Szerző: Jo Klausmann

  • Jo Leberer, akinek rengeteg barátja van a paddockban

    Jo Leberer, akinek rengeteg barátja van a paddockban

    Nem először csináltunk már interjút a Forma-1 egyik legismertebb háttéremberével, akit Joseph Leberer néven ismerünk. Az osztrák személyi edző, fizioterapeuta még 1988-ban került be a McLaren csapatához, és azóta is a Forma-1-ben dolgozik. Szinte mindent látott már, és a legjelentősebb versenyzőkkel dolgozott együtt. 

    A Német Nagydíjon egy saját készítésű képpel is megleptük, aminek igazán örült, és ezen beszélgetés alatt is árult el olyan dolgokat, amiket eddig máshol nem.

    – Jo, már a 80-as évek vége óta fizioterapeutaként dolgozol a Forma-1-ben. Willi Dungl rehabilitációs központjában dolgoztál Ausztriában, ő volt a mentorod. Volt már kapcsolatod a motorsporttal mielőtt hívott a McLaren?
    – Nem igazán. A motorsport népszerű sportág volt Ausztriában már Jochen Rindt és Niki Lauda óta, de nem voltam a dolog rajongója. Érkeztek Willi Dungl egészségügyi centerébe mindenféle arcok az autósportból, hogy segítsünk a sérüléseik miatt, így ismertem párat, természetesen leginkább Niki Laudát. Amikor ezen versenyzőkkel dolgoztam, természetesen megnőtt az érdeklődésem a dolog iránt. 

    – Az első munkád egy csapatnál aztán Senna és Prost idejében a McLarennél lett.
    –  Így igaz, akkoriban a McLaren volt a legjobb csapat, így egyből az élmezőnyben találtam magamat a rajtrácson.

    – Ha összehasonlítjuk a két sportolót, mennyire voltak edzettek?
    – Különösen Alain volt fitt. Ő egy okos srác volt, aki tudta, hogy nem csak a versenyzésre kell koncentrálnia, hanem a fizikai erejére is. Ő akkor és mai napig is nagyon elhivatott a kerékpársport iránt. Senna pedig folyamatosan fejlődött, de már mindketten jó szinten álltak.

    joseph leberer, ayrton leberer, racingline.hu
    Jo Leberer a fiát is Ayrtonról nevezte el. Fotó: Tajthi Andrea

    – Az edzéseik melyik részét felügyelted? Csak a versenypályán dolgoztál velük, vagy otthon is? 
    – A munkám nagy része a versenypályákon zajlott, de az otthonaikban is meglátogattam őket. Ha szükséges volt, olykor ott is speciális tréningeket tartottam hetekig, hogy még edzettebbé váljanak. Ayrton például a téli szünetben sosem tesztelte az autókat. Hazament Brazíliába, és élvezte a szabadidőt, és csak tavasszal került elő, amikor kezdődött az új szezon. Mégis volt kidolgozott programja amely alapján otthon edzett. Ezen időszak alatt együttműködtem az ottani edzőivel.

    – Amikor Senna elhagyta a McLarent, utánamentél a Williams csapatához is…
    – Így igaz, és a balesete után a szezont is a Williamsnél fejeztem már be. 1995-re és 1996-ra azonban visszamentem a McLarenhez. Úgy éreztem, hogy újra a családomhoz tartozom.

    – 1995-ben aztán megéltél egy újabb súlyos balesetet, amikor Adelaideben Mika Häkkinen ütközött.
    – Igen, a balesetet követően egyből mellette voltam, és ezt követően végig együtt dolgoztunk a rehabilitációján. Nehéz időszak volt, hiszen addig nem voltak balesetek a „versenyzőimmel”, aztán két szerencsétlen baleset is érte őket két év alatt. Az 1996-os szezont követően a Sauberhez igazoltam, és most már több mint 20 éve ennél a csapatnál dolgozom.

    – Elmondanád, hogy mi változott ezen időszak alatt abban, másképp dolgozol a versenyzőkkel?
    – Először is: minden sokkal nagyobb lett. Ma már mi vagyunk az Alfa Romeo, sokan dolgoznak a csapatért, és nem csak a versenyzőink edzettségi állapotáért felelek, hanem a teljes csapat egészségéért és hogy jól érezzék magukat. Ahogy a világban is zajlik: minden intenzívebb lett, gyorsabb, sokkal elemzőbb és technikaibb. Mindkét versenyző rendelkezik személyi trénerrel is, én velük dolgozom még együtt, nagyon harmonikusan.

    – Räikkönennel és Giovinazzival a fedélzeten van egy nagyon fiatal és egy nagyon tapasztalt versenyzőtök a csapatban. Van különbség közöttük amikor az edzettségüket méritek, vagy dolgozol velük?
    – Közvetlenül már nem felelek a versenyzők személyes tréningjeiért. Ez a személyi edzőik dolga. Azt mondhatom csak, hogy a fiatal olasz és a meglehetősen öreg finn tökéletesen kiegészítik egymást.

    – Hogy néz ki a pilóták versenynapja?
    – Ez nagyon változó lehet, attól is függ, hogy épp hogyan érzik magukat. A versenyzőknek megvan a saját fellépésük, és edzőjükként olyan érzést kell kialakítanod bennük, hogy jól érezzék magukat. Lehet, hogy el kell terelni valamiről a figyelmét, vagy pont hogy ösztökélni kell az összpontosításra, fel kell pörgetni vagy pont hogy le kell hűteni a pilótát.

    – Mennyire fontos a versenyzők táplálkozása figyelembe véve az edzéseiket is?
    – Az étkezés nagyon fontos. Kezdetben magam főztem a versenyzőkre. Én készítettem el a reggelijüket és az ebédet is, meg a köztest. Manapság már sokkal jobb a catering, én már csak felügyelem, hogy mit esznek.

    – Igaz az, hogy régen sokkal megterhelőbb volt fizikailag a versenyzés?
    – Igen és nem… kézi váltó volt, nem volt szervó, így igen, megterhelőbb volt fizikailag. Manapság már sokkal komplikáltabb ez a sportág, hiszen jönnek az utasítások a mérnököktől, a stratégáktól, a versenyzőknek pedig engedelmeskedniük kell. Emiatt mentálisan felkészültebbnek kell lenned, de az csak akkor megy, ha fizikálisan is fitt vagy.

    – Van olyan versenyződ, akire mondhatjuk, hogy ő a „tanárbácsi kedvence”? Egy olyan pilóta, aki rendre követte és betartotta a javaslataidat?
    – Nem tudok megnevezni csak egy pilótát. Nagyon szerencsés vagyok, amiért jó lett a kapcsolatom az összes versenyzőmmel. Prostnak és Sennának a barátja lettem, a finnek Häkkinen és Räikkönen, Kubica, Coulthard, de még Michael Andretti is, aki csak egy szezont volt a McLarennél még mindig közeli barátaim. Ott van aztán Johnny Herbert is, akinek volt az a borzalmas balesete az F3000-ben Brands Hatchben, és a lába több helyen is eltört. Ő is borzasztóan rossz állapotban érkezett meg annak idején a Dungl központba. Elképesztő, hogy mennyire keményen dolgozott azért, hogy újra megtanuljon járni, és hihetetlenül fitt lett, ez egy csoda! Szoros kötelékben leszel az emberekkel amikor ilyen nehéz időszakban vagy mellettük.

    – Örülünk neki, hogy még mindig ennyire boldogan végzed a munkádat, és a mai napig is ilyen elhivatott vagy. Köszönjük, hogy szakítottál ránk időt!

    joseph leberer, jo klausmann, racingline.hu
    Jo-Jo, avagy a szerző és a legismertebb Forma-1-es fizioterapeuta. Fotó: Jo Klausmann
  • A Racing Point is örül a költségvetési sapkának, pedig ott van pénz

    A Racing Point is örül a költségvetési sapkának, pedig ott van pénz

    Ismert, hogy a Racing Point egyike a leggazdagabb középcsapatoknak köszönhető Lawrence Strollnak, így felettébb érdekelt minket, hogy mi a véleményük a tervezett költségvetési keretről. Otmar Szafnauert kérdeztük tegnap erről Hockenheimben:

    „Azt hiszem, szükséges a költségvetési sapka, és örülünk neki, hogy bevezetésre kerül. Kellően alacsonyan van-e a határ? Reméltük, hogy még alacsonyabb lesz, de együtt érzek és meg is értem azon csapatokat, akiknek most meg kell vágniuk a házon belüli költségvetésüket emiatt. Nem könnyű, de mint első lépés, ez egy üdvözlendő dolog. A csapatunk nem fog mindenáron a költségvetési keret közelébe érni, mert jóval alatta vagyunk, de ez jó irány összességében a Forma-1-nek.”

    Toto Wolff, a világbajnok Mercedes csapat vezetőjeként szintén elmondta erről a véleményét nekünk:

    „Azt hiszem fontos dolog a költségvetési keret bevezetése, mert megakadályozza a top három csapatot abban hogy folyamatosan növeljék a kiadásaikat, és egymásra licitáljanak. Az, hogy ennek most lett egy határa, az jó. Egyértelműen segíteni fogja azt, hogy kisebb csapatok utolérhetik a nagyobbakat, pusztán azzal, hogy gátat szabnak a növekedésnek ezzel. Ahogy már korábban is mondtam: ez a határ továbbra is a kisebb csapatok költése felett van, így az a véleményem, hogy ez egy áttörés, hogy elfogadtuk a költségvetési keretet az elkövetkezendő évekre. A következő lépés majd az lesz, hogy ezt is tovább csökkentsük, illetve meg kell találni a különféle eszközeit annak, hogy vége legyen a költségvetési háborúnak, ami az elmúlt 20-30 évét a Forma-1-nek jellemezte.”

  • Mick Schumacher édesapja Ferrariját hajtotta

    Mick Schumacher édesapja Ferrariját hajtotta

    A Német Nagydíj szombati napján, konkrétan pár perccel ezelőtt Mick Schumacher demózott a Hockenheimringen. Mick édesapja, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher 2004-es Ferrariját, az F2004-et hajtotta meg.

    Az egyébként a Formula 2-ben versenyző Mick az egyedi bemutatón felemás sisakot viselt. Egyik felén az ő saját sisakfestése szerepelt, míg a másik oldalon Michael 2004-es sisakjának mása díszelgett.

    Nem meglepő módon a közönség ovációba kezdett, mikor Mick a pályára hajtott.

    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!

  • Ajándékunkat az Alfa Romeo Racing kiposztolta Instagramra!

    Ajándékunkat az Alfa Romeo Racing kiposztolta Instagramra!

    Talán már észrevettétek, hogy interjúalanyaimat gyakran meglepem egy saját készítésű rajzzal, festménnyel, vagy épp őket kérem meg, hogy rajzoljanak.

    Ezúttal, a Hockenheimringen, az Alfa Romeo Racing fizioterapeutájával, Jo Lebererrel készítettem interjút (később majd ezt is olvashatjátok), és vittem neki egy karikatúrát, melyen olyan F1-es legendák társaságában látható, akikkel együtt dolgozott az évek során. A kép pedig azt ábrázolja, hogy a sajgó hátú versenyzők – Räikkönen, Senna, Alesi, Prost és Vettel – szinte megfiatalodnak és megújulnak Leberer kezelése után. 

    A falon Willi Dungl képe látható, Leberer mentora, tőle tanult mindent, és ő volt az, aki Niki Laudát is kezelte 1976-os, nürburgringi balesete után.

    Meglepetésemre az Alfa meg is mutatta a rajzot a közönségnek Instagram sztoriban. 🙂

     

  • Leverte a busz a Német Nagydíj rajtlámpáját!

    Leverte a busz a Német Nagydíj rajtlámpáját!

    Ilyet sem láttunk még: a Német Nagydíj rajtlámpa sorát leverte egy arra járó emeletes busz. Mint az ismeretes, az F1 Experiences arra vállalkozik egy Forma-1-es nagydíj alatt, hogy közelebb hozza a száguldó cirkuszt a nézőkhöz, és ennek keretén belül vannak különféle lehetőségek. Ilyenek mint kétüléses régi Forma-1-es autóval való körözés, VIP Laps egy sportautóban olykor F1-es pilótával, utazás azzal a kamionnal amivel amúgy is körbeviszik a versenyzőket vasárnaponként a futam előtt. Esetleg egy kör az épp adott pályán egy légkondicionált emeletes busszal.

    Ebből történt most baleset: az egyik busz a rajt-cél egyenesben túlzottan jobbra húzódott, és lekapta a rajtlámpa sort. Szerencsére azért akad ilyenkor tartalék, és amire odaértünk már épp azt szerelték a helyére…

    És működik újra:

    német nagydíj, rajtlámpa, racingline.hu
    És mér kész is! Fotó: Jo Klausmann
  • Íme a Mercedes festése a Német Nagydíjon!

    Íme a Mercedes festése a Német Nagydíjon!

    A német csillagos márka, a Mercedes a Német Nagydíjon ünnepli, hogy immáron 125 éve részesei a motorsportoknak.

    Ez alkalomból Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autói részben új festést kaptak a hockenheimi hétvégére. Az autók eleje kifehéredett, mivel a Mercedes klasszikus motorsportos színe a fehér. Ezen kívül – többek között – régebbi betűstílussal került fel az autóra a Mercedes szó, és az autó orrán is a klasszikus Mercedes logó díszeleg.

    A csapat ezen kívül „retró” hangulatban tölti az egész hétvégét.

  • René Arnoux Goodwoodban a 40 évvel ezelőtti RS10-zel demózott

    René Arnoux Goodwoodban a 40 évvel ezelőtti RS10-zel demózott

    René Arnoux neve ismert lehet a magyar autósport rajongóknak is: a francia a karrierje végén versenyzett a Hungaroringen is. Sőt, később is visszatért hazánkba, az azóta már megboldogult World Series by Renault rendezvénysorozat keretein belül demózott az egykori versenyautóival. Teszi mindezt ma is, legutóbb épp Goodwoodban, ahová kollégánk is rendszeresen ellátogat és René is. Szóba elegyedtek, ez lett belőle:

    – René, rendszeres látogatója vagy a Festival of Speednek, ennyire bejön itt a hangulat?
    – Hogyne, sőt ezen a rendezvényen lehetőséget biztosítanak arra, hogy vezethessem a régi autókat amelyeket a versenyzői karrierem során vezethettem.

    – Szerencsés ember vagy!
    – Bizony! Két nagy gyártónál versenyeztem, a Ferrarinál és a Renaultnál. Még mindig szerződésem van a Renaulttal és jó a kapcsolatom a Ferrarival is, ami igazán megtisztelő.

    – Most az 1979-es RS10-est vezethetted, amely nagyon ismert autó a Grand Prix történelemből!
    – Igen, ez az első turbós autó, amely nagydíjat nyert. Ugyanaz a típus, amely megnyerte a Francia Nagydíjat 1979-ben Dijonban, és amellyel volt a legendás csatám Gilles Villeneuvevel ugyanezen versenyen. Ismerik a Forma-1 rajongói ezt a versenyt, hiszen a YouTubeon fent van az utolsó pár körünk.

    – Ez volt az az időszak, amikor a Forma-1 hihetetlenül izgalmas volt.
    – Így van, és ilyen ma már nem lesz. Ma már ilyen akciókert mint amit elkövettünk Gilles-szel, bármelyik pilóta a börtönben landolna…

    – Nehezen is indult be a Renault története a Forma-1-ben, mert nem volt megbízható a motor…
    – Két évébe telt a Renaultnak, mire igazán versenyképessé vált. Az RS10-es egy fontos lépés volt. A motort átalakították és egy nagy turbófeltöltő helyett ikerturbós lett, amitől sokkal jobban vezethetővé vált az autó, és a ground effects kaszni pedig elegendő leszorítóerőt termelt a kanyarokban is.

    René Arnoux– A Renault előtt a kis Martini támogatta csapatnál versenyeztél, van is róla képem még 1978-ból. Ez volt az első éved a Forma-1-ben, hogy emlékezel vissza erre a lehetőségre?
    – (Felnevet) Igen, ez volt a csapat bemutatkozója még Dél-Afrika előtt. A barátaim és a szerelőim nevettek rajtam, mert nyakkendőben ültem az autóba! Alapvetően ugyanis a hétköznapi kényelmes viseletet szeretem. Jól szórakoztunk, de rettentően naivak voltunk.

    – René, most már indulnod kell, fel a dombra! Jó mulatást Goodwoodban, és köszönöm a beszélgetést.
    – Én köszönöm!

    jo klausmann, rené arnoux, racingline.hu
    René és a cikk szerzője. Fotó: Jo Klausmann

     

    rené arnoux, racingline.hu
    Arnoux újra az RS10-es volánjánál. Fotó: Jo Klausmann
  • Élete legérdekesebb interjúját készítettük el Katherine Legge-vel!

    Élete legérdekesebb interjúját készítettük el Katherine Legge-vel!

    Berlin, 2019. május

    Katherine Legge Guildfordban (Egyesült Királyság) született, 2000-ben kezdett versenyautókat hajtani Angliában, Formula Renault-ban. Karrierje során mindenféle autóval versenyzett már, most a teljesen elektromos Jaguar I-PACE eTrophy-ban hajtja a Rahal Letterman Lanigan Racing autóját.

    Jo Klausmann: Helló Katherine, köszönöm, hogy időt szakítottál rám. Itt versenyzel a Jaguar I-PACE eTrophy-ban. Milyen volt az edzés és a kvalifikáció?

    Katherine Legge: Nem túl jó… Volt problémánk az időmérőn, 8. lettem, és sok a teendőnk ma, de megesik az ilyen. (A versenyen végül 6. lett – a szerk.)

    JK: A szezonod elég jól indult, egy győzelemmel az első versenyen!

    KL: Igen és sok leggyorsabb körrel és dobogós helyek. De aztán az elmúlt pár verseny nagyon nehéz volt, mert kiestem Párizsban és Monacóban, és most itt Berlinben volt egy rossz időmérőm, szóval most balszerencsés vagyok, azt hiszem.

    RL: Hogyan kerültél be a Jaguar eTrophy bajnokságba?

    KL: Vezettem már korábban Bobby Rahal csapatánál – Rahal Letterman Racing – és két autót készített fel erre a bajnokságra. Télen felhívott és megkérdezte, hogy „akarod vezetni az egyik elektromos Jaguaromat?” Így jött össze!

    RL: De nem ez az egyetlen programod, igaz?

    KL: Igen, GT verseny is indulok az Egyesült Államokban a Michael Shank-nél az Acurában. Működik, mert a dátumok nem ütköznek, szóval minden versenyt tudok teljesíteni mindkét bajnokságban.

    JK: Vannak hosszútávú versenyek, melyeken megosztod az autót egy csapattárssal. Mit kedvelsz jobban: önmagadban versenyezni, vagy alkalmazkodni valaki máshoz is az autó kapcsán?

    KL: Hm… Szerintem mindennek megvan a maga varázsa. Élvezem a 24 órás versenyeket és más hosszútávúakat, mert nagyon sok múlik a stratégián. De szeretem az ilyen sprintversenyeket is, mert azt meg inkább a csatákról szól és az is élvezetes.

    RL: Indy 500-on is indultál, van egy csodálatos felvétel Youtube-on, amint próbálod kvalifikálni az autód a versenyre, őrületesnek és idegőrlőnek fest…

    KL: Igen, az volt az első évem az Indy-ben és eredetileg egy Lotus motorunk volt, és messze az volt a leglassabb autó, így sokat küszködtünk. Ez volt az az év, mikor Jean Alesi és Simona de Silvestro is Lotus motorral ment.

    Neki (Alesi) nem sikerült kvalifikálnia a versenyre, de Simonának és nekem igen!

    Öt Lotus motoros autó volt a rajtrácson és csak egymással csatáztunk, mert mi voltunk az öt leglassabb autó a mezőnyben… 2013-ban Hondám volt a Sam Schmidt Racingnél és csak a kvalifikáció napján kaptam meg, szóval nem is vezettem az autót korábban. Sikerült kimennem és kvalifikálni, ők pedig csak annyit mondtak nekem, hogy nyomjam, ami a csövön kifér! És a második körömön már tövig nyomtam! Szóval nem volt egyszerű helyzet, de jó volt. Hatodikok voltunk a Carb Day-en (az utolsó gyakorlás a verseny előtt) és nagyon jól mentünk a versenyen is, de megsúroltam a falat és megbicsaklott a felfüggesztés, különben biztosan a top 10-ben végeztünk volna!

    JK: Mi az izgalmasabb: az oválok, vagy a klasszikus versenypályák?

    KL: Haha! Mindkettőt imádom. Teljesen különbözőek. Oválon okosnak kell lenni, mert egy futás során is nagyon sokat változik az autó, mikor a gumik elkopnak, és sokat kell dolgozni az autóban lévő eszközökkel.

    JK: Úgy hiszem, a tapasztalat és a mögötted álló csapat nagyon fontos az Indy-n, az alapján, amit Alonso esetében láttunk idén…

    KL: Az Indy nem egyszerű, különösen ha ütköztél – Indy-ben nincs olyan, hogy kis ütközés! Én nagyon szerencsés vagyok, sosem ütköztem ott. Mikor nincs tartalékautó és a csapatnak újra kell építenie az autót, az mindenki számára kemény.

    JK: Karriered egészen korai szakaszában az Egyesült Államokba mentél…

    KL: Igen, mondhatni az Egyesült Államok tett azzá, aki ma vagyok. Teljesítettem pár Formula Renault versenyt, aztán Formula Atlanticra váltottam. Ez volt az első teljes szezonom Amerikában és megnyertem az első versenyt Long Beach-en! Ez elég sokat segített a karrieremen. Aztán ChampCarba mentem, ahol volt egy nagy balesetem, majd DTM-be jöttem Susie Stoddarttal (Susie Wolff lánykori neve) és Vanina Ickx-szel.

    Legge Jaguar I-PACEJK: Mi a különbség a Jaguar I-PACE és az akkori DTM-es Audid között?

    KL: Hatalmas a különbség! A DTM autók nagyon könnyűek voltak a Jaguarhoz képest és nagy volt a leszorítóerejük, míg a Jaguarnak nem sok leszorítóereje van. Meg aztán normális épített pályán mentünk, nem utcai pályákon, mint itt most.

    JK: A leginkább megragadó autó, amit vezettél, bizonyáraa Delta Wing. Hogy történt ez?

    KL: IndyCar után egy fickó, aki a Bridgestone amerikai motorsport részlegét vitte, felhívott és megkérdezte, hogy szeretném-e kipróbálni a Delta Winget, én pedig úgy voltam vele, hogy miért ne? Szóval találkoztam Don Panozzal – sajnos épp nem rég halt meg – és ő volt a leglazább ember, akivel valaha találkoztam, egész életemben! Ő egy vállalkozó volt, nikotin tapaszokkal, ami segít a dohányzásról való leszokásban, de ő közben vagy 40-60 szálat szívott el naponta, őrület! De egyébként is ilyen volt, nagyon, nagyon laza fickó, nagyon excentrikus. Volt egy álma, hogy nyerni akar ezzel az autóval. Majdnem megcsináltuk: vezettük vele a Daytona 24 órás versenyt!

    JK: Kívülről nézve nehéz elképzelni, hogy viselkedik ez a járgány, mikor elfordulsz egy kanyarban.

    KL: Olyan, mint egy IndyCar autó, nagyon sok leszorító erő keletkezett az autó alól, illetve nagyon könnyű volt és igazán gyors – élveztem! Aztán indultam egy pár Formula E versenyen, és úgy éreztem, ez sosem fog elindulni… de aztán elindult! Nagyszerű… Tök hülye vagyok… hahaha!

    JK: Nagyon sokféle autót vezettél már karriered során!

    KL: Igen, teszteltem F1-ben is a Minardival, és vezettem A1GP-ben a hazám színeiben, és NASCAR…

    JK: Fogsz esetleg írni egy könyvet, ha már befejezted a versenyzést? Sok mesélni valód lehet!

    KL: Ó igen… lehetséges.

    Katherine-ről többet is megtudhatsz weboldalán: http://www.katherinelegge.com/

    JK: Most pedig jöjjön valami teljesen más! Jól rajzolsz?

    KL: Nem, szörnyen!

    JK: De én szeretném, hogy rajzold le a kedvenc versenyautódat!

    KL: Ó, Scheisse (magyarul kb: baszus)…! Ez nagyon vicces… Nem, nem tudom lerajzolni… Oké, megpróbálom a Formula Atlantic autómat 2005-ből.

    Rajzol…

    KL: Ez nagyon nem jó…

    JK: Játszik, hogy ez egy Formula autó, szóval nagyon jó lett! Köszönöm szépen!

    KL: Szívesen! Én is köszönöm, örülök, hogy megismertelek! Ez a legérdekesebb interjú, amit valaha adtam!

  • Interjú Peter Levayval, a Ratzenberger film rendezőjével

    Interjú Peter Levayval, a Ratzenberger film rendezőjével

    A napokban írtunk róla, hogy megjelent a Roland Ratzenberger életét bemutató dokumentumfilm, amelyet Peter Levay rendezett. A tragikus sorsú osztrák pilóta életművét bemutató alkotás a „Der lange Weg zum kurzen Glück” címet kapta, ami jellemzi is Roland útját, mert tényleg hosszú utat tett meg a Forma-1-ig, ahol csak nagyon rövid ideig tündökölhetett. Sikerült elérnünk Peter Levayt, aki örömmel válaszolt a kérdéseinkre.

    – Honnan jött az ötlet, hogy ezt a filmet meg kell csinálni, és miképp sikerült felvenni a kapcsolatot a Ratzenberger családdal?
    – A tragédia 20. évfordulóján ott voltam Imolában a rendezvényen 2014. május 1-én. Újságíróként vettem ezen részt, és a hétvége eseményeit akartam filmre venni. 25.000 emberrel együtt voltam ott a Tamburello kanyarban, ahol egy perces néma csenddel adóztunk Ayrton és Roland emlékének. Gerhard Berger is jelen volt, és megpróbáltam vele egy rövid interjút készíteni. Miután üdvözölte Rudolf Ratzenbergert, Roland édesapját, azonban eltűnt a biztonsági autóval. Megváltoztattam a tervem, és bemutatkoztam Rudolfnak, így ismertem meg Roland szüleit. Érdekelte őket amit csináltam, és barátok lettünk. Megkérdezték, hogy csinálnék-e egy privát dokumentumfilmet Roland életéről, nem közönségnek, hanem csak nekik, hogy emlékezhessenek a fiukra. Feltúrtuk a családi archívumot, amiből végül ez a 60 perces  film lett kész, három és fél éve. Fotós és újságíró kollégák azonban motiváltak, hogy legyen ebből egy nagyobb projekt, tehát így kezdődött a dolog. Most pedig készen lettünk a filmmel a 25. évfordulóra.

    – Gyerekkorod óta rajongója voltál az autóversenyzésnek, vagy honnan jött az érdeklődésed a sportág iránt?
    – A Norisring mellett lakom Nürnbergben, így a 90-es évek közepe óta rendre jártam versenyekre. Alapvetően rajongóként voltam ott, nem hivatásszerűen.

    – Ezen nagyszerű film miatt volt lehetőséged beszélni rengeteg emberrel, akiknek közük volt Roland karrierjéhez, vagy követték azt. Ki segített neked abban, hogy fel tudd venni velük a kapcsolatot?
    – A Ratzenberger családon kívül két osztrák újságíró is nagyon segítőkész volt. Így sikerült interjút készítenem Niki Laudával, Gerhard Bergerrel, Karl Wendlingerrel, az egykori Simtek csapat tagjaival, és sokan másokkal. Megtaláltuk Roland egykori csapattársait is Japánban, akik érdekes történeteket meséltek el. Burkhard Hummel Roland menedzsere volt akkoriban, és bemutatott Angliában is pár embernek. Ott is népszerű volt, és még mindig szeretettel és tisztelettel emlékeznek rá. Burkhardnak volt köszönhető az is, hogy Roland a Simtekbe kerülhetett 1993 telén.

    – Mi volt a leginkább lenyűgöző Rolandban mint versenyző?
    – Az, hogy soha nem adta fel azon álmát, hogy a Forma-1-be kerülhessen. Nem volt anyagi támogatása a családjától, így kemény munkával kellett a csúcsra jutnia, nem pedig egy gazdag apa segítségével, ahogy ez manapság szokás. A karrierje nem volt egyenletes, mindig alternatívák után kellett néznie, hogy feljebb léphessen a létrán. Így került Ausztriából Németországba, majd Angliába, hogy ott indulhasson a Formula 3-ban, majd onnan Japánba, hogy sportautózzon. Esélytelensége ellenére elérte a célját, de nem élvezhette azt sokáig.

    – Mi volt a célod akkor, amikor belekezdtél ebbe a filmbe?
    – Alapvetően dokumentálni akartam az életét és a karrierjét. Megpróbáltam körbejárni azt, hogy milyen ember is volt ő. Soha nem akartam kutatni és vizsgálni a balesetét, annak a következményeit, azt, hogy mi vezetett a halálához, vagy hogy megfejtsem, hogy ki volt mindezért a hibás.

    – A rajongók hol tekinthetik meg végül a kész filmet?
    – A dokumentumfilm az Amazon Prime Videón keresztül érhető el, április 30-tól kezdődően.

    roland ratzenberger, racingline.hu

  • 25 éve volt a Forma-1 fekete vasárnapja

    25 éve volt a Forma-1 fekete vasárnapja

    Imola egy gyönyörű versenypálya a festői Emilia-Romagna tartományban Olaszországban, és a Forma-1 fekete vasárnapja után Ayrton Senna rajongóinak is a zarándokhelyévé vált. Nem csoda, hiszen briliáns brazil bajnok itt vesztette az életét az 1994-es San Marino-i Nagydíjon. A hétvége a honfitársa, Rubens Barrichello hatalmas balesetével kezdődött még a pénteki edzésen, de ő enyhébb sérülésekkel megúszta a dolgot. A horror az osztrák Roland Ratzenberger végzetes balesetével folytatódott a szombati időmérő edzésen, végül az egész hétvége egy rémálommá vált Senna halálával a vasárnapi verseny hetedik körében. Az emlékek még élénkek, a sebek soha nem is fognak begyógyulni, és még most is csóválom csak a fejemet, ha visszagondolok a negyed évszázada történtekre.

    Azt kell mondanom azonban, hogy az imolai versenyszervezők nagyon is jól bánnak ezzel a sorssal. Nem lehet eltörölni a történelem nyomait, el kell azt fogadni és a legjobbat kell belőle kihozni, ebben pedig Imola kiemelkedőt nyújt manapság.

    A 25. évfordulóra idén minden rajongót emlékezni hívtak az „Ayrton Napra”, amikor egész nap a brazil karrierjét ünneplik. Számos bemutató lesz Ayrton egykori F1-es autóival, fotó- és festmény kiállítás, és összejönnek az F1 Grand Prix Drivers Club tagjai is. Délután egykor megnyitják a pályát a nézők előtt is, és a tömeget pontosan 14:17-re várják a Tamburello kanyarhoz, ahol Ayrton Williams autója elhagyta a pályát, és megkezdődik az emlékműsor Sennáról és Ratzenbergerről.

    Egyébként már egy hete tart Ayrton örökségének a bemutatása, a „Historic Minardi Days” keretein belül. Frits van Eerd holland versenyző és csapattulajdonos elhozta a lenyűgöző Forma-1-es autógyűjteményét Imolába:

    – azon Williams FW08C, amellyel valami fiatal brazil, Ayrton Senna da Silva névvel az első métereit tehette meg egy F1-es autóval Donington Parkban, 1983 júliusában. Ugyanezzel az autóval Keke Rosberg a Monacói Nagydíjat nyerte meg.
    – a McLaren MP4/5B, amellyel Senna megnyerte az 1990-es világbajnokságot. Nem csak 6 versenyt nyert vele, hanem ezzel az autóval ment neki riválisa Alain Prost Ferrarijának a Japán Nagydíj első kanyarjában, ami el is döntötte akkor a cím sorsát.
    – a McLaren MP4/7, amellyel a csapat 1992-ben indult, és 12 hengeres Honda motorja volt. Technikailag gyengének bizonyult, és csak Senna kezei között kelhetett versenyre a mindent vivő Williams FW14B-vel. Mégis nyert vele háromszor, és pole pozíciót is szerzett.
    – a végzetesnek bizonyult Williams FW16 amellyel a csapat 1994-ben indult. Három elsőséget szerzett vele az időmérő edzéseken, de egyszer sem tudott vele célba érni. Az autó kritikán aluli vezethetősége főszerepet játszott abban, hogy tragédiába torkollott az imolai hétvége.

    Rudolf Ratzenbergert, Roland édesapját is újra meghívták. Megjelent, tartott egy rövid beszédet, amelyet az F1 Grand Prix Drivers Club tagjai álló tapssal fogadtak. Jó volt látni, hogy ilyen szeretettel fogadták, ő pedig megköszönte azt, hogy Imola és Bernie Ecclestone mellette voltak a nehéz időkben is.

    2019 november 30-ig az imolai bokszutca feletti épület-ben a „Museo Checco Costa”-ban lehet megtekinteni az „Ayrton Magico” kiállítást. 15 euró a belépő, ahol egy újabb Williams FW16-ost lehet látni, valamint a JPS Lotus 97T-t 1985-ből, továbbá az egyik gokartját, két overálját, és három eredeti sisakját. Egy 15 perces videót is megtekinthetünk róla egy nagy vetítővásznon. Talán ez a kiállítás az egyetlen negatívuma a Senna hypeot kihasználó szervezésnek, nem éri meg a pénzt, és kicsit lehúzás szagú.

    Végül, de nem utolsósorban számomra különös és érzelmes fontossággal bír az „Ayrton Senna monumento”, a Tamburello kanyar másik oldalán, ahol Ayrton élete bevégeztetett 1994-ben. Ez a megkapó bronzszobor 1997-ben készült, és mindig tele van virágokkal és gyertyákkal. A kerítés is, amely elválasztja a pályát a parktól tele van Senna zászlókkal, pólókkal és személyes üzenetekkel. Az emberek még mindig sírnak itt, törölgetik a szemeiket, és megérintik a szobrot, ezek igazán érzelmes jelenetek, ami alól nehéz kivonnia magát az embernek. Ha valaha is Senna rajongó voltál, vagy még mindig az vagy, irány Imola, tedd a tiszteletedet, és soha nem fogod elfelejteni ezeket a pillanatokat…

     

    [Best_Wordpress_Gallery id=”214″ gal_title=”Senna múzeum, Imola, 2019″]