Nem sok nap telik el az Osztrák és a Brit Nagydíj között, azonban Alonso jövőjéről most is javában zajlanak a találgatások.
A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne tagadta, hogy visszatérne hozzájuk a spanyol, míg Eric Boullier úgy nyilatkozott, nekik egy teljesen elkötelezett pilótára van szükségük 2018-ban.
Flavio Briatore azonban világossá tette, „forradalmi változások” kellenek ahhoz, hogy Alonso továbbra is a McLarennél maradjon.
Alonsot is megkérdezték természetesen 2018-al kapcsolatban, ő pedig meglehetősen egyszerűen csillapította a kedélyeket: „Marchionne? Nincs mit mondanom. Flavio? Nincs mit mondanom. És még sok más pletykát olvastam ma már. Nincs mit mondanom.” – fogalmazott.
Tom Kristensent sokan csak Mr. Le Mans-ként emlegetik, ez pedig nem véletlen. A dán pilóta kilencszer diadalmaskodott a legendás 24 órás versenyen, visszavonulása óta pedig szakértőként van jelen az egynapos versenyen.
Az osztrák Forma-1-es hétvégén is feltűnt Kristensen, a szervezők ugyanis minden évben különböző téma köré építik a „Legends Parade” elnevezésű bemutatót, amely idén Le Mans legendás autóit és azok versenyzőit vonultatta fel.
Természetesen a dán sem hiányozhatott, először viszont hallani sem akart arról, hogy bárkinek is interjút adjon. Nem sokszor adatik meg azonban az a lehetőség az ember számára, hogy gyermekkori hősével beszélgessen, így nem hagytam annyiban. Végül csak nekünk sikerült meggyőzni, egy villáminterjúba beleegyezett, így – habár személy szerint órákig beszélgettem volna a legendás versenyről annak legmeghatározóbb emberével – pár kérdés erejéig rendelkezésre állt.
Mi mással is kezdhetnénk, mint az idei verseny összegzésével. Az LMP1-es kategória gyakorlatilag csődöt mondott. Mit gondolsz, hogyan befolyásolja ez a hibrid autóversenyzés jövőjét?
„Nem hinném, hogy változás történne emiatt. Komoly volt a forgalom, illetve a meleg is. Nagy kihívás volt az autóknak a nagyon magas hőmérséklet és a gyors tempó. Mindenképp még erősebbé kell tenni az autókat, strapabíróbbá. Viszont a hibrid fejlesztések, és a versenyzés ugyanúgy folytatódni fog.”
Sok pletyka kering a Porsche kiszállásáról, 2020-ban pedig új szabályok lépnek életbe. Visszatérhet a Peugeot? Esetleg új gyártók tűnhetnek fel az LMP1-ben?
„Nem tudom. Erről tényleg fogalmam sincs. Ez egy nagyon vonzó verseny, újabb gyártók pedig csak még izgalmasabbá tudnák tenni. De nem tudom, hogy feltűnik-e egy új csapat.”
Fotó: Tajthi Andrea
Ugyan Le Mans kap a versenynaptárban kiemelt figyelmet, de ez a hétvége is a WEC bajnokság keretein belül kerül megrendezésre. Szerinted ki nyeri idén a világbajnokságot?
„Ez nehéz kérdés…egészen a szezon végéig nyitott lehet a verseny, és még nagyon sok van hátra. A Porsche nyert Le Mans-ban, ami hatalmas energiát ad számukra. Viszont azt is láthattuk, hogy a Toyota is nagyon jó, nagyon gyorsak. Le Mans megint nem úgy alakult számukra, ahogy szerették volna, voltak gondok. Azonban még mindig küzdenek a bajnokságban, így azt mondom, valószínűleg a Toyota lesz idén a világbajnok.”
Van esély arra, hogy egyszer még pályára gurulsz Le Mans-ban, és visszatérsz egy utolsó verseny erejéig?
„Nem, nem. Én már visszavonultam. És boldog vagyok így, nagyon boldog!”
Kristensenen egyébként tényleg az látszott, hogy nagyon szereti azt a helyzetet, amelyben jelenleg van. Nem akar foglalkozni semmivel, csak beül az autóba, és köröz. Habár ezt már nem versenykörülmények között teszi, mégis élvezettel.
Az pedig, hogy azzal a kifogással küldi el az újságírókat, hogy ő már a múlt, egyértelművé teszi, hogy nem is szeretne változtatni ezen a helyzeten. Azért nekünk mégiscsak engedett, még ha csak egy kis időre is.
Habár a hivatalos bejelentés még nem történt meg, de a hírek szerint 2018-tól már TCR UK bajnokságot is figyelemmel követhetünk.
A tervek szerint hat vagy hét fordulós lenne a bajnokság, és minden hétvégén két versenyt rendeznének. A sorozat egyébként a British Racing and Sports Car Club, vagyis a BRSCC koordinálása alatt fog futni, amely szervezet jelenleg is számos, magas színvonalú sorozat irányítója az Egyesült Királyságban. A széria teljes mértékben követi a TCR sport és technikai szabályzatát.
A TCR sikere talán annak is köszönhető, hogy számos gyártó márkája jelenik meg a sorozatban. Így a SEAT León, a Volkswagen Golf GTI, az Audi RS 3 LMS, a Honda Civic Type-R, az Opel Astra, az Alfa Romeo Giulietta, a Subaru WRX STi, a Peugeot 308 Racing Cup, a Kia cee’d és a Ford Focus, a Hyundai pedig szintén elkezdte tervezni és fejleszteni az i30 N TCR autóját.
2014-ben jelentették be a TCR indulását, és ismertették a koncepciót. A TCR International Series pedig idén futja harmadik szezonját. A TCR alapvető célja, hogy a világ minden tájára eljuttassa a túraautó versenyeket, a költségeket pedig mindeközben alacsonyan tartsa. Éppen ezért is vált ennyire vonzóvá a gyártók számára.
A sorozat első embere, Marcello Lotti így nyilatkozott az újabb sikerről: „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a TCR UK-t a családunk tagjává tenni. Ez azért is különösen jelentős, mert az Egyesült Királyság a motorsport egyik legmeghatározóbb otthona. Rengeteg gyárat, mérnököt, és csapatot köszönhet ennek az országnak a motorsport világa.”
Cyril Abiteboul elismerte, a Renault jövőre még nem lesz képes versenyeket nyerni.
A csapat 2016-ban nagyon küzdelmes szezont tudhatott magáénak, idén azonban már jóval kielégítőbb teljesítményt tudnak nyújtani.
„Az idei évre az volt a célunk, hogy a középmezőnyben folyamatosan ott tudjunk lenni. Ez sikerült, így tehát jöhet a következő lépcsőfok.” – fogalmazott Abiteboul az Auto Motor und Sportnak.
A francia azonban hozzátette, a győzelmekre még várni kell.
„A győzelmek talán 2019-ben jönnek el. Ez most soknak tűnhet, azonban egyáltalán nem az. Tisztában vagyunk azzal, hogy hol vannak a topcsapatok.” – zárta.
Alonso jövőre a két topcsapat valamelyikéhez igazolna.
Ez Flavio Briatore meglátása, aki továbbra is segíti a spanyol karrierjének alakulását.
„Fernandonak mindenképp a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez kell mennie.” – fogalmazott. „A Renault még mindig messze van attól, hogy az egyik legjobb csapat legyen.”
Briatore azt is elmondta, sokkal nehezebb egy F1-es pilótának jó istállóhoz kerülni, mint például egy labdarúgónak egy erős csapatba.
„Messi például sokkal több lehetőséggel rendelkezik – hiszen rengeteg jó együttes van Európában – és ott egy csapatban nem csak ketten vannak.”
Mindezek ellenére sokak szerint Alonso minden erejével azon van, hogy jövőre az egyik vezető csapat versenyzője legyen. Az, hogy sikerül-e, vagy esetleg távozik a Forma-1-ből – mivel az elég egyértelműnek tűnik, hogy jelenlegi csapatánál maradni nem akar – pár hónapon belül hivatalosan is kiderül.
Lance Stroll elmondta, nem érdekli honfitársa, Jacques Villeneuve kemény kritikája.
Mielőtt Stroll megszerezte Bakuban első dobogós helyezését, ezzel együtt pedig jelentősen növelte pontjainak számát, 1997 világbajnoka „a Forma-1 legrosszabb újoncának” nevezte őt.
„Nem érdekel, mit mond.” – nyilatkozta a fiatal kanadai. „Jacques mindig negatív, mindig kritizál. Vettel és Hamilton esetével is így van. Szerinte, ami történt, rendben van, miközben mindenki más az ellenkezőjét gondolja. A saját dolgomra koncentrálok, nem foglalkozom vele.”
„Tavaly sem bíztatott, vagy támogatott, amikor megnyertem az F3-at, és ez akkor sem volt másképp, amikor már a Forma-1-ben teljesítettem első versenyeim, ami bizony nem volt könnyű. Így tehát nem voltam meglepve, mikor hallottam tőle ezeket a szavakat. De ami fontos, hogy boldog vagyok, és az emberek is boldogok körülöttem.” – zárta Stroll.
Alex Lynn ugrik be José María Lopez helyére a DS Virgin csapatához a soron következő Formula E fordulóban.
A csapat tartalékpilótája Sam Bird csapattársaként indul majd a július 15-16-án megrendezésre kerülő hétvégén.
Lopez egyébként a nürburgringi 6 órás verseny miatt hagyja ki az elektromos széria versenyhétvégéjét.
„Nagyon boldog vagyok, hogy a DS Virgin Racing színeiben indulhatok.” – fogalmazott Lynn az „elektromos debütálása” előtt. „A Formula E mindig is lenyűgözött a technológiai újításaival és a városközpontokban rendezett futamokkal. Emellett a világ legjobb versenyzői alkotják a mezőnyt.”
„Sokat gyakoroltam a szimulátorban is, és remélem meg tudom mutatni, mire vagyok képes.”
Lynn miután GP3 bajnok lett, 2 évet töltött a GP2-ben, ahol mindegyik szezonjában az összetett hatodik helyet szerezte meg. Mindezek után vált a Williams F1-es fejlesztőpilótájává.
Bernie Ecclestone szerint a spanyollal járna legjobban az olasz csapat, amennyiben üresedés lenne náluk 2018-ban.
Olyan hírek is napvilágot láttak az elmúlt hétvégén, hogy Flavio Briatore szerint nem kizárt, hogy pártfogoltja, a kétszeres világbajnok hamarosan visszatér korábbi csapatához.
A spanyol ABC újság pedig Bernie Ecclestone-t kérdezte meg arról, kit ültetne a Ferrariba, amennyiben valamelyik pilótájuk távozik az év végén.
„Természetesen Alonsot.” – vágta rá a Forma-1 korábbi vezetője. „Ő a Forma-1 történetének egyik legjobb pilótája.”
Eközben az olasz La Gazzetta dello Sport jelentései szerint a Ferrari már „verbális megegyezést” kötött Daniel Ricciardoval arra az esetre, ha Sebastian Vettel távozik a csapattól.
A hétvégi verseny győztese, Daniel Ricciardo szerint egykori csapattársának máshogy kellett volna kezelnie érzéseit.
Az Azerbajdzsáni Nagydíjon történt Hamilton-Vettel „incidenst” már mindenki jól ismeri, meg is van róla a véleménye. Ezzel pedig Ricciardo sincs másképp, aki szerint Vettel lehetett volna higgadtabb.
„Seb valószínűleg nem gondolkodott, mielőtt cselekedett.” – fogalmazott az ausztrál. „Szenvedélyesen és sikerre éhesen versenyzett. Mi is a jó szó rá? Elragadta a pillanat heve.”
„Akár fékezett Hamilton, akár nem, ő volt elöl, és ő diktálta a tempót. Ez az első ember feladata. Seb talán egy kicsit túlságosan is izgatott volt.” – zárta a bakui futam győztese.
Ross Brawn örülne, ha újabb csapatok csatlakoznának a sporthoz.
Korábbi pletykák szerint egy kínai csapat is feltűnhet hamarosan a láthatáron, emellett Jean Todt is elmondta, szeretettel várják az új istállókat.
„Célunk, hogy a közeljövőben 12 vagy 13 csapat is legyen a Forma-1-ben.” – fogalmazott Brawn. „Ez pedig akkor valósulhat meg, ha a megfelelő gazdasági modellt tudjuk felállítani.”
„Az összes csapat helyzetét meg kell erősíteni kereskedelmi szempontból is. Küzdünk azért, hogy igazságos jövedelemelosztás valósulhasson meg a Forma-1-en belül, ez azonban nem lesz könnyű.”
A jelenlegi kereskedelmi szerződések egyébként 2020-ig érvényesek.