Szerző: Majer Dániel

  • Hamilton egyik riválisa örülne a brit ferraris vb-címének, ha…

    Hamilton egyik riválisa örülne a brit ferraris vb-címének, ha…

    Oscar Piastri tavaly megízlelte a siker ízét a Forma–1-ben, így most már sokkal többre vágyik. Az idén a vb-címet megcélzó ausztrál eközben persze tisztában van vele, mekkorát szólna Lewis Hamilton és a Ferrari bajnoki elsősége.

    Lewis Hamilton a Ferrarinál szerzi meg nyolcadik világbajnoki címét, és taszítja le az évek óta megosztott trónról a szintén a maranellóiakkal oda kerülő Michael Schumachert, hogy azután egyedül foglalja el azt. Szurkolói szimpátiától függetlenül kijelenthető, hogy ez a forgatókönyv sporttörténeti jelentőségű lenne, olyasmi, amire örökre emlékeznénk. Tisztában van ezzel Oscar Piastri is, aki azonban természetesen minden erejével azon lesz, hogy ne Hamilton nyolcadszor, hanem ő először legyen világbajnok.

    „Nem, nem lenne az – felelte a McLaren ausztrál versenyzője még tavaly a Fast and the Curious podcastban arra a kérdésre, hogy különleges lenne-e, ha Hamilton az utolsó Mercedesnél töltött évében szerezné meg a nyolcadik vb-címét. – Oscar Piastri első világbajnoki címe sokkal jobb sztori lenne.”

    Az idén aztán ismét feltették a kérdést, csak már úgy, hogy Hamilton a Ferrarival lesz minden idők legtöbb vb-címer nyerő versenyzője. Piastri ezúttal sem változtatott a véleményén, de azért hozzátette, ez valóban jó sztori lenne. „Nem. Most is ugyanaz a válaszom, mint tavaly, de ha nem versenyeznék az F1-ben, elég klassz lenne megnézni, ahogy Lewis Hamilton világbajnoki címet nyer a Ferrarival.”

    Sainz szerint Hamiltonnal képes lesz a Ferrari arra, amire vele nem volt

    A világbajnoki cím a célja

    Miközben a fogadóirodáknál csapattársa, Lando Norris az idei szezon favoritja, a tavaly két győzelmet szerző, az idei szezonnak új edzővel nekivágó Piastriról kicsit hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A 23 esztendős ausztrál azonban a harmadik idényére elérkezhet oda, hogy rendszeresen felvegye a versenyt tapasztaltabb csapattársával, mert mint mondja, kijavította a tavalyi hiányosságait.

    „Az idén meg akarom nyerni a világbajnoki címet – idézi őt az abc.net. – Tiszta lappal kezdünk, és úgy gondolom, hogy az idén világbajnok lehetek. Egy évvel korábban még néhány gyengeséggel vágtam neki a szezonnak, amelyekkel kapcsolatban nem voltam különösebben magabiztos. De úgy gondolom, hogy a tavalyi szezon során kijavítottam ezeket.”

    Persze ehhez az is kell majd, hogy a McLaren ismét vb-címre alkalmas autóval rukkoljon elő. Piastri bízik benne, hogy az MCL39-es fejlesztéseinek köszönhetően továbbra is versenyképesek lesznek.

    Piastri: Megvan bennem minden, hogy a vb-címért harcoljak

    „Nem álltunk egyhelyben [a téli szünet során]. Vannak dolgok, amelyek másak lettek, van néhány innováció az idei autón, és erre is van szükség ahhoz, hogy megpróbálj az élen maradni. Tavaly megnyertük a konstruktőri világbajnoki címet, de annyira szoros volt az egész szezon, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyhelyben álljunk. Sok csapat vár arra, hogy megpróbáljon megelőzni minket. Egyértelműen úgy vágok neki ennek az évnek és a felkészülésem is úgy zajlott, hogy a fő célom, hogy a világbajnoki címért küzdjek, és megpróbáljunk mindkét világbajnoki címért küzdeni. Az, hogy karrierem korai szakaszában futamot nyertem, megízleltette velem a sikert, és most sokkal többet akarok” – tekintett előre Piastri.

    Eközben a favoritnak kikiáltott Norris is tisztában van vele, hogy nem ő az egyetlen, aki nyerhet a McLarennel. „Tudom, hogy Oscar éhes a bajnoki címre, mint ahogy minden pilóta az. Biztos vagyok benne, hogy képes világbajnoki címet nyerni. Mindenki tudja, hogy le akarjuk győzni egymást, és te akarsz lenni a nagykutya a csapatban. Ez normális, ez is az elvárás” – mondta, amihez Andrea Stella csapatfőnök annyit fűzött hozzá, hogy „nagyon várom már” azt a fajta kihívást, amit a vb-címért harcoló pilótáik menedzselése jelent.

    Itt nem lesz olyan háború, mint Prost és Senna idején

  • Újabb idei F1-es autó gurult pályára, itt vannak az első kémfotók és videók

    Újabb idei F1-es autó gurult pályára, itt vannak az első kémfotók és videók

    A McLaren és a Williams után a Haas is pályára vitte idei autóját Silverstone-ban. A várhatóan VF-25 kódnévre hallgató Ferrari-motoros kocsit Esteban Ocon próbálhatta ki először az esős pályán, köreiről pedig fotók és videók is készültek.

    https://twitter.com/teamhaasfr/status/1891095166447911012

    https://twitter.com/OvertakeZone_F1/status/1891091140457173064

    A Haas az idén az Ocon-Oliver Bearman kettőssel vág neki a szezonnak.

    Az F1 jövő hét kedden, Londonban tartja első szezonindító eseményét, a csapatok pedig addig nem fedhetik fel idei festésüket. Mivel azonban a Haas nem tartott autóbemutatót úgy, ahogyan a Williams tette, illetve a McLarennel ellentétben nem tett közzé hivatalos csatornákon képet az idei kocsiról, kérdés, hogy a VF-25-ösön látható dizájn ideiglenes megoldás-e, vagy ez már a végleges.

    Idei autót még nem mutattak, de három újabb F1-es csapat kezdte csigázni a rajongókat (fotó)

     

     

     

  • Idei autót még nem mutattak, de három újabb F1-es csapat kezdte csigázni a rajongókat (fotó)

    Idei autót még nem mutattak, de három újabb F1-es csapat kezdte csigázni a rajongókat (fotó)

    Jövő héten kedden eddig nem látott eseménnyel rúgja rá az ajtót az F1 a téli álomból ébredező rajongóira, de addig is a csapatok folytatják az várakozás fokozását.

    Eddig a McLaren és a Williams mutatta be az idei autóját, így a mezőny nagy részének ez a produkció még hátravan. Noha február 18-án, Londonban az F1 első alkalommal megtartja az össznépi szezonindító eseményét, az O2 Arénában új autók nem lesznek jelen, csupán az idei festést fogják leleplezni a csapatok, amelyeknek addig nem is lehet ezt megtenni, ezért a McLaren és a Williams sem a végleges változattal mutatta be a 2025-ös versenygépét.

    Hogy a külön bemutatót előre bejelentő Ferrari (február 19.), Aston Martin (február 23.) és Mercedes (február 24-én) mellett a többiek (Red Bull, Alpine, Haas, Racing Bulls, Sauber) mikor rántják le a leplet az idei modellről, arról nincs információnk, de az is elképzelhető, hogy a keddi, londoni esemény közben, hiszen miután az egyes csapatok kitöltötték a nekik szánt műsoridőt, azt tesznek, amit csak akarnak. Ezért nem kizárt, hogy egyesek még az esemény ideje alatt elkezdik a közösségi médiában közzétenni az idei autójukról készült rendereket, vagy akár valós képeket.

    Akárhogy is lesz, az Alpine, a Haas és a Racing Bulls már most megkezdte a hírverést, ez a három istálló ugyanis egyaránt fényképet – utóbbi videót is – posztolt idei pilótáival (Pierre Gasly és Jack Doohan, Esteban Ocon és Oliver Berman, illetve Yuki Tsunoda és Isack Hadjar), ahogyan azok a 2025-ös versenyzői overallban pózolnak (a Ferrari ezt már korábban megtette).

    Racing Bulls:

    Alpine:

    https://twitter.com/AlpineF1Team/status/1890718081778893130

    Haas:

  • Nem értenek egyet az F1-es pilóták az FIA elnökének agymenésével

    Nem értenek egyet az F1-es pilóták az FIA elnökének agymenésével

    Carlos Sainz és Alex Albon lett az első két F1-es pilóta, aki reagált az FIA elnökének káromkodással kapcsolatos szigorításaira és a csapatrádiók potenciális száműzésére a közvetítésből.

    Az idei Williams bemutatóján nyilatkozó Carlos Sainz és Alex Albon az első két F1-es pilóta, aki megszólalt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökének újabb agymenéséről. Mint arról mi is beszámoltunk, Mohammed Ben Sulayem káromkodás elleni hadjárata az idén szintet lépett, és az FIA a Nemzetközi Sportkódexében büntetési tételeket vezetett be többek között arra is, ha egy pilóta sorozatosan káromkodik. Így aztán csúnya beszéddel akár pontlevonást vagy eltiltást is ki lehet harcolni az F1-ben és más, FIA-sorozatokban is, ami igencsak abszurd.

    Akár be is tilthatja az F1-es csapatrádiók közvetítését az FIA elnöke

    Sulayem azonban a jelek szerint itt nem állna meg, nemrég ugyanis arról beszélt, hogy az F1-es közvetítésekbe bejátszott csapatrádiókat is korlátozhatják, vagy akár teljesen be is tilthatják – nem a rádiózást, hanem annak adásban tételét –, ezzel akadályozva meg a pilóták káromkodásának eljutását a nézőkhöz. A Williamsszel negyedik idényét kezdő Alex Albon elárulta, hogy a pilóták egymás között már beszéltek arról, hogy miként reagáljanak az elnök lépéseire. „Egyértelműen voltak már egyeztetések erről, és még mindig tartanak azzal kapcsolatban, hogy miként akarunk kommunikálni erről. Érzékeny téma, de hogy helyesnek véljük-e? Természetesen nem” – idézi a BBC a thai-brit pilótát.

    „Nem értek egyet azzal, ami történik a rádiózással kapcsolatban – jelentette ki már a Williamshez az idei évtől csatlakozó Carlos Sainz. – Nem lehetsz túl kemény ezekkel a dolgokkal, mert nem érted meg a nyomást és adrenalint, és ahogyan érezzük magunkat, amikor rádiózunk. És úgy érzem, az F1-nek is jó, hogy legyenek ilyen pillanatok, mert ilyenkor látják az emberek a pilóták igazi énjét.”

    „Már így is nagyon korlátozva vagyunk, mint F1-es pilóták, abban, hogy mit mondhatunk a csapatunkról vagy egyes helyzetekről. Már így is rengeteg megbeszélésünk van arról, hogy miként kezeljük a médiát, és már így is megmondják nekünk, hogy mit mondjunk a rádióban. De amikor hallani ezt a szenvedélyt, azokat a szavakat, még ha olykor káromkodunk is a rádióban, számomra ennek az F1 részének kell maradnia és nem nem kellene megszabadulnunk tőle.”

    Sainz elmondta, az FIA-tól egyelőre semmilyen konkrétumot nem kaptak.

    A Williamst hazugsággal vádolják, a festéssel viszont csak látszólag csaltak

  • Eddigi legjobb időmérőjét teljesítette Molnár Martin a közel-keleti F4-ben

    Eddigi legjobb időmérőjét teljesítette Molnár Martin a közel-keleti F4-ben

    Molnár Martin az F4 Middle East Championship Abu-Dzabiban rendezett negyedik fordulójában eddigi legjobb időmérős eredményét szállította, miután a csapattal közösen jelentős változtatásokat hajtottak végre az autóján. A magyar versenyző első futama küzdelmesen alakult, a fókusz a hétvége harmadik versenyén lesz.

    A dubaji kitérő után ismét Abu-Dzabiban, az első két forduló helyszínén versenyzett az F4 Middle East Championship mezőnye, benne Molnár Martinnal. A magyar pilótának ülést biztosító Evans GP az őt foglalkoztató Virtuosi Racing szakembereivel együttműködve drasztikus változtatásokat hajtott végre a negyedik fordulóra a Martin autóján, aminek a második időmérő edzésen meg is lett a gyümölcse: a 16 esztendős sportoló eddigi legjobb időmérős eredményét érte el a közel-keleti sorozatban azzal, hogy a 6. rajtkockát szerezte meg a hétvége utolsó futamára.

    Sajnos az első időmérő edzés nem alakult jól, azon Martin a 17. időt autózta, így az első futamot innen kezdhette. A rajtot jól kapta el, a kör felénél pedig már a 13. helyen haladva támadta az előtte haladót, aki azonban felpasszírozta a falra. Itt még csak egy pozíciót veszített, de a kör későbbi részében többen is megelőzték, és egészen a 19. helyig csúszott vissza, azaz nemhogy elölről kezdhette a felzárkózást, de a rajthelyénél is hátrébb került. A folytatásban aztán folyamatosan csatázott a körülötte levőkkel és fokozatosan lépdelt egyre feljebb, ami nem tett jót a gumijainak. Végül a 14. helyig tudott felkapaszkodni, amivel eldőlt, hogy a második futamot innen kezdi majd.

    Molnár Martin
    Fotó: Dutch Photo Agency

    „Az első időmérő edzésen túl korán mentünk ki a pályára, majd nem sikerült megfelelő távolságot kialakítanom az előttem haladókhoz képest, ezért nem volt tiszta köröm. A második szakaszra kértem egy változtatást az autón, illetve a csapat abba a bolyba engedett ki, amelyikbe én szerettem volna. Ez az időmérő már a tempó és a helyezés szempontjából is sokkal jobban sikerül. Ami a futamot illeti, belülről sokkal rosszabbul éltem meg az első néhány kört, mint amilyen valójában volt. Ez a fedélzeti kamerás felvétel utólagos megnézése után derült ki számomra” – értékelt a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője.

    „A rajtom jól sikerült, de aztán elkövettem két hibát, ami miatt visszaestem: az elsőt az F1-esek által használt célegyenesben, a másodikat pedig a hátsó egyenes előtti visszafordítóban, ahol kicsit túlzásba vittem a védekezést, emiatt pedig nem tudtam jól kigyorsítani. Ezután jókat csatáztam, de nem voltunk elég gyorsak. Remélem, hogy holnapra sikerül előrelépnünk” – tekintett a vasárnapra Martin.

    „A dubaji forduló után úgy döntöttünk a csapattal, hogy drasztikus változtatásra van szükség és merész koncepción kezdtünk el dolgozni, mert úgy éreztük, hogy kicsit elvesztünk, hiszen az autó nem igazán működöt azon a hétvégén – nyújtott betekintést az idei harmadik abu-dzabi forduló hátterébe Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) szakmai vezetője, egyben Martin coach-a és mentora. – Teljesen más futómű-geometrián dolgozott a csapat, futómű-alkatrészeket cseréltek, Angliából a Virtuosi Racing saját lengéscsillapítókat vitt. Ennek köszönhetően hatalmasat léptek előre a beállításokkal, Martin a teszteken és a szabadedzésen is a legjobb tízben végzett, miután a kocsi úgy kezdett el viselkedni, ahogyan kellene, és ahogyan azt Martin is szeretné.”

    „Ugyanakkor, amikor az ember rátalál a megfelelő beállításra, akkor számítanak nagyon sokat azok a tapasztalatok, hogy miként kell azt finomhangolni különböző helyzetekre. Mi kell az időmérő elején, amikor még több az üzemanyag a tankban; mire van szükség a végén, amikor már kevesebb; vagy mi a jó beállítás felgumizott vagy melegebb aszfaltra. Az első időmérő edzés ezen ment el és Martin sem feltétlenül találta meg a megfelelő távolságot a többiekhez képest, így nem tudott tiszta gyorsköröket autózni. Emellett kicsit sok lett az az irány, amibe elmentek; Martin később megerősítette, hogy átestek a ló túloldalára, aminek a magabiztossága látta kárát.”

    Molnár Martin
    Fotó: Dutch Photo Agency

    „Viszont az első és második időmérő közötti rövid szünetben Martin kért egy apró módosítást, ami bizonyítja a folyamatos fejlődését, hiszen már eljutott arra a szintre, hogy pontosan meg tudja mondani, mit és milyen mértékben akar az autón változtatni – mutatott rá Kiss Pál Tamás. – Mark Salmon, a Virtuosi csapatfőnöke meg is lepődött, mert olyan kis változtatás volt ez, hogy nem is értették, hogy miként gyorsult tőle Martin ekkorát, hiszen csak a második szektorban fél másodpercet javított. Emellett ő és a csapat is tanult a korábbiakból, így pedig nem került forgalomba, majd jól osztotta be a távolságot. Az eredmény önmagáért beszél.”

    „Ami az első futamot illeti, a 17. helyről senki nem várt csodát, és tudtuk, hogy legfeljebb arra lesz jó ez a verseny, hogy benne lesz a darálóban, ahol fel kell találnia magát. Jól kapta el a rajtot, az első kör végén a 13. helyen haladt, de aztán az F1-es pálya célegyenesében az egyik riválisa felpasszírozta a falra, ami miatt visszaesett a 19. helyre és kezdhette elölről a felzárkózást. Ezután annyit csatázott, hogy teljesen elkoptak a gumijai, miközben elismerte, hogy jobban kellett volna olvasnia, hogy miként módosítson a vezetési stílusán a kopott gumikhoz, mert enélkül sok időt veszített. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy eddig ez volt a legmelegebb versenye; nem volt biztonsági autós fázis; az autó beállítása is olyan, ami nem kedvez a gumikopásnak; és most csatázott a legtöbbet.”

    Martinnak értelemszerűen a magyar idő szerint 11 óra 15 perckor kezdődő, élőben ITT nyomon követhető harmadik futamon lesz a legnagyobb esélye a minél jobb eredmény elérésére, hiszen itt a 6. helyről indul, míg a 7:35-kor rajtoló , ITT követhető második futamon a 14. rajtkockából kezd.

  • „Bátor” és „agresszív” – a Red Bull korábbi nagyágyújának keze nyoma is látszik az új McLarenen

    „Bátor” és „agresszív” – a Red Bull korábbi nagyágyújának keze nyoma is látszik az új McLarenen

    A McLaren szinte minden elemében változtatott a tavalyi autóján, és a 2025-ös MCL39 például már magán viseli a Red Bull egyik korábbi szakemberének keze nyomát. A csapatfőnök elmondta, ha nem dolgoznak teljes gázzal, könnyen elveszíthetik minden előnyüket.

    A McLaren csütörtökön derült égből villámcsapásként leleplezte idei F1-es autóját, az MCL39-et egy silverstone-i forgatási napon. Az új, egyelőre álcafestében pompázó – a valódi 2025-ös festést egyik csapat sem leplezheti le az F1 első alkalommal megtartott, jövő kedden esedékes londoni szezonnyitó rendezvénye előtt – új kocsit Lando Norris és Oscar Piastri is kipróbálta, és bár a körülmények, illetve a Pirelli demógumijai miatt érdemi munkát egyikük sem végezhetett, előbbi elmondta, az első benyomásai pozitívak.

    Norris: Felkészültebben várom az új szezont

    „Normálisnak érződött, úgyhogy az első lépés jó volt, mert az autó egyes részeivel eléggé innovatívak voltak, és igyekeztek bizonyos dolgokban támadni – ecsetelte a The-Race-nek a tavalyi vb ezüstérmese. – Ez a tervezésnek ezen oldalait trükkössé tette, de a srácok nagyon jó munkát végeztek azzal, hogy megpróbálták kiaknázni ezeket a területeket és feszegetni a határokat. Az ember ilyenkor mindig kicsit ideges, hogy a dolgok nem lesznek tökéletesek, és mennyire fogja hozni az autó a pályán azt, amit a szélcsatornában. De szerintem minden úgy működik, ahogy kell neki, és minden normálisnak érződik.”

    Andrea Stella csapatfőnök elmondta, hogy a tavalyi autóhoz képest az idei McLaren „szinten minden része” megváltozott, ezen változtatások közül néhány pedig már a csütörtökön közzétett képeken is látszott: átszabták az első és a hátsó felfüggesztést, szélesebb lett a pilóta feje fölötti légbeömlő és a tavalyi Ferrari és Red Bull mintájára változott az oldalszekrények alakja is. De mint az sokszor lenni szokott, a módosítások mélyebben gyökeredznek, mint az kívülről látható, és Wokingban új vázat is alkottak.

    „Az autó innovatív, az elrendezés nagyjából összes alapvető komponense végbement valamennyi innováción, és olykor nemcsak amiatt, hogy mindegyikkel nyerjünk némi köridőt, hanem azért is, hogy technikai lehetőségeink nyíljanak a fejlesztésre. Ezek a változtatások többségében aerodinamikai célokat szolgálnak, de egyes esetekben a mechanikus tapadást igyekeznek javítani. Az első szárnytól a váltóig, az ütközési struktúra és minden optimalizálásra került, néha kisebb mértékben, olykor pedig eléggé jelentősen” – magyarázta a csapatfőnök.

    Stella példát is mondott: a felfüggesztés átszabása ugyanis csak részben történt a gumikezelés javítása miatt, és ezeken a területeken is próbáltak aerodinamikai előnyökhöz jutni, mint az manapság bevett szokás. Ez a rész aligha fog jelentősen változni a szezon előtti tesztre és az első versenyre, de mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szárnyak (amelyek nagyon hasonlítanak a tavalyi utolsó futamon használtra) terén nyilván nem mutattak meg mindent. Stella azonban hangsúlyozta, hogy a kocsi nagy része olyan, amilyen a folytatásban is lesz.

    Az olasz szakember összességében „bátornak” és „agresszívnak” titulálta az idei autót fejlesztési szempontból, ami furcsa lehet, lévén az MCL39 nagyon hasonlít az MCL38-ra – már amennyit az álcafestéstől látunk belőle a nem túl közeli és érdekes szögből készített fotókon –, de valójában komoly változáson esett át. A The-Race arról ír, hogy mivel ez az első autó, amelynek a teljes tervezési folyamatában részt vett a Red Bulltól elcsábított Rob Marshall, ezért több helyen is magán viseli a szakember keze nyomát. Mivel Marshall egyik szakterülete a különböző részegységek elrendezésének optimalizálása és a Red Bullnál is nagyon hatékony volt ezen a téren, ezért a váz, a hűtési elrendezés és egyéb elemek újratervezése is nagyban az ő munkája. Ezek kimondottan olyan változtatások, amelyek célja nagyobb mozgásteret adni az aerodinamikai szakembereknek.

    Nem sietik el

    Az idei évben minden csapat számára az átlagosnál is lényegesebb lesz, hogy miként osztja meg forrásait az idei és a jövő évi autó között, hiszen 2026-ban átfogó szabályváltozások lépnek életbe, így az idén tanultakat nem lehet majd átültetni a következő évre. Stella erről azt mondta, nem kapkodnak, és elsősorban a tavalyi szezon szorossága határozta meg a fejlesztési ütemtervüket.

    „Nem változtattunk a megközelítésünkön a fejlesztések ütemezését illetően úgy, hogy azokat előbbre hoztuk az évben. Mindössze próbáltuk a lehető leggyorsabban fejleszteni az autót, ami azt jelenti, hogy lesznek némi fejlesztések a szezon korai versenyein. De ez a 2026-os szabályváltozások nélkül is így lenne. A lehető leggyorsabban dolgozunk, mert tisztában vagyunk vele, hogy még ha a tavalyi szezon sikeres is volt, a teljesítmény szempontjából látott kis különbségek azt jelentették, hogy agresszívnak kell lennünk az idei autóval, és a lehető legtöbb teljesítményt kell kisajtolnunk belőle.”

    „A különbségek tavaly annyira kicsik voltak, hogy a többi csapat fejlődését figyelembe véve, ha nem fejlesztünk a lehető leggyorsabban, nagyon gyorsan el tudjuk veszíteni minden előnyünket. Úgyhogy teljes gázzal dolgoztunk, és majd meglátjuk, sikerült-e nagyobbat előrelépnünk, mint a riválisainknak.”

    Ez gyors volt: Hamilton olaszul mond beszédet – bár egy apró részlet ront az értékén

  • Börtönbüntetést kapott a Michael Schumacher családját zsaroló egyik férfi

    Börtönbüntetést kapott a Michael Schumacher családját zsaroló egyik férfi

    Ítélethirdetés történt a Michael Schumachert érintő zsarolási ügyben, a család fellebbezett.

    Tavaly decemberben kezdődött meg annak a három férfinak a tárgyalása, akik 15 millió euróra zsarolták Michael Schumacher családját a német legendáról lopott fotókkal, videókkal és egészségügyi dokumentumokkal, most pedig megszületett az ítélet, amit a család ügyvédje enyhének nevezett.

    A három elkövető közül ugyanis csak egy, a kidobóként dolgozó Yilmaz Tozturkan kapott tényleges börtönbüntetést, őt három évre ítélték. A Schumacher-család korábbi biztonsági főnökeként dolgozó Markus Fritschét ezzel szemben két év felfüggesztettre, míg a zsarolásban szintén részt vevő fiát hat hónap felfüggesztettre ítélte a bíróság. A tárgyalás során megállapították, hogy Tozturkannak több mint 1500 file (képek, videók, orvosi dokumentumok) jutott a birtokába a 2013-as síbalesete óta a nyilvánosságtól elzártan élő hétszeres világbajnokról. A kidobó bűntársaival ezeket akarta feltölteni a darkwebre, amennyiben nem kapják meg a követelésüket, de a rendőrség még idejében elkapta őket. Tozturkan a tárgyalás során megbánást tanusított.

    Thilo Damm, a Schumacher-család ügyvédje ugyanakkor „enyhének” nevezte az ítéletet és közölte, fellebbezés nyújtanak be. A család eközben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a többszöri házkutatások alatt sem sikerült az összes ellopott file-t visszaszerezni.

    Hogy korábban milyen módokon próbálták meg idegenek megsérteni Schumacher privát szféráját azért, hogy információhoz jussanak az állapotáról, arról testvéroldalunkon az alábbi cikkben írtunk bővebben.

    Álpap, rejtélyes haláleset, fotózó „barát” – esetek, amikor elárulták Schumachert

  • Alonso lehet a példa Hamilton előtt a Ferrarinál felmerülő nehézségek megoldására

    Alonso lehet a példa Hamilton előtt a Ferrarinál felmerülő nehézségek megoldására

    A Mercedes szimulátorpilótája is rámutatott, mihez lehet a legnehezebb hozzászoknia Lewis Hamiltonnak a Ferrarinál.

    A hírek szerint Lewis Hamilton már néhány teszt után úgy véli, a Ferrari jobban illik hozzá, mint az elmúlt évek Mercedesei, de azért természetesen így sem egyszerű számára megszokni egy teljesen új autót. A legnehezebb dolga pedig alighanem azzal van/lesz, hogy alkalmazkodjon a Ferrari erőforrásához, hiszen 2014 óta a Mercedes hibrid-motorjával szerelt autókat vezet (miként teljes karrierje során a stuttgartiak erőforrásaival versenyzett). Anthony Davidson, a Mercedes szimulátorpilótája szerint azonban Fernando Alonso a példa rá, hogy mindez kivitelezhető.

    „Szerintem ő maga is kíváncsian várja, hogy mennyi ideig fog tartani [amíg az izommemória alkalmazkodik az új motorhoz]. Az egész pályafutása során a Mercedes motorjaival versenyzett, úgyhogy nehéz lesz. Nem számít, mennyire vagy jó, nehéz dolog megtanulni egy új erőforrást. De aztán az ember megnézi Fernando Alonsót, aki számos erőforrással versenyzett már. Hasonló a háttere Lewishoz a tapasztalat és a volán mögötti képességeket illetően, úgyhogy meg lehet ezt csinálni” – utalt arra Davidson, hogy Alonso a hibrid-korszakban a Ferrari, a Honda és a Mercedes motorjaival is versenyzett már, nem beszélve arról, hogy a hosszú távú versenyzésben, az IndyCarban és a Dakaron is kipróbálta magát.

    David Coulthard a Formula for Success podcastban pedig úgy vélte, Hamilton barcelonai teszten történt kisebb kicsúszásában is a motor játszhatott szerepet, és bele fog telni néhány futamba, mire a hétszeres világbajnok teljesen alkalmazkodik.

    „A kicsúszás foglalkozási ártalom. Nem számít, hogy te vagy a néhai Ayrton Senna, Michael Schumacher, vagy Lewis Hamilton, mindannyian kicsúszhatunk egy bizonyos ponton. Én ezt egyszerűen látom: hozzá kell szoknia a Ferrari vezérlőrendszereihez és az erőleadáshoz. Hibrid motorokról beszélünk, úgyhogy nem a belső égésű motor természetesen nyomatékát kell megszokni, mert ott van az elektromos energia és ilyenek. Én azt gyanítom, hogy még annyira ott van a fejében a Mercedes F1-es motorja, hogy csak simán ez fogott ki rajta.”

    „Bele fog telni néhány versenybe, hogy alkalmazkodjon, mert ott van a tesztelés, amikor egy versenyző nagyon tudatosan végiggondolja, hogy mit kell csinálnia a fékezésnél, a befordulásnál és a gázpedál-kezelésnél. Ebben a szakaszban fejleszted az autót, visszajelzéseket adsz a mérnököknek. Aztán ott van a versenyzés, amikor ösztönösen csinálod mindezt. Eltárazod a fejedben, hogy mit csinált az autó az ötödik vagy tizedik körben, vagy azokat a dolgokat, amiket tenned kell, hogy továbbra is jó visszajelzéseket adj. Amikor versenyzel, ösztönösen teszed, szóval két eltérő eleme van a versenyzői létnek” – magyarázta a skót.

    Prost lesújtó véleménye: „Biztos vagyok benne, hogy Ayrtonnak nem tetszett volna”

  • Rekordszerződést kötött a nagymúltú F1-es csapat

    Rekordszerződést kötött a nagymúltú F1-es csapat

    Az istálló 1977 óta íródó történetének legnagyobb szponzori szerződését kötötte meg a Williams, amelynek hosszú évek óta ismét lesz névadó szponzora.

    Az egykor szebb napokat látott Williams-istálló James Vowles irányításával minden téren elindult a fejlődés útján, amelynek újabb lépcsőfoka, hogy 2020 óta ismét lesz névadó szponzora a csapatnak (korábban az AT&T, a Martini és ROKiT is szerepelt ebben a minőségében). A Williams ugyanis többéves megállapodást írt alá az Atlassian nevű ausztrál szoftvercéggel, amely a csapat hivatalos technológiai és szoftver-együttműködés partnere is lesz.

    „Örömmel üdvözlöm az Atlassiant a Forma–1-ben és az evolúciónkat Atlassian Williams Racinggé – olvashatók James Vowles csapatfőnök szavai az istálló közleményében. – Egy ilyen méretű és jelentőségű névadó szponzori megállapodás tető alá hozása jeles nap az istálló illusztris történelmében, és komoly mérföldkő a visszatérésünket jellemző átformálódásban. A helyére tesszük a megfelelő hozzávalókat, hogy visszavezessük ezt a csapatot a rajtrács elejére, az Atlassianban pedig olyan partnerünk van, amely a technológiája és eszközei által segíteni fog felszabadítani a teljes potenciálunkat azza, hogy fejleszti a csapatmunkát és az együttműködést a teljes szervezetben. Az értékeink és céljaink tökéletesen azonosak, és izgatottan várom, hogy mit érhetünk el közösen.”

    Russell, racingline
    2020-ban a ROKiT volt a Williams eddigi utolsó főszponzora, de a COVID miatt eltolt szezont már nélküle kezdte a csapat / Fotó: ROKIT Williams Racing

    „A Forma–1 a csapatsportok csúcsa, ahol a mérnökök, fejlesztők, marketing csapatok, szerelőgárdák és számtalan egyéb szakember valós időben dolgozik együtt elképesztő sebességgel, hogy dobogós helyezésért versengjen – mondta Mike Cannon-Brookes, az Atlassian vezérigazgatója. – Az Atlassian osztozik a Williams csapatmunka ereje iránti, mélyen gyökeredző hitében. Tudjuk, hogy amikor nagyszerű csapatoknak megvannak a megfelelő eszközei és gyakorlatai, olyan dolgokat érhetnek el, amiket egyedül lehetetlen lenne. Ausztrália egyik első globális technológiai cégeként értjük, hogy mit jelent a szenvedély és a hajtóerő aziránt, hogy valami nagyszerűt építesz. Ez a csapat figyelemreméltó átváltozáson esik át, és hiszem, hogy az Atlassian Williams Racingnek megvan minden alapja egy megújult sikerkorszakhoz.”

    Legutóbbi világbajnok pilótája visszatért az F1-es Williams istállóhoz

  • Prost lesújtó véleménye: „Biztos vagyok benne, hogy Ayrtonnak nem tetszett volna”

    Prost lesújtó véleménye: „Biztos vagyok benne, hogy Ayrtonnak nem tetszett volna”

    Alain Prost először mondott véleményt az Ayrton Senna életét bemutató sorozatról.

    Tavaly volt 30 éve, hogy Ayrton Senna és Roland Ratzenberger elhunyt a tragikus imolai fekete hétvégén, előbbi halálának apropójából pedig a Netflix minisorozatot készített a brazil legenda életéről és pályafutásáról. A vegyes fogadtatásra találó sorozatot számos kritika érte, de természetesen bőven akadtak olyanok is, akiknek tetszett, és ami a legfontosabb, olyanok is, akik innen ismerték meg Senna történetét.

    A sorozatban természetesen feltűnt a háromszoros világbajnok legnagyobb riválisa és egykori csapattársa, Alain Prost is, de a Professzornak nem tetszett, amit látott, és szerinte ha élne, Sennának sem tetszett volna. „Biztos vagyok benne, hogy Ayrton nem szerette volna, nem utolsó sorban azért, mert hiányzott belőle az érzékenység – nyilatkozta a négyszeres világbajnok a RAC Motorinak, amit a RacingNews365 idéz. – Nagyszerű történet, de nem lenne szabad olyan dolgokat elmesélni, amelyek nem igazak, és légből kapottak. Ha valamit reklámozni akarnak, nem szép Senna nevében tenni. Nem tetszik és nem fogadom el.”

    Prost, racingline
    Prostnak ez a Senna-mű sem tetszett / Fotó: Alpine F1 Team

    A sorozat Senna családjának jóváhagyásával és bevonásával készült, Prost kritikája pedig abból a szempontból nem meglepő, hogy a Senna című dokumentumfilm sem tetszett neki, mondván részrehajlóan mutatta be kettejük rivalizálását.

    Hogy pontosan mi lehet a francia klasszis baja, azt nem fejtette ki, de az kétségtelen, hogy a Senna-sorozat eléggé vastagon teríti be cukormázzal a tragikus sorsú világbajnok karakterét, és bár Julia Rezende rendező szerint megismerhetjük általa „az embert a legenda mögött”, valójában inkább az lehet a néző érzése, hogy Sennából azt domborították ki, amit a család szeretett volna, a személyiségének árnyoldalai pedig a feledés homályába merültek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a brazil rossz ember lett volna, csupán sokkal összetettebb személyiség volt annál, mint amit a sorozat sugall, amely például abba sem nyújt betekintést, hogy a mélyen vallásos versenyző pályafutásában mit jelentett a már-már fanatikus hit, és több alkalommal is miként legitimálta a cselekedeteit ezzel.

    Prost erre, de vélhetően nemcsak erre gondolhatott a kritikájánál, hiszen az ő karaktere például egyértelműen a nagybetűs gonoszként van bemutatva a sorozatban, a jó és a rossz csatájának beállítva a Senna és közte levő rivalizálást.

    35 éves az F1 egyik legdurvább csalása, ami után Senna a visszavonulást is belengette