Szerző: Jámbor Máté

  • Wolff lerázta Bottas közeledését a Bahreini Nagydíjat követő ünneplésen

    Wolff lerázta Bottas közeledését a Bahreini Nagydíjat követő ünneplésen

    Bottas kritizálta a rá kiosztott stratégiát, de Wolff szerint nem volt jobb lehetőség számára. Button szerint azonban „parasztként áldozták fel” a finn pilótát a Verstappen elleni harcban.

    Bár a csapat azt mondta, neki hosszabb ideig kint marad a középső etapban, Bottas végül csak két körrel ment hosszabban, mint Hamilton.

    „Stratégia túlságosan védekező beállítottságú volt a garázs ezen oldalán, ez meglepett.” – osztotta meg véleményét a finn.

    „Újra kell néznünk az eseményeket, de úgy érzem, jóval passzívabbak voltunk, mint kellett volna. Hosszabban akartam kint maradni a középső etapban, de végül ez nem változtatott volna a végeredményen.”

    A csapatfőnök, Toto Wolff nem osztotta finn versenyzője véleményét, és a boxutcában nem volt hajlandó megbeszélni vele a történteket.

    „Nem hiszem, hogy bármilyen más stratégiával jobban jártunk volna.” – nyilatkozta az osztrák csapatfőnök.

    „Amit nem kívántunk volna neki, az az, hogy veszítsen egy pozíciót startnál [Leclerc rajtolt jobban az élmezőnynél – a szerk.], és utána ne tudjon felérni az első két helyre. A kiállásnál megelőzhettük volna Maxot, de probléma volt a jobb első pisztollyal.”

    „Nem tudom, milyen másik stratégiát alkalmazhattunk volna. Az egy kiállás lehetetlen volt.”

    Jenson Button egyszerűen megállapította, Bottas háttérszerepet játszott a címvédőknél.

    „Egy kicsit el volt maradva Lewishoz képest. Az mindig fáj, ha látod a csapattársad elhúzni. Aztán a versenyen úgy használták, mint egy parasztot, hogy Verstappen az ő stratégiáját kövesse.”

    „Most először történt látszott úgy, hogy nem boldog azzal kapcsolatban, ahogy a csapat működik” – erősíti meg Bottas hozzáállását, miszerint önzőbb lesz idén.

    Paul di Resta, a Sky Sports kommentátora szintén alátámasztotta, hogy más lesz a dinamika 2021-ben a Mercedesen belül.

    „Bottas elég hangsúlyosan felszólalt az ügyben. Ezzel nyomást fog helyezni a csapatára.” – vetítette előre.

  • Verstappen elsőként akart beérni a célba, hiába kapott volna büntetést

    Verstappen elsőként akart beérni a célba, hiába kapott volna büntetést

    A Bahreini Nagydíjon másodikként beérő Max Verstappen elárulta, ha rajta múlik, inkább győztesként intsék le, hogy utána megbüntessék, minthogy meg kelljen elégednie a második hellyel.

    A holland az 53. körben ment el Hamilton mellett a négyes kanyarban kívülről. Olyannyira kisodródott azonban, hogy közben még a pályát is elhagyta.

    Mivel pont az ő csapata panaszkodott korábban a Mercedesek hasonló manővereire, a Red Bull arra kérte, adja vissza a futamgyőzelmet érő pozíciót.

    „Inkább nyertem volna, és kapok utána büntetést, minthogy második legyek.” – nyilatkozta a verseny után a hazája TV-jének, a Ziggo Sportnak. – „Ezt gondolom a helyzetről, és nem kell mindenkinek egyetértenie velem.”

    Technikai hibájáról is többet árult el anyanyelvén:

    „Valami furcsa dolog történt. Akárhányszor csak ráléptem a gázra, az egyik kerék egyre jobban kipörgött.” – magyarázta Verstappen. – „Egy kicsit jobb lett a helyzet, miután igazodtam a helyzethez. Persze nem ezt akartam volna. Még ki kell elemeznünk a történteket.”

    Nem ez lett volna az első, hogy a holland versenyzőt a versenyt követően sorolják hátrébb egy dobogós pozícióból. A 2016-os Mexikói Nagydíjon a féktáv alatt mozgott, ami miatt át kellett adnia a harmadik helyet. A 2017-es USA Nagydíjon pedig a pályát levágva került Kimi Räikkönen elé.

  • Vettel újabb büntetést kapott, már öt büntetőpontnál jár

    Vettel újabb büntetést kapott, már öt büntetőpontnál jár

    Sebastian Vettel nem kezdett jól az Aston Martinnál. Felejthető időmérős teljesítményén Mazepin megpördülése miatt nem sikerült javítania, és a versenyen is galibát okozott.

    Már a Q1-ben kiesett, és a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt három büntetőpont mellett a rajtrács végéről kellett rajtolnia a négyszeres világbajnoknak.

    Ezt követően Vettel a versenyen néha rövidebb ideig a pontzónában is autózott, de nem sikerült ténylegesen előrelépnie, amit 15. helye is alátámaszt.

    A mélypontot az Esteban Oconnal való ütközés jelentette számára, ami teljesen az ő hibája volt. A stewardok emiatt 10 másodperces büntetéssel sújtották a verseny után, amihez két büntetőpont is társul.

    Mivel a hétvége előtt nem volt neki egy sem, ezzel is csak ötnél jár az Aston Martin német pilótája. Ezzel együtt nem kérdés, jobb teljesítményre van szüksége az elkövetkező versenyeken.

  • Verstappen: jó, hogy be tudtuk egyáltalán fejezni a versenyt

    Verstappen: jó, hogy be tudtuk egyáltalán fejezni a versenyt

    A Red Bull holland pilótája, Max Verstappen, hiába kapott ki Hamiltontól az idénynyitó Bahreini Nagydíjon, reménykedve tekint a szezon elé.

    Bár sikerült – pályán kívül – megelőznie a címvédőt, Verstappen végül a csapat utasítására visszaengedte a Mercedest. Utána hiába próbálkozott, már nem tudott újra ellenfele elé kerülni.

    „Persze kár érte, de látnunk kell a pozitív oldalán is.” – mondta a második helyezett. – „Most tényleg tudtunk küzdeni a Mercedesszel, ez egy jó kezdete az idei évnek.”

    Verstappen Red Bullja nem volt tökéletes a verseny során, mint kiderült, a differenciálművel adódtak gondjai.

    „Nem tudom, mi történt, nem hiszem, hogy megoldottuk volna a verseny végéig, így időt vesztettem a lassú kanyarokban.”

    „Majd meg kell még vizsgálnunk ezt, de összességében jó, hogy be tudtuk fejezni a versenyt, és értékes pontokat szereztünk.”

  • Zhou pole-ból nyert, de izgalomban nem volt hiány

    Zhou pole-ból nyert, de izgalomban nem volt hiány

    A kínai Guanyu Zhou nyerte az F2 idei első főfutamát, míg a két biztonsági autós fázis mellett sok büntetés is született a versenyen.

    A rajttól Lundgaard jött el a legjobban, a kemény gumin rajtoló Zhou-t csapattársa, Drugovich is lerajtolta.

    Tegnapi kiesése után Robert Shwartzmannak a harmadik verseny sem indult jól, az első körben felöklelte a Roy Nissanyt, aki ezzel kiesett a versenyből. Bejött a biztonsági autó, de pár kör után ki is ment.

    Shwartzman egy boxutca áthajtásos büntetést kapott, ezzel elszállt az esélye a pontszerzésre.

    Az élre közben Piastri jött fel, és Armstrong is mutatott be előzéseket. Elsőként Lundgaard jött ki a boxba, majd meglepetésre Zhou is egész korán döntött a kerékcsere mellett.

    Ekkor Petecof autójában berobbant a poroltó, és leparkolt a célegyenes végén, ezzel újabb biztonsági autós fázis következett. Ez Armstrong, Vershoor és Lawson malmára hajtotta vizet, akik még nem végezték el a kiállásukat.

    Baleset okozása miatt Vips, Lundgaard, Drugovich is büntetést kapott, a versenybírók nem osztották szűkmarkúan az időbüntetéseket.

    A dán csapattársával, Théo Pourchaire-rel vívott nagy csatát a 9.-ik helyért, de büntetése miatt végül nem szerzett pontot.

    Verschoor szintén lágy gumin a safety car után gumin élre állt, és elment Piastri mellett. A fordított stratégián azonban fogyni kezdtek a gumijai, így Zhou és Piastri utolérték öt körrel a vége előtt.

    Zhou gyorsan áthámozta magát a hollandon, míg a Verschoor mögötti vonatra felzárkózott Ticktum és Lawson is. A Williams fejlesztőpilótája csatába is bonyolódott a tavalyi F3-as bajnokkal, aminek ütközés lett a vége.

    Az ausztrál lefulladt, ezzel egy rövid virtuális biztonsági autós fázis következett.

    Zhou elnyúlt az élen, Ticktum feljött a második helyre, míg Vershoor Lawson mögé esett vissza a negyedik helyre.

    Shwartzman a kavarodásban hetedik helyre jött fel, és közben a leggyorsabb kört is begyűjtötte.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat Különbség
    1 ?? Guanyu Zhou ?? UNI-Virtuosi
    2 ?? Dan Ticktum ?? Carlin +0.482
    3 ?? Liam Lawson ?? Hitech +2.950
    4 ?? Richard Verschoor ?? MP +4.095
    5 ?? Marcus Armstrong ?? DAMS +9.792
    6 ?? Jehan Daruvala ?? Carlin +11.926
    7 ?? Robert Shwartzman ?? Prema +12.159
    8 ?? Théo Pourchaire ?? ART +18.479
    9 ?? Felipe Drugovich ?? UNI-Virtuosi +19.764
    10 ?? Matteo Nannini ?? HWA +19.852
    11 ?? David Beckmann ?? Charouz +20.905
    12 ?? Christian Lundgaard ?? ART +21.256
    13 ?? Jüri Vips ?? Hitech +27.385
    14 ?? Marino Sato ?? Trident +28.826
    15 ?? Ralph Boschung ?? Campos +31.535
    16 ?? Guilherme Samaia ?? Charouz +40.620
    17 ?? Bent Viscaal ?? Trident +48.452
    18 ?? Lirim Zendeli ?? MP +61.952
  • Wolff elárulta, hol veszítenek a Red Bullhoz képest

    Wolff elárulta, hol veszítenek a Red Bullhoz képest

    Verstappen négy tizedes előnnyel szerezte meg a pole-t a Mercedes legénysége előtt, Wolff megerősítette, hátrányban vannak a hollanddal szemben.

    „Ez az első verseny idén, és a Red Bull gyorsabb volt az időmérőn, mint mi. Szerintem nagy sebességnél veszítünk sokat, ott látszik a legjobban. Egy kicsit a motor miatt van ez, de még nem állunk ideálisan az energiavisszanyerés szempontjából sem.”

    „A Honda motorja sokkal jobb lett. Mi kifogytunk az energiából, de őket ez nem zavarta. Megelőztek minket ezen a téren.” – fejtette ki Wolff.

    „Büszke vagyok arra, hogy összeszedtünk magunkat a teszt után, ami nem volt optimális. A küzdelem még csak most kezdődik.”

    A Mercedes alacsony dőlésszögű koncepciója lehet a ludas, ami hátrányt jelent a 2021-es szabályváltozások alkalmazásakor.

    „Igen, van egyfajta tendencia, hogy az alacsony dőlésszögű autók többet veszítettek, mint akiknél ez az érték magasabb. De ez a helyzet. Meg kell találnunk azt a pontot, amiből harcolhatunk az ellenfeleinkkel.” – ismerte el a csapatfőnök.

    „Most nem sikerült az autót, ilyen állapotba hozni, és Bahreinben tavaly sem voltunk annyira jók. Itt erősebb a Red Bull. Ez persze azt is jelenti, más pályán a W12 jobban működhet. Ez még nem más, mint találgatás, hiszen máshol még nem mentünk.”

    „Azt kell tennünk, amit az előző években is, megérteni az autót és a gumikat, minden részletet kidolgozni, és akkor újra élen leszünk.” – mondta ki a végszót Wolff.

  • Duplafutamokkal bővíti a versenynaptárát a Formula E

    Duplafutamokkal bővíti a versenynaptárát a Formula E

    A Formula E a kétversenyes Diriyah-i hétvége után Rómában és Valenciában is hasonló formátummal versenyez majd az elektromos mezőny.

    Emiatt elmarad a Valenciába tervezett újoncok tesztje is, azon a napon tartják majd a második versenyt.

    A változtatást azért eszközölték, mert a Formula E későbbi – Európán kívüli – versenyeinél nehézségekre számítanak. A The Race úgy tudja, elsősorban a május 22-i, marrakeshi hétvége sorsa kérdéses.

    A római versenyek csak két hét múlva esedékesek, ez kevés időt ad majd a csapatoknak, hogy előkészüljenek. Különösen igaz ez a DS Techeetah, Nissan e.dams és a Dragon Penske csapataira, akik új hajtáslánccal készülnek az olasz futamra.

    Ami a versenynaptár többi részét illeti, Monacóval – bár városi helyszín – egyelőre nem merültek fel kételyek, Santiagóban pedig az oltások ellenére növekszik az esetek száma. A rali világbajnokság szeptemberi, chilei fordulóját mindenesetre nemrég leváltotta a görög Akropolisz Rali.

    Ezenkívül Berlin, New York és London voltak a potenciális városok, akik E-Prix-t rendeznének a szezon végén, közülük pedig mindegyik rendezett már dupla fordulót a sorozat történetében.

    # Dátum Verseny Pálya Ország
    1 02.26.
    ?? Diriyah E-Prix
    Riyadh Street Circuit
    Szaúd-Arábia
    2 02.27.
    3 04.10.
    ?? Róma E-Prix
    Circuito Cittadino dell’EUR
    Olaszország
    4 04.11.
    5 04.24.
    ?? Valencia E-Prix
    Circuit Ricardo Tormo
    Spanyolország
    6 04.25.
    7 05.08. ?? Monaco E-Prix Circuit de Monte-Carlo Monaco
    8 05.22. ?? Marrakesh E-Prix Circuit Internationale Moulay El-Hassan Marokkó
    9 06.05.
    ?? Santiago E-Prix
    Parque O’Higgins Circuit
    Chile
    10 06.06.
  • 2022-re a Hamilton-Mercedes párosítás szét fog válni Villeneuve szerint

    2022-re a Hamilton-Mercedes párosítás szét fog válni Villeneuve szerint

    Nem véletlen az egy éves szerződés, hanem egyszerűen a Mercedes nem ajánlott többet Hamilton számára 1996 világbajnoka, Jacques Villeneuve.

    Már több szakértő is kiemelte, valami nem kerek a hétszeres világbajnok és csapata kapcsolatában az új szerződéskötés után.

    „Szerintem a Mercedes már így is elérte, hogy maximális legyen a média általi figyelem és a presztízs, ami őket körülveszi. Az, hogy újra nyernek Hamiltonnal, nem tenne hozzá semmit.” – véli Villeneuve.

    „Persze, nem jön rosszul nekik, hogy ő van az autóban, de a közvélemény számára Hamilton imázsa nő, nem a Mercedesé. Az viszont segítene rajtuk, ha mással is nyerni tudnának.”

    Szerinte épp ezért hiába a barátságuk, Toto Wolff nem volt hajlandó több, mint egy évre aláírni a brit világbajnokkal.

    „Az nyilvánvaló, hogy nem értettek egyet. Amennyit tudunk, Hamilton kevesebbet akart dolgozni több pénzért, de ez általában nem így működik.”

  • Marko nem az új üzemanyagnak tulajdonítja a Red Bull javulását

    Marko nem az új üzemanyagnak tulajdonítja a Red Bull javulását

    Egy hete közölte a Red Bull, hogy az ExxonMobil új üzemanyagot gyártott a Honda motoros csapatoknak, Marko azonban kétli, hogy ettől javultak volna fel.

    A közleményben az állt, az új üzemanyag „nagyobb erőt, teljesítményt és védelmet” biztosít majd az autónak. Marko Illien, a Mercedes korábbi motorfőnöke szerint ezek nem alap nélküli állítások.

    „Könnyen el lehet veszíteni úgy egy bajnoki címet, hogy az ember nem tartja a tempót az ellenfelekkel az üzemanyag és az kenőanyagok terén. Egy új típus akár öt lóerővel többet is hozhat a konyhára.”

    Az osztrák csapat tanácsadója szerint azonban nem ez jelenti a különbséget:

    „Az teljesen normális, hogy fejlesztünk ezeken évről-évre. De mindenki ugyanezt csinálja.”

    Akár ezen múlik, akár nem, egy másik korábbi Mercedes főnök is volt csapata ellen fogadna:

    „Abból, amit láttam, nagyra tartom a Red Bullt.” – jelentette ki Norbert Haug. – „Persze, úgy a legjobb, ha a másik a favorit, és én ennek ellenére nyerek. Senki sem akar favorit lenni, de mindenki nyerni szeretne.” – jegyezte meg mosolyogva.

  • Nem lesz idén F1-es verseny helyszíne a Nürburgring

    Nem lesz idén F1-es verseny helyszíne a Nürburgring

    Bár Németország nem szerepel a versenynaptárban, az esetleges változások miatt igenis képbe jöhet egy verseny, de az már biztos, hogy nem a Nürburgring lesz a házigazda.

    „Németország fontos piac számunkra.” – jelentette ki Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója. – „Nemrég voltak tárgyalásaink a Nürburgring és a Hockenheim vezetőivel is, hogy feltérképezzük a lehetőségeinket.”

    „Mindenkinek nehéz a járványhelyzet, de tavaly lehetetlen körülmények között i sikerült világbajnokságot rendezni. Ez 2021-re is alapot teremtett, de nem lesz egyszerű. Egyelőre minden szervező úgy jelzett nekünk, szeretnének versenyt.”

    Egy helyszín azonban már kizárható:

    „A koronavírus ellenére a pályánk már november közepéig le van foglalva. Hét nap egy héten, hétfőtől vasárnapig.” – jelentette ki Mirko Markfort, a Nürburgring igazgatója.

    Domenicali ennek ellenére szeretné bővíteni a versenynaptárat:

    „Azt szeretném, hogy a versenyek harmada legyen Európában, kettő az Egyesült Államokban, és afrikai helyszínekkel is felvettük a kapcsolatot.”