Mégpedig ezt szó szerint kell érteni. A Formula E ugyanis a tavalyi hatfutamos Berlin E-Prix-hez hasonlóan irányt vált majd két verseny között.
2020-ban fordított, változatlan, majd módosított vonalvezetéssel rendeztek két-két futamot, így zárták a koronavírus által megtépázott szezont. Idén szinte mindegyik helyszín duplázik, de hasonló besűrített menetrendre azért nincs példa.
Az új, komplexebb változat tavaly vegyes értékelést kapott a pilótáktól. A Formula E azonban még nem árulta el, pontosan milyen vonalvezetést is fordítanak majd meg.
A fordított irányú boxutcakijárat, Fotó: FIA Formula E
„Szerintem nagyszerű, mert Monaco kivételével csak kétfutamos hétvégéink voltak. A második versenynapra pedig mindig nagyon szoros lett a mezőny.” – értékelt Maximilian Günther.
„Az, hogy egy új elemet – és új vonalvezetést – hoznak be, mutatja a Formula E újító megközelítését. Nagyobb kihívás lesz felkészülni, mert két különböző pályára kell készülnünk. De legalább van némi tapasztalatunk tavalyról.”
A sorozat 2016/17-es bajnoka, Lucas di Grassi szintén üdvözölte a változást:
„Azt hittem, ilyesmi nem lehetséges, mert túl kevés az idő a két verseny között ahhoz, hogy változtassanak a korlátokon. Mindenesetre úgy tűnik, találtak egy jó megoldást erre.”
„Ez nagyszerű, így teljesen új vonalvezetésen is körbe kell majd találnunk. Lehet, hogy csak az irány változik, de számunkra elveszik az összes viszonyítási alap. Mindent újra kell tervezni, ez teljesen új kihívás.”
„Szerintem jó ötlet, hogy az utolsó versenyeket így rendezik meg. A szurkolók is biztos örülnek majd annak, hogy nincs könnyű dolgunk.”
Hamilton korábbi riválisa és csapattársa, Nico Rosberg is elmondta véleményét a brit és Verstappen silverstone-i balesetéről.
Rosberg 2014-ben Belgiumban, 2016-ban pedig Spanyolországban és Ausztriában is ütközött bajnoki ellenfelével, így nem ismeretlen számára a helyzet.
Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
„Versenybaleset volt.” – zárta rövidre. – „Mármint mindenki a határon van. Teljesen normális, ha a győzelemért vagy a bajnokságért küzdesz, és szoros a dolog, akkor tudod milyen fontos elsőnek lenni az első kör végén.”
„Igenis nagy különbséget jelent a végén. Szóval versenybaleset, mert mindenki a határon volt.”
Hamilton ünneplése kiédemelte Verstappen dühét, a holland pedig éles kritikájával a brit ellenszenvére könnyen szert tehet. Rosberg szerint a személyes ellentétek olajat jelenthetnek a tűzre.
„Ez még intenzívebbé teszi a csatát. Már alig várom, hogy bekapcsolhassam a tévét a következő felvonásra.”
Míg az IndyCar évről-évre kevesebb oválpályán versenyez, az európai sorozatokba kezdenek visszatérni a döntött kanyarok. Elsőként a DTM tér vissza a Lausitzring régi vonalvezetésének egy részéhez.
A 2000-es évek elején még CART versenyekhez használt oválpályát azóta átépítették, most azonban a német túraautó bajnokság mezőnye – az új autókkal – ismét használni fogja a pálya első döntött kanyarját.
Európában nem sűrűn alkalmaztak hasonló kialakítást, Zandvoort átalakításakor azonban két fordulót is megdöntöttek befelé. A Forma-1-es naptárban ráadásul nem lesz idén az egyetlen, a helyszíni képek alapján a Szaúdi Nagydíjon is ilyesmivel készülnek a szervezők.
Turning dreams into reality …and there’s only one way you can experience it for yourself: with a ticket! Stay tuned. #SaudiArabianGP
A DTM idei második fordulójával azonban megelőzi a királykategóriát, és a Lausitzring adottságait kihasználva
A középlassú kanyarokkal tarkított első szektornak így búcsút kell inteni, az első kanyar után rögtön a hátsó egyenes következik majd.
Bár a szimulációk alapján előzetesen úgy tűnt, padlógázon teljesíthető lesz majd a kanyar, de a pilóták egyelőre nem számítanak hasonlóra. Az okok között a kisebb bukkanókat és a gumitörmeléket lehet megtalálni.
Félig fedett pályán tér vissza Londonba a Formula E mezőnye. A két szakaszt meredek szintkülönbség választja majd el egymástól, de nemcsak ezért lesz különleges a hétvégi két verseny…
Világpremiernek is tekinthető, hogy kinti-benti pályán fognak elektromos világbajnoki futamot rendezni. Korábban is volt kisebb fedett rész, például a monacói alagútban vagy a Tempelhof repülőtéren, itt azonban körülbelül a pálya harmada az ExCeL csarnok plafonja alatt helyezkedik el.
Az emelkedő és a váltás pillanata, Fotó: FIA Formula E
„Ez a helyszín különleges kihívás azzal, hogy be- és ki is megyünk egy rámpán.” – ismert el Oliver Rowland, az egyik hazai pilóta.
„Sok mindent kell majd összerakni. Sok a hupli, szűk, sok a technikás rész, de vannak gyorsabb szakaszok is. Versenyzőként magabiztosnak kell lennünk, mert a falak nincsenek messze.”
„Ezen a hétvégén ráadásul esőt is várunk, amivel még ezelőtt nem volt dolgunk. Kint vizes aszfalton leszünk, aztán bent szárazon, úgyhogy furcsa lesz.”
„A pálya könnyebben szárad majd, és nem lesz annyi állóvíz, de a belső részre közben – ahol a célegyenes is van – felhordjuk a vizet. Ez teljesen új élmény lesz, még nem igazán tudom, mi vár rám.”
A Formula E történetében most először 52 kilowatt helyett csak 48-cal indulhatnak majd a csapatok. Ezt azonban ellensúlyozza majd az, hogy kicsit átszabták az eredeti vonalvezetést, így kevesebb kanyarból kell kigyorsítani.
Cem Bölükbasi, e-sportolóként kezdte pályafutását, és egészen magas szintre jutott el. Azután, hogy Forma-1-es versenyzőkkel méretett meg, az igazi versenypályán is kipróbálhatta magát.
Július második hétvégéjén az International GT Open mellett az Euroformula Open mezőnye is ellátogatott Magyarországra a nevezők között pedig egy érdekes névre bukkantunk…
Cem Bölükbasi, Törökország. Aki követi F1 Esports bajnokságot is követi, tudja, nem kis névről van szó. Három évben is szerephez jutott, majd néhány GT-versenyen szerepelt. Legutóbb pedig a téli F3-as Ázsia-bajnokság mezőnyében mérte össze magát a formaautózás élmenőivel.
Nem mindennapi történet, csakúgy, mint a folytatás. A Hungaroringen a második futam után – a háromból – kaptuk mikrofonvégre, egy győzelem és egy dobogós helyezés után.
Nem sok török versenyző jut el nemzetközi szintre, téged mi rántott be a motorsport világába?
CB: „Ami engem illet, gokartoztam néhány évig. Aztán elég hamar rájöttem, nincs igazán lehetőségem arra, hogy továbblépjek. Ezért az e-sport felé orientálódtam, részt vettem több F1-es szezonban is, de nem vetettem meg az iRacing, Asetto Corsa világát sem. Végül ez adta meg a lehetőséget nekem arra, hogy a való életben is kipróbáljam magam. Úgyhogy szponzoraimnak és a támogatóimnak köszönhetően most itt vagyok.”
Fotó: Tajthi Andrea
Tavaly év elején mind a virtuális, mind a valós versenyzés legjobbjai együtt kerültek be a reflektorfénybe. Te hogyan élted meg mindezt így, hogy ismerted az érem mindkét oldalát?
CB: „Hihetetlen volt, mert a Forma-1-es pilóták versenyképessége magas szinten van. Addig dolgoznak, amíg nem nyernek. Ha elég versengő típus vagy, hogy eljuss a Forma-1-be, akkor biztos gyűlölsz veszíteni.”
Különleges dolog, amit véghez vittél, és az elmúlt években egyre több embernek adatott meg. Számodra hogyan alakult a váltás a két világ között?
CB: „Remélem segíthetek még több embernek elérni ezt. Szeretnék úttörő lenni, és segíteni amennyit tudok, akár a karrierem ideje alatt, akár miután visszavonultam.”
„Ma már nagyon élethűek a játékok, közel van egymáshoz a kettő. A legnagyobb különbséget a sebesség érzete jelenti. 300-zal menni a szimulátorban meg sem kottyan, de a való életben ez azért elég más. Ráadásul nincs újraindítás gomb sem.”
Fotó: Tajthi Andrea
Hogyan tudtad kamatoztatni a való életben addig megszerzett tudásodat, amikor GT autókról áttértél a formula kategóriákra?
CB: „Rengeteget szimulátoroztam elsősorban, nem nagyon volt lehetőségem gyakorolni vagy tesztelni. Ezt az autót két-három nappal ezelőtt vezettem itt. Az F3-as Ázsia-bajnokságon kívül az egyetlen felkészülési lehetőségem a szimulátor volt.”
Megálltad a helyed ott is, úgy, hogy sok Formula 3-as és Formula 2-es pilóta volt ott a mezőnyben. Hogy érzed magad ezzel kapcsolatban?
CB: „Nem számítottam rá, mert az volt az első formaautós sorozatom, és nem volt korábbi hasonló tapasztalatom. Az, hogy ilyen rangos pilóták ellen versenyezhettem – akik F3-as és F2-es ülésekkel rendelkeznek vagy tesztpilóták a Forma-1-ben –, és tudtam velük tartani a tempót igazán motiváló volt. Remélem sok esélyem lesz még gyakorolni, és közel kerülni hozzájuk.”
Ez csak egy egyszeri alkalom, hogy az Euroformula Openben versenyzel, vagy maradsz a bajnokság további szakaszára is?
CB: „Még bizonytalan a helyzet, a szponzorokon múlik, de remélem maradhatok, most, hogy már kér dobogóm is van, természetesen szeretném folytatni.”
Fotó: Tajthi Andrea
Számítottál arra, hogy megnyered az első versenyed a kategóriában?
CB: „Reméltem, hogy jól megy majd, de azért erre nem. A másodikon fel tudtam érni a harmadik helyre az első körben, onnantól próbáltam tartani vezető duó tempóját, de nehéz volt a zavaros légáramlatokkal megbirkózni. Tartottam egy ritmust, nem akartam túlságosan nyomni a közepén, tudtam, hogy megelőznek majd, ha így teszek. A verseny végén, amikor mindenki fárad, akkor kezdtem felzárkózni egy picit.”
Tavaly az F3-ban szerepelt Igor Fraga, aki McLaren eSport versenyét nyerte meg 2018-ban, és a Red Bull érdeklődését is felkeltette. Hogy látod a többieket, akiknek szintén nem idegen a virtuális versenyzés, követed az ő karrierjüket is?
CB: „Igor szintén versenyzett már, amikor az e-sportra nyergelt át. Nagyon jó a szimulátoron és a való életben is, tavaly megnyerte a Toyota Racing Seriest [egy téli új-zélandi rangosabb junior sorozatot – a szerk.]. Mindkét világban nagyon jó versenyző. Lando és Max szintén nagyon jók a szimulátorban is, mostanában ezt már mindenkiről el lehet mondani a Forma-1-ben, mert szoros a csata, és tudják, milyen fontos sok kört teljesíteni virtuálisan is.”
Mik a terveid jövőre?
CB: „A lehető legtöbb tapasztalatot szeretném gyűjteni itt, az Euroformula Openben, de ugyanakkor szeretnék megismerkedni a nagyobb leszorítóerővel rendelkező autókkal is. Ha elég gyakorlást tudok addig magam mögött, és készen állok, akkor szeretnék akár rögtön a Formula 2-be ugrani jövőre, ez a terv.”
Hiába hosszabbított az Alfa Romeo, nem az őket birtokló Ferrari, hanem a csapatfőnök, Frédéric Vasseur dönthet majd a 2022-es pilótapárosról.
„Sokat beszéltek róla, de most már mindenki nyugodtan dolgozhat.” – mondta az egészről Räikkönen.
Giovinazzi így reagált a hírre:
„Nem tudom, ez az új szerződés mennyire befolyásolja az én jövőmet. Majd megkérdezem a Ferrarit és Fredet [Vasseur]. Meglátjuk. Mindenesetre jó, hogy az Alfa Romeo marad a Forma-1-ben.”
Eddig köztudott tény volt, hogy a motorszállító Ferrari beleszólással rendelkezik a svájci csapat egyik ülésének sorsába. Giovinazzi – Ferrari juniorként – is így kapott lehetőséget Räikkönen mellett.
A cég vezérigazgatója, Jean-Pierre Imparato Silverstone-ban azonban azt mondta, – lehet, hogy az új szerződés miatt – az olaszoknak nincs közük ilyesmihez.
„Egyedül egy ember van, aki választ, ez pedig nem más, mint Fred Vasseur.” – idézi őt a L’Équipe. – „Én azt tudom, hogyan kell eladni autókat, ő azt, hogyan vezessen csapatot és válasszon pilótákat. Ő ezt a megfelelő pillanatban meg fogja tenni, ahogy eddig mindig tette.”
Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur szintén hosszabbított a csapattal, és megerősítette ezt a felállást, egyúttal pedig a Mick Schumacherrrel kapcsolatos pletykákra is reagált.
„Nem, még túl korai lenne, főleg most, hogy semmi köze nincs az ügynek az Alfa Romeóhoz. Teljes mértékben a csapat határozza meg a pilótákat.”
„Idő kell nekünk, hogy megbeszéljünk mindent, és döntésre jussunk. Nem sürget minket az idő. Meg akarom várni, mi történik legközelebb, és a szezon második részében döntésre jutni.”
Az Alfa Romeo kötelékéhez tartozik még Robert Kubica és Callum Ilott, akik mindketten vezették már az autót egy-egy idei szabadedzésen. A Formula 2-ben egy futamgyőztes, Théo Pourchaire élvezheti a Sauber támogatását.
Miután az Alfa Romeo hosszabbított a Sauberrel, biztosabbnak tűnik az istálló jövője. Vasseur, szerint ez lehetőséget nyújt nekik, hogy 2022-ben nagyot lépjenek előre.
A Sauber 2018-ban lépett partnerségre az Alfa Romeóval, azóta a nyolcadik helyet tudták megszerezni a bajnokságban.
Idén két pontot tudtak szerezni, melyen Räikkönen és Giovinazzi egy-egy arányban osztoznak meg.
„Csapatként mi léptünk előre a legnagyobbat idén, annak ellenére, hogy az eredmények nem tükrözik ezt, csak az adatok.” – jelentette ki magabiztosan Vasseur.
„A mezőny elejéhez viszonyított hátrányunk jelentősen csökkent, főleg, hogy Forma-1 kis különbségekkel teli világában a szabályok utolsó évébe léptünk.”
Ami a 2022-es szezont illeti, Vasseur optimista az Alfa Romeo esélyeit illetően.
„Mint mindig, amikor nagy változás van, van lehetőségünk arra, hogy nagyot lépjünk előre. Hogy a költségsapka ideje alatt tehetjük meg ezt, az még nagyobb esélyt ad nekünk.”
„Nagyon hatékony csapat vagyunk olyan tekintetben, hogyan használjuk a forrásainkat. Éppen a költségsapka értéke alatt működtünk az elmúlt években, szóval nem változtatnunk, mint a riválisainknak.”
„Úgy érezzük, mi lehetünk az új éra egyik meglepetése.” – jósolt az Alfa Romeo csapatfőnöke.
Riválisaikkal ellentétben a Newey és csapata még tovább fejleszt annak érdekében, hogy 2021-ben elhódítsák a bajnoki címeket.
Jövőre azonban új szabályok érkeznek és a költségsapka figyelembevételével fejleszteni kell közben a 2022-es autót is.
A stratégia beigazolódni látszik, hiszen Max Verstappen vezeti a bajnokságot, de Newey figyelmeztet, nagy kihívás elé állították magukat azzal, hogy két évnyi fejlesztést zsúfolnak be egyszerre.
„Igazából nagyon nehéz zsonglőrködni ezzel. A jövő évi változás az egyik legnagyobb, mióta betiltották a Venturikat 1992 végén.”
„De természetesen van esélyünk az idei bajnokságra, szóval amiatt is nyomnunk kell. A többiek is ezt teszik, mi is. Még csak a szezon harmada múlt el, sok van még hátra.” – emelte ki a nemrég magát az F1 utolsó dinoszauruszának tituláló Newey.
Verstappen 32, a Red Bull 44 pont előnnyel bír a pontversenyben, és a 23 versenyből még 13 hátravan.
A címvédő csapat mérnökigazgatója, Andrew Shovlin csodálkozását fejezte ki aziránt, hogy Norris révén a McLaren legutóbb a Mercedes autóival is fel tudta venni a versenyt.
A brit csapat idén tért vissza a németek motorjaihoz, miután a Honda és a Renault segítségével nem értek el nagyobb sikereket. A McLaren teljesítményén ez meg is látszik, idén a legtöbb dobogójukat szerezték 2012 óta.
Az Osztrák Nagydíjon Lando Norris az első sorba szerzett rajthelyet. Az követően a futamon bár időbüntetés hátráltatta, így is az egyik Mercedes előtt tudott maradni.
„Meglepetés volt látni, hogy Lando a pole-ért küzd, nagyon közel is került hozzá. Tisztán látszik, hogy előrébb léptek. Mi tudjuk, a hátrányuk nem a motorerő terén van, szóval nem számítottunk rá, hogy ilyen elöl látjuk majd őket.”
„Még a versenyen is, ellenük kellett mennünk. Az előző héten a saját dolgukkal törődtek, gyorsan át tudtuk ugrani őket, és utána nagy különbség alakult ki a végére.”
Hiába a jó időmérős teljesítmény, az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly eddig nem sokszor örülhetett nagy pontszerzésnek. Most az új időmérős rendszerrel pedig még nehezebb hétvégére számít.
A francia eddig kilencből hétszer jutott el a Q3-as szakaszig, és az elmúlt három versenyen hatodik helyen zárta azt.
„A szombati teljesítményünk mindig nagyon jó volt. Az új formátum azonban azt is jelenti, a versenytempó nagyobb jelentőséggel bír majd. Ezen a területen még van mit fejlődnünk az időmérős eredményeket látva.”
„De úgy összességében rendben lesz, mert Ausztriában is más stratégiával csak négy-öt másodpercre voltunk az első öttől. Szóval annak ellenére, hogy kicsit több dolgunk lesz odáig, azért versenyben vagyunk a többiekkel, ami pozitívum.”
Gasly elárulta, hogy – Räikkönennel ellentétben – a mérnökökkel sokat egyeztetett arról, milyen lehetséges eredményezhet a sprintverseny.
„Ez egy nagy változás, szóval most még fontosabb lesz felkészülten érkezni. Már az legelejétől jó irányba kell haladnunk a beállításokkal.” – utalt arra, hogy csak egy szabadedzés lesz a pénteki időmérő előtt.