Szerző: Jámbor Máté

  • Szaúd-Arábia csapattal is csatlakozna Forma-1-hez?

    Szaúd-Arábia csapattal is csatlakozna Forma-1-hez?

    Szaúd-Arábia első versenyére idén novemberben kerül sor Jeddah-ban, az Aramco tavaly új partnere lett az F1-nek, de ennyiben nem állnának meg a szaúdi befektetők.

    A korábbi olasz miniszterelnök, Matteo Renzi lehet egy új, formálódó, Szaúd-Arábia által támogatott csapat mögött.

    Bár Olaszországban lezárások vannak, a politikus ellátogatott a Bahreini Nagydíjra, ahol az ország koronahercegével találkozott.

    Olasz források szerint előtte Szaúd-Arábia volt az úticélja. Az Autosprint azt állítja, nem a verseny miatt volt ott, hanem azért, hogy egy új csapatról tárgyaljon.

    Az F1 jelenleg nem fogad pályázatokat potenciális új csapatoktól, bár korábban az ázsiai Panthera-csoport és egy monacói illetőségű cég is érdeklődést mutatott a belépés iránt.

  • A Haas megerősítette: Imola után nem fejlesztenek

    A Haas megerősítette: Imola után nem fejlesztenek

    Kisebb alkatrészeket még visz a Haas az Emilia Romagna Nagydíjra, onnantól azonban már 2022-re koncentrálnak a fejlesztésekkel.

    Már nagyon korán eldöntötték a Haasnál, hogy feladják ezt az évet, és a 2022-es szabályváltozásoktól remélik az előrelépést. Ehhez képest még a második futamra készülnek pár újítással.

    „Van egy megkésett fejlesztésünk, amit Imolában fogunk bevetni, de nem nagy dologról van szó. Olyan kisebb alkatrészek, amikkel nem készültünk el időben Bahreinre.”

    Steiner azt is megerősítette, a Haas ugyanolyan autóval indult az első versenyen, amivel befejezték a téli teszteket.

    „A tesztek alatt minden nap voltak új alkatrészeink az autón, de úgy mentünk vele, ahogy vasárnap abbahagytuk.”

    Az amerikai csapat tavaly is a szezon korai szakaszában fejlesztett, Steiner szerint az idei autó viszont így sem ugyanaz, mint a tavalyi.

    „Elég nagy része más, mert az új szabályokra át kellett szabnunk Tehát új a padlólemez, az első szárny, a karosszéria, és persze a motor.”

  • Rosberg: ha Vettel törődik a környezettel, jöhetne az Extreme E-be is

    Rosberg: ha Vettel törődik a környezettel, jöhetne az Extreme E-be is

    Vettel a környezetvédelem – és a BWT partnersége miatt – rózsaszín sisakra váltott. Rosberg az első Extreme E futam után meg is hívta, csatlakozzon bajnoktársaihoz csapattulajdonosként.

    Ha ez megtörténne, 2007-ig visszamenőleg az összes F1-es bajnok csapattal rendelkezne az új sorozatban. Már eddig is nagy nevek csatlakoztak a kezdeményezéshez, de ez még nagyobb fegyvertény lenne a sorozat atyja, Alejandro Agag számára.

    Talán őt is sikerül idehozni valahogyan” – jegyezte meg sejtelmesen Rosberg.

    Vettel a környezetvédelmet hangsúlyozta új sisakja és partnerei bejelentésekor, honfitársa pedig üdvözli a változást.

    Nagy követőtábora van, sok embernek példaértékű, amit csinál. Az mindig örömteli, amikor egy új sportoló csatlakozik, és felhívja a figyelmet az ilyesmire.

    Mindenkit érint, minden céget, embert, sportágat. A sport kiemelten fontos, mert sok emberhez jut el. A 25 legnézettebb eseményből 24 ehhez kötődik. Nagy erő rejlik benne. Ezért minden sportnak többet kell tennie, a motorsportnak is.”

    „Nem csak a meghajtást illetően, ahogy a Formula E teszi, de például a könnyebb anyagokkal is, ami a F1-ben van jelen.”

    „Most jöhet a következő lépés. Szívesen látnám, hogy a Forma-1 szintetikus üzemanyagot használ. Onnan is sokat kell majd tenni, hogy lecsökkenjen az ára, és hatékonyan lehessen gyártani is.”

    „A fejlődő országok esetében például ez jó megoldás lehet, amíg nem érnek el oda az elektromos autók. Ha az F1 úttörő szerepet játszana ebben, akkor az nagyon jó lenne.”

    „Lewis és a sorozat jól csinálták tavaly a Black Lives Matter és az egyenlőség jegyében. Ugyanezt meg lehetne tenni a környezettel is. Az jelenthetne változást, mert milliók nézik őket.”

  • Dél-Afrika már tárgyal, akár 2023-ban visszatérhetnek

    Dél-Afrika már tárgyal, akár 2023-ban visszatérhetnek

    Stefano Domenicali már korábban megerősítette, szeretné visszavinni az F1-et az afrikai kontinensre, most kiderült, Dél-Afrika az elsőszámú jelölt.

    1993 óta nem volt futam Afrikában, és bár az F1 minden másik lakott kontinensen megfordul – kivéve a tavalyi évet – Európa déli szomszédja közel 20 éve nem látta vendégül a száguldó cirkuszt.

    „Dél-Afrika? Vissza akarnak térni, nem 2022-ben, de 2023-at illetően már tárgyalunk.” – fedte fel az F1 vezérigazgatója. – „Vannak lehetőségeink északon is, mások is pályáznak arra, hogy az Forma-1-es naptár részei legyenek.”

    Míg az új versenyek minden bizonnyal jó hatással lennének a sportág pénzügyi helyzetére, a benne dolgozók, könnyen kárát láthatják a bővülő versenynaptárnak.

    „Ami a szerződésünket illeti 25 versenyig mehetünk el, de ez nem rövidtávú cél. Az tisztán látszik, az idei év még bonyolultabb a tavalyinál, mert különböző helyzetek között kell lavíroznunk.”

    „A cél az, hogy a lehető leghosszabb szezont csináljuk végig. A szervezők és a promóterek ezt szeretnék, de persze vannak olyan korlátozások, amit nekünk is figyelembe kell vennünk, amikor a kormányokkal beszélünk.”

    „Készen kell állnunk arra, hogy bármelyik pillanatban változtatni tudjunk. Vannak terveink, amiket rögtön működésbe tudunk hozni, amint nem kapunk garanciát a megfelelő határidőre, hiszen rendkívül bonyolult logisztikai problémát kell megoldanunk. De a cél az, hogy a szezon 23 versenyből álljon.”

  • Kubica: a Nürburgring van olyan jó, mint a Forma-1

    Kubica: a Nürburgring van olyan jó, mint a Forma-1

    Az Alfa Romeo tartalékpilótája, indul az Európai Le Mans Sorozatban, és ezenkívül Kubica kinézta magának a Nürburgring endurance szériáját is 2021-re.

    „Amikor vezettél már az F1-ben, nincs sok olyan kategória, ami még izgalmasnak tűnik. Tavaly a DTM miatt ott [Nürburgring] voltam, és mentem néhány kört a Nordschleifén egy utcai autóval. Azt gondoltam, ez érdekesebb, mint előzetesen hittem volna.”

    „Pár versenyen részt akarok venni idén, csak az élvezet kedvéért, hogy tapasztalatot gyűjtsek, és hogy meglássam, hogyan is állok. Ha minden jól megy, az a célom, hogy dobogót érjek el a 24 órást verseny legmagasabb kategóriájában.”

    Idén erre még nem lesz lehetősége. Sok kötelezettsége megbosszulja magát, arra a hétvégére már Kubica elkötelezte magát egy másik verseny mellett.

    „Terveztem idén, hogy indulok a 24 óráson, de sajnos nehézzé vált a helyzet. Megváltoztatták az ELMS naptárát, és fedi egymást a kettő. Ha adódik egy lehetőség, és lesz rá időm, akkor szívesen megyek, de az Alfa Romeo is számít rám az F1-ben.”

  • Rosberg legénysége nyerte a Sivatag X-Prix-t

    Rosberg legénysége nyerte a Sivatag X-Prix-t

    Molly Taylor és Johan Kristoffersson nyerte meg Rosberg csapatának az első Extreme E versenyt Szaúd-Arábiában.

    Az első elődöntőben Sainz jól kapta el a rajtot, de míg Loeb ellen védekezett, a külső íven elment mindkettejük mellett a háromszoros ralikrossz világbajnok, Kristoffersson. Loeb végül áthámozta magát a Dakar-menő spanyolon, így másodikként haladt.

    Az tisztán látszott, hogy a rajtot követő helyezkedés után a porfelhő miatt nem nagyon változik majd egyik verseny sorrendje sem, és így is lett. Rosberg és Hamilton csapata jutott tehát a döntőbe.

    Harmadikként az Andretti csatlakozott hozzájuk a második elődöntőből, akik a másik ralikrossz világbajnok, Timmy Hansen révén szereztek vezetést a futam elején.

    Ezzel a Sainz/Sanz páros mellett Button/Ahlin-Kottunlinsky és a Bennett/Gianpaoli Zonca kettősök estek el a döntőbe jutástól.

    A döntőben a csapatok szavazataikkal „vigaszági” továbbjutónak az Andrettinek szavazták meg a pole-t a Gridplay keretein belül, így ők indulhattak az általuk választott oldalról.

    Hansen-Kristoffersson-Loeb sorrendben jöttek el a rajttól, de Rosberg pilótája ismét az előöntőben szerencsét hozó ívet választotta, és elcsente honfitársától az első helyet.

    Loeb közben a meghibásodó kormányművével küzdött, így esélye sem volt a harmadik helynél jobbra, Kristoffersson közben elhúzott a jobb látási viszonyok miatt.

    A váltás után is maradt a Taylor-Munnings-Gutierrez sorrend, így a Rosberg Xtreme Racing örülhetett a győzelemnek.

    A helyosztón Kyle LeDuc (Chip Ganassi) nekiment Claudia Hürtgennek (Abt Cupra), így a német hölgy két kieséssel zárt. Mivel a Veloce legénysége a szombati bukás után nem tudta összeszerelni az autót, senki nem maradt versenyben, és idejekorán vége lett az első X-Prix-nek.

    A futam végeredménye és a bajnokság állása (az időmérős pontokkal együtt):

    # Csapat Legénység Eredmény Pont
    1 ?? Rosberg
    Xtreme Racing
    ?? Molly Taylor
    ?? Johan Kristoffersson
    Döntő, 1.hely 35
    2 ?? Andretti United
    Extreme E
    ?? Catie Munnings
    ?? Timmy Hansen
    Döntő, 2.hely 30
    3 ?? X44 ?? Cristina Gutierrez
    ?? Sébastien Loeb
    Döntő, 3.hely 28
    4 ?? Acciona Sainz
    XE Team
    ?? Laia Sanz
    ?? Carlos Sainz
    1. elődöntő, 3.hely 26
    5 ?? Hispano-Suiza
    Xite Energy Team
    ?? Christine Gianpaoli Zonca
    ?? Oliver Bennett
    2. elődöntő, 2.hely 20
    6 ?? JBXE ?? Mikaela Åhlin-Kottulinsky
    ?? Jenson Button
    2. elődöntő, 3.hely 17
    7 ?? Abt Cupra
    XE
    ?? Claudia Hürtgen
    ?? Mattias Ekström
    helyosztó, (1.hely) 13
    8 ?? Chip Ganassi
    Racing
    ?? Sara Price
    ?? Kyle Leduc
    helyosztó, (2.hely) 12
    9 ?? Veloce Racing
    (ART)
    ?? Jamie Chadwick
    ?? Stéphane Sarrazin
    időmérő 9.hely 8
  • Guerrieri hamarosan egy új hypercar volánja mögött ülhet majd

    Guerrieri hamarosan egy új hypercar volánja mögött ülhet majd

    A WTCR egyik élmenője is tagja lesz a ByKolles hypercar projektjének. Guerrieri mellett a korábbi Formula E pilóta, Tom Dillmann lesz az osztrák csapat fejlesztőpilótája.

    A ByKolles Racing eredetileg idén csatlakozott volna hypercarjával az Endurance-világbajnokság első kategóriájához. A koronavírus következtében azonban lelassult az autó fejlesztése.

    Tavaly szeptemberben, még úgy nyilatkoztak, 2021-ben már versenypályára gurítják a hypercart, viszont nem szerepeltek a hivatalos nevezési listán.

    Úgy tűnt, ez a terv is füstbe ment, amikor most életjelet adtak magukról, és két pilótát szerződtettek le magukhoz.

    „Már három éve vezetem a ByKolles autóit, és otthon érzem magam. Egy új hypercar fejlesztése a világbajnokságra és a Le Mans-i 24 órásra, nagyon érdekes feladat.” – emelte ki Tom Dillmann, a csapat egyik fejlesztőpilótája.

    A másik versenyzőjük egy számunkra jól ismert név, Esteban Guerrieri, aki eddig főleg túraautózásban jeleskedett.

    „Már várom ezt az új projektet és a teszteket a ByKolles hypercar fejlesztése közben. Egy kicsit visszatérés ez számomra, mert még ismerek néhány csapattagot az F3-as időkből.” – emelte ki, hogy ő is sokféle tapasztalattal rendelkezik.

    A Toyota és a Glickenhaus után ez lehet a harmadik, pályán is bemutatkozó hypercar, miután a Peugeot csak jövőre, a Ferrari pedig 2023-ban csatlakozik majd.

  • Újabb bajnok érkezik az F3-as mezőnybe

    Újabb bajnok érkezik az F3-as mezőnybe

    A Carlin bejelentette utolsó F3-as versenyzőjét is a brit F3-as bajnokság 2020-as bajnoka, Kaylen Frederick vezetheti majd az autójukat.

    Az amerikai pilóta már 2020-ban is a brit csapattal versenyzett, 9 győzelemmel megnyerte a brit F3-as bajnokságot.

    „Elképesztően izgatott vagyok a szezonnal kapcsolatban, alig várom, hogy pályára guruljunk. Az F3 az a bajnokság, ahol minden fiatal pilóta lenni szeretne.” – tette hozzá Frederick.

    Egyik csapattársa szintén egy tavalyi bajnok, a német F4-es bajnokságot nyerő Red Bull-junior, Jonny Edgar lesz.

    „Az ember tudja, a legjobb pilóták ellen mehet, az F1-be vezető úton. Még sok kihívás vár ránk csapatként, de szerintem bennem megvan, ami ahhoz szükséges, hogy legyőzzem ezeket.” – jelentette ki magabiztosan.

    Vele együtt 11, korábban bajnokságot nyerő pilóta lesz a mezőnyben, közülük pedig négyen tavaly szerezték meg a címet.

    Persze ez csak akkor marad így, ha a Charouz két még be nem jelentett versenyzője hozzá nem adódik a statisztikához.

    Az idei F3-as mezőny:

    # Pilóta Csapat Akadémia Bajnoki cím
    1 ?? Dennis Hauger
    ?? Prema
    Red Bull 2019, olasz F4
    2 ?? Arthur Leclerc Ferrari
    3 ?? Olli Caldwell
    4 ?? Jack Doohan
    ?? Trident
    Red Bull
    5 ?? Clément Novalak 2019, brit F3
    6 ?? David Schumacher
    7 ?? Frederik Vesti
    ?? ART
    Mercedes 2019, Formula Regional Európa
    8 ?? Aleksandr Smolyar
    9 ?? Juan Manuel Correa
    10 ?? Jak Crawford
    ?? Hitech
    Red Bull
    11 ?? Ayumu Iwasa Red Bull 2020, francia F4
    12 ?? Roman Stanek
    14 ?? Matteo Nannini
    ?? HWA
    2019, UAE F4
    15 ?? Oliver Rasmussen
    16 ?? Rafael Villagomez
    17 ?? Victor Martins
    ?? MP
    Alpine 2020, Formula Renault Eurocup
    18 ?? Caio Collet Alpine 2018, francia F4
    19 ?? Tijmen van der Helm
    20 ?? Tóth László
    ?? Campos
    21 ?? Lorenzo Colombo
    22 ?? Amaury Cordeel 2018, spanyol F4
    23 ?? Ido Cohen
    ?? Carlin
    24 ?? Kaylen Frederick 2020, brit F3
    25 ?? Jonny Edgar Red Bull 2020, német F4
    26 ?? Calan Williams
    ?? Jenzer
    2017, ausztrál F3
    27 ?? Pierre-Louis Chovet
    28 ?? Filip Ugran
    29
    ?? Charouz
    30
    31 ?? Reshad de Gerus (??)
  • Már Imolában új betétfutama lesz a Forma-1-nek

    Már Imolában új betétfutama lesz a Forma-1-nek

    Idén két új nevelőszéria, a W Series és az európai Formula Regionális sorozat (FRECA) is bővíti a Forma-1-es versenyhétvégék kínálatát. Utóbbi a tervezettnél hamarabb, már Imolában csatlakozhat a száguldó cirkuszhoz.

    Eredetileg csak Barcelonában és Monacóban lett volna egy helyen a két mezőny. Az Alpine által támogatott széria azonban átalakította a versenynaptárát a WEC változtatásai miatt.

    Az Endurance világbajnokság Spában tartja első fordulóját, és a tesztként szolgáló prológot is, emiatt nem tudják a formaautókat vendégül látni.

    A rendszerint az F3 előszobájaként szolgáló sorozatban három F2-es/F3-as csapat (Prema, MP, ART) is szerepel. Emellett az egykor Horner által vezetett Arden, a Verstappent is felfedező Van Amersfoort Racing és az Alpine által támogatott, de Alonsóról elnevezett FA Racing is a mezőny része.

    Ami a versenyzőket illeti, Paul Aron (Mercedes junior), Dino Beganovic (Ferrari akadémista), a korábbi Renault junior Hadrien David, az egykori Forma-1-es futamgyőztes, Rubens Barrichello fia, Eduardo és a tavalyi olasz F4 bajnoka, Gabriele Miní számít nagyobb névnek a Formula Regionális Európa-bajnokság mezőnyében.

  • Hamilton rájött, ha az emberek agyára megy, az nem vezet előre

    Hamilton rájött, ha az emberek agyára megy, az nem vezet előre

    Lewis Hamilton ezután nem folyamatosan ismételgetéssel küzd majd az egyenlőségért, hanem diplomatikusabb módokhoz nyúl majd.

    A tavalyi szezonban rájött, szolidabb módszerekkel előrébb jut az egyenlőségért folytatott harcban, mint azzal, ha folyamatosan minden lehetőségnél idegesíti az embereket.

    A hétszeres világbajnok tavaly minden verseny előtt térdelt, és fekete pólóján gyakran egyéni üzeneteket jelenített meg, azért, hogy felhívja különböző ügyekre a világ figyelmét.

    Sokszor felelősségre vonta a Forma-1 vezetőségét, és létrehozta a Hamilton Bizottságot, ami szélesebb körből igyekszik majd embereket juttatni a Forma-1 vérkeringésébe.

    „Az év elején nagyon hangsúlyoztam ezeket az ügyeket, és számonkértem a sportágat.” – ismerte el Hamilton a Wirednek adott interjújában. – „Akkor az volt a jó dolog számomra, de azóta felfedeztem, van olyan eset, amikor jobb sokkal diplomatikusabbnak lenni. Néha többet érnek a háttérben a megbeszélések, mint az, hogy idegesítem az embereket.”

    „Sok emberrel szoktam tárgyalni, igyekszem őket elszámoltathatónak tartani. Folyamatosan küldöm az emaileket, vagy Zoom megbeszéléseken vagyok a Forma-1-gyel, és olyan szempontból vonom őket felelősségre, ami nekik kellemetlen.”

    Hamilton idén nyolcadik bajnoki címére készül, de nagyobb a motivációja arra, hogy maradjon. Ez nagyobb felületet jelent számára, amit az üzenete hangoztatására fordíthat.

    „A változást jelentó emberek egyike akarok lenni. Aki előremozdítja a dolgokat. Remélem, tíz év múlva úgy tudok visszatekinteni, hogy jó döntéseket hoztam, és jó hatással voltam az egészre.”