem levőre és sikerült megelőznöm, majd a folytatásban is jókat csatáztam. Előre és hátra is figyelnem kellett, az előttem levő egyik riválisomnak ráadásul megsérült az első szárnya, ami miatt lassabb volt. A mögöttem érkezővel egy alkalommal oda-vissza előztük egymást, 4-5 kanyaron át csatáztunk, belülről igazán élvezetes volt. Örülök a hetedik helynek” – értékelte az első futamot a 16 esztendős sportoló.

    Eddigi legjobb eredményét érte el Molnár Martin a közel keleti F4-es bajnokságban

    Ez a hetedik hely azt jelentette, hogy a második, fordított rajtrácsos versenyen Martin a 4. helyről rajtolhatott. Előzetesen az volt a célja, hogy a dobogóért csatázzon, ésa rajt utáni métereken meg is tartotta a 4. helyet, az első kanyar felé száguldva tapadt az előtte levőre. Ám ezúttal ő húzta a rövidebbet a gyors balosban, ott ugyanis beragadt a riválisa mögé, aminek következtében ketten is körbeautózták, a kör végére pedig további három pozíciót veszített és a 9. helyre csúszott vissza. A folytatásban nem szakadt le az előtte haladóktól és végül ebben a pozícióban ért célba, azaz újabb top 10-es eredményt ért el, és összességében zsinórban ötödször bizonyult az Evans GP legjobbjának, hiszen az első hétvégén mindegyik futamon ő végzett a csapatban a legelőrébb.

    A második forduló záróversenyén folytathatta volna ezt a sormintát, miután a 14. helyről remek rajttal három pozíciót javítva 11.-ként zárta az első kört, ám a rajtbaleset miatti piros zászlós megszakítás után már nem volt rendben az autója, és végül a 11. helyről egy koccanást követően feladni kényszerült a futamot. „A második futamra új gumit tettünk fel, és mint kiderült, a kopott gumihoz megfelelő guminyomás itt túl alacsony volt. A rajt utáni első kanyarban ezen a pályán muszáj kívülre kerülni, ezt a korábbi futamokon én is így csináltam, de most nem tudtam, ezért beragadtam az előttem haladó mögé. Későn jött meg a gumi tapadása, ezért a folytatásban is folyton védekeznem kellett, többen is megelőztek, majd pont addigra javult fel a tempóm, mire beküldték a biztonsági autót” – összegezte a második futamot Martin.

    „A harmadik futamon jól rajtoltam, majd érkezett újra a biztonsági autó, ami kisebb káoszt idézett elő, mert a mérnököm szólt a fülemre, hogy Safety Car, de a pálya melletti paneleken még kanyarokon át nem érkezett meg a jelzés. Végül piros zászlóval félbeszakították a futamot, majd a biztonsági autó mögött indították újra. Már ekkor, lassú tempónál is éreztem, hogy nem stimmel valami az autóval, ami meglepett, mivel semmilyen kontakt nem történt korábban. Nem volt egyenes a kormány a kezemben, talán a kormányoszlop és a kormányösszekötő találkozásánál törhetett el valami. Végül egy kisebb koccanás után beakadt a kormány és nem tudtam egyik irányba sem fordítani, amivel vége is volt a versenyemnek. Kár érte, addig a pontig jól alakult.”

    Molnár Martin, Abu-Dzabi, F4
    Fotó: Dutch Photo Agency

    Martin tehát egy 7. és egy 9. helyezéssel zárta az F4 Middle East Championship második fordulóját, ami pedig Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője, egyben Martin coach-a és mentora számára a legfontosabb, hogy a leginkább fejlődést igénylő területen látványosat javult a tavalyi év végéhez képest.

    „Tisztán látszanak az erőviszonyok, és hogy melyik csapat mire képes, ami egyrészt a tapasztalaton múlik. Nekünk azonban nem erre kell koncentrálni, hanem arra, hogy Martin abból tanulja a legtöbbet, ahol van, a mezőny sűrűjében, a darálóban. Furcsán hangzik, de ez hasznosabb, mintha utcahosszal nyerné a futamokat. A tavalyi évet úgy fejeztük be, hogy a test-test elleni csatákban és a versenyszituációk kezelésében, felismerésében, a minél rövidebb idő alatti minél jobb döntéshozatalban kell a legtöbbet fejlődnie. Annak örülök, hogy stabilan a legjobb tízben autózik, de sokkal fontosabb az, amit látok a pályán.”

    „Az angol közvetítés kommentátora is megjegyezte, hogy Martinon látszik, mekkorát tudott fejlődni tavaly óta a versenyzés terén. Visszahúzódó stílusból mostanra eljutott oda, hogy az F4 Middle East Championship eddigi 6 futamán az egyik leglátványosabban versenyző pilóta volt, aki oda-vissza előzéseket mutat be, kerék a kerék ellen csatázik, és még sportszerűen, de keményen küzd. Elértük tehát a célunkat, amiért ebbe a bajnokságba jöttünk, és ha ez így marad a folytatásra is, akkor teljesen elégedett leszek, mert ennek meglesz a hozadéka az angol bajnokságra, nekünk pedig arra kell koncentrálnunk. Ez egy felkészítő bajnokság, és jó látni, hogy sokszor mutatja őt a kamera a közvetítésben, mert a rendező is érzi, hogy Martintól lehet számítani látványos megmozdulásokra.”

    Az F4 Middle East Championship Dubajban, a harmadik fordulóval folytatódik február 8-án és 9-én.

  • A Ferrari elkezdte kitörölni Hamilton memóriáját

    A Ferrari elkezdte kitörölni Hamilton memóriáját

    A szerdán először Forma–1-es Ferrarit vezető Lewis Hamilton rengeteg újdonsággal találkozott ezen a héten Maranellóban, a legfontosabb pedig természetesen az lesz, hogy alkalmazkodjon a Ferrari idei autójához. Ezt természetesen még nem vezethette, ám a 2024-es és 2023-as autót már igen, előbbit csak a szimulátorban. Mivel ezek is közelebb állnak majd az idei kocsihoz, mint a Mercedes tavalyi autója, Hamilton hasznos tapasztalatokra tehet szert velük, miközben a Ferrari azon van, hogy elfelejtse az előző csapatában kialakult beidegződéseket.

    Új csapatba szerződni mindig tele van kihívásokkal, hiszen az embernek egy csomó csapattagokt kell megismernie, és nemcsak az autóval, hanem a közvetlen munkatársaival is össze kell csiszolódnia. Amikor pedig valaki olyan sokáig van egy adott környezetben, mint ahány évet Lewis Hamilton eltöltött a Mercedesnél, kialakulnak benne bizonyos szokások, beidegződések, amelyek egy részét át tudja vinni az új csapatába, másokat viszont kénytelen levetkőzni. Utóbbiak közé tartoznak azok a vezetésspecifikus dolgok, amelyekről kiderül, hogy nem működnek az új csapatban az új autóval, és a legjobb lenne, ha az illető tiszta lappal kezdhetne.

    Így zajlott pontosan Hamilton első tesztje a Ferrarival

    Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni, amit számtalan versenyző átélt már. Remek példa az alkalmazkodás nehézségeire Daniel Ricciardo, aki 2020-ig mindenki szemében a mezőny egyik toppilótájának számított, de a McLarenhez igazolva jelentősen csökkent az ázsiója – 2021-es monzai győzelme ellenére is –, hiszen képtelen volt hozzáigazítani a vezetési stílusát a wokingiak autójához. Majd miután 2022 végén idő előtt szakított a csapattal, és 2023-től visszatért először tesztpilótaként, majd a Magyar Nagydíjtól az RB-nél versenyzőként a Red Bull kötelékébe, Christian Horner elárulta, nagy erőfeszítések árán sikerült a szimulátoros tesztek során kiverniük Ricciardóból azokat a rossz beidegződéseket, amelyeket a McLarennél felszedett.

    A Ferrarinak tehát lesz dolga ezen a téren, és a maranellói mérnökök nem is tétlenkednek, a Gazzetta dello Sport ugyanis arról számolt be, hogy már Hamilton keddi, első szimulátoros napján „extrém módszerekkel” próbálták meg „kitörölni az emlékeit”. Az olasz sportnapilap azt is megtudta, hogy a hétszeres világbajnok a tavalyi autó legutolsó specifikációját vezette, miközben „különböző konfigurációkat és beállításokat” próbált ki, mint eltérő felfüggesztés-kalibrációk, motorvezérlések és leszorítóerő-szintek. A folytatásban pedig majd a 2025-ös autót is vezetni fogja a szimulátorban, hogy közvetlen összehasonlítást végezhessen.

    Arra ugyanakkor még egy ideig várnia kell, hogy a valóságban is vezethesse az idei Ferrarit, hiszen előbb még Fioranóban és Barcelonában is körözni fog a 2023-as autóval, hogy folytassa a csapat és a különböző folyamatok megismerését.

    Botrányos részletek derültek ki az F1-es pilótákat is érintő óvodás FIA-lépésről

  • Botrányos részletek derültek ki az F1-es pilótákat is érintő óvodás FIA-lépésről

    Botrányos részletek derültek ki az F1-es pilótákat is érintő óvodás FIA-lépésről

    Az FIA újabb felháborodást kiváltva megszavazta, hogy a jövőben el is lehessen tiltani azokat, akik háromszor egymás után káromkodnak, vagy más, helytelen viselkedéssel vétenek a szabályok ellen. Az FIA-n belüli források állítják, nagy az egyet nem értés, és már önmagában a módosítás megszavazása is helytelenül zajlott.

    Mint arról mi is beszámoltunk, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Nemzetközi Sportkódexének 2025-ös kiadásába belefoglalt többféle büntetési tételt a helytelen magatartást tanúsító autóversenyzők és más, FIA-licenccel rendelkező személyek (például csapatfőnökök) szankcionálására. Ez a lépés illeszkedik Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök tavaly a káromkodás ellen indított hadjáratába, amelynek keretein belül már Max Verstappent és Charles Leclerc-t is megbüntették, amiért FIA-sajtótájékoztatón káromkodtak. Ezután pedig a pilóták felszólították az elnököt, hogy legyen szíves felnőttként kezelni őket, bevonni a különböző ügyekbe, és amúgy azt is árulja el, hogy mire költik a büntetésekre befizetett pénzt, hiszen a Sulayem által 4 éve a kampányában hangoztatott átláthatóság szerintük nem igazán valósult meg eddig.

    Az FIA elnöke még messzebbre ment: eltiltás és pontlevonás is járhat káromkodásért

    Maguk a pilóták és az F1-es közvélemény jelentős része által is leginkább óvodás erőfitogtatásnak tartott ügy azonban nemhogy elcsitult volna, hanem a Nemzetközi Sportkódexbe foglaltakkal még nagyobb lendületet kapott, hiszen mostantól a nemzetközi FIA-sorozatban versenyzőknek jelentősen nagyobb összegeket kell fizetnie az FIA sportfelügyelői által helytelennek minősített viselkedés esetén, miközben az F1-es pilótákra az alap tételek négyszerese vonatkozik. És nem elég, hogy Verstappennek vagy Leclerc-nek újabb káromkodásért jóval többet kell majd kicsengetnie, három kihágás után azzal is számolniuk kell, hogy egyhónapos eltiltással és pontlevonással sújtják őket.

    Az új fejleményeket vélhetően mindegyikük elítéli, de egyelőre senki nem nyilvánított véleményt, a GPDA (Grand Prix-versenyző érdekvédelmi szövetsége) pedig azt mondta, hogy „egyelőre nem kommentáljuk az ügyet”.

    A BBC-nek ugyanakkor több forrás is arról számolt be, hogy az FIA-n belül „sokan” a szigorítás ellen voltak, az egyik forrás pedig elárulta, hogy a módosításokat „azonnali elektronikus szavazással fogadták el anélkül, hogy más részvényesekkel, a GPDA-val, vagy az FIA saját versenyzői bizottságával konzultáltak volna.” Egy másik forrás szerint ”nem volt helyes” így eljárni, és feltette a kérdést, hogy miért nem lehetett először ezt az ügyet napirendre tűzni a Motorsport Világtanács következő ülésén.

    Ha nem tetszenek az arab országok, akkor a pénzük se kelljen – újabb kirohanás az FIA elnökétől

    Az FIA egyik szóvivője a BBC-nek azzal magyarázta a változtatás szükségességét, hogy az FIA próbálja növelni az átláthatóságot és a következetességet a döntéshozatalában. „Az új cikkely célja, hogy világos útmutatást adjon a felügyelőknek a Nemzetközi Sportkódex bizonyos cikkelyeinek megsértéséért járó büntetések kapcsán. Azzal, hogy strukturáltabb kereteket vezetünk be, az FIA szeretné biztosítani, hogy a büntetéseket egyformán és átláthatóan alkalmazzák, amiből mind a felügyelők, mind a versenyzők/résztvevők profitálnak” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a felügyelők döntik el, melyik büntetést alkalmazzák, miként enyhítő körülményeket is figyelembe vehetnek.

    A BBC megkereste az FIA-t a forrása által emlegetett elektronikus szavazás lebonyolításával kapcsolatos kérdésekkel, de nem kapott választ.

    Így zajlott pontosan Hamilton első tesztje a Ferrarival