Szerző: Komenda Vivien

  • Ricciardo: Szingapúr nem az utolsó esélyünk

    Ricciardo: Szingapúr nem az utolsó esélyünk

    Daniel Ricciardo szerint a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjon komoly esélyük lesz a győzelemre.

    A Red Bull egyértelműen az idei év harmadik legjobb csapata a Mercedes és a Ferrari mögött. Az egyetlen idei győzelmüket az ausztrál pilóta szerezte a kaotikus azeri futamon, míg csapattársa, Max Verstappen elég szerencsétlen szezont él át.

    A szingapúri pálya várhatóan feküdni fog a Red Bulloknak, Ricciardo szerint viszont még a szezon további részében is komoly sikereket érhetnek el.

    „Úgy gondolom, Szingapúr nem az egyetlen, de az egyik legjobb esélyünk, hogy nyerjünk a szezon második felében.” – fogalmazott az ausztrál versenyző. „Egy ponton el kell kezdeni kockázatot vállalni.”

    Ricciardo egyébként eddig mindig a dobogón ünnepelhetett Szingapúrban, mióta a Red Bull pilótája.

    „Az elmúlt két évben a második helyről indultam, és ott is értem célba, emellett a leggyorsabb kör is az enyém volt.” – nyilatkozta. „Idén tehát a célom, hogy ennél még jobb legyek.”

  • Vettel már csak nevet a „Webberes időkön”

    Vettel már csak nevet a „Webberes időkön”

    Sebastian Vettel bízik benne, hogy a Force India pilótái is rendezik viszonyukat.

    Perez és Ocon az elmúlt időszakban szinte mindig összetűzésbe keveredett a pályán, az ilyesfajta csapattársi viszonyról pedig ki más, mint Sebastian Vettel és Mark Webber tudna mesélni.

    Ők 2009 és 2013 között voltak csapattársak a Red Bullnál, az akkori kapcsolatuk pedig korántsem mondható a legjobbnak, ekkor történt például a híres Multi 21-ként emlegetett incidens is – egészen pontosan a 2013-as Maláj Nagydíjon.

    Vettel úgy nyilatkozott, a kommunikáció egykori csapattársával volt az, amely segítségével továbbra is tudtak együtt dolgozni, és ma már csak nevetnek a történteken.

    „A legfontosabb, hogy beszélj a másikkal.” – fogalmazott a német világbajnok. „Nem hiszem, hogy bármelyik versenyzőnek ártó szándéka lenne a csapattársával szemben, a legnagyobb csata viszont kétségkívül ellene folyik. Ugyanazt az autót vezetitek, így ugyanazért a pozícióért küzdötök. Természetesen mindenki a legjobb akar lenni, amihez elsősorban a csapattársát kell leküzdenie.”

    „Most Markkal nagyon jó a kapcsolatom, sokat beszélgettünk a korábban történt dolgokról is. Most már jókat nevetünk rajta. Mindkettőnknek megvan a maga nézőpontja, mely sokszor eltér. Azonban az idő előrehaladtával ezek a dolgok és vélemények is megváltoznak.”

  • Domenicali: Alonso jobbat érdemelne

    Domenicali: Alonso jobbat érdemelne

    A spanyol versenyző korábbi csapatfőnöke szerint egy sokkal jobb csapatban lenne Alonso helye.

    Az egykori Ferrari csapatfőnök a múlt heti monzai futamon már a Lamborghini első embereként volt jelen. Természetesen Alonso, és a McLaren nehéz helyzetéről is kérdezték.

    „Nyilvánvaló, hogy ez egy nagyon nehéz helyzet.” – nyilatkozott Domenicali. „Nem lehet könnyű dönteni Fernandonak. De az biztos, hogy a legjobbat érdemli. Ő nagyon jó, ezt mindannyian tudjuk.”

    „Remélem, hogy a lehető legjobb opciót tudja választani.” – fogalmazott az olasz a spanyol AS sportnapilapnak.

    Domenicali azt is elmondta, boldog jelenlegi munkájával, azonban bizonyos források így fogalmaznak: „Stefano az F1-hez tartozik, és vissza is fog térni oda.”

  • Kvyat szerint riasztó volt a McLaren hétvégi formája

    Kvyat szerint riasztó volt a McLaren hétvégi formája

    A fiatal pilóta nem örül, hogy a McLaren és a Toro Rosso szoros csatát vívott az Olasz Nagydíjon.

    Kvyat komoly csatába keveredett Stoffel Vandoorne-nal a monzai futamon, mielőtt a belga kiállni kényszerült. Az orosz végül a tizenkettedik helyen ért célba a Toro Rosso idei egyik legrosszabb versenyén.

    „Még a McLaren is gyorsabb volt nálunk.” – fogalmazott Kvyat a futam után. „Nagyon erősek voltak. A kanyarokban különösen. Nem volt könnyű csata Vandoorne-nal, és egy kicsit aggasztó, hogy a McLarennel voltunk egy szinten. Sokat kell dolgoznunk, és fejleszteni az autó bizonyos pontjain.”

    Az orosz csapattársa, Carlos Sainz sem élete versenyén van túl, tizennegyedik lett.

    „Egyszerűen nem volt jó csomagunk Monzában, és ebből tanulnunk kell. Megnézzük, mi a hibánk, és Szingapúrra orvosoljuk. El kell kezdenünk jobb eredményeket gyűjteni, hiszen így nem tudunk feljebb lépni.” – nyilatkozta a spanyol.

  • Todt szerint egy meghibásodás dönthet a bajnoki címről

    Todt szerint egy meghibásodás dönthet a bajnoki címről

    Jean Todt szerint a megbízhatóságon múlik az idei világbajnokság végkimenetele.

    Az FIA elnöke kimondottan élvezi a szoros csatát a Ferrari és a Mercedes, illetve Vettel és Hamilton között.

    „Nagyon élvezem, hiszen még minden nyitott.” – fogalmazott Todt a német Bild-nek Monzában.

    Természetesen arról is megkérdezték, szerinte ki nyeri a vb-címet, melyre így válaszolt: „Azt gondolom, aki veszít, az egy hiba miatt veszít. Ha a fennmaradó versenyeken valakinek becsúszik egy nullázás, azt nagyon nehéz lesz visszahozni.” – zárta a francia.

  • A Red Bull pilóták, és Sainz is rajtbüntetést kapott

    A Red Bull pilóták, és Sainz is rajtbüntetést kapott

    Daniel Ricciardo, Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. is csatlakozik Fernando Alonsohoz a rajtbüntetettek sorában.

    Ricciardo autójába a hatodik MGU-H került be, melynek köszönhetően tíz rajthelyet kapott, emellett az ötödik belsőégésű motor és az ötödik turbófeltöltő is öt-öt rajthelyet von maga után, így összesen húsz hellyel várhatja hátrébbról a rajtot, mint az időmérőn megszerzett pozíciója.

    Verstappen „csak” tizenöt rajthelyes büntetésre számíthat az ötödik MGU-H, illetve az ötödik belsőégésű motor került be ugyanis az autójába.

    Sainz tíz rajthelyes büntetését az ötödik MGU-H-nak köszönheti. Mind neki, mind pedig Verstappennek ez az első ilyen idei hátrasorolásra.

    Alonso pedig 35 rajthellyel várja a rajtot, számára ez már azonban megszokott.

  • Hülkenberg nem fél Alonsotól

    Hülkenberg nem fél Alonsotól

    A Ranult német versenyzőjét nem izgatják az Alonsoval kapcsolatos pletykák.

    Az elmúlt hetekben gyakorlatilag nem volt olyan csapat, amellyel nem hozták kapcsolatba Fernando Alonsot. Ilyen a Renault csapata is, ahová azonban sokan Robert Kubicát is várják jövőre.

    Hülkenberg viszont elmondta, nem tart senkitől.

    „Nem igazán érdekelnek a 2018-as pletykák. Nem gondolom, hogy ez közvetlenül érint engem.” – fogalmazott. „Hosszú távú szerződésem van a Renault csapatával. Nagyon élvezem, hogy részt vehetek az istálló fejlődésében és a fejlesztésben.”

    „Természetesen tudom, hogy sokan említik egy lapon a csapattal Alonsot és Kubicát. Robert visszatérése pedig nagyon jót tenne nemcsak neki, hanem az egész sportnak is. Fernando pedig nagyon komoly kihívás lenne számomra. Nagyon jót tenne a csapatnak, és nem gondolnám, hogy el kellene bújnom mögötte. Sokkal inkább motiválna.” – zárta a német pilóta.

  • A Williams tagadja Alonso szerződtetését

    A Williams tagadja Alonso szerződtetését

    Claire Williams tisztázta, soha nem is tárgyalt a spanyollal.

    Sok pletyka látott már napvilágot Alonso jövőjével kapcsolatban. Annyi biztos, hogy a spanyol finoman szólva sem érzi jól magát jelenlegi csapatával, így többek között a Williams is szóba került, mint a spanyol jövő évi csapata.

    Claire Williams azonban a Bild-nek nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

    „Meglepődve olvastam ezeket a híreket.” – mondta. „Nem tudok erről semmit. Soha nem is tárgyaltam vele. Soha nem ültünk le vele tárgyalni.”

    Williams egyben azt is tagadta, hogy Alonso hatalmas fizetését Lawrence Stroll állná, aki a legjobb csapattársat szeretné fiának.

    „Ezt felejtsd el. Mr. Stroll egy sikeres üzletember, mert nem dobja ki ilyen dolgokra a pénzét.” – zárta Williams.

  • Prost bocsánatot kért Verstappentől

    Prost bocsánatot kért Verstappentől

    A Renault tanácsadója már személyesen kért elnézést a holland pilótától, aki a Belga Nagydíjat is feladni kényszerült.

    Ez bizonyára nem vigasztalta Verstappent, akinek ez volt idei hatodik kiesése az autó meghibásodása miatt. Mivel már nem először a Renault motorja adta meg magát a Red Bullban, Prost szerint a francia gyártónak sürgősen megoldást kell találnia a problémára.

    „Hat kiesés a szezonban Max neve mellett. Ugyan nem mind a mi hibánk, de nem is egy abból kifolyólag történt.” – fogalmazott Prost. „Személyesen kértem tőle bocsánatot a kiesése után mind a magam, mind a csapat, a Renault nevében.”

    „Max nagyon türelmetlen, nagyon tehetséges és az élmezőnyben akar küzdeni. Nem könnyű számára ezt a helyzetet kezelni. Ez egy nagyon szerencsétlen szituáció, sürgősen meg kell oldanunk a problémát. Ez a helyzet viszont azt is megmutatja, hogy nem szabad a teljesítménynek a megbízhatóság rovására mennie.” – zárta a francia.

  • Wolff: Idén már nem tárgyalunk Hamilton szerződéséről

    Wolff: Idén már nem tárgyalunk Hamilton szerződéséről

    Sok olyan pletyka látott napvilágot, melyek szerint a jövő hónapban bejelenthetik Lewis Hamilton szerződésének hosszabbítását.

    Spa-ban arról is szóltak a hírek, hogy a brit versenyző 2018 után otthagyja jelenlegi csapatát, sokan azonban úgy tudták, épp a hosszabbítás a célja Hamiltonnak. Végül aztán Toto Wolff tisztázta a helyzetet.

    „A Mercedes és Lewis között nagyon jó kapcsolat van.” – kezdte Wolff. „A szezon vége előtt azonban biztosan nem kezdünk tárgyalásokat a hosszabbítással kapcsolatban. Nyolc nehéz futam vár még ránk, nagyon intenzív időszak lesz, így nem lenne túl célszerű most megbeszéléseket folytatni.”