Szerző: Jámbor Máté

  • Vettel teljesen új, rózsaszín sisakban versenyez majd!

    Vettel teljesen új, rózsaszín sisakban versenyez majd!

    A német világbajnok az Aston Martin mellett a BWT környezetvédelmi kampányához is csatlakozott, ezért Vettel új sisakja is rózsaszín lesz, amellett, hogy személyes szponzora lesz az osztrák cég.

    „Teljesen indokoltnak tartom, hogy minden cég szembenézzen ezzel a felelősséggel. Ha az F1 nem óvatos, komoly problémáink lehetnek hamarosan.”

    „Nyereséges üzletet működtetni egy közös célunk a társadalomban, de az nem segít senkinek. Talán jobb lenne, ha olyan feltételekhez alkalmazkodnánk, ami mindenkinek hasznára válik. De a Forma-1-ben ettől messze vagyunk. Sürgősen pótolnunk kell ezt.”

    Vettel sisakjának felirata szerint: [meg kell] „változtatni a világot, kortyról-kortyra”.

    „A jövő fontos, és meg kell tennünk a tőlünk telhető legjobbat, hogy megvédjük a bolygót a gyerekeinknek és a fiataloknak. Ezt a felelősséget együtt viseljük, és ha összedolgozunk, tudunk érdemben változtatni.”

    „Mint F1-es pilóta, szerintem helyes felszólalnom ezügyben, és hallatni a hangom. Örülök, hogy a BWT személyében olyan partnerre találtam, aki osztozik velem ezekben a célokban.”

    Jól el lehet különíteni majd a az Aston Martin két pilótáját, ugyanis Lance Stroll zöld sisakot használ majd idén.

  • Amiért Hamilton inkább elvonult, és nem ünnepelt télen

    Amiért Hamilton inkább elvonult, és nem ünnepelt télen

    Bár megszerezte hetedik világbajnoki címét, lovaggá ütötték és a BBC az Év Sportszemélyiségének választotta, Hamilton nem üdvözölte egyik fejleményt sem a közösségi médiában.

    „Ilyenkor kicsit kikapcsolok télen, és önmagamra koncentrálok. Az idei leállás nem volt a legegyszerűbb.” – utalt arra, hogy a tavalyi szezon végén elkapta a koronavírust.

    „Továbbra is követem, hogy mi folyik a világban. [Emiatt] nem tűnt fontosnak képeket posztolni és ünnepelni, hogy aláírtam egy új szerződést. Nem akarnék ilyen üzeneteket továbbítani, miközben emberek elvesztik családtagjaikat, és küszködnek a járvány miatt.”

    „Szóval inkább megmaradtam magamnak, és arra fókuszáltam, hogy felépüljek, mert nem ment a legkönnyebben: újra formába jönni, letárgyalni a szerződést és a személyes kapcsolataimat gondozni.”

    Bár tavaly Hamilton a három versenyző egyike volt, akik a szezon ideje alatt kapták el a vírust, nem gondolja, hogy a hozzáállását illetően bármin változtatnia kéne.

    „Erről még nem beszéltünk, és nem tudom, mit csinálhatnék máshogyan. Persze a biztonság most is kulcsfontosságú lesz, nem akarok idén egy versenyt sem kihagyni. Tavaly 99,8%-ban jól kezeltük a helyzetet, egyszerűen csak balszerencsések voltunk.”

    „Nehéz 100%-ig biztonságban lenni, de szerintem kevesebbet utazunk, sok időt töltünk otthon és kis buborékban leszünk, ahogy mindenki. Így vagyok vele most, de a csapattal is egyeztetek majd, hogyan kezeljük a helyzetet.”

  • Hülkenberg és Villeneuve egy csapatban? Berger megpróbálta összehozni

    Hülkenberg és Villeneuve egy csapatban? Berger megpróbálta összehozni

    Gerhard Berger indított volna egy All Star Lamborghini csapatot idén a DTM-ben, Villeneuve és Hülkenberg lettek volna a versenyzők.

    A GT3-as kategóriára való váltással a DTM vesztett korábbi fényéből, Berger pedig már korábban kijelentette, legendákkal és parkolópályára került F1-esekkel töltené fel a mezőnyt.

    A Toro Rosso korábbi csapatfőnökének sikerült a német túraautó bajnokságba csábítania a Red Bullt, Alex Albon és Liam Lawson mellett Nick Cassidy (a Virgin Formula E pilótája) is indul majd a két Ferrarival.

    Az osztrák vezető azonban nem elégedett volna meg ennyivel, 97 világbajnokát – és korábbi ellenfelét – is meg akarta szerezni a sorozatnak. Az idén 50 éves Villeneuve-öt érdekelte volna a lehetőség.

    Jacques Villeneuve
    Jacques Villeneuve, Fotó: Kaiser Erika

    Hülkenberg mindeközben tavaly már tesztelt egy DTM-re is alkalmas Lamborghini Huracánt, nem lenne számára ismeretlen a helyzet. Viszont már korábban kijelentette, elsősorban az F1-be való visszakerülés a célja.

    A csapatot egy svájci befektetési cég finanszírozta volna, és a Lamborghinivel már előzetes szerződést is kötöttek az autók és az alkatrészek biztosítására. A szigorodó nemzetközi szabályzások azonban eltántorították a befektetőket, így a projektet lefújták.

    „A szponzorok nem akarnak és nem tudnak úgy csatlakozni, hogy nem tudják, mi lesz a vállalkozásukkal.” – nyilatkozta februárban Berger.

    „Senki sem tudja, mi a gazdaság jövője. Nem tudjuk, tervezhetünk-e a nézőkkel, illetve ha igen, milyen feltételekkel.”

  • A Ferrari garázsában a fejetlenség uralkodik korábbi mérnökük szerint

    A Ferrari garázsában a fejetlenség uralkodik korábbi mérnökük szerint

    Mauro Forghieri tud egy-két dolgot a Ferrari működéséről, számtalan évig dolgozott a vörösöknél. Jelenleg nincs meggyőzve arról, a vezetés felkészült arra, hogy visszavezesse a csapatot a csúcsra.

    A Ferrari bízik abban, hogy 2021-es fejlesztéseik segítenek nekik továbblépni a felejthető tavalyi év után. A 86 éves Forghieri legendás alakja az istállónak, nyolcszor nyert velük konstruktőri címet, legutóbb a nyolcvanas években.

    „Alap helyzetben, amikor hibázik az ember, reagál rá. A múltban az élcsapatok mindig visszatértek egy-egy rosszabb év után.” – emeli ki az olasz.

    „A Ferrari rendelkezik a tudással és az emberekkel, hogy megtegye ezt, de nem tudom, hogy van-e ott valaki, aki tudja, hogyan kell vezetni.” – fogalmazta meg az aggodalmát. – „A mai világban már ez is elengedhetetlen, hogy legyen egy olyan ember, aki tudja, hogyan tegye a megfelelő emberek a megfelelő helyekre.”

    A csapatnak új pilótapárosa van idén, Forghieri szerint fontos, ők is teljesen elmerüljenek a csapat működési folyamatában.

    „Gyors pilótákat kell beszerezni, egyébként nem motiválnak arra, hogy minél jobb autót építs, és feszegesd a határokat. Ma már több felelősségük van, mint az én időmben. Akkor csak gyorsan kellett vezetniük. Most már fejlett autóipari kultúrával kell rendelkezniük.”

    „Befolyásolniuk kell a projektet, miközben vezetik a fejlesztések irányát.”

    Ez a megjegyzés különösen pikáns, miután felmerült Mattia Binotto menesztésének lehetősége.

  • Rejteget valamit a Red Bull? A Sky szerint jobban titkolóznak idén

    Rejteget valamit a Red Bull? A Sky szerint jobban titkolóznak idén

    Míg valamilyen minden csapatnak megvannak a saját titkai, a Sky Sports szakértői szerint azonban a Red Bull a szokásosnál jobban titkolózik az idei szezon előtt.

    A Forma-1-es autók március 12-én gurulnak a pályára Bahreinben a szezon előtti teszten. A RB16B már Silverstone-ban bejáratásra került, most azonban – az előző évekkel ellentétben – nem jelentek meg képek.

    A Sky Sports legénysége szerint a Red Bull igenis titkol valamit, és erre legkorábban – már ha egyáltalán – Bahreinben derül majd fény.

    „Vajon ott hagyják abba, mint Abu Dhabiban? Max igazán domináns formát mutatott, nagyszerű győzelmet aratott, a Red Bull pedig erősnek tűnt.” – összegezte a korábbi versenyző, Karun Chandhok.

    „Új váltójuk van 2021-re, amit nagyon titkolnak. Gyakorlatilag minden, amit megmutattak a bemutatón egy régi autó alkatrészei voltak. Nagyon titkolóznak, jobban, mint normál esetben. Van valami az autó hátulján és a váltóval is, majd meglátjuk ez különbséget jelent-e.”

    Ted Kravitz egyetértett kollégájával:

    „Szerintem Karunnak igaza van, egy-két dolgot senkinek sem árulnak el.”

    „De engem inkább az izgat, hogyan teljesít majd a Honda az új motorral. Most mindent beletettek, amit 2022-re terveztek, de ugye nem lesznek itt addigra. Ez az ő hattyúdaluk.”

    Martin Brundle szerint a kulcs nem a motorokban, inkább a szezon eleji formában rejlik majd.

    „Szerintem erősek lesznek. Az abu dhabi teljesítményüket nézve, ha így fejlesztettek télen is, és ha rögtön jó formában vannak – amit nem sokszor sikerült megtenniük – akkor hihetetlenül gyorsak lesznek.”

  • Hülkenberg akár három csapat tartalékpilótája is lehet

    Hülkenberg akár három csapat tartalékpilótája is lehet

    Tavaly három versenyen is lehetőséghez jutott az ülését elvesztő Nico Hülkenberg. 2021-ben is tartalékosi szerepre pályázik, mielőtt jövőre visszatérne az F1-be.

    A német pilótát kiváló beugrásai után már három csapattal is hírbe hozták az idei évre. Tavalyi munkaadóinál, az Aston Martinnál egyértelműen meg akarják tartani. Idén azonban a Red Bull kötelékébe tartozó Servus TV stábjának tagja lesz. Német lévén pedig a Mercedesszel is összeboronálták már.

    Az utóbbi lehetőség azért is lehet kecsegtető, mert – hiába van már ott de Vries és Vandoorne is – a partnercsapatoknak is segítséget nyújthat. Ezzel pedig egyszerre a Mercedes, az Aston Martin és a McLaren is igényt tarthat a német szolgálataira.

    „A kettős szerep tartalékversenyzőként és TV-s kommentátorként leszervezhető, különben nem beszélnénk róla.” – jelentette ki Hülkenberg.

    „Ami a vezetést illeti, jól állok, most véglegesítjük. De ez nem egy teljes állás, így könnyen lehetek közben a Servus TV-ben is.”

    Hülkenberg bevallotta, azért is akar az F1 közelében maradni, mert 2022-ben megnyílhat számára egy lehetőség.

    „Kritizálni fogom az egykori riválisaimat, és olyan rossz dolgokat mondok majd rólunk, hogy megkapom az ülésüket.” – viccelt a német.

    „Őszintén, realistának kell lennem: nem lesz könnyű [visszatérni]. Másrészről viszont a járvány miatt nem lehet tudni, mi történik majd. Olyan, mintha kristálygömbbe nézne az ember, szóval ott kell lennem a versenyeken, és majd meglátjuk.”

    „Ha vissza tudok kerülni, az hatalmas siker lenne.” – összegezte.

    Csapat Tartalékpilóta Tesztpilóta
    Mercedes
    ?? Stoffel Vandoorne
    ?? Nyck de Vries
    Red Bull/AlphaTauri
    ?? Sébastien Buemi
    ?? Alexander Albon
    McLaren
    tavaly a Mercedesszel közösködtek,
    idén nem jelentettek be senkit
    Aston Martin
    Alpine ?? Danyiil Kvjat ?? Guanyu Zhou
    Ferrari ?? Antonio Giovinazzi ?? Callum Ilott
    Alfa Romeo ?? Robert Kubica ?? Tatiana Calderón
    Haas ?? Pietro Fittipaldi
    Williams ?? Jack Aitken ?? Roy Nissany
  • Klien érkezik, és több veterán is marad a DTM-ben

    Klien érkezik, és több veterán is marad a DTM-ben

    Négy új pilótát jelentettek be a DTM-ben, köztük a Red Bull első, F1-be is eljutó junior pilótáját, Christian Klien személyében.

    A bejelentéseket az Abt Sportsline kezdte, az Audi egyik gyári pilótáját és DTM-es veteránt Mike Rockenfellert, és a GT3-as kategóriában veteránnak számító Kelvin van der Lindét – a tavalyi kiírásban szereplő Sheldon bátyját – igazolták a 2021-es szezonra.

    A dél-afrikai nem kis név a szakmában, 2017-ben a nürburgringi 24 órás után 2019-ben az ADAC GT Masters sorozatot is megnyerte – 2014 után másodjára.

    Csapattársa, Rockenfeller talán nem szorul bemutatásra, Le Mans-i és Daytonai 24 órás győzelmei mellett 2013 már bajnok lett a DTM-ben is.

    Talán az sem meglepetés, hogy a sorozat első emberének, Gerhard Bergernek az unokaöccse is talált magának ülést a sorozatban. Lucas Auer a Mercedes kivonulása után elment Japánba szerencsét próbálni a Red Bull kötelékében.

    Tavaly azonban visszatért Németországba, és a BMW első győzelmét szerezte 2020-ban. Most újra Mercedesszel áll majd rajthoz, a Winward Motorsporttal. Mellette a garázs másik olalán szintén egy kipróbált GT3-as versenyző, a brit Philip Ellis lesz majd.

    Még egy veterán-újonc csatlakozik a mezőnyhöz, Christian Klien személyében. Az osztrák 2010 végén mondott végleg búcsút az F1-nek, azóta hosszútávú és GT versenyeken állt rajthoz. Annak ellenére, hogy hosszú karrier van mögötte, ő sem versenyzett eddig a német túraautó bajnokságban.

    Nem teljesít majd azonban teljes szezont, csak négy hétvégén – Lausitzring, Zolder, Nürburgring és Assen – lesz majd ott a mezőnyben. Emellett a GT Open sorozatban teljesít majd teljes évadot, és Nico Hülkenberg kollégája lesz a Servus TV-nél.

    Az eddig bejelentett versenyzők és csapatok:

    Pilóta Csapat Autó
    ?? Mike Rockenfeller
    ?? Abt Sportsline
    Audi
    R8 LMS Evo
    ?? Kelvin van der Linde
    ?? Nico Müller
    ?? Team Rosberg
    ?? Dev Gore
    ?? ROWE Racing
    BMW
    M6 GT3
    ?? Walkenhorst Motorsport
    ?? Liam Lawson
    Ferrari
    488 GT3 Evo 2020
    ?? Alex Albon/
    ?? Nick Cassidy
    ?? 2 Seas Motorsport
    McLaren
    720S GT3
    ?? Jenson Team Rocket RJN
    ?? Haupt Racing Team
    Mercedes
    AMG GT3 Evo
    ?? Lucas Auer
    ?? HTP Winward Motorsport
    ?? Philip Ellis
    ?? GruppeM
    ?? Christian Klien ?? JP Motorsport*

    félkövér-gyári támogatás, *-a JP Motosport nem az Evo verzióval megy majd

  • A Williams így vetne véget a pontnélküli időszaknak

    A Williams így vetne véget a pontnélküli időszaknak

    Bár az autókon sok változtatást nem lehetett eszközölni, néhány csapat új festéssel készült az új évre. A Williams szerint azonban minden fontos a borítás alatt van.

    Mivel jövőre teljesen új technikai szabályzat szerint kell építeni az autókat, a figyelem ebben az évben már arra is hamar átcsoportosul.

    A Williams azonban még idén készül pár dologgal, főleg a súlycsökkentés terén.

    „A borítás alatt rengeteg munkát végeztünk, és sok dolgot tisztáztunk. Az, hogy ugyanaz maradt a szabályrendszer, mindenkinek egy második esélyt ad arra, hogy jól eltalálja a dolgokat. Mi pedig nem hagytunk ki egyetlen lehetőséget sem.” – jelentette ki Simon Roberts csapatfőnök.

    „Ott csökkentettünk a súlyon, ahol csak tudtunk. A biztonság a legfontosabb, ez is figyelembe kellett vennünk, de azért így is sok helyen tudtuk ezt megtenni.”

    „Tavaly sokat dolgoztunk azért, hogy olyan súlyba kerüljünk, ahol lennünk kell, így jó ezt az évet úgy kezdeni, hogy ballaszt van az autón. Ezzel több fejlesztésre van terünk, játszhatunk a súlyeloszlással, nem kell már emiatt aggódnunk. Ez jó alap erre az évre.”

    A többféle beállítás mellett az egyensúly, a gumikezelés és a teljesítmény területén is előrelépést jelent a Williams számára.

    „Egy fejlesztési pontot már tavaly elhasználtunk, de nem árulhatom el, hogy hol. Emiatt már csak egy maradt, ami nem elég arra, hogy az első szárnyon vagy bármi nagyobb elemen változtassunk.”

    „A szabályok nem segítettek nekünk ebből a szempontból, de nem akadályoztak meg bennünket abban, hogy fejlesszünk az autó többi részén.”

    A Williams pár éve még állt készen a szezon előtti tesztekre Barcelonában, most azonban két verziót is Bahreinbe visznek majd.

    „Kétféle módon lehet értelmezni, egyrészt a menetrend előtt járunk, másrészről nem tudjuk eldönteni, mit is akarunk. Van pár lehetőségünk, így egy választéknyi alkatrésszel készülünk, amit felrakhatunk majd az autóra. Jó helyzetben vagyunk.”

    „Mindkét pilóta ki fogja majd próbálni mindkét verziót, és lesz elég, hogy a versenyre már a kiválasztott variációból. Akár már az első versenyre fejlesztéssel készülünk, attól függően, a pilótáink mit döntenek.”

  • Horner kifejtette, miért jobbak az ellenfeleknél már három éve

    Horner kifejtette, miért jobbak az ellenfeleknél már három éve

    A Red Bull több éve csak üldözi a Mercedest, van azonban egy terület, ahol kiemelkedőek. A csapatfőnök, Christian Horner elmagyarázta, miért.

    A leggyorsabb kiállásokért 2015 óta adnak „bajnoki” díjat, az azóta eltelt 6 évből pedig 3-ban – 2018 óta mindig – a Red Bull legénysége volt a legjobb.

    Tavaly csak két versenyen nem ők jegyezték a legkisebb időt: a Belga és az Olasz Naydíjon a Williams és az Alfa Romeo halászta el előlük a győzelmet.

    „Ez a csapatmunka pillanata. Egy koreográfia a szerelőkkel, míg a pilóta is kiveszi a részét azzal, hogy a jó helyen áll meg.” – magyarázza Horner.

    „Minden a gyakorlásról és a felkészülésről szól, milyen eszközöket használunk. Járulékos és apró különbségekről van szó. A gyakorlás mennyisége, amit itt a gyárban végeznek, elképesztő. Büszkeség van abban, hogy valaki rajta van a listán, és a versenycsapatban lehet. Szerintem ez meg is mutatkozik.”

    „Egy versenyen stratégiailag több lehetőséget ad, ha tudjuk, egy karcsú két másodperces kiállással számolhatunk. Az elmúlt években nagyon jók voltunk ebben.”

    Max Verstappen versenyzőként is elismeri a körülötte dolgozók eredményeit:

    „Önbizalommal tölt el, hogy ha bejövök, 99 százalékban jó lesz a kiállás. Főleg, amikor küzdök valakivel, akkor meg tudjuk őket előzni a boxban.”

  • Le Mans után csúszik az Endurance Világbajnokság idénynyitója is

    Le Mans után csúszik az Endurance Világbajnokság idénynyitója is

    Először Sebring, majd Portimao, végül pedig Spa-Francorchamps lesz az Endurance Világbajnokság (WEC) első versenyének helyszíne.

    Eredetileg márciusban, Sebringben indul volna a hosszútávú sorozat idei szezonja, majd az USA egészségügyi gondjai miatt áprilisra, Portimaóba helyezték át a szezonkezdetet. Most ez is változott, de a helyszínek nem, csak a sorrendjük változik.

    A döntést a Motorsport Világtanács pénteki ülésén hozták meg, az utazási nehézségekre hivatkozva, amik Portugáliát is jelentősen érintik.

    Így Spa-Francorchamps építésének 100. évfordulóján a pálya a WEC prológját és idénynyitóját is megrendezheti majd. Ez először fordul elő a világbajnokság történetében.

    Portimao a 24 órás eredeti hétvégéjét kapja meg júniusban, ezzel második lesz a sorrendben.

    A héten ez már az Endurance Világbajnokság második fordulója, amit elhalasztanak, a Le Mans-i 24 órás után.

    A csúszással a Glickenhaus ismét versenyben van azért, hogy részt vegyen az idénynyitón, és ezzel nem csak a Toyota hypercar-ja legyen ott a rajtrácson.

    # Dátum Hossz Pálya Ország
    04.26-27. prológ Spa-Francorchamps ?? Belgium
    1 05.01. 6 óra Spa-Francorchamps ?? Belgium
    2 06.13. 8 óra Portimao ?? Portugália
    3 07.18. 6 óra Monza ?? Olaszország
    4 08.21-22. 24 óra Le Mans ?? Franciaország
    5 09.26. 6 óra Fuji ?? Japán
    6 11.20. 8 óra Szahír ?? Bahrein