Szerző: Majer Dániel

  • Hiába fizet jól, mégsem érdemes Verstappen ausztráliai győzelmére fogadni?

    Hiába fizet jól, mégsem érdemes Verstappen ausztráliai győzelmére fogadni?

    Címvédőként nyilván a fogadóirodák sem írják le Max Verstappen esélyeit a jövő hétvégén rajtoló Forma–1-es szezon előtt. Olyannyira nem, hogy a bevallottan problémás bahreini tesztelés után a hollandot tartják a második legesélyesebbnek mind az idei világbajnoki cím, mind a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megnyerésére. Ám lehet, hogy utóbbival nem érdemes kockáztatni?

    Lando Norris ausztráliai győzelme 2,8-szoros, Max Verstappené pedig 3,9-szeres pénzt fizet a Tippmixpron, amivel a McLaren pilótája az első, a négyszeres világbajnok pedig a második legesélyesebb (a harmadik Charles Leclerc sikere már 4,9-szeres szorzón játszható) a bukmékereknél. A holland sztár szavai alapján ugyanakkor alighanem kétszer is meggondolja majd az, aki eddig úgy vélte, jó ötlet Verstappenre fogadni. A tavaly Melbourne-ben pole-t szerző, a versenyen műszaki hiba miatt az élről kieső Red Bull-pilóta ugyanis a Viaplay-nek nyilatkozva közölte: „Nem hiszem, hogy Melbourne-ben harcolhatunk majd a győzelemért.”

    Verstappen elismerte, hogy talán az RB21-esnek jobban meg fogják tudni találni a beállítást a tesztelés helyszínéül szolgáló bahreinhez képest teljesen eltérő pályán, de szerinte ez sem lesz elég. Arra a kérdése pedig, hogy hány csapat küzdhet majd meg az idei világbajnoki címekért, így felelt: „Jelenleg csak egy, ez a csapat pedig narancs színű. Ez persze egy nagyon szép szín, de ami minket illet, van még dolgunk. Más csapatok is fejlődni akarnak, de jelenleg az egyikük egyértelműen elöl van. Ha megnézzük a köridőket, akkor szerintem a McLaren a favorit. A mi oldalunkon nem ment minden simán a teszten, másfelől viszont vannak ötleteink arra, hogy miként fejlődhetünk.”

    „Ami az egyensúlyt illeti, kicsit jobb a kanyarbejáratokon és a kanyar közben, viszont továbbra is problémáink vannak a kerékvetőkkel és huplikkal – magyarázta Verstappen. – Ezek egyértelműen nem számítanak az erősségeinknek, és ezt folyamatosan mondani is szoktam. Kifelé persze nem kell mindig hangoztatni, de a megbeszélések alatt nyilván sokat beszélünk róla.”

    A Red Bull fő célja az idei autójával az volt, hogy felhasználóbarátabbá tegye, mint amilyen a rendkívül szűk működési tartománnyal bíró RB20-as volt, ami egyelőre legfeljebb részben sikerült. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a folytatásban nem fognak tudni előrelépést elérni.

    A Red Bull hátralépett egyet, hogy utána kettőt előre tudjon

  • Az F1 hivatalossá tette, hogy 2026-tól nő a mezőny létszáma

    Az F1 hivatalossá tette, hogy 2026-tól nő a mezőny létszáma

    Biztossá vált, hogy a General Motors a Cadillac márkájával 2026-ban beszáll a Forma–1-be.

    A minap megtörtént, amit már jó ideje biztosra lehetett venni: az F1 hivatalosan is elfogadta a General Motors beszállását a sportágba, az amerikai autógyártó a 2026-os szezontól így a Cadillac márkájával a mezőny tagja lesz. A felek tavaly novemberben jutottak egyezségre azok után, hogy az F1 elsőre ellenállt – mondván nem hoznak értéket a sportágba –, de végül a székhelyét Silverstone-ba helyező csapat 11. istállóként csatlakozhat a meglévő tízhez.

    „Miként novemberben mondtuk, a General Motors elköteleződése, hogy a Cadillac-csapatot a Forma–1-be hozza, fontos és pozitív demonstrációja a sportág evolúciójának. Szeretném megköszönni a GM-nek és a TWG-nek a sok hónapos pozitív hozzájárulását és várom, hogy 2026-tól a rajtrácson köszönthessem a csapatot. A következő egy újabb izgalmas év lesz a Forma–1-nek” – idézi Stefano Domenicalit, az F1 elnök-vezérigazgatóját az F1 közleménye.

    „A mai nap transzformatív pillanat, és büszke vagyok, hogy én vezetem a szövetséget a bajnokság szempontjából eme progresszív lépés során. Az FIA Forma–1-es világbajnokság kibővítése egy 11. csapattal 2026-ban mérföldkő. A GM/Cadillac friss energiát hoz, egybecseng az FIA új 2026-os szabályaival és izgalmas korszakot vezet be a sportban. A Cadillac Formula 1 Team jelenléte a paddockban inspirálni fogja a jövő versenyzőit és drukkereit. A beszállásuk megerősíti a missziónkat, hogy feszegessük a motorsport határait a legmagasabb szinten” – mondta Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke.

    A Cadillac F1-nek még 12 hónapja van felkészülni a teljesen új motor- és autószabályokat hozó 2026-os idényre, amelyben Ferrari erőforrásokkal fognak versenyezni. A beengedésükben fontos szerepet játszott az is, hogy a General Motors vállalta, hogy 2028-tól már saját motorral száll harcba. A projekt élén a Marussia korábbi vezetője, Graeme Lowdon áll csapatfőnökként, de a sportágban egyaránt nagy hírnévnek örvendő Pat Symonds és a Renault korábbi motorfőnöke, Rob White is a fedélzeten van.

    Ami a pilótákat illeti, a Cadillac egy F1-es tapasztalattal rendelkező, illetve egy amerikai versenyzővel szeretne kezdeni. Utóbbi személyére az Andrettivel az IndyCarban versenyző Colton Herta lehet a legnagyobb esélyes, de a széria tavalyi ezüstérmese nemrég arról beszélt, hogy a váltás a részéről egyáltalán nem olyan magától értetődő, mint azt sokan gondolnák.

    A pilóták kérdésén persze még ráérnek rágódni, miközben minden mással haladni kell. Nagyjából egy éve már, hogy Silverstone-ban megnyitották az angliai gyárukat, amelyben a többi 10 istállóhoz hasonlóan január 1-je óta végezhetnek aerodinamikai teszteket a 2026-os autóval. Nekik persze ott van az a könnyítés, hogy nem kell a 2025-ös év miatt aggódniuk, és minden idejüket a jövő évnek szentelhetik.

    Schumacher a csúcsra vezette a viccnek nézett csapatot, most ugyanez a cél egy másik pilótával

  • Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

    Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

    A Ferrari nagyszabású bemutatót tartott Milánóban az idei F1-es szezon rajtja előtt, amelyen Lewis Hamilton és Charles Leclerc is színpadra, illetve autóba pattant.

    Noha az F1 75 elnevezésű eseménnyel a sportág már megtartotta hivatalos szezonindító eseményét Londonban, és a mezőny már túlvan a bahreini tesztelésen, hogy a jövő hét végén az Ausztrál Nagydíjjal kezdetét vegye a 2025-ös szezon, a Ferrari rátett még egy lapáttal, és megadta a módját, hogy Milánó belvárosában bemutassa a Scuderia idei felállását.

    A Piazza Castellón felállított színpadhoz és a környéken összerakott minipályához rengeteg drukker látogatott el, hogy élőben lássa Lewis Hamiltont, Charles Leclerc-t, valamint Frédéric Vasseur csapatfőnököt és Benedetto Vignát, a Ferrari vezérigazgatóját. Miközben mindegyikük meg is szólalt, a legnagyobb attrakciót természetesen Hamilton és Leclerc bemutatója jelentette a 2019-es Ferrarival, az SF-90-essel. A hétszeres világbajnok ezt az autót egyébként korábban még nem vezette, így a 2023-as, 2024-es és 2025-ös F1-es torpedó után egy újabbat írhatott fel a listára.

    Természetesen a két pilóta nemcsak sétatempóban integetett a tifosinak, hanem azért gumit is égettek, amiről látványos fotók és videók készültek. Alábbi képgalériánkban előbbiek látható, lentebb pedig videókból szemezgettünk.

    Leclerc és Hamilton páros körzőzése:

    Leclerc igen látványos dolgokat is csinált:

    Hamilton egyedül füstöli a 2019-es Ferrari gumijait:

    A két csapattárs a milánói utcákon:

    Libabőrös képsorok – a Fratelli d’Italia, Olaszország nemzeti himnusza részben a Tifosi előadásában:

    Hamilton Ferrari-sapkákat osztogat:

    Leclerc is Ferrari-sapkákat osztogat:

    Az eseményt teljes egészében ITT lehet visszanézni.

    Leclerc örömteli felfedezést tett a Hamiltonnal való közös munka során

  • Magára hagyta pártfogoltját az autógyártó, közeleg az F1-es búcsú?

    Magára hagyta pártfogoltját az autógyártó, közeleg az F1-es búcsú?

    A Honda lényegében elhatárolta magát az általa eddig több fronton is segített Yuki Tsunodától, akinek ez nagyon rossz hír az F1-es jövőjére nézve.

    Jövőre nemcsak a 2026-os szabályok szerint a nulláról épített, hőenergia-visszanyerő rendszert nélkülöző, a belső égésű motor és az elektromotor által nagyjából fele-fele arányban hajtott motorok hoznak nagy változást ezen a téren a Forma–1-ben, hanem az is, hogy a Red Bull és a Racing Bulls immár a Forddal szövetkezve a bikások által gyártott erőforrással fog versenyezni, míg a Honda átigazol az Aston Martinhoz, hogy az onnan távozó Mercedesnek az Alpine legyen harmadik ügyfélcsapata a McLaren és a Williams mellett.

    Ez a változás pedig legyűrűzik a pilótákig, a Honda ugyanis szemmel láthatóan igyekszik mindenféle csomagtól megszabadulni, ami a Red Bullhoz kötheti. Ezt a Honda Racing Corporation (HRC) elnöke, Koji Watanabe Motorsport.com japán kiadásának adott nyilatkozata erősíti meg. Watanabe ugyanis lényegében közölte, hogy a Honda versenyzői programját végigcsináló, az F1-ben 2021-ben a japánok támogatottjaként a Red Bull testvércsapatában debütáló, jelenleg is a Racing Bullsnál versenyző és a Red Bull tartalékjának számító Yuki Tsunoda egyedül maradt.

    „Magának kell cselekednie. Azt akarom, hogy a legjobb döntést hozza saját magáért. Az ötödik [F1-es] évében jár, megvan a képessége és jól érti az F1 világát. Nem igazán tudunk már többet tenni érte. Meg kell erősítenie a támogató csapatát, beleértve a menedzserét, és bebiztosítania a szükséges ülést. Végtére is profi versenyzőről beszélünk. A versenyzők nem támaszkodhatnak örökké a Hondára. Valaki, aki azon a szinten tart a karrierjében, mint Tsunoda, saját magáról kell gondoskodjon” – mondta.

    Yuki Tsunoda, Racing Bulls
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Amit Watanabe nem mondott ki, az nyilván az, hogy míg a Red Bull 2021-ben politikai tőkét kovácsolva adott lehetőséget egy Honda-versenyzőnek, próbálva az F1-ben tartani a gyári erőként onnan végül így is kiszálló, majd a 2026-os visszatérést bejelentő japánokat, a folytatásban nem lesz ilyenre szükség, hiszen jövőre már saját erőforrással versenyeznek. A Honda pedig a jelek szerint nem akarja rátukmálni egyik pilótáját sem az Aston Martinra, ami nem is lenne túl reális cél, hiszen Fernando Alonsónak 2026 végéig van szerződése, Lance Stroll pedig addig kirobbanthatatlan a csapatból, amíg apja a tulajdonos.

    Watanabe egy korábbi sajtótájékoztatón azt is nyilvánvalóvá tette, hogy „Tsunodának szponzori szerződése van velünk, alapvetően független versenyző, mi pedig szponzorként támogatjuk őt.” A Honda pedig nemcsak Tsunodának, hanem a Racing Bulls tartalék Ayumu Iwasának is megmondta, hogy saját magáról kell gondoskodnia.

    A legvilágosabb kijelentés pedig nem is Watanabétől, hanem a BAR-korábbi pilótájától, az F1-ben Honda-támogatottként versenyző kétszeres Indy 500-győztes Takuma Satótól érkezett, aki leszögezte: „Yukinak már semmi köze a Hondához. Azt akarom, hogy menjen a Red Bullhoz, a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz, amilyen hamar csak lehetséges. Ha nem lép tovább, elállja az utat a fiatalabb pilóták előtt. Eljutott idáig, úgyhogy többé nincs szükség arra, hogy a Honda vagy a HRC közbelépjen és tárgyaljon a nevében.”

    Ami Iwasát illeti, neki az F1-es bemutatkozási esélyei ezzel rendkívül lecsökkentek, míg Tsunoda jövője is igencsak kérdésessé vált, hiszen nem igazán látni, hogy hol tudna elhelyezkedni, amennyiben mondjuk a Red Bull megtartja Hadjart, és lehetőséget akar adni Arvid Lindbladnak. Esetleg a Caddillacnél próbálkozhat a japán, de Helmut Marko Red Bull-tanácsadó Motorsport.com holland kiadásának tett kijelentése arra utal, hogy ehhez Tsunodának az idén villantania kell. „Fiatal, gyors csapattársa van, és a jövőjéről van szó, szóval motiválnia kell magát. Ha jól teljesít, lesz jövője, ha nem, akkor viszont talán nincs több esély számára az F1-ben.”

    Christian Horner: Nyilvánvalóan az volt a cél, hogy távozzak a Red Bulltól

  • Christian Horner: Nyilvánvalóan az volt a cél, hogy távozzak a Red Bulltól

    Christian Horner: Nyilvánvalóan az volt a cél, hogy távozzak a Red Bulltól

    A Netflix F1-es sorozatának legújabb évadának első részében Christian Horner botránya is előkerül.

    Holnap, azaz március 7-én debütál a Netflix F1-es sorozatának (Drive to Survive – Hajsza a győzelemért) legújabb évada, az első epizódban pedig rögtön belecsöppenünk majd az egy éve ilyenkor a teljes Forma–1-es sajtót lázban tartó Horner-botrányba. Mint arra bizonyára sokan emlékeznek, a szezon kezdete előtt a Red Bull osztrák anyavállalata belső vizsgálatot indított Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke ellen, miután egy női alkalmazott bepanaszolta őt helytelen viselkedésért.

    Kiderült, mikor robbant ki valójában a Horner-botrány, amely egy megbeszélést is félbeszakított

    A Red Bull vizsgálata első körben felmentette a vádakat végig tagadó Hornert, ám a bahreini hétvége pénteki edzésnapja alatt ismeretlen címzett az F1-es sajtó képviselőinek, az F1 vezetőinek és a csapatfőnököknek körbeküldött egy számos fotót és képernyőfotót tartalmazó emailt, amelyben állítása szerint a Horner és az alkalmazott közötti WhatsApp-beszélgetések láthatóak. Ezeket az eseményeket a Netflix kamerája is megörökítette, mármint pontosabban azt, ahogy Horner a bokszfalon, Adrian Newey mellett ül, miközben eszkalálódik a helyzet.

    „A második szabadedzés végén a telefonomra hirtelen elkezdtek özönleni az üzenetek, meg mindenféle – mondta már egy leülős interjúban a Netflix kamerájának a csapatfőnök. – Ledobták a bombát egy csomó állítólagos üzenetváltással. Nyilván szándékosan akkor, hogy a lehető leginkább elterelje a figyelmem és a lehető legjobban felbosszantson. Nyilvánvaló volt, hogy a végcél az, hogy elhagyjam a Red Bullt.”

    Ezután Toto Wolffot és Zak Brownt láthatjuk, amint lázasan telefonálnak, majd ismét jön Horner a Netflix kamerája előtt, amint válaszol arra a kérdésre, hogy ki állt a szivárogtatás mögött. „Ez a millió dolláros kérdés – felelte Horner, majd egyenesen a kamerába nézett, miközben a háttérből megszólalt az interjút készítő hangja: „Amire maga tudja a választ.”

    Jos Verstappen az eset után mindenesetre lemondásra szólította fel a csapatfőnököt.

    Megszólalt a másik oldal: ha Horner ártatlan, miért titkolózik?

  • Dagad a legújabb FIA-botrány – jogi lépéseket helyezett kilátásba a Motorsport UK elnöke

    Dagad a legújabb FIA-botrány – jogi lépéseket helyezett kilátásba a Motorsport UK elnöke

    David Richards, a Motorsport UK elnöke nem hagyta szó nélkül, hogy őt és több más FIA-tagot kitiltottak a Motorsport Világtanács legutóbbi üléséről. A 72 éves sportvezető számonkérte Mohammed Ben Sulayem FIA-elnököt, majd jogi lépéseket helyezett kilátásba.

    Mint arról nemrég beszámoltunk, botrányos események előzték meg az FIA Motorsport Világtanács (WMSC) legutóbbi ülését, amelyről több tagot is kizártak, miután nem voltak hajlandóak aláírni egy olyan, a korábbinál szigorúbb titoktartási szerződést, amely kimondja, hogy a tagok nem beszélhetnek az ülésen elhangzottakról, és úgy általában az FIA ügyeiről a nyilvánosság előtt. A kitiltottak között volt Robert Reid, az FIA sportért felelős alelnöke, illetve David Richards (nyitóképünkön Mohammed Ben Sulayemmel), az Egyesült Királyság nemzeti motorsport hatóságának, a Motorsport UK-nek az elnöke is.

    Most utóbbi intézett levelet a Motorsport UK tagjaihoz, amelyben erősen bírálja a döntést és Mohammed Ben Sulayem FIA-elnököt, illetve kijelenti, hogy a szervezet jogi lépéseket fontolgat az FIA-val szemben.

    Botrányos részleteket osztott meg az F1 először nyilatkozó kirúgott versenyigazgatója

    „Már egy ideje aggódom a FIA-n belüli elszámoltathatóság és jó kormányzás eróziója miatt – írta Richards. – Miként azt a sajtóban is olvashatták, egy olyan probléma merült fel nemrég, amely arra késztetett, hogy kiálljak, és amely magyarázatra szorul.”

    A BAR és Benetton egykori csapatfőnöke ezután elmondta, hogy támogatta Ben Sulayemet annak 2021-es választási kampányában, mert az elnök akkor azt ígérte, hogy „nem fog beleszólni a napi ügyekbe, hanem az FIA vezetését egy professzionális ügyvezető csapatra bízza”, és hogy „felhatalmazott és alkalmas vezérigazgatót nevez ki, hogy professzionális sztenderdek mentén irányítsa az FIA-t”, valamint „teljes átláthatóságot biztosít a döntésekben és a garantálja a sportkormányzás legmagasabb szintjét.”

    Ezután hozzátette: „Attól tartok, hogy az elmúlt három év egyértelmű kudarc ezen ígéretek teljesítésében. Valójában a helyzet fokozatosan rosszabbodott, mivel a sajtóban megjelent hírek szerint számos magas rangú FIA tagot és önkéntes tisztviselőt rúgtak ki vagy távoztak átláthatatlan körülmények között.”

    „Továbbá, az audit és etikai bizottságok hatáskörét súlyosan korlátozták, és most már nincs autonómiájuk az elnök hatalmától, miközben a mi brit képviselőnket, aki bizonyos kérdéseket kifogásolt, sürgősen eltávolították, ahogyan az audit bizottság elnökét is.”

    „Különféle technikákat alkalmaztak, amelyek hatással voltak a Motorsport Világtanács megfelelő működésére, elsősorban az elektronikus szavazás használatát, amely eltávolítja a szükséges viták és megbeszélések lehetőségét kulcsfontosságú kérdésekről. Ez egyre aggasztóbbá vált, az utolsó csepp számomra pedig három héttel ezelőtt az volt, amikor arra kértek, hogy írjak alá egy új titoktartási megállapodást, amit én »nyilatkozattételi tilalomnak« tekintettem.”

    Ha nem tetszenek az arab országok, akkor a pénzük se kelljen – újabb kirohanás az FIA elnökétől

    Persze jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy mi a probléma azzal, hogy az FIA-tagok nem rohanhatnak bármivel kapcsolatban azonnal a sajtóhoz. Nos, Richards szerint az, hogy az FIA etikai kódexe már eleve meghatározza, hogy milyen bizalmas információkat nem lehet kiadni, az új nyilatkozat pedig azt akadályozta volna meg, hogy olyan információkat kommunikáljon, amelyek az ő pozíciójában szerinte relevánsak.

    A 72 éves sportvezető emellett azért is aggódik, hogy az FIA „saját belátása szerint dönthet arról, hogy valaki megsértette-e az új titoktartási megállapodás feltételeit, anélkül, hogy bármiféle eljárás vagy referenciakeret lenne”, és „minden jogsértés esetén azonnali 50 000 eurós bírságot szabnak ki, és kártérítési fenyegetés is érvényben van.”

    „Ez az új titoktartási megállapodás nem felel meg az FIA Alapszabályainak, és ellentmond annak az ígéretnek, hogy az általunk megszavazott átlátható kormányzást valósítunk meg” – jelentette ki.

    Richards úgy folytatja, hogy ezen aggályai miatt kérte, hogy az új titoktartási szerződést vitassák meg a Motorsport Világtanács legutóbbi ülésén – amely ekkor már csak néhány napnyira volt – ahelyett, hogy a részvétel feltételéhez kötik annak aláírását. „A kérésem néhány másik, a véleményünket osztó tag kérésével egyetemben elutasításra került, és eltiltottak minket az ülésen való részvételtől. Ez teljes mértékben sértette az FIA alapszabályait, amelyek előírják, hogy minden választott tag számára biztosítani kell a teljes hozzáférést az ülésekhez. Meg kell jegyeznem, hogy a Motorsport UK igazgatóságát folyamatosan tájékoztattam, hogy biztosra menjek, a teljes támogatásukat élvezem.”

    „A Motorsport UK jogászai, valamint francia jogi tanácsadóink kérdőre vonták az FIA-t, világos kérdések sorát állítva össze, amelyeket az FIA vezetésének meg kell válaszolnia. Nagyon csalódáskeltő, hogy még mindig nem kaptunk választ ezekre a kérdésekre, vagy azokra az alapvető kérdésekre, amelyeket feltettem, hogy hol szerepel az FIA alapszabályaiban, hogy egy választott tagot eltilthatnak egy ülésen való részvételtől?”

    4 millió egy elba**tukért – ez várhat az idén a káromkodó F1-es pilótákra is

    Jogi lépések jöhetnek

    Richards az FIA alapszabályára hivatkozva azzal folytatta, hogy amennyiben az FIA nem foglalkozik az általuk felvetett problémákkal, „jogi lépéseket fogunk tenni.”

    „Egy olyan évben, amikor az elnök újra megválasztásra kerül vagy új elnököt választanak, minden eddiginél fontosabb, hogy emlékeztessük az FIA-t a felelősségeire, és elszámoltathatók legyenek a sport és világszerte a tagjaik részéről. Nekem az a szándékom, hogy ezt tegyem.”

    Az FIA tudomásul vette Richards levelét, de érdemben nem reagált, simán csak visszautalt a WMSC ülése kapcsán kirobbant botrány után tett nyilatkozatára, amely így szólt: „Mint az minden szervezetben rutinnak számít, az FIA eljárásokat vezet be, beleértve a titoktartási megállapodásokat, hogy biztosítsa a felek közötti bizalmas kapcsolatokat, megvédje a személyes adatokat, és védje szabályozói érdekeit.”

    „A bizalmas információk jogosulatlan közzététele aláássa képességünket a teljes küldetésünk végrehajtására, és hátrányosan hat a bevétel-előállítási képességünkre, hogy támogassuk a tagszervezeteinket a motorsport részvételének növelésében, a hozzáférhetőség javítását és az innováció előmozdítását tartalmazó céljaink elérésében.”

    „A titoktartás megőrzésére tett lépéseinket az WMSC tagjainak nagy többsége támogatta.”

    Újabb trükköket tiltanak be az F1-ben

  • Még alá sem írt, Sainz máris becsapta a Williamst

    Még alá sem írt, Sainz máris becsapta a Williamst

    A Netflix F1-es sorozatának legújabb évada külön epizódot szentelt annak, hogy Carlos Sainz miként írt alá a Williamshez. Az alábbiakban ebből az epizódból olvashatók részletek, így aki nem szeretne spoilereket, az még most hagyja abba az olvasást.

    Március 7-én, pénteken debütál a Hajsza a győzelemért (Drive to Survive) legutóbbi évada. Mint az a valóságot helyenként igen nagyvonalúan kezelő sorozattal lenni szokott, számos olyan érdekes részlet és történés is kiderül belőle, amelyek remek háttérinfoval szolgálnak a legutóbbi szezon fontos történéseihez. Az idei évad negyedik részében is találunk ilyeneket, a Carlos Sainz Williamshez szerződéséről szóló epizód ugyanis a Ferraritól Lewis Hamilton érkezése miatt elküldött spanyol pilótát követi végig. „Őszintén nem számítottam erre, keserűség van bennem. Tárgyalni fogok és összehozok magamnak egy jó megállapodást” – mondja az epizódban maranellóiaknál történt létszám felettivé válásról Sainz, akit a Williams mellett több másik csapattal is kapcsolatba lépett.

    Túl a dühön és csalódáson – Hamilton elődje akár az utódja is lehet a Ferrarinál?

    Júniusra azonban úgy tűnt, hogy a grove-i istálló lesz a befutó („Reggel ezzel a gondolattal kelek, este pedig ezzel fekszem le” – mondta James Vowles csapatfőnök a Netflixnek), Sainz pedig a Spanyol Nagydíj után aláírhat. Az epizódban hallhatjuk egy titkos megbeszélésen Vowles-t és Carlos Oñorót, Sainz menedzserét is. „Meg vagyok győződve róla, hogy ez egy jó szerződés, és jó hely. Tudom, hogy erősebbé válunk a következő néhány versenyen, és eléggé tisztességes ember vagyok. Kapcsolatot akartok? Én is azt akarok. Rakjunk össze egy szerződést, ami lefedi ezt” – mondta Vowles.

    Eközben Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója számolt be Lando Norrisnak, hogy lebuktatta Cacót (Oñoro beceneve) és Vowles-t, hogy együtt reggeliznek, Norris pedig közölte: „Beszéltem tegnap Carlosszal. Rövid távon Williams, hosszabb távon Audi.”

    A paddockban persze mások is tisztában voltak azzal, hogy mi történik, a Red Bull kommunikációs igazgatója, Paul Smith például közölte Christian Hornerrel, hogy a Williams „nagyjából megerősítette Sainz érkezését”.

    Sainz „átkapcsolta az elméjét” a Ferrari elhagyása után

    Vowles annyira magabiztos volt azt illetően, hogy aznap este aláírják a szerződést, hogy közölte James Matthews-zal, a Williams egyik igazgatósági tagjával, hogy „nagyjából ott vagyunk”, majd a kamerába nézve folytatja: „Egy pilóta szerződtetésében vannak hasonlóságok a randizással. Szöveges üzenetekkel kezditek, aztán jön a vacsora, majd egy hotelszobában találjátok magatokat.”

    Ezután az látható, ahogy a Williams csapattagjai elhúzzák a sötétítő függönyöket egy hotel konferenciatermében, az asztalon ott van bekészítve a pezsgő, de az idő csak telik, Sainzék pedig 20 perc elteltével sincsenek sehol. Végül pedig egyáltalán nem érkeztek meg.

    Rögtön ezután választ is kapunk rá, hogy mi történt. „Úgy volt, hogy aláírsz a Williamshez, de aztán meggondoltad magad. Mi történt?” – teszi fel a kérdést a sorozat producere a spanyolnak, aki így felelt: „Flavio [Briatore] hívott.”

    Az olasz üzletember tavaly tért vissza az Alpine-hoz különleges tanácsadóként (előtte már csapatfőnökként három konstruktőri és négy egyéni vb-címet nyert az istállóval, amikor azt Benettonnak, illetve Renault-nak hívták), és hírnevéhez hűen egyetlen potenciális lehetőséget sem hagyott feltéképezetlenül.

    „Carlosnak kétségei voltak. Szerintem minden egyes elérhető csapatot kiértékel” – mondta Oñoro néhány héttel később, a Brit Nagydíjon Vowles-nak egy telefonbeszélgetésben, majd ezután azt látjuk, ahogy Sainz Pierre Gaslyból próbált információt kiszedni az Alpine teljesítményéről, az idei szezonra pilótává előléptetett, de akkor még tartalék Jack Doohan pedig „a paddock ribancának” nevezte Sainzot, amiért még mindig a lehetőségeit mérlegeli. Christian Horner pedig közölte, hogy az Alpine-nal szövetkezni nem lenne jó ötlet. „Flavio át fogja ba**ni, ez száz százalék, és sokba kerül, amit Flavio utál” – mondta a kollégáinak a Red Bull csapatfőnöke.

    Aztán július második felében Sainz végül aláírt a Williamshez két évre, azóta pedig már túl van a csapattal az igencsak jól sikerült bahreini előszezoni teszten, amelynek a grove-i istálló volt az egyik meglepetése.

    Sainz szerint súlyos téveszme él a mérnökök körében, új szabályt javasol

  • Folytatódik a Horner-botrány, de a brit média nem írhat róla

    Folytatódik a Horner-botrány, de a brit média nem írhat róla

    A Red Bull hiába mentette fel tavaly Christian Horner csapatfőnököt a vádak alól, a bíróság ezt még nem tette meg.

    A holland De Telegraaf számolt be róla, hogy nem ért még véget Christian Horner egy éve ilyenkor a teljes F1-es sajtót lázban tartó zaklatási ügye, a Red Bull csapatfőnökét helytelen viselkedéssel megvádoló korábbi alkalmazott ugyanis munkaügyi bírósághoz fordult. Noha a Red Bull belső vizsgálata tavaly tisztázta Hornert a 2024 februárjában napvilágot látott vádak alól, a holland lap azt írja, 2026 januárjában a bíróságon folytatódik az ügy, a csapatfőnököt ugyanis beperelte a volt alkalmazott.

    Nem sokkal egy évvel ezelőtt, 2024. február 29-én hatalmas felzúdulást keltett, hogy a Bahreini Nagydíj pénteki napja során 150 újságíró névtelen emailt kapott, benne a Horner és női asszisztense között folytatott Whatsapp-beszélgetés képernyőfotóival. Nem sokkal később azonban ezek az újságírók kaptak egy eléggé fenyegető hangvételű emailt is a Horner által felbérelt ügyvédi irodától, hogy amennyiben bármit is nyilvánosságra hoznak az anyagból, annak jogi következményei lesznek.

    Eddig elhallgatott részlet derült ki a Horner-botrányról – Newey emiatt távozhat a Red Bulltól

    Horner nem volt hajlandó válaszolni az emailben látottakkal kapcsolatos kérdésekre, miközben napról napra sokasodtak a problémái, hiszen Bahreinben Jos Verstappen, Max apja is robbantott egy bombát, és közölte, hogy a csapatfőnöknek mielőbb le kellene mondania, különben a Red Bull teljesen szét fog esni. Ezeket a fejleményeket hónapokon át tartó botrányos időszak követte, mely során többször úgy tűnt, hogy a Red Bull valóban teljesen széteshet, miközben Horner ügye mellett kirajzolódott, hogy a vállalaton belüli kiterjedt hatalmi harcról is szó van.

    Ám ahogy teltek a hetek, a brit sajtóban egyre inkább kezdtek csökkenni a Horner zaklatási ügyével kapcsolatos kérdések, mígnem április után teljesen eltűntek. Ennek oka, hogy Horner kérésére Angliában korlátozást adtak ki az üggyel kapcsolatban a sajtó részére, azaz a továbbiakban a különböző médiumok nem foglalkozhattak vele. „Az ilyen korlátozásokat az Egyesült Királyságban arra használják, hogy korlátozzák a sajtót a nagy horderejű büntetőügyekről történő beszámolásban, különösen akkor, ha ez, illetve a tárgyalásról kiszivárgó bizonyos részletek befolyásolhatják a közvéleményt és az igazságszolgáltatás menetét” – magyarázta Fleur Launspach, a holland NOS újságírója.

    „Hogy ebben az ügyben ilyesmit alkalmaztak, az nem egyedülálló az Egyesült Királyságban. A Lucy Letby ügyben (a csecsemőgyilkosságokért elítélt ápolónő) is ilyen tiltást vetettek ki, hogy védjék az áldozatok és a családjuk személyazonosságát. Egy másik példa a Southportban történt késes támadás. Itt átmenetileg korlátozták a sajtót abban, hogy írjon az elkövető hátteréről, amíg az be nem vallotta a bűnösségét, hogy így biztosítsák, hogy nem befolyásolja az igazságszolgáltatás folyamatát a közvélemény, ami akkoriban eléggé felfokozott hangulatot mutatott. A southporti gyilkosság után bevándorló-ellenes tüntetések törtek ki országszerte, amelyek az elkövető nem angliai hátterére koncentráltak. A hatóságok azt akarták, hogy ez a társadalmi nyugtalanság ne befolyásolja a tárgyalást.”

    „Az ilyen sajtókorlátozások az áldozatok, szemtanúk és bírák személyazonosságát védik, de gyakran feszültségekhez vezetnek a sajtószabadság és személyi szabadság kérdésében. Például hírességek meg szokták próbálni jogi úton megakadályozni, hogy az újságok részleteket közöljenek a magánéletükről. Az ilyesmit gyakran titokban tartják, megakadályozva a médiát még abban is, hogy a meglétéről írjon. Az Egyesült Államokban is van hasonló rendelkezés, a nyilatkozattételi tilalom, amellyel a bíró megakadályozza az ügyben résztvevőket – mint ügyvédek, tanúk, stb. –, hogy beszéljenek a sajtóval.”

    Vészharangnak beillő vélemény érkezett a Red Bulltól

     

  • Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett zárta a közel-keleti F4-es bajnokságot

    Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett zárta a közel-keleti F4-es bajnokságot

    Még csak március 3-át írunk, de Molnár Martin máris befejezett egy bajnokságot, hiszen a minap véget értek az F4 Middle East Championship 2025-ös küzdelmei. Az öt forduló során három pályán mérette meg magát a mezőny, a magyar versenyző így megismerkedett két F1-es helyszínnel, miközben rengeteg tapasztalatot gyűjtött a közelgő brit Forma–4-es szezon előtt.

    A közel-keleti F4-es sorozat és annak versenyzői számára is új helyszínen, a Forma–1-es Katari Nagydíjnak is otthont adó Losail International Circuiten csapott össze az idén utoljára az F4 Middle East Championship mezőnye, benne Molnár Martinnal. Az utolsó fordulónak pedig külön színezetet adott, hogy a hosszú távú sportautó-világbajnokság (WEC) betétsorozataként mérkőzhettek meg a fiatalok, így Martin is először versenyezhetett vb-mezőny mellett, Ferrarik, Porschék, BMW-k és Aston Martinok árnyékában.

    Az Evans GP pilótája a legjobb eredményének beállítása és legjobb időmérős eredményének elérése után érkezett a 2021 óta egy szezon kivételével a Forma–1-et is évről évre vendégül látó pályára, a 16 kanyarból álló, 5419 méteres Grand Prix-nyomvonal pedig rögtön elnyerte a tetszését. Az első versenynap azonban balszerencsésen alakult a számára, hiszen önhibáján kívül kétszer is ütközött, a második napra maradt harmadik futamon azonban a 13. helyről rajtolva a 9. helyig jött előre a 25 fős mezőnyben, így pozitív szájízzel zárta le a tapasztalatszerzésre és a brit F4-es bajnokságra remek felkészülésnek bizonyuló közel-keleti F4-es szezont.

    Molnár Martin, F4 Middle East Championship
    Fotó: Clément Luck/Dutch Photo Agency

    „Tudom, hogy az idén egyszer, Abu-Dzabiban már kijelentettem, hogy az az új kedvenc pályám, de akkor még nem vezettem Katarban, a bajnokság másik F1-es helyszínén. Így viszont, hogy már igen, egyértelműen ez az új kedvencem. Nagyon jó pálya tele tempós kanyarral, az első perctől fogva élveztem” – mondta a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője. – Az első versenynap felejthetőn alakult, mivel mindkét futamban összeakadtam egy-egy ellenfelemmel. Először még tudtam folytatni, másodszor azonban már nem. A harmadik futam viszont némileg kárpótolt; jó volt a rajtom, majd a 9. helyig sikerült felkapaszkodnom” – összegezte utolsó közel-keleti F4-es versenyhétvégéjét Martin.

    A magyar pilóta az Evans GP legjobbjaként, az összetett 13. helyén zárta a bajnokságot, amelyben hat alkalommal fejezett be versenyt a top 10-ben, legjobb futameredménye két 7. helyezés, a legjobb időmérős eredménye pedig egy 6. helyezés volt. „Összességében hasznos tapasztalatokat szereztem a közel-keleti F4-es bajnokságban, megismertem három új pályát – köztük két F1-es helyszínt –; rengeteget csatáztam; sokat rajtoltam; szóval olyan dolgokat csináltam, amelyek remek felkészülést jelentenek a közelgő brit F4-es szezonra. Most nincs megállás, Katarból egyenesen Angliába repültem, és kedden már a Virtuosi Racinggel tesztelek, hogy minél felkészültebben várjam a doningtoni szezonnyitót.”

    Martin az újonc értékelés tavalyi bajnokaként nagy reményekkel vág neki az idei brit sorozatnak, ahol már nemcsak a Virtuosi Racing versenyzőjeként, hanem a közel-keleti F4-gyel ellentétben a Virtuosi autójában is versenyez majd. Az idén is 10 fordulóból álló bajnokság első versenyhétvégéjét április 26-án és 27-én rendezik a Donington Parkban.

    Molnár Martin, F4 Middle East Championship
    Fotó: Clément Luck/Dutch Photo Agency
  • Hamilton a fürdőszobája padlóján ült lesokkolva, amikor valóra vált élete álma

    Hamilton a fürdőszobája padlóján ült lesokkolva, amikor valóra vált élete álma

    Az első hívástól sokkot kapott, a későbbiektől úgy ugrált, mint egy gyerek. Lewis Hamilton felidézte, milyen volt, amikor valósággá vált az álom, amiről már lemondott.

    Lewis Hamilton a Time magazinnak adott nagyinterjúban számos témát érintett az életéből, a Ferrarihoz szerződés pedig természetesen a beszélgetés jelentős részét kitette. A John Elkann Ferrari-elnökkel már 2018-ban találkozó hétszeres világbajnok saját elmondása szerint már letett róla, hogy valaha is a maranellói istállónál versenyezhet. „Ha igazán őszinte vagyok, elfogadtam, hogy valószínűleg soha nem fogok a Ferrarinak vezetni, és nem volt problémám ezzel” – mondta.

    Ám aztán jött a lehetőség. A cikk szerint Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke volt az, aki 2023 decemberében felhívta az éppen coloradói otthonában tartózkodó Hamiltont, hogy megkérdezze, csatlakozna-e 2025-től a csapathoz. Ez egyébként ellentmond idősebb Carlos Sainz azon állításának, hogy Hamilton kereste meg a Ferrarit. „Emlékszem, hogy miután letettem a telefont, szinte remegtem. Azt mondtam, hogy ó Istenem!”

    Hamilton továbbra is takargatja az arcát, hogy ne tudják lefotózni

    Az akkor még a Mercedesnél vezető klasszis elmondása szerint éppen az egyik barátjával volt, akivel megosztotta a hírt, majd mindketten sokkolódva ültek a fürdőszoba padlóján. „Arra gondoltam, hogy szent sz*r. Szó szerint most hosszabbítottam szerződést a Mercedesszel.” Ám mivel ebből a szerződésből egy szezon után kiléphetett, megvolt a lehetősége a váltásra. „Sok volt ez egyszerre, dúltak bennem az érzelmek, úgyhogy el kellett mennem sétálni” – emlékezett vissza arra, hogy a hír után egy órás sétát tett.

    Ezt pedig hosszas, napokon át tartó mérlegelés követte. „Úgy éreztem, hogy igazán nyugodt vagyok és jelen vagyok, és ez a helyes dolog a számomra” – mondta a döntésről, közeli barátja, az Ariel Investments társ vezérigazgatójaként és a Starbucks igazgatótanácsának korábbi elnökeként ismert Mellody Hobson pedig hozzáteszi: „senki nem hagyhatja figyelmen kívül a Ferrari hatását a sportra, különösen egy gyermek szemén keresztül.” Hobson elárulta azt is, hogy a tárgyalások során Hamilton minden Ferrarival zajló telefonhívás után úgy ugrált, mint egy gyerek.

    Az interjú alapján mindez pedig nem csoda. „Olyan időszakban vagyunk, amelyben újragondoljuk a jövőt és azt, hogy miről is szól igazán az álmodozás. A Ferrarihoz megyek, ember, ez pedig a legnagyobb álom.”

    Ne kerteljünk: a Ferrari megcsinálta a valaha volt egyik legjobb F1-es videót